Szerző: Jámbor Máté

  • Maldonado minden eddiginél régebbi autót törhet majd Monacóban

    Maldonado minden eddiginél régebbi autót törhet majd Monacóban

    A Williams egykori pilótája, Pastor Maldonado is szerepel az idei Historic Monacói Nagydíj rajtlistáján, a pályán, ahol öt F1-es versenyéből egyet sem fejezett be.

    Az elmúlt években a történelmi verseny minden páros évben került megrendezésre, váltakozva a Monaco ePrix-vel. A tavalyi évben azonban elmaradt, így most április 25-én bepótolják, két héttel a Formula E előtt.

    Maldonado az „A” kategóriában vesz majd részt, egy 1937-es Maserati 4CM-mel. Ez a legrégebbi periódus legújabb autója, a 1925-es Bugatti 35-tel szemben.

    Nem a venezuelai lesz az egyetlen ex-F1-es, aki ott lesz majd a versenyen, Jean Alesi és René Arnoux egy-egy 1974-es Ferrarit vezet majd az „F” jelű csoportban.

    Jean-Denis Délétraz pedig (a tavalyi F2-es és Haas tesztpilóta, Louis Délétraz apja) a legújabb, „G” kategóriában egy 1980-as ATS-t vezethet.

  • Grosjean szerint az F1-ből hiányzik az IndyCar izgalma

    Grosjean szerint az F1-ből hiányzik az IndyCar izgalma

    Romain Grosjean idén a Dale Coyne Racinggel mutatkozik be a tengerentúlon, ahol reménye szerint izgalmasabb versenyeket fut majd.

    A francia elárulta, rendesen utánanézett az előtte álló feladatnak:

    „18 óra 36 percnyi IndyCar verseny, csak az utóbbi két hónapban” – összegezte, mennyi régi versenyt nézett meg.

    „Az F1-ben az első kanyar után tudni lehet, mi lesz az eredmény, mert tudni az autók tempóját. Pár dolog változhat, de közel sem annyira, mint az IndyCarban.”

    Grosjean egy meglepő időszakból remél segítséget, ami az új vezetési stílust illeti:

    „Kezdő leszek. 200 nagydíjat teljesítettem az F1-ben, de legutóbb hasonló autót 2011-ben, a GP2-ben vezettem. Nem lesz szervókormány, de egyébként ugyanolyan típusú az autók. Sokat kell majd tanulnom, elsősorban a pályákat.”

    „A gumik, a tankolás és a gördülő rajt is új lesz, nem tudom, hogy működnek ezek. Szóval nem hiszem, hogy rögtön megnyerném az első versenyemet. Viszont kész vagyok elfogadni a kihívást, és tanulni, ezt még észben kell tartanom.”

  • Ecclestone új ötlettel állt elő a versenyek izgalmassá tételére

    Ecclestone új ötlettel állt elő a versenyek izgalmassá tételére

    A szombati sprintversenyek nemsokára megjelenhetnek az F1 színpadán, de asport korábbi vezetője, Bernie Ecclestone szerint lenne egy jobb megoldás is.

    „Ez egy régi ötlet, ami már az én időmben is felmerült.” – szögezte le. – „A kulcs az, hogy jól csinálja az ember. A nézők a vasárnapi versenyt csak akkor néznék meg, ha garancia van rá, hogy valami már történik, mint szombaton.”

    A brit számára egyszerű a megoldás, szerinte a szombaton jól teljesítő versenyzőket kisebb hátránnyal kellene sújtani a nagydíjra.

    „A sprintversenyekért pontot adnék, azzal a szándékkal, hogy megkeverjük a vasárnapi rajtsorrendet. Tehát, ha a szombati győztes 15 pontot kap, ennyi hellyel hátrébb indul.”

    „Ezzel mindkét versenyen lesz izgalom. Sőt, kételyek merülnek fel azzal kapcsolatban is, hogyan közelítsék meg a pilóták a szombati futamot. Valamint olyan csapatok, akik nem szoktak az első sorból indulni, mégis a legjobb pozíciókban találhatják magukat a vasárnapi versenyre.” – emelte ki ötlete előnyeit Ecclestone.

  • Allison elárulta, a Mercedes hogyan küzd a költségsapka ellen

    Allison elárulta, a Mercedes hogyan küzd a költségsapka ellen

    A címvédő alakulat technikai igazgatója, James Allison felfedte, hogyan áll neki a költségszabályzásnak a Mercedes csapata.

    Az F1-es csapatok 145 millió dollárnál állhatnak meg idén, így a nagy költekezőknek – Mercedes, Ferrari, Red Bull – vissza kell fogniuk magukat. A McLaren mellett már a németeknek is kész stratégiájuk van arra, hogyan küzdjék le ezt az akadályt.

    „Talán a legnagyobb fegyver, amivel nekimehetünk a pénzügyi korlátozásoknak, hogy a lehető leggyorsabb autóval kezdjük a szezont. Mert egy ilyen autót könnyebb lesz gyorsnak tartani a szezon során.” – magyarázta Allison.

