Kategória: WTCR

  • Felforgatták a WTCR naptárat: Ázsia törölve, de van pótlás

    Felforgatták a WTCR naptárat: Ázsia törölve, de van pótlás

    Sejteni sem lehetett, hogy ilyen pályák lesznek majd, amik átveszik a gyenge lábakon álló ázsiai WTCR versenyek helyét.

    „Helyettesíteni az ázsiai versenyeket a 2021-es naptárban nem volt könnyű döntés, és semmiképp sem olyan dolog, amit meg akartunk tenni. De ez volt az egyetlen lehetőségünk, hogy megvédjük a részvényesek érdekeit, és 16 futamot rendezzünk idén.” – ismertette François Ribeiro, az Eurosport Events feje.

    Ezzel a Hungaroring után csaknem egy kéthónapos szünet következik majd, utána viszont három olyan pályára utazik a mezőny, amikhez eddig nem sok kapcsolatuk volt a túrautózással.

    Először a Kamion Európa-bajnokság egyik állandó helyszíne következik, az Autodrom Most, Csehországban.

    Utána két olyan pálya jön, amiknek jelenleg nincs meg a WTCR-hez szükséges FIA Grade 3-as minősítés. A jelenlegi bajnok, Yann Ehrlacher szülőhazája, Franciaország tér vissza a túraautózás vérkeringésébe egy viszonylag ismeretlen pályával, a Pau-Arnosszal. Itt rendezik majd az Pure ETCR utolsó versenyét is.

    Circuit Pau-Arnos, WTCR, racingline.hu
    Circuit Pau-Arnos, Fotó: FIA WTCR

    Ezt követően Tarquini örülhet hazai fordulónak, ugyanis újra kitűzték az Adria Raceway időpontját, ami a lassú felújítás nélkül már a tavalyi szezonzáró helyszíne lett volna.

    Az utolsó hétvége Szocsiban lesz majd, egy olyan pályán, amit 2022 után vált majd az Igora Drive az Orosz Nagydíj helyszíneként.

    A WTCR végleges 2021-es naptára:

    # Dátum Pálya Ország
    1
    06.03-05.
    Nürburgring-
    Nordschleife
    ?? Németország
    2
    3
    06.26-27.
    Circuito do Estoril
    ?? Portugália
    4
    5
    07.10-11.
    Motorland Aragón
    ?? Spanyolország
    6
    7
    08.21-22.
    Hungaroring
    ?? Magyarország
    8
    9
    10.09-10.
    Autodrom Most
    ?? Csehország
    10
    11
    10.16-17.
    ?? Franciaország
    12
    13
    11.06-07.
    Adria Raceway
    ?? Olaszország
    14
    15
    11.27-28.
    Sochi Autodrom
    ?? Oroszország
    16

     

    Az újonnan bejelentett országokba mind ellátogatott korábban a WTCC, de akkor Brno, Le Castellet, Monza és a Moscow Raceway voltak a helyszínek.

  • WTCR, Pure ETCR: A Sport TV 9 órában számol be a Hungaroringen zajló eseményekről

    WTCR, Pure ETCR: A Sport TV 9 órában számol be a Hungaroringen zajló eseményekről

    A WTCR és a Pure ETCR mezőnye hétvégén a Hungaroringre látogat, ahol idén újra nézők előtt versengenek majd a legjobb pilóták. A Sport1 a helyszínről, összesen kilenc órában számol be élőben a hétvégi eseményekről. Bőven lesz kiért szorítania a magyar szurkolótábornak.

