Kategória: WTCR

  • Tudnivalók a hungaroringi WTCR hétvégéről!

    Tudnivalók a hungaroringi WTCR hétvégéről!

    A hétvégén kerül sor a WTCR hungaroringi versenyeire. Ezen apropóból összegyűjtöttünk nektek pár információt a hétvége kapcsán, úgy, mint időterv, a bajnokság jelenlegi állása.

    A felsoroltakért görgess lejjebb, előtte azonban megmutatjuk nektek, hogy mi lett az eredménye a szavazásunknak, mely arról szólt, hogy kit mennyire kedveltek a WTCR mezőnyében.
    Nem meglepő módon a két magyar versenyző, Michelisz Norbi és Tassi Attila fölényes győzelmet aratott (szavazásunk elindításakor még nem lehetett tudni, hogy Tenke Tamás is részt vesz majd a versenyhétvégén).
    A magyarokat nem számolva Tom Coronel a legkedveltebb, utána pedig Gabriele Tarquini és Andy Priaulx következnek.
    Akik nem szerepelnek a listán, azok egy szavazatot sem kaptak.
    A százalékok egészre kerekített értékek.

    • Michelisz Norbert 31%
    • Tassi Attila 28%
    • Tom Coronel 9%
    • Gabriele Tarquini 5%
    • Andy Priaulx 3%
    • Tiago Monteiro 3%
    • Rob Huff  3%
    • Augusto Farfus 3%
    • Mikel Azcona 2%
    • Esteban Guerrieri  2%
    • Johan Kristoffersson 2%
    • Thed Björk 2%
    • Kevin Ceccon 1%
    • Nicky Catsburg  1%
    • Frederic Vervisch  1%
    • Yvan Muller  1%
    • Aurelien Panis 1%
    • Jean-Karl Vernay 1%
    • Ma Qing Hua 1%
    • Gordon Shedden 1%
    • Mehdi Bennani 1%

    A bajnokság állása a hungaroringi hétvége előtt (versenyzők):

    Név Csapat Pontok
    1 Thed Björk Cyan Racing Lynk & Co 61
    2 Esteban Guerrieri ALL-INKL.COM Münnich Motorsport 56
    3 Gabriele Tarquini BRC Hyundai N Squadra Corse 49
    4 Nestor Girolami ALL-INKL.COM Münnich Motorsport 34
    5 Frederic Vervisch Comtoyou Team Audi Sport 32
    6 Jean-Karl Vernay Leopard Racing Team Audi Sport 29
    7 Mikel Azcona PWR Racing 29
    8 Yann Ehrlacher Cyan Performance Lynk & Co 24
    9 Tiago Monteiro KCMG 20
    10 Andy Priaulx Cyan Performance Lynk & Co 18
    11 Yvan Muller Cyan Racing Lynk & Co 17
    12 Norbert Michelisz BRC Hyundai N Squadra Corse 17
    13 Gordon Shedden Leopard Racing Team Audi Sport 12
    14 Augusto Farfus BRC Hyundai N LUKOIL Racing Team 8
    15 Kevin Ceccon Mulsanne Srl 7
    16 Ma Qinghua Mulsanne Srl 7
    17 Daniel Haglöf PWR Racing 6
    18 Nicky Catsburg BRC Hyundai N LUKOIL Racing Team 6
    19 Attila Tassi KCMG 5
    20 Rob Huff Sébastien Loeb Racing Volkswagen Motorsport 5
    21 Mehdi Bennani Sébastien Loeb Racing Volkswagen Motorsport 4
    22 Tom Coronel Comtoyou DHL Team Cupra Racing 4

     

    A bajnokság állása a hungaroringi hétvége előtt (csapatok):

    Csapat Márka Pontok
    1 ALL-INKL.COM Münnich Motorsport HONDA 90
    2 Cyan Racing Lynk & Co LYNK & CO 78
    3 BRC Hyundai N Squadra Corse HYUNDAI 66
    4 Cyan Performance Lynk & Co LYNK & CO 42
    5 Leopard Racing Team Audi Sport AUDI 41
    6 PWR Racing CUPRA 35
    7 Comtoyou Team Audi Sport AUDI 32
    8 KCMG HONDA 25
    9 Mulsanne Srl ALFA ROMEO 14
    10 BRC Hyundai N LUKOIL Racing Team HYUNDAI 14
    11 Sébastien Loeb Racing Volkswagen Motorsport VOLKSWAGEN 9
    12 Comtoyou DHL Team Cupra Racing CUPRA 4

