Címke: Egyesült Államok

  • Hivatalos: Az F1 megerősítette az új amerikai futam helyszínét, kialakítását

    Hivatalos: Az F1 megerősítette az új amerikai futam helyszínét, kialakítását

    A Forma-1 2023-tól Las Vegasban fog versenyezni, így a naptár egy harmadik, az Egyesült Államokban megrendezett versennyel bővül.

    A nagydíjat novemberben, szombat este rendezik majd, a város híres Las Vegas Stripjét pedig beépítik a pálya vonalvezetésébe. Az F1 és a Liberty Media közölte, hogy a Live Nation Entertainmenttel és a Las Vegas Convention and Visitors Authorityvel, valamint a város legnagyobb szórakoztatóipari márkáival együttműködve népszerűsítik majd a rendezvényt..

    Ez lesz az első alkalom 1982 óta, hogy az F1 Las Vegasban versenyez. Akkor legutóbb a rövid életű Caesars Palace Grand Prix-t rendezték meg.

    Az utcai pálya 6,12 kilométer hosszú lesz. 14 kanyarral, és olyan nevezetességek mellett fog elhaladni, mint az MSG Sphere aréna, a Paris Las Vegas üdülőhely és a Caesars Palace hotel.

    Az első pályatervek között szerepel egy hátsó egyenes, amely a Las Vegas Strip mentén halad a Sands Avenue és a Tropicana Avenue között, két olyan utcán, amelyek egymástól 2,8 kilométerre vannak egymástól. A verseny 50 körös lesz, és szombat este, fényárban, egy még meg nem erősített novemberi időpontban kerül megrendezésre. A harmadik amerikai versennyel való bővítés a naptárba az F1 iránti növekvő amerikai érdeklődés miatt történik.

    A CNBC amerikai műsorszolgáltató által nemrégiben közzétett adatok szerint a 2022-es szezonnyitó Bahreini Nagydíj több mint egymillió amerikai nézőt vonzott. Ez meghaladta az 1995 óta a kábeltelevízióban sugárzott összes F1-es futam nézőszámát.

    Greg Maffei, a Liberty Media elnök-vezérigazgatója így nyilatkozott a sportág legújabb szerződéséről:

    „Az ikonikus Las Vegas és a Forma-1, az autósport csúcsa a tökéletes házassága a sebességnek és a csillogásnak. Nem is izgulhatnánk jobban, hogy helyi partnereinkkel együtt dolgozhatunk egy kiemelkedő esemény létrehozásán. A Forma-1-ben rejlő potenciál az elmúlt néhány szezonban jól megmutatkozott. Las Vegas Nagydíja csak a következő szintre emeli ezt a lehetőséget.”

    Ahogy arról a RacingNews365.com korábban beszámolt, hosszú távon az F1 kereskedelmi jogait birtokló Liberty Media négy versenyt szeretne az Egyesült Államokban. A tervek szerint egy futamot a keleti parton (Miami), egyet az ország szívében (Austin), egyet nyugatabbra (Las Vegas), egyet pedig a nyugati parton (feltehetően Long Beachen) rendeznének.

    Az Egyesült Államokban utoljára 1982-ben rendeztek három futamot egy szezonban, akkor Long Beachen, Detroitban és a Caesars Palace-ban.

    A nevadai város így motorsport központtá válik, hiszen immáron a világ két legnépszerűbb autós szériájának, a NASCAR-nak és a Forma-1-nek is otthont ad majd.

  • Az F1 több versenynek búcsút int majd, jönnek váltakozó helyszínek

    Az F1 több versenynek búcsút int majd, jönnek váltakozó helyszínek

    Stefano Domenicali, az F1 vezérigazgatója kijelentette, akkora az érdeklődés az F1 iránt, hogy már a történelmi helyszínek sem lehetnek biztosak a helyükben.

    Idén is rekordra készültek a királykategória szervezői a 23 futamos naptárral. Az Orosz Nagydíj törlését követően ugyan pótlásra kényszerülnek. Szeptemberig azonban még van idejük egy másik pályát találni, hogy megvalósítsák az eredeti terveiket.

    Jövőre már biztos, hogy ehhez a számhoz hozzáadódik a visszatérő Katari Nagydíj, és sokan úgy vélik, Las Vegas is érkezni fog. Ezzel pedig az F1 elérné a Concorde Egyezményben megállapított 25 fordulós maximumot.