    „Ez a hozzáállás azt is jelenti, hogy ki kell találnunk, hogyan tegyük az alkatrészeket még strapabíróbbá, és hogyan gyártsuk őket olcsóbban. Biztosítanunk kell azonban, hogy így is ugyanaz a teljesítményt képesek nyújtani, mint előtte. És mindezt egy kisebb költségvetéssel.”

    „Nagy kihívás, és az autó építése csak egy kis része. Azután működtetnünk is kell, egy egész szezont végigcsinálnunk olyan bizonytalanságok közepette, mint hányszor fogunk ütközni, milyen megbízhatóak az alkatrészek, erre pedig ugyanúgy áldozni kell.”

    Allison kiemelte, az új aerodinamikai szabályokhoz való alkalmazkodás is részét képezik az idei feladatnak.

    „Főleg arra koncentráltunk az elmúlt hetekben-hónapokban, hogy megvizsgáljuk, hogyan változnak az áramlatok az autó körül. A hiányzó teljesítményt kell pótolnunk, amikor először versenyzünk majd az új szabályokkal.”

  • Négy új Audi indul majd a WTCR-ben, két gyári pilótával

    Négy új Audi indul majd a WTCR-ben, két gyári pilótával

    A német márka autóit a Comtoyou Racing készíti majd fel, és kettő RS 3 LMS-t az Audi gyári versenyzői vezethetik majd, név szerint Frédéric Vervisch és Nathanael Berthon.

    Az Audi Sport nevében két pilóta is érkezik majd a Comtoyou-hoz, míg a csapat másik felét később jelentik majd be. A belga alakulat fejezi majd be az új RS 3 LMS fejlesztését is.

    Vervisch 2019-ben versenyzett legutóbb a világkupában, akkor egy győzelemmel és öt dobogóval 12. lett. Tavaly pedig a GT3-as kategóriában versenyzett, és megnyerte a Nürburgringi 24 órás versenyt.

    Csapattársa a tavalyi időmérők meglepetésembere, Nathanael Berthon lesz, aki 3 pole-ja mellett szintén egy győzelmet könyvelhetett el, ami bajnokság 8. helyére volt jó.

    A WTCR idei mezőnye ezzel nyolc autóra bővült, a Honda kvartettje ugyanis már korábban bejelentésre került.

  • Új pályát építene Spanyolország, Madrid közelében

    Új pályát építene Spanyolország, Madrid közelében

    Egy Madrid közeli város, Ayuntamiento de Morata de Tajuna, egy hétezer fős város lenne a helyszíne Spanyolország következő motorsportos létesítményének.

    Legutóbb Rio de Janeiro csatlakozott volna az F1 versenynaptárához egy új pályával, de környezetvédelmi törekvések miatt meghiúsult a projekt. Nem kellett sokat várni a következő jelöltre, Spanyolországban már van jelentkező.

    Morata de Tajuna egy olyan 4,5 km hosszú pályát építene, ami alkalmas Forma-1 és MotoGP versenyek lebonyolítására is.

    „Az ötletünk az, hogy a pálya 280 napot működjön egy évben.” – nyilatkozta Angel Sanchez, a polgármester. – „Ez nem csak motorsportos eseményeket jelentene, hanem nyáron koncerteket is.”

    „Szerintem lesz gondunk azzal, hogy megkapjuk az engedélyeket, hiszen egy leharcolt, jelenleg gazdasági termelés nélküli területen van.”

    A projektet a Steammotorfire cég támogatná, a helyi tanács 12 millió euróval segítené az építkezést.

    Madrid már korábban is helyt adott Forma-1-es futamnak, kilenc alkalommal. Akkor Jaramában (máig kamion Európa-bajnoki helyszín) volt a verseny, legutóbb 1981-ben.

  • A Pirelli egész évre bejelentette a gumikeverékeket

    A Pirelli egész évre bejelentette a gumikeverékeket

    A rendkívüli helyzet miatt a Pirelli nem 14, illetve európai versenyek esetében 8 héttel az adott futam előtt, de már a tesztek előtt egész szezonra ismertette a keverékeket.

    A tavalyi és az idei évre jellemző logisztikai nehézségek miatt előre készül az új keverékekkel az olasz gumigyártó. Amellett, hogy idén is mindenki 2 kemény, 3 közepes és 8 lágy gumit kap mindegyik hétvégére, már nyilvánosságra is hozták, melyik hétvégén pontosan melyek is lesznek ezek.

    A pályák nagy részénél nem történt változás 2019-hez képest, csak két helyszín esetében váltott lágyabbra a Pirelli: Baku és Interlagos. Emellett pedig a két új pálya (Zandvoort és Jeddah) is érdekes helyzetet eredményezhet majd.

    „Az, hogy most jelentettünk be mindent, a csapatoknak is segít majd, hogy előre tudjanak tervezni. Egyben rugalmasak is leszünk emiatt, ha változik a naptár a koronavírus miatt, ahogy ez tavaly is történt. Mind a két helyen, ahol változtattunk, változatosabb stratégiákra számítunk majd.” – emelte ki Mario Isola, a Pirelli főnöke.

