Kategória: WTCR

  • Michelisz Norbert körrekorddal szerezte meg a pole pozíciót Portugáliában!

    Michelisz Norbert körrekorddal szerezte meg a pole pozíciót Portugáliában!

    Michelisz Norbert nyerte a WTCR portugál versenyhétvégéjének első időmérő edzését, és körrekordjával három tizedet vert a másodikként záró csapattársára, Augusto Farfusra.

    Michelisz másik két csapattársának már nem alakult ilyen jól a kvalifikáció, ugyanis mindketten lekoccolták a gumifalat. Catsburg 6. lett végül, Tarquini viszont már nem úszta meg ennyivel, ő a mezőny végére került.

    A két remeklő BRC Hyundai-t Yann Ehrlacher követte a Lynk&Co-val, a 4. pedig Huff lett. A brit egyébként a végén megpróbálta megdönteni Norbi idejét, de túlerőltette, és túl keményen tette rá az autót rázókőre, ez pedig a köre végét jelentette.

    Tassi Attilát Mehdi Bennanival egyetemben a mezőny végére száműzték motorcsere miatt.

    A mai verseny magyar idő szerint 16.15-kor rajtol.

    Pozíció Versenyző Gyártó Idő/Hátrány
    1 Norbert Michelisz Hyundai 1:59.498
    2 Augusto Farfus Jr. Hyundai +0.299
    3 Yann Ehrlacher Lynk & Co +0.407
    4 Robert Huff Volkswagen +0.507
    5 Ma Qing Hua Alfa Romeo +0.577
    6 Nicky Catsburg Hyundai +0.701
    7 Aurélien Panis Cupra +0.746
    8 Johan Kristoffersson Volkswagen +0.762
    9 Thed Björk Lynk & Co +0.809
    10 Kevin Ceccon Alfa Romeo +0.823

     

  • Kiadták a portugál BoP-t: Továbbra is a Hyundai a legnehezebb

    Kiadták a portugál BoP-t: Továbbra is a Hyundai a legnehezebb

    Ismertté vált a Túraautó Világkupa (WTCR) portugáliai versenyhétvégére vonatkozó teljesítmény kiegyenlítés, vagyis a BoP, ami miatt továbbra is a Hyundai van legjobban visszafogva.

    Ettől a hétvégétől lép életbe az új számítási módszer, ami szerint sokkal nagyobb hangsúlyt kapnak majd az autók időmérős tempói, a versenyben futott köridőkhöz képest.

    Ennek értelmében az elmúlt fordulókban számos pole-t szerző Hyundaiok futnak majd a legtöbb, 60 kg-os kompenzációs súllyal. Guerrieri fölényes nürburgringi időmérős sikeres +50 kg-jába került a Hondának. Rajtuk kívül még a Volkswagen tudott időmérőt nyerni a közelmúltban, így a németek 30 kiloval „gazdagodtak”.

    A Lynk & Co és az Audi +20, míg a Cupra és az Alfa Romeo autóiba +10 kg kerül majd.

    A BoP többi értéke nem változott, vagyis a Hyundaiok futnak a legnagyobb hasmagassággal, illetve az ő és a Lynk & Co autóinak motorjai lesznek visszafogva.

    Az összes súlyt tekintve pedig megmaradt a Hyundai „előnye”, ők ugyanis 1335 kg-mal futnak majd, ami tízzel több, mint a közvetlen riválisoké, de a legkönnyebb Cupráknál 90 kiloval nehezebbek.

  • Hyundai hisztike: Akár ki is szállhatnak a 2020-as túraautó világkupából!

    Hyundai hisztike: Akár ki is szállhatnak a 2020-as túraautó világkupából!

    A Hyundai tavaly megnyerte a versenyzők és a csapatok bajnokságát is a WTCR első szezonjában, Gabriele Tarquini és az YMR Racing okán. Jelenleg is mindkét bajnokságban a második helyen állnak a szezon felénél, mégis elégedetlenek.

