Kategória: Formula E

  • Hamarosan újabb várossal bővülhet a Formula E helyszínek listája

    Hamarosan újabb várossal bővülhet a Formula E helyszínek listája

    Egy jelentős lépéssel lett közelebb a Formula E verseny rendezéséhez egy holland helyszín. Négy minisztérium is támogatásáról biztosította Eindhoven városát.

    Max Verstappen miatt új lendületet kapott a holland motorsport, talán a Holland Nagydíj is visszakerül a királykategória vérkeringésébe. Bár tavaly végül az F1 nem tért vissza Zandvoortba, máris újabb világbajnokság szeretne Hollandiában versenyezni.

    Nyck de Vries révén ráadásul egy jó formában lévő versenyzőjük is lenne. A F2 korábbi bajnoka Diriyahban megszerezte első futamgyőzelmét, két verseny után vezeti a bajnokságot is.

    Hazájában nem újkeletű az igény, tavaly már bejelentették, hogy a 2021/22-es szezonban csatlakoznának a versenynaptárhoz. Most négy minisztérium (Sport, Insfrastruktúra, Külkereskedelem, valamint Gazdasági- és Klímapolitika) közölte nyílt levélben a sorozat vezetőjével (Jamie Reigle), hogy támogatják a verseny rendezőit.

    Már több tanulmány is készült a rendezésről. A pálya Brainport elnevezésű városrészben lenne, ahová sok befektetés érkezett az „okos város” kezdeményezés megvalósítása érdekében.

    A Formula E jelenleg is sok várossal tárgyal a versenynaptár bővítéséről, Fokváros, Adelaide, Moszkva, Lisszabon és Tokió is a jelentkezők között van.

    Bár eddig inkább világvárosok utcáin versenyzett a mezőny, az Eindhovenhez hasonló, technológiailag is a Formula E-hez köthető települések is helyet kaphatnak majd a sorozat történelmében.

  • A Formula E le fogja gyorsulni az F1-et, az e-üzemanyagnak pedig nincs jövője?

    A Formula E le fogja gyorsulni az F1-et, az e-üzemanyagnak pedig nincs jövője?

    A Formula E autók következő generációja már le tudja majd győzni a Forma-1-es autókat. Legalábbis bizonyos tekintetben. Ezt jósolja az elektromos bajnokság főnöke, Alejandro Agag.

    Bár a Forma-1 is kénytelen lesz a jövőben valamilyen környezetkímélőbb irányt felvenni, ők mégsem szeretnének a Formula E-re hasonlítani, nem elektromos erőforrásokban gondolkodnak, hanem szintetikus üzemanyagban.

    Agag szerint azonban a következő generációs Formula E autók fordulópontot jelentenek majd.

    „Ez egy látványos ugrás a technológiában, ami teljesítményt az utcai pályák határáig tolja” – mondta Agag a Marca című lapnak.

    A cél, hogy az elektromos bajnokság autói összehasonlíthatók legyenek az F1-esekkel.

    „Még nem teszteltük őket, de az ötlet az, hogy a gyorsulás nagyobb lesz, mint a Forma-1-ben. Az elektromos autókban megvan ez a lehetőség.”

    „Érdekes lesz őket egymás mellé tenni meg megnézni, hogyan gyorsulnak.”

    A Forma-1-es Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff el tudja képzelni, hogy a jövőben közös versenyhétvégéket tartson az F1 és az FE, ugyanazon a versenypályán.

    „Ez lehetséges” – ért egyet Agag.

    „Amit nagyon szeretnék, ha Forma-1 szintű büdzsét használhatnánk a Formula E-ben. Adjatok 50 milliót és olyan Formula E autót építek, ami tökéletesen tartja a lépést az F1-gyel.”

    Agag szerint hosszútávon nem lesznek nyerők a hibrid, illetve e-üzemanyagos megoldások, hanem az elektromos technológiáé a jövő.