    Bár az eredeti törekvés szerint nem a régi pályák kárára jönnének új helyszínek a versenynaptárba, Domenicali Bahreinben elismerte, így vagy úgy, de meg kell válni néhány jelenlegi pályától.

    „Ez a folyamat már el is kezdődött.árulta el a motorsport.com olasz verziójának. – Néhány promóterrel lejár a szerződésünk, és jó eséllyel nem minden idei verseny lesz a versenynaptár része. Mások maradnak, de váltakozva a többi pályával.

    Nemsokára bejelentjük, milyen döntéseket hoztunk, és lesznek új nagydíjak is. Mindenesetre nem egyszerű mindent előre eltervezni. Például vegyük Kína esetét: még mindig csak próbáljuk megérteni, COVID szempontból milyen lehet majd a helyzet. Tavaly is ezt tettük 2022-vel kapcsolatban.”

    A jelenlegi versenynaptárban Monaco, Le Castellet, Spa és Mexikóváros nem rendelkezik szerződéssel a következő évre. Emmanuel Macron elnök támogatása ellenére a Francia Nagydíj jövője tűnik a legkétségesebbnek, de Domenicali szavai arra engednek következtetni, hogy Monaco és Spa sem dőlhetnek hátra.

    „Az új pályák és a történelmi versenyek között mindig egyensúlyt kell tartani, néhány pályát szinte muszáj, hogy megtartsunk. Az új promóterek ajánlatai jók az F1-nek hiszen ezzel arra ösztökélhetjük a régi pályákat is, hogy növeljék az eseményük nívóját, a szervezés, az infrastruktúra és a szurkolóknak nyújtott élmény tekintetében is.

    Nem elég, hogy valaki jó hírnévvel rendelkezik, azt is bizonyítani kell, hogy fejlődsz.

    Néhány ország egyetlen versenyét veszítheti el, miközben akár jövőre három amerikai helyszín lehet. Eközben a világ másik felén, Kínában is megnőtt a kereslet egy – vagy több – F1-es versenyre.

    „Az érdeklődés, amit az Egyesült Államokból kapunk, eddig nem látott mértéket öltött. Hiba lenne, ha nem használnánk ezt ki. Azt elemezzük, hogyan reagáljunk erre a nagy mértékű növekedésre.

    A Távol-Keleten is ugyanez a helyzet: Guanyu Zhou érkezése figyelmet irányít ránk, és ez nem meglepő. A Ferrarin kívül a pilóták azok, akik a saját országukban növelik a szurkolók számát. Láttuk ezt Brazíliában, Spanyolországban és sok másik helyen is.

    Kínából már több új megkeresést is kaptunk, Zhou pedig még nincs is túl első hazai versenyén.”

  • Haas: Van érdeklődés F1 szponzorok részéről, az Uralkali után

    Haas: Van érdeklődés F1 szponzorok részéről, az Uralkali után

    Günther Steiner, a Haas Forma-1-es vezetője szerint a csapata iránt érezhető érdeklődés van a szponzorok részéről, hogy segítsenek betölteni a korábbi névadó támogató, az Uralkali távozása után keletkezett „nagy űrt”.

    Miután Oroszország a múlt hónap végén megszállta Ukrajnát, a Haas eltávolította az Uralkali összes logóját az autójáról. Ez az orosz zászló színeire hasonlított. A céggel kötött megállapodást végül felbontották, ahogy Nikita Mazepin orosz pilóta szerződését is. Az Uralkali a Haas névadó szponzora volt, mióta Mazepin a 2021-es szezon elején csatlakozott a csapathoz, jelentős pénzügyi lökést adva az amerikai alakulatnak.

    A Haas azonban azt állította, hogy anyagilag az Uralkali finanszírozása nélkül is képes lenne megbirkózni, így folytathatná terveit és előkészületeit a 2022-es szezonra. Steiner elismerte, hogy az Uralkali távozása után „nagy űr” maradt, de elárulta, hogy máris érdeklődnek a lehetséges új támogatók:

    „Most jó az érdeklődés, ezt el kell mondanom, de nem tudom, hogy jött ez. Nem ígérek ugyanakkor semmit. Azt hiszem, a szponzorációval kapcsolatban egy kicsit későn kezdtünk bele, pedig valójában már az elejétől fogva aktívan próbáltunk szerezni valamit. Ez persze csak az én véleményem erről. Mégis azt hiszem, hogy most már előrelépünk. Igen magabiztos vagyok. Sőt, újra megmutatjuk az embereknek, hogy most vissza akarunk térni, az emberek pedig tudják, hogy hol voltunk. Szóval úgy vélem, hogy jó esélyünk van.”

