Kategória: WTCR

  • Tassi negyedik, Michelisz ötödik a Nürburgringen

    Tassi negyedik, Michelisz ötödik a Nürburgringen

    Tassi Attila egy negyedik, Michelisz Norbert pedig egy ötödik hellyel kezdte a túraautó-világkupa (WTCR) idei szezonját a németországi Nürburgringen.

    Az idény első fordulójának szombati két futama közül a 2019-ben bajnok Michelisz (Hyundai) az elsőn ért célba ötödikként, míg Tassi (Honda) a második versenyen lett negyedik.

    A mezőny harmadik magyar versenyzője, a Zengő Motorsport Cupráját vezető Boldizs Bence az első futamon 19., a másodikon pedig a pontszerző, 13. helyen zárt.

    A szezonnyitó első viadalát a portugál Tiago Monteiro nyerte a Hondával, míg a második versenyen a francia Jean-Karl Vernay (Hyundai) diadalmaskodott.

    A WTCR történetének első női pontszerzője a svéd Jessica Bäckman lett, aki a második futamon Boldizs mögött tizennegyedikként ért célba a Hyundai-jal.

    Az összetettben az első versenyhétvége után Vernay vezet 39 ponttal, mögötte Monteiro a második 33-mal, míg az argentin Nestor Girolami (Honda) a harmadik szintén 33 ponttal. A magyarok közül Tassi a nyolcadik (17 pont), Michelisz a 12. (11), Boldizs pedig a 16. (3).
    A WTCR 2021-es idényének második fordulóját a portugáliai Estorilban rendezik június 26-27-én.

  • Tarquini: “Még nem vonulok vissza, új autónk lett, fejlődőképes!”

    Tarquini: “Még nem vonulok vissza, új autónk lett, fejlődőképes!”

    Gabriele Tarquini a 17. szezonját kezdi meg a túraautózás világában, és a BRC Motorsport új Hyundai Elantra N-ját hajtja majd az olasz csapatnál a WTCR-ben. Hatalmas tapasztalata ellenére az 59 éves pilóta nem gondolkozik azon, hogy abbahagyja a versenyzést, sőt újabb bajnoki címmel gazdagítaná a karrierjét.

    Az olasz kétszer volt a világ legjobbja: 2009-ben a WTCC-ben, majd a WTCR első évében, 2018-ban diadalmaskodott, de tavaly nehéz éve volt, miután a Hyundai eléggé érintett volt a BoP problémák miatt. Így nyilatkozott Tarquini a TouringCarTimesnak:

    „A tavalyi év nehéz volt, mégis fontosnak éreztem, hogy visszatérjek ebben a szezonban. Új autónk lett, és látni szeretném, ahogy fejlődik és versenyképessé válik.”

    Az előszezoni teszteken, Vallelungában Tarquinira jó benyomást tett az új masina, amely az i30 N TCR helyére érkezett:

    „Az autó jól néz ki, az i30-ashoz képest elég hosszú, más a tengelytáv is, de ezt vezetés közben nem érzed. A tesztek alatt jól éreztem magamat az autóban, de kellenek bele még a kilométerek.”

    A szezon a több mint 20 kilométeres Nordschleifén kezdődik, amely egy olyan pálya, amelyről Tarquini úgy véli, hogy nem teszi lehetővé azt, hogy a BRC kihozhassa a legtöbbet az új Elantra N-ből a bemutatkozásakor, így az olasz egy kemény szezonnyitóra számít:

    „A Nordschleife nem a legjobb számunkra, hosszú és bonyolult, nehéz pálya. Nem használok szimulátort, így nehéz megtanulni a kanyarokat. Kemény hétvége lesz ez számunkra.”

  • Három magyar pilótával, a Zöld Pokolban indul a WTCR szezon, a Goodyear felkészült

    Három magyar pilótával, a Zöld Pokolban indul a WTCR szezon, a Goodyear felkészült

    A hétvégén rajtol az FIA Túraautó Világkupa (WTCR) 2021-es szezonja. A Goodyear felkészült rá, hogy immár második éve kizárólagos beszállítóként biztosítson abroncsokat a benzines túraautó-versenyzés első számú kategóriájába. Még több izgalomra ad okot, hogy a versenyzők elsőként a motorsport egyik legnehezebb pályáján küzdhetnek meg egymással: a Nürburgring Nordschleifén.