     

    Hungaroringi IDŐTERV

    Szombat, 2019. április 27.
    9:00 9:30 KIA Platinum Cup 2. szabadedzés
    9:45 10:15 FIA WTCR 2. szabadedzés
    10:30 11:00 TCR Europe 1. szabadedzés
    11:10 11:30 KIA Platinum Cup 1. időmérő edzés
    11:45 12:15 FIA WTCR Időmérő edzés
    13:00 13:30 Boxutca látogatás és autogram osztás (beengedés 13.25-ig) 55-ös box mellett
    13:45 14:15 TCR Europe 2. szabadedzés
    14:25 14:40 KIA Platinum Cup 2. időmérő edzés
    14:50 15:00 Motoros bemutató Célegyenes
    15:15 FIA WTCR 1. futam (12 kör)
    16:00 16:20 TCR Europe 1. időmérő edzés
    16:25 16:35 TCR Europe 2. időmérő edzés
    16:45 16:55 KIA Platinum Cup 3. időmérő edzés
    17:15 18:00 Boxutca látogatás 55-ös box mellett
    Vasárnap, 2019. április 28.
    9:10 KIA Platinum Cup 1. futam (12 kör)
    10:00 10:20 FIA WTCR Időmérő edzés Q1
    10:25 10:35 FIA WTCR Időmérő edzés Q2
    10:40 FIA WTCR Időmérő edzés Q3
    11:20 TCR Europe 1. futam (23 perc +1 kör)
    12:00 13:00 Boxutca látogatás és autogram osztás (beengedés 12.50-ig) 55-ös box mellett
    13:25 KIA Platinum Cup 2. futam (12 kör)
    14:25 TCR Europe 2. futam (23 perc +1 kör)
    15:05 15:15 Motoros bemutató Célegyenes
    15:30 FIA WTCR 2. futam (12 kör)
    16:30 16:40 Motoros bemutató Célegyenes
    17:00 FIA WTCR 3. futam (15 kör)

     

    Belépési és jegypénztár információk

    Szombat:
    Pénztár nyitva tartás: 8.00-16.00
    Kapunyitás: 8.30
    Vasárnap:
    Pénztár nyitva tartás: 8.00-17.00
    Kapunyitás: 8.30
    Általános információk
    Nézők részére belépési lehetőségek: 7-es, 8-as kapu
    Jegypénztár: 1-es, 7-es, 8-as kapu

    Forrás: Hungaroring.hu

     

  • Michelisz szerint elérhető a dobogó, és talán a győzelem is a Hungaroringen

    Michelisz szerint elérhető a dobogó, és talán a győzelem is a Hungaroringen

    Ezen a hétvégén sor kerül a WTCR 2019-es szezonjának második versenyhétvégéjére és a Hungaroringre látogat a mezőny, melyben három magyar versenyző is szerepel majd: Michelisz Norbert, Tassi Attila és szabadkártyával Tenke Tamás.

    A hétvége apropóján a WTCR arról faggatta Norbit, hogy miként várja hazai hétvégéjét, mit jelent számára a hazai terep.

    „Nehéz ezt szavakkal leírni.” – mondja. „Ha végiggondolom a karrieremet, a legszebb emlékeim Magyarországról vannak. Az első dolog, ami eszembe jut, az első versenyhétvége 2011-ben, ahogy állok a dobogón (a Hungaroringen), az az egyik legjobb emlékem eddig a karrieremből. És persze az, hogy egy évvel később egy versenyt is nyertem itt, és aztán 2015-ben, hihetetlen volt.”

    Többször is elmondta már Norbi, hogy a sok szép emlék és a hatalmas rajongótábor mellett azonban a hazai az egyik legkeményebb hétvégéje is a szezonban.

    „Mindemellett ez az egyik legnehezebb hétvége számomra, de aztán mikor a hétvége utolsó versenye után kiszállok az autóból, eltelik két óra, és már alig várom, hogy újra itt legyek. Ez furcsa egy kicsit.”

    Hozzátette, hogy nagyon szeretne újra nyerni a Hungaroringen.

    „Az utolsó (hungaroringi) futamgyőzelmemnek már öt éve, és nagyon hiányzik az a pillanat, így szeretném ezt pótolni idén, nagyon szeretnék megnyerni egy futamot.”

