Hamilton elárulta, hogyan próbálja megfejteni Verstappen karakterét

Max Verstappen, Lewis Hamilton, Red Bull, Mercedes

Lewis Hamilton elárulta, alaposan megszokta vizsgálni vetélytársai karakterét és hátterét, hogy ezáltal is megértse őket.

Jelenleg Max Verstappen vezeti a bajnokságot, ám előnye az elmúlt fordulók során jócskán megcsappant. A Mercedes ismét feléledt, míg a Red Bull a rakétamotortrükkös hátsó szárny tengelyen próbál fogást találni ellenfelén.

A versenyzőknek két futamuk maradt arra, hogy eldöntsék ki lesz idén a világbajnok, így a feszültség egyre nő. A hétszeres világbajnok már több éves tapasztalattal rendelkezik, így pontosan tudja hogyan kell lemenedzselni egy bajnoki hajrát. Az egyik metódusát fel is fedte, ugyanis elmesélte, hogy szereti kielemezni ellenfelei karakterét.

,,Nem ő (Verstappen) az egyetlen ilyen versenyző, akinél ezt bevetem. Nagyon sok pilóta ellen versenyeztem már, mind nagyon különbözően viselkedtek. Ez szerintem eléggé érdekes. Most, hogy idősebb lettem, egy kicsit mélyebben látok bele a jellemükbe, a hátterükbe és egy kicsit a neveltetésükbe is. A neveltetésünk miatt viselkedünk úgy, ahogy ez is hozzájárul ahhoz, hogy jók vagy rosszak vagyunk. Megpróbálom megérteni ezeket a jegyeket, hogy jobban megbecsülhessem azt a karaktert, aki ellen versenyzem.” – magyarázta a Racingnews365.com előtt Hamilton.

A brit versenyző is tisztában van azzal, hogy a múlt milyen kihatással lehet az ember jelenére. A 36 éves pilóta szerint apja nevelése és az, ahogy a többi gyerek bántotta őt, nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ilyen versenyző lett.

,,Apám így nevelt engem, azt mondta, mindig a pályán kell visszabeszélni. Gyerekkoromban zaklattak, az iskolában és a versenypályán is. Mi a helyes módon akartuk őket legyőzni, nem úgy, hogy összeütközünk velük. Úgy nem lehet tagadni, ha jobb vagy. Ha vannak baleseteid, akkor azt mondhatják: ‘ó, igen, ez a versenyző egyik taktikája’. Én viszont szeretnék tisztán versenyezni.” – tette hozzá Hamilton.