Kategória: VIDEÓ

  • Colton Herta SZENZÁCIÓS driftje Indianapolisból

    Óriási káoszt hozott az IndyCar Indy Road-on rendezett versenye, volt azonban egy ember aki még egy kis driftelést sem bánt: Colton Herta.

    A pályán folyamatosan változtak a körülmények, így a versenyzők többször is voltak esős pályán száraz gumival, illetve száraz pályán esős gumival.

    Ezekhez azonban Colton Herta zseniálisan alkalmazkodott, és magabiztos versenyzéssel megnyerte a GMR Grand Prix-t.

    A verseny közepén azonban egy olyan manővert mutatott be az Andretti Autosport versenyzője, amit még évekig fognak ismételni.

    A nyálkás aszfalton Herta Pato O’Ward-ot üldözte, amikor a pálya végéhez közeledve beütött a krach, és keresztbe állt az autója. Ami ezután következett… nos az szimpla mágia.

  • BRUTÁLIS baleset, szinte átszakította az épületet ez a Tesla

    A múlt héten az USA beli Columbus-ban történt brutális autóbalesetről készült új videófelvételek alapján csoda, hogy senki sem sérült meg súlyosan.

    A Tesla típusú jármű a hatóságok szerint körülbelül 70 km/h sebességgel áthajtott a piros lámpán, miközben gyalogosok, autók és buszok haladtak át a közeli High Streeten egy munkanapon ebédidőben.

    Az új felvételek azt is mutatják, hogy ha az autó nem ütközött volna egy acél tartóoszlopnak a Kongresszusi Központban, miután áthaladt egy üvegfalon (00:20-nál), akkor továbbhaladhatott volna a létesítmény belsejében, ami éppen több rendezvénynek, többek között egy junior röplabda-bajnokságnak adott otthont.

    A rendőrségi jelentésekből nem derül ki, hogy az „Autopilot”, a Tesla önvezető funkciója játszott-e bármilyen szerepet a balesetben – vagy hogy megkérdezték-e a sofőrt, hogy be volt-e kapcsolva akkor.

    A sofőr elmondta a rendőrségnek, hogy az autó elvesztette a fékezési képességét, miközben a 315-ös úton haladt, és nem akart megállni, miután kilépett a belvárosból a Vine Streetre.

    A videót a Greater Columbus Convention Authority-től szerezte meg a dispatch.com az Ohio Public Records Act (Ohioi Közhírközlési Törvény) kérés útján.

  • Júniusban jön a Kyle Busch film, íme a trailer

    A kétszeres NASCAR Cup Series bajnok Kyle Busch karrierje lesz a középpontjában egy hamarosan megjelenő dokumentumfilmnek, a Rowdy.

    Az amerikai Utopia forgalmazó május 11-én jelentette be, hogy a Fathom Events-szel közösen megszerezte a film világszintű forgalmazási jogait.

    A Rowdy premierje június 23-án lesz Nashville-ben, a Nashville Superspeedwayen megrendezésre kerülő Ally 400 futamhoz kapcsolódóan.

    Ezt követően június 29-én egyetlen este kerül bemutatásra az amerikai mozikban.

    Kyle Busch világklasszis versenyző, és közel két évtizede a NASCAR egyik legnagyobb sztárja” – mondta Matt Summers, a NASCAR szórakoztató fejlesztési és tartalomfejlesztési ügyvezető igazgatója a sajtóközleményben.

    Nagy örömünkre szolgál, hogy Chance Wright, az Utopia és a Fathom partnereként életre kelthetjük Kyle történetét, hogy minden rajongó élvezhesse azt az utat, amit megtett.

    A ROWDY egy hihetetlen történet a kitartásról, a szívósságról és a valószínűtlen esélyek leküzdéséről” – tette hozzá Wright, a Rowdy executive producere.

    A kulisszák mögé való betekintés megmutatja a NASCAR-ban és Kyle-ban rejlő sportolói igazságot. A NASCAR keményvonalas rajongói ugyanúgy fogják élvezni, mint az, aki még soha nem látott egy versenyt sem.

    Busch, aki 2015-ben és 2019-ben is megnyerte a Cup-bajnokságot, a 2022-es szezon 12 futamán keresztül egy győzelemmel, három top 5-ös és nyolc top 10-es helyezéssel jelenleg hatodik a pontversenyben.

    Nem ez lesz az első NASCAR versenyzőről szóló dokumentumfilm idén, hiszen az év korai részében mutatták be a Netflixen a Bubba Wallace-ról szóló dokumentumfilmet.

