A vagabundnak beállított Stefano Comini 2018-ban is a nemzetközi túraautózás része lesz, és a TCR Europeban köt ki hasonlóképp mint a magyar Tassi Attila is, hiába voltak eredményesek mindketten akár magasabb szinten is. A szezon ráadásul a hétvégén kezdődik is Le Castelletben, Franciaországban, így újra elmondható az, hogy ahogy tavaly is, a túraautózás James Huntja az utolsó utáni pillanatban egyezett meg a csapatával.
Na de kik is azok, akik bizalmat szavaztak a François Riberio szerint is pokolian gyors, de kezelhetetlen pilótának? Egy teljesen újonc csapat, a Race Republic az, akik együtt akarnak felérni a csúcsra a kétszeres TCR International Series bajnokkal.
Napokon belül kiderül az is, hogy milyen autóval indulnak el a majd júliusban a Hungaroringre is ellátogató széria keretein belül. Egyes részletek hamarosan kikerülnek majd a csapat Facebook oldalára, így lehet majd kirakósozni, hogy mégis mi, de kiindulva a már publikált overálból, nem valószínű az, hogy valami unalmas festésű dolog lesz ebből.
https://www.facebook.com/RaceRepublic/photos/a.228391141047760.1073741828.228164831070391/230490434171164/?type=3&theater