    Nem akármilyen autósportcsemegét láthatnak a Sport1 nézői szombaton és vasárnap, hiszen idén is ellátogat a WTCR mezőnye a Hungaroringre, és közel 2,5 év után ismét szurkolók előtt száguldoznak majd a túraautók a magyar versenypályán. Talán azt már mondanunk sem kell, hogy a korábbi bajnok Michelisz Norbert mellett Tassi Attila és Boldizs Bence képviseli hazánkat a túraautó-világkupa mezőnyében, ráadásul Boldizs a magyar Zengő Motorsport kötelékébe tartozik. A három magyar közül a pontversenyben Tassi áll a legjobban 57 ponttal, amivel hatodik, Michelisz 40, míg Boldizs 3 pontot gyűjtött eddig, ami az összetett tizennegyedik és huszadik helyre elég. A Zengő külföldi pilótái közül Mikel Azcona 31, Robert Huff 20 és Jord Gené 5 egységnél tart. Az összetett élén három francia, Jean-Karl Vernay (82), Yann Ehrlacher (74) és Yvan Muller (67) áll. A Hungaroring a szezon negyedik állomása, és a magyar hétvége után érünk el a 2021-es évad feléhez, idén ugyanis nyolc helyszínen 16 versenyre kerül sor. Minden magyar versenyző számára hatalmas élmény a hazai publikum előtt bizonyítani, és bízzunk benne, hogy idén is lesz majd kit ünnepelni a hétvége folyamán.

    Az idei év különlegessége, hogy a WTCR mellett a 2021-ben debütáló PURE ETCR autói és pilótái is láthatóak lesznek Mogyoródon. A PURE ETCR-ben szinte hangtalan, de eszelően gyorsuló elektromos autók versenyeznek, és természetesen magyar vonatkozása is van a versengésnek. A Zengő Motorsport ugyanis elektromos Cuprákat is indít, magyar pilóta ül az egyik autóban Nagy Dániel (104 pont) személyében, de a tabellán csapattársa, a svéd Mattias Ekström vezet 210 ponttal. Michelisz Norbert istállója, a M1RA Alfa Romeókkal versenyez.

    A Sport1 stábja igyekszik majd a lehető legjobban visszaadni azt az egyedülálló hangulatot, ami a magyar versenypályán uralkodik majd. A Haraszti Ádám és Petur András műsorvezető-kommentátorpáros és Szabó Zsolt Dávid, szakértő kitelepül a versenyhétvégére a boxutcába, hogy első kézből adjanak helyzetjelentést, és persze, hogy exkluzív interjúkkal jelentkezzen. Szombaton a WTCR időmérő edzése, míg vasárnap a WTCR és a Pure ETCR összesen 4 futama is élőben kerül közvetítésre a Sport1-en. Ez mindösszesen kilenc óra élő autósportot jelent.

    WTCR és Pure ETCR a Hungaroringen:

    Szombat:

    WTCR, időmérő edzés, Hungaroring: augusztus 21., szombat 14:45, Sport1 (élő)

    A vasárnapi közvetítése egy, közel hétórás műsorfolyam lesz:

    WTCR, 1. futam, Hungaroring: augusztus 22., vasárnap 11:30, Sport1 (élő)

    WTCR, 2. futam, Hungaroring: augusztus 22., vasárnap 14:30, Sport1 (élő)

    Pure ETCR, 1-2. futam, Hungaroring: augusztus 22., vasárnap 16:45, Sport1 (élő)

  • Az M1RA korábbi versenyzője lesz a WTCR hungaroringi szabadkártyása

    Az M1RA korábbi versenyzője lesz a WTCR hungaroringi szabadkártyása

    Szabadkártyásként mutatkozhat majd be Magyarországon a Túraautó Világkupában (WTCR) az olasz Nicola Baldan. A 39 éves versenyző egy Hyundait terelgethet majd a Target Competition csapatnál.

    Baldan 2017-ben megnyerte az olasz TCR bajnokságot, későbbiekben pedig a TCR Europe szériában próbát szerencsét, ahol többek között a magyar M1RA versenyzője is volt, a 2018-as idény olaszországi állomásán. Sikereit egy Seattal érte el, de a nemzetközi színtéren már a Hyundai színeit képviselte, amely márka Elantra modellekkel versenyez jelenleg a WTCR-ben. Csak hogy Baldan számára ez egy teljesen új kihívás lesz, hiszen még nem volt dolga az idén bemutatkozó modellel.

    „Nem hiszem, hogy van olyan szó, ami megfelelően letudná írni, hogy mit érzek jelen pillanatban. Gyerekkorom óta ez az álmom és ezért dolgoztam egész karrierem során.” – fejezte ki az örömét, majd kitért a az előtte álló kihívásra is.

