Mindössze harmadik IndyCaros versenyén első helyről indulhat Romain Grosjean Indianapolis belső vonalvezetésén.
A francia egy tizeddel futott gyorsabb időt, mint az utóbbi négy évben két címet nyerő Josef Newgarden. Ezzel érdemelte ki a gördülőrajt indítási jogát, és vele járó egy pontot.
A bajnoki pontverseny első két helyezettje, Scott Dixon és Patricio O’Ward is hibázott. Így a legjobb 15-ön kívülről indulnak majd, ez esélyt ad a többieknek a felzárkózásra.
Grosjean eddig egy 10. és 13. helyezést tudhat magáénak az amerikai sorozatban. Az előző texasi dupla fordulót pedig kihagyta, mert az oválokon nem áll rajthoz. Helyén Pietro Fittipaldi indulhat majd az Indy 500-on is.
A Mercedes pilótája Lewis Hamilton a világ nyolcadik legjobban fizetett sportolója – írja a Forbes.
A hétszeres világbajnok brit versenyzőnek másodjára sikerült beverekednie magát a legjobb tízbe a maga 82 millió dolláros évi bevételével. A Forbes 2020. május 1-től számított egy évet vette figyelembe a lista felállításakor.
Egyes információk szerint, ha csak a sportolók tényleges fizetését vették volna figyelembe, akkor Hamilton a negyedik helyet foglalná el a Mercedestől kaportt 70 millió dollárjával. A Forma-1 regnáló bajnoka a Forbes értesülései szerint a hetedik világbajnoki címét követően kapta csapatától ezt az „egészséges bónuszt”.
A brackelyi istállótól kapott fizetéséhez pedig még hozzá jön 12 millió dollár, amiket a partnercégeitől (Puma, Tommy Hilfiger, LG, Monster és a Puma) kap összesen. Ezen két összegből jön ki a 82 millió dollár.
A lista első helyén a UFC-ben szereplő Conor McGregor végzett 180 millió dollárral. Az ír ketrecharcost két sztárfocista Lionel Messi és Cristiano Ronaldo követi 150-150 millió dolláros évi keresettel.
A Forma-1 regnáló bajnoka mellett még a Dallas Cowboys amerikai futballcsapatát erősítő Dak Prescott, a Los Angeles Lakers kosárlabdázója LeBron James, a PSG-ben focizó Neymar Jr, a 20 Grand-Slamet nyerő Roger Federer, a hétszeres SuperBowl győztes Tom Brady és egy másik kosárlabdázó Kevin Durant fért bele a legjobb tízbe.
Az ABB a teljesen elektromos hajtású versenyautók ABB FIA Formula-E Világbajnokságának névadó szponzoraként a lányok szerepének erősítéséért száll síkra a motorsport globális irányító testülete (FIA) mellett.
Az ABB a társadalmi fejlődés előmozdítását célzó, 2030-ig terjedő fenntarthatósági stratégiájának keretében a nők következő generációjának ösztönzését célzó, alulról építkező program, a FIA Girls on Track – ABB Formula-E Projekt hivatalos globális partnere lett.
Az ABB elősegíti egy alacsony széndioxid-kibocsátású társadalom megteremtését és a természeti erőforrások megőrzését, és fenntarthatósági stratégiája általában véve is előmozdítja a társadalmi haladás ügyét, valamint az egyenlőséget és sokszínűséget a biztonságos, tisztességes és befogadó munkakörnyezet megteremtése és a közösségépítés támogatása érdekében.
E stratégia egyik fő csapásiránya a nők szerepvállalásának előmozdítása az ún. STEM (Science, technology, engineering, and mathematics) szakmákban és a hagyományosan férfiak által uralt területeken. Kiváló lehetőséget teremt erre a nagy közérdeklődésre számot tartó motorsport, mely természetes módon kapcsolja össze ezt a két elemet, miközben előtérbe helyezi a technológia és a műszaki tudományok izgalmas úttörő szerepét.
