Címke: Monacói Nagydíj

  • A Mercedes nagy szívfájdalma: Nem tudtak versenyt nyerni Schumacherrel

    A Mercedes nagy szívfájdalma: Nem tudtak versenyt nyerni Schumacherrel

    A Mercedes vezető stratégája James Vowles is jelen volt a Forma-1 hivatalos podcastjének, a Beyond the Grid-nek a legutóbbi adásában, ahol a legfőbb téma Michael Schumacher volt.

    A hétszeres német világbajnok 2010-ben, az akkor gyártóként visszatérő Mercedes színeiben tért vissza a száguldó cirkuszba, ahol 2012-ig versenyzett. E három év alatt Schumacher viszont rendre kikapott a csapattársától Nico Rosbergtől, és csupán egy dobogós helyet tudott szerezni.

    Futamgyőzelemhez talán a 2012-es Monacói Nagydíjon állt legközelebb, hiszen ő volt a leggyorsabb az időmérő edzésen, ám még az azt megelőző spanyol futamon ütközött Bruno Sennával, így öthelyes rajtbüntetést kapott. Ez pedig önmagában elég volt ahhoz, hogy a német győzelmi esélyei a nullára csökkenjenek. A futamot végül technikai problémák miatt be se tudta fejezni.

    Vowles pedig így emlékezett vissza arra a monacói hétvégére:

    „Akkor a fellegekben jártam és azt gondoltam, hogy talán ez volt élete egyik legjobb köre. Nagy szívfájdalmam volt akkor, megszakadt a szívünk érte, azért a srácért, akit mindenki szeretett volna a dobogó tetején látni, mert őszintén megérdemelte volna. Rengeteg erőfeszítést tett a csapatért ez egy komoly elégtétel lett volna neki, ez volt a lehetősége az egész évben.” – kezdte.

    „Nagyon szomorú voltam. Akkor azt éreztem, amit most is, nem sikerült nálunk elérnie azt az eredményt, amit megérdemelt volna cserébe a csapatért tett segítségéért.”

    Ron Meadows sportigazgató is hasonlóképpen érzett akkoriban:

    „Figyelembe véve, hogy mennyit segített nekünk fejlődni, a legnagyobb bánatom az, hogy nem láthattam Michaelt futamot nyerni nekünk, mert ő teljesen más fajta pilóta volt, mint akikkel addig dolgoztunk. Nagyon hittem abban, hogy nyerni fog. Ez viszont nem történt meg. Pár évvel később folyamatosan jöttek a győzelmek, ebből néhányat ő érdemel meg, mert nagyon sokat tett azért, hogy jobbá váljunk.”

    A Mercedes éppen három futammal az említett Monacói Nagydíj előtt szerezte meg első győzelmét a modern F1-es érában Nico Rosbergnek köszönhetően. Viszont a legnagyobb sikerek már Michael Schumacher végleges visszavonulása után érkeztek Lewis Hamiltonnal.

  • Félházzal terveznek a Monacói Nagydíjra

    Félházzal terveznek a Monacói Nagydíjra

    Már gőzerővel készülnek Monacóban az idei Forma-1-es futamra, ami egy év szünet után tér vissza a naptárba. A verseny szervezői pedig szeretnének – még ha nem is teltháznyi – nézőket beengedni a lelátókra.

    Az olasz Automoto újságírója Paolo Ciccarone kiszivárgott pletykákra hivatkozva számolt be arról, hogyan és miként engedhetnek be nézőket a hercegségbe.

    „A lelától kapacitását 50%-ra csökkentik, hogy ezáltal tudjanak nagyobb teret biztosítani az emberek között. A járvány terjedésének függvényében ezen előírások változhatnak, de ismételjük magunkat, hogy ezek még nem hivatalos információk. De minden bizonnyal nagyra értékelik Monacóban, hogy megpróbálnak nézőket beengedni, ahelyett, hogy zártkapus versennyel próbálkoznának, mint teszik azt Imolában vagy Portimaoban.” – taglalta Ciccarone.