    „Őszintén szólva egy kicsit pesszimista vagyok a magyarországi esélyeimet illetően. Azonban nem sokat tehetünk a jelenlegi helyzetben. A fő célom, hogy 100%-ot beleadjak és a legjobb szinten teljesítsek. Remélem, hogy a legrosszabb esetben is a top 10-ben tudok végezni a második kvalifikáción és a fordított rajtrácson, ha jó rajtpozíciód van, akkor egy olyan pályán, mint a Hungaroring, tudsz védekezni. Ismerem a pálya trükkjeit és helyeit. Nagyon kemény lesz, de van esély arra, hogy dobogón végezzek, vagy talán futamot nyerjek.

    Norbi azt is elárulta, hogy melyek a kedvenc kanyarjai a Hungaroringen.

    „Szeretem a kettest és a négyest. Számomra ez a kettő a legtrükkösebb kanyar a versenynaptárban, nem csak a Hungaroringen, hanem úgy általában nézve is. Nagyon precíznek kell lenni, és 100%-osan magabiztosnak és jól kell kezelni az autó egyensúlyát ezekben a kanyarokban, hogy ne veszíts időt. Ez nagy kihívás, de ha jól sikerül, az nagy elégedettséggel tölt el.”

    S vajon mit gondol Tassi Attiláról?

    „Őszintén hiszem, hogy ő nagyon jó érték a bajnokság számára. Először is, mert fiatal, nagyon jó a személyisége, gyors és tehetséges. Egy kis vérfrissítést jelent, a magyar rajongók számára is. Remélem, hogy ő és én jó elegyet képezünk a rajongóknak.”

    „Ha nem én, vagy a csapattársaim nyernek, akkor neki is fogok szurkolni.”

    Mindemellett Tenke Tamást is ellátta tanácsokkal.

    „Az első dolog, amit mondhatok neki, hogy ne stresszelje túl magát, még ha nagy is a figyelem, ami körülveszi. Persze a magyar emberek előtt versenyezve mindig magasak az elvárások. Az ő fiatal korával és nem túl sok tapasztalatával a legfontosabb dolog, hogy önmagára koncentráljon és lépésről lépésre haladjon.”

    „2011-ben én nem tudtam megbirkózni ezzel a helyzettel. De minden attól függ, hogy milyen emberek vannak körülötte. Ha olyan emberek vannak körülötte, akik a megfelelő dolgokat mondják neki, akkor sikerrel jár. Ha a körülötte lévő emberek nem reális elvárásokat támasztanak irányába, az probléma lehet, de majd meglátjuk.”

  • A M1RA mindkét pilótája bekerült a Hyundai tehetségprogramba

    A M1RA mindkét pilótája bekerült a Hyundai tehetségprogramba

    Megnevezte a Hyundai Motorsport a korábban bejelentett Junior programjába beválasztott autóversenyzőket. A gyártótól hivatalos támogatást kapó öt tehetség közé a M1RA mindkét 2019-es versenyzője, Nagy Dániel és Luca Engstler is bekerült, akik a hétvégén a Hungaroringen kezdik meg a szezont az Európa-kupában.

    2019. április 25. – A Hyundai Motorsport április elején jelentette be, hogy megalapítja a Junior versenyző programját, amelybe 24 éves kor alatti, tehetséges, i30 N TCR-t vezető pilótáknak vanesélyük bekerülni. A dél-koreai márka modellje szerint a kategória csúcsát jelentő WTCR-ben gyári versenyzők indulnak, mint például a címvédő Gabriele Tarquini és Michelisz Norbert. Ehhez a szinthez kerültek közelebb a hivatalos Junior pilóták a Hyundai Motorsporttal való minden eddiginél szorosabb kapcsolatuknak köszönhetően.

    „A Junior programunk első évében különlegesen tehetséges pilótáknak adunk lehetőséget, és izgatott vagyok, hogy támogathatjuk őket. Mindannyian potenciális futamgyőztesek ebben a szezonban, és azzal a segítséggel, amit biztosítunk számukra, biztos vagyok benne, hogy kiváló szezonjuk lesz 2019-ben. Ha pedig így fejlődnek tovább, egy napon a WTCR-ben vezethetik győzelemre a Hyundait” – árulta el Andrea Adamo, a Hyundai Motorsport igazgatója.

    „Óriási szakmai elismerés Daninak és Lucának, hogy tagjai lettek a Hyundai Motorsport Junior programjának, és persze a M1RA-nak is hatalmas büszkeség, hogy az öt kiválasztott versenyző közé mindkét pilótánk bekerült. A magyar autósportnak is nagy siker, hogy újabb hazai tehetség került hivatalos kapcsolatba egy sikeres gyártóval. Ezen a szinten már minden versenyző célja az, hogy gyári pilótává váljon, és jó érzés látni, hogy segíteni tudjuk a tehetségeket ezen az úton” – fogalmazott Bári Dávid, a M1RA vezetője.