A FIA által útjára indított Purpose Driven mozgalom céljaival – azaz, hogy a motorsport és a mobilitás pozitív módon járuljon hozzá a társadalmi fejlődéshez – összhangban a 8 és 18 év közötti lányoknak szóló FIA Girls on Track program arra vállalkozott, hogy a motorsporttal kapcsolatban meggyökeresedett prekoncepciók és sztereotípiák lebontására bírja rá a nők újabb generációit. Az elképzelés lényege, hogy a motorsportot övező közeg pozitív élményeket kínáljon a fiatal nőknek, és hosszabb távon ezzel is fokozza jelenlétüket a területen – akár a versenypályán, akár azon kívül. Az ABB e partnerség révén kíván együttműködni a ABB Formula-E FIA Girls on Track programjával, hogy a fiatal lányok oktatásán és tudatosabb pályaválasztásának előmozdításán keresztül segítsen nekik a szebb és változatosabb jövő felépítésében.
Björn Rosengren, az ABB vezérigazgatója a következőket mondta erről: „Az ABB Formula-E FIA Girls on Track program ideális lehetőséget kínál arra, hogy még inkább elmélyítsük részvételünket a sportágban, és továbbra is inspirációt és megfelelő orientációt kínáljunk a nők következő generációja számára. Ez is egy újabb példája annak, ahogy az ABB a helyi közösségekkel karöltve három irányból is – tehát az oktatáson, valamint a sokszínűség és a befogadás előmozdításán keresztül – hathatós támogatást nyújt e közösségek megmaradásához.”
Az ABB azért kíván együttműködni a FIA és az ABB Formula-E csapataival, hogy tapasztalataikra és szakértelmükre támaszkodva oktatási programokat dolgozzon ki az ABB FIA Formula-E Világbajnokság versenyrendszerének kialakításához, továbbá, hogy a technológiai iparágban és a mérnöki tudományok területén dolgozó nők pozitív történeteit népszerűsítse. Ez a partnerség a tehetséges fiatalok toborzására is kiváló lehetőséget kínál.
„A FIA Girls on Track program eseményei már eddig is több ezer fiatal előtt tárták fel a motorsportban rejlő számtalan változatos karrierlehetőséget. Ha a Formula-E és az ABB, mint a versenysorozat globális partnere együttműködésével még inkább kiteljesedik ez a program, akkor ez újabb nagy lépést jelenthet a sokszínűség és a befogadás ügyének előmozdítása irányában” – mondta Michèle Mouton, a FIA Women in Motorsport Commission elnöke.
„Ha azt szeretnénk, hogy sportágunknak egyre több női résztvevője legyen, akkor rendkívül fontos, hogy a lányokat már fiatal korukban bátorítsuk, és megkapják a megfelelő inspirációt. Ezzel együtt a FIA, a Women in Motorsport Commission és a Formula-E közötti kiterjedt partnerség csak hozzájárulhat annak tudatosításához, hogy a sport esélyegyenlőséget biztosít mindenki számára, és csak remélhetjük, hogy az élvezetes, ugyanakkor oktató jellegű Girls on Track foglalkozások olyan felsőoktatási intézmények irányába mozdítják a fiatal lányokat, ahonnan egyenes út nyílik iparágunk felé.”
Fotó: Momentum Communications
Jamie Reigle, a Formula-E vezérigazgatója a következőket tette hozzá: „Örömmel bővítjük kapcsolatunkat a FIA Girls on Track programmal, mely szilárd alapot ad a motorsport kínálta lehetőségek fiatal nőkkel való megismertetéséhez, ami amúgy is kiemelten fontos számunkra. Az ABB számos stratégiai jelentőségű projekt tekintetében szoros együttműködést folytat a Formula-E csapatával, ezért magától értetődő volt, hogy ez a cég lett a FIA Girls on Track kezdeményezésünk első globális partnere. A program sikeres elindítása után alig várjuk, hogy az ABB-vel és a FIA-val karöltve tovább bővítsük annak hatókörét és fokozzuk hatását.”