    Ami a túraautó világkupa jövőjével kapcsolatban már biztos, hogy egy szerződéshosszabbítást követően marad az Eurosport Events a WTCR kereskedelmi jogainak a birtokosa, és a WSC Group is, akik a TCR technikai szabályzatát adták a szériába. A Hyundai Motorsport csapatának az igazgatója, Andrea Adamo azonban elégedetlen azzal amilyen irányba halad a bajnokság, mert szerinte elvesztették az uralmat a gyártói programok felett, és ez szerinte elég véleményes. ÉS ezt el is mondta a TouringCarTimesnak:

    „Elég elkeserítő a helyzet,  mert ennek ügyfél alapú versenyzésnek kellene lennie, de talán kicsit túlfeszítettük a határokat. Igazán meg szeretném érteni azt, hogy mi a WTCR jövője.”

    Adamo ezzel eléggé az új 2019-es kínai belépőre a Lynk & Co-ra utal, akik négy autóval vesznek részt a bajnokságban, amelyeket a Cyan Racing üzemeltet. Ezen autókat azonban nem akarják nagyon másutt versenyeztetni. Azzal sem ért igazán egyet ő és a megnevezett cég sem, hogy a BoP mérések alapján a Hyundai i30 N TCR modelljük erejét 97.5%-ra csökkentették, valamint a hasmagasságot megemeltették 90 mmre, ami így a márkák közötti versengésben komoly befolyásoló tényezővel bír. Erről így vélekedett:

    „Ha jól dolgozol, akkor a FIA és a WSC együttesen kinyír a BoP-val, ami ráadásul a világ minden táján érinti az ügyfeleinket, akik ettől nem lesznek boldogok.Ha rosszul végzed el a munkádat akkor sem lesznek boldogok az ügyfelek, hiszen azt gondolják, hogy az autód nem annyira jó. Innen nézve akármit is csinálsz a WTCR-ben, rosszul szerepelsz, és csak elköltesz egy halom pénzt. Megkérdőjelezem tehát azt, hogy jó-e az, amit csinálok. Azt hiszem, hogy a Peugeot lépett okosan: nincsenek itt a túraautó világkupában, így nincsenek a fókuszban. Ugyanakkor olyan BoP-vel mehetnek, ami túlzottan is jó nekik. A TCR nekünk az ügyfél alapú versenyzést jelenti. A WTCR esetében azonban ebben már kételkedek. Számomra az az ügyfél alapú versenyzés, amikor támogatjuk a TCR Kínát, hogy az jobbá váljon, ott leszünk a Új-Zélandon, amikor ott is elindul, hozzáteszünk az ausztrál, ázsiai amerikai meg hasonló országok versenyzéséhez, valamint a TCR Europe-hoz, ami mindenütt jól is működik. Mindent megteszek, hogy támogassam az ügyfél alapú versenyzést, és készen állok erre akár akkora költségvetéssel is, mint amibe a WTCR kerül. Jól dolgozunk, de érteni akarom, hogy mit akar a FIA az Eurosport a WSC a TCR-rel és a WTCR-rel a jövőben. Amint tudjuk azt, hogy mi a terv, eldönthetjük azt, hogy ezt elfogadjuk-e, avagy nem. Amennyiben tetszeni fog akkor OK, ha nem, akkor kiszállhatunk. Azt hiszem, hogy mindenki láthatja, hogy a Lynk & Co egy teljesen gyári program. Nem is kell ezt különösebben elemeznem, mert ezek tények. Így most várok, hogy mi fog történni, majd eldöntjük, hogy mit csinálunk majd. Sehol nincs kőbe vésve az, hogy elkötelezzük magunkat a WTCR iránt, és azt a pénzt amit a túraautó világkupában elköltünk, lazán nemzeti és regionális bajnokságokba is vihetjük, amiből akár nagyobb nyereségünk is lehet, hiszen jelenleg a WTCR-ben nem tiszta a helyzet.”