    A 21 éves Nagy Dániel tavaly kezdett a M1RA színeiben versenyezni, és a dobogó második fokára állt fel a WTCR hungaroringi hétvégéjén, amivel az egész szezon legjobb szabadkártyás indulója lett. Teljes szezont a TCR Európa-kupába teljesített, amelyben a legtöbb dobogós helyezést gyűjtve az ötödik helyen zárta a rendkívül szoros idényt, és a hollandiai Assenben pályafutása első nemzetközi szinten aratott futamgyőzelmét ünnepelte.

    Luca Engstler
    Fotó: M1RA Motorsport

    A M1RA másik Junior programba bekerülő pilótája, a 19 éves Luca Engstler a 2019-es szezonra csatlakozott a magyar csapathoz, mint Németország egyik legnagyobb túraautós tehetsége. Ő tavaly megnyerte a TCR ázsiai bajnokságát, közben pedig a TCR Németországban a második helyen végzett három futamgyőzelmet elérve, közte az évad egyetlen tökéletes teljesítményét összehozva pole pozícióval, két-két győzelemmel és leggyorsabb körrel.

    A két M1RA-versenyzőn kívül egy svéd testvérpár, Andreas és Jessica Bäckman került be a Junior programba, akik a Target Competition színeiben szintén a hétvégén a Hungaroringen rajtoló Európa-kupában versenyeznek. Az ötödik kiválasztott a TCR Ázsiában induló Daniel Miranda lett. A Hyundai Motorsport tájékoztatása szerint a Junior versenyzők mentorként tekinthetnek a gyártó WTCR-ben szereplő hivatalos pilótáira, és különböző fejlesztő képzéseken vehetnek majd részt idén.

     

  • Tenke Tamás indul a Hungaroringen a WTCR-en szabadkártyásként

    Tenke Tamás indul a Hungaroringen a WTCR-en szabadkártyásként

    Tenke Tamás ugyan egész szezonos nevezést adott le a TCR Europe szériába, de a magyar csapata úgy döntött, hogy inkább élnek a lehetőséggel, és egy alkalommal a WTCR-ben indulnak a hazai közönség előtt.

    A két sorozat egy hétvégén lesz most, és a szabályok nem is engedik azt, hogy egy versenyző mindkettőben induljon ugyanazon a pályán, ugyanazon hétvégén. A 22 éves srác azzal a Cupra TCR-rel megy majd, amit az European sorozatra készítettek fel neki, de az első nemzetközi versenye mégis a világkupán lesz. Tamás így nyilatkozott:

    „Ez egy nagy megtiszteltetés nekem, és egy hihetetlen lehetőség. Sokat kell még tanulnom, így nem is bocsátkoznék találgatásokba az eredményességemet illetően. Annyi kört szeretnék megtenni, amennyit csak lehet a szabadedzéseken, időmérőkön és a versenyeken. Ezzel én már elégedett leszek.”

    Zengő Zoltán csapatvezető is elégedett azzal, hogy elindulhat a Hungaroringen, miután tavaly egy teljes évet lehúztak a WTCR-ben:

    „Örömmel térünk vissza a WTCR-be, pláne a hazai versenyünkön. Nem kétséges, hogy Tamás egyelőre még a tanuló fázisnál tart, de ez egy remek lehetőség neki, hogy magas színvonalú versenykörülmények között edződjön, és tágítsa a határait, ami segíti majd ebben a sportágban. A szabadkártyás rendszer egy nagyon jó dolog olyan csapatoknak, akik nincsenek abban a helyzetben, hogy egész évre elkötelezzék magukat. Talán lesz még más lehetőségünk is ebben az évben.”

    Tenke autójában +20 kg súly lesz a szabadkártya miatt, és nem szerezhet pontokat.

  • Michelisz és Tassi hazai közönség előtt bizonyíthat!

    Michelisz és Tassi hazai közönség előtt bizonyíthat!

    Ezen a hétvégén, április 26-28-án kerül sor a WTCR 2019-es szezonjának második fordulójára, méghozzá a Hungaroringen.

    A magyar közönség előtt két hazai versenyző is pályára kép majd: Michelisz Norbert a BRC Hyundai N Squadra Corse versenyzője, valamint a KCMG színeiben Tassi Attila.