Az ABB sokszínűség és befogadás iránti elkötelezettségének ez a partnerség jelenti a legújabb elemét. Ezen keresztül csatlakozik a Society for Women Engineers (SWE) társasággal fennálló megállapodáshoz. Az SWE a világ legnagyobb szószóló és katalizátor szervezete, mely célja, hogy a nők minél nagyobb számban legyenek jelen a műszaki és technológiai területeken. Mindezek mellett az ABB célul tűzte ki, hogy 2030-ig 25%-kal növeli a nők számát a felső vezetésben.
Az ABB az ABB FIA Formula-E Világbajnokság névadó szponzora. Ezen a nemzetközi versenysorozaton teljesen elektromos hajtású együléses versenyautók állhatnak rajthoz. Világszerte saját technológiával támogatja a városi helyszínek ideiglenesen kialakított versenypályáin megrendezett eseményeket. Az ABB még 2010-ben lépett be az e-mobilitás piacára, és mára már a 400 000-et is meghaladó számban értékesített elektromos járműtöltő berendezéseket a világ több mint 85 országában. Ebből 20 000 volt az egyenáramú gyorstöltők és 380 000 a váltóáramú töltőberendezések száma, ha a Chargedot-on keresztül értékesített termékeket is beleszámítjuk.
Amit érdemes tudni a FIA Girls on Track programról
A FIA Girls on Track program eseményei azt a célt szolgálják, hogy helyi szinten szervezett élvezetes oktatási tevékenység keretében egyedülálló betekintést engedjenek a 8 és 18 év közötti lányok számára azokba a változatos karrierlehetőségekbe, amelyeket a motorsport folyton nyüzsgő világa kínálni tud. A gokartozás, a bokszutcában lebonyolított versenyek, a multimédiás oktatóanyagok, valamint a fitnesz és az ún. wellbeing workshopok mind arra szolgálnak, hogy motivációt adjanak a fiatal lányoknak, a sportág mellé állítsák őket és a sportban rejlő lehetőségek egész világát bemutassák nekik.
Fotó: Momentum Communications
A FIA Women in Motorsport Commission
A FIA Women in Motorsport Commission (Nők a Motorsportban Bizottság) 2009 végén állt fel Jean Todt elnöksége alatt. Célja a nemek közti egyenlőség, a sokszínűség és a befogadás kultúrájának előmozdítása, valamint az, hogy kezdeményezések sokaságán keresztül korosztálytól függetlenül arra bátorítsa a nőket, hogy megismerjék a sportban rejlő lehetőségek széles körét, és éljenek is ezekkel a lehetőségekkel. A Bizottság arra törekszik, hogy a nők a motorsport minden szintjén és területén egyre nagyobb számban legyenek jelen. Ehhez kíván támogatást és segítséget nyújtani a számukra.
A 2021. évi ABB FIA Formula-E világbajnokságának versenynaptára (helyszínekkel és végleges időpontokkal)
Forduló
Város
Ország
Dátum
1
Diriyah
Szaúd-Arábia
2021. február 26.
2
Diriyah
Szaúd-Arábia
2021. február 27.
3
Róma
Olaszország
2021. április 10.
4
Róma
Olaszország
2021. április 11.
5
Valencia
Spanyolország
2021. április 24.
6
Valencia
Spanyolország
2021. április 25.
7
Monaco
Monaco
2021. május 8.
8
Puebla
Mexikó
2021. június 19.
9
Puebla
Mexikó
2021. június 20.
10
New York
USA
2021. július 10.
11
New York
USA
2021. július 11.
12
London
Egyesült Királyság
2021. július 24.
13
London
Egyesült Királyság
2021. július 25.
14
Berlin
Németország
2021. augusztus 14.
15
Berlin
Németország
2021. augusztus 15.
Az ABB (ABBN: SIX Swiss Ex) egy vezető globális technológiai vállalat, amely ösztönzi a társadalom és az ipar átalakulását egy hatékonyabb és fenntarthatóbb jövő megvalósítása érdekében. Az energetikai, robotikai, automatizálási és hajtás portfólióinak különböző szoftverekkel való összekapcsolásával az ABB kitolja a technológia határait, hogy ezzel a teljesítményt új szintre emelje. A kiválóságáról több mint 130 éve jól ismert ABB sikerességét a világ több mint 100 országban foglalkoztatott 110 000 munkatársa garantálja. www.abb.com
Magyarországi vállalata, az ABB Kft. 1991-ben alakult, és azóta az egyik vezető szállítóként van jelen a hazai közmű, valamint energetikai szektorban.
