Címke: Fernando Alonso

  • Marko: Verstappent ők ketten is csak megszorongatnák, de nem győznék le

    Marko: Verstappent ők ketten is csak megszorongatnák, de nem győznék le

    A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko megnevezte a mezőny azon két versenyzőjét, akik szerinte a legközelebb kerülnének Max Verstappen teljesítményéhez azonos autóban ülve.

    A veterán szakember úgy vélte, ez a két illető nem más, mint Fernando Alonso és Lewis Hamilton. „Max mögött másodiknak lenni győzelemnek ér fel. Senki más sincs az ő szintjén. Talán Alonso és Hamilton közelebb lenne hozzá [mint Sergio Pérez], de jelenleg senki sem tudná legyőzni” – jelentette ki az F1 Nation podcast adásában.

    „Tudom, Max mennyire jó. Kíméli a gumikat, mégis gyorsan vezet. Olvassa a verseny történéseit és képes előre gondolkodni. Hihetetlen kapacitás van a fejében.”

    A harmadik vb-címe felé menetelő hollandot vélhetően már csak öten fogják megelőzni az év végén a bajnoki címek számában, így a tanácsadó szerint Verstappen máris beírta magát a valaha élt legjobb autóversenyzők közé.

    Wolff odaszúrt a Red Bullnak: mi legalább két autóval harcoltunk

    „Max különleges. Az embereknek fel kell fogniuk, hogy ő már a történelem egyik legjobbja, [Juan Manuel] Fangióval, [Michael] Schumacherrel, [Ayrton] Sennával együtt kell emlegetni. És még csak két hónap múlva lesz 26 éves” – mondta Marko.

    Ami azt illeti, a 2023-as szezon első felében a futamokon a pilótákat egyesével értékelő szakírók szintén úgy látták, hogy Verstappen volt a legjobb Alonso és Hamilton előtt.

  • A Red Bull dominanciája Alonso álmait is szétzúzhatja idén

    A Red Bull dominanciája Alonso álmait is szétzúzhatja idén

    Fernando Alonso szerint a szezon második felében sem rúghat senki labdába a Red Bull mellett, így az egyik 2023-as célja nem valószínű, hogy beteljesedik.

    Jól kezdett az Aston Martin az év elején. Megleptek mindenkit azzal, hogy második erőként a Red Bull mögött voltak, de szépen-lassan a fejlesztési verseny során alul maradtak. A Mercedes és a McLaren átugrotta őket, sőt még a Ferrari is jobban muzsikál náluk. A spanyol versenyző bízik abban, hogy még felzárkózhatnak a riválisaikra, viszont egy dologról már letett idén.

    A kétszeres világbajnok a 33. győzelmét szeretné már ünnepelni a dobogós helyezések után, ám az osztrák csapat dominanciája nem teszi ezt lehetővé. Alonso szerint idén nem is biztos, hogy esélye lesz újra a győzelem közelébe kerülni.

    Fernando Alonso, Aston Martin
    Fernando Alonso – Fotó: Aston Martin F1 Team

    „Monacóban és Kanadában nagyon közel voltunk hozzá. Úgy vélem lesz még lehetőségünk, még úgy is, hogy a Red Bull messze előttünk jár. A 33. győzelem ott van a listán, és megpróbáljuk minden alkalommal, még ha lehetetlen is. Minden, amit az életben teszek az azért van, mert úgy érzem sikerülhet. Ha teniszezni vagy focizni akarok, de úgy gondolom, hogy ez ellenfelem jobb nálam és le fog győzni, akkor inkább nem megyek. Az autósportban is ez a helyzet, de én hiszek ebben a csapatban. Nem tudom, mennyi időbe fog telni, de biztos vagyok abban, hogy sikerülni fog a győzelem valamikor a jövőben. Idén nem hiszem, hogy reális esély van rá, de előfordulhat még olyan verseny, ahol ez megtörténhet.”

  • Alonso: „Senki sem hallgatta meg az én nézőpontomat”

    Alonso: „Senki sem hallgatta meg az én nézőpontomat”

    Az F1 kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso a megítélése kapcsán sajnálattal fogalmazta meg, hogy sok dolgot félreértenek nála, és ilyen volt a 2007-es hungaroringi eset is.

