Hamilton megpróbálta, de nem tudta sokáig nyomás alatt tartani Verstappent az austini sprinten

Max Verstappen, Red Bull

Agresszív rajt utáni manőverét követően kényelmesen nyerte meg az USA Nagydíj sprintversenyét Max Verstappen Lewis Hamilton előtt.

A 19 körös sprintfutam rajtjához a mezőny nagy többsége használt közepes keverékkel állt fel, de üdítő kivétel volt a 6. helyen álló Carlos Sainz, aki új lágyakat kapott a Ferrarira.

A rajtot a második helyről Charles Leclerc árnyalatnyival jobban kapta el Verstappennél, a holland pedig agresszíven balra húzott, teljesen a pálya belső széléhez szorítva a monacóit. A Red Bull elsőként el tudott fordulni, Leclerc kanyarodási íve viszont így nem volt ideális, Hamilton pedig ezt kihasználva el tudott csusszanni a második helyen.

Austin sprint start, 2023

Hamilton a táv első harmadában ígéretes közelségben, DRS-távon belül követte a hollandot, ahelyett azonban, hogy csatahelyzet bontakozott volna ki közöttük, idővel a szezon világbajnoka 2-3 másodpercesre tudta növelni az előnyét.

A mezőny első felében Oscar Piastri visszaesése állt a történések középpontjában, többnyire körülötte alakultak ki csaták – az ausztrál már a rajtnál koccant Sainzcal. George Russell hiába dolgozta le már az első körben a feltartás miatti rajtbüntetését és tért vissza a 8. helyre, Piastri pályaelhagyással történt megelőzése miatt öt másodperces büntetést kapott.

A táv felénél az addig a negyedik helyen álló Sainz tempója lassan halványulni kezdett a lágy gumikon, Lando Norris és Sergio Pérez is könnyen megelőzte, ám ezt követően Russell ellen sikeresen tudott védekezni. A brit a büntetésével egy pozíciót veszített a végeredményben, így Pierre Gasly lett a hetedik az Alpine-nal.

Verstappen végül kényelmes, nyolc másodperces előnnyel érte el elsőként a kockás zászlót, számára már szükségtelen további nyolc pontot szerezve. Hamilton a második, Leclerc a harmadik, az USA Nagydíj fő eseménye azonban a vasárnapi verseny lesz majd közép-európai idő szerint 21 órától, amelyen a Ferrari monacóija rajtol a pole-ból.

Az USA Nagydíj sprintversenyének végeredménye:

Austin, sprint, végeredmény, 2023
Fotó: F1 Twitter