Kategória: WTCR

  • Tassi Attila csapattársa Josh Files lesz a KC Motorgroupnál

    Tassi Attila csapattársa Josh Files lesz a KC Motorgroupnál

    A JAS Motorsport tesztpilótái, tehát Josh Files és Tassi Attila is aláírtak a KC Motorgrouphoz, és 2018-ban a TCR Europe-ban indulnak majd. Files emiatt érthetően lelkes:
    „Már eddig is sűrű volt a 2018-as szezonom a JAS Motorsport hivatalos tesztpilótájaként, de versenyző vagyok, és szívből kívánom, hogy bár kezdődne már a TCR Europe szezon.”

    Mindkét versenyző majd a Honda Civic Type R TCR autóját hajthatja majd, amelyet az a hongkongi KC Motorsport csapat készít fel, akik megnyerték már az LMP2-es kategóriát is Le Mansban.

    Tassi Attila is mérhetetlenül optimista:
    „Már amiatt is nagyon izgatott voltam, hogy kiderült hogy a TCR Europe mellett a ETCR-ben is bemutatkozhatom a Hungaroringen. Az, hogy egy olyan minőségi csapatot tudhatok magam mögött, mint a KCMG, az csak még jobb. Ha megnézzük, hogy hány bajnokságot és hány versenyt nyertek együléses autókkal, vagy sportautókkal, akkor láthatjuk, hogy a képességek és a tapasztalat miatt egy nagyszerű csapatról beszélünk. Azt hiszem, hogy együtt megmutathatjuk azt, hogy képesek leszünk komoly eredményekre.”

    Tassi már a hétvégén bemutatkozik a csapatával ezen a hétvégén a WTCR futamokon a Hungaroringen, ezt követően kezdődik majd valójában a szezonja május 5-én Paul Ricard pályáján, kiegészülve majd már Filessel.

    Files a TCR Germany szériában 2016-ban és 2017-ben is bajnok volt, Tassi pedig másodikként végzett 2017-ben a TCR International Seriesben.

  • Extra motiváció a magyar versenyzőknek

    Extra motiváció a magyar versenyzőknek

    Épp csak, hogy elkezdődött a WTCR szezonja, Marokkó után máris Magyarországra veszi az irányt a mezőny. A hungarorigni versenyhétvégére április 27-29-én kerül majd sor, amikor is hazai közönség előtt versenyezhet majd Michelisz Norbert, Szabó Zsolt, és Nagy Norbert, valamint szabadkártyás versenyzőkként a hungarorirngi fordulón Nagy Dániel és Tassi Attila is részt vesz majd, így összesen 5 magyar versenyzőnek lehet majd szurkolni.

    „Csodálatos a magyar rajongók előtt versenyezni.” – mondta Michelisz. „Mindig nagy a nyomás a verseny előtti héten. De amint kipattanok az autóból az utolsó verseny után, máris alig várom, hogy a következő évben ismét a rajongóim előtt ülhessek autóba. Nagyon nagyra értélelem a támogatást, mert igazán különleges dolog, hogy ezek az emberek mellettem állnak. Nem számít mi történik, ők 100 százalékig itt vannak és szurkolnak nekem. Ez nagyon sokszor ad nekem extra löketet, extra energiát, főleg olyankor, mikor nem alakulnak kedvezően a dolgok.”

    Szabó Zsolt azonban még nem sokszor tapasztalhatta meg a hazai közönség előtt való szereplés élményét.

    „Én eddig csak egyszer versenyeztem a Hungaroringen, és dobogón álltam, ami nagyon szép emlék számomra, a valaha volt legjobb emlék, és jó lenne újra és újra megismételni.” – mondta. „Fantasztikus lenne pontot szerezni, már alig várom a hungaroringi hétvégét, mert ez az a verseny, amire a barátaim és a családom is el tud jönni megnézni, ahogy versenyzem, és ez extra motivációt ad számomra. Ez a legfontosabb hétvége számomra, és az a célom, hogy megmutassam nekik, hogy mit tudok.”

  • Tassi Attila már csak a Hungaroringre koncentrál

    Tassi Attila már csak a Hungaroringre koncentrál

    Tassi Attila gőzerővel készül a jövőheti WTCR futamra, amelyet hazánkban, a Hungaroring versenypályán rendeznek majd. A HELL ENERGY tehetséges autóversenyzője szabadkártyásként állhat rajthoz a futamon, ahol a legnagyobb túraautó-pilótákkal mérheti össze tudását a magyar közönség előtt. Attika már javában készül és a szezon első futamára összpontosít.