  • Két Volkswagen siker született szombaton a Nordschleifén

    Két Volkswagen siker született szombaton a Nordschleifén

    Tökéletes szombatot zárt a Volkswagen, ugyanis előbb Johan Kristoffersson majd utána Benjamin Leuchter szerzett futamgyőzelmet a „zöld pokolban” a WTCR német fordulójában.

    A pénteki második időmérő edzést a pálya nagy szakértőjének tekinthető Leuchter nyerte meg, márkatársa Rob Huff illetve a bajnokság első két helyezettje, Esteban Guerrieri és Michelisz Norbert előtt.

    A hétvége második futamán ezen időmérő első tíz helyezettje fordított sorrendben várhatta a rajtot, így egy másik Volkswagen, Johan Kristoffersson indulhatott a pole-ból, mellőle a finn szabadkártyás Antti Buri illetve Tassi Attila előtt.

    A rajt után az Audis finn megpróbálta megelőzni a svéd ralikrossz bajnokot, megelőzni nem tudta, és a köztük lévő kis koccanást kihasználta a remekül rajtoló Frederic Vervisch, aki így fel tudott jönni a második helyre.

    Az Audis Buri folyamatosan lassabb volt mint a mögötte autózók, így előbb a címvédő Tarquini, majd Rob Huff is legyűrte a beugrót. Az első kör végén, Leuchter lemásolta Huff tegnapi dupla előzését, így maga mögé utasította a Guerrieri-Panis duót.

    A második körben Huff került nagyon közel az olasz címvédőhöz, de a Döttinger Höhe egyenesben nem volt meg az elég sebessége az előzéshez. Az utolsó körben az első két helyezett között nagy volt a differencia, így a harmadik hely sorsa volt a legizgalmasabb kérdés.

    Huff a híres Karousel kanyarban próbálta belső íven megelőzni a Hyundaios ellenfelét, de összeértek és a brit bajnok a korlátba csapódott, így nem tudta befejezni a versenyt. Tarquini a sérült autóval nem tudta maga mögött tartani a remek futamot futó márkatársát, Augosto Farfutst, aki első dobogós helyét szerezte meg idén.

    A futamot magabiztosan nyerte Kristoffersson, aki így megszerezte első győzelmét a sorozatban, miközben csapata is először diadalmaskodott idén. Vervisch senkitől sem zavartatva jött be a második helyen, míg a Farfus-Tarquni duó mögött ötödik helyen végzett az élete eddigi legjobb eredményét elérő Tassi Attila.

    A bajnoki tabella élén álló Guerrieri a hetedik lett, de rögtön mögötte futott be a közvetlen riválisa Michelisz Norbi is.

    A harmadik, főfutamot tehát Leuchter kezdhette meg az első helyről, ám a második pozíciót megszerző Huff autóját nem tudták rendbe hozni a rajtra, így a második rajtkocka üresen maradt. A rajt előtt a harmadik kockából induló Guerrieri kuplung problémákra panaszkodott.

    Ám a rajtját ez nem befolyásolta, ugyanis az argentin éllovas lerajtolta a német versenyzőt és az élre állt a Nordschleife előtt.

    A mezőny hátsóbb részében több ütközés is történt a rajt után, aminek az lett az eredménye, hogy Müller kivételével az összes Lynk & Co. kiállni kényszerült. Rajtuk kívül Kristoffersson, Bennani és Monteiro is kisebb incidensekbe keveredett.

    Magyar szempontból viszont Frederic Vervisch és Michelisz Norbert találkozója lett a legfájdalmasabb, ami után a magyar versenyző autója úgy megsérült, hogy nem tudta folytatni a körözést.

