[adrotate banner="265"]
[adrotate group="1"] [adrotate banner="220"]

Ne azt nézzük, amit Verstappen a nyilvánosságban mond, hanem azt, amit privátban

Az év elején nagy port kavart Max Verstappen azon nyilatkozata, amikor a Formula E autóihoz hasonlította az új szabályok szerint épült F1-eseket. Egy versenyzőtársa által felfedett magánbeszélgetés alapján azonban a holland véleménye mostanra megváltozott.

A szezon végén visszavonul a világbajnok, aki bizonyos szempontból úttörőnek számít

A Formula E eddigi összes idényében ott volt, egy szezont eltöltött az F1-ben, és a sportautózás világában is szép eredményeket ért el.
[adrotate group="3"]

Már ötödik különböző csapatával nyert a Formula E vándormadara

A szezon első duplafutamos hétvégéjére Dzsiddába látogatott a Formula E, ahol Pascal Wehrlein és Antonio Felix da Costa húzták be a győzelmeket, ez pedig jelentős átrendeződést hozott a bajnoki tabellán is.

Planet Budapest 2021: üzleti fordulatot is hoz a fenntarthatóság

Üzleti fordulatot is hoz a fenntarthatóság. Mindezt jól mutatja, hogy a fenntarthatósági technológiák fejlesztésével foglalkozó szektorok növekedése 2030-ig elérheti az évi 25 százalékot is,...

Lépett az FIA, miután rájött, mi okozza a csonttöréssel járó különös sérüléseket a versenyzőknél

Szokatlan sérülések ütötték fel a fejüket az utóbbi időben a Formula E-ben, a fegyver ráadásul a versenyzők saját kezében volt. A biztonság érdekében tett intézkedésekkel azonban az utóbbi szezonban az ilyen jellegű baleseteket sikerült teljesen felszámolni.

Simán lehet, hogy jövőre a Williams kezd el versenyeket nyerni, mondja az állását vesztett McLaren-pilóta

Jó irány az F1 számára a jövő évtől tovább fokozott elektrifikáció? És mi a helyzet a saját karrierjével azok után, hogy a Formula E-ben megszűnt alóla a McLaren? Az FE egyik legsikeresebb pilótájával, Sam Birddel beszélgettünk a Magyar Nagydíj hétvégéjén.

„Mutassatok valamit, amiből látszik, hogy tudtok kezelni egy versenyt!” – kiakadt a Jaguar pilótája, miután nem kapta vissza a segítséget

A London ePrix két futamával véget ért a Formula E 11. évada, a szezonzáró hétvége főszereplője pedig a Jaguar csapata volt, akik óriási felzárkózással ugrottak fel mindkét bajnokság második helyére, ám nem múltak el konfliktus nélkül Mitch Evans és Nick Cassidy csapattársként töltött utolsó napjai.

11 év alatt megvan a 10. különböző bajnok, továbbra is elképesztő változatosságot szállít a Formula E

Amikor már kezdett felsejleni annak árnya, hogy Oliver Rowland tetemes pontelőnye elolvadhat, a Nissan versenyzője a második berlini futam hajrájában beállt fordulattal mégis bebiztosította a világbajnoki címet.

Füstbe ment terv – senkinek nem kell a McLaren, szegényebbé válik egy világbajnokság

A McLaren áprilisban jelentette be, hogy a jelenlegi szezon végén távozik a Formula E mezőnyéből, s bár mindent megpróbált, hogy találjon vásárlót a csapatra, ez a törekvés nem járt sikerrel, így hamarosan teljesen feloszlik az alakulat.
Meglepetésgyőztes a Formula E jakartai futamán: Dan Ticktum negyedik szezonjában révbe ért, először nyert versenyt az elektromos sorozatban, míg csapata, az egy évtized után tért vissza a dobogó tetejére – azóta már hatodik különböző nevét viselve.
A korábbi világbajnok Stoffel Vandoorne három év után nyert ismét versenyt a Formula E-ben a Tokio ePrix hétvégéjén, ám tette azt a lehető legellentmondásosabb körülmények között, ami ismét ráirányította a figyelmet arra a véletlenfaktorra, amit a gyorstöltés hozott a versenyzésbe.
[adrotate group="6"]
[adrotate group="14"]
[adrotate group="8"] [adrotate group="2"]