    A tavalyi TCR International Series ezüstérmese, Tassi Attila a legnagyobb versenyzőkkel indítja a 2018-as szezont. Habár a HELL Racing Team tehetséges versenyzője idén a TCR Europe-ban versenyez, szabadkártyásként lehetőséget kapott, hogy a WTCR Hungaroring futamán induljon és egy ütős futammal kezdje meg az évet. Habár a verseny remek felkészülési lehetőséget biztosít számára a TCR első futamára, ennél azonban többről szól:

    „Hazai közönség előtt versenyezni mindig különleges élmény. Jó érzés, hogy a családom testközelből nézheti végig a versenyt és hogy a magyar nézők előtt is bizonyíthatok. Tavaly épp a 18. születésnapomon versenyezhettem itt, és az első futamgyőzelmem a TCR sorozatban is a magyar pályához kötődik, így különösen nagy örömmel térek vissza ide. Izgalmas lesz ez a verseny, hiszen egy nagyon erős mezőny állt össze a WTCR-ben, ezért igyekszem a lehető legjobban felkészülni a futamra és a legtöbbet kihozni magamból.” – mondta Tassi Attila, aki mesélt arról is, hogyan készül fel egy-egy versenyre.

    „Minden héten négyszer járok konditerembe erőnléti edzésre és heti egyszer Fit4Race edzésre Matics Zsoltihoz. A versenyhétvége előtt két héttel már szigorú diétán vagyok, semmilyen cukros dolgot nem fogyaszthatok, kizárólag vizet iszom és odafigyelek az étrendemre is. Ilyenkor már főleg szimulátoron gyakorlok, a verseny előtti napokban pedig korábbi videókat, belsőkamerás felvételeket nézek vissza, hogy tanuljak a hibáimból és tudjam, mire kell odafigyelnem.” – mesélte Attika.

    Tassi a JAS Motorsport tesztpilótájaként egy vadonatúj Honda Civic Type R-rel áll rajthoz, ami idén is vagány festést kapott a HELL ENERGY-től.

    „A körülbelül 350 lóerős autó új aerokitet kapott, aminek köszönhetően az egyenes szakaszokon jobb lesz az autó légellenállása. Ezen kívül van benne egy új Xtrac váltó.” – tette hozzá Tassi, aki bizakodóan kezdi az új szezont, hiszen elmondása szerint a megbízhatósági tesztek pozitívak voltak és a sebességi tesztek időeredményei is bíztatóak.

    Attika a héten azért egy kis kikapcsolódásra is szánt időt, ugyanis – nagy örömére – a HELL Chevrolet Camaro SS driftautójával mehetett egy kört a Hungaroringen.

     

    Ha eddig lemaradtál róla, a Racingline.hu Attilával a múlt héten készített interjujat alabb megnézheted: 

  • Majdnem a WTCR-ben kötött ki Jose Maria Lopez

    Majdnem a WTCR-ben kötött ki Jose Maria Lopez

    A háromszoros WTCC világbajnok, Jose Maria Lopez nagyon közel állt ahhoz, hogy csatlakozzon a WTCR mezőnyéhez, de aztán megérkezett a Dragon Formula E csapat ajánlata. Lopez újoncként a kilencedik helyen végzett a debütáló 2016/17-es szezonjában a Formula E-ben a DS Virginnel, de a csapat végül dobta őt. Eléggé kérdőjeles volt a WEC-es szerződése is a Toyotával a tél elején, mivel elkövetett ott pár eléggé egyértelmű hibát tavaly. Az argentin pilóta végül maradhatott a gyári csapatnál, és a 2017/19-as Formula E szezonból is csak a szezonnyitót hagyta ki Hong Kongban. A Dragont elhagyta Neel Jani, így az ő helyére érkezhetett meg végül.

    Lopez most elárulta az Autosportnak, hogy majdnem a most megszületett WTCR-ben kötött ki egy meg nem nevezett csapatnál, de aztán megérkezett a Dragon ajánlata:
    „Lett egy lehetőségem, hogy csatlakozzak a WTCR-hez már idén, amikor épp nem voltam a Formula E-ben, és épp a toyotás programom sem volt biztos. Nagyon közel álltam ahhoz, hogy részt vegyek ebben a bajnokságban. Nem mondhatom meg, hogy kivel, de majdnem szerződést kötöttünk. Az utolsó pillanatban telefonált rám a Dragon, és döntenem kellett.”

