Címke: Audi

  • Müller visszatér a DTM-be, Rast kihagyja az első GT3-as évadot

    Müller visszatér a DTM-be, Rast kihagyja az első GT3-as évadot

    Egykori bajnoki riválisának csapatával, a Team Rosberggel tér vissza idén Nico Müller. Csapattársa nem René Rast, hanem az amerikai Dev Gore lesz.

    Müller eddig az Abt Sportsline színeiben rótta a köröket, most azonban vált. A csapat indul majd a sorozatban, de még nem jelentette be pilótáit a DTM-re nézve.

    Ironikusan, a Formula E-ben éppen a Team Rosberg tavalyi bajnoka, Rast vezeti egyik autójukat, a Dragon színeiben versenyző svájci ellen.

    Az Audi Müller mellett Mike Rockenfellert nevezte meg gyári pilótái közül a DTM-es szerepre, így visszatér ahhoz a csapathoz, ahol 2014-ben bemutatkozott. Kettős kötelezettségei miatt – jelen állás szerint – kétszer kéne szétszakadnia, most azonban még nem árulta el, melyik sorozatot részesíti majd előnyben.

    Vele szemben a háromszoros bajnok Rast inkább teljes mértékben a Formula E-re koncentrál. Az Audi kivonulása hosszabb távon nem erősíti meg pozícióját az elektromos mezőnyben, de most még gyári támogatással meggyőzhet egy csapatot, érdemes őt alkalmazni.

    Az Audi úgy nyilatkozott róla, hogy a Formula E mellett „néhány egyéb nem gyári eseményen” vehet majd részt. A német azonban kizárta, hogy akár csak néhány futamon részt vegyen.

    „Bármennyire is szeretem a DTM-et, és bármennyire szívesen vezettem volna az Audi egyik csapatában, úgy döntöttünk, hogy kizárólag a Formula E-re koncentrálok majd.”

    „A járvány miatt bizonytalan mindkét sorozat naptára, és most fontosabb számomra, hogy egy világbajnokságban versenyezzek. Ezért biztosra akarunk menni.

    Az eddig bejelentett csapatok és pilóták:

    ?? Abt Sportsline
    Audi R8 LMS Evo
    ?? Nico Müller
    ?? Team Rosberg
    ?? Dev Gore
    ?? ROWE Racing
    BMW M6 GT3
    ?? Walkenhorst Motorsport
    ?? Liam Lawson
    ?? Alex Albon/
    ?? Nick Cassidy
    ?? 2 Seas Motorsport
    McLaren 720S GT3
    ?? Jenson Team Rocket RJN
    ?? Haupt Racing Team
    Mercedes AMG GT3
    ?? HTP Winward Motorsport
    ?? GruppeM

    félkövér: gyári támogatás

  • Hiába az Audi kivonulása, di Grassi előtt több lehetőség is áll

    Hiába az Audi kivonulása, di Grassi előtt több lehetőség is áll

    Lucas di Grassi máris több ajánlatot kapott az Audi távozása utáni időszakra, amennyiben nem marad az Abt csapatánál.

    A 2016/17-es szezon bajnoka eddig mindegyik Formula E versenyen részt vett az Audi gyári alakulatával, amit az Abt Sportsline működtet.

    Novemberben az azonban az ingolstadti márka bejelentette, kivonul, és inkább le mans-i LMDh, és elektromos Dakar programjára koncentrál.

    Di Grassi ezért új csapat után kell, hogy nézzen az idei szezon után. A brazil azonban már jelezte, megkezdte az egyeztetéseket.

    „Nem fogok hamar dönteni, és csak akkor maradok a Formula E-ben, ha úgy tehetem, hogy látom, van esélyem a futam-, és bajnoki győzelmekre.”

    „Ez nem pénzügyi döntés számomra. Persze, jó pénzt keresni, de ez nem befolyásol majd, ha olyan csapathoz kerülhetek, ami jó autót ad alám, és esélyes lehetek.”