    „Igyekszem a lehető legtöbb időt a pályán tölteni, mivel az Elantra merőben más konstrukció, mint az i30 N, amihez hozzászoktam. Nem azért leszek ott, hogy növeljem a létszámot, ugyanakkor azzal is tisztában vagyok, hogy hatalmas kihívás előtt állok, mivel a mezőny hihetetlenül versenyképes. Ráadásul még lesz az autómon tíz kiló plusz súly is, valamint már több, mint tíz éve nem jártam a Hungaroringen sem.”

    Baldan számára a cél azonban nem az, hogy egyszeri beugró legyen, ugyanis reméli, hogy idén az adriai hazai versenyén újra szabadkártyát kap majd, jövőre pedig már állandó tagja is lenne a mezőnynek.

    A WTCR magyarországi fordulóját az augusztus 21.-22.-ei hétvégén rendezik.

  • Óvatos optimizmussal készülnek a Hungaroringre a WTCR magyarjai

    Óvatos optimizmussal készülnek a Hungaroringre a WTCR magyarjai

    Három magyar versenyző állhat rajthoz hazai pályán az idei Túraautó Világkupa (WTCR) negyedik fordulójában, az augusztus 21-22-i hétvégén. Az idén már futamgyőztes Tassi Attila reméli, hogy nehéz autóval is harcban lesz az első helyért. Michelisz Norbert abból merít erőt, hogy a szezon előtt tesztelni tudott a Hungaroringen és kezd összeszokni a Goodyear gumikkal, Boldizs Bence pedig abból, hogy az előző futamon elkezdte visszanyerni önbizalmát az autóban.

    Tassi: A magyar szurkolók a legjobbak közé tartoznak

    Az olaszországi verseny elhalasztása miatt a Hungaroringen rendezik meg a 2021-es Túraautó Világkupa negyedik fordulóját, amelyen három magyar pilóta áll rajthoz. A Münnich Motorsport színeiben Hondával versenyző Tassi Attila júniusban megszerezte első WTCR-futamgyőzelmét Estorilban, és az összetett 6. helyén áll. „A szezon első három hétvégéje nagyon jól alakult, azon belül is inkább a kettő nyitó hétvége, Németországban, illetve Portugáliában. Mindkettő helyen meg volt a tempóm a pole pozícióhoz, úgyhogy nagyon csalódott voltam, hogy azt nem tudtam kihozni magamból. De a portugáliai győzelmem mindent felülmúlt es örülök, hogy sikerült elérnem azt a célt, amit idénre kitűztem” – mondta el Tassi.

    Az egyetlen negatívum, hogy továbbra is a Honda cipeli majd a legnagyobb büntetősúlyt. „Csalódott vagyok, hogy olasz fordulót kivették a naptárból, mert így még mindig a legnehezebb autók leszünk a pályán, és az a plusz 70 kg velünk lesz a hazai hétvégén. Az utóbbi években mindig a győzelmekért tudtunk harcolni, de nagyon remélem, hogy idén is lesz erre lehetőség – fogalmazott a 22 éves pilóta. – Remélem, hogy jó idő lesz és örülök, és minél többen kijönnek a pályára szurkolni, mint a korábbi években, hiszen a szenvedélyes magyar rajongók a legjobbak között vannak az autósportban.”

    Michelisz: Bízom benne, hogy megtalál a szerencse

    Michelisz Norbert számára balszerencsésebben indult az év, de Portugáliában végre felállhatott a dobogóra, és az új Hyundai Elantra N TCR ígéretesen debütált. „Felemás érzéseim vannak az első három hétvége után, ugyanis annak ellenére, hogy az autó versenyképesebb, mint a tavalyi évben, sajnos nem sikerült ezt az előrelépést eddig pontokra váltanom. De bízom benne, hogy a szezon fennmaradó részében megtalál a szerencse és fel tudok zárkózni az összetett pontállásban” – mondta el a 2019-es bajnok.

    A hazai futamán már kétszer is győzedelmes Michelisz hozzátette: „Nagyon várom a hungaroringi versenyeket, ez minden évben egy különleges időszak. A szezon előtt volt lehetőségünk tesztelni itt, úgyhogy arra számítok, hogy egy erős versenyhétvégét produkálunk majd. Előre nehéz megmondani, hogy mik lesznek az erőviszonyok, de szeretnék dobogóra állni legalább egy futamon hazai közönség előtt.”