    Michelisz marokkói szezonkezdése nem alakult a legfényesebben, így nem kérdés, hogy hazai közönség előtt nagyon szeretne kompenzálni.

    Michelisz Norbert racingline, racingilnehu, racingline.hu
    Fotó: Kaiser Erika

    „Az egy nagyon kemény hétvége volt.” – mondta. „A 15. hely a kvalifikáción a második és harmadik versenyre nem volt ideális, különösen egy utcai pályán, ahol nehéz előzni. Azonban jó volt a teljesítmény és fotnos pontokat gyűjtöttünk. Megpróbálok majd javulni Magyarországon, de nehéz helyzetben vagyok a futamgyőzelemhez, de soha nem adom fel.”

    Tassi Attila is motiváló emlékekkel tér vissza a Hungaroringre.

    „Minden magyar versenyző ezen a pályán nő fel, különösen az én generációm, mivel szinte minden hétvégén itt versenyeztünk.” – mondja Tassi. „A tavalyi WTCR-ben versenyzésem, szabadkártyásként nem sikerült jól, de két évvel ez előtt a TCR Internationallel a karrierem legjobb hétvégéjét futottam itt. Egy futamgyőzelemben bíztam, de sikerült kettőt is nyernem. Hihetetlen volt és nagyon jó érzés.”

    Aki korábban nem tette meg, még szavazhat, hogy kiket kedvel leginkább a 2019-es WTCR mezőnyben! Összesen 4 versenyzőt jelölhettek meg!

    [poll id=”124″]

  • A CUPRA két csapattal működik együtt a WTCR 2019-ben

    A CUPRA két csapattal működik együtt a WTCR 2019-ben

    A TCR Nemzetközi Szériában eltöltött sikeres 2018-as idény után, a CUPRA versenyszelleme visszatér a 2019-es WTCR – FIA Túraautó Világkupa  futamain.

    A márka a WTCR második szezonjában négy CUPRA pilótával áll rajthoz a CUPRA TCR autókkal a PWR by CUPRA Racing és a Comtoyou-DHL by CUPRA Racing csapatokkal.

    A rajtrács egyik oldalán, a PWR by CUPRA Racing első alkalommal mutatkozik be a nemzetközi porondon, az aktuális TCR Európa kupa címvédő Mikel Azcona és a svéd Daniel Haglöf szereplésével. A boxutca másik oldalán a Comtoyou-DHL by CUPRA Racing csapatát a holland Tom Coronel és Aurélien Panis, a korábbi Forma-1 pilóta Olivier Panis fia alkotják.

    2019 lesz az eddigi legerősebb nemzetközi túraautóversenysorozat, 26 autóval a #WTCR2019SUPERGRID mezőnyben és egy erőteljes generációs összecsapás a fiatalok és a tapasztalt versenyzők között. A hét gyártó közt, a CUPRA tökéletesen megtestesíti az idei szellemet, felhasználva a SEAT Sport múltbéli hagyományait és végrehajtott fejlesztéseit, valamint a CUPRA márka modern jellegét és úttörő technológiáját.

    Ígéretes páros

    Több bajnoki győzelem után az STCC – TCR Scandinaviában a PWR by CUPRA Racing a WTCR sorozatban való indulással a túraautóversenyzés legmagasabb osztályába ugrik. A svéd csapatot társ-alapítója, Daniel Häglof és a 22 éves spanyol Mikel Azcona képviseli, akik a nemzetközi porondon való sikerességhez szükséges tapasztalat és fiatalság kombinációját jelentik csapatnak.

    A veterán pilóta Häglof, hét évvel ezelőtt alapította saját versenycsapatát, hosszú győzelmi listával büszkélkedhet, és a harmadik helyezést érte el a STCC – TCR Scandinavia 2018-ban, két győzelemmel és hat dobogós eredménnyel. Danielhez csatlakozik Mikel Azcona, aki fiatal kora ellenére figyelemre méltó eredményeket mutat a túraautózásban, minden bajnoki szériájában az első háromban végezve az elmúlt években.

    A nyerő formula

    A szakértelem és a fiatalosság kombinációja a Comtoyou DHL by CUPRA Racing által választott stratégia. A WTCR javát szolgálja a futamsorozat sok versenyén korábban már indult Tom Coronel régvárt visszatérése. A 46 éves versenyző a közelmúltban a Dakar Rallyn vett részt, és most csatlakozik a belga csapathoz Aurélien Panis mellett.

