Kategória: WTCR

  • Azcona: nincs rajtam nyomás, mert Tarquini helyére érkezem

    Azcona: nincs rajtam nyomás, mert Tarquini helyére érkezem

    Michelisz Norbert új csapattársat kapott Mikel Azcona személyében, aki igyekszik nem arra koncentrálni, kinek a helyére jött.

    Az Engstler csapat távozása után két autóra csökkenő Hyundai felállásban a spanyol a Gabriele Tarquini visszavonulása miatt megüresedett kapta meg. Ez volt Azcona első márkaváltása, hiszen eddigi karrierjét végig a Cupra színeiben teljesítette.

    „Mindössze néhány nap tesztelés után már jól éreztem magam az autóban. Nagyon gyors volt az egyenesekben, úgyhogy nagyon tetszik.” nyújtott egy kis betekintést a folyamatba Azcona.

    „Ugyanez igaz Norbira és a csapatra is, már most jól kijövünk, és nagyon profik, ez fontos nekem. Folyamatosan fejlődöm, és az, hogy Norbi a csapattársam, ez magas mércét jelent. Ő egy világbajnok, így ki fogom használni a lehetőséget, hogy minél többet tanuljak ebben az évben.

    Állandóan beszélünk Norbival, minden nap tanulok és ez segít megérteni az autót, a csapatot, és minden mást is. Szerintem nagy lépést tehetek előre pilótaként, mert a csapat nagyon professzionális: a vezetőktől kezdve a mérnökökön és a pilótákon keresztül minden sokkal kiforrottabb.

    Tavaly például hiába voltam versenyképes, de nem az egész évben tudtam ezt hozni, mert az autó nem adta meg számomra a lehetőséget minden versenyen. De szerintem most minden hétvégén ott lehetek. Az Elantrát vezetni nagyon hasonló a Cuprához. Persze vannak különbségek, de sok a hasonlóság is.

    Ebben az évben inkább a stratégiára koncentrálok majd, hogy hogyan hozzam ki a legtöbbet az autóból. Tanulok majd a tavalyi évből, de az új élményekből is. Másként fog működni a csapat.”

    Azcona bár eredmények tekintetében már bizonyított, még mindig a tapasztalatlanabb pilóták közé tartozik. Tavaly is két sorozatban versenyzett, a TCR Europe mezőnyében bajnok is lett. A spanyol azonban ezért nem tartja reálisnak, hogy a túraautós közösség egyik nagy öregjét, Gabriele Tarquinit egy az egyben pótolja.

    „Nem érzek magamon ilyesfajta nyomást, őszintén. Magamban és a vezetési képességeimben is biztos vagyok, így gondolok az egészre. Amikor vezetek, nyugodt vagyok, és nincs nyomás.

    Tudom, hogy Gabriele Tarquini helyére érkeztem, és ő nagyon jó pilóta volt, nyert bajnoki címeket is. Emiatt egy kis nyomás van, de úgy érzem, képes leszek folytatni az ő sikerei nyomában, és jó eredményeket érek majd el.

    Idén egy jobb autóval, egy jobb csapattal sokkal magabiztosabb vagyok.”

  • A Hungaroringen rántotta le a leplet idei autójáról a Lynk & Co

    A Hungaroringen rántotta le a leplet idei autójáról a Lynk & Co

    A WTCR kínai márkája, a Lynk & Co 2022-es festését nálunk leplezte le, miután Mogyoródon tesztelnek a szezonkezdet előtt.

    A Cyan Racing emellett bejelentette a rajtszámokat és a csapatok felosztását is, hiszen még egy autóval bővítették a felállásukat a tavalyi évhez képest.

    Cyan Racing néven továbbra is Yann Ehrlacher (#68) és Yvan Muller (#100) versenyez majd, tehát maradt a családias légkör. Cyan Performance elnevezéssel pedig Thed Björk (#11), Santiago Urrutia (#12) és a visszatérő Ma Qing Hua (#55) indul majd a csapattal.

    A WTCR új szabályai teszik ezt lehetővé, miszerint egy csapat mostantól nem két, hanem három autót indíthat. Viszont minden hétvége előtt ki kell jelölni azt a két autót, amivel a pontokat szerzik majd a csapatbajnokságban.

    Íme az új Lynk & Co:
  • Íme az idei BoP alapállás, innen indul a TCR mezőny

    Íme az idei BoP alapállás, innen indul a TCR mezőny

    A WSC nyilvánosságra hozta a 2022 első részében az összes TCR kategóriára vonatkozó megkötéseket, egyedül az Audi tekintetében volt változás.