    A Goodyear tavaly csatlakozott a WTCR-hoz: az összes csapat és versenyző számára a vállalat szállította a a 360 lóerős túraautókhoz kifejlesztett Goodyear Eagle F1 SuperSport versenyabroncs száraz és nedves pályakörülményekre alkalmas változatait. A sorozat promóterével, a Eurosport Eventsszel fennálló kapcsolatának köszönhetően a Goodyear a #FollowTheLeader kampány keretében debütált a bajnokságban. Ez a kampány a 2021-es szezon során is folytatódik.

    A WTCR idei nevezési listáján 12 nemzet színeiben induló 22 állandó versenyző szerepel. A versenyszezon során a WTCR mezőnye nyolc pályára látogat el, melyek mindegyike egyedi kihívásokat tartogat. A mezőnyben öt márka képviselteti magát:

    • A Hyundai hat vadonatúj Elantrával méreti magát olyan pilótákkal, mint a legsikeresebb magyar autóversenyző, a 2019-es bajnok Michelisz Norbert és a kétszeres WTCC/WTCR bajnok Gabriele Tarquini. A tavaly 13. helyen végző Michelisz idén az új autóval ismét jó esélyekkel indul.
    • A négy Honda Civic Type R pilótái között van a harmadik szezonját kezdő, tavaly két dobogós helyet szerző Tassi Attila, valamint olyan sztárok, mint Tiago Monteiro és Esteban Guerrieri.
    • A CUPRA gyári csapata idén is egy magyar istálló, a Zengő Motorsport lesz. A négy León közül az egyiket a fiatal Boldizs Bence vezeti, csapattársai között ott van az exbajnok Rob Huff, illetve a spanyol veterán, Jordi Gené.
    • A tavalyi szezont domináló kínai gyár, a Lynk & Co (a Volvo testvérmárkája) négy autóval, a pilóták közt a címvédő Yann Ehrlacherrel, a négyszeres világbajnok Yvan Mullerrel és a 2017-es bajnok Thed Björkkel áll rajthoz.
    • Az Audi is négy új fejlesztésű RS3-mal képviselteti magát, az egyiket a közönségkedvenc holland veterán, Tom Coronel vezeti.

    Sebastian Trinks, a Goodyear WTCR-ért és az elektromos PURE ETCR sorozatért felelős vezetője újabb izgalmas szezonra számít.

    „A Lynk & Co, a CUPRA és a Honda már bizonyított autóihoz idén az Audi és a Hyundai új modellje csatlakozik, így az eddigieknél is szorosabb WTCR-versenyeket várunk. A mezőny tagjai között találunk rendkívül tapasztalt versenyzőket is, köztük hat FIA-világbajnokot. Következésképpen a világbajnoki címért folytatott küzdelem várhatóan még a tavalyinál is kiélezettebb lesz” – fogalmazott Trinks.

    A 25 km-es, erdős hegyi utakon kanyargó Nürburgring Nordschleifén zajló nyitófordulót neves pályákon – úgymint az Estoril (Portugália), az Aragón (Spanyolország) és a Hungaroring – megrendezett versenyek követik. Az Adria versenypálya először szerepel a WTCR-naptárban; az olaszországi futamra nyáron kerül sor. A szezonzáró versenyeket ázsiai helyszíneken rendezik: az Inje Speediumon (Dél-Korea), a Ningbón (Kína) és a lenyűgöző makaói utcai pályán.

    A teljes szezonra mindössze egyetlen slick abroncskeverék áll rendelkezésre, így a Goodyearnek olyan rendkívül sokoldalú specifikációt kellett kifejlesztenie, amely különböző időjárási körülmények között, igen eltérő adottságokkal rendelkező pályákon is megállja a helyét.

    „Megállapodtunk a csapatokkal és a Eurosport Events szervezettel, hogy a tavaly használt specifikációt fogjuk bevetni – tette hozzá Trinks. – Költségmegtakarítási szempontból ez előnyös a csapatok számára, hiszen az abroncsok tesztelése során felhasználhatják az előző évben gyűjtött adatokat és nem kell ismét egy új abronccsal megismerkedniük. 2020-ban a csapatok és a versenyzők is igazán pozitívan nyilatkoztak az abroncsok teljesítményéről, így bizakodóak vagyunk a tekintetben, hogy a kihívásokkal teli és szoros versenyeket ígérő idei szezonban a megfelelő termékkel tudjuk támogatni őket. Rendkívül izgatottan várjuk a Goodyear #FollowTheLeader kampányának folytatását is, melynek keretében a tabella élén álló versenyző elismerésben részesül: megkapja a kampány logójával ellátott szélvédőszalagot, illetve mellényt.”