    A szerző hozzátette még, hogy amennyiben a félházas terv megvalósulna esetén a nézők csak a lelátókon tartózkodhatnak majd, vagyis a paddockba sem léphetnek be és nem találkozhatnak a versenyzőkkel sem.

  • Hiába a kételyek, Monaco megkezdi a pálya építési munkálatait

    Hiába a kételyek, Monaco megkezdi a pálya építési munkálatait

    Monaco kormánya megerősítette, február 22-én elkezdik a munkálatokat a pályát övező infrastruktúra kialakításában.

    Tavaly a hercegség volt az egyik legkorábbi áldozata a koronavírusnak, ezzel 1954 után először nem zördültek fel a motorok a városállam utcáin. Az F1-es hétvége mellett a Historic Monacói Nagydíjat is törölték. Idén azonban a Formula E versenye mellett ez is megvalósul majd.

    Hiába van továbbra is jelen a koronavírus és övezik kételyek az utcai versenyeket, Monaco február 22-én megkezdi az munkálatokat.

    Eddig a nagydíj mellett éves váltásban felváltva rendezték a versenyeket, most azonban első alkalommal egy egész hónapra felborul az ország rendje.

    A sort a Historic Nagydíj nyitja majd április 23-án. Majd a Formula E következik, az új naptár szerint május 8-án, egy új vonalvezetéssel. Két héttel utána a Forma-1 jön, május 23-án, ezzel a 2019-es Szingapúri Nagydíj után az első utcai versenynek lehetünk majd szemtanúi.

  • Wolff és Zehnder szerint is jogosak a félelmek a versenynaptár kapcsán

    Wolff és Zehnder szerint is jogosak a félelmek a versenynaptár kapcsán

    Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke szerint egyre erősödnek a félelmek, mi szerint beigazolódhat, hogy a koronavírus miatt a 2021-es szezonban sem fognak tudni megrendezni minden futamot, amit elterveztek.

    De hasonlóan vélekedik az Alfa Romeo Racing menedzsere, Beat Zehnder is, meg is tippelte, Monaco lesz a következő helyszín, ami visszalép.

    Bár az F1 szeretne visszatérni a normális kerékvágásba idén, a koronavírus miatt nem lehet biztos, hogy ezt meg is sikerül valósítani.

    A tavalyi versenynaptár újragondolása mögött azonban több is zajlott a háttérben Beat Zehnder állítása szerint.

    „Egy dolog volt, ami állandóan változott: a naptár. Sokkal több volt a színfalak mögött, mint amit a közönség láthatott. Az első lezárás alatt több verzió is született. Nehéz volt nem számítani erre, mert le kellett foglalnunk a repülőjegyeket és a hoteleket. De erre eltörölték azt a versenyt is.” – magyarázta az Alfa Romeo igazgatója.

    Zehnder szerint idén más lesz majd a helyzet:

    „Úgy hiszem lépésről-lépésre kell haladnunk. Bahreinbe megyünk, onnan pedig Imola jön. De nem tudom elképzelni, hogy Anglia megengedi nekünk, hogy egy fertőzött országba menjünk. Ezért a Nürburgring idén kizárható, például.”

    „Az oltás egy idő után működni fog, de nem olyan gyorsan, mint szeretnénk. Csak a szezon második felére lesz majd hatással. Nem hinném, hogy időszakos (utcai) pályákon fogunk versenyezni addig, Monaco hiába biztosított minket arról, hogy szeretnének versenyt rendezni.” – véli Zehnder.

    Ahogy Wolff fogalmazott az ORF-nek: „Persze indokoltak a félelmek a naptár kapcsán.”

    „Ausztráliát már elhalasztották, és mivel ez a verseny nagyon fontos, ezért döntöttek a halasztás mellett a törlés helyett.”

    „Kínában minden nagy esemény meg van tiltva augusztusig. Ezekre a dolgokra nincs ráhatásunk.”

    „Jelenleg úgy tippelem, hogy csak nyár után lesz normális szezonunk” – mondta Wolff.