    A C típusú motorvezérlés bevezetése óta egyedül a Hyundai váltott karosszériát, így nekik két autójuk is nevezhető a WTCR mezőnyébe. Eggyel nagyobb motorerőt (C5) továbbra is az Audi, a Cupra és a Honda használhat majd.

    A Hyundai és a Lynk & Co ezenkívül még egy hátránnyal kezdenek, 10 mm-rel nagyobb hasmagasság lesz számukra a megkötés, mint a többi márkának. Az Audi visszatér az alap, 70 mm-es szintre, miután tavaly év végén kedvezményt kaptak ehhez képest.

    A balasztok tekintetében továbbra is legnehezebb maximum súllyal a címvédő márka marad, akik már öt autóval lesznek jelen a mezőnyben. Őket a Honda követi 20 kg-mal, illetve az újabb Hyundai 10 kilóval.

    Fontos kiemelni, hogy erre még rájön majd a WTCR külön BoP-je, tehát nem feltétlenül ez lesz végleges megkötés, amivel a világkupa mezőnye indulni fog Pauban.

    A másik változás, amit a WSC hozott, hogy az autók maximum árát megnövelte 1500-zal, 139 ezer euróra.

    A WSC által megállapított paraméterek:
    Márka Típus MV Balaszt Hasm.
    Alfa Romeo
    Giulietta Veloce M5 -10 kg 70 mm
    Giulietta RF M6 -10 kg 70 mm
    Audi
    RS3 LMS SEQ R5 -10 kg 70 mm
    RS3 LMS DSG R6 +20 kg 70 mm
    RS3 LMS TCR
    C5 0 kg 70 mm
    Cupra
    TCR SEQ R5 0 kg 70 mm
    TCR DSG R6 0 kg 70 mm
    Leon Competición
    C5 0 kg 70 mm
    Honda
    Civic FK2 M5 -20 kg 70 mm
    Civic FK7 M5 +20 kg 70 mm
    Civic FK7
    C5 +20 kg 70 mm
    Hyundai
    i30 N M3 +40 kg 90 mm
    i30 N C4 +40 kg 90 mm
    Veloster N M3 +50 kg 90 mm
    Elantra N
    C4 +10 kg 80 mm
    Kia Cee’d M5 -10 kg 70 mm
    Lada
    Vesta Sport M5 +40 kg 80 mm
    Vesta M5 +10 kg 70 mm
    Lynk & Co
    03 TCR M4 +50 kg 80 mm
    03 TCR C4 +50 kg 80 mm
    MG 6 XPOWER M5 0 kg 70 mm
    Opel Astra M6 0 kg 70 mm
    Peugeot
    308 TCR M6 -40 kg 70 mm
    308 Racing Cup M6 -10 kg 70 mm
    Renault Mégane RS M5 -20 kg 60 mm
    Subaru STI M6 -10 kg 70 mm
    Volkswagen
    Golf GTI SEQ R5 -10 kg 60 mm
    Golf GTI DSG R6 -10 kg 60 mm

    narancssárga háttér: tavalyi WTCR autók

  • A BRC Racing is bemutatja a 2022-es WTCR autójuk festését

    A BRC Racing is bemutatja a 2022-es WTCR autójuk festését

    A BRC Racing csapat nyilvánosságra hozta a 2022-es túraautó-világkupa szezonban egyedüliként induló Hyundai által támogatott versenycsapat festését. Mivel az Engstler Motorsport az új idényben Hondára vált, a BRC két autóval fogja a koreai gyártó zászlaját képviselni, a korábbi bajnok Michelisz Norbert mellett az újonc Mikel Azconával.

    A két Elantra N TCR a Hyundai Motorsport hagyományos piros, sötétkék és performance kék színeit kapja, a festés pedig a 2021-ben az autókon szereplő látványvilág továbbfejlesztése. Az elmúlt szezonokban az autókon látott Lukoil márkajelzés azonban már nem szerepel.

    A vizuál egy különleges élő eseményen lepleződött le a Cherasco-i Palazzo Salmatorisban, a BRC Racing műhelyének közelében, és a hangsúly most már az új szezon május eleji, Pau utcáin történő rajtjára való felkészülésre összpontosul. Julien Moncet, a Hyundai Motorsport helyettes csapatfőnöke így nyilatkozott:

