Kategória: WTCR

  • Ma Csing-hua az Alfa Romeo versenyzője lett!

    Ma Csing-hua az Alfa Romeo versenyzője lett!

    A ma kezdődő Disznó éve a kínai versenyzőnek máris szerencsét hozott: Ma Csing-hua csatlakozik a Team Mulsanne istállóhoz, ahol Alfa Romeót hajthat majd, csapattársával, Kevin Cecconnal. A világ legnagyobb autós piacán mindenképp jó egy hazai pilóta az olasz márkának.

    A 31 éves Sanghajban született pilóta tehát az, aki hajthatja a másik Alfát, melyet a Romeo Ferraris nevez a WTCR-be, és ő lesz az első kínai, aki teljes szezont futhat a túraautó világkupán, miután tavaly 8 versenyen is indult a Boutsen Ginion Racing Hondájával. Ő volt egyébként az első a hazájából, aki résztvevője volt egy Forma-1-es hétvégének is, még 2012-ben, a Hispania Racing Team tagjaként. 2014-ben nyert a WTCC-ben is Oroszországban, tavaly októberben pedig az első WTCR pontszerző is lett Kínából, hiszen Wuhanban a harmadik futamon hetedik lett.

    Karácsony előtt tesztelhette az Alfa Romeo Giuliettát Vallelungában, sőt a TCR Kínában a szezonzárón a Guangdong International Circuiten már élesben is vezethette az autót, így nagyon várja már a szezonkezdetet. A Formula E-t, a WRX-et és a kínai túraautózást is kipróbált Ma érthetően boldog:

    „Nagyon köszönöm a Team Mulsannenak és a Romeo Ferrarisnak, hogy a kínai újév első napján tették meg a bejelentést. Ez Kínában egy nagyon fontos nap, és biztos vagyok benne, hogy a rajongók örülnek ennek, hogy ez is figyelembe lett véve. Vezettem már tavaly az Alfa Romeo Giulietta TCR-t, és a kezdetektől fogva jól éreztem benne magam. Nagy potenciál rejtőzik még benne, a csapat pedig keményen dolgozik a téli szünetben a fejlesztéseken, hogy versenyképesen kezdhessük meg az új szezont a WTCR-ben. 2005 után ez a második alkalom, hogy olasz csapattal dolgozom, így öröm lesz dolgozni a tipikusan melegszívű európai környezetben ebben az évben.”

    Ma Csing-hua érkezése a Team Mulsannehez szt is jelenti, hogy az olaszok két olyan pilótával indulnak, akik a nyitott együléses versenyautók világából érkeztek. Kevin Ceccon is sikeres volt a GP3, GP2-ben, illetve az AutoGP-ben. Ma Formula Renaultban kezdett, majd jött a Formula 3, Formula 3000, Superleague, A1GP, végül a Forma-1, fejlesztő pilótaként.

    Michaela Cerruti, a csapat vezetőjeként nyilatkozott:
    „Boldogok vagyunk, hogy a mai napon véglegesíthettük a Team Mulsanne versenyzői felállását, a kínai újév első napján. Ennek különleges jelentősége van, és reméljük, hogy ez nem csak Ma Csing-huának jelent majd egy jó kezdetet, hanem a csapatunknak is. Ismerem Ma karrierjét, és tavaly láthattuk is a sebességét és tehetségét a pályán is. Bizonyította a képességeit az Alfa Romeo Giuliettánk volánja mögött teszteken és versenyeken is. Bízom a tapasztalatában, és hogy ezzel is segít majd az autó fejlesztésében.”

  • Kevin Ceccon marad a Team Mulsanne tagja!

    Kevin Ceccon marad a Team Mulsanne tagja!

    Újra aláírt Kevin Ceccon a Team Mulsanne istállóhoz, így a 2019-es WTCR-ben ő vezetheti az egyik Alfa Romeo Giulietta TCR-t. A bejelentést követően így nyilatkozott Ceccon:

    „Nagyon izgatottan vártam a bejelentést. Reméltem, hogy egész évre szerződtetnek a tavalyi jó eredményeim miatt, de az életben sosem tudhatjuk, hogy mi következik. Azt kell hogy mondjam, hogy Michaela és a teljes Romeo Ferraris csapat egyértelművé tették és kifejezték azt, hogy együtt dolgozunk tovább, ami megnyugtató.”