    A csapattulajdonos Gene Haas cége, a Haas Automation több logót kapott a Haas VF-22-es autóján az átdolgozott festéssel, amely a német 1&1 és az IONOS szponzorációját is viseli.

    A Forma-1 jelenleg fellendülőben van az Egyesült Államokban, amit a májusi Miami Nagydíj és Las Vegas érdeklődése a jövő évi futam megrendezése iránt tovább gyorsít. A Haas az egyetlen amerikai csapat a mezőnyben, de Steiner elmondta, hogy nehéz az amerikai márkák támogatását megszerezni:

    „Egyszerűen csak nehéz Amerikában jelenleg ekkora szponzorokat szerezni. Persze, ez nem csak a Forma-1-ben nehéz. Ha megnézzük az amerikai versenysorozatokat is, ott is van támogatás, de nem igazán nagy. A NASCAR-ban, a régi időkben egy autó egy teljes évet futott a teljes festéssel. Jelenleg nem sok autó csinálja ezt, mert az egyszerűen sok pénz.”

  • Capito: Szép szám lenne 24 autó a rajtrácson

    Capito: Szép szám lenne 24 autó a rajtrácson

    Az Andretti család a múlt héten jelentette be, hogy jelentkeztek a Forma-1-be, hogy 2024-től saját csapattal versenyezhessenek. Mindez pillanatok alatt történt, miután Mario Andretti kijelentette, hogy fia, Michael benyújtotta a pályázatot. A Forma-1 irányítói azonban még nem reagáltak. Az amerikai család már tavaly kísérletet tett arra, hogy csatlakozzon a királykategóriához. Az utolsó pillanatban azonban elállt az üzlettől a Sauber-Alfa Romeo. Az F1-be való bekerülés álma azonban nem halt el az amerikai csapatnál.

    Miután a csapatfőnökök némileg ellenkező véleményt fogalmaztak meg az elképzeléssel kapcsolatban, azt követelték, hogy az új csapatoknak is innovációt és ötleteket kell hozniuk a sportágba, Jost Capito, a Williams csapatfőnöke pozitívabban nyilatkozott. Sőt, úgy tűnik, izgatottan várja, hogy egy újabb alakulat legyen a konkurenciája. Így nyilatkozott:

    „Amennyiben Andretti érkezik, nos én Michaellel együtt dolgoztam az Egyesült Államokban a Volkswagennél. Öt évig vezették a VW rallycross csapatát, tehát elég szorosan dolgoztam vele. Tisztelem őket. Jó emberei vannak, és jól illeszkedne a Forma-1 világába, ez egészen biztos.”

    2016 óta nem volt 11. csapat a Forma-1-ben, de Capito szerint akár 24 autó, vagyis 12 csapat a rajtrácson, ez egy jó szám lenne. Így latolgatta tovább a csatlakozási esélyeket:

    „Ha lenne 24 autónk, a múlt már bebizonyította, hogy ez egy jó szám, és a Forma-1 elbírja, tehát ez rendben van. Úgy gondolom, minél több autó van egy bizonyos határig, és ha az a határ a 24, ahogy én láttam, akkor jobb a sportágnak.”

    Más csapatfőnökök attól tartanak, hogy egy új csapat is megkapná a jussát az F1 pénzügyi tortájából. Ezért van az, hogy az új istállók nevezési díja 200 millió dollár. Andretti már többször is megerősítette, hogy ezt a díjat ki tudják fizetni. A döntés, hogy 2024-től új csapat kerülhessen a rajtrácsra, a következő hetekben születhet meg.

  • Az orosz licenszes versenyzőket kitiltotta a brit motorsport

    Az orosz licenszes versenyzőket kitiltotta a brit motorsport

    Az orosz licensszel rendelkező versenyzőket és csapatokat eltiltják a brit motorsport-versenyeken való részvételtől – jelentették be szerdán.