    Lopez elismerte, hogy a döntése egyeseket elkeseríthette, de az, hogy újra csatlakozhatott a Formula E mezőnyéhez újra olyan kihívások elé állította, hoghy korábbi Forma-1-es versenyzők ellen harcolhat, amit meg szeret:
    „Tudom, hogy mit értem el a túraautózásban, mindenki tudja. Bőven van még időm arra, hogy visszatérjek a WTCR-be. Arra azonban már nem biztos, hogy sokáig lehetőségem lesz, hogy résztvegyek egy olyan bajnokságban, ahol azért a kor jobban behatárol.”

    Az viszont kifejezetten előremutató szerinte, hogy 2018-ban a WTCC átvette a TCR szabályrendszerét és pár év vegetálás után bebiztosította a széria a jövőjét:
    „Rossz volt látni azt, hogy a bajnokság színvonala mennyire lecsökkent. Ez volt az a bajnokság, amelynek köszönhetem azt, hogy ma is a WEC-ben indulhatok. Amit elértem a WTCC-ben, elkezdtek újra beszélni rólam, pedig sok évig csak Argentínában voltam jelen. Néha hátrább kell lépni egy kicsit, szerezni pár jó pillanatot, és azt gondolom, hogy épp emiatt jó dolog az, hogy a TCR rendszerére váltottak. Mindenki szeret olyan sorozatot nézni, ahol rengeteg autó van, még úgy is, ha hivatalosan nincs is gyári csapat. Szégyen, hogy már nem világbajnokság, de meg kell erősödnie. Sok sikert kívánok Francois Riberionak meg mindenkinek, akik ebben érintettek, és remélem, hogy sikerül megerősödniük. Remélem, hogy hamarosan újra lesz WTCC.”

  • René Rast, a DTM-bajnoka az Audi RS 3 LMS volánja mögött

    René Rast, a DTM-bajnoka az Audi RS 3 LMS volánja mögött

    Prominens vendégversenyzővel érkezik az Audi Sport customer racing az FIA Túraautó-világkupa (WTCR) harmadik, nürburgrini versenyhétvégéjére. René Rast, aki tavalyi bemutatkozó idényét már DTM-bajnoki címmel zárta, első ízben áll rajthoz az Audi RS 3 LMS volánja mögött. Az Audi 31 esztendős gyári pilótája így május 10. és 13. között kettős bevetésre készül, ugyanis – ott az Audi R8 LMS versenygéppel – a Nürburgring 24-órás futamán is indul.

    Versenyhétvégenként akár két vendégversenyző is izgalmasabbá teheti a „Wild Card” birtokában az FIA Túraautó-világkupa (WTCR) futamait. Míg hat Audi RS 3 LMS eleve a mezőny tagja, a harmadik, nürburgringi versenyhétvégén az Audi Sport egy további TCR-túraautója is rajthoz áll, mégpedig vendégversenyzőként René Rast irányítása alatt. Az Eifel-vidéki körgyűrű szó szerint „hazai pálya” René Rast számára, aki az Audi R8 LMS versenygéppel rendszeresen indul az itteni 24-órás futamon. 2014-ben csapattársaival az összetett győzelmet is megszerezte és egy mind a mai napig élő versenytáv-rekordot is felállított. „René GT3-versenyautónk pilótája, de ezúttal az FIA Túraautó-világkupa (WTCR) kihívását is vállalja” – számolt be Chris Reinke, az Audi Sport customer racing vezetője. „Ezzel újabb látványossággal bővülhet az Audi Sport customer racing a 24-órás verseny köré szerveződő csúcsrendezvénye.” René Rast mindenesetre már alig várja a hétvégét: „Igazán fantasztikus, hogy most a túraautók legjobb pilótáival is megmérkőzhetek. Nagy örömmel tölt el, hogy ’hazai pályámon’ négy világbajnok és számos további bajnok ellen versenyezhetek.”

    René Rast teljes pályafutását a Volkswagen-csoportnál töltötte. Az ADAC Volkswagen Polo Cup 2005-ös bajnokaként és a Seat Leon Supercopa 2006-os második helyezettjeként jól ismeri az elsőkerékhajtású versenyautókat. Később Porschéra és Audira váltott. Májusban az Audi Sport Team WRT 250 kW (340 PS) teljesítményű Audi RS 3 LMS versenygépében tűnik fel a Nürburgringen.