    A legjobban Jean-Karl Vernay rajtolt, aki nem kevesebb, mint tíz pozíciót nyert az első kanyarokban. A kavarodások után Guerrieri, Leuchter és Vervisch volt a top3 mögöttük pedig Tassi Attila haladt a negyedik helyen, ám a balsors őt is utolérte, az első kör első felében elfüstölt alatta a Honda, így félre kellett húzódnia.

    Leuchter időközben visszavette a vezetést, és Guerrieri mellett elment a hosszú egyenesben Vervisch is, hátrébb pedig a másik Audival Vernay is megelőzte Tarquinit.

    A második körben egy csúnya baleset is történt, Yvan Müller leszorította a pályáról Nick Catsburgot, aki tempót vesztett, és ezt Kristoffersson igyekezett kihasználni, aki a füvön nem tudta irányítani az autóját és hatalmas tempóval csapódott be a szalagkorlátba.

    Az utolsó körben érdemi változás nem történt, így Benjamin Leuchter hazai pályán megszerezte első WTCR sikerét, Vervisch és Guerrieri előtt.

    A hétvége nagy nyertese így az argentin Guerrieri volt, aki így 45 pontra növelte előnyét Michelisz Norbi előtt az összetettben.

    A világkupa két hét múlva Portugáliában folytatódik.

  • Michelisz remek rajttal győzött a Nordschleifén

    Michelisz remek rajttal győzött a Nordschleifén

    Michelisz Norbert idei első győzelmét aratta a WTCR Nürburgringi első futamán, miután a második helyről fantasztikusan rajtolva az élre állt, majd végig vezette a 3 körös versenyt. Norbi mögött a két argentin ALL-INKL Hondás ért célba, Guerrieri-Girolami sorrendben.

    Ami az első helyet illeti, a rajtnál tényleg eldőlt minden. Guerrierié volt a pole, de Norbi lerajtolta a belső ívről, innentől kezdve pedig elkezdett elhúzni és magabiztos előnyt épített ki. Vervisch eközben feljött a harmadik helyre az Audival, megelőzve a másik Hondás Girolamit.

    Egyből kiesett Yvan Müller, de csapattársa, Thed Björk is nagyon hátraesett. Tarquini viszont fantasztikusan startolva a tizedikről az ötödik helyen találta magát. Nem sokáig örülhetett azonban az olasz veterán, hiszen a kormánymű problémája miatt ki kellett állnia, ezzel Rob Huff örökölte meg a helyét.

    Girolami az elejétől kezdve támadta Vervisch-t a dobogó legalsó fokáért, kettejük csatája pedig a második kör végén, a Döttinger Höhében csúcsosodott ki. Egymás mellett haladva összeért a kerekük, ez pedig a mögöttük haladó Huffnak adott nagy lehetőséget, aki egy zseniális megmozdulással mindkettejük mellett elment, és feljött harmadiknak. Girolaminak viszont ezzel együtt is sikerült megelőznie Vervischt, így az utolsó körben a britet támadhatta. Ez végül sikeresnek is bizonyult, hiszen kemény csatában, de megkaparintotta a harmadik helyet.

    Michelisz szűk két másodperc előnnyel nyert a zöld pokolban, egyébként életében először. Ezzel feljött a bajnoki tabella második helyére, hátránya Guerrierihez képest pedig 28 egység.

    Holnap délelőtt 11 órától pedig folytatódik a program a második versennyel.

  • Remekeltek a magyarok a tegnapi két időmérőn a Nürburgringen

    Remekeltek a magyarok a tegnapi két időmérőn a Nürburgringen

    A WTCR magyar versenyzői, Michelisz Norbert és Tassi Attila remek teljesítményt nyújtottak a tegnap megrendezett első két nürburgringi időmérőn. Michelisz mindkét futamot a közvetlen élmezőnyből kezdheti majd meg, Tassinak pedig élete legjobb eredményét sikerült elérnie a második időmérő edzésen.

    Első időmérő

    Esteban Guerrieri idei második rajtelsőségét szerezte meg, miután megnyerte az esővel tarkított első időmérő edzést a Nürburgringen.