  • A promóterek szerint nem fog elmaradni a Monacói Nagydíj

    A promóterek szerint nem fog elmaradni a Monacói Nagydíj

    A Monacói Nagydíj szervezői gyorsan cáfolták azon pletykákat, miszerint a nagy múltú verseny 2020 után az idei szezonban sem kerül majd megrendezésre.

    Az utóbbi napokban ugyanis egyre több olyan pletyka látott napvilágot, miszerint az olyan utcai helyszínek, mint Monaco vagy Baku, a tavalyi szezonhoz hasonlóan ismét a koronavírus áldozataivá válnak.

    Azonban a Monacoi Automobil Szövetség egy közleményben reagáltak a felmerülő pletykákra.

    „A legfrissebb pletykák ellenére váltig állítjuk, hogy a Forma-1-es Monacói Nagydíjat képesek leszünk az eredeti időpont alapján megrendezni (május 20-23),” – állt a közleményben. „Az ACM emellett még azt is bejelenti, hogy a történelmi Monacoi Nagydíj és a Monacoi ePrix biztosan meg lesz majd tartva.”

    A Forma-1 vezetői már kénytelenek voltak némi változtatást eszközölni az eredeti Forma-1-es versenynaptárban, miután a szigorú karanténszabályok miatt nem lehetett az eredti időpontban megtartani a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjat.

    A melbournei hétvége mellett még a Kínai Nagydíjat kellett elhalasztani, azonban amíg az Ausztrál Nagydíj egy későbbi helyet kapott a naptárban, addig a sanghaji verseny akár idén is elmaradhat csakúgy, mint a tavalyi szezonban.

  • A portugálok optimisták a 2021-es versenynaptárba való bekerülés terén

    A portugálok optimisták a 2021-es versenynaptárba való bekerülés terén

    A portugál motorsport első embere rendkívül optimista abban a tekintetben, hogy zsinórban második alkalommal is bekerüljön Potrimao a Forma-1-es versenynaptárba.

    A sportág vezetősége már döntött az ügyben, hogy a szezonnyitó nem Ausztráliában lesz, Melbourne csak novemberben vehet részt a naptárban, a Kínai Nagydíjat pedig határozatlan időre elhalasztották.

    Ez első olyan pálya, amely idén bekerült a naptárba, mint csere Imola volt, és könnyen lehet, hogy nem az olasz pálya lesz az egyetlen névleges változás a naptárban, hiszen olyan pletykák járnak, hogy könnyedén még három helyszínt elveszíthetünk. A három utcai versenyről van szó, így Monaco, Baku vagy éppen Kanada is elmaradhat.

    Nem biztos még, hogy ezen a helyszíneken ne tudnának futamot rendezni, de Portugália mindenesetre készen áll beugrani:

    „A kormány számára mások lehetnek most a prioritások, azonban abból a szempontból optimista vagyok, hogy február végére lesz egy döntés.” – mondta Ni Amorim, aki a portugál autóversenyzés első embere.

    „Rendkívül optimista vagyok abban is, hogy a jelenlegi lezárásoknak, illetve a vakcina érkezésének következtében májusban már tudnánk versenyt rendezni.” – mondta az Expresso nevű újságnak.

    „Nagyon másképp festhet majd a jelenlegi szituáció három-négy hónap múlva. Szóval, ha ezen múlik, tudnánk versenyt rendezni.”

  • Az F1 állítja, nincsenek veszélyben az utcai futamok

    Az F1 állítja, nincsenek veszélyben az utcai futamok

    A F1 szóvivője kijelentette, nem áll szándékukban ismételten változtatni a versenynaptár összetételén.

    A napokban a holland Formule1.nl hozakodott elő azzal, hogy további három versenyhelyszín is veszélyben lehet az elkövetkezendő szezonban. A lap szerint a monacói és az azerbajdzsáni pálya helyzete azért kérdéses, mert már hónapokkal az események előtt el kell kezdeniük készülni rá, ám egyelőre a vírus helyzet miatt még nem mernek lépni az érintetek. A Circuit Gilles Villeneuve mentén is korán kell elkezdeni a munkálatokat, ám ezen felül még az is problémákat okoz, hogy Kanada lezárta a határait.