    Trinks szerint a nürburgringi hétvégén a kiszámíthatatlan időjárás okozza a legnagyobb nehézséget: „A Nürburgringen az időjárás pillanatok alatt, akár egyetlen körön belül változhat: még az is előfordulhat, hogy a száraz körülmények között indított rajtot követően eső várja a mezőnyt az aszfaltcsík másik felén. Az előrejelzés szerint száraz idő várható, 20-22 °C körüli környezeti hőmérséklettel; bár állandó időjárási viszonyokra számíthatunk, ezt itt sosem tudhatjuk biztosra. Ezen a hétvégén ez jelenti majd a legnagyobb kihívást a csapatok számára.”

    Az edzések a Nürburgringen már csütörtökön megkezdődnek, a két – egyenként háromkörös (76 km) – futamot pedig szombat délelőtt rendezik. A hétvége másik eseménye az ADAC TOTAL 24 órás verseny, melyen valamennyi túraautó – több tucat más autóval együtt – szintén Goodyear abroncsokon fut majd.

     

  • Csak védettségi igazolvánnyal lehet kilátogatni idén a Magyar Nagydíjra

    Csak védettségi igazolvánnyal lehet kilátogatni idén a Magyar Nagydíjra

    Az már korábban biztos volt, hogy a tavalyi futammal ellentétben, idén már lehetnek nézők a Forma-1-es Magyar Nagydíjon. Most pedig az is kiderült, hogy milyen feltételek teljesülése esetén vehetnék részt rajta nézők.

    A Hungaroring hivatalos oldalán már olvasható, hogy a Magyar Nagydíjra csak érvényes védettségi igazolvánnyal lehet menni, amit megerősített Schanda Tamás – az Innovációs és Technolgiai Minisztérium államtitkára – is egy facebook videóban.

    „A Formula 1-es és más nemzetközi sorozatok idei magyarországi futamait a tervek szerint nyitott kapukkal, nézők előtt szervezik meg, persze a mindenkori járványügyi előírásokat betartva. Így a Hungaroringen szoríthatnak a kedvenceiknek a védettségi igazolvánnyal rendelkező, hazai szurkolók.” – jelentette be az államtitkár.

    Idén tehát a Túraautó Világkupa (Michelisz Norbert), a Kamion Európa-Bajnokság (Kiss Norbert) és a Forma-1-es hétvégére (Formula 3: Tóth László), valamint más hazai és nemzetközi versenyekre csak a védettségi igazolvánnyal rendelkező szurkolók mehetnek be.

  • Világbajnokot igazolt a Zengő Motorsport!

    Világbajnokot igazolt a Zengő Motorsport!

    A negyedik Cupra is gazdára talált, Azcona, Gené és Boldizs után egy tapasztalt róka csatlakozik a Zengő Motorsport legénységéhez.

    A brit 2019 után tér vissza a világkupa mezőnyéhez, a tavalyi évet a skandináv TCR bajnokságban töltötte, és meg is nyerte azt.

    „Nagyon boldog vagyok, hogy visszatérhetek a WTCR-be a Zengő Motorsporttal, akiket már jó ideje ismerek.” Jelentette ki Rob Huff, 2012 túraautó világbajnoka.

    „Tudom, hogy a Cupra erős autó. Alapjaiban egyezik a Volkswagennel, amit két éve én fejlesztettem. Tavaly Svédországban küzdöttem ellenük, most jó lesz vezetni is egyet.”

    Huff a héten találkozott először a csapattal, és egy hungaroringi teszt keretein belül ki is próbálta új autóját.

    „Örülök, hogy egy világbajnokot tudhatunk a csapatban.” – jelentette ki Zengő Zoltán. – „Remélem, most már mindenki számára világos, az utóbbi időszakban nem a levegőbe beszéltem.” – utalt arra, hogy a télen sztárigazolást emlegetett.

    „Az a célunk, hogy a pilóták és a csapatok bajnokságát is megnyerjük. Van nálunk fiatalság és tapasztalat, ez a kombináció pedig sikerre vezet majd.” – jelentette be ambiciózus céljait a csapatfőnök.