    „A Cherascóban megrendezett élő rendezvény remek alkalom volt arra, hogy hivatalosan is elindítsuk ügyfelünk WTCR – FIA World Touring Car Cup szezonját a Hyundai Elantra N TCR-rel, valamint Michelisz Norberttel és Mikel Azconával. A BRC Hyundai N Squadra Corse nyilvánvalóan remek versenyzői felállással rendelkezik idén, és az eseményen való részvétel kiváló alkalom volt arra, hogy találkozzunk Gabriele Rizzóval és a csapat többi tagjával, akik folytatják a felkészülést a szezonra. A Customer Racinget támogató mérnökeinkkel az elmúlt hónapokban elvégezhettek néhány mindent eldöntő tesztet, ami felbecsülhetetlen értékű lesz, amikor a versenyek elkezdődnek. A WTCR mezőnye mindig hihetetlenül szoros, és a győzelmi esélyek szinte azonosak. A csapat és pilótái által elvégzett plusz munka, valamint a 2021 után az Elantra N TCR-rel szerzett egy évnyi tapasztalat remélhetőleg a Hyundai autóit az élmezőnybe juttatja, amikor a versenyek elkezdődnek.”

    Michelisz 2022-ben újra az #5-össel fog versenyezni, Azcona pedig továbbra is a #96-os rajtszámmal.

  • Andrea Cisotti lett a Hyundai Customer Racing új csapatmenedzsere

    Andrea Cisotti lett a Hyundai Customer Racing új csapatmenedzsere

    A Hyundai a télen végrehajtott számos változást követően Andrea Cisottit nevezte ki a Customer Racing programja új menedzserének.

    Andrea Adamo – aki 2015 óta felügyelte az ügyfélversenyzésős részleget – még decemberben jelentette be azonnali távozását a cégtől, míg Andrew Johns ügyfélversenyzésért felelős vezető a hónap elején hagyta el pozícióját.

    Cisotti úgy tölti be majd ezt a pozíciót, hogy 2018 óta a Hyundai-nál ügyfélversenyző mérnökként dolgozott, és a karrierje során a túraautókon belüli széleskörű munkában szerzett tapasztalatokat hozza magával.

    Mielőtt a Hyundai-hoz igazolt volna, Cisotti versenymérnökként dolgozott a Proteam Racing, a JAS Motorsport és az N.Technology WTCC programjaiban, valamint a dán túraautó-bajnokságban és a Porsche Carrera Cupban is szerzett tapasztalatokat Olaszországban és Franciaországban.

    A TCR-ben vállalt kötelezettségei mellett Cisotti – aki korábban ralis versenymérnökként is dolgozott – a Hyundai WRC2 programjában is részt vesz.

    Adamo távozása után közvetlenül Julien Moncet töltötte be a csapatigazgató-helyettesi szerepet.

  • Pau a házigazdája a szezonnyitónak, Most törölve

    Pau a házigazdája a szezonnyitónak, Most törölve

    A WTCR 2022-es szezonja Franciaországban Pau városában veszi kezdetét, miután az idény tervezett nyitóeseményét törölték.

    A cseh Autodrom Most adott volna otthont az első fordulónak április 9-10-i hétvégén, de az FIA Motorsport Világtanácsának legutóbbi, bahreini ülését követő nyilatkozatból kiderült, hogy az eseményre most nem kerül sor.

    Az ukrajnai inváziót követően augusztusban Szocsiban megrendezésre kerülő oroszországi versenyhétvége törlését is megerősítették, így az esemény hivatalosan is kikerült a naptárból.

    A 2022-es versenynaptárban most már csak nyolc rendezvény maradt, amelyek május elején kezdődnek Pau utcáin. A szervező Discovery Sports Events, a cseh és az orosz versenyhétvégék lehetséges helyettesítő helyszíneit vizsgálja.

  • Bővít a Lynk & Co, Muller és Ehrlacher is visszatér

    Bővít a Lynk & Co, Muller és Ehrlacher is visszatér

    Miután Ma Qing Hua visszatérését bejelentették, arra lehetett számítani, az egyik pilótájuktól megválik a Lynk & Co, de végül nem ez történt, Ehrlacher is Muller is marad.

    A WTCC-bajnok Thed Björk és a tavalyi hungaroringi győztes Santiago Urrutia után a francia családi páros Yvan Muller és Yann Ehrlacher is visszatér a kínai márkával.

    Ezzel ötre nő az autóik száma, amivel előreláthatóan a legnépesebb márka lesznek a sorozatban. A csapatokat, és azok leosztását azonban még nem jelentették be.

    „Öt autót szolgáltatni a legjobb túraautó pilótáknak az erőnket jelzi, és egyúttal szükséges ahhoz, hogy megvédjük a WTCR címeinket.” jelentette ki Fredrik Wahlén, a Cyan Racing vezetője.