    Boldizs: Végre újra élvezetes vezetni az autót

    Boldizs Bence idén második szezonját futja a Zengő Motorsport színeiben, és eddig csak egyszer, a Nürburgringen szerzett pontot, azóta nem nagyon találta meg az egyensúlyt a CUPRA León Competición TCR volánjánál. Az előző, spanyolországi versenyhétvége időmérőjén azonban újra rátalált a helyes útra, ezért a folytatást már bizakodva várja.

    „Az időmérőn végre megtaláltuk azt a problémát, ami az egész estorili hétvégén és a szabadedzéseken hátráltatott, és a Nordschleife óta először ismét élveztem a vezetést. Köszönöm a csapatnak a kemény munkát! Ugyanakkor az a 4-500 kilométer, amit előtte megtettem, elvette az önbizalmamat az autóban. Most, hogy visszataláltunk a jó útra, újra fel kell építenem azt. A szerencséért meg kell dolgozni, reméljük, a Hungaroringen fordul a kocka” – mondta el a 24 éves tehetség.

    „A Goodyear gumik jobban illenek a versenystílusomhoz”

    Az idei második évad, amelyben a WTCR teljes mezőnye Goodyear Eagle F1 Supersport abroncsokon versenyez. Tassi és Michelisz elmondta: versenyzőként jó olyan gumikon menni, amelyen nem a spóroláson kell gondolkodni, hanem az egész futamon kiadhatják magukból a maximumot. „Személy szerint nagyon megkedveltem a Goodyear gumikat, mert jobban illenek a versenystílusomhoz. A korábbi abroncs is jó volt, de versenyen nem lehetetett igazán nyomni neki, mert gyorsan elfogyott. A Goodyearrel lehet – nyilván nem eszetlenül, de sokkal többet bír” – fogalmazott Tassi.

     „Ez az abroncs szűkebb hőmérséklet-tartományban működik, viszont terhelhetőbb, mint az elődje, ami versenyzőként kellemes, ugyanis nincs akkora jelentősége a gumikímélésnek, mint a korábbi években volt – erősítette meg Michelisz. – Az egyik legfontosabb összetevője a sikernek, ha egy versenyző vagy csapat megérti a gumik viselkedését. Nagy változás volt, amikor tavaly a Goodyear lett a sorozat beszállítója és úgy érzem, nem sikerült elsőre megtalálnunk az összhangot az autóval. Idén már tisztult a kép és úgy érzem felkészülten várunk szinte minden körülményt.”

  • Vervisch igazolta az Audi jó tempóját: győzelemmel zárta a hétvégét

    Vervisch igazolta az Audi jó tempóját: győzelemmel zárta a hétvégét

    A spanyol hétvégére életbe lépő új súlyelosztási rendszer nem kedvezett a Hondának és Hyundainak sem, az Audi nagy lehetőséghez jutott. Vervisch ezt az időmérőt követően a második futamon is ki tudta használni.

    A pole-ból induló belga versenyző Thed Björk és csapattársa, a fiatal Gilles Magnus előtt ért célba. Michelisz is harcban volt a dobogós helyezésekért, de vibráció miatt fokozatosan visszaesett, és végül jobb első defektet is kapott.

    Tassi a jó portugáliai hétvégéje után még a Honda rossz adottságai ellenére is el tudta csípni az utolsó pontot. Boldizs eggyel mögötte végzett, de a Zengő még így is kettős pontszerzésnek örvendhetett Huff 9. és Azcona 11. helyének köszönhetően.

    A szombaton dobogós Coronel az Audi technikai hibája miatt kiállni kényszerült, a biztonsági autós szakasz pedig pár körrel meghosszabbította a verseny hosszát.

    Dobogójával a juniorok és a privátok pontversenyét is Gilles Magnus vezeti, a nők között pedig továbbra is Jessica Bäckman az egyetlen résztvevő.

    A gyártók közül ezzel már a negyedik is szerzett győzelmet, az új generációs Audi után már csak a Cupra „adós” diadallal.