    „A Forma-1-nek és a Formula E-nak konvergálniuk kellene egymáshoz, mivel végül az egyetlen technológia, ami uralkodni fog, az az elektromos technológia” – véli Agag.

    „10 éven belül a belsőégésű (-motoros) autókra már antikvitásként fogunk tekinteni. Vannak próbálkozások szintetikus üzemanyag előállítására, de ez csak egy kifogás arra, hogy ne legyenek elektromosak, mert nem tudnak.”

    „A szintetikus üzemanyag ára tízszerese a normálnak, szóval ez nem vezet sehová.”

  • A Formula E friss futamgyőztese, de Vries a Mercedes tartalékpilótája lett

    A Formula E friss futamgyőztese, de Vries a Mercedes tartalékpilótája lett

    Nyck de Vries csatlakozott Formula E-s csapattársához, a Mercedes ugyanis mindkettejüket tartalékpilótának nevezte meg 2021-re.

    A holland megnyerte az első versenyt az idei Diriyah E-Prix-n, és a második után is vezeti a bajnokságot.

    „A tartalékos felállásunk is erős, Stoffel Vandoorne folytatja hozzájárulását ezen a téren, és csapattársa, Nyck de Vries is csatlakozik hozzá.” – olvasható a csapat autóbemutatón kiadott közleményében.

    Tavaly az abu dhabi fiatal pilóták tesztjén már vezette az autót, így egy esetleges beugrás nem az első élménye lesz egy F1-es autóval.

    Esteban Gutiérrezt nem nevezték meg a tavalyi felállásból, miután fél éve kiderült, hogy lejárt a szuperlicensze.

    Persze, a kinevezés nem jelenti azt, hogy rögtön a Mercedes színeiben mutatkoznak be, tavaly George Russell kapott lehetőséget hasonló helyzetben.

    Viszont a Mercedes partnerei közül a McLaren és az Aston Martin sem rendelkezik harmadik pilótával. Tavaly nyíltan kijelentették, ha szükség lenne rá, a németektől kérnének segítséget. Végül előbbinél nem volt lehetőség, utóbbinál pedig Nico Hülkenbergre esett a választás.

  • Müller visszatér a DTM-be, Rast kihagyja az első GT3-as évadot

    Müller visszatér a DTM-be, Rast kihagyja az első GT3-as évadot

    Egykori bajnoki riválisának csapatával, a Team Rosberggel tér vissza idén Nico Müller. Csapattársa nem René Rast, hanem az amerikai Dev Gore lesz.

    Müller eddig az Abt Sportsline színeiben rótta a köröket, most azonban vált. A csapat indul majd a sorozatban, de még nem jelentette be pilótáit a DTM-re nézve.

    Ironikusan, a Formula E-ben éppen a Team Rosberg tavalyi bajnoka, Rast vezeti egyik autójukat, a Dragon színeiben versenyző svájci ellen.

    Az Audi Müller mellett Mike Rockenfellert nevezte meg gyári pilótái közül a DTM-es szerepre, így visszatér ahhoz a csapathoz, ahol 2014-ben bemutatkozott. Kettős kötelezettségei miatt – jelen állás szerint – kétszer kéne szétszakadnia, most azonban még nem árulta el, melyik sorozatot részesíti majd előnyben.

    Vele szemben a háromszoros bajnok Rast inkább teljes mértékben a Formula E-re koncentrál. Az Audi kivonulása hosszabb távon nem erősíti meg pozícióját az elektromos mezőnyben, de most még gyári támogatással meggyőzhet egy csapatot, érdemes őt alkalmazni.

    Az Audi úgy nyilatkozott róla, hogy a Formula E mellett „néhány egyéb nem gyári eseményen” vehet majd részt. A német azonban kizárta, hogy akár csak néhány futamon részt vegyen.

    „Bármennyire is szeretem a DTM-et, és bármennyire szívesen vezettem volna az Audi egyik csapatában, úgy döntöttünk, hogy kizárólag a Formula E-re koncentrálok majd.”