    „Yann és Yvan kulcsszerepet játszanak a programunkban, ahogy Lynk & Co Cyan Racing projekt kezdete óta tették. Nem is lehetnék boldogabb a jelenlegi felállással. Most már csak össze kell szoknunk a szezon előtti teszteken, és áprilisban hozni az eredményeket.”

    Ehrlacher eközben már sorozatban harmadik címének megszerzésére készül, amivel beérné José María Lópezt és Andy Priaulx-t.

    „Tavaly először voltam címvédő a karrierem során. Az, hogy már másodjára történik ez meg velem, nagyon motivál. Mentálisan és fizikailag is készültem erre a szezonra, és úgy érzem, készen állok.

    Már negyedik évemet kezdem a Cyan Racinggel, ez lesz a leghosszabb szakaszom egy csapatnál. 2022-ben is kihívások várnak, és a riválisok sem pihennek. Nem gondolom, hogy könnyebb lenne két megnyert év után, szerintem még keményebben kell majd küzdenünk.”

    Muller eközben már 17 évét kezdi meg a túraautózás felső rétegében, de még a másik „nagy öreg” Tarquini távozása után is úgy véli, nem kell alább adnia a bajnoki címnél.

    „Nem érzem úgy, hogy ilyen hosszú idő telt volna el a bemutatkozásom óta. Még mindig frissnek érzem magam, és ugyanolyan hozzáállással indulok neki, mint először.

    Sokat fejlődtünk csapatként öt év alatt, és az eredményeink is kivételesen voltak ezalatt. De még nem fejeztünk be, és a célunk erre a szezonra sem változott.”

    Az eddig 2022-re bejelentett WTCR pilóták:
    # Pilóta Csapat Autó
    1 🇫🇷 Yann Ehrlacher
    Cyan
    Racing
    Lynk & Co
    100 🇫🇷 Yvan Muller
    55 🇨🇳 Ma Qing Hua
    11 🇸🇪 Thed Björk
    12 🇺🇾 Santiago Urrutia
    9 🇭🇺 Tassi Attila
    Team
    Engstler
    Honda
    18 🇵🇹 Tiago Monteiro
    29 🇦🇷 Néstor Girolami
    Münnich
    Motorsport
    86 🇦🇷 Esteban Guerrieri
    96 🇪🇸 Mikel Azcona
    BRC
    Squadra Corse
    Hyundai
    5 🇭🇺 Michelisz Norbert
  • Marad Thed Björk és Santiago Urrutia a Cyan Racingnél

    Marad Thed Björk és Santiago Urrutia a Cyan Racingnél

    A Cyan Racing megerősítette, hogy Thed Björk és Santiago Urrutia az idei FIA Túraautó Világkupa szezonban újra náluk fog versenyezni, egy Lynk & Co 03 TCR párosként. Fredrik Wahlén, a Lynk & Co Cyan Racing csapatvezetőjeként ennyit mondott:

    „Santiago és Thed kulcsszerepet játszanak azon célunkban, hogy megvédjük FIA WTCR bajnoki címünket az idei szezonban, és örömmel folytatjuk velük a sikeres együttműködést. Újra a világ egyik legkeményebb bajnokságába indulunk, és címvédőként biztosan nem lesz nyugtunk. A szezon minden egyes edzésén a legjobb formánkat kell hoznunk, és megvan a szándékunk rá, hogy ezt meg is tegyük.”

    Urrutia a harmadik idényét kezdi meg az istállóval, tavaly az ötödik helyen végzett, és most így nyilatkozott:

    „Igen boldog vagyok és megtisztelő, hogy újra a Lynk & Co Cyan Racinggel versenyezhetek a WTCR-ben. A legjobb csapatnál lenni sorozatban a harmadik éve kiváltság, és nagyon örülök, hogy továbbra is Thed csapattársammal versenyezhetek, valamint hogy Ma Qing Hua-t is üdvözölhetem nálunk. Az idei cél a győzelem, és én mindent megteszek majd, hogy ezt teljesítsem is a csapatnak.”

    Björk mindeközben már a tizenegyedik szezonját kezdi meg a Cyan Racinggel, és szeretne visszavágni a 2021-es nehéz szezon után, amikor a kilencedik helyen végzett:

    „Csodálatos dolog, hogy továbbra is a világ egyik legjobb csapatánál versenyezhetek, és minden feltétel adott ahhoz, hogy továbbra is a csúcson lehessünk. Nagyon örülök, hogy Santival is folytathatom az együttműködést, remek a kapcsolatunk és ismerjük az erősségeinket. Az is erősítés lesz, hogy Ma Qing Hua is a fedélzeten lesz, komoly tapasztalattal rendelkezik, és nagyon várom, hogy együtt dolgozhassunk.”