    A 25 éves pilóta öt fordulón volt ott 2018-ban a túraautó világkupán, Gianni Morbidelli helyére került, és Japánban győzelmet is szerzett. Erről így vélekedik:

    „Amikor 2018-ra visszatekintek, és hogy mit értem el, az az érzésem, hogy idén egyik csapat lehetünk az élmenők közt, persze nem érdemes alábecsülni a mezőnyt. Igyekszem jól elkapni a fonalat már az elején, és jól szerepelni a pályán.”

    A csapat adós még Ceccon csapattársának a kilétével, legkésőbb a hivatalos tesztek előtt lehet majd ezt biztosan tudni, ami majd március 28-29-én lesz majd Barcelonában.

    Michaela Cerruti csapatvezető is elégedett:

    „Örömmel folytatjuk Kevinnel. Egy nagyon nehéz pillanatban érkezett hozzánk tavaly, de együtt olyan eredményeket értünk el, amire sokan nem számítottak. Célunk az, hogy folytassuk egy ilyen sikeres versenyzővel, aki egyből felvette a ritmust és képes volt mindenkit motiválni a csapatban. Biztos vagyok benne, hogy Kevin egyre nagyobb tapasztalata, illetve a fejlesztéseink kifizetődőek lesznek a téli szünet alatt, és egyből versenyképesek lehetünk, már a szezonnyitón.”

  • Elkelt az utolsó szabad hely is a Sébastien Loeb Racingnél

    Elkelt az utolsó szabad hely is a Sébastien Loeb Racingnél

    Benjamin Leuchter személyében német pilótát szerződtetett a WTCR-ben szereplő Sébastien Loeb Racing. A 31 éves pilóta így a Volkswagen volánja mögött Rob Huff, Mehdi Bennani és Johann Kristoffersson csapattársa lesz a 2019-es Túraautó Világkupa küzdelmei során.

    „A WTCR egy gyerekkori álmom, ami most valóra vált. Nagyon örülök, hogy megkaptam ezt az ülést a Volskwagentől a WTCR-ben, és mindent beleadok majd azért, hogy megfelelően képviselhessem a német színeket. A versenynaptár tíz pályájából csupán kettőt ismerek, de gyorsan tanulok és a lehető legjobbamat fogom nyújtani a siker érdekében.” – nyilatkozta Leuchter.

    A német pilóta régóta a Volkswagen márka nagykövete és részt vett a Volkswagen GOLF GTI TCR fejlesztésében is. Tavaly pedig nyolcadik helyen végzett a TCR Germany-ben.

    „Nagy örömömre szolgál, hogy megtudtok Benjaminnak adni azt a lehetőséget, hogy feljebb léphessen a WTCR-be. Benny évek óta a Volkswagen család tagja, és az autó fejlesztésében is részt vett. Az eredményei önmagukért beszélnek, és fantasztikus munkát végzett a tesztek során, mind a pályán mind pedig a mérnökökkel együtt működve. Egy nemzetközi szinten is erős kvartettünk állt így össze, és magától értetődő, hogy a legjobbak közt szeretnénk lenni idén.” – mondta Sven Smeets, a Volkswagen Motorsport igazgatója.

  • Argentinokkal és Monteiróval támad idén a Honda!

    Argentinokkal és Monteiróval támad idén a Honda!

    A Honda marad továbbra is a WTCR-ben, az egyik csapatuk már biztosan a Münnich Motorsport lesz. Esteban Guerrieri marad a versenyzőjük, de csatlakozik hozzá egy másik argentin pilóta is: Nestor Girolami is. A két dél-amerikaira vár tehát az a feladat, hogy előrébb vigyék a csapatot a 2018-ban megszerzett csapat bajnoki harmadik helynél.

    A 34 éves Esteban tavaly harmadik lett a versenyzők bajnokságában, remek győzelmeket szerezve a Nürburgringen és Makaóban. Nestor új családtag a Hondánál, de nagyon is tapasztalt és sikeres túraautós. A 29 éves versenyző jó teljesítményt nyújtott már az argentin Super TC2000-ben, mert 2014 és 2015-ben bajnok is lett itt, majd bemutatkozhatott a WTCC-ben is. 2017-ben már teljes évet futott a túraautó világbajnokságon, és nyert Ningboban, Kínában.

    Mindketten a legújabb fejlesztésű Honda Civic Type TCR-t vezethetik majd, aminek az alapja az utcai változat.

    Még a WTCC-ben sérült le 2017-ben Tiago Monteiro, és tavaly Suzukában tudott csak először visszatérni a versenypályákra. Most már készen áll egy teljes szezonra, és a Honda gyári versenyzője lesz, immáron a nyolcadik egymást követő évben. Azonban hogy mely istálló tagjaként, és ki lesz a csapattársa, az csak később derül majd ki.