    Ezen a gondolatmeneten elindulva azonban Szingapúr és Szaúd-Arábia sem dőlhet hátra, ugyanis az ottani események is „utcai futamnak” minősülnek.

    Az Ausztrál Nagydíj időpontjának megváltoztatása, Imola visszakerülése és a kínai verseny bizonytalansága után az F1 szóvivője a Planetf1.com-nak elmondta, hogy nem terveznek további változtatásokat:

    ,,Már közzé tettük a 2021-es módosított versenynaptár részleteit, így további változtatásokkal nem számolunk. Azok a feltételezések, amik szerint az utcai versenyek törlésre kerülnek, teljesen helytelenek.”

     

  • Melyik F1-es futam lehet még veszélyben a koronavírus miatt?

    Melyik F1-es futam lehet még veszélyben a koronavírus miatt?

    Mindenki azt remélte, 2021-ben nem okoz zavart az F1-nek a koronavírus, azonban már az első futamok kapcsán kételyek merültek fel.

    Több értesülés szerint is az Ausztrál Nagydíjra ősszel kerülhet majd sor. Ezek után pedig a Kínai Nagydíj szervezői is halasztást kértek. Ha így marad a helyzet, akkor a bahreini szezonnyitó után rögtön Európában kezdene az F1-es mezőny.

    Azonban nem csak ezek a versenyek néznek szembe nehézségekkel. A szezon első felében előfordul, hogy több futamot halasztani, vagy törölni kell.

    ?? Bahreini Nagydíj, Szahír

    Szinte biztos, hogy 2020 után újra lesz verseny Bahreinben. Két versenyt is rendeztek, és amennyiben nagy szünet lenne az első európai verseny előtt, akár ismét lehet használni a külső vonalvezetést.

    ?? Spanyol Nagydíj, Barcelona

    Az európai országok közül Spanyolországban volt az egyik legsúlyosabb a helyzet koronavírus-szempontból. A második hullám is érzékenyen érintette a területet, utána azonban nem jött rossz hír Hispániából. Nemrég sikerült idénre is szerződést kötniük a Libertyvel, azóta a katalán kormány is jóvá hagyta a verseny terveit.

    ?? Monacói Nagydíj, Monte-Carlo és ?? Francia Nagydíj, Le Castellet

    Egy kis országként Monaco sebezhetőbb egy fertőző vírussal szemben, hiszen az egész népesség egy városban él. Az elmúlt pár hétben ráadásul növekedett az esetek száma, de még nem beszélhetünk megfékezhetetlen helyzetről.

    A két helyszín közel van egymáshoz, és nincs érdembeli határ a kettő között. Emiatt pedig ezeknek a versenyeknek a sorsa hasonló kalap alá vehető.

    ?? Azeri Nagydíj, Baku

    Egy újabb utcai pálya. Az országban decemberben növekedtek meg számok, mára azonban úgy tűnik, túl vannak a járvány nehezén. Tavaly az időpont áthelyezése körüli viták nem rendeztek futamot – egy városban ez különösen érzékeny téma – most azonban a központi intézkedésekkel együtt úgy tűnik, ismét készen állnak rá.

    ?? Kanadai Nagydíj, Montréal

    Európán kívül nem volt tavaly futam, – leszámítva Isztambult, Bahreint és Abu Dhabit – ez történt Kanadával is. Úgy tűnik, Lance Strollnak és Nicholas Latifinek idén sem lesz hazai futama a járványhelyzet súlyosbodása miatt, azonban van még idő, hogy megforduljon a trend.

    ?? Osztrák Nagydíj, Spielberg

    A tavalyi F1-es naptár nyitó helyszíne ismét készen áll. Ausztriában novemberben volt a csúcs az esetszámok tekintetében, azóta pedig stabilizálódott a helyzet.