    Azt még nem tudni, Huff – már bejelentett – skandináv programját ez hogyan befolyásolja majd. A két sorozat naptára két alkalommal, a nürburgringi és a hungaroringi hétvégén ütközik majd.

    Az idei WTCR mezőny:

    # Pilóta Csapat Autó
    68 ?? Yann Ehrlacher
    Cyan
    Racing
    ?? Lynk & Co
    03
    100 ?? Yvan Muller
    11 ?? Thed Björk
    12 ?? Santiago Urrutia
    9 ?? Tassi Attila
    Münnich
    Motorsport
    ?? Honda
    Civic Type R
    18 ?? Tiago Monteiro
    29 ?? Néstor Girolami
    86 ?? Esteban Guerrieri
    16 ?? Gilles Magnus (T)
    Comtoyou
    Racing
    ?? Audi
    RS 3 LMS
    22 ?? Frédéric Vervisch
    17 ?? Nathanael Berthon (T)
    32 ?? Tom Coronel (T)
    3 ?? Gabriele Tarquini
    BRC
    Squadra Corse
    ?? Hyundai
    Elantra N
    5 ?? Michelisz Norbert
    8 ?? Luca Engstler
    Racing Team
    Engstler
    69 ?? Jean-Karl Vernay
    19 ?? Andreas Bäckman (T)(J)
    Target
    Competition
    26 ?? Jessica Bäckman (T)(J)(F)
    96 ?? Mikel Azcona
    Zengő
    Motorsport
    ?? Cupra
    4 ?? Jordi Gené
    55 ?? Boldizs Bence (T)
    79 ?? Rob Huff
  • WTCR: egy utcai helyszín kiesik, viszont klasszikus tér vissza a naptárba

    WTCR: egy utcai helyszín kiesik, viszont klasszikus tér vissza a naptárba

    A járványügyi helyzet miatt idén nem tudják megrendezni a WTCR fordulóját Vila Realban, ezért az Eurosport Events Estorilba helyezte át a hétvégét.

    Nem ismeretlen számukra a helyszín, hiszen a FIM Endurance World Championship – ami szintén az Eurosport égisze alá tartozik – rendszeresen ellátogat ide. Ami a túraautókat illeti, a WTCC egyszer, 2008-ban látogatott el oda, tehát 13 éve.

    Az akkori mezőnyből négyen vannak még a világkupán. Nem meglepő módon Yvan Muller, Gabriele Tarquini, Tom Coronel és Tiago Monteiro állt már akkor is rajthoz. Utóbbi meg is nyerte az egyik versenyt hazai pályán. Ötödikként pedig érdemes még megemlíteni Luca Engstler apját, Franzot is.

    „A cél az volt, hogy Portugáliát a naptárban tartsuk.” – emelte ki Francois Ribeiro, a WTCR első embere. – „Persze kár, hogy most már második éve nem élvezhetjük Vila Real vendégszeretetét.”

    „A Circuito do Estorilban egy kiváló létesítményre számíthatunk, ami izgalmas versenyzésről és jó csapatáról ismert. Csakúgy, mint Vila Real.”

    Bár idén nem lesz ott verseny, a felek elárulták, 2022-től kezdve három éves szerződést írtak alá a portugál várossal. Így előreláthatólag 2024-ig biztosan lesz WTCR hétvége az utcai pályán.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    FIA WTCR (@fia_wtcr) által megosztott bejegyzés

  • A Toyota Gazoo Racing Argentina zöld utat adott az új Corolla TCR-nek

    A Toyota Gazoo Racing Argentina zöld utat adott az új Corolla TCR-nek

    Hivatalosan is megerősítést nyert a Toyota bevezetése a TCR mezőnyébe, miután a hírek szerint a Toyota Gazoo Racing Argentina engedélyt kapott a Corolla szedán versenyváltozatának homologizálására és fejlesztésére.

    Még tavaly augusztusban jelentek meg először a hírek arról, hogy a japán gyártó csatlakozhat a Honda, a Hyundai és az Audi csapataihoz a TCR-sorozatokban, és most megerősítést nyert, hogy a Toyota Gazoo Racing Argentina – a Super TC2000 program mögött álló csapat – fogja fejleszteni az autót.

    A Corolla TCR-en már folynak a munkálatok, mielőtt az autót homologizálják, és ezt követően az ügyfélcsapatok rendelkezésére bocsátják, hogy a világ különböző TCR-sorozataiban – köztük a Túraautó Világkupában – indulhassanak vele.