    „Ha nem ez a helyzet, nem lesz problémám azzal, hogy abbahagyjam, és másra koncentráljak, mint Jérome [aki visszavonulása után a Venturi csapatfőnöke lett – a szerk.].”

    „Amint az Audi eldönti, mit akar az LMDh programjával, jó lenne velük is egyeztetni, de én nem sietek sehová.”

    Az Audi már majdnem véghez vitte indulási jog eladását, és mivel – a BMW Andrettivel ellentétben – itt az autógyár birtokolja azt, így az Abt is távozhat. A McLaren már bejelentette, indulna egy helyért az elektromos sorozatban, jelentkezőből tehát nincs hiány…

    Az idei szezon ezen a hétvégén kezdődik Szaúd-Arábiában, a kétfutamos, éjszakai Diriyah ePrix-vel.

  • Négy új Audi indul majd a WTCR-ben, két gyári pilótával

    Négy új Audi indul majd a WTCR-ben, két gyári pilótával

    A német márka autóit a Comtoyou Racing készíti majd fel, és kettő RS 3 LMS-t az Audi gyári versenyzői vezethetik majd, név szerint Frédéric Vervisch és Nathanael Berthon.

    Az Audi Sport nevében két pilóta is érkezik majd a Comtoyou-hoz, míg a csapat másik felét később jelentik majd be. A belga alakulat fejezi majd be az új RS 3 LMS fejlesztését is.

    Vervisch 2019-ben versenyzett legutóbb a világkupában, akkor egy győzelemmel és öt dobogóval 12. lett. Tavaly pedig a GT3-as kategóriában versenyzett, és megnyerte a Nürburgringi 24 órás versenyt.

    Csapattársa a tavalyi időmérők meglepetésembere, Nathanael Berthon lesz, aki 3 pole-ja mellett szintén egy győzelmet könyvelhetett el, ami bajnokság 8. helyére volt jó.

    A WTCR idei mezőnye ezzel nyolc autóra bővült, a Honda kvartettje ugyanis már korábban bejelentésre került.

  • Az Audi cáfolja a vad pletykákat a Red Bull kapcsán

    Az Audi cáfolja a vad pletykákat a Red Bull kapcsán

    Az Audi kategorikusan tagadja azt, hogy beszállnának a Forma-1-be. Azzal pedig, hogy a Red Bull átmatricázhatja a Honda motorokat 2022-től kezdve, a rövidtávú jövője biztosított lesz a sportágban. Hosszútávon ugyanakkor szükségük lesz majd egy olyan partnerre, akik képesek versenyképes motort biztosítani nekik, és azt tovább is fejlesztik majd. Az emlegetett német gyártó azonban határozottan elutasítja ezen pletykákat.

    A Red Bull lehet, hogy megoldotta az erőforrással kapcsolatos gondjait 2025-ig, köszönhetően a motorbefagyasztásnak, amelyre rábólintott az összes csapat. Ugyanakkor az osztrák csapatnak szüksége lesz egy újabb beszállítóra, és így jött szóra az Audi, akiket velük kapcsolatban már nem először hoznak szóra. Helmut Marko erről az Auto Motor Sportnak nyilatkozott:

    „Nyitottak vagyunk új partnerekre.”

    Valójában a japán gyártó a Red Bull és a Honda új viszonyában attól tartott, hogy a bonyolult technikai megoldásaikat esetlegesen megosztják rivális gyártókkal. Ugyanakkor Ingolstadtból is hajthatatlanul van olyan hang, amely azt mondja, hogy a gyártónak csatlakoznia kellene a Forma-1 mezőnyéhez. A gyár szóvivője a német RTL-nek azonban cáfol:

    „A Forma-1-es szerepvállalás tagadása már tíz éve a fiókom részét képezi. Jelenleg nem foglalkozunk a királykategóriával.”

