Hamilton: Verstappen nem hagyott elég helyet maga mellett

Lewis Hamilton, Max Verstappen, Mercedes, Red Bull

Lewis Hamilton szerint Max Verstappen nem hagyott neki elég helyet az összeesküvést szülő balesetük során, amely után a Red Bull holland pilótáját kórházba kellett szállítani.

A Formula 1 regnáló bajnoka és holland riválisa a Brit Nagydíj első körében harcoltak az első helyért, amikor a Copse kanyarban a brit pilóta belülről akarta megelőzni Verstappent, aki kívülről ráfordult a Mercedesre. A két autó összeért és Verstappen nagy sebességgel a falba csapódott. A bajnokság éllovasa 51 G-t kapott a becsapódás során, de képes volt egyedül kikászálódni a rommá tört RB16B-ből.

Hamilton képes volt megnyerni az 52 körös versenyt még annak ellenére is, hogy a versenyirányítás egy 10 másodperces időbüntetést is kiosztott neki a balesetet követően. A hétszeres világbajnok elmondta, hogy szerinte ő semmit sem csinált rosszul.

„Az előző hetekben mindent bele adtam” – kezdte Hamilton az értékelését. „A gyárban voltam, készültem a mérnökökkel és a szimulátorban is rengeteg időt töltöttem el. Próbálom kihozni az autóból és a mérnökökkel való folyamatos munka kifizetődik még annak ellenére is, hogy némileg hátrányban vagyunk a Red Bull hoz képest.”

„Mindig próbálok mérlegelni, miként menjek bele a dolgokba, különösen a Max elleni csatákba, mert ő mindig nagyon agresszív. A rajt után pedig amikor mellé értem, nem hagyott elég helyet nekem és összeütköztünk. Azonban el kellett fogadnom a büntetést, mert nem tehettem mást és ennek tudatában kellett tovább versenyeznem.”

A Red Bull szaktanácsadója, Dr. Helmut Marko szerint egyértelműen a hétszeres világbajnok okozta a balesetet és szerinte az ilyen fajta „figyelmetlen” és „veszélyes” vezetést eltiltással kellene szankcionálnia az FIA-nak.