    A páros csatlakozik Ma Qing Hua-hoz, akit a múlt héten igazoltak le, de a csapat még nem jelentette be a végleges felállását a 2022-es szezonra, kijelentve, hogy további híreket „a következő hetekben” közölnek majd.

  • A WTCR törli az orosz fordulójukat Szocsiban az ukrajnai invázió miatt

    A WTCR törli az orosz fordulójukat Szocsiban az ukrajnai invázió miatt

    Az FIA WTCR promóterei megerősítették, hogy az oroszországi fordulót „a jelenlegi körülmények között” nem rendezik meg, miután Oroszország katonai inváziót hajtott végre Ukrajna ellen. A versenyhétvégét augusztus 6-7-re tervezték eredetileg az oroszországi Szocsi Autodromban. A Discovery Sports Events, a túraautó világkupa promótereként ma az alábbi közleményt adta ki:

    „Tekintettel az Ukrajnában történt rendkívül szomorú és nyugtalanító eseményekre, a Discovery Sports Events, a WTCR – FIA Túraautó Világkupa promótereként megerősíti, hogy a jelenlegi körülmények között nem lehetséges a 2022-es szezon 13. és 14. fordulójára tervezett WTCR Race of Russia megrendezése. A teljes WTCR-család gondolatai mindazokkal vannak, akik az ukrajnai események miatt szenvednek.”

    A Forma-1-es szervezői tegnap megerősítették, hogy a Szocsiba tervezett versenyüket nem tartják meg az invázió miatt.

  • Ma Qing Hua visszatér a túraautó világkupába a Lynk & Co-val

    Ma Qing Hua visszatér a túraautó világkupába a Lynk & Co-val

    Ma Qing Hua a 2022-es szezonban visszatér a WTCR-be, miután szerződést kötött a bajnokcsapat Lynk & Co Cyan Racinggel.

    A korábbi Forma-1-es tesztpilóta legutóbb 2019-ben indult a túraautó világkupán a Team Mulsanne csapatával. Akkor Szlovákiában győzelmet aratott egy Alfa Romeo Giulietta TCR volánja mögött, és a bajnoki tabellán a 16. helyen végzett.

    Az elmúlt két évben a 34 éves pilóta a Teamwork Motorsport ázsiai programjának részese volt. 2020-ban megnyerte a TCR China bajnoki címét, majd az elmúlt szezonban második lett a TCR Asia bajnokságban. Mindkét idényben a Lynk & Co 03 TCR volánjánál ült, amelyet most a WTCR-be való visszatérése során is vezet majd. Ma lesz az első kínai pilóta, aki a márkát a legmagasabb szinten képviseli. Így nyilatkozott:

    „Nagyon örülök, hogy csatlakozhatok a Cyan Racinghez, a túraautó világkupa legsikeresebb csapatához, és hogy kínai versenyzőként képviselhetem a Lynk & Co-t az FIA világversenyek színpadán. Nagyon várom, hogy Svédországba érjek, és a csapattal együtt megkezdhessem a felkészülést az idei évben ránk váró nagy kihívások előtt. Nagy tisztelettel tekintek az előttünk álló feladatokra, nincs keményebb túraautóversenyzés a világon, mint a WTCR-ben. Biztos vagyok benne, hogy egy igazán erős csomagunk van, és hozzájárulhatok ahhoz, hogy idén a világbajnoki címekért küzdhessünk.”

    Fredrik Wahlén csapatfőnök elmondta, hogy örömmel üdvözli Ma-t a Lynk & Co Cyan Racing csapatában, mivel az alakulat a 2021-ben megszerzett címek megvédésére törekszik:

    „Igen örülünk annak, hogy Ma Qing Hua velünk van, teljesítménye lenyűgöző volt az elmúlt néhány szezonban A Lynk & Co 03 TCR-rel és a WTCR-ben szerzett komoly tapasztalata kulcsfontosságú lesz a programunkban, és nagyon várjuk, hogy szorosan is együtt dolgozhassunk vele. A 2022-es szezonnak ugyanolyan motiváltan megyünk neki, mint mindig, és egy csodálatos 2021-es szezon által felpörgetve. Idén még keményebb harcra számítunk, de ettől függetlenül határozott célunk a világbajnoki címünk megvédése.”

    Ma az első pilóta, akit a Lynk & Co Cyan Racing programjába igazol, a csapat az elmúlt két szezonban ugyanazt a kvartettet, Yann Erhlacher, Yvan Muller, Santiago Urrutia és Thed Björk versenyeztette.