    A Münnich Motorsport Honda versenyzője legjobb ideje egy 10:30.955 volt, ami több, mint másfél perccel lassabb a szabadedzésen autózott legjobbjától. Természetesen a heves esőzések miatt lassultak ennyit a köridők.

    Az argentin után a BRC Hyundai magyar versenyzője, Michelisz Norbert volt a leggyorsabb. A magyar versenyzőn több, mint hat másodpercet kapott argentin riválisától. Nestor Girolami lett a harmadik, pár ezred másodperccel lemaradva Norbitól.

    Az edzést nem úsztuk meg baleset nélkül, ugyanis Mikel Azcona a Bergwerk kanyarban elveszítette uralmát a Cupra TCR-je felett és lesodródott a pályáról. Az eset miatt sárga zászlóztak, ami elvette a javítási lehetőséget a versenyzőktől. Azonban ez nem befolyásolt semmit, mert az időjárási körülmények egyre rosszabbak lettek.

    A pole miatt Guerrierri immáron 15 pontra növelte előnyét a Lync&Co svéd versenyzőjével, Thed Björkkel szemben.

    Második időmérő

    A Nürburgring specialista, Benjamin Leuchter karrierje első pole pozícióját könyvelhette el a második nürburgringi időmérőn, megelőzve ezzel márkatársát, Rob Huffot.

    Az edzés elején még nedves volt a pálya, amit a Volkswagen versenyzői ki is tudtak használni, ugyanis rögtön az edzés elején bebetonozták magukat az első két helyre. Tíz perccel az edzés vége előtt elkezdett száradni a pálya. Thed Björk ezt kihasználva rögtön az élre ugrott, megelőzve ezzel a két Volkswagent. Nicky Catsburgon azonban kifogtak az átmeneti körülmények és falnak ütközött, ami miatt megsérült az autója felfüggesztése.

    Azonban a két Volkswagen pilóta száraz pályás gumikon sem találtak legyőzőre és átvették a vezetést Björktől. Leuchter és Huff mögött az első időmérő sztárjai, Esteban Guerrieri és Michelisz Norbi végeztek.

    Ki kell emelni Tassi Attila nyolcadik helyét, ugyanis a fiatal magyar tehetségnek ez az eddigi legjobb időmérős eredménye.

    Az első futamot 17:30-kor, a második és a harmadik futamot pedig a szombat reggel rendezik majd meg.

  • Női versenyző indulna a WTCR-ben!

    Női versenyző indulna a WTCR-ben!

    A skandináv TCR-ben versenyző Mikaela Åhlin-Kottulinsky azt fontolgatja, hogy jövőre szintet lépne, és a WTCR-ben próbálna szerencsét. Noha nem valószínű a teljes szezon, azért reméli, hogy legalább szabadkártyásként kipróbálhatja majd magát a mezőnyben.

    A 26 éves svéd versenyzőnő nyert már versenyt STCR-ben, a PWR Racinggel és kilátogatott a legutóbbi, zandvoorti WTCR hétvégére is.

    „Először is nagyszerű, hogy a PWR Racing ilyen nagyszerű munkát végez a WTCR-ben.” – mondta. „Persze a célom, hogy teljesítsek egy versenyt (WTCR-ben), és remélhetőleg jövőre lesz is valami. De jelen pillanatban az a terv, hogy itt maradok (TCR Scancinaviában) és tovább gyűjtöm a tapasztalatokat és építem az önbizalmamat. Ez nehéz dolog, tapasztalatokra van szükség ahhoz, hogy az ember konzisztens és versenyképes lehessen egy top kategóriás bajnokságban.”

    Noha a WTCC-ben korábban már szerepelt női versenyző, Sabine Schmitz személyében, a WTCR történetében Åhlin-Kottulinsky lenne az első női résztvevő.