    Az 1996-os Monaco Grand Prix győztes Olivier Panis fia másodszor indul a WTCR-ben, de idén a CUPRA TCR-t választotta, a CUPRA versenyzők múlt szezoni teljesítményének tanulmányozása után: ”Tavaly láttuk, hogy az autó nagyon gyors minden pályán. Nagyon magabiztosnak érzem magam, és nagyon örülök, hogy a CUPRA-val indulhatok”- mondta Panis.

    Világos kilátás

    Mindkét csapatnak 10 versenyhétvégéje van, hogy bizonyítsa képességeit a WTCR-ben, amely április elején Marokkóban indul. A 2019-es naptár Magyarországon, Szlovákiában, Hollandiában, Németországban, Portugáliában, Kínában, Japánban és Makaóban rendezendő futamokat tartalmaz az év végéig, míg a szuper finálét Malajziában tartják.

    Ezenkívül a CUPRA nem kevesebb, mint 160 versenyen lesz jelen ebben a szezonban, különböző világ, kontinentális és nemzeti TCR bajnokságokon és sorozatban. A márka kifejlesztett egy versenystratégiát, amely támogatja az új szintű belsőégésű motorok fejlesztését és megnyitja az utat az elektromos versenyzés felé: „Jelenleg egy új CUPRA TCR-en dolgozunk 2020-ra, de közép- és hosszú távon az elektromos meghajtás áll majd a figyelmünk középpontjában. A CUPRA e-Racerrel, az első 100% -os elektromos túraautóval az elektromos versenyzés jövőjének műszaki alapjait hoztuk létre ”, mondta Jaime Puig, a CUPRA Racing igazgatója és vezetője.

    A CUPRA jelenleg két versenyautóval rendelkezik, amelyek a jelenlegi és jövőbeli bajnokságok igényeihez készültek. Egyrészt a 350 LE teljesítményű és 267 km/h maximális sebességű Leon CUPRA TCR egy valóságos robbanás az aszfalton. Másrészt a CUPRA e-Racer, a világ első 100% -os elektromos versenyautója, egy igazi versenyautó, amely 300 kW-os folyamatos és 500 kW (680 PS) csúcsteljesítményt nyújt. Az e-Racer 270 km / h csúcssebességet tud elérni, mindössze 3,2 másodperc alatt gyorsul álló helyzetből 100 km/h-ra, de a 200 km / h eléréséhez is mindössze 8,2 másodpercre van szüksége.

  • Remek rajtot vett az Audi Sport a WTCR FIA Túraautó Világkupa sorozat 2019-es szezonnyitóján

    Remek rajtot vett az Audi Sport a WTCR FIA Túraautó Világkupa sorozat 2019-es szezonnyitóján

    Az Audi Sport ügyfélsport csapatai kitűnően kezdték a WTCR FIA Túraautó Világkupa 2019-es sorozatát az RS 3 LMS versenyautóval. A Comtoyou Team Audi Sport színeiben versenyző Frédéric Vervisch most először szerezte meg a pole pozíciót és rajtolhatott az élről Marrakeshben. A harmadik futamon az Audi Sport belga pilótája végül a második helyen végzett. A Leopard Racing Team Audi Sport csapatánál versenyző pilótatársa, Jean-Karl Vernay a második versenyen szerzett második helyével tette teljessé a nagyszerű csapatteljesítményt.

    „2019-ben igen kiegyensúlyozott a hét gyártó a teljesítményszintek tekintetében.” – nyilatkozta Chris Reinke, az Audi Sport ügyfélsport programjának vezetője. „Éppen ezért még többet számít csapataink és pilótáink teljesítménye. Mindkét csapatunknak sikerült rögtön az első hétvégén dobogós helyen, trófeával zárni a versenyt. Gratulálunk hozzá!”. A szezonnyitón a pályára lépő hét versenyzőből öt rögtön pontszerző helyen zárt. Az Audi Sport első dobogós eredményét Jean-Karl Vernay szállította. A francia pilóta a harmadik helyről indult a második futamon és nem hibázott. A versenyben vezető pilóta balesetét követően már biztossá vált, hogy a 31 éves profi versenyző másodikként halad át a célvonalon. A tavalyi évben Vernay öt alkalommal állhatott dobogóra a FIA WTCR Túraautó Világkupa sorozatában. Frédéric Vervisch pedig már nyolcadik alkalommal állhatott dobogón Marokkóban FIA WTCR karrierje során. A 32 éves belga versenyző első pole pozícióját a második időmérőn szerezte meg. Az Audi RS 3 LMS számára ez volt az ötödik alkalom 2018. óta, hogy az időmérőn a legjobb időt teljesítette ebben a versenysorozatban. Az utolsó versenyen azonban Vervisch a rajt után visszaesett a harmadik helyre. Ellenfelének kiesése után pedig másodikként száguldott át a célvonalon, mindössze 0,68 másodperccel lemaradva a győztes mögött.