    A bajnokság állása:

    # Pilóta Autó Pontok
    1 Jean-Karl Vernay Hyundai 82 0
    2 Yann Ehrlacher Lynk & Co 74 -8
    3 Yvan Muller Lynk & Co 67 -15
    4 Santiago Urrutia Lynk & Co 60 -22
    5 Gabriele Tarquini Hyundai 58 -24
    6 Tassi Attila Honda 57 -25
    7 Esteban Guerrieri Honda 56 -26
    8 Tiago Monteiro Honda 54 -28
    9 Thed Björk Lynk & Co 52 -30
    10 Nathanael Berthon Audi 51 -31
    11 Frédéric Vervisch Audi 49 -33
    12 Gilles Magnus Audi 48 -34
    13 Néstor Girolami Honda 46 -36
    14 Michelisz Norbert Hyundai 40 -42
    15 Luca Engstler Hyundai 39 -43
    16 Tom Coronel Audi 34 -48
    17 Mikel Azcona Cupra 31 -51
    18 Rob Huff Cupra 20 -62
    19 Jordi Gené Cupra 5 -77
    20 Boldizs Bence Cupra 3 -79
    21 Jessica Bäckman Hyundai 2 -80
    22 Andreas Bäckman Hyundai 1 -81

     

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    FIA WTCR (@fia_wtcr) által megosztott bejegyzés

  • A Zengő újra dobogós lett, Tarquini ismét hazai ünneplést rontott el

    A Zengő újra dobogós lett, Tarquini ismét hazai ünneplést rontott el

    Miután a WTCR első két szezonjában a Hungaroringen Michelisz elől happolt el egy-egy győzelmet, Tarquini Aragónban a Zengő Motorsport pilótája, Mikel Azcona előtt ért célba.

    A két év után először győzelmet szerző olasz a fordított rajtrácsos első sorból vívott egész futamon át tartó küzdelmet spanyol kollégájával, de végül nem változott köztük az eredmény.

    A bajnoki címvédő, Yann Ehrlacher harmadikként indult, de végül a Tom Coronel és Nathanael Berthon által alkotott Audi-duó megelőzte. Berthon csapattársától esélyt is kapott, hogy a vezető kettős után eredjen, de miután ezt nem sikerült megtennie, visszaengedte a hollandot.

    Ehrlacher eközben egy harmadik Audi Gilles Magnus ellen védekezett. Ők végeztek a verseny elején visszaeső, majd felzárkózó Michelisz előtt. A magyar az utolsó körben még koccant az őt üldöző Vervisch-sel, de ki tudta védeni a francia támadását.

    A listavezető Vernay kilencedik lett, három Lynk & Co, Björk, Muller és Urrutia előtt. A zengő Jordi Gené 14. helyének köszönhetően kettős pontszerzésnek örülhetett, utolsó pontszerző helyet pedig – legjobb hondásként – Esteban Guerrieri szerezte meg.

  • Tassi nyerte a második futamot Estorilban, Michelisz harmadik

    Tassi nyerte a második futamot Estorilban, Michelisz harmadik

    (MTI) – A Hondával versenyző Tassi Attila nyerte a túraautó-világkupa (WTCR) portugáliai Estorilban rendezett idei második fordulójának vasárnapi második versenyét, melyen a 2019-es WTCR-bajnok Michelisz Norbert harmadikként ért célba a Hyundaijal.

    A 22 éves Tassinak ez pályafutása első futamgyőzelme a világkupa-sorozatban, ráadásul a verseny leggyorsabb körét is megfutotta, és a portugáliai hétvége során ő szerezte a legtöbb pontot az egész mezőnyben. Tassi a WTCR történetének legfiatalabb futamgyőztese is lett.

    Tassi mögött a francia Jean-Karl Vernay ért célba másodikként a Hyundaijal, a mezőny harmadik magyar versenyzője, Boldizs Bence (Zengő Motorsport Cupra) pedig 19. lett.

    Az első versenyen a Lynk & Co bérelte ki a dobogót Ehrlacher, Muller, Urrutia sorrenddel. Michelisz kiesett, míg Tassi a 7., Boldizs pedig a 18. lett.