    A 2007-es Magyar Nagydíj időmérőjén máig emlékezetes botrány tört ki a McLarennél, ami polgárháborúba taszította a vb-címért küzdő csapatot és Kimi Räikkönen sétált el végül a bajnoki titulussal. A Hungaroringen a McLaren autója volt a favorit, de a Q3-ban Lewis Hamilton az előzetes megállapodást felrúgva megelőzte a sorban Alonsót, utóbbi pedig bosszúból a kerékcserénél szándékosan feltartotta újonc csapattársát, így az utolsó körét nem tudta időben elkezdeni.

    Legalábbis ez a közismert változat, amiért Alonso rajtbüntetést kapott. Csakhogy ő állítja: nem csinált semmi rosszat. „Több esetben félreértésekhez vezetett az, amit rólam mondtak, publikáltak. Például a 2007-es Magyar Nagydíjról” – mondta a BBC-nek abban az interjúban, amiben az ő rosszfiúnak való beállításáról is beszélt.

    „Senki sem hallgatta meg az én nézőpontomat, az igazságot, a tényeket. Én senkit sem tartottam fel, csupán használt gumit kaptam az időmérőn.”

    Alonso a rosszfiúnak bélyegzésről: el kell játszani a szerepet

    „A rádióforgalmat meghallgatták, a felügyelők pedig egy nem létező kitétel alapján adtak büntetést. Kiosztották a büntetést úgy, hogy egyértelművé tették, az oka nincs leírva a szabályokban.”

    „Aztán a csapatom óvta meg az eredményem, először esett meg ilyen a sportág történetében. Amikor összerakjuk az összes hasonló esetet és nem ismerjük a tényeket, nyilván nehéz tisztázni a félreértéseket.”

  • Alonso a rosszfiúnak bélyegzésről: el kell játszani a szerepet

    Alonso a rosszfiúnak bélyegzésről: el kell játszani a szerepet

    Fernando Alonso az elmúlt években többször utalt már arra, hogy a brit sajtó előszeretettel állítja be őt rosszfiúnak, és a megnyilvánulásait gyakran számára nem túl hízelgő módon tálalják.

    Azonban úgy látja, mindez a sportág velejárója, így elviseli, hogy sokszor neki szánják a rosszfiú szerepét.

    „Ez egy nagy show, a pályán és a pályán kívül is. El kell játszani egy szerepet, bármit, amit rád aggatnak – mondta a BBC-nek. – El kell adni egy történetet, kifejtve, hogy kik a jók és kik a rosszak. Minden futamon, minden párbeszédben van jó és rossz, jó és rossz oldal.”

    „A médiában engem mindig a rosszak oldalára raknak, mintha rosszat csináltam volna.”

    Alonso: Kedvelem Verstappent, mert normálisan viselkedik

    Azért nem előzmény nélküli ez a megbélyegzés, hiszen Alonso régen sok vitatható húzást tett a pályán és azon kívül is. De nem zavarja, hogy így alakult.

    „Elvagyok a helyzettel. Jól érzem magam, nem agyalok rajta. A legfontosabb, hogy az emberek még mindig látni akarnak és érdeklem őket, tudni akarják, hány év van hátra a szerződésemből. Minden, ami a pályán kívül zajlik, csak a cirkusz része” – mondta Alonso.

    „Mindig így volt. Talán, azért mert spanyol, latin vagyok, ezért nem kapok sok támogatást, vagy a mi sajtónk nem forgat ki mindent. Kis országból jöttem Dél-Európából, és mi mindent elfogadunk, ami helytelen.”

    A brit médiával való nem felhőtlen kapcsolatának vélhetően ahhoz is van köze, hogy a 2007-es Magyar Nagydíj időmérőjén pont a britek reménységével különbözött össze, máig emlékezetes botrányt kavarva.

  • Alonso vagy Verstappen jobb idén? – így látják a szakírók

    Alonso vagy Verstappen jobb idén? – így látják a szakírók

    Összevetettük a brit Autosport és a The Race, valamint a német Auto Motor und Sport szakíróinak értékeléseit az F1 idei versenyeiről, hogyan látták a pilóták teljesítményét. Alonso, Hamilton és Verstappen volt mindegyiküknél a három legjobb, de nem ebben a sorrendben.

    Az említett szakportálok veterán tudósítói minden futamon értékelik a versenyzők teljesítményét, figyelembe véve, hogy a saját lehetőségeikből mennyit hoztak ki, mennyit hibáztak. Az Autosport és az Auto Motor und Sport a klasszikus 1-10-ig terjedő skálán ad osztályzatot a pilótáknak a nagydíjakon, míg a The Race rangsorba állítja a teljes mezőnyt, így ők lényegében 1-20-ig osztályoznak.