    A technikai hátteret továbbra is a JAS Motorsport biztosítja majd a Honda privát csapatainak, ami azt jelenti, hogy minden helyszínen lesznek tartalék alkatrészek, és technikai segítség. Az új verseny Civicet is a JAS tervezi és gyártja.

  • Michelisz nagy kihívásokra számít az idei WTCR-szezonban

    Michelisz nagy kihívásokra számít az idei WTCR-szezonban

    (MTI) – Csapaton belül és a teljes mezőnyt tekintve is nagy kihívásként tekint a túraautó-világkupa (WTCR) idei szezonjára Michelisz Norbert, a Hyundai magyar versenyzője, aki tavaly az összetett pontverseny negyedik helyén végzett.

    A 34 éves pilóta az MTI-nek azt mondta, decemberben már tesztelték Portugáliában a 2019-es versenyautót, és elsősorban olyan apróbb módosításokat, fejlesztéseket próbálgattak, amelyekkel kapcsolatban hiányosságokat éreztek 2018-ban. Hozzátette, hogy a teszten a tavalyi bajnok olasz Gabriele Tarquini és a Hyundai két új versenyzője, a holland Nick Catsburg és a brazil Augusto Farfus is részt vett, s a négy pilóta felosztotta egymás között a feladatokat.

    „Az új csapattársak közül Catsburgöt egy picit jobban ismerem, ő 2017-ben, a WTCR jogelődjének számító túraautó-világbajnokságon a végső győzelemért is harcban volt a Volvóval, és egy viszonylag fiatal, nagyon jó versenyző, aki biztosan kihívást jelent majd mindannyiunknak a csapaton belüli versenyben is” – mondta Michelisz, aki Farfust kevésbé ismeri, mert a 35 esztendős pilóta éppen 2010-ben teljesítette az utolsó szezonját a túraautó-vb-n, amikor a magyar versenyző debütált a sorozatban. „Ő aztán 2012-től hét éven keresztül versenyzett a német túraautó-bajnokságban (DTM) a BMW-nél, ennél többet pedig talán nem is kell mondani róla, hiszen ez jól mutatja, hogy szintén egy nagyon gyors pilótáról van szó, aki a 2000-es években meghatározó alakja volt a túraautó-vb mezőnyének is.”

    Michelisz számára december 21-én, a portugáliai teszteket követően ért véget az előző idény, így az elmúlt hetekben igyekezett a lehető legtöbb időt a családjával tölteni, feltöltődni és pihenni, de figyelemmel követte a várható riválisokkal kapcsolatos információkat is.

    „Esélylatolgatásba egyelőre még nem mennék bele, de a Lynk & Co kínai-svéd autógyár a legújabb modelljét fogja promotálni a WTCR-ben, így egy teljesen új versenyautóval állnak majd rajthoz olyan pilótákkal, mint a 2017-es világbajnok Thed Björk, a négyszeres vb-győztes Yvan Müller és a háromszoros világbajnok Andy Priaulx” – mondta Michelisz, aki egyelőre úgy véli, a végső győzelemért a Hyundai és a Lynk & Co versenyzői lesznek majd nagy harcban.

    Saját versenycsapatával, a tavaly a túraautós Európa-kupában (TCR) szerepelt M1RA-val kapcsolatban a magyar pilóta kiemelte, hogy az elmúlt évben „visszavonult” a napi ügymenetből, melyet üzlettársa, Bári Dávid vett át, de a téli szünet idején mindig többet foglalkozik a csapat ügyeivel és a következő idényre vonatkozó tervekkel.
    „Idén is legalább a TCR Európa-kupában szeretnénk folytatni, de már a győzelemért akarunk küzdeni, és változatlanul az a tervünk, hogy egy fiatal magyar és egy külföldi pilóta versenyezzen nálunk” – jelentette ki Michelisz, hozzátéve, hogy akár a háromautós felállás is elképzelhető, de ez még minden szempontból képlékeny.
    A hímesházai születésű pilóta a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) által tavaly létrehozott tehetséggondozó program kuratóriumának is tagja, és megfogalmazása szerint elsősorban szakmai szemmel igyekszik felügyelni, hogy a rendelkezésre álló pénzügyi forrásokat a lehető leghatékonyabban osszák el a tehetséges magyar versenyzők között.