    Az összetett pontversenyben Tassi a második 56 ponttal, míg az élen álló Vernay-nek 61 pontja van. Michelisz 28 ponttal a 10., Boldizs 3 ponttal a 19. helyen áll a bajnokságban két forduló után.

    A WTCR 2021-es idénye július 9-11-én, Spanyolországban folytatódik.

  • Már bemutatkozásakor megszerezte első trófeáit az Audi RS 3 LMS

    Már bemutatkozásakor megszerezte első trófeáit az Audi RS 3 LMS

    Mindjárt bemutatkozó versenyén megszerezte első világkupa-trófeáit az Audi RS 3 LMS új, második generációja. Az első futam során Tom Coronel privátversenyző nyerte a Trophy-értékelést a 2021-es FIA WTCR szezon nürburgringi nyitányán, míg Gilles Magnus a második futamon döntötte el a maga javára ezt a kategóriát. Kemény üldözőversenyt követően a francia Nathanaël Berthon az Audi Sport customer racing legjobb eredményeként végül a hatodik helyre zárkózott fel a versenyhétvége második futamán.

    „Több mint ötezer tesztkilométer után nagyon vártuk már ezt a verseny-bemutatkozást” – hangsúlyozta Chris Reinke, az Audi Sport customer racing vezetője. „A Nürburgring Nordschleife igencsak kemény próbának bizonyult. Nagy köszönet fejlesztőmérnökeinknek, a Comtoyou Team Audi Sport gárdájának, Nathanaël Berthon és Frédéric Vervisch pilótáinknak, illetve Tom Coronel és Gilles Magnus privátversenyző kollégáiknak. Az általuk gyűjtött 37 bajnoki ponttal figyelemreméltó eredménnyel mutatkoztunk be, amire építhetünk majd.” Tom Coronel túraautó-legenda mindjárt az első futam során megmutatta, mi minden érhető el a tizenegyedik rajtpozícióból, a holland versenyző a hetedik helyig jött fel a három kör alatt. Eközben Yann Ehrlachert, a tavalyi világbajnokot is maga mögé utasította, és belga csapattársa, Gilles Magnus, valamint három további vetélytársa előtt megnyerte a Trophy-értékelést.

    A második futamban mind a négy Audi pilótának sikerült elkerülnie a mezőny közepén kialakult kavarodást. Nathanaël Berthon a tizenkettedik rajtkockából a hetedik helyre jött fel, őt Gilles Magnus és Tom Coronel követte. A három kör közül az utolsóban Berthon még a korábbi világbajnok Yvan Muller mellett is elment, s hatodik helyével a 32 esztendős profi pilóta a versenyhétvége legjobb eredményét hozta az Audi RS 3 LMS számára. Összesített kilencedik helyével a Trophy-értékelést Gilles Magnus nyerte Tom Coronel előtt. Frédéric Vervisch nagy tempónál az egyik vetélytárs miatt a fűre kényszerült és sérült hűtőjével fel kellett adnia a versenyt.

    Az FIA WTCR Trophy-értékelését a 21 éves utánpótlás-pilóta Gilles Magnus vezeti egy ponttal Coronel előtt. Az összesen nyolc világkupa-versenyhétvégéből az elsőt követően három hét szünet áll a csapatok és a pilóták rendelkezésére az idei második, a portugáliai Estorilban sorra kerülő erőpróba előtt.

    Az Audi Sport customer racing februárban mutatta be Audi RS 3 LMS versenygépét, amelyet új belépő-túraautójaként fejleszt a teszteken és az FIA WTCR versenyein a világ minden részéről érkező ügyfelei számára. A kiszállítások az év második felében indulnak. A 2017 óta világszerte összesen 55 trófeát begyűjtő elődmodellből 180 példányt készített a márka.

  • Michelisz „rosszkor volt rossz helyen” a WTCR idénynyitóján

    Michelisz „rosszkor volt rossz helyen” a WTCR idénynyitóján

    Míg márkatársa listavezetőként távozott a Nürburgringről, addig Michelisz Norbert kevés ponttal, keserédes eredményekkel gazdagodott.