    „Büszkék vagyunk arra, hogy engedélyt kaptunk a központunktól arra, hogy felelősek legyünk egy Toyota versenyautó homologizációjáért, fejlesztéséért, gyártásáért és értékesítéséért a TCR versenyekre” – mondta Daniel Herrero, a Toyota Argentina elnöke és a Toyota Gazoo Racing Latin America vezetője.

    „Ez azt mutatja, hogy a Toyota Motor Corporation belénk és a motorsport-iparágunkba vetett bizalma egyértelmű. Számunkra ez kettős elégtétel, mert a mi csapatunk lesz a felelős azért, hogy a Toyota várhatóan világszerte bekerül a TCR-sorozatba, és azért is, mert ez a projekt lehetőséget ad arra, hogy Argentína motorsport-iparát népszerűsítsük a világon.”

    Marcello Lotti, a WSC elnöke elmondta, hogy nagy az öröme, hogy a japán gyártó csatlakozik a TCR-hez.

    „Hat év telt el a TCR elindítása óta, és még mindig új gyártók csatlakoznak!” – mondta. „Most üdvözöljük az érkezésüket, egy globális autóipari óriásét, akik mindig is komolyan vették a motorsportos tevékenységeiket.”

    „A Gazoo Racing Argentina kinevezése a Corolla TCR fejlesztésére, építésére és forgalmazására egy újabb fontos mérföldkövet jelent a TCR koncepció sikerében”.

  • Három magyar pilóta már biztosan lesz a WTCR-ben

    Három magyar pilóta már biztosan lesz a WTCR-ben

    A WTCR oszlopos tagjai, Michelisz Norbert (Hyundai) és Tassi Attila (Honda) mellett a Zengő Motorsport egyik Cuprájában találhatunk majd magyar versenyzőt.

    A tavalyi szezont 35 ponttal záró Boldizs Bence újra lehetőséget kap majd az alakulatnál, a Cupra két gyári pilótája, Mikel Azcona és Jordi Gené mellett.

    Boldizs az újoncok bajnokságát harmadik, a privát kupát ötödik helyen zárta. Összesítésben pedig egy hatodik hely volt a legjobbja a Hungaroringen, ahol fordított rajtácsos pole-ból is indulhatott.

    „Rendkívül boldog vagyok, hogy továbbra is a legmagasabb szinten versenyezhetek a Zengővel és a Cuprával. A tavalyi év nagyon intenzív volt, és sokat tanultam.”

    „Májusban teszteltem először TCR autót, az év végére pedig már többször is bekerültek a Q2-be a legjobbak ellen.”

    „Még mindig a tanulási fázisban tartok, de idén az a célom, hogy sokszor elérjem a Q2-t. Ha ez megtörténik, akkor jobb helyről indulhatok majd a versenyeken is.”

    A Zengő negyedik WTCR pilótája még nem ismert, májusban azonban fény derülhet az ő kilétére is.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    FIA WTCR (@fia_wtcr) által megosztott bejegyzés

  • Ismét a Zengő lesz a Cupra gyári csapata, két versenyző már ismert

    Ismét a Zengő lesz a Cupra gyári csapata, két versenyző már ismert

    A Cupra bejelentette, visszatér a világkupára. A gyár mind a négy autóját a Zengő Motorsport fogja majd felkészíteni.

    Két spanyol, az ETCR-ben is őket képviselő Jordi Gené, illetve Mikel Azcona már biztosan részei lesznek a magyar csapat felállásának.

    Azcona tavaly hazai pályán, a Motorland Aragónon szerezte meg a Zengő első világkupa győzelmét, és végül hetedik lett a bajnokságban.

    „Nagyon boldog vagyok, hogy még egy évig folytathatom a Cuprával a WTCR-ben. Két győzelmekkel teli év után az a célom, hogy a címért küzdjek.” – jelölte ki a kívánt eredményt Azcona.

    Gené eközben hat év kihagyás után tér vissza, legutóbb 2015-ben TCR International sorozatban lett harmadik.

    „Már részese voltam a Cupra León Comppetición fejlesztésének, szóval tudom, mire képes ez a modell. Érdekes szezon lesz.” – jegyezte meg sejtelmesen a WTCR újonca.