    ?? Brit Nagydíj, Silverstone

    Jelenleg a legrosszabb helyzetben ők vannak, az új koronavírus törzzsel. Mindent megtesznek azért, hogy beoltsák az emberek, de az még kérdéses, ez elég lesz-e ahhoz, hogy versenyt rendezhessenek júliusban.

    ?? Magyar Nagydíj, Hungaroring

    A tervek szerint – ahogy mindig – nálunk zárul a szezon első fele. A számok újra stablizálódtak, és persze addig még sok van hátra, így nem lehet biztosat mondani, de most úgy tűnik, folytatódhat a Hungaroring 35 éves sorozata.

  • Az első 2021-es Forma-1-es naptártervezet: fontos változásokkal!

    Az első 2021-es Forma-1-es naptártervezet: fontos változásokkal!

    Hiába a vírus, 2021-ben 23 futamot tervez a Forma-1. Többek között két tripla hétvége, három új pálya és őszi Holland Nagydíj van terítéken.

    Miután idén 13 versenyt törölni kellett, az Forma-1 jelezte, jövőre minden visszatér a normális kerékvágásba. A csapatok hétfőn kapták kézhez a naptártervezetet az FIA F1 Bizottságának ülésén.

    Az idénre tervezett versenyekhez Szaúd-Arábia csatlakozik majd, 23-ra növelve a versenyek számát.

    Ausztráliában kezdődik majd a szezon, az idénynyitót egy héttel Bahrein követi majd. Ezután április 11-án Kína, két héttel később Vietnám jön.

    Az európai szezont a Spanyol Nagydíj kezdi majd május 9-én, ezután pedig hagyományosan Monaco jön majd 23-án. Júniusban egy azeri és kanadai kitérő után visszatérnek Európába, a Francia, Osztrák és Brit Nagydíjak után pedig a Hungaroring következik augusztus 1-jén.

    A nyári szünetet követően jönne az első triplázás, Hollandia-Belgium-Olaszország sorrendben, utána Szingapúr, Oroszország és Japán alkotná a második triót.

    A formátum először 2018-ban fordult elő, és az idei szezonban tért vissza az időhiány miatt. A csapatok azonban figyelmeztettek, nem lehet ez az új normalitás, mivel túl nagy terhet rakna ez a csapattagokra.

    A sűrítés most azonban helyet teremt az első Szaúdi Nagydíjnak, melyre Jeddahban kerül majd sor, egy új utcai pályán. A versenyt majd néhány év után átköltöztetnék Qiddiyába, de amíg az a komplexum nem készül el, a tengerparti város lesz a helyszín.

    A másik változás a Brazil Nagydíjat érinti majd, ami Sao Paulóból Rio de Janeiróba költözik át, a most épülő versenypályára, ami ellen még Hamilton is felszólalt a környezetvédelmi csoportok mellett.

    A koronavírus ugyan még nem szűnt meg, a Forma-1 nem tett közzé B-tervet azzal kapcsolatban, ha egyik vagy másik versenyt el kellene halasztani.

    Azonban a téli tesztek menetrendje is eltér majd a megszokottól, közülük legalább az egyik Bahreinben kerül megrendezésre, útban Ausztrália felé.