    „Egyértelműen látszik, hogy a financiális segítségre bőven van igény, és úgy gondolom, hogy tavaly azt is tapasztalhattuk, hogy a pályázati anyagok elkészítése még finomhangolásra szorul, de ebben is igyekszünk segíteni” – mondta Michelisz, és kitért rá, hogy a rendelkezésre álló teljes összeg 12 millió forint volt, ezt több mint 40 tehetség között osztották el.

    „Az autósport persze költséges, és egy több százezer forintos támogatás nem tűnik soknak, de azért lényeges, mert lehetőséget nyújt a fiataloknak, hogy egyről a kettőre jussanak. A rendelkezésre álló forrás idővel biztosan bővülni fog, én azt remélem, hogy ez így lesz, nekünk pedig az marad a feladatunk, hogy célirányosan és hatékonyan osszuk szét az összeget” – jelentette ki Michelisz.

    A magyar pilóta kitért rá, hogy az elmúlt években egyre több nemzetközi versenysorozat, a Forma-1 mellett a DTM, a WTCR, a kamion Európa-bajnokság, vagy akár a rali-Eb futamait rendezik Magyarországon, ehhez pedig a hazai szövetség és a versenyeket szervezők részéről is „kemény munkára volt és van szükség.”

    „Azt gondolom, hogy ennek azért van nagy jelentősége, mert ezek a hazai események a magyar autósport kultúrának segítenek, ugyanis azok, akik eddig csak itthon versenyeztek, testközelből láthatják, hogy hol és miben lehet még fejlődni” – mondta Michelisz, aki utalt rá, hogy pályafutása elején az országos bajnokságokban maga is úgy érezte, „ezt nem lehet ennél jobban csinálni”, a nemzetközi környezetben viszont hamar rádöbbent, hogy a versenyzés számos területén van még előrelépési lehetősége.

    A WTCR 2019-es idénye április elején, Marokkóban kezdődik, majd április végén a Hungaroringre látogat a mezőny.

  • A Honda még nem döntött a 2019-es WTCR felállásáról!

    A Honda még nem döntött a 2019-es WTCR felállásáról!

    A 2019-es túraautó világkupás programjával kapcsolatban a japán Honda márka még semmit sem döntött el. És nagyon is a riválisai mögött kullognak csak, hiszen a Hyundai a Lynk & Co és Volkswagen is tett már bejelentéseket.

    A japánok ugyan a napokban kiadtak egy sajtóközleményt a 2019-es terveikkel kapcsolatban, azonban a WTCR-es programjukról egyelőre csak ennyit tudni:

    „A Honda akkor fog bejelenteni a szériában szereplő csapatával kapcsolatban bármit is, amint sikerült a részleteket is tisztázni.”

    A Honda támogatott versenyzői 2018-ban Esteban Guerrieri és Tiago Monteiro voltak, és a Münnich illetve a Boutsen Ginion Racing színeiben indulhattak, Monteiro mondjuk csak egyszer.

    A többi három Hondát 2018-ban Yann Ehrlacher, James Thompson, Timo Scheider hajtotta a Münnichnél, míg Tom Coronel egész évet töltött el a Boutsen Ginion Racingnél, ahol Benjamin Lessennes és Ma Qing Hua helyettesítették Monteirót azon versenyeken, amelyeken nem tudott elindulni.

    Amennyiben a Honda hivatalosan sem indulna idén a WTCR-ben, attól még a JAS Motorsport által épített Hondák ott lehetnek a privát csapatoknál és versenyzőknél, de 2011 óta ez lenne az első alkalom, hogy a Honda nem mutatkozna a túraautózás ezen szintjén.

  • Nem lesz idén Facebookos közvetítés a WTCR futamokról

    Nem lesz idén Facebookos közvetítés a WTCR futamokról

    A Túraautó Világkupa (WTCR) tavaly a Facebookon élő stream formájában közvetítette a hétvégék első versenyét. Ez viszont 2019-től kezdődően megszűnik, mivel nem hozta az elvárt nézőszámot.

    Ettől az évtől kezdődően a bajnokság összes futama élőben lesz követhető az Eurosport TV-n, emellett különböző klipeket, összefoglalókat fognak feltölteni a különböző közösségi oldalakra. A szabadedzésekről és az időmérőkről továbbra is lesznek közvetítések a facebookon is.