    „Mindig próbáljuk segíteni a nőket a motorsportban.” – mondta Daniel Haglöf, a PWR Racing tulajdonosa és WTCR versenyzője. „Ez egy fantasztikus sport, ahol nők és férfiak azonos alapok mellett versenyezhetnek, és ezért próbájuk segíteni Mikaelát is a TCR Scandinaviában és reméljük, hogy a jövőben a WTCR rajtrácsán is láthatjuk majd.”

  • Fals információk terjednek arról, hogy a WTCR Bathurstba menne

    Fals információk terjednek arról, hogy a WTCR Bathurstba menne

    Az utóbbi napokban a magyar médiában is némi izgalomra adott okot az, hogy a WTCR esetlegesen Ausztráliába tart, miután sikerrel rajtrolt el a TCR Australia múlt héten a Sydney Motorsports Parkban. A TouringCarTimes azonban úgy tudja, hogy az ausztrál média enyhén félreérthette a CAMS vezérének a szavait, amikor egy lehetséges WTCR fordulóra terelődött a szó, Bathurstban.

    A CAMS igazgatója, Eugene Aroccát idézték, mely szerint már egyeztettek TCR rendszer alapítójával Marcello Lottival arról, hogy a WTCR-t is elhozzák Ausztráliába, amelynek ideális helyszíne lehetne Bathurst, de Lotti cége, a WSC Group részéről egy szóvivő megerősítette, hogy ez ebben a formában helytelen. Arocca ennyit mondott:

    „Nagyon is nyomatékosan kifejezzük azon célunkat, hogy a WTCR megjelenjen nálunk valamilyen formában, és az országban akadnak remek pályák. Remek a kapcsolatunk Marcello Lottival is. Ott voltam az első találkozón ahol egyeztettünk, majd voltam Milánóban is, ahol újra találkoztunk, és tetszik nekik az, amit Ausztráliában csinálunk. Ha tovább haladunk ebben a mederben, amiről beszéltünk vele, úgy gondoljuk, hogy sikerült elültetni egy magot, amely már az ő akaratával együtt kihajthat.”

    Ezek a hallgatólagos tárgyalások azonban nem egy WTCR futam ausztrál rendezéséről szóltak, hanem egyértelműen egy másik TCR szériáról. A WTCR ugyan a TCR piramis csúcsa, de a túraautó világkupa promótere az Eurosport Events, így Lottinak nincs beleszólása azon bajnokság versenynaptárjának az alakulásába. A WSC Csoport abban érdekelt, hogy számos TCR szériát szervez és irányít, olyanokat mint a TCR Europe és Asia, amely mindkettő a FIA által felügyelt nemzetközi sorozat. Arról pedig nem nyilatkoztak, hogy melyik szériáról is egyeztettek Aroccával Lottiék.

    Annyi mindenesetre biztos most, hogy a WSC sportigazgatója Nunzia Corvino ott lesz a következő TCR Australia versenyen június 8-9-én Phillip Islanden.

  • Thed Björk egy csapatutasítás után tudta megnyerni a harmadik versenyt Zandvoortban

    Thed Björk egy csapatutasítás után tudta megnyerni a harmadik versenyt Zandvoortban

    A WTCR zandvoorti hétvégéjének utolsó versenye Thed Björk győzelmét hozta. A svéd pilóta mögött Yann Erlacher és Michelisz Norbert ért célba.

    A versenyen a legnagyobb izgalmat a Lync & Co versenyzői közötti rádiózás szolgálta. Erlachert ugyanis megkérték arra, hogy engedje el a nála gyorsabb Björköt. A francia pilóta nehezen fogadta az utasítást, nagyon mérges lett miatta, azonban végül elengedte svéd márkatársát.

    Erlacher az első helyről vághatott neki a versenynek, azonban Björk lerajtolta őt és csak szabálytalanul tudta visszaelőzni őt. A francia versenyzőt Björk és a két Hyundai, Augusto Farfus és Michelisz Norbert követte. Yvan Müller is meg tudta őrizi az ötödik rajtpozícióját, csak úgy, mint Erlacher a sajátját.

