Vettel szerint nem elégedhetnek meg a 4. és 5. hellyel

Sebastian Vettel

Sebastian Vettel csalódottan vette tudomásul azt, hogy legjobb ideje csak az ötödik helyre volt elég, és azzal sem volt elégedett, hogy csapattársának sem sikerült jól az időmérő, ugyanis Charles Leclerc a negyedik lett.

A Hungaroring első szektora egyértelműen a vörösöké, ám a másik kettőben nagyok sok időt veszítenek, így a teljes kör idejük jócskán elmaradt az ellenfeleik legjobbjától. A Red Bull feljavulásának köszönhetően, már a dobogós helyekben sem nagyon reménykedhetnek, mivel a két Mercedeses versenyzővel karöltve Max Verstappen csatározik a kupákért. A Sky Sport megkérdezte a négyszeres világbajnokot, szerinte minek köszönhető az, hogy egykori csapata szinte repül a magyar aszfaltcsíkon, mire a német a következő választ adta:

,,A leszorítóerőnek! Nem hinném, hogy találtak valami újat itt, már hetek óta gyorsak.”

Természetesen az osztrák csapatnak is vannak gyenge pontja, ám az itteni a pályán azok nem jönnek ki, ennek ellenére Vettel reménykedik abban, hogy nincs még minden veszve és a végén sikerül majd odaérniük a dobogós helyek egyikére.

,,Nyilvánvalóan a motor teljesítmény terén hátrányban vannak hozzánk képest, ám a hajtáslánc erősségének fontosság ezen a pályán eltörpül, ezért is lehettek ilyen jók tegnap. Az nem meglepetés, hogy a Mercedes ott van, számítottunk arra, hogy ők ott lesznek, viszont mi meg nem ülhetünk hátra és nem nézhetjük a csatájukat, muszáj valahogy beleavatkoznunk és részt vennünk a harcban. Remélem, az abroncsok szinte elolvadnak majd, és a futamon többször kell majd kereket cserélni, ha nem így lesz, akkor nagyon nehéz feladat áll előttünk.”