    A nyitó hétvégén Gordon Shedden szintén az utolsó versenyen érte el legjobb helyezését. A Leopard Racing Team Audi Sport csapatának skót pilótája a tizenkettedik helyről vágott neki a versenynek és a 23 körös küzdelem során egészen a hetedik helyig küzdötte magát előre. A WTCR sorozatban a Comtoyou Team Audi Sport színeiben bemutatkozó Niels Langeveld a második és a harmadik versenyen is a 18. helyen ért célba egy számára ismeretlen pályán, mindkét futamon a 25. helyről rajtolva.

    A tíz versenyhétvégéből álló FIA WTCR Túraautó Világkupa sorozat második eseményére három hét múlva kerül sor Magyarországon, a Hungaroring versenypályáján.

  • Tassi Attila megszerezte első pontjait a WTCR-ben

    Tassi Attila megszerezte első pontjait a WTCR-ben

    Szép eredményekkel zárta a WTCR első versenyhétvégéjét a HELL ENERGY támogatott Honda csapat: Tassi Attiláé volt a leggyorsabb kör a szombati napon a marrákesi versenypályán, ahol még sosem járt azelőtt, vasárnap pedig pontszerző helyig jutott a harmadik futamon, míg Tiago Monteiro a 4. helyet szerezte meg a vasárnapi időmérőn.

    A magyar túraautó-versenyző, Tassi Attila, teljesítette élete első versenyhétvégéjét a WTCR szezonban. A számára eddig még idegen pályán próbált helytállni Marokkóban az elmúlt két napban, ahol számos technikai nehézség állta útját, de töretlen próbálkozásai végül kifizetődtek.

    „Nagyon jól érzem magam a WTCR közegben, de az biztos, hogy nem véletlenül kapta a mezőny a „supergrid” elnevezést. Nagyon erős versenyzők gyűltek össze idén, teljesen kiszámíthatatlan, hogy mi fog történni a következő pillanatban, ki veszi át a vezetést. Izgalmas kihívásnak tartom, hogy itt versenyezhetek, szerintem rengeteget fogok tudni tanulni és fejlődni ilyen versenytársak mellett, de azért jó lenne, legalább egyszer győzni is.” – mondta Tassi Attila.

    A KCMG Honda versenyzője így látta a szombati napot:
    „Még soha nem voltam a marrákesi pályán, ezért minden új volt számomra. Ennek ellenére is jól sikerültek a szabadedzések, enyém lett a leggyorsabb kör is, ezért nagyon bizakodóan kezdtünk neki a szombati időmérőnek. Az eleje jól is sikerült – használt gumival tettem meg egy gyors kört, aztán amikor megkezdtem a következő kört az új gumival, két versenytársam közé keveredtem, lecsúsztam a pályáról és a rázókőre kerültem. Ezután éreztem, hogy valami nincs rendben az autóval, többször kiálltam, hogy a szerelők rájöjjenek, mi a hiba, de már csak az időmérő vége előtt 10 perccel derült ki, hogy eltört a splitterem, így már nem tudtam visszamenni a pályára. Szóval lényegében egy mért kört sem tudtam menni az új gumival, emiatt sajnos a mezőny végéről kellett kezdenem az első futamot. Eléggé csalódott voltam, mert szerintem, ha nem sérül meg az autóm, sikerült volna az első 15-be kerülni. Azért nem estünk kétségbe, hiszen ez még csak az első nap volt. Úgy döntöttünk, hogy ha már így alakult, akkor az első futamon az információszerzés lesz a cél, ami úgy érzem sikerült is, viszont állandóan fékproblémáim voltak, aztán eltört az első stabilizátorom, szóval nem volt könnyű dolgom, de bíztam benne, hogy vasárnap az új lehetőségek több sikert hoznak.”

    A HELL ENERGY szponzoráltjának a vasárnapi időmérő edzésen mért ideje nem sokkal maradt el az élmezőnytől, viszont így is csak a 22. rajtkockát tudta megszerezni. A hétvége második futamán végül a 21. helyről rajtolva a 20. helyet érte el, míg a harmadik futamon végre lehetősége volt megmutatni, mit tud, és egészen a 11. helyig jutott, amivel 5 pontot szerzett a bajnokságban.