  • A DTM bajnok indul majd a WTCR nürburgringi fordulóján egy Audival!

    A DTM bajnok indul majd a WTCR nürburgringi fordulóján egy Audival!

    René Rast, a DTM címvédője indul majd a Nürburgringen szabadkártyával a WTCR-ben és egy Audi RS 3 LMS-t vezethet majd, amelyet a Team WRT készít fel. Rast érthetően örül a lehetőségnek:
    „Az, hogy a túraautózás világának a legjobbjaival találkozhatok, fantasztikus. Várom már, hogy négy világbajnok és a többi bajnok ellen küzdhessek.”

    Az Eurosport Events részéről François Ribeiro is egyértelművé tette, hogy elégedett, hiszen René indulásával megtörténik hogy a 2017-es WTCC, TCR International Series és DTM bajnok is egy mezőnyben indul:
    „Megtiszteltetés, hogy René Rast indul a WTCR német fordulóján. Az ő indulása is csak növeli a már amúgy is szuper versenyképes mezőnyünk értékét. Ez lesz az első alkalom, hogy a három túraautó óriás bajnokai találkoznak, ami egy remek üzenet a túraautózás világa szerelmeseinek.”

    A 31 éves pilóta rendszeresen indul a Nürburgringen, és idén igazán nem fog ráérni azon a hétvégén, mert a 24 órás versenyen is indul majd, de ott már egy Audi R8 LMS-sel. Az Audi részéről Chris Reinke nyilatkozott:
    „René a GT3-as sportautónkkal indul, de kipróbálja magát a FIA WTCR-ben is. Ezzel is kiterjedtebb lesz az audi Sport privát versenyprogramja ezen a kiemelkedő eseményen, amelyet a 24 órás futam árnyékában futnak le, így ez egy újabb szenzáció lesz.”

    A német versenyhétvége, amely a Nordschleifén is fut, majd május 10-12-én kerül megrendezésre.

  • A M1RA is indul a WTCR hungaroringi versenyén

    A M1RA is indul a WTCR hungaroringi versenyén

    Az már korábban eldőlt, hogy a M1RA idén a TCR Európa-kupában indul, amely a csapat által 2017-ben megnyert TCR nemzetközi bajnokság utódja. A tavaly alapított magyar alakulat emellett újabb szintet lépve bemutatkozik a világ legrangosabb túraautó-bajnokságában: április 28-29- én szabad kártyával áll rajthoz a WTCR magyarországi fordulójában. A M1RA Hyundai i30 N TCR típusú versenyautóját a csapat télen szerződtetett 20 éves pilótája, Nagy Dániel vezeti majd a Hungaroringen.

    „Sokat dolgoztunk azon, hogy mindössze egy évvel a M1RA megalakulása után eljussunk a világ első számú túraautó-sorozatába, ami a WTCC megszűnését követően egyértelműen a helyét átvevő WTCR lett idén. A magyar túraautózásban egyedülálló, hogy egy ilyen fiatal csapat szerepel a csúcsbajnokságban, úgyhogy nagyon lelkesek és büszkék vagyunk” – fogalmazott a M1RA csapatvezetője, Bári Dávid.

    A WTCR-szezon április elején 25 fős állandó mezőnnyel indult Marokkóban, ám a magyarországi második fordulótól kezdve további két szabad kártyás vendégpilóta csatlakozhat a bajnoksághoz. Ezt a lehetőséget használta ki a M1RA arra, hogy Nagy Dániellel hazai közönség előtt mutatkozzon be a túraautózás topligájában. A kihívás jelentős: négy világbajnok, három privát WTCC-bajnok, további öt WTCC-futamgyőztes, valamint három-három BTCC- és TCR-bajnok alkotja az ellenfelek táborát.

    „Igazi mély vízbe ugrással kezdjük a szezont, hiszen a mezőny összetétele bombaerős, ráadásul rajtunk kívül Yvan Muller, Thed Björk, Gabriele Tarquini és Michelisz Norbert vezet majd Hyundait. Tehát közvetlenül három világbajnokkal és a világ legjobbjával mérhetjük össze magunkat. Ez Daninak is óriási megméretés és kiváló referencia lesz” – árulta el Bári Dávid.

