Leclerc a Monacói Vöröskereszt szolgálatába állt

Charles Leclerc

Charles Leclerc a héten a Monacói Vöröskeresztnek segített.

A koronavírus kitörése óta sokan kerültek nehéz helyzetbe, ezért adománygyűjtések és szállítások mentén próbálják az országok, az államok avagy a hírességek enyhíteni a bajba jutottak problémáit. A Forma-1-es társadalom is kiveszi a részét a segítség nyújtásban. Az Egyesült Királyságban állomásozó csapatok a Project Pitlane program keretein belül orvosi felszereléseket gyártanak vagy épp fejlesztenek, a Ferrari Olaszországban végez hasonló feladatokat, míg a pilóták jótékonysági „programokat” szerveznek.

Lando Norris az elmúlt hónapokban 12 ezer dollárt gyűjtött a Stream Aid 2020 kampány keretein belül. A brit pilóta akkor megígérte, hogy, ha átlépi a 10 ezer dollárt az összeg, akkor levágja a haját, amit élő adásban meg is tett. A Twitch-en azóta több versenyző is indított csatornát magának, majd közös szervezésben létrehozták a Race for the Word eseménysorozatot, mely során 72 ezer dollár folyt be, amit a WHO kapott meg.

Leclerc többek között  már szerepelt az Olasz Vöröskereszt kampányában az elmúlt hetekben, tegnap előtt azonban a hercegségben tevékenykedő szervezetnek segített. A helyi vöröskereszt arról számolt be, hogy a Ferrari fiatal versenyző a logisztikai csapattal egyetemben a Princess Grace kórházba felszereléseket szállított, továbbá a Mairie de Monaco által biztosított ételosztásnál is segédkezett.

https://www.instagram.com/p/B_ht_55ISJo/?igshid=1c5d0pwztwxbw

https://www.instagram.com/p/B_huUhEIH9P/?igshid=vlzesudarzge

https://www.instagram.com/p/B_h0j14j2hV/?igshid=14noou1jkdvxc