    „A járvány miatt bizonytalan mindkét sorozat naptára, és most fontosabb számomra, hogy egy világbajnokságban versenyezzek. Ezért biztosra akarunk menni.

    Az eddig bejelentett csapatok és pilóták:

    ?? Abt Sportsline
    Audi R8 LMS Evo
    ?? Nico Müller
    ?? Team Rosberg
    ?? Dev Gore
    ?? ROWE Racing
    BMW M6 GT3
    ?? Walkenhorst Motorsport
    ?? Liam Lawson
    ?? Alex Albon/
    ?? Nick Cassidy
    ?? 2 Seas Motorsport
    McLaren 720S GT3
    ?? Jenson Team Rocket RJN
    ?? Haupt Racing Team
    Mercedes AMG GT3
    ?? HTP Winward Motorsport
    ?? GruppeM

    félkövér: gyári támogatás

  • Így készül a futamra a Formula E első „igazi” versenypályája

    Így készül a futamra a Formula E első „igazi” versenypályája

    Vadonatúj vonalvezetés várja majd Valencia a Formula E mezőnyét a sorozat első olyan versenyén, amit nem egy városi pályán rendeznek majd meg.

    Az idei szezon negyedik fordulója Párizs helyett érkezik majd, ráadásul ez lesz az első Formula E verseny Spanyolországban.

    A valenciai pálya már évek óta házigazdája az elektromos sorozat téli tesztjeinek, és bár próbaversenyt is tartottak rajta, hogy kipróbálják az új szabályokat, most először bajnoki pontokért csaphatnak össze majd a csapatok.

    Az e-racing.net a pálya menedzserével, Gonzalo Gobert-Cezanne-nal készített interjút a közelgő versenyt illetően.

    „Ez egy álom, ami most valóra válik. Négy éve (2017 óta) van nálunk az év eleji teszt, végre lehetőséget kapunk, hogy versenyt is rendezhessünk.”

    „Szerintem két nagy különbség lesz [az utcai pályákhoz képest]. Elsőként a pilóták jobban feszegetik majd a határokat, mert a bukóterek teret adnak a hibáknak is. A másik a változatosság: a városokban általában 90 fokos kanyarokkal találkoznak.”

    A szakember a most zajló felújításokról is elárult egy-két titkot:

    „A munkálatok után a pálya sokkal jobban illeszkedik majd a Formula E stílusához. Lerövidítjük a célegyenest, létrehozzunk néhány visszafordítót az aszfaltos bukótereket is használva, apálya egy részét szűkebbre szabjuk, és akkor még ott van az Attack Mode is…”

    „Összefoglalva, egy teljesen új vonalvezetést hozunk létre, ami érdekes versenyeket eredményez majd.”

    Idén szinte minden pálya kisebb-nagyobb változtatásokon ment keresztül. Diriyah-ban az éjszakai világítás munkálatai során változott meg néhány kanyar profilja. A soron következő Róma szinte teljesen átalakul, és Monacóban is hosszabb vonalvezetést használnak majd, mint eddig.

    Az idei versenynaptár:

    # Dátum Verseny Pálya Ország
    1 02.26.
    ?? Diriyah E-Prix
    Riyadh Street Circuit
    Szaúd-Arábia
    2 02.27.
    3 04.10. ?? Róma E-Prix Circuito Cittadino dell’EUR Olaszország
    4 04.24. ?? Valencia E-Prix Circuit Ricardo Tormo Spanyolország
    04.25. Újonc teszt Circuit Ricardo Tormo Spanyolország
    5 05.08. ?? Monaco E-Prix Circuit de Monte-Carlo Monaco
    6 05.22. ?? Marrakesh E-Prix Circuit Internationale Moulay El-Hassan Marokkó
    7 06.05.
    ?? Santiago E-Prix
    Parque O’Higgins Circuit
    Chile
    8 06.06.
  • Két nagy baleset Diriyahban: mi lesz veled Formula E?