    A szezon első felére adott pontszámokat átlagoltuk, majd ez alapján sorbarendeztük a fiúkat. Daniel Ricciardót egyelőre kihagytuk a számításból, mivel az AlphaTaurihoz visszatérő versenyző még csak két futamot teljesített, és pont elődje, Nycvk de Vries példáján látszik, hogy a szűk minta miért csalóka: de Vries tavalyi monzai beugrását szinte mindenki maximális pontszámra értékelte annak idején. Így múlik el a világ dicsősége…

    A három szakoldal összhangban volt egymással a mezőny első három helyezettjét tekintve: mindenhol Max Verstappen, Fernando Alonso, Lewis Hamilton sorrend jött ki, a címvédő határozott előnnyel előzte meg a két fő riválisát.

    A pilóták rangsora az F1 2023-as idényének első felében, a három szakoldal futamonkénti értékelése alapján (a legmagasabb és a legalacsonyabb helyezés tartományában)

    pilóta rangsor ábra
    Forrás: Gerse József/Racingline.hu (Auto Motor und Sport, Autosport, The Race)

    Őket jellemzően Lando Norris, George Russell és Charles Leclerc követi, majd a Williamsszel gyakran vitézkedő Alexander Albon. A mezőny közepén, ahogy várható volt, nagy a szórás az egyes pilóták megítélésében, a rangsorban öt-hat hely eltérés is megfigyelhető a szakoldalaknál.

    A sort nem a már menesztett de Vries zárja, hanem Logan Sargeant. Mindhárom szakoldalon ők teljesítettek a leggyengébben, előttük pedig az Alfa Romeo párosa és Kevin Magnussen végzett.

  • Alonso: Kedvelem Verstappent, mert normálisan viselkedik

    Alonso: Kedvelem Verstappent, mert normálisan viselkedik

    A kétszeres F1-es világbajnok Fernando Alonso pozitívan nyilatkozott a harmadik vb-címe felé menetelő Max Verstappen hozzáállásáról, külön kiemelve, hogy nem viselkedik extravagánsan.

    A két klasszis viszonyát eddig nem árnyékolták be konfliktusok, kölcsönös tisztelettel szoktak beszélni egymásról. Ennek egyik újabb bizonyítéka, ahogy a spanyol egy friss interjúban méltatta Verstappent.

    „Kedvelem Maxot. Olyan versenyző, aki csütörtökön megérkezik a pályára, felveszi a Red Bull öltözékét, szombaton és vasárnap versenyzik, majd a pályáról hazamegy és utána tovább versenyzik a szimulátorban vagy GT autókkal az apjával, vagy másképp élvezi a motorsportot. Normális életet él” – mondta Alonso a BBC-nek.

    Alonso fergeteges ötlettel állt elő arra, mit csinálna, ha többé nem versenyezhetne

    „Hollandiából jön, ahol nincs nagy hagyománya az F1-nek. Normális ember, aki egyszerűen csak imádja a motorsportot, és nagyon gyors. Úgy vélem, normális a hozzáállása és a viselkedése a pályákon, és ezt szeretem.”

    Néhány hónapja Verstappen fogalmazott meg hasonló gondolatokat Alonsóról, és akkor azt mondta, reméli, ő is nyerni fog még futamot.

  • Alonso vígan vonul a nyári szünetre

    Alonso vígan vonul a nyári szünetre

    Miután az Aston Martin káprázatos javulással a Red Bull legközelebbi riválisa volt a szezon első versenyein és Fernando Alonso az első nyolc futamból haton dobogón végzett, a csapat teljesítménye elhalványult. Ezért örül a spanyol, hogy Belgiumban újra jobb tempót diktált.

    Kanadában tört meg valami: azóta Alonso egyszer sem ért célba dobogós pozícióban, és az Aston Martin előnye 32-ről 5 pontra csökkent a Ferrari előtt a konstruktőri tabellán. Noha a spanyol pilóta a Belga Nagydíjon is a kevésbé jól hangzó 5. helyen végzett, az mindenképp újra reménnyel tölti el, hogy meccsben voltak a hozzájuk közel álló csapatokkal.