    A 2021-es WTCR mezőny:

    # Pilóta Csapat Autó
    68 ?? Yann Ehrlacher
    Cyan
    Racing
    ?? Lynk & Co
    03
    100 ?? Yvan Muller
    11 ?? Thed Björk
    12 ?? Santiago Urrutia
    9 ?? Tassi Attila
    Münnich
    Motorsport
    ?? Honda
    Civic Type R
    18 ?? Tiago Monteiro
    29 ?? Néstor Girolami
    86 ?? Esteban Guerrieri
    16 ?? Gilles Magnus
    Comtoyou
    Racing
    ?? Audi
    RS 3 LMS
    22 ?? Frédéric Vervisch
    17 ?? Nathanael Berthon
    32 ?? Tom Coronel
    3 ?? Gabriele Tarquini
    BRC
    Squadra Corse
    ?? Hyundai
    Elantra N
    5 ?? Michelisz Norbert
    8 ?? Luca Engstler
    Racing Team
    Engstler
    69 ?? Jean-Karl Vernay
    19 ?? Andreas Bäckman
    Target
    Competition
    26 ?? Jessica Bäckman
    96 ?? Mikel Azcona
    Zengő
    Motorsport
    ?? Cupra
    León Competición
    4 ?? Jordi Gené
    TBA
    TBA
  • Lesz női versenyző a WTCR-ben: egy testvérpár, két Hyundai érkezik!

    Lesz női versenyző a WTCR-ben: egy testvérpár, két Hyundai érkezik!

    A WTCR mezőnye két privát Hyundai Elantrával lett több, ugyanis a svéd testvérpár, Andreas és Jessica Bäckman csatlakozott a sorozathoz a Target Competitionnel.

    A két svéd tavaly a TCR Europe-ban állt rajthoz, Andreas – bár egy hétvégét kihagyott – egy győzelemmel a hatodik lett, Jessica pedig a 18. helyen zárt.

    „Már várom, hogy feljebb lépjek eggyel, és tovább fejlődhessek pilótaként. Már régóta célunk volt a WTCR, most a csapatunkkal, a Target Competitionnal tehetjük meg ezt a lépést.” – emelte ki Andreas.

    „Nehéz lesz, mivel sok pilótának több tapasztalata van, és több világbajnok is a rajtrácson lesz majd, de már várom a kihívást.”

    Andreas & Jessica Bäckman, Target Competition, Hyundai, WTCR, racingline.hu
    Fotó: FIA WTCR

    „Az egyik célom az volt, hogy a karrierem során a legjobb versenyzők ellen küzdhessek a WTCR-ben. Nem fogtam még fel, hogy ezt most bejelenthetem.” – nyilatkozta a húga.

    Mivel a WTCR idén nők számára is kiírt egy külön értékelést. Jessica abban is indulhat majd amellett, hogy a Target által üzemeltetett autók a privát értékelésben is szerepelnek majd.

    „Én leszek az első nő, aki szerepel a sorozatban, erről már álmodtam. Remélem több lánynak inspirációként szolgálok majd, hogy kezdjék el, vagy folytassák a motorsportot. Mindent bele fogok adni, és már várom a szezon kezdetét.”

    Ami érdekes, a testvérek hiába nem kapnak gyári támogatást, a Target is az új Hyundai modellel, az Elantrával állhatnak majd rajthoz.

    Az idei WTCR mezőny:

    # Pilóta Csapat Autó
    1 ?? Yann Ehrlacher
    Cyan
    Racing
    ?? Lynk & Co
    03
    100 ?? Yvan Muller
    11 ?? Thed Björk
    12 ?? Santiago Urrutia
    9 ?? Tassi Attila
    Münnich
    Motorsport
    ?? Honda
    Civic Type R
    18 ?? Tiago Monteiro
    29 ?? Néstor Girolami
    86 ?? Esteban Guerrieri
    17 ?? Nathanael Berthon (T)
    Comtoyou
    Racing
    ?? Audi
    RS 3 LMS
    32 ?? Tom Coronel (T)
    22 ?? Frédéric Vervisch
    16 ?? Gilles Magnus (T)
    5 ?? Michelisz Norbert
    BRC
    ?? Hyundai
    Elantra N
    3 ?? Gabriele Tarquini
    8 ?? Luca Engstler
    Engstler
    69 ?? Jean-Karl Vernay
    19 ?? Andreas Bäckman (T)
    Target
    26 ?? Jessica Bäckman (T)(F)

    (T) = WTCR Trophy indulók, (F) = WTCR Female Driver Title induló(k)