    „A vasárnapi időmérőn 1 másodpercet sikerült javítanom a szombati eredményemhez képest, amit az első mért körben tudtam teljesíteni, mivel összesen háromszor sikerült pályára lépni új gumikkal, de ebből egyszer Full Course Yellow volt érvényben, a második alkalommal pedig Panis lassan haladt előttem. Már nem volt lehetőségem javítani az időmön, de nagyon szoros volt a verseny, mindössze 0.3 másodperc kellett volna ahhoz, hogy benne legyek az első 12-ben, sőt, volt olyan időszak, amikor 0.1 másodperc volt a hátrányom. Ez kicsit megnyugtat, mert valamennyire azért megmutatja a képességeimet, viszont az is jól látszik, hogy nagyon erős a mezőny. A harmadik futamon sikerült jól elrajtolnom, de már ott is az előzéseknél kicsit sérült az autóm, így a versenyen végig nagyon kellett figyelnem a fékre és a gumikra is. Nagyon örülök, hogy a harmadik futamon végre bekerültem a top 12-be és pontot tudtam szerezni. Így azért elégedettebben hagyom el a marokkói pályát.” – mondta a fiatal versenyző.

    Tassi csapattársa, Tiago Monteiro, bravúrosan szerepelt a vasárnapi időmérőn. A nagy visszatérő pilótán nem hagyott nyomot az elmúlt 1,5 év, amit versenyzés nélkül töltött: a Q3-ban a 4. helyet szerezte meg, így a második, fordított rajtrácsos futamon a 7. rajtkockából indulva a 8. helyen ért célba, a harmadik futam rajtja után nem sokkal azonban egy ütközés következtében kiesett, így a 24. helyen zárta a versenyt.

    A szezon következő állomása: Április 26-28., Hungaroring

  • Michelisz Norbert nyolcadik a marokkói futam harmadik versenyén

    Michelisz Norbert nyolcadik a marokkói futam harmadik versenyén

    Michelisz Norbert a nyolcadik helyen zárt vasárnap a túraautó-világkupa (WTCR) marokkói nyitóhétvégéjének harmadik versenyén.

    A magyar pilóta hét pozíciót lépett előre a leintésig. A Hyundai versenyzője az első versenyen a 11., a másodikon pedig a 12. helyen ért célba. Tassi Attila a Honda Racinggel sorrendben a 19., a 20. és a 11. pozícióban zárt.

    A WTCR-sorozat következő állomását április utolsó hétvégéjén a Hungaroringen rendezik.

     

  • Catsburg drámája után Tarquinié a második marokkói futam

    Catsburg drámája után Tarquinié a második marokkói futam

    A bajnoki címvédő Gabriele Tarquini nyerte a WTCR második futamát Marokkóban, köszönhetően annak is, hogy márkatársa Nicky Catsburg az élről esett ki.

    A hétvége második (fordított rajtrácsos) futamát két Hyundai kezdhette meg az első sorból, Catsburg és Tarquini sorrendben. A rajt után sem változott kettejük sorrendje, őket pedig az Audis Vernay követett.

    A rajt a legjobban Yann Ehrlacher számára sikerült a legjobban, aki meg tudta előzni a tegnapi futamgyőztes Guerrierit és feljött a negyedik helyre a Lynk & Co-val.

    Ahogy tegnapi versenyen, a mai elsőn is Mehdi Bennani volt az első kieső, mindkétszer baleset miatt kényszerült kiállni. Tegnap Tom Coronel, ma pedig a csapattára Rob Huff volt az „áldozata”.

    A tizedik körig nem igazán történt semmi érdemleges, ekkor azonban megtörtént a dráma,  ugyanis az addig magabiztosan vezető Nicky Catsburg fék hiba miatt a gumifalban kötött ki.

    A mentés idejére a biztonsági autó is a pályára hajtott, így két körrel nőtt a versenytáv. Az újraindítás után Tarquini megtartotta a vezető helyét amit a leintésig meg is őrzött. A verseny utolsó hat körében nem igazán történt előzés, így a sorrend sem változott.

    Az olasz címvédő első sikerét aratta 2019-ben, míg a dobogóra rajta kívül Jean-Karl Vernay és Yann Ehrlacher állhatott fel. Esteban Guerrieri a negyedik helyen fejezte be a futamot, ezzel továbbra is őrzi vezető helyét a pontversenyben.

    Michelisz Norbert a pontszerző 12.helyen végzett, míg Tassi Attila a 20.lett.