    Két nagy baleset Diriyahban: mi lesz veled Formula E?

    Már a Formula E első versenyén nagy baleset történt, most a hétvégén pedig két merően különböző okból kerültek veszélybe a versenyzők.

    Az elektromos sorozat büszke a kiszámíthatatlanságára, de talán a balesetek száma nem ennyire előkelő mutató. Míg komolyabb sérülés még nem történt, az elmúlt verseny eseményei alapján elmondható, nem sokon múlt.

    Nico Prost és Nick Heidfeld pekingi összeütközése több szempontból beírta magát a sorozat történetébe. Az első versenyt végül di Grassi nyerte a csörte miatt, a városi pályák veszélyei azonban már akkor látszódtak.

    A képlet a Gen2 autók bevezetésével sem változott, a nagyobb tempó miatt nem egyszer történt hasonló, mint most Diriyahban, Aley Lynn esetében. Az első bajnok Nelson Piquet Jr. egy kísértetiesen hasonló eset kapcsán „kapott szárnyra” a 2019-es Mexikóvárosi E-Prix-n.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    ABB Formula E (@fiaformulae) által megosztott bejegyzés

     

    Most a legutóbbi versenyen ketten is ijesztő balesetet produkáltak, Lynn esetében pedig a versenytársai a sorozat eddigi legnagyobb balesetének nevezték repülését.

    Közel vannak a falak

    Ha utcai pályáról van szó, a veszélyfaktor legalább eggyel nő, ugyanis nem kifejezetten versenyzésre van tervezve az aszfalt. Legyen szó feljövő csatornafedélről, összegyűlő gumitörmelékről vagy a bukóterek hiányáról, a pilótákra nézve minden egyes tényező kockázatot jelent.

    Egy városi pályán hibázni sem nehéz, a vezetői hiba sokkal kisebb különbségeknél is ütközéshez vezethet, és gyakran sokkal nagyobb következményekkel.

    A Formula E pedig csakis hasonló körülmények között rendezett eddig versenyt, az idei Valencia E-Prix-n azonban meglátjuk, milyen versenyt tudnak futni egy épített pályán.

    Safety Car, Formula E, Diriyah, racingline.hu
    A biztonsági autó gyakori látogató a versenyeken, Fotó: FIA Formula E

    Nagy a mezőny

    24 autó vesz részt az elektromos sorozat versenyein, így könnyen összetalálkozik két autó. A csapatok között sincs nagy különbség, így nem szóródik szét a mezőny két kör után. Emellett az előzésekért is nagyobb kockázatot kell vállalniuk a pilótáknak.

    Az első körökben gyakran torlódik fel a mezőny, bár a berni első körös incidens óta egyre kevesebb a sikán a pályákon. A kevesebb féktáv miatt pedig kevesebb a hely, ahol tömegbaleset alakulhat ki.

    A keskeny és rövidebb pálya ebből a szempontból sem előny, az esőben nem egyszer történt meg, hogy egy autó balesete végül több versenyzőt is magával rántott.

    A technika ördöge

    Mortara ütközésénél azonban nem saját, vagy másik ember hibája, esetleg a pálya karaktere okozta a gondot, hanem maga az autó. Persze minden autósport technikai sport, de nem szabad elfeledni, ez is egy tényező abban a bizonyos képletben.

    Sergio Sette Camara, Dragon, Formula E, racingline.hu
    Fotó: FIA Formula E

    A Formula E egyszer már reagált a növekvő tempó által jelentette veszélyre a pályák átalakításával, most azonban egy másfajta problémára derült fény.

    Hosszabb távon meg kell akadályozni a hasonló baleseteket, a 2022-ben bemutatkozó Gen3-as autók kialakításánál minden bizonnyal ezt is figyelembe fogják venni. Kérdés azonban, James Reigle és csapata hogyan fogják ezt majd megoldani.

