Kategória: TCR

  • TCR Europe: Tassi Attila újra dobogóra állhatott

    TCR Europe: Tassi Attila újra dobogóra állhatott

    Ismét versenyhétvége van a túraautó Európa-bajnokságban. Tassi Attila ezúttal Zandvoortban állt rajthoz a HELL ENERGY Racing Team with KCMG színeiben és maga mögé utasítva legnagyobb versenytársait, végigsöpört a pályán, hogy végül újra dobogóra állhasson.

    Nehezen indult a 2018-as szezon Tassi Attila számára: az első futamon voltak gondok az autójával és még egy vírus okozta láz is megnehezítette a dolgát, így a versenyt a 6. helyen tudta befejezni. A zandvoorti futam sem indult zökkenőmentesen: mivel a WTCR és TCR Europe futamok felváltva zajlanak a hétvége során, az óriási érdeklődés miatt rengeteg néző látogatott el a holland versenypályára. A feltorlódott tömeg hatalmas dugót okozott, így a versenyre tartó Tassi nem tudott haladni az autópályán, végül motoron érkezett a segítség, de még így is épphogy odaért az első szabadedzésre. Ez a kis affér csöppet sem zökkentette ki a fiatal tehetséget és már a szabadedzéseken is jól szerepelt. Az időmérőkön a 3. helyig jutott, így igen előnyös pozícióból rajtolhatott vasárnap délután. A futam kezdete után az első helyről induló van Lagen már az első körben visszacsúszott a 4. helyre, így Tassi előre lépett egy helyet, majd a verseny alatt végig megtartva pozícióját végül a dobogó második fokára állhatott.

    „Nagyon örülök, hogy végre megmutathattam, mit tudok. Úgy érzem, lassan sikerül az autó beállításait is hozzám igazítani és én is egyre jobban ráhangolódok a szezonra. Most, hogy még beteg sem voltam, nagyon élveztem a futamot, ami szerintem meg is látszik az eredményen. Persze azért nem vagyok teljesen elégedett, a cél mindig az első hely, de remélhetőleg holnap az is meglesz.” – mondta Tassi, aki már izgatottan várja a hétfői versenyt.

    Tassi csapattársa, Josh Files az időmérőn a 7. helyet szerezte meg, az első futamon a 4. pozícióig jutott. Hétfőn fordított rajttal kezdődik a futam, így Tassi a 8. helyről, míg Files a 4. helyről indulhat. A versenyt élőben közvetíti a Sport 2 csatorna 14:55-től.

  • Mikel Azcona nyerte az akciódús első futamot Zandvoortban

    Mikel Azcona nyerte az akciódús első futamot Zandvoortban

    Jaap van Lagen volt a poleban a Team WRT Audijával, de rosszul rajtolt, így már Azcona és Tassi Attila is meg tudta előzni az első kanyarban a hollandot. Mögöttük Reece Barr is keresztbe indult el a pálya közepe irányába, ahol hozzáért Nagy Dani kerekéhez, így a M1RA-s akaratán kívül bepörgette és a palánkba küldte az ellenfelet. Stefanovsky kapott egy teljesen új Hyundai-t, miután az eredeti összetört Paul Ricardban, de ezúttal Julian Briché Peugeotját találta meg, és mindkét autó összetörött.

    Pályára küldték a biztonsági autót, mert a három autót el kellett takarítani, Azcona pedig addig is felvezette a két KCMG Hondát, Tassi Josh Files sorrendben. Őket követte Dusan Borkovic és Lagen az Audival.

    A verseny a negyedik körben újraindult, és van LAgen gyorsan megelőzte Borkovicot, majd hamarosan Filest is, és a Tarzan kanyarnál már a harmadik helyen volt a nyolcadik körben. A holland nagyon jött Attilára a második helyért, de nem sikerült megelőznie a magyar pilótát, és be kellett érnie a harmadik hellyel.

    Azcona könnyedén nyert 1.8 másodpercnyi előnnyel Tassi előtt, a dobogóra még van Lagen fért fel. Files negyedik lett, Borkovic pedig megtartva a bajnokságban az előnyét lett az ötödik. Őt viszont már a fiatal spanyol pilóta követi a győzelmének köszönhetően, nyolc ponttal lemaradva. Stian Paulsen lett a hatodik a Cuprájával, Nagy Dani hetedik, Danny Kroes a nyolcadik lett. A M1RA másik versenyzője Francisco Mora a kilencedik helyen végzett, Jens Reno pedig a tizedik helyen zárt.

