Vettel állítja, nem neki köszönhető a Red Bullos mérnökök becserkészése

Sebastian Vettel, Aston Martin

Sebastian Vettel elmondta, nem neki köszönhető az, hogy pár Red Bullos mérnök az Aston Martinnál köt majd ki.

Az elmúlt időszakban több szakember is a csapatváltás mellett döntött. Míg a Bikák a Mercedestől csábítják el a motormérnököket, addig a kanadai-brit istálló az osztrákok állományát csapolja meg.

Dan Fallows, a Red Bull aero főnöke ugyanis záros határidőben belül már zöldbe öltözhet és technikai igazgatóként terelheti új csapatát az új érába. Ezen felül kollégája, Andrew Alessi is a váltás mellett döntött, így ő a technikai műveletekért fog felelni.

A hirtelen jött érdeklődést sokan a négyszeres világbajnok számlájára írták fel, ugyanis a két szakember még együtt dolgozhatott a német pilótával a 2010-es évek elején. Vettel azonban állítja, neki nem volt semmi köze a toborzáshoz:

,,Ugyan a csapat tagja vagyok, ám az én feladatom az, hogy vezessem az autót és visszajelzést adjak a mérnököknek. A személyek toborzása nem az én hatásköröm. Mióta csatlakoztam az Aston Martinhoz, azóta folyamatosan növelik az erőforrásaik tárházát, és jó látni azt, hogy új emberek érkeznek hozzánk. Andrew-val és Dannel is dolgoztam korábban együtt, viszont az már nagyon régen volt. Sok olyan más embert is elhívtunk, akiknek a neve talán nem annyira ismert. Viszont az Aston Martin minden egyes új alkalmazottal erősebb lesz.” – nyilatkozta Vettel.

Lehet, hogy közvetlen szerepe nem volt a toborzásban a születésnapját ünneplő németnek, ám a jelenléte odacsalogathatta korábbi kollégáit. A 34 éves pilóta viszont nem hinné, hogy ez történt:

,,Nem hinném, hogy miattam jöttek ide. Elvégre a Ferrarinál is versenyeztem jó pár évig, a Red Bullos korszak után. Dan (Fallows) és Andrew (Alessi) számára gördülékeny lehet majd a váltás, hiszen egy brit csapatból egy másik brit csapatba igazoltak. Nem kell elhagyniuk azt az országot, ahol eddig éltek.  Egy új munkahelyre menni ugyanabban a régióban könnyebb, mint egy teljesen másik országba igazolni.”