  • A „repülőbalesetet” szenvedő Lynn már elhagyta a kórházat – VIDEÓ

    A „repülőbalesetet” szenvedő Lynn már elhagyta a kórházat – VIDEÓ

    Az idei második Formula E versenyen balesetet szenvedő Alex Lynn az ellenőrzéseket követően elhagyhatta a kórházat.

    A Mahindra pilótája 10 perccel a verseny vége előtt a 14. helyért küzdött Mitch Evansszel, amikor ütköztek, ezt követően pedig 60 métert csúszott fejjel lefelé az autójával.

    A TV közvetítés éppen előttük Günther és Blomqvist balesetére koncentrált, így lemaradtak a sokkal nagyobb ütközésről.

    Evans alatt még működött az autó, de inkább kiszállt a versenyből, és odavezetett brit kollégája mellé, hogy megnézze, minden rendben van-e.

    „Keményen védekeztem a 18-as kanyar felé.” – emlékszik vissza az új-zélandi. – „Közel voltunk a falhoz, és nem hátrált meg. Volt ott elég hely? Nem vagyok benne biztos, látnom kéne a felvételeket. Remélem igen, és nem tettem semmi rosszat.”

    „Ütközött a hátsó kerekemmel, és utána repülőként felemelkedett, úgy esett a földre. Beszéltem vele, láttam, minden rendben.”

    Lynn a pályabírókkal is kommunikált, térdfájdalomra panaszkodott, még a helyszínen.

    Scot Elkins versenyigazgató eleinte egész pályás sárgát rendelt el, majd a mentés miatt piros zászlóval leintette a versenyt.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    ABB Formula E (@fiaformulae) által megosztott bejegyzés

    Nem ez volt az első baleset a hétvégén, a versenyt megelőző gyakorláson Edoardo Mortara ütközött a falnak ugyan abban a kanyarban technikai hiba miatt.

    https://www.youtube.com/watch?v=oqlOIaDzykE

  • Rakétatámadás célpontja volt a Diriyah ePrix, veszélyben a Szaúdi Nagydíj

    Rakétatámadás célpontja volt a Diriyah ePrix, veszélyben a Szaúdi Nagydíj

    A tegnapi második verseny egy hatalmas balesettel zárult, de mint kiderült, nem ez lehetett volna a Diriyah ePrix legnagyobb tragédiája.

    Számos robbanást hallottak Szaúd-Arábia fővárosa, Rijád fölött szombat éjszaka. A szaúdi katonai szolgálat szerint Iránnal szimpatizáns jemeni houthi lázadók lőttek ki rakétákat.

    A jelentések szerint sikerült elhárítani a veszélyt, és nem sérült meg senki, a rakéta maradványai azonban legalább egy otthont megrongáltak. Elővigyázatosságból átirányították a légi közlekedést is, nehogy utólagos támadások célpontjai lehessenek a repülők.

    A városban éppen a Diriyah ePrix második versenye zajlott, amit a koronaherceg, Mohammad bin Salman is meglátogatott. A támadás célpontja vélhetően a díjátadó ceremónia lett volna.

    Ezek után megkérdőjeleződik az idén debütáló, és már így is kérdőjeles létjogosultságú Szaúdi Nagydíj sorsa is.

  • Bird nyerte a piros zászlóval leállított versenyt Rijádban

    Bird nyerte a piros zászlóval leállított versenyt Rijádban

    A frissen Jaguarhoz szerződő Sam Bird nyerte a Formula E hetedik szezonjának második versenyét. A brit korábbi csapattársa, Robin Frijns ellen vívott hosszú csatát. A hollandon kívül még Jean-Eric Vergne állhatott fel a dobogóra, ám mégsem ő lett a harmadik, hiszen utólagos büntetése miatt da Costa örökölte meg a helyét.

    A duplafutamos hétvége második versenynapja egyébként rögtön nem akármilyen eseményekkel indult: a Mercedes és a Venturi nem indulhatott az időmérőn utóbbi csapat versenyzője, Edoardo Mortara balesete miatt.