    A szóvivő azt is kategorikusan elutasította, hogy a német autógyártó tervei között szerepelne a száguldó cirkuszban való részvétel, hiszen született már döntés a motorsport programjukról az elkövetkezendő 10 év viszonylatában.

    Stefano Domenicali nemrég azonban bejelentette, hogy voltak olyan érdeklődő gyártók, akik beszállnának a Forma-1-be. Tekintettel arra, hogy volt a Lamborghini vezérigazgatója is, amely márka a Volkswagen csoport része, talán meg tudja győzni őket arról, hogy csatlakozzanak a mezőnyhöz 2025 után.

  • A Formula E extrém pénzbüntetéssel hiúsítaná meg a csapatokat a kiszállástól

    A Formula E extrém pénzbüntetéssel hiúsítaná meg a csapatokat a kiszállástól

    A Formula E és az FIA komoly pénzügyi büntetésekkel próbálja meg teljes mértékben elfelejtetni a csapatokkal azt az ötletet, hogy kiszálljanak a sorozatból.

    Az elektromos szériába komoly változások lesznek majd a 2022/2023-as és a 2025/2026-os szezon között. A változások között szerepel egy új, erősebb, 470 lóerő leadására képes hajtáslánc és egy 120 kilogrammal könnyített karosszéria és természetesen a harmadik generációs autók bevezetése is.

    Azonban nemrégiben két neves német gyártó, a BMW és az Audi is közölte, hogy a 2020/2021-es szezont követően elhagyják a sorozatot. Az Audi maradni fog motorbeszállítóként a Virgin csapata miatt, azonban a BMW teljes mértékben ki fog vonulni az elektromos szériából.

    Az Nemzetközi Automobil Szövetség és a sorozat vezetői ennek apropójából hozták meg azt a szabályt, miszerint aki az előbb említett intervallumon belül szállna ki a sorozatból, annak ki kell fizetnie évente 300.000 eurót. Ez azt jelenti, hogy ha valaki kilépne az első szezont követően, akkor 900.000 eurót kellene kifizetnie.

    Ezzel a szabállyal próbálnák meg ellehetetleníteni a csapatokat a kiszállástól, ami azért nem ésszerű, mert például a megüresedett helyekre két Forma-1-es csapat, a McLaren és az Alpine is pályázna a jövőben.

  • Az Audi érdeklődése problémát szült a Red Bull és a Honda között

    Az Audi érdeklődése problémát szült a Red Bull és a Honda között

    A motorok fejlesztésének befagyasztásáról döntő szavazást február 25-re halasztották, azonban az Auto Motor und Sport értesülései szerint marad az eredeti, február 11-i időpont.

    A Red Bull számára ez életbe vágó kérdés, hiszen csak az igenek többsége esetén tudják folytatni az év végén kiszálló Hondával. Az F1 új vezérigazgatójának támogatása mellett jó hír az energiaitalosoknak, hogy az AMuS azt is megszellőztette, hogy mindenki benne van a befagyasztás előrehozásában.

    Továbbá az új motorok behozatalát is előrehozhatják 2025-re. Viszont ami kissé aggasztó lehet, hogy a Red Bull és a Honda közti tárgyalások kisebb problémába ütköztek. A problémát egy harmadik fél érdeklődése, név szerint az Audi okozza.

    „A Honda meg akart róla bizonyosodni, hogy a motor adatai és felépítése nem fog egy harmadik fél, vagy jövőbeli motorgyártó birtokába jutni” – vetette fel az AMuS azzal kapcsolatban, hogy az Audi elgondolkodhat a beszálláson 2025-től a Red Bull oldalán. A japánok tehát azt akarják elkerülni, hogy az Audi bármilyen adathoz hozzáférhessen. A probléma viszont úgy tűnik, megoldódik.

    Ugyanakkor lenne egy másik gond, a teljesítménybeli különbségek kiegyensúlyozása. A Mercedesé jelenleg a legjobb motor, és néhányan aligha örülnének annak, hogy három éven keresztül még csak meg sem lehetne próbálni utolérni őket. Egyelőre kétséges, hogy valamiféle mesterséges módon fog csökkenni a különbség a németek és az üldözők között, vagy más módon.