Mivel a héten a mentálhigiéné fontosságát hirdetik, a McLaren pilótája az ESPNkérésére adott pár tanácsot annak megőrzésére:
,,Régen sokat küszködtem ezzel, pár éve jobban, mint most. A könnyebbik út az, hogy próbálj pozitív maradni és beszélgess a körülötted lévő emberekkel. Legyenek azok a legjobb haverjaid, az anyukád, az apukád, bárki, aki mellett kényelmesen érzed magad. Beszélj velük erről. Csak csevegjetek. Nem feltétlenül kell pontosan meghatároznod azt, hogy mik miatt küszködsz, csak beszélgess. Legyen körülötted egy olyan jó emberekből álló csoport, ahol jól érzed magad, akik mindig magabiztossággal, boldogsággal és hasonlókkal töltenek el. Csak csináld azt, amit élvezel. Maradj távol azoktól az emberektől, akik lehúznak vagy negatív dolgokat mondanak. Maradj távol a közösségi médiától, szerintem ez például sokat segít. Legyél olyanok között akik segítenek neked és mosolyt csalnak az arcodra. E dolgok kapcsán tanultam meg azt én is, hogy így sokkal élvezetesebb olyan dolgokat csinálni amiket szeretnél. Ne engedd, hogy lehúzzanak azok az emberek, akik csak ezt akarják elérni.”
A közösségi média megjelenése súlyosbított a már így is meglévő problémán. Emberek ezrei küszködnek ugyanis azzal, ha ezeken a platformokon ok nélkül megtalálják őket a trollok és megjegyzéseikkel „fájdalmat” okoznak a posztolónak. Norris is gyakran találkozik efféle kommentelőkkel, akiket általában ignorál, ugyanis nekik az a céljuk, hogy felfigyeljenek rájuk.
,,Először is, nem beszélek velük, ugyanis ezt akarják elérni. A figyelmedet akarják kivívni és csak pusztítást és fájdalmat akarnak okozni. Szeretnének téged idegesíteni annyira, amennyire csak lehet. Ne beszéljetek velük, ignoráljátok őket, ha tudjátok. Talán még csak rájuk se nézzetek, úgy vélem, ez egy jó kezdet lehet. Csak nézzetek valami vicceset. Ha fent vagytok Twitteren, Instagramon vagy bármi ilyenen, akkor próbáljatok valami vicceset kihozni belőle, és ne valami lehangolót. Lehet ez idegesítő és néha fájhat is, de ha tudjátok akkor fordítsátok ezt át valami pozitívvá. Vagy a legjobb az, ha nem is figyelitek, ne is menjetek a közelébe.” – tanácsolta Norris.
A McLaren az év elején pedig meg osztott hét tippet azzal kapcsolatban, hogyan legyünk hatékonyabbak a mindennapjaink során és mivel tudjuk szolgálni a lelkünket és a testünket.
Röviddel az Audi R8 LMS GT2 Monzában aratott két győzelme után az Audi Sport ügyfélverseny részlege egy mini sorozatot mutat be versenyautójából. Hat karakteres fényezés, amely az R8 LMS legerősebb változatát egy igazi gyűjteménybe illő egyéniséggé változtatja.
„Az Audi Sport ügyfélverseny részlegének 13 éves története során most először állunk elő ilyen színes elgondolással ügyfeleink felé.” – nyilatkozta Chris Reinke, az Audi Sport ügyfélverseny programjának vezetője. „Színenként egy modellel a Color Edition sorozat valódi egyéniségeket kínál és ebben a formában nem lesz még egyszer elérhető. A versenytársakkal összehasonlítva egyedülálló és vonzza a figyelmet, legyen akár egy gyűjtemény darabja vagy a pályanapokon és versenyeken megjelenő versenyautó.”