    Eddig 100 százalékos a M1RA a Hungaroringen. 2017-ben a TCR nemzetközi bajnokságban szerepelt először hazai közönség előtt a csapat, és akkor az időmérőt, valamint mindkét futamot megnyerték a versenyzői.

    „Minden alkalmat örömmel ragadunk meg, amikor magyar csapatként, magyar pilótával, magyar közönség előtt bizonyíthatunk. A hazai autósport ünnepe következik a Hungaroringen, hiszen velünk együtt öt magyar is lehet a pályán ezen a hétvégén. Boldogok vagyunk, hogy részesei lehetünk ennek a fantasztikus találkozásnak az autósport-rajongókkal. Egyelőre erre az egy fordulóra és egy pilótával szól a WTCR-kalandunk, meglátjuk, hogy lesz-e még lehetőségünk hasonlóra” – tisztázta Bári Dávid.

    Nagy Dániel 2017-ben a WTCC-ben már versenyzett a Hungaroringen, így a mezőny egy része és az érzés sem lesz ismeretlen neki.

    „Idén az a célom, hogy minél eredményesebben szerepeljek a TCR Európa-kupában a M1RA-val, de elképesztően motivált vagyok, hogy részt vehetek a hungaroringi WTCR-hétvégén is. Nekem tavaly adatott meg először, hogy hazai közönség előtt versenyeztem nemzetközi szériában, és életre szóló élményekkel gazdagodtam, olyan sok szeretetet kaptam” – emlékezett vissza Nagy Dániel.

    Tavaly az első futamon 13. lett, a másodikon pedig kiesett a fiatal versenyző a Hungaroringen, most azonban bízik benne, hogy a M1RA-ban bizonyítani tudja rátermettségét a magyar közönség előtt.

    „Az elmúlt másfél évben ugyan a WTCC-ben szerepeltem, de nem volt lehetőségem felzárkózni a középmezőnyhöz, ahol az igazi csaták, küzdelmek zajlottak. Most viszont tudom, hogy az utolsó csavarig azonos autót vezethetek, mint például Michelisz Norbert, így csak rajtam múlik, hogy meg tudom-e mutatni, mire vagyok képes. Én is kíváncsian várom, hogy lássam, hol a helyem ebben a túraautó-legendákkal teletűzdelt, elképesztő mezőnyben. Értékes visszajelzés lesz, és bízom benne, hogy egy héttel az Európa-kupás idénynyitó előtt gyűjtök egy kis önbizalmat a Hungaroringen” – bizakodott Nagy Dániel.

    A M1RA egy héttel a hungaroringi WTCR-fordulót követően kezdi meg az Európa-kupás szezonját. Az első állomást május 5-6- án a franciaországi Paul Ricard-versenypályán rendezik.

  • Összeállt a HELL Racing Team Csapata – Tassi, Koncz, Szőnyi és Hege idén is az élre törnek

    Összeállt a HELL Racing Team Csapata – Tassi, Koncz, Szőnyi és Hege idén is az élre törnek

    Ma reggel megtartotta éves sajtótájékoztatóját a HELL ENERGY a Budapest Platz-ban, ahol bemutatták az idén szponzorált versenyzőiket. A sportolók 2018-as terveinek ismertetése mellett Tassi Attila nagy bejelentést is tett.

    Összeállt a HELL Racing Team 2018-as csapata, akik idén először mutatkoztak együtt a nagyközönség előtt a már hagyománynak számító sajtótájékoztatón. A HELL támogatott sportolói – Tassi Attila, a tavalyi TCR International Series második helyezettje, Koncz Attila K1 Európa-bajnok, valamint Szőnyi Ferenc ultratriatlon világbajnok sorra meséltek tavalyi sikereikről és idei terveikről a moderátornak, aki a 2018-tól a HELL-lel együttműködő közkedvelt influencer, GoodLike volt.

    A felszólalók között köszönthettünk egy ismerős arcot is – Koncz Attila edzőjeként a thai-box világbajnok, Kunkli Tivadar is mesélt az előttük álló időszakról, valamint a szintén HRT tag, Hegedűs ’Hege’ László, Guinness rekorder triálos – mivel éppen fellépésen volt az esemény ideje alatt – videóüzenetben köszöntötte a jelenlévőket.