    # Verseny Pálya Helyszín
    1 ?? Ausztrál Nagydíj Albert Park Circuit Melbourne
    2 ?? Bahreini Nagydíj Bahrain International Circuit Szahír
    3 ?? Kínai Nagydíj Shanghai International Circuit Sanghaj
    4 ?? Vietnámi Nagydíj *Hanoi Street Circuit Hanoi
    5 ?? Spanyol Nagydíj Circuit de Catalunya Barcelona
    6 ?? Monacói Nagydíj Circuit de Monaco Monte-Carlo
    7 ?? Azeri Nagydíj Baku Street Circuit Baku
    8 ?? Kanadai Nagydíj Circuit Gilles Villeneuve Montréal
    9 ?? Francia Nagydíj Circuit Paul Ricard Le Castellet
    10 ?? Osztrák Nagydíj Red Bull Ring Spielberg
    11 ?? Brit Nagydíj Silverstone Circuit Silverstone
    12 ?? Magyar Nagydíj Hungaroring Mogyoród
    13 ?? Holland Nagydíj CM.com Circuit Zandvoort Zandvoort
    14 ?? Belga Nagydíj Circuit de Spa-Francorchamps Spa
    15 ?? Olasz Nagydíj Autodromo Nationale di Monza Monza
    16 ?? Szingapúri Nagydíj Marina Bay Street Circuit Szingapúr
    17 ?? Orosz Nagydíj Sochi Autodrom Szocsi
    18 ?? Japán Nagydíj Suzuka Suzuka
    19 ?? Amerikai Nagydíj Circuit of the Americas Austin
    20 ?? Mexikóvárosi Nagydíj Autodrómo Hermanos Rodriguez Mexikóváros
    21 ?? Brazil Nagydíj *Rio MotorPark Rio de Janeiro
    22 ?? Szaúdi Nagydíj *Jeddah Street Circuit? Jeddah
    23 ?? Abu Dhabi Nagydíj Yas Marina Circuit Abu Dhabi

    *új pálya

  • Ricciardo elárulta milyen tetoválást varrattathat magára a főnöke

    Ricciardo elárulta milyen tetoválást varrattathat magára a főnöke

    Daniel Ricciardo elárulta, hogy a Renault csapatfőnök Cyril Abiteboul német tematikájú tetoválást lesz kénytelen magára varrattatni, miután megnyerte a fogadást azzal, hogy a dobogón végzett az Eifel Nagydíjon. Az ausztrál pilóta és Abiteboul az év korábbi szakaszában fogadtak, hogy ha sikerülne felérnie a pódiumra a Renault-val idén, akkor lesz két ugyanolyan tetoválásuk.

    A fogadás részeként Abiteboul mondhatja meg azt, hogy mekkora lehet a tetkó és hova kerül az, Ricciardo a dizájnt választhatja meg. Miután ma a harmadik helyen ért be a Nürburgringen, Ricciardo utalt rá, hogy valami olyasmiben gondolkodik, amely emlékezteti majd arra, ahol elérték az első közös dobogójukat. Daniel így nyilatkozott erről:

    „És megtörtént, most már ez is megvalósulhat. Most gondolkodni kell kicsit, de feltehetően valami olyasmi lesz, amihez kicsit nekem is közöm van, némi német beütéssel. Nyilvánvalóan ez az a hely, ahol ezt elértük. Valami olyasmi kell, ami hagyományosan német, és emlékeztet majd erre.”

    Ricciardo pódiumos helyezése az első, mióta a Renault gyári csapatként visszatért 2016-ban a száguldó cirkuszba. Jó ideje már annak is, hogy Daniel dobogón volt, legutóbb 2018-ban nyert Monacóban. Miután ünnepeltek a csapattal egy sort a parc fermében, az ausztrál elárulta, hogy teljesen újszerű élmény neki az, hogy az első háromban végzett:

    „Igen, eltartott egy kis ideig. Őszintén szólva pedig hasonló érzés, mint amikor először voltam a dobogón. Talán 2.5 éve volt ilyen, vagy valami hasonló, de igen, az érzés igazán jó, élvezem. Nagyon-nagyon boldog vagyok, és mindenkit ilyennek látok, jó ideje erre vártunk. Ezt mindenki magába fogja szívni.”

    Ricciardo helyezésével a franciák felzárkóztak a konstruktőri világbajnokság harmadik helyére, ahol komoly harcban állnak a McLarennel és a Racing Pointtal. Miután a wokingiaknak ma kemény napjuk volt, a Racing Pointnak 120 pontja van már, a McLarennek 116, majd jön a Renault csak két pont lemaradással.

    Természetesen volt shoey is!

    https://www.instagram.com/p/CGNYmzCppBu/