    A probléma a harmadik körben kezdődött, ugyanis Björk azt az üzenetet kapta a versenymérnökétől, hogy majd szabadon meg fogja tudni előzni a versenyben vezető csapattársát. Néhány kör múlva Erlacher versenymérnöke, Kevin Berry azt mondta neki, hogy a szabálytalan manőverje miatt vissza kell engednie maga elé Björköt. A francia versenyző eléggé idegesen fogadta a mérnöke kérését.
    Elinte úgy tűnt, hogy a 22 éves versenyző nem fogja megtenni, azonban a kilencedik körben végül elengedte Björköt. A Lync & Co-nál biztosan lesz majd miről beszélni, ugyanis az egész történet nagyon zavaros volt.

    Björk végül nyolc tized másodperces előnnyel nyerte meg a versenyt Erlacher előtt. A harmadik helyen pedig Michelisz Norbert ért célba, aki az utolsó körben tudta megelőzni az előtte autózó Farfust. Müller egy számára eseménytelen verseny után lett ötödik, Mikel Azcona pedig hatodik lett, fontos pontokat szerezve ezzel.

    Johann Kristoffersson lett a hetedik, a bajnokság éllovasa, Esteban Guerrieri pedig nyolcadikként ért célba. Michelisz csapattársa, Gabriele Tarquini lett a kilencedik, megelőzve Rob Huffot, aki tizedik lett.

    Guerrieri továbbra is vezet, azonban Björk már csak 11 ponttal van lemaradva a hétvégén szerzett két győzelmének köszönhetően. A pontverseny haramdik helyén pedig a hungaroringi hétvége sztárja, Nestor Girolami áll.

    A WTCR következő versenyhétvégéjét a Nürnburgringen rendezik majd meg!

  • Guerrieri nyert, és növelte előnyét az összetettben

    Guerrieri nyert, és növelte előnyét az összetettben

    Az argentin Esteban Guerrieri nyerte a második zandvoorti WTCR futamot. A Hondás pilóta rajt-cél győzelmet aratott két Volkswagen, Benjamin Leuchter és Johann Kristoffersson előtt.

    A fordított rajtrács értelmében Guerrieri és Leuchter várhatta az első sorból a lámpák kialvását. A rajt után nem változott köztük a sorrend, őket Kristofferrson és Catsburg követte. Yvan Müller Mikel Azconát lerajtolva jött fel az ötödik helyre.

    Már az első kör végén pályára kellett hajtani a biztonsági autónak, miután Tassi Attila és Tom Coronel találkozása után a magyar versenyző húzta a rövidebbet és a sóderágyban fejezte be a versenyt.

    Az újraindítás után gond nélkül eljött a mezőny, ám az ötödik kör végén Yvan Müller hibázott az utolsó kanyarban, megcsípte a füvet így vissza esett a nyolcadik helyre, majd a következő körben Yann Ehrlacher is elment mellette.

    A szombati győztes Thed Björk szintén hátrébb ért célba a rajthelyéhez képest, ő végül a 12.lett.

    Az élen Guerrieri simán megtartotta végig az első helyét, hiába voltak szorosan mögötte a Volkswagenek. A Honda versenyzője idei második sikerét aratta, míg Leuchter és Kristoffersson első ízben állhatott dobogóra a Világkupában.

    Catsburg hazai pályán a negyedik helyen zárt, mögötte Azcona, Farfus, Michelisz, Ehrlacher, Müller és Girolami volt a top10 sorrendje.

    Győzelmével Guerrieri 20 pontosra növelte előnyét honfitársa Girolami előtt, míg Björk 28 pontos hátránnyal áll a harmadik helyen.

    A hétvége harmadik versenye – amelyen Michelisz Norbert a harmadik helyről fog rajtolni – 16:35-kor kezdődik.