Lewis Hamilton reméli, hogy a Forma-1 nem veszít rajongókat azzal, hogy egyre inkább fizetős csatornákra kerülnek a közvetítések az egyes országokban.
A Forma-1 közvetítési piacainak egész spektrumán hónapról hónapra és évről évre nő a fizetős televíziós közvetítések felé mutató tendencia.
„Régebben 8 millió rajongónk volt a TF1-en Franciaországban” – mondta az F1-legenda Alain Prost.
„Most kevesebb mint 750 ezren nézik a televíziót a Canal Pluson. De ez így működik, amikor mindent a fizetős televíziózásra helyezünk át.”
A Speed Week szerint a hétszeres világbajnok Hamilton is aggódik.
„Úgy tűnik, van egy olyan tendencia, hogy fizetni kell azért, amit látni akarsz a televízióban” – mondta a Mercedes pilótája. „A Netflixért is fizetned kell.”
„Én erre egyfajta átmenetként tekintek. A világ ilyen szempontból megváltozott. Csak remélem, hogy az emberek hűségesek maradnak a sporthoz, és legalább a közösségi médiában követik majd.”
„Szerintem a Forma-1 jó munkát végez, hogy a rajongók számára elérhetőbbé tegye a sportot, de ennél többre van szükség, ha meg akarják győzni őket, hogy fizessenek az F1-es televíziós közvetítésekért” – tette hozzá.
A korábbi F1-es pilóta, David Coulthard is véleményezte a fizetős televíziózás kérdését.
„A Forma-1-nek az ingyenes televíziózásban a helye” – mondta. „De megértem a gazdasági oldalát.”
„Örülök, hogy a Channel 4 megoldást talált a Sky-jal, így legalább a többi futam összefoglalói láthatóak” – tette hozzá.
Érdemes megemlíteni azonban, hogy az ingyenes televíziózást (nyilván nem ingyenes, értsd: nem egyenként kell fizetni az egyes tévécsatornákért, hanem csomagban fizetsz elő sok csatornára) egyre többen cserélik le egyenként fizetős csatornákra, és/vagy stream szolgáltatókra.
[poll id=”198″]
[poll id=”197″]
