Címke: NASCAR Cup Series

  • Tyler Reddick hatalmas balesete a Charlotte-i teszten – VIDEÓ

    Zajlik a NASCAR új, NextGen autójának tesztje Charlotte-ban, azonban a tanulási görbe nem minden versenyzőnek megy egyszerűen.

    Mint korábban megírtuk, a NASCAR Cup Series Next Gen névre keresztelt következő generációs autójával az elmúlt hónapok során több probléma is volt, melynek köszönhetően a NASCAR intenzív tesztsorozatba fogott.

    Az autó jelenlegi legnagyobb problémája az, hogy egyik pillanatról a másikra úgy csúszik meg az autó, hogy lehetetlen korrigálni.

    Ez történt a nap korábbi részében Ricky Stenhouse Jr.-al, ő még megúszta egy egyszerű kipördüléssel, Tyler Reddick viszont a pit bejáratnál elhelyezett homokkal feltöltött védő falba csapódott.

    Az autó kiállta a próbát, hiszen nemhogy Reddick épségben maradt, de az ütközés után még vissza is tudta vezetni azt a garázsba.

  • Kyle Larson a HAAS F1-es csapatánál vendégeskedett

    Hétvégén rendezik a Forma-1-es Abu Dhabi Nagydíjat, azonban a bajnoki küzdelem mellett érdemes megemlíteni, hogy Kyle Larson is a helyszínen van.

    A Hendrick Motorsports versenyzője hatalmas dominanciával lett a 2021-es NASCAR szezon bajnoka, 10 győzelmet begyűjtve.

    Azt már korábban is tudtuk, hogy Larson mindenféle autót szeret vezetni, hiszen 2020-as eltiltása alatt versenyt versenyre nyert Amerika salakos pályáin.

    Emellett többször lenyilatkozta, hogy az IndyCarban, vagy akár az F1-ben is szívesen kipróbálná magát.

    Ennek legutóbb a szezon utáni média körútján adott hangot, ahol kihangsúlyozta, ha lesz lehetősége, mindenképp beül egy F1-es autóba.

    “Nem is tudtam, hogy lesz újonc teszt. Mindeképp érdekel a dolog. Ha valakinek van egy szabad autója, akkor azonnal pakolom a cuccaimat, és már ott is vagyok. Nagyon érdekel a dolog” – mondta Kyle Larson.

    Larson egyelőre HAAS csapatának vendége volt, azonban ezen kívül találkozott több F1-es jelenlegi, és volt versenyzővel is, így Sergio Pérezzel és Danyiil Kvjattal is.

    Nem Larson lenne az első, aki kipróbálja magát egy F1-es autóban, hiszen a 2000-es években Jeff Gordon cserélt autót az akkor Williamses Juan-Pablo Montoyával, illetve érdemes megemlíteni Tony Stewart és Lewis Hamilton közös tesztjét is.

    Legutóbb Jimmie Johnson, a hétszeres NASCAR Cup Series bajnok tette tiszteletét egy F1-es autó fedélzetén. Ő 2018-ban, ugyanitt, Abu-Dzabiban próbálhatta ki Fernando Alonso McLarenjét.

    Annyi biztos, hogy Kyle Larson amerikai egyik legfelkapottabb versenyzője, így az F1 hatalmas promóciós lehetőséget szalasztana el, ha nem próbálná meg őt elcsábítani – akár csak egy teszt erejéig.

  • Visszatér a 42-es autó a Petty GMS kötelékébe

    39 év után újra a Petty névvel hozható párhuzamba a 42-es autó, hiszen idén Ty Dillon vezetésével visszatér a híres rajtszám.

    Néhány héttel ezelőtt jelentették be, hogy a Richard Petty Motorsports és a GMS Racing közös nevezőre tér, és megalakítják a Petty GMS Motorsports nevű alakulatot, mely a NASCAR Cup Seriesben fog versenyezni.

    Azt is tudni lehetett, hogy a 43-as autó marad, és ezt – a tavalyi évhez hasonlóan – ismét Erik Jones fogja vezetni.

    A második autó bejelentésére a tegnapi nap folyamán került sor, és az is kiderült, hogy a legendás rajtszámmal Ty Dillon fog indulni.

    Az utóbbi években a Ganassi Racing birtokában volt a 42, előbb Juan Pablo Montoya ért el kisebb nagyobb sikereket vele, majd később a 2021-es szezon bajnoka, Kyle Larson kezdte ezzel az autóval pályafutását.

    Lee Petty, a NASCAR koronázatlan királyának, Richard Pettynek apja ezzel a rajtszámmal szerezte a legtöbb győzelmét, valamint Richard Petty fia, Kyle Petty is versenyzett ezzel a rajtszámmal.

    „Amikor elkezdtem a pályafutásomat az 50-es évek végén, akkor a 42-es és a 43-as rajtszám volt a csapatunké. Ezekkel a rajtszámokkal nőttem fel. Olyan ez, mint amikor egy rég látott családtag tér vissza. Sokat jelent számunkra” – mondta Richard Petty, a csapat egyik tulajdonosa.

  • A Mahindra lesz Chase Briscoe új főszponzora

    A Mahindra lesz Chase Briscoe új főszponzora

    Több NASCAR csapat is küzdött a Mahindra USA szponzorációjának megszerzéséért, végül a Stewart-Haas Racing, és Chase Briscoe lett a befutó.

    A Mahindra és a Stewart-Haas között létrejött megállapodást Adam Stern szellőztette meg, miután a csapat megosztotta rajongóival, hogy nagy bejelentésre készülnek.

    Chase Briscoe 2021-ben debütált a NASCAR Cup Series-ben. Bár az idény folyamán nem tudott kiemelkedő eredményeket felmutatni, csapata nagy reményeket fűz további fejlődéséhez.

    A 26 éves versenyző a Ford kötelékében járta végig a ranglétrát, hiszen több szezont teljesített a Truck és Xfinity Series-ben is.

    A Mahindra már jól csengő név az autósportban, hiszen a Formula E-ben saját csapatot futtatnak, azonban a NASCAR világába első ízben fognak belekóstolni.

    A megállapodás értelmében a 2022-es szezon nagy részében a Mahindra logója fog csillogni Briscoe autóján.