    „Az élő Facebookos közvetítés egy nagy csalódás volt.” – jelentette ki a sorozat promótere, Francois Ribeiro. „A Facebook az egy média, de hogy hogyan is működik rajta az élő közvetítés azt ki kell tapasztalni. Ilyeneket hallottam, hogy ’Francois, ha a Facebookra is felteszitek a közvetítést akkor milliós nézettségetek lesz.’ Az igazság viszont az, hogy nagyon sok kreatív dolgot csináltunk, különböző klipeket készítettünk a versenyzőkkel, és ezt a jövőben is folytatni fogjuk. De az élő közvetítést azt abba hagyjuk, mivel közel sem az elvárásaink szerint alakult a nézőszám.”

    „Az edzések és időmérők közvetítése megmarad, de a versenyé már nem. A három versenyről viszont már nem lesz live, mert nem tudom megmagyarázni a csapatoknak és a szponzoroknak, hogy miért van az, hogy a tv-ben 50 millióan nézik, a Facebookon pedig alig százezren. Tehát 2019-től a közösségi médiát beszámolókra, klipekre fogjuk használni, élő közvetítésre nem.” – tette hozzá.

  • A 2019-es pontrendszerben Michelisz csak 7. lenne!

    A 2019-es pontrendszerben Michelisz csak 7. lenne!

    Mint az ismeretes, a WTCR rajongóinak új pontrendszerben kell már gondolkodniuk majd 2019-ben. Ezen szisztéma alapján már nem Gabriele Tarquini lenne a világkupa győztese, hanem Yvan Muller.

    A FIA Motorsport Világtanácsának a szentpétervári ülésén elfogadták az új szisztémát 2019-re, ami komoly változást eredményez a tavalyihoz képest, és elég komolyan befolyásolja majd a végeredményt, ahogy azt rögtön látni fogjátok. A 2018-as rendszerrel Tarquini 3 ponttal nyert a szintén Hyundait hajtó Mullerrel szemben, 2019-ben azonban Muller nyerne 20 ponttal.

    Önmagában persze ne kezdjük okolni a pontrendszert, hiszen annak a matematikájával az összes versenyző rögtön már a szezonkezdet előtt képben van, és mint látható, kis változások is jelentősen befolyásolhatják a végeredményt, így nyilván ezt figyelembe véve indulna neki mindenki az adott futamnak. Annyi biztos, hogy az időmérő edzésre érdemes lesz jobban ráhangolódni friss gumikkal, hiszen már ez is komolyabb pontmennyiséget ad idén az első futammal együtt, mint tavaly. Keményebbnek kell lenni a második versenyen is, hiszen minden pont számít majd. Nem lehet mindent energiát majd csak a harmadik- fő futamra tárolni.

    A 2018-as év így is szoros volt, a mostani rendszerben az 1-es rajtszám pedig máris Muller Lynk & Co autóján virítana. Azonban a változás nem csak a két első pilótát érintené! Ugyan a harmadik helyen továbbra is Esteban Guerrierit találnánk, aki tavaly a Münnich Hondájával jeleskedett, de őt már az YMR pilótája, Thed Björk követné, aki tavaly csak 7. lett valójában. A Campos versenyzője, Pepe Oriola egy hellyel előrébb kerülne, az ötödik helyre, a WRT Audijával vitézkedő Jean-Karl Vernay pedig egy helyet hátra csúszna, és lenen csak hatodik. A legnagyobb visszaesést viszont Michelisz Norbi mutatná be, aki a negyedik hely helyett csak hetedik lenne.

    Egyértelmű, hogy az új rendszer más hozzáállást kíván 2019-ben. A pilóták komolyabban fognak küzdeni a második versenyen is mint eddig, és így sokkal élvezetesebb lesz az egész, de ugyanakkor az egész hétvégét tekintve kockázatosabb is.

    Versenyző neve 2018-as pontok 2019-es rendszerben
    Yvan Muller 303 329
    Gabriele Tarquini 306 309
    Esteban Guerrieri 267 298
    Thed Björk 242 296
    Pepe Oriola 245 286
    Jean-Karl Vernay 245 284
    Michelisz Norbert 246 272
    Rob Huff 242 269
    Frédéric Vervisch 228 252
    Yann Ehrlacher 204 236
  • Hivatalos: Johan Kristoffersson a WTCR-ben folytatja

    Hivatalos: Johan Kristoffersson a WTCR-ben folytatja

    Nemrégiben még feltételes módban számoltunk be róla, de most már kijelenthetjük: Johan Kristoffersson 2019-ben a WTCR mezőnyét fogja erősíteni.