    Alig egy nappal azután, hogy az FIA elállt attól, hogy kövesse a Nemzetközi Olimpiai Bizottság ajánlását, mely szerint az orosz sportolók nem vehetnek részt nemzetközi versenyeken, a brit Motorsport UK még drákóibb intézkedéseket jelentett be.

    Közleményében kikötötték, hogy egyetlen orosz vagy fehérorosz engedéllyel rendelkező csapat, versenyző vagy tisztségviselő sem léphet be az Egyesült Királyságban megrendezésre kerülő, szankcionált versenyekre, illetve nem vehet részt azokon. Továbbá azt is leszögezték, hogy a Motorsport UK versenyein nem lehet majd orosz/fehérorosz nemzeti szimbólumokat, színeket vagy zászlókat elhelyezni. A döntés a Motorsport UK és a brit kormány közötti teljes körű konzultációt követően született meg. David Richards, a Motorsport UK elnökeként, elmondta, hogy elengedhetetlen volt a szigorú fellépés, hogy világossá tegyék az Oroszország ukrajnai inváziója miatti elborzadásukat:

    „A Motorsport UK teljes közössége elítéli az Oroszország és Fehéroroszország által Ukrajnában elkövetett háborús cselekményeket. Ugyanakkor szolidaritását, valamint támogatását fejezi ki mindazok iránt, akiket a folyamatban lévő konfliktus érint. Egységesen kiállunk Ukrajna népe és a motorsport közösség mellett az inváziót és az elfogadhatatlan eseményeket követően. Itt az ideje, hogy a nemzetközi motorsportközösség is cselekedjen, és kifejezzék támogatásukat Ukrajna népe és a Federation Automobile d’Ukraine (FAU) kollégáink felé. Kötelességünk, hogy minden befolyásunkat és eszközünket felhasználjuk annak érdekében, hogy véget vessenek ennek a teljesen indokolatlan ukrajnai inváziónak. Arra biztatjuk a motorsport közösséget és kollégáinkat világszerte, hogy teljes mértékben fogadják el a Nemzetközi Olimpiai Bizottság ajánlásait. Tegyenek meg mindent, amit csak tudnak, hogy véget vessenek ennek a háborúnak.”

    A Motorsport UK döntése potenciálisan óriási hatással lehet a nemzetközi és nemzeti szinten versenyző pilótákra. Ez azt jelenti, hogy az F1-ben a Haas színeiben versenyző orosz versenyző, Nikita Mazepin nem indulhatna az idei Brit Nagydíjon. Már ha a csapat úgy döntene, hogy megtartják. Az amerikai tulajdonú istállónál várhatóan hamarosan döntés születik a jövőjéről.

    Így az orosz versenyző, Leo Machitski a Brit GT regnáló bajnoka, sem védhetné meg az elsőségét.

    Az ilyen pilóták csak úgy folytathatnák a karrierjüket, ha más nemzetiségű licenc alatt versenyeznének. A Motorsport UK döntése ugyanis azon alapul, hogy nem ismeri el az Orosz Autószövetség (RAF) és a Fehérorosz Autószövetség (BAF) által kiadott licenszeket.

  • Az F1 tavaly már 92 milliós nyereséget könyvelhetett el

    Az F1 tavaly már 92 milliós nyereséget könyvelhetett el

    Az F1 2021-ben ismét nyereséget termelt a nehéz 2020-as szezont követően, amikor a koronavírusjárvány miatt 386 millió dolláros veszteséget könyvelt el.

    Tavaly a bajnokság egy komplett szezont teljesített a könnyített korlátozásokkal. Ez hozzájárult ahhoz, hogy a 2,13 milliárd dolláros bevétel mellett 92 millió dolláros nyereséget könyvelhessen el. A 2020-as idény bevétele mindössze 1,1 milliárd dollár volt, mivel a szezon mindössze 17 fordulóból állt, amelyek közül sok kevésbé jövedelmező európai futam volt. A nézők hiánya, a paddock klubnak és a csapatoknak nyújtott pénzügyi támogatás is felelős volt a 2020-as profit csökkenéséért. A 22 futamot magában foglaló, bombaerős versenyszezon, számos korlátozás enyhítése és számos szerződéshosszabbítás azonban a nyereség fellendülését hozta. 2021-ben még a 2019-es 19 millió dolláros nyereséget és a 2 milliárd dolláros bevételt is felülmúlták.