470 kW (640 LE) teljesítményével az Audi R8 LMS GT2 a legerősebb a márka ügyfélverseny programjában elérhető négy modell közül. A sorozatgyártású változaton alapuló, szabadon forgatható V10 erőforrás gyorsította a versenyautót az első két európai győzelemig, amelyeket a monzai Király Parkban található versenypályán gyűjtött be április 17-én és 18-án. Négy autógyártó már elkötelezte magát e mellett, a nemzetközi GT versenyek sorában még mindig újnak számító, nagy teljesítményű sorozat mellett. Mind a négy gyártó autói ott voltak a monzai rajtnál.
Az Audi Sport ügyfélverseny részlege a Color Edition darabjaival párhuzamosan építi az R8 LMS GT2 hagyományos változatát márka neckarsulmi üzemében. A versenyváltozat alumínium és szénszál-erősítésű műanyag kompozit alváza és acél bukókerete ugyanabban a gyárban készül, mint a sorozatgyártású modellé. Az Audi Sport az 5,2 literes szívómotort Magyarországon, a győri üzemben gyártja. Az Audi Sport ügyfélverseny részlegének egy csapata Heilbronn-Biberachban állítja össze a versenykész autót összhangban az SRO (Stéphane Ratel Organization) által meghatározott GT2 szabályozással.
A Color Edition sorozat hat árnyalata fényezésként kerül a karosszériára, amely teljes egészében szénszál-erősítésű műanyagból (CFRP) készül. Ennek eredményeként – a versenyeknél használt fóliázással összehasonlítva – egy szokatlanul igényes, kiemelkedő minőségű és tartós megoldás jön létre. Az Audi Sport ügyfélverseny részlege a hat Color Edition modellt 349 000 eurós (plusz áfa) áron kínálja.
A Renault Clio Cup Europe szervezői örülhettek az elmúlt hétvégén, mert igen sok nevezőjük volt: 38 fős volt a mezőny.
A hétvége azonban a Magny-Cours-ban (Franciaország) zajlott, ahol nem volt elég a célegyenes arra, hogy ekkora mezőny felsorakozzon, nem volt elég rajtkocka. Ráadásul csak az első verseny előtt csodálkoztak erre rá, mintha csak akkor döbbentek volna rá, hányan is vannak, így jó időbe telt, míg a mezőny tényleg elfoglalta a „helyét”.
Állórajttal indult a verseny, és mikor az élen haladók már az első kanyarba értek, a mezőny vége még akkor ért csak egyáltalán a rajt/cél egyenesre, mert a sikán közepéről kellett elindulniuk.
Persze a kommentelők rögtön trollkodásba kezdtek, és közölték, hogy ez így nem jó, hiszen kéne hely George Russellnek, utalva arra, hogy az imolai fiaskó Toto Wolff, persze nem komolyan, de a Renault Clio Kupába „zavarta” volna a brit versenyzőt.
A Forma-1 mezőnye Barcelonába látogat. Ugyanitt elrajtol a Formula 3 idei szezonja is.
Lesz ezen kívül V8 Supercars és NASCAR is a hazai tévécsatornákon.
A hétvégén Formula E is lesz, Monacóba látogat a mezőny, ezt azonban hazai tévécsatorna nem közvetíti most. „Csak” Eurosport Playeren, online lesz megtekinthető.
Robert Wickens, aki a 2018-as poconói IndyCar balesetét követő gerincsérüléséből küzdötte vissza magát, tegnap végre visszaülhetett egy versenyautóba, méghozzá Közép-Ohio-ban tesztelt egy Bryan Herta Autosport Hyundai Veloster TCR autóval.
Wickens az IndyCar feltörekvő csillaga volt, amikor a 2018-as újonc szezonjában egy szörnyű balesetett szenvedett a Pocono Raceway-en, amelynek következtében mellkasi gerinctörést, nyaktörést, mindkét lábán síp- és szárkapocscsonttörést, mindkét kezén törést, jobb alkarcsonttörést, könyöktörést, agyrázkódást és négy bordatörést szenvedett. De nem ezek jelentették a legnagyobb problémát. Mert bár ezek a törött csontok idővel begyógyulnak, Wickens gerince is megzúzódott, ami miatt kétséges volt az is, hogy a kanadai valaha is újra járni fog, nemhogy versenyautót vezessen.