    A kétszeres ralikrossz világbajnok és STCC bajnok Kristoffersson a Sebastian Loeb Racing színeiben fog bemutatkozni a világkupában Rob Huff és Mehdi Bennani csapattársaként.

    „Elképesztően várom már a WTCR-t. Négy év ralikrossz után 2019 lesz az első teljes, nemzetközi túraautós szezonom. A legtöbb pálya új lesz a számomra emiatt nagy kihívást is fognak jelenteni. Szintén várom már a közös munkát az új csapattársaimmal, különösen a túraautó világbajnokkal, Rob Huffal. A Sebastian Loeb Racing egy rendkívül tapasztalt istálló, és örülök, hogy továbbra is a Volkswagen család részese lehetek.” – nyilatkozta a svéd.

    Az SLR négy Volkswagen Golf GTI TCR-t fog indítani jövőre, Huff, Bennani és Kirstoffersson helye immár biztos, viszont a negyedik versenyzőt később jelentik majd be.

    „A Túraautó Világkupa egy tökéletes platform arra, hogy a Golf GTI-k megmutassák a bennük rejlő potenciált a globális nézőközönségnek. Ráadásul a verseny rendkívül szoros és ez éppen elég a Volkswagennek arra, hogy növelje a jelenlétét a sorozatban. Örülök, hogy Rob Huff és Mehdi Bennani jövőre is velünk lesz, kiegészülve a ralikrossz bajnokunkkal, Kristofferssonnal egy nagyon erős pilóta felállást fognak alkotni.” – mondta a Volkswagen Motorsport igazgatója Sven Smeets.

    A svéd versenyző még nem erősítette meg, hogy harcba száll-e megvédeni a skandináv túraautós bajnoki címét, de lehetősége lesz rá, mert a WTCR és az STCC versenynaptára egy helyen sem ütközik. Nem úgy mint a WRX naptárral, ami hat helyen is ütközik, így a ralikrosszos címvédéséről le kell mondania.

  • Megvan a Lynk & Co Cyan Racing negyedik versenyzője!

    Megvan a Lynk & Co Cyan Racing negyedik versenyzője!

    A Lynk & Co Cyan Racing hivatalosan is bejelentette, hogy az utolsó és a csapatban negyedik versenyzőjük Yann Ehrlacher lesz a 2019-es WTCR szezonban. Ahogy az várható volt, a 22 éves francia versenyző egy évnyi versenyzés után otthagyta a Münnich Motorsport Hondát.

    Már nyár végén lehetett sejteni, hogy Ehrlacher a kínaiak csapatába tart, miután jól kezdte a szezont, sőt egy ideig vezette is a bajnokságot. Ő 2017-ben mutatkozott be egyébként a WTCC-ben az RC Motorsport Ladájával, és nem kis meglepetést okozott, amikor nyert is Argentínában. A Münnich ezt követően elvitte egy tesztre, majd csatlakozott a Hondához, és Esteban Guerrieri csapattársa lett. Az élmezőnyhöz tartozó német csapattal nyert a Hungaroringen és Hollandiában is.

    Ehrlacher a a Formula 3000-ben is versenyzett Cathy Muller versenyzőnő fia, és az ötszörös világbajnok Yvan Muller unokaöccse. Jövőre csatlakozhat is a nagybácsihoz a Cyan Racingnél, ahol még a 2017-es világbajnok Thed Björk, valamint a háromszoros világbajnok Andy Priaulx lesznek a csapattársai. Ehrlacher elégedett:

    „Egy álom vált valóra, és nem is tudnék jobb csapatot elképzelni, mint a Cyan Racinget. Még sokat kell tanulnom, de az, hogy Andy, Thed és Yvan lesznek a csapattársaim az egyszerre jelenti azt, hogy tanulhatok tőlük, valamint nagyon is magasra teszik a lécet az eredmények tekintetében. Én vagyok a legfiatalabb a csapatban, de a céljaim legalább olyan magasan vannak, mint nekik a 2019-es WTCR szezont illetően.”

    Ehrlacher ma próbálhatja ki először az autót, mivel a csapat folytatja a felkészülését 2019-re. A Lynk & Co 03 TCR autója ott van már Barcelonában, Mullerrel és Priaulxszal.

    A Cyan Racing részéről Christian Dahl nyilatkozott:

    „Yann meggyőzött minket a sebességével és az érettségével a fiatal kora ellenére, nem láttunk évek óta ilyen fiatal tehetséget. A lehető legjobb kiegészítése lesz így a 2019-es FIA WTCR csapatunknak, a többi tapasztalt pilótával.”