    „Gyorsnak éreztem az autót. A srácok ismét lenyűgöző stratégiát alkottak meg, a kerékcserék is remekül sikerültek. Már szombaton is több pozíciót javítottam, vasárnap pedig újra normálisnak éreztem a kocsit” – nyilatkozta az Autosportnak.

    „A silverstone-i és a magyarországi versenyek után elgondolkodtunk, változtattunk az autó beállításain. Azt hiszem, ez kifizetődött. Újra normálisnak, ütőképesnek érződött az autó. Boldog vagyok, ez jó lökést ad a szünetre.”

    Alonso sem érti, rendszeres dobogósból hogyan süllyedt a középmezőnybe

    „Egyértelműen versenyképesebbnek éreztem az autót, mint az előző futamokon. Nem volt könnyű felvenni a ritmust a nedves időmérő és a folyton változó körülmények miatt, ezért kevés tapasztalatot gyűjtöttünk száraz pályán. A McLarent kivéve szerintem mindannyian száraz időre állítottuk be a kocsit. Előtte egész hétvégén nem futottunk két kört egyforma körülmények között.”

    „Szerencsém volt a rajtnál, az Eau Rouge előttig javítottam néhány helyet. Kicsit aggódtam, hogy ha hátrébb esünk, nem lesz elég erős a tempónk visszajönni ebbe a pozícióba. De a tempó jó volt, a kocsit gyorsnak éreztem. Az egyik Mercedest és McLarent hátul tartottuk, ott voltunk a bolyban. Ez jó hír a nyári szünet előtt.”

  • Alonso nem volt rest, és „üzent” az Alpine menesztett csapatfőnökének

    Alonso nem volt rest, és „üzent” az Alpine menesztett csapatfőnökének

    Fernando Alonso hosszasan beszélt arról, hogy milyen volt a tavalyi éve az Alpine-nal, és egy dologra megkérte egykori csapatfőnökét.

    A kétszeres világbajnok 2021-ben tért vissza a franciákkal a Forma-1-be. Nagy reményekkel vágtak neki az évnek, és a két versenyző révén futamgyőzelemmel és dobogós helyezéssel zárták a szezont. Ám 2022-ben a csapat nem igyekezett tárgyalni a 42 éves pilótával. Alonso szerződése év végén lejárt, és a spanyol szerint konkrét ajánlat egyszer sem érkezett felé.

    Így mikor Sebastian Vettel visszavonulásával felszabadult egy hely az Aston Martinnál, nem habozott, mikor Lawrence Stroll ajánlatot tett neki. Az Alpine a hírre reagálva gyorsan bejelentette Oscar Piastrit, de az ausztrál akkor már megegyezett a McLarennel.

    A két szék közé esett franciáknak jól jött, hogy Pierre Gasly más kalandokra vágyott, így meg is szerezték honfitársukat. Ám a 2023-as évben az istálló nem tudott úgy fejlődni, mint a többiek, így a Renault Csoport vezetői megelégelték a várakozást. Áthelyezték, majd később menesztették a csapatát nyíltan kritizáló Laurent Rossit, majd Otmar Szafnauer és Alan Perman következett. Pat Fry sem maradt, ám őt a Williams már leszerződtette.

    Szerva itt, csere ott – az Alpine egyik kulcsembere a Williamsnél folytatja

    Szafnauer korábban elmondta, a kora miatt nem akartak több éves szerződést ajánlani a spanyol bajnoknak. Ugyanakkor az amerikai vezető jó kedéllyel emlékezett vissza az együttműködésre, és gyümölcsöző periódusnak titulálta az időszakot.

    Ám Alonso még az Alpine átszervezése előtt elmondta, egykori csapatfőnöke inkább maradjon csendben.

    „Tiszteletlenséget nem éreztem, de igaz, hogy elég sokáig tarott mire elkezdtük a beszélgetéseket. Az hiszem 2022-ben, Ausztráliában (április) tértünk ki rá. Ezután minden nagyon lassú tempóban történt, és nem az én részemről. Én boldog voltam, és készen álltam. A 2022-es autó gyors volt, elégedett voltam a teljesítményével, és a jövőre vonatkozó lehetőségek is kedvezőek voltak. Lassan haladtak a beszélgetések, és még csak pappírra sem vetettünk semmit, nem is volt szó a korról és azokról a dolgokról, amiket akkor és most is mondanak. Így csinálják ők a dolgaikat, vagy Otmar csinálja így. Az idei szezonban inkább csendben kellene maradnia, egyáltalán nem kellene beszélnie. Az Aston Martin és a saját eredményei után tovább folytatja a beszédet, és még mindig büszke a döntéseire. Hihetetlen és elképesztő.”