    A közepes leosztás idén is a legnépszerűbb, 12 alkalommal áll majd a csapatok rendelkezésére. Ennél keményebb gumikat Portimaóban, Barcelonában, Silverstone-ban, Zandvoortban és Suzukában, lágyabbakat pedig az utcai helyszíneken láthatunk.

  • Hiába a kételyek, Monaco megkezdi a pálya építési munkálatait

    Hiába a kételyek, Monaco megkezdi a pálya építési munkálatait

    Monaco kormánya megerősítette, február 22-én elkezdik a munkálatokat a pályát övező infrastruktúra kialakításában.

    Tavaly a hercegség volt az egyik legkorábbi áldozata a koronavírusnak, ezzel 1954 után először nem zördültek fel a motorok a városállam utcáin. Az F1-es hétvége mellett a Historic Monacói Nagydíjat is törölték. Idén azonban a Formula E versenye mellett ez is megvalósul majd.

    Hiába van továbbra is jelen a koronavírus és övezik kételyek az utcai versenyeket, Monaco február 22-én megkezdi az munkálatokat.

    Eddig a nagydíj mellett éves váltásban felváltva rendezték a versenyeket, most azonban első alkalommal egy egész hónapra felborul az ország rendje.

    A sort a Historic Nagydíj nyitja majd április 23-án. Majd a Formula E következik, az új naptár szerint május 8-án, egy új vonalvezetéssel. Két héttel utána a Forma-1 jön, május 23-án, ezzel a 2019-es Szingapúri Nagydíj után az első utcai versenynek lehetünk majd szemtanúi.

  • Hülkenberg a Red Bull ajánlatához közelebb áll, mint az Astonéhoz

    Hülkenberg a Red Bull ajánlatához közelebb áll, mint az Astonéhoz

    A tavalyi évben kétszer is a Racing Point segítségére siető Nico Hülkenberg, elemzőként csatlakozhat a Red Bull médiás csatornájához, a Servus TV-ez.

    A német 2019 végén elvesztette ülését a Renault-nál, egy évvel később azonban korábbi csapatánál, a Racing Pointnál ugrott be Sergio Pérez és Lance Stroll helyén is. Teljesítménye miatt úgy tűnt, pontjai tartalékpilótai állást eredményeznek majd az Aston Martinnál.

    „Sebastiannak már van csapattársa, így rögtön nem fogok autóba ülni. De szeretnék a sport közelében maradni, és próbálok állandó ülést találni 2022-re. Ki tudja, mi történik idén. Várom, milyen lehetőségeim lesznek, ahogy 2020-ban is tettem.” – ismertette „konkrét” terveit Hülkenberg.

    „Nem érkezett még ajánlat, ez igaz. Voltak megbeszélések, de nem jött össze. Ezért azt mondtam magamnak, nem akarok minden áron visszajönni: inkább kihagyok egy évet, és kockáztatom, hogy nem térek vissza.”

    Hogy Hülkenberg egy kiscsapat ülését, vagy egy tartalékosi szerepet utasított vissza, nem tudni. De mindenesetre sejtelmesen nyilatkozott.

    „Tíz jó évem volt az F1-ben. Nem olyan típusú ember vagyok, aki folytatni akarja a vezetést. Főleg nem a mezőny végén, csak, hogy ott legyek. Ezért direkt nemet mondtam, mert ez a szünet jól esett.”

    A német azonban nem biztos, hogy elégedett lenne ezzel, inkább a Red Bull által birtokolt Servus TV stábtagjaként maradna az F1 közelében. Hülkenberg nemrég Verstappen mellett edzett Monacóban, és igaz, hogy közel laknak egymáshoz, de…

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Max Verstappen (@maxverstappen1) által megosztott bejegyzés

  • Marko mégis abszurd ötletnek tartja a sprintversenyt

    Marko mégis abszurd ötletnek tartja a sprintversenyt

    Bár korábban támogatóan nyilatkozott a Red Bull tanácsadója, Helmut Marko régimódi emberként ellenérzését fejezte ki a változtatás iránt.

    Helmut Marko és Forma-1 kapcsolata egészen a hetvenes évek elejéig nyúlik vissza, az osztrák akkor pilótaként járta meg a száguldó cirkuszt. Ennélfogva több, mint ötven éve tartja rajta szemét a sorozaton.

    Azóta a Red Bull tanácsadójaként és pilótaprogramjának vezetőjeként lett ismert, és bár a fiatalos és nyitott alakulat tagja, nem mindig örül az újításoknak.

    Nemrég azonban nem zárkózott el attól, hogy az F1 kipróbálja a szombati sprintversenyeket. Ahogy azonban a temperatumáról is híres, egy nappal később teljesen ellenkező nyilatkozatot adott. Ezzel egy véleményen van Lando Norrisszal.

    „Ez egy egészen abszurd ötlet. Miért nem lehet a Forma-1 is olyan, mint a foci vagy a tenisz, ahol a szabályok nagyjából 40-50 évig ugyanazok maradtak?” – teszi fel a kérdést.

    „A Forma-1-ben a legjobb pilótának kell nyernie, a sportnak pedig trükkök nélkül kéne könnyen követhetőnek, a szabályoknak pedig érthetőnek lennie.”