    A második verseny hétfőn lesz 14:55-kor, Kroes indulhat majd az élről a fordított rajtrácsnak köszönhetően.

  • Stefano Comini kihagyja Zandvoortot

    Stefano Comini kihagyja Zandvoortot

    Stefano Comini kihagyja a soron következő TCR Europe fordulót, amit a hétvégén tartanak majd Zandvoortban, miután úgy döntött, hogy elég is lesz abból a Subaru WRX STI-ből amivel a szezonnyitón indult Franciaországban.

    A kétszeres TCR International Series bajnok az utolsó pillanatban került fel a rajtrácsra Paul Ricardban, egy olyan autóval, amit a Top Run épített, és esőben Comini elég komolyan fel is jött vele a mezőny elejére, de végül a Subaruval csak tizedik tudott lenni.

    Ennek eredménye az lett most, hogy váltani akarnak a japán márkáról egy másikra, de mivel annyira kevés volt az idő a hétvége előtt, Comini inkább kihagyja a holland versenyhétvégét, és inkább visszatér majd a következő hónapban, Spa-Francorchampsban.

    „Amikor ott voltunk Le Castelletben, megkezdtük azt a folyamatot, hogy más autónk és csapatunk legyen. Reméltük, hogy Zandvoortra megleszünk, de nem volt elég időnk arra, hogy mindent elrendezzünk. Úgy határoztunk, hogy kihagyjuk ezt a fordulót, hogy rendesen felkészülten érkezhessünk meg Belgiumba.” – mondta a Race Republic csapatmenedzsere.

    Comini új autója és csapata a napokban kerül bemutatásra.

  • Újabb BoP korrekció, a Hyundai veszít vele leginkább

    Újabb BoP korrekció, a Hyundai veszít vele leginkább

    Meghatározták a TCR rendszer hétvégi BoP, azaz Balance o Performance értékeit a hétvégére, melynek a vesztese újra a Hyundai lett. A motorerőt le kell csavarniuk 97.5%-ra, és majdnem az összes autónak rajtuk kívül kevesebb súlyt kell vinnie.

    A Hyundai i30 N TCR konstrukció ugyanakkor a szezonkezdet óta dominál, és a Nürburgring Nordschleifén is legutóbb a FIA WTCR-ben háromból két versenyt ezzel a márkával nyertek, és az eddigi 9 versenyből 5 alkalommal nyert a dél-koreai márka. Nem elhanyagolandó az sem, hogy az autó nyert a TCR Europe szezonnyitóján is Paul Ricard pályáján, Franciaországban. Nem meglepő tehát az, hogy a TCR technikai részlege változtatásokat eszközölt a BoP rendszerben. A Hyundainak a motorerő leszabályzásán felül fel kell emelnie 80-ról 100 milliméterre a hasmagasságát.

    A többi autó ugyanakkor súlyt csökkenthet. A Peugeot 308 Racing Cup újabb 30 kilót ledobhat, a Peugeot 308 TCR, az Audi RS3 LMS mindkét típusa, és az Alfa Romeo Giulietta is további 20 kilótól megszabadulhat. Tíz kilónak inthet búcsút a Cupra TCR mindkét típusa, és a Volkswagen Golf GTI-k is, mindegy hogy szekvenciális, vagy DSG váltóval szereltek-e.

    A minimum versenysúlyban nincs változás. a Hyundai 1325 kg, az Opel Astra 1315 és a Honda Civic 1305 kilóval indulhat a futamokon.

  • Se láz, se eső nem állította meg Tassi Attilát

    Se láz, se eső nem állította meg Tassi Attilát

    Lezajlott a TCR Europe 2018-as szezonjának első versenyhétvégéje és Tassi Attila ismét bravúrosat ment. A fiatal tehetség a hétvégére megbetegedett és az időmérőkön sem sikerült jó helyezést elérnie, de ezzel még nem ért véget a nehézségek sora; az első futamon ugyanis defektet kapott, de a második versenyre összeszedte magát és 11 helyet előzve 6. lett.

    Borongós hétvégének néztek elébe a túraautó-Európa bajnokság versenyzői; a szezon első futamának otthont adó Franciaországban ugyanis végig borult volt az égbolt a múlt hétvégén. Ezúttal a Paul Ricard versenypályán izgulhattunk Tassi Attiláért, aki még ki sem heverte a WTCR hungaroringi futamát, máris újabb kihívások elé nézett. Csak hogy még nehezebb dolga legyen, a verseny kezdetére megbetegedett, így a pénteki szabadedzéseken lázasan állt a pályára.