    A magyar világkupagyőztes első nekifutásra legjobb Hyundai-pilóta volt, és ötödik lett.

    „Nem volt jó rajtom, és vesztettem pár helyet. Valakivel összeért az autó jobb hátulja, és keresztbe álltam. Vissza tudtam jönni, az autó jól működött, de az ötödik hellyel csak pontokat mentettem.” – fejezte ki csalódottságát.

    A második versenyen azonban Michelisz kiesett a rajt utáni kavarodásban, miközben a Vernay-Engstler duó kettős győzelmet aratott a Hyundainak.

    Jean-Karl Vernay & Luca Engstler, Hyundai, WTCR, racingline.hu
    Engstlerék kettős győzelme, Fotó: Florent Gooden/DPPI/FIA WTCR

    „Sokkal jobban jöttem el másodjára, és küzdöttem a helyekért, de a belső íven kavarodás volt, ami miatt szélesítenem kellett.”

    „Próbáltam ott maradni, de felém mozdult mindenki. Rosszkor voltam rossz helyen, így rögtön az első kanyar után véget ért számomra a verseny.”

    Vernay jelenleg vezeti a bajnokságot, eközben Michelisz 28 pontos hátrányban a tizenkettedik helyen áll.

    „Kár, mert az volt a célom, hogy pontokat szerezzek. Viszont el kell fogadni, hogy vannak ilyen versenyek is.” – értékelt a magyar pilóta.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Norbert Michelisz (@nmichelisz) által megosztott bejegyzés

  • Szenvedett a Zengő és a Cupra, Huff pont nélkül maradt

    Szenvedett a Zengő és a Cupra, Huff pont nélkül maradt

    Túraautó világbajnokként és címvédő skandináv bajnokként tért vissza Rob Huff a világkupára, viszont az a csúfság érte a Zengő pilótáját, hogy nem tudott pontot szerezni.

    Tavaly a zűrös zolderi szezonkezdet után a nürburgringen sem szerepelt jól a Zengő Motorsport, a belerázódás igénye most is érződött a magyar csapat eredményein.

    A télen átigazolások jellemezték a Cupra egyetlen istállóját, hiszen Azcona és Boldizs maradása mellett a gyár második pilótája, Jordi Gené, és a világbajnok Rob Huff is csatlakozott az együtteshez.

    Idén tehát nagy reményekkel indultak neki a Zöld Pokolban tartott hétvégének, és arra senki sem számított, hogy mindössze egy pontszerző hellyel távoznak majd Németországból.

    Az új Audi, az új Hyundai és ráncfelvarráson átesett Honda megváltoztatta az erőviszonyokat. A Cuprák tavaly év végére már futamgyőzelmekért küzdöttek. Most azonban a mérvadónak számító első futamon Azcona végzett a legjobban. de ő is csak a 16. helyen.

    A sok kiesés miatt a második futamon Boldizs révén elcsíptek egy 13. helyet. Ez sem vigasz, hiszen a másik három autó kiesett. Huff járt a legrosszabbul közülük, ő már az első futamot sem tudta befejezni.

    Rob Huff, Zengő Motorsport, Cupra, WTCR, racingline.hu
    Fotó: Florent Gooden/FIA WTCR

    „Nehéz hétvége volt ez a csapatnak, jellemerősítő hatással lesz ránk.” – próbálta megtalálni a pozitívumot a brit.

    „Az első futamon egy Honda kizavart a pályáról, ez pedig sérülést okozott az autón. A kerékjárat belső íve belevágott a kerékbe, ezzel ki kellett jönnöm.”

    „Aztán a másodikban senki sem akart helyet hagyni az első kanyarban, így sokan nem fejezték be a versenyt. Kár, mert amikor a mezőny végén vagy, lenne ilyesmire időd.”

    „Sajnos voltak páran, akik újak a sorozatban és türelmetlenül sok autó vesztét okozták, ok nélkül.” – fakadt ki Huff az újoncokra.

    „Az én autómat ismét túl nagy kár érte, elveszett a végsebességünk, ráadásul, amikor kiforgattak, belepördültem a csapattársamba, Mikelbe is, ami szerencsétlen volt.”