  • Alonso brazil neveltje lehet a Formula 3 idei bajnoka

    Alonso brazil neveltje lehet a Formula 3 idei bajnoka

    Ugyan Gabriel Bortoleto spái hétvégéje közel sem úgy alakult, mint ahogyan azt eltervezte, a riválisai gyenge szereplése miatt a Formula 3-as bajnoki cím kapujába került. A fiatal brazil versenyzőnek mindössze egyetlen pontot kell szereznie a monzai szezonzárón, hogy matematikailag is bebiztosítsa a bajnoki elsőségét.

    Bortoleto – akit sok más fiatal pilóta mellett Fernando Alonso menedzsel – egy zseniális, 13 versenyig tartó pontszerzési sorozatot volt képes produkálni, ami most Spába megszakadt. A Trident brazil fiatalja önhibáján kívül esett ki a sprintverseny 9. körében, miután Dino Beganovic elfékezte magát, eltalálta az autóját, aminek megsérült a hátsó felfüggesztése.

    Bortoletónak a főfutamon sem volt szerencséje, a 11. helyen ért célba, éppen a pontszerző zónán kívül. Azonban ebben a rosszban is volt számára valami jó, mivel a közvetlen riválisa, Paul Aron a Prema rossz stratégiájának köszönhetően a győzelmet jelentő 25 pont helyett csak 4 pont volt képes szerezni. A Mercedes észt fiatalja így a szezonzáró monzai hétvégére 38 pontos hátránnyal érkezik majd meg. Ez pedig azt jelenti, hogy Bortoletónak mindössze egyetlen pont kell ahhoz, hogy bajnokká váljon.

    Egy Formula 3-as versenyhétvégén maximum 39 pont szerezhető. A sprintversenyen való sikerért 10, a főfutamon elért első hely 25 pontot ér. Ezeken kívül még az időmérő megnyerésért lehet 2, illetve a versenyeken futott leggyorsabb körökért lehet még egy-egy bónuszpontot szerezni, így jön ki a matek.

    Ugyan Alonsónak a legutóbbi pár versenyhétvége nem alakult valami jól, de legalábbi a juniorjai jó szereplése miatt boldog lehet, mivel Bortoletón kívül még Pepe Marti is ott van a legjobb 5 pilóta között az F3 egyéni összetettjében.

    A Formula 3 egyéni bajnokságának állása (top5):

    1. Gabriel Bortoleto – 144 pont
    2. Paul Aron – 106 pont
    3. Pepe Martí – 105 pont
    4. Zak O’Sullivan – 101 pont
    5. Franco Colapinto – 100 pont
  • Alonso szerint bármelyik mai csapat legyőzné a 2000-es évek nagyjait

    Alonso szerint bármelyik mai csapat legyőzné a 2000-es évek nagyjait

    Fernando Alonso szerint ma már bármelyik versenycsapat legyőzné a 2000-es évek nagyágyúit.

    A spanyol versenyző 2001-ben csatlakozott a száguldó cirkusz mezőnyéhez. Aktív évei alatt láthatta a Michael Schumacher-Ferrari sikert, Sebastian Vettel és a Red Bull korszakot is közelről figyelte, sőt a Lewis Hamilton-Mercedes uralmat is testközelből élhette át. Az osztrák istálló azonban most „két hatost dobott”, mivel a szezon eddigi összes versenyét megnyerték.

    Ám az Aston Martin versenyzője, aki 2005-ben és 2006-ban világbajnok lett a Renault-val úgy véli, hogy a mostani mezőny leggyengébb csapata is le tudná nyomni a 2000-es évek legjobb alakulatait. Alonso az érvelését egy vitathatatlan ténnyel támasztotta alá: azóta rengeteget fejlődött a technika.

    Ugyan a modern kor vívmányai előre viszik a sportágat, és versenyképesebbé és biztonságosabbá teszik a konstrukciókat, viszont olyan előnyöket is biztosítanak a csapatoknak, amit nehéz ledolgozni.

    „Ma már mindent szuperszámítógépek, szimulációk, kifinomult technikai eszközök és szélcsatornák irányítanak. A mai csapatok könnyedén legyőznék a 2000-es évek bármelyik alakulatát. Még legfrissebb csapat is már egy megaistállónak számít” – magyarázta Alonso.