    A szombati időmérő edzésre már javult az állapota és jó időt is ment, ám pályaelhagyás miatt elvették a legjobb körét, ezért a 17. helyről indulhatott a délutáni első futamon. Fantasztikus rajt után már az első körben a 10. helyért küzdött, amikor összeütközött versenytársával és megsérült a bal első kereke. A következő körben ennek következtében defektet kapott és így nem tudta befejezni a versenyt.

    A vasárnapi futamon ismét a 17. helyről kezdte meg a versenyt és a 2. körben már a 10. helyen állt, amikor közbe szólt az eső és belengették a piros zászlót. Miután újra indult a futam, Tassi sokkal gyorsabbnak bizonyult, mint azelőtt – tempójával a 6. helyig jutott és az utolsó körben övé volt a leggyorsabb kör.

    Tassi csapattársa, Josh Files az időmérőn jól szerepelt – az 5. helyről rajtolva a 4. helyen zárta az első versenyt. A fordított rajt miatt a 6. helyről indulhatott a második futamon, ahol egyből a 2. helyre került, azonban az eső és a piros zászló miatt hátra került a sorban, végül 12. helyen fejezte be a versenyt.

    Ezzel a teljesítménnyel Attika jelenleg a 8. helyen áll az egyéni versenyben, Josh az 5., csapatuk, a HELL ENERGY Racing with KCMG jelenleg az 5.

     

  • Borkovic újra nyert, Nagy harmadik

    Borkovic újra nyert, Nagy harmadik

    Pont a rajt előtt kezdett el esni az eső, így már idő sem volt kerekeket cserélni. A nehezített körülmények között Vernay javított a helyezésén a nyitó körben, bemászott Jens Reno Møller és Francisco Mora elé. Josh Files a negyedik helyért küzdött Morával, de elvesztette uralmát a Civic felett, de sikerült nagyot mentenie. A brit gumijai és helyezése bánták az esetet.

    Menet közben Borkovic egyre biztosabban haladt a második helyen, de a versenyt leállították Igor Stefanovski miatt, aki nagyon akart, de palánk lett a vége. Két környi biztonsági autós fázis után valóban jött is a piros zászló, amire szükség is volt, mert a pályabíróknak takarítaniuk kellett, illetve helyreállítani a palánkot.

    Vernay állt tehát az élen, utána Borkovic, Nagy, Azcona, Møller. Stefano Comini a rajtrács végéről az ázott pályán felküzdötte magát a hatodik helyig, utána Potty, Mora, Kris Richard és Tassi Attila követték őt és tették teljessé az első tíz helyezett pilóta névsorát.

    Az új rajtot követően Vernay kiautózott némi előnyt, de a felszáradó pályán Borkovic egyre nagyobb nyomás alá helyezte. A szerb sem unatkozhatott, mert ugyanakkor védekeznie is kellett Nagy Dani ellen, és emiatt másodperceket vesztett. Két körrel a vége előtt Vernay kellemes két másodperces előnyt tudhatott magáénak, de a Target Competition versenyzője hamar felzárkózott rá. Az utolsó körben végül sikerült is tisztán megelőznie Borkovicnak a franciát. Nagy Dani így lett végül harmadik, csapattársa Mora előtt.

    Comini Subarujának a lökhárítóján jól látható sérülések voltak, de a svájcinak így is sikerült pontot szeretnie, és tizedik lett. Borkovic 19 pontos előnnyel várhatja a folytatást, márkatársa, a szintén Hyundaijal versenyző Nagy Dániel előtt.

  • Borkovic rajt-cél győzelmet aratott, Nagy Dani második lett

    Borkovic rajt-cél győzelmet aratott, Nagy Dani második lett

    A rajtnál a poleból Dusan Borkovic remekül jött el, és az első kanyartól kezdve vezetett, Nagy pedig itt vette át a második helyet Azconától. M1RA-s csapattársa mindeközben megpörgött ugyanezen kanyarban a Hyundai-jal, így Mora hamar a sor végére került.

    Az első három helyezett hamar kiépített magának némi előnyt, míg utánuk Stian Paulsen hősiesen védekezett Cuprájával a Hondával támadó Josh Files ellen. A következő vonat élén Jean-Karl Vernay állt a WRT Audijával, őt három Hyundai versenyző, Kris Richard, Reece Barr és Igor Stefanovski követte. Paulsen azonban az ötödik körben szélesre vett egy kanyart a harmadik szektorban, így a brit pilóta meg tudta előzni a negyedik helyért.

    Ezt követően komoly látványos harc kezdődött a többi versenyző között, miközben Vernay láthatóan