    A NASCAR már akkor kijelentette, hogy nem a Forma-1-es stílúsú Drive to Survive irányába szeretnének elmenni – azaz nem egy adott szezont szeretnének bemutatni – hanem inkább a versenyzők köré építenének a jövőben dokumentumfilmeket.

  • Íme Jeff Gordon és William Byron futam utáni DÜHÖS reakciója

    Ellentmondásos körülmények között ért véget a NASCAR Cup Series darlingtoni versenye, melynek végén William Byron dühösen távozott.

    Történt ugyanis, hogy az utolsó körre fordulva Joey Logano kérdés nélkül a falba tette riválisát, akinek annyira megsérült az autója, hogy csak a 13. helyen tudott célba érni.

    A videón jól látható, hogy William Byron egy eléggé súlyosan összetört, füstölgő autóból száll ki, és főnöke, a Hendrick Motorsports alelnöke, Jeff Gordon próbálja őt azonnal vigasztalni.

    Jó munkát végeztél, nagyon büszke vagyok rád” – mondta a négyszeres Cup Series bajnok versenyzőjének. „Vissza kell majd vágnod neki.

    Byron ezek után következő, kisípolt szavait nem ismételhetjük meg, mert nyomdafestéket nem tűrnek.

    Természetesen a háttérből az is hallható, ahogy a közönség kifütyüli Joey Logano-t.

    Annyi biztos, hogy ennek a történetnek még lesz folytatása – ha már főnöke is erre biztatta a 24-es autó versenyzőjét.

  • Majdnem fejbe dobták a versenyzőt, de elfogták a tettest

    Újabb negatív hatása volt a népszerűtlen célegyenesben készített interjúknak. John Hunter Nemechek-et majdnem fejbe dobták.

    A NASCAR egy ideje már a verseny utáni interjúkat a célvonalnál tartja. Azonban sokszor előfordult már, hogy ez igazi veszélyforrásnak bizonyult.

    Miközben a győzelme után Jamie Little, a Fox Sports riportere interjút készített vele, egy rajongó hirtelen egy vizes palackkal dobta meg őt.

    Szerencsére a berepülő tárgy épphogy nem találta el a sofőrt, de nem sokon múlt a baj. A legrosszabb az volt, hogy a palack valószínűleg teli vagy félig teli volt, így ha becsapódott volna, az nagyon fájt volna.

    Nemechek dicséretére legyen mondva, hogy alig hátrált meg azon kívül, hogy megfordult, hogy lássa az autóról lepattanó üveget.

    Természetesen ez vitát váltott ki arról, hogy a verseny utáni interjúkat magának a pályán kellene-e megtartani. Korábban ezeket az interjúkat a Victory Lane-en vagy a boxutcában tartották, és nem sokan örülnek a helyszínváltásnak.

    Van azonban egy jó hír is! A Fox NASCAR riportere, Jamie Little, aki interjút készített a versenyzővel, megerősítette, hogy a biztonságiak azonosították, és elkapták John Hunter Nemechek támadóját.

    Az ügyről a riporter egy tweetben számolt be, melyben a következőket írta: „Úgy értesültem, hogy a biztonságiak azonosították a személyt, és azonnali lépéseket tettek az ügyben.

    Az egyik legnagyobb kritikusa a frontstretch-interjúnak Dale Earnhardt Jr., aki a twitteren azt írta, hogy az ilyen interjúkat kínosnak érzi, mert egy versenyző első ösztöne a győzelem után az, hogy a csapattal ünnepeljen.

  • Így vetett véget Byron versenyének az „IDIÓTA” Joey Logano

    A NASCAR Cup Series darlingtoni versenye ismételten drámai befutót hozott, hiszen Joey Logano az utolsó körben falba tette William Byront.

    Egy verseny végi újraindítást követően William Byron állt az élre, őt Joey Logano üldözte, Tyler Reddick pedig próbált kapaszkodni az élen álló kettőshöz.

    Ez Reddicknek nem sikerült, ellenben Logano elképesztő hajrát bemutatva először utolérte, majd Byront falba lökve meg is előzte a Hendrickest és megnyerte a futamot.

    William Byron élesen bírálta a Penske pilótáját a futam utáni interjújában.

    „Szimplán mondva, ő egy idióta. Mindig ezt csinálja. Egy csomó sráccal megcsinálta már. Kb. 10 mérföld/órával gyorsabban érkezett meg a kanyarba, és szimplán belelökött a falba” – mondta Byron.

