Jones elmondta mit csináljon Ricciardo, ha nem akar alul maradni

Daniel Ricciardo, McLaren

Alan Jones szerint ha Daniel Ricciardo nem kapja össze magát, akkor Lando Norris továbbra is fölényben lesz.

Az ausztrál versenyző idén ismételten egy új csapatnál találta magát. Miután a Renault-os kaland nem jött be, és megüresedett egy hely a McLarennél, a 31 éves pilóta és a wokingi alakulat egyesességre lépett.

Ricciardo „papaya” pályafutása nem indult viszont fényesen. Az első két futamon csapattársa előkelőbb helyen végzett nála, míg Imolában a csapatutasítás is elő került, ami során ő húzta a rövidebbet. Honfitársa szerint ez azért van, mert az ausztrál nem a vezetéssel, hanem minden mással van elfoglalva. Példának okáért Jones megjegyzi, hogy Romain Grosjean balesetét követőin is az ismétlések gyakorisága foglalkoztatta Ricciardót és nem a versenyzés.

,,Véleményem szerint Danielnek (Ricciardo) inkább a cockpiten belüli dolgokra kellene koncentrálnia és nem az azon kívüliekre. Danielt elkezdte egy kissé jobban foglalkoztatni az, ami az autón túl van. Tényleg fel kell kötnie a gatyáját, ugyanis ha nem lesz óvatos, akkor Lando (Norris) felülkerekedik rajta.” –nyilatkozta 1980 világbajnoka Peter Windsornak.