    A sajtótájékoztatón Tassi Attila sok, hetek óta a médiában keringő kérdésre választ adott:

    „Nagy örömmel jelenthetem be, hogy két hét múlva rajthoz fogok állni a WTCR hungaroringi futamán. Megpróbálom idén is a maximumot kihozni magamból és a legjobb eredményt elérni, hiszen a hazai közönség előtt szeretek a legjobban versenyezni. Tavaly a Hungaroringen éltem át a szezon legnagyobb sikerét, amely örök élmény marad számomra, különösen, hogy a 18. születésnapomon történt. Remélem idén is sikerül megörvendeztetnem a magyar közönséget egy bravúros futammal.” – mondta Tassi Attila, aki a sajtótájékoztató keretein belül bemutatta a JAS Motorsport által fejlesztett Honda Civic Type-R TCR versenyautóját is, amely HELL-es dizájnjával igazán látványos jelenség lesz a futamokon rajthoz állók között.

    Koncz Attila és Kunkli Tivadar duója is nagy reményekkel indul neki az évnek. Habár Koncz legutóbbi mérkőzésén lesérült, nem csügged:

    „Komoly terveink vannak 2018-ra. Már januárban megkezdtük a felkészülést egy kéthetes thaiföldi edzőtáborral, ahol a thai-boksz körökben híres Fairtex Training Centerben fejlesztettük a tudásomat Tivadar, és pár helyi küzdősportoló segítségével. Szeretnék a legnagyobbak közé bekerülni, és igyekszem minden tőlem telhetőt megtenni a siker érdekében.” – mondta a fiatal K1 harcos, Koncz Attila.

    „Attila nagyon elszánt és alázatosan készül minden meccsre. Azonnal megláttam benne a lehetőséget, amikor tavaly novemberben én készítettem fel a TEK gálás összetűzésére, ezért igyekszem a lehető legjobb felkészülést nyújtani neki, hogy elérje a céljait.” – tette hozzá Koncz edzője, Kunkli Tivadar.

    A fiatalok után a Racemachine, Szőnyi Ferenc is beszámolt a tavalyi hihetetlen sikereiről és mesélt az idei célokról:

    „Arra a kérdésre, hogy mennyire jó érzés a HELL csapat tagjának lenni, talán Bruce Willis is tudna válaszolni. Nagyon büszke vagyok, és lelkes, hogy egy klubban futunk!” – mondta a jó humorú komáromi vasember. „Az idei tervekkel kapcsolatban improvizálni kell, és hogy a legnagyobb, a legemlékezetesebb teljesülhessen, borzasztó komoly felkészülésre van szükség. Idén már 2 maratonon és 3 ultra távú futóversenyen vagyok túl, de ezek csak alapok. Görögországban egy 186 kilométeres futóversenyt szeretnék teljesíteni májusban, novemberben egy tízszeres ultratriatlonra vállalkozok New Orleansban, a kettő között pedig nem kizárt, hogy ismét nekivágok a The Hell Ultra 480 kilométeres távjának, amit tavaly a három indulóból egyedül én teljesítettem.” – tette hozzá Szőnyi Ferenc.

    A nemrégiben Budapesten megrendezett X Triál ügyességi motorverseny világbajnokságon fellépő Hege egy videóüzenetben elmondta; Kína után hamarosan Dél-Afrikát is meghódítja triálos csapatával, illetve további bajnoki címek bezsebelését tervezi az idei évben is.

    hell, szőnyi, kunkli, tassi attila, hege
    Kunkli Tivadar, Szőnyi Ferenc, Tassi Attila és Koncz Attila. Fotó: HELL Energy Magyarország Kft.

    A HELL idén is kiváló sportolókkal büszkélkedhet, akik eddig is kitűnő sikereket könyvelhettek el, és remélhetőleg ezután is sok büszke pillanatot okoznak szurkolóiknak.

  • Vernay és Tarquini nyert ma, Tarquini a tabella élén

    Vernay és Tarquini nyert ma, Tarquini a tabella élén

    Jean-Karl Vernay nyerte a WTCR marokkói hétvégéjének második versenyét Mehdi Bennani és Pepe Oriola előtt.

    A TCR tavalyi bajnoka pár koccanás után már az első kanyarban megelőzte Oriolát, akit Bennaninak is sikerült megelőznie.

    Remekül rajtolt Esteban Guerrieri, aki a 13. helyről rögtön előreugrott a 10. pozícióra.

    Később a Safety Car is a pályára hajtott, miután Szabó Zsolt és Gianni Morbidelli ütközésének következtében a Zengős Cupra forgalommal szemben állt meg a pálya közepén.