    A csapatok a történelem egyik legnagyobb nyereményalapján is osztoztak, 1,06 milliárd dollárt osztottak szét a tíz istálló között. 2020-ban ugyanakkor csak 711 millió dollárt osztottak szét, amiben a Concorde Agreement aláírási bónuszai is benne voltak.

    Az F1 bevételeinek nagy részét a versenyek rendezéséből származó jogdíjak, a közvetítési megállapodások és a szponzori bevételek tették ki. Ezek 1,02 milliárd dollárról 1,85 milliárd dollárra emelkedtek. Az egyéb bevételek, például a szállításból és a vendéglátásból származó bevételek több mint kétszeresére, 116 millió dollárról 286 millió dollárra nőttek. Stefano Domenicali, a Forma-1 elnök-vezérigazgatója elégedett:

    „2021 minden szempontból figyelemre méltó év volt a Forma-1-nek. A versenyek látványosak voltak, az üzlet pedig kiemelkedő eredményeket hozott. Erre az erős alapra építünk tovább. Várakozással tekintünk a 2022-es rekordot jelentő 23 futamból álló versenynaptárunk elé. Új autókkal, szabályokkal, versenyekkel és versenyzőkkel várjuk a következő szezont.”

    A Forma-1-et birtokló Liberty Media arról is beszámolt, hogy a sportág összesített televíziós nézettsége 4%-kal 1,55 milliárdra nőtt, ami versenyenként átlagosan 70,3 millió nézőt jelent.

    Az Egyesült Államokban, ahol a Netflix Drive to Survive dokumentumfilmje után fellendült az érdeklődés, 58%-kal nőtt a halmazati nézettsége. A széria közösségi média platformjain is jelentős növekedés volt tapasztalható: a követők száma 40%-kal, 49 millióra nőtt, 1,5 milliárd összesített közösségi aktivitással.

  • A McLaren az Andrettit szívesen látná a Forma-1-ben

    A McLaren az Andrettit szívesen látná a Forma-1-ben

    A McLaren főnöke, Andreas Seidl is jelentkezett és kijelentette, hogy szívesen látná Andrettit a királykategóriában.

    Miután a Sauber felvásárlási szándéka kudarcot vallott, a korábbi McLaren-versenyző, Michael Andretti amerikai alakulata most azt fontolgatja, hogy a sportág tizenegyedik csapata lesz. Toto Wolff, a Mercedes főnöke szerint azonban még a 200 millió dolláros „felhígulás elleni” díj sem lenne elég meggyőző a csapatok számára, hogy megnyissák az ajtót Andretti előtt. Az AlphaTauri részéről, Franz Tost egyetért ezzel:

    „Már így is tíz nagyon jó csapatunk van. Végső soron a döntés az FIA-n és a FOM-on múlik, de ha Michael Andretti új istállót akar alapítani, minden összetevő adott és az összes csapat egyetért, akkor igen, jöjjenek. Egyébként ne.”

    A McLaren német csapatfőnöke, Seidl azonban másképp látja a dolgot, az ő főnöke pedig a kaliforniai Zak Brown:

    „A mi részünkről természetesen üdvözölnénk az Andretti csapatot. Maga a név és egy amerikai csapat megjelenése is segíti az Egyesült Államokban a Forma-1 terjeszkedését. A több csapat több lehetőséget jelent a fiatal versenyzőknek. Így a mi szemszögünkből nézve is minél hamarabb eléri a csapatok száma a 12-t, annál gyorsabban nő a franchise értéke mindannyiunknak. Így mi nyitottak vagyunk egy új csapat megjelenésére. Velük szívesen versenyeznénk.”

  • A Forma-1 figyeli az orosz-ukrán háborús krízist

    A Forma-1 figyeli az orosz-ukrán háborús krízist

    A Forma-1 és az FIA is egy belsős forrás szerint figyelemmel kíséri az orosz-ukrán határon kiéleződő háborús válságot.

    Miközben az Amerikai Egyesült Államok csapatokat vezényel Kelet-Európába Vlagyimir Putyin egyértelmű agressziója közepette a szomszédos Ukrajna ellen, a nyugati vezetők hirtelen szankciókat vezettek be Oroszország ellen.