    Sajnos az autó jobb oldala szinte teljesen leszakadt, úgyhogy esélyem sem volt bevenni a kanyart. Logano egy kretén. Nem tud nyerni tisztességesen, csak így. Nem tudom mit mondjak…

  • 10 sárga, és hosszabbítás, ez volt a Truck futama Darlingtonban

    Minden ami egy igazi Darlington Raceway-i versenyhez tartozik, megtalálható volt a péntek esti Truck Series futamon.

    A pole-ból induló John Hunter Nemechek 10 sárga zászlót, egy extra boxkiállást, és egy hosszabbításos újraindítást élt túl, hogy megszerezze szezonbeli első győzelmét a NASCAR Camping World Truck Series-ben.

    A Darlington Raceway-en rendezett versenyen tehát nagyon sok incidens volt, a legnagyobb talán a 99. körben történt, amikor is 5 autó ment össze.

    Tanner Gray lelassított Austin Wayne Self előtt, aki megpróbálta megkerülni. Ahogy ezt tette, a kettő összeért.

    Self ezután Chase Purdyvel is érintkezett, amitől Purdy megpördült a 3-as kanyarban, Tanner Gray, Hailie Deegan és Kris Wright is belekeveredett az incidensbe.

  • Elliott összetörte autóját, nem vett részt az időmérőn

    Chase Elliott-nak nincs jó hétvégéje. Először az eső miatt lemaradt az Xfinity versenyről, majd a Cup edzésen defekt miatt összetörte autóját.

    A Darlington Raceway-en tartott edzések közül a B csoportba került Chase Elliott, amikor defektet kapott.

    Azonban nem Elliott volt az első, aki szenvedett a bal hátsó kerék miatt, hiszen többek között az A csoportban gyakorló Kevin Harvick is bal hátsó defektet kapott.

    Elliott a Darlington Raceway 3-as és 4-es kanyarja között kapott defektet, majd a felső falnak csapódott, és a szervízsávon pihent meg végül autója.

    A Fox Sports elemzője, Larry McReynolds fel is tette a kérdést: „Mit csinálhatnak ezek a csapatok a bal hátsókkal? Vajon a guminyomással játszanak olyan szinten, hogy az okozza a defekteket?

    Elliott autóját természetesen a vasárnapi versenyre összerakják, de az időmérőn nem tudott részt venni.

  • Íme a valaha volt legőrültebb NASCAR befutó 2003-ból

    Mivel a versenyzők ezen a hétvégén a Darlington Raceway-re tartanak, visszatekintünk a NASCAR egyik legemlékezetesebb befutójára!

    Az év 2003, a két főszereplő pedig Ricky Craven és Kurt Busch, a pálya pedig a fekete ruhás hölgy, a Darlington Raceway.

    Busch körülbelül négy tizedmásodpercnyi előnyre tett szert, amikor ő és Craven megkezdték az utolsó kört.

    Craven követte Busch-t a darlingtoni pálya első és a második kanyarjában, annak a tervnek a részeként, hogy egy utolsó nagy támadást indítson az utolsó kanyarban.

    Busch az utolsó körökben nagyon csúszkált és Craven autója sokkal gyorsabbnak és stabilabbnak tűnt.

    A hármas és a négyes kanyar között Busch enyhén megcsúszott, picit lendületet vesztett, így a kijáratnál Craven be tudott érni Busch mellé.

    Ami utána következett az már maga a történelem, a két versenyző között a különbség elhanyagolható volt és végül célfotó döntött a Darlington Raceway-en.

  • Mutatjuk a legjobb fedélzeti kamerás felvételeket Barberből

    Múlt hétvégén tartották az IndyCar negyedik fordulóját a Barber Motorsport Parkban, és megérkeztek a legjobb onboard felvételek.

    Sok minden kiderül ebből a rövid, kicsit több mint egy perces összefoglaló videónak.

    Például azt, hogy Colton Herta autóját megdobta az első kanyar kijáratán lévő patka, és emiatt a külső íven érkező riválissal szemben pozíciót veszített.

    Barber első kanyarja nagyon szűk, így Josef Newgardennek is csak millimétereken múlt, hogy nem ment bele a kívülről támadó Romain Grosjean-ba.

    A rajt legnagyobb pöffenését Jack Harvey mutatta be, aki blokkoló kerekekkel érkezett meg az egyes kanyarba – szerencsére azonban nem ütközött senkivel.

    Ezenkívül érdemes még kiemelni a barbri verseny után mérgében füstölgő Graham Rahal-t is, aki a tömörülésben majdnem elvesztette első szárnyát.