Lando Norris zárta a legjobb idővel a Kanadai Nagydíj harmadik szabadedzését, amelyen csapattársa, Oscar Piastri falnak ütközött a célegyenes bejáratánál – de nem ő volt az egyetlen, akinek megnehezítette az életét a montreali pálya.
A nap nyitányaként visszatért a pályára Charles Leclerc, aki a pénteki edzésnapját szinte teljesen lenullázta az első gyakorlás elején történt balesettel, aminek következményeként a másodikon sem vehetett részt.
Levadászta első idei áldozatát a Bajnokok Fala, a célegyenes bejáratának külső korlátja, amely az 1999-es itteni balesetsorozat nyomán kapta hírhedt nevét. Noha ezúttal nem egy bajnok, hanem csak egy bajnokjelölt, Piastri csapódott neki jobb hátsó kerekével. Ugyan az ütközés nem volt nagy, és a McLaren tovább tudott menni, ám kereke összeszedett egy defektet, a hátrahagyott törmelékek miatt pedig egy rövid piros zászlós periódusnak is szükségét érezte a versenyirányítás. Az ausztrál végül még vissza is tudott térni a pályára, bár a kevesebb kört megtévők közé került, és a nyolcadik legjobb idővel zárt.
https://twitter.com/F1/status/1933931341000659192
Nico Hülkenbergnek egy körrel Piastri előtt volt incidense ugyanott, a Sauber pilótája megpördült a sikánból kiérkezve, ám a becsapódást elkerülte, csak megkarcolta a falat első és hátsó szárnyával a piruett során. Később Oliver Bearman a McLaren ausztrál pilótájához hasonlóan puszilta meg hátsó kerekével a falat, és bár a csattanás nagyobb erejűnek tűnt, a Haas látszólag épségben megúszta a történteket. Rajtuk kívül Isack Hadjarnak volt még egy látványos kicsúszása, a francia a 2-es kanyarban forgott meg, s a fűből kellett kikormányoznia a Racing Bullst.
https://twitter.com/F1/status/1933931917365141813
Yuki Tsunoda baleset nélkül szenvedett hátrányt, az első fékeivel adódtak gondok a Red Bulljában, ami miatt az edzés nagy részét a garázsban töltötte, ráadásul még a piros zászlós szabály valamilyen nemű megsértése miatt is beidézték.
Az eredménylista első helyén nagy volt a forgalom, Ferrarit, Mercedest és McLarent is láthattunk ott az edzés során, végül Norris állapodott meg az utolsó edzés legjobb idejénél. Mögé az utolsó percben Leclerc ugrott fel a második helyre, aki állítja, hogy semmiben nem hátráltatta hétvégi formáját a pénteki baleset. A monacói mögött George Russell, Lewis Hamilton és Max Verstappen végzett.
A harmadik szabadedzés eredménye:
https://twitter.com/F1/status/1933942297864909062