    A brit Mirror című újság azt állítja, hogy az orosz invázió hatására az F1-rajongók a szeptemberi szocsi futam bojkottálását követelik a királykategóriától. Szocsi és Ukrajna is ugyanakkor a Fekete-tenger közelében fekszik. Craig Slater, a Sky UK riportere ennyit mondott:

    „A Forma-1 figyelemmel kíséri az Oroszország és Ukrajna körül kialakult helyzetet. Jelenleg úgy tűnik, hogy a versenyt Szocsiban megtartják, tekintettel arra, hogy az csak szeptemberben lesz. Most ez a helyzet.

  • 2024-ben jönne az Andretti, már benyújtották a jelentkezést

    2024-ben jönne az Andretti, már benyújtották a jelentkezést

    Michael Andretti már hivatalosan is jelezte szándékát, hogy az F1-es csapatot indítana, ezzel már a FIA kezében van az ügy.

    „Michael jelentkezett az FIA-nál, hogy F1-es csapatot indítana 2024-ben.” írta Mario Andretti Twitteren. – „Az új csapat, az Andretti Global rendelkezik a szükséges forrásokkal, és minden feltételnek megfelel. Most az FIA válaszára várunk.”

    Az 1978-as bajnok fia idén már próbálkozott az Alfa Romeo felvásárlásával, de végül egy hajszál híján elesett a lehetőségtől. Csapatának IndyCar pilótája, Colton Herta már egy ideje ácsingózik egy F1-es ülésre. Így egy pilótát már – a licenszpontok függvényében – szinte ki is pipálhatnak.

    Az Andretti Autosport az IndyCar mellett az IMSA LMP3-as kategóriájában, a Formula E-ben, és Zak Brown csapatával, a United Autosporttal közösen – az Extreme E-ben és az ausztrál Supercars sorozatban is jelen van.

    Januárban tőzsdére vitték a céget, a befolyó összeget pedig valószínűleg az új projektre fókuszálják majd. A bővítés hírét azóta már az Andretti Autosport – és a tengerentúli motorsportos média veteránja, Jenna Fryer – is megerősítette.

    A legkorábban 2024-ben érkező Andretti Global még nem tette közzé, melyik motorgyártóval szövetkezne. Ezzel valószínűleg nagyot robbanna az F1 népszerűsége az Egyesült Államokban. Hiszen a Haas után már a második csapatuk jelenne meg a királykategóriában.

    Idén debütál majd az ország második versenye, a Miami Nagydíj, a pletykák szerint pedig egy hamarosan érkező harmadik futamot sem szabad kizárni.

  • Steiner: Gondok lehetnek az orosz festés miatt

    Steiner: Gondok lehetnek az orosz festés miatt

    Günther Steiner csapatfőnök elismerte, hogy „nehézségekbe” ütközhet, amiért 2022-ben újra belementek a Haas orosz zászló ihlette festésébe. Az orosz Nikita Mazepinnel a volánnál, és apja cégével, az Uralkalival, mint névadó szponzorral a kis amerikai csapat tavaly már futott a fehér, kék és piros orosz trikoloron alapuló festéssel.

    Most, hogy a Haas elsőként leplezte le az új festést és a 2022-es autójuk alapdizájnját, egyértelmű, hogy az orosz színvilág idén is lényegében megmarad. Ez már tavaly is egy ellentmondásos lépés volt, mivel Oroszország a doppingbotrány középpontjában állt, amely miatt az országot kiközösítették a sportvilágban.

    Most azonban, az Oroszország, az Egyesült Államok és Európa közötti katonai feszültségek az ukrán határ körüli vita kiéleződése miatt napirendre kerültek – sőt egyes bennfentesek már attól tartanak, hogy akár háború is lehet. Amikor a vitatott orosz színekről kérdezték, Steiner ennyit mondott:

    „Minket nem érint a politika. Természetesen, ahogy mások is, mi is figyelünk mindent, ami épp a világban történik. Amennyiben bármilyen nehézség merülne fel, akkor foglalkozni fogunk vele. Ugyanakkor örülök, hogy most nem veszünk részt ilyesmiben. De nem is tehetünk ellene semmit. Mi nem a politikával foglalkozunk, hanem a sporttal.”