    A biztonsági autó távozása után nem sokkal Benjamin Lessennes kapta el a falat és hívta újra pályára az SC-t.

    Később Rob Huff állt ki az ötödik helyről, defekt miatt.

    A versenyt végül Vernay nyerte Bennani és Oriola előtt, utóbbitól azonban nem sokkal maradt el Yann Ehrlacher.

    Michelisz Norbi a 7., Nagy Norbi pedig a 17. lett.

    A második futam top 10 versenyzője:

    Versenyző Autó Diff.
    1 Jean-Karl Vernay Audi
    2 Mehdi Bennani Volkswagen 0.89
    3 Pepe Oriola Cupra 3.27
    4 Yann Ehrlacher Honda 3.631
    5 Thed Björk Hyundai 6.57
    6 James Thompson Honda 7.916
    7 Norbert Michelisz Hyundai 11.929
    8 Esteban Guerrieri Honda 13.63
    9 Yvan Muller Hyundai 14.555
    10 Tom Coronel Honda 14.959

    A harmadik, és egyben a hétvége utolsó versenyét Gabriele Tarquini nyerte.

    Tarquini a mai időmérőnek köszönhetően az élről is indult, Yvan Muller és Michelisz Norbi elől.

    A rajtot követően Muller és Michelisz szorosan egymás mellé kerültek, és össze is ütközött a két Hyundai. Ez azonban Thed Björknek kedvezett, aki előre jött a második helyre, míg Ehrlacher a negyedik helyre érkezett meg, Norbi elé.
    A Michelisszel való incidensért Muller figyelmeztetést kapott.

    Frédéric Vervisch Pepe Oriola is összeakadtak, előbbi ki is esett, és a safety car-nak a pályára kellett hajtania. Miután távozott, Tarquini állt továbbra is az élen, Björk és Muller előtt.

    Még egyszer megjelent a biztonsági autó, miután Homolával való ütközése után Nathanaël Berthon kiesett.

    Mikor a mezőny újra versenytempóra kapcsolhatott, Björk hirtelen veszített tempójából és visszaesett a harmadik helyre, Muller mögé.

    A győztes tehát Tarquini lett, mögötte pedig Yvan Muller és Thed Björk futott be.

    Michelisz Norbi az 5. helyemn zárt, Nagy Norbi a 15., míg Szabó Zsoltot a 22. helyen értékelték.

    A harmadik futam top 10 versenyzője:

    Versenyző Autó Diff.
    1 Gabriele Tarquini Hyundai
    2 Yvan Muller Hyundai 2.524
    3 Thed Björk Hyundai 2.922
    4 Yann Ehrlacher Honda 4.645
    5 Norbert Michelisz Hyundai 5.937
    6 Mehdi Bennani Volkswagen 6.631
    7 Robert Huff Volkswagen 8.121
    8 James Thompson Honda 9.932
    9 Jean-Karl Vernay Audi 10.743
    10 Pepe Oriola Cupra 13.74

    A pontversenyt így az első versenyhétvége után Tarquini vezeti 62 ponttal. Mögötte Björk, és Vernay követi.

  • Továbbra is Tarquini tarol

    Továbbra is Tarquini tarol

    A BRC Racing Team olasz versenyzője, Gabriele Tarquini szombati győzelme után a vasárnapot egy pole pozícióval nyitotta, 0,080 másodperccel megelőzve Yvan Mullert az időmérő utolsó szakaszában. A harmadik pozíciót Tarquini csapattársa, Michelisz Norbi szerezte meg, míg Muller csapattársa, Thed Björk a negyedik helyen zárt. Így tehát a Hyundai kibérelte az első négy pozíciót. Az ötödik helyen az egyetlen Q3-ba jutott Honda, vagyis Yann Ehrlacher végzett

    A további nagy nevek közül azonban többen is ráfáztak. Esteban Guerrieri, Tom Coronel és Benjamin Lessennes sem jutott be a legjobb 12-be a kvalifikáció első részében, így számukra az időmérő itt véget is ért.

    A harmadik szakaszában már csak a fent említett öt versenyző vett részt.

    Szabó Zsolt a 19., Nagy Norbi pedig a 22. helyet szerezték meg.

    A hétvége második versenyére 17.45-kor kerül majd sor, míg a harmadik futam 19.10-kor rajtol majd.