  • Bemutatta az új TCR autóját az Audi

    Bemutatta az új TCR autóját az Audi

    Továbbra is elkötelezett marad a túraautózás iránt az Audi, amit a most bemutatott új TCR modellükkel igazoltak is.

    A német gyártó pénteken mutatta be a vadiúj RS 3 LMS TCR modelljét, amivel már idén rajthoz fognak állni a különböző TCR sorozatokban, köztük a világkupában is.

    Az Audi Sport közleménye szerint a második generációs modell minden területen fejlődést ért el, és egy új sebességváltóval szerelték fel.

    „A legújabb modellünk fejlesztésének a középpontjában az ügyfeleink álltak. Egy olyan autót szeretnénk az ügyfeleink számára felajánlani, amely az előzőhöz képest sokkal inkább versenyautó, valamint számos gyakorlati előnnyel rendelkezik a mindennapi használatban, illetve gazdaságosan üzemeltethető.” – kezdte Chris Reinke, az Audi Sport ügyfélprogramjáért felelős vezetője.

    „A pilótafülke is sokkal ergonómikusabb a pilóta számára. Az autó összeségében sokkal robosztusabb, versenyképesebb és biztonságosabb lesz az elődjénél.” – tette hozzá.

  • Munkanélküli F1 pilótáknak és legendáknak kell megmenteniük a DTM-et

    Munkanélküli F1 pilótáknak és legendáknak kell megmenteniük a DTM-et

    Miután az Audi kiszállt majd átvették a GT3-as szabályrendszert, a DTM bajnoksága keresi annak a módját, hogy miképp tartsa fent a presztízsét. Sok egyéb dolog mellett, arra gondoltak, hogy minél nevesebb versenyzőket tudjanak felmutatni.

    Pár hete került bejelentésre, hogy a Red Bull támogatni fog egy csapatot az újjáalakult DTM bajnokságban, és versenyzőket is ad hozzá. Egyikük Alexander Albon lesz. Jelenléte a német túraautós szériában vonzóvá teszi másoknak is a sorozatot, ahogy teszi ezt Jenson Button is, aki szintén ott lesz a rajtnál a saját csapatával.

    Gerhard Berger, a DTM főnöke azonban még nem végzett. Akad még pár top pilóta a kívánságlistáján. Az Auto Bild szerint Nico Hülkenberg van ezen lista tetején. A kérdés az, hogy Hülkenberg is akarja-e ezt. Tavaly beugrott pár alkalommal Forma-1es versenyzők helyett, és Hulk terve az, hogy ezzel élhessen 2021-ben is akár. A koronavírus-járvány miatt úgy véli, hogy jó esélye lehet újra arra, hogy beülhessen valamelyik csapathoz. Ezen esetben a DTM-es elköteleződése akadály lehetne.

    Berger ezért olyan ismert nevet is keres, akinek jelenleg nincs jobb dolga, mint például Jacques Villeneuve. 1997 világbajnoka, Jacques Villeneuve is érdeklődik egy versenyülés után a szériában, ami arra is utal Berger szerint, hogy a Forma-1 mellett egy versenyzőnek az övé a leginkább vágyott versenyszéria:
    „Jacques tökéletesen illene koncepciónkba. Végeredményben ez egy finanszírozási kérdés. Mindenki azon dolgozik, hogy találjon magának támogatókat.”

  • Megkezdődik az Audi e-tron GT sorozatgyártása

    Megkezdődik az Audi e-tron GT sorozatgyártása

    Böllinger Höfe üzemében a szenvedély egyesül a precizitással, innovációval és fenntarthatósággal: itt zajlik ugyanis a tisztán elektromos Audi e-tron GT sorozatgyártásának előkészítése. A kiemelkedő teljesítmény és a környezettudatosság itt kéz a kézben jár. A 100 százalékban öko áramot és megújuló forrásból származó hőt használó gyártás nettó szénsemleges. Az erőforráskímélő járműgyártási folyamat a papír és a csomagolás használatát is kerüli, zárt alumínium és műanyag láncokat alkalmaz és ez az első új Audi modell, amelyet fizikai prototípus létrehozása nélkül terveztek.

    Az Audi e-tron GT modellnek, a márka legerősebb elektromos járművének sorozatgyártása a neckarsulmi üzemben indul. Az Audi Böllinger Höfe üzemében a gyártási folyamat minden mozzanata különleges, akárcsak az autó maga. Egyetlen négy karikás autó sem jutott el ilyen gyorsan a sorozatgyártásra kész fázisba. „Az Audi termékkínálat elektromos és sportos zászlóshajójaként az e-tron GT tökéletesen illik a neckarsulmi üzem, különösképpen a Böllinger Höfe sportautó gyártó létesítményéhez.” – nyilatkozta a gyár vezetője, Helmut Stettner. Az a tény, hogy a sorozatgyártás a koronavírus járvány ellenére is időben elindulhat, a kiemelkedő csapatmunka és a szakértelem megosztásának eredménye.

    A neckarsulmi üzem már eddig is plug-in (hálózatról tölthető) hibrid modellekre fókuszáló gyárként működött, az Audi elektromos modelljeinek legjavát kínálva az A6, A7 és A8 modellek plug-in (hálózatról tölthető) és mild hibrid változataival. „Az Audi e-tron GT-vel itt készül a márka első, tisztán elektromos Audi modellje, amelyet németországi üzemben gyártanak és amely újabb jelentős, jövőbemutató lépés számunkra.” – teszi hozzá Stettner.

    Az Audi e-tron GT nettó szénsemleges gyártása

    Nem csupán a Gran Turismo hajtáskoncepciója az, ami fenntartható: a Böllinger Höfe teljes gyártási folyamata nettó szénsemleges. 2020. elejétől a teljes neckarsulmi üzem kizárólag öko-áramot használ. A Böllinger Höfe üzemében zajló gyártáshoz szükséges hőről a biogázzal működő hő- és villamos energiát kapcsoltan termelő erőmű gondoskodik. Az Audi minősített klímavédelmi projektekből származó karbonkreditet használ, hogy kompenzálja azt a kibocsátást, amely nem váltható ki megújuló forrásból származó energiával. „A brüsszeli és győri gyár nyomában járva a Böllinger Höfe az első Audi üzem Németországban, amelynek gyártási tevékenysége nettó szénsemleges. Ez egy lényeges mérföldkő a neckarsulmi üzem számára és egy újabb fontos lépés azon az úton, amely világszerte az összes üzemünk karbonsemleges működését célozza meg 2025-ig.” – nyilatkozta Peter Kössler, az Audi igazgatótanácsának a termelés és logisztika területekért felelős tagja, összefoglalva ezzel az Audi Mission:Zero programjának célját.

    A Mission:Zero környezetvédelmi program számos intézkedést magában foglal a gyártás és a logisztika területéről, amely hatékonyan és fenntarthatóan csökkenti az ökológiai lábnyomot. Kiemelt pontjai a dekarbonizáció, az erőforrás hatékonyság, a biodiverzitás és a vízfelhasználás innovatív megoldásai.

    Zöld logisztika: klímasemlegesen a gyárba
    A szénsemleges gyártáshoz vezető úton az Audi következetes szemlélettel a teljes értékláncot vizsgálja. Ennek megfelelően a logiszitika legalább olyan fontos, mint a járműgyártás maga. A neckarsulmi üzem teljes vasúti forgalma klímasemleges. A telepen belül sűrített földgázzal (CNG) üzemelő vagy elektromos hajtású mozdonyok teljesítenek szolgálatot. Az Audi szakértőinek javaslatára az egyik kiemelt szállítmányozó partner szintén biometánnal hajtott teherautókat használ a közúti szállítmányozásra. Két, folyékony földgázzal (LNG) hajtott teherautó teljesít szolgálatot az alkatrészek nagyobb távolságokról történő, gyárba irányuló szállítása kapcsán. Az év végén pedig még egy taggal bővül ez a flotta. Minden egyes ilyen jármű akár 20 százalékkal kevesebb szén-dioxidot és közel 85 százalékkal kevesebb nitrogén oxidot bocsát ki, mint a hagyományos dízel tehergépkocsik.

    Zárt láncok a környezet védelméért
    Szintén az üzem területén valósul meg a fontos erőforrások megóvása és a nyersanyagok újrahasznosítása is. Legjobb példa erre az „Aluminium Closed Loop”, amely egy zárt újrahasznosítási láncot takar. Ennek során a neckarsulmi gyár présüzemében keletkező alumíniumlemez hulladékok kerülnek újrahasznosításra, például az Audi e-tron GT oldalfal elemeinek gyártásánál. A legmagasabb és legmélyebb pontok között mért extrém, 35 centiméteres különbségével ez adja a kerékjárat feletti hangsúlyos domborulatokat és formálja ezzel az e-tron GT rendkívül látványos quattro-domborulatait (quattro blisters). Ehhez minden, az alumínium nehézkes megmunkálásához szükséges műszaki megoldást bevetett a gyártó. Az „Aluminium Closed Loop” zárt láncnak köszönhetően – amely során az alumíniumlemez hulladékot az Audi visszajuttatja a beszállítónak, aki azt újrafeldolgozza és végül az Audi újrahasznosítja azt – az üzem több ezer tonna szén-dioxid kibocsátását spórol meg évente.

    De az ökológiai gondolkodás nem áll meg az alumíniumnál. A műanyagok újrahasznosításának jelmondata: „legyen a régiből új”. Egy jelenleg is zajló kísérleti projekt során az A6 és A7 összeszerelése kapcsán keletkező műanyag hulladékot típus szerint szétválogatják, felaprítják majd speciális szálakká alakítják. Ezeket az úgynevezett rostokat használják aztán a gyártási folyamat során a 3D nyomatóknál. A Böllinger Höfe üzemen belüli 3D nyomtatással foglalkozó csapata a dolgozók igényeire szabott segédeszközök széles választékára specializálódott. Ezek közül az eszközök közül több, mint 100 darabot használnak az Audi e-tron GT gyártása során. Az újrahasznosítási projekt célja, hogy létrehozza a tökéletes műanyag zárt láncot.

    Az erőforrások következetes megóvása
    A zárt láncok alkalmazása nem az egyetlen lehetőség a nyersanyagok megóvására. Az e-tron GT az első Audi, amelynek gyártását fizikai prototípus használata nélkül tervezték meg. Minden összeszerelési fázist virtuálisan teszteltek, házon belül fejlesztett szoftverek és virtuális valóság alkalmazások használatával és ezeket most sikeresen alkalmazzák a gyakorlatban is, a sorozatgyártás részeként. Az érzékeny alkatrészek szállításához használt speciális konténerek szintén prototípus nélkül, az új virtuális módszerrel lettek megtervezve. Ez nem csupán kevesebb fémet igényel, de kevesebb csomagolásra van szükség az alkatrészek védelmére is. A kulcsszavak: kerüljük a hulladékot és a papírt. A karosszériaműhely és az összeszerelés már nagyrészt papírmentesen működik. Az új projektek, mint amilyen például a karbantartási alkalmazás – amely szükségtelenné teszi a hagyományos, kézzel írt feljegyzéseket – szintén papírt takarítanak meg. A logisztika területén jelenleg is zajlik a digitális címkék tesztje, amely szintén ezt támogatja. Ennek keretében elektronikus címkék veszik át a polcon található alkatrésztárolók papír matricáinak helyét. Ez nem csupán kiemelkedően energia hatékony, de változás esetén könnyedén újraprogramozható. Ez a legfőbb előnye a hagyományos, eldobható címkékkel szemben. Az Audi projekt csapata a beszállítókkal is együttműködik olyan további megoldások kialakításán, amelyek következetesen csökkentik a csomagolás és ezzel  hulladék mennyiségét.

    Az intelligens gyár és precíz kézművesség tökéletes elegye
    A csúcsminőség, a csúcsteljesítmény és a részletek iránti szenvedély mindig is megkülönböztette Böllinger Höfe üzemét. Itt készül az Audi R8 2014. óta. Az Audi neckarsulmi üzemének részeként működő sportautómanufaktúrát 2019-ben kibővítették és továbbfejlesztették ez e-tron GT integrációjához. Minden idők két legerősebb és leggyorsabb sorozatgyártású Audi modellje itt készül. „Két, műszakilag teljesen különböző autó gyártása egy gyártósoron egyedülálló a konszernen belül.” – nyilatkozta a gyártást irányító Wolfgang Schanz. „Tisztán elektromos négyajtós kupé modellünk integrációja az Audi Böllinger Höfe kisszériás gyártóegységét egy kiemelkedően rugalmas, csúcstechnológiát képviselő létesítménnyé változtatta, amely ugyanakkor megtartotta kézműves jellemvonásait.” Az ügyfelek a jövő évi világpremiert követően adhatják le rendeléseiket a tisztán elektromos Gran Turismo modellre.

  • Egy harmadik F1 csapat is menne a Formula E-be is, mert az olcsó

    Egy harmadik F1 csapat is menne a Formula E-be is, mert az olcsó

    Az F1 eddig a nagy személyzetéről és az elköltött millióiról volt ismert, hogy így préseljék ki a legtöbbet az autóikból. Az idei szezontól kezdve ugyanakkor lesz már költségvetési korlát, ami azt is jelenti, hogy a kiadásokat és a kollégák számát is kordában kell tartani. a Mercedes máris talált erre megoldást, és a Formula E felé vették az irányt, és egyre több istálló néz más versenyszéria után.

    A McLaren például nemrég bejelentette, hogy szerződést kötöttek a Formula E-vel, és 2022-től kezdve résztvevői lesznek a sorozatnak. Más csapatok is érdeklődnek az elektromos versenyszéria iránt, jelesül az Alpine. A tavaly még Renault néven futó alakulat az Autosport magazin szerint a Lotus-szal karöltve közösen néznék meg, mit tartogat számukra a Formula E. A Lotus szóvivője a lapnak elmondta, hogy egyelőre döntés nem született:

    „Együttműködünk az autósporton belül. Megvizsgáljuk a potenciális lehetőségeket a motorsportok világában. A Lotus gazdag történelemmel bír, és a Renault meg az Alpine tapasztaltak a Formula E-ben, Forma-1-ben, WEC-ben és sok más szériában. Ez egy érdekes kooperációt eredményezhet.”

    A Renault évekig versenyzett a Formula E korábbi szezonjaiban, majd 2018-ban ez a név eltűnt, és lett helyette Nissan e.dams. A Formula E vezérigazgatója, Jamie Reigle reménykedik is benne, hogy egyre több csapat ismeri fel azt, hogy a sorozata egy izgalmas kategória, és követik a McLaren példáját. Különösen azután, hogy a következő szezonban búcsúzik a szériától az Audi és a BMW is:

    „Nem aggódunk az Audi helye miatt, mert rengetegen érdeklődnek azon csapat modellje iránt. Van igény új konstruktőrökre is, akik részt is akarnak venni a széria küzdelmeiben. Akik 2018-ban még úgy gondolták, hogy a sportág drága, azoknak itt lesz a Gen3-as autó, ahol igazán odafigyeltünk arra, hogy alacsonyan maradjanak a költségek, így hirtelen újra lett érdeklődés a csapatoktól.”