    A kvalifikáción Frinjs zárt az élen, megelőzve a Dragonban ülő Sette Camarát, illetve Bird-öt. A brazil viszont nem kapta el jól a verseny rajtját, így Bird fel tudott zárkózni Frijns mögé, innentől pedig nem nagyon engedett a nyomásból. Egy oda-vissza helycserét követően végül a 21. körben történt meg a futamot eldöntő előzés, amikor az energiát spórolni kényszerülő Frijns tempója visszaesett.

    A két Techeetah pilóta, Vergne és Da Costa nagy léptekkel zárkóztak fel, miután mindössze a 7. és 9. helyről rajtoltak. A két bajnok egymással is csatába keveredett a 23. körben, amikor már a dobogó legalsó fokáért küzdöttek. Vergne ért ugye közülük előbb célba, de a büntetése miatt da Costa lett a harmadik. A francia csak egy támadó üzemmódot használt el az előírt kettő helyett, így 24 másodperccel sorolták hátrébb, ezzel visszaesett 12-nek.

    A verseny végét egy komolyabb balesetsorozatot követően elrendelt piros zászló okozta: egyrészt Günther belecsúszott Blomqvistba, másrészt Alex Lynn autója feje tetejére állt. Utóbbi versenyzőt el is küldték kórházba vizsgálatra, de csapata, a Mahindra közleménye szerint magánál volt és beszélt.

    A negyedik végül Sette Camara lett, miután az előtte célbaérő Nick Cassidyt is büntették. A brazil mögött csapattársa, Nico Müller végzett, így a Dragon csapat igazán örülhetett a legutóbbi szezonban gyűjtött két pontjuk fényében. Turvey a hatodik helyet kaparintotta meg a NIO-val, ez sem rossz eredmény, ha tavalyból indulunk ki, hiszen akkor pont nélkül zárt a brit. Az egyetlen állva maradt Nissannal Rowland lett a hetedik, mert Buemi alig valamivel a verseny végét jelentő baleset előtt állt félre.

    A Mercedesek és a Venturik végül megkapták az engedélyt az elindulásra, közülük viszont de Vries mentett csak pontokat: 9. lett, miközben Vandoorne 13. Ami pedig a még nem említett pontszerző helyeket illetti: di Grassi végzett 8-ként, Wehrlein lett a 10.

    De Vries 9. helyéért járó két pontjával immár 32 egységnél jár, ezzel vezet összetettben a 25 pontos Bird és a 22 pontos Frijns előtt.

    Az elektromos széria hosszú szünetre megy, folytatás csak áprilisban lesz, Rómában.

  • Rowland reméli, hogy a Formula E-ben nem lesz domináns a Mercedes

    Rowland reméli, hogy a Formula E-ben nem lesz domináns a Mercedes

    A Nissan versenyzője, Oliver Rowland reméli, hogy a Mercedes nem lesz olyan domináns a Formula E-ben is, mint amilyen a Forma-1-ben.

    Mondta ezt az után, hogy a szezon első Formula E versenyét, tegnap, a Mercedes versenyzője, Nyck de Vries nyerte. De a verseny előtt is megnyerte mindkét szabadedzést, és övé volt a pole pozíció is.
    A második helyen ráadásul egy szintén Mercedes-erőforrású csapat zárt, a Venturi, Edoardo Mortarával a volán mögött.
    Nem beszélve arról, hogy az előző Formula E szezon utolsó versenye Mercedes 1-2 eredménnyel zárult.

    Így aztán jogos lehet a félelem…

    „Igen, ez egy kicsit aggasztó” – mondta Rowland a Motorsport.comnak. „A Formula E kissé furcsa, és hullámzó tud lenni. Persze jó munkát végeznek a Mercedesnél. Remélhetőleg nem fordul át Forma-1-esbe (a dominancia).”

    „Arról ismertek, hogy jó munkát végeznek a különféle dolgok felépítésében. Szóval igen, szerintem fejlődnek.”