Carlos Sainz legyőzheti Leclercet, Button szerint is

Carlos Sainz, Charles Leclerc, Ferrari

Csak úgy, mint Marc Gené, Jenson Button is úgy gondolja, hogy Carlos Sainz legyőzheti ferraris csapattársát, Charles Leclercet.

Mikor Leclerc a Ferrarihoz érkezett, az akkor már több éve ott versenyző Sebastian Vettel mellé érkezett, akinek hamar a fejére is nőtt. Nem kizárt azonban, hamarosan pedig Leclercnek fog a fejére nőni, a frissen igazolt Sainz.

„Hiszem, hogy Carlos meccselni fog Leclerckel” – mondta Button a Sky Sports F1-nek.

„Beszélgetek a McLaren mérnökeivel, és ők azt mondják, hogy alapvetően Carlos mérnök-beállítottságú és ez teszi őt naggyá. Nem hagyja, hogy az érzelmei gátat szabjanak annak, amire az autó valójában képes, és nem tolja túl.”

„Ezt láthattuk egész hétvégén, ő okos srác, szóval jó versenyzőpárost alkotnak.”

Paul di Resta is úgy véli, hogy a Ferrari jelenlegi versenyzőpárosa előtt fényes jövő áll.

„Két olyan srácuk van, akik határozottan harcban lehetnek. Szembeszállnak egymással, nyomják egymást és ezt nyilvánosan el is ismerték” – mondta di Resta. „Kíváncsian várom, hogy lássam, hogy megy majd nekik, mennyit tudnak előrelépni és fejlődni.”