Tegnap azonban 20 hónapnyi, gyakran hat óránál is több napi rehabilitáció után végül Wickens beülhetett a BHA Hyundai Veloster N TCR fémjelzésű versenyautójába, amit egyébként Michael Johnson vezet az IMSA Michelin Pilot Challange-ben.
Azt az autót, melyet egyébként Johnson számára kézi vezérlésű gázzal, fékkel, illetve kuplunggal szereltek fel. Annak a korábbi országos motorkerékpár bajnok számára, aki néhány évvel ezelőtt mellkastól lefelé lebénult, így a sportkocsik felé vezetett karrierje. Johnson három évvel ezelőtt történelmi győzelmet aratott az IMSA-ban, a Lime Rock Park-ban.
„Elfoglalt vagyok, az egyszer már biztos. A kezeim nagyon sokat mozognak, de már megszoktam. Ez egy nagy feladat lesz Robert számára, hogy megtanulja hogyan hozza szinkronba a dolgokat, és hogyan működik mindez.” – mondta Johnson.
„Amikor felébredtem a mesterséges kómából, az első kérdéseim között volt, hogy mikor versenyezhetek újra. Hét évesen kezdtem el gokartozni, és a családom mindent feláldozott értem. Mindenki nagyon sok erőfeszítést tett értem, és a karrieremért, szóval nem engedhetem csak úgy el magamtól ezt az egészet. A sérülés csak hátráltat engem ebben, nem egyértelműen egy karrier végét jelenti.” – mondta Robert Wickens.
„Azt hiszem, ezek meghatározó pillanatok az életemben. 32 évesen még annyi időm van hátra, és ezt a lehető legteljesebben akarom leélni. Ez hajtott igazán a rehabilitációs fázisomban, ami még mindig minden nap zajlik. Egyszerűen tudtam, hogy ha nem teszek meg mindent a gyógyulásomért, egész életemben azon fogok gondolkodni, hogy ‘Mi lett volna, ha jobban próbálkozom?’. Mi lett volna, ha nem csinálom ezt? Vagy azt csináltam volna?” – folytatta Wickens, aki már csak korlátozottan tudja használni a lábát és a lábfejét.
„Az autó még egyben van.” – mondta mosolyogva. „De jól éreztem magam. Sok minden történt: először vezettem kézi vezérléssel, először mentem ezzel az autóval és nedves is volt a pálya. Sokkal jobban megbecsültem azt, amit Michael Johnson el tudott érni.”
„Próbáltam nem hősködni, bármennyire is nehéz volt! De jó érzés volt újra versenyautóban ülni.” – zárta Wickens.
Pato O’Ward megnyerte az a fogadást, amit még az IndyCar szezon kezdete előtt kötött a McLaren ügyvezető igazgatójával Zak Brownnal.
A két fél abban állapodott meg, ha a mexikói pilóta futamgyőzelmet tud szerezni az IndyCar szezon valamelyik versenyén, akkor ő vezetheti majd a McLaren idei Forma-1-es autóját az évadzáró teszten Abu Dhabiban. O’Ward meg nagy csatában ugyan, de meg tudta nyerni a második texasi ovál versenyt és ezzel együtt a Brownnal kötött fogadását is.
„Soha nem fogom elfelejteni az első IndyCarban aratott győzelmemet,” – írta O’Ward a közösségi oldalán a texasi sikerét követően, ahol a sorozat regnáló bajnokát Josef Newgardent kellett legyőznie az első helyért.
Az Arrow McLaren SP versenyzőjének többek között olyan versenyzők gratuláltak, mint a kétszeres Forma-1-es világbajnok Fernando Alonso, vagy a szintén IndyCarban versenyző Felix Rosenqvist.
A McLaren ügyvezető igazgatója pedig tartotta a szavát és a Twitter oldalán üzent és gratulált mexikói pilótájának.
„Az üzlet az üzlet Pato O’Ward – micsoda győzelem! Találkozunk majd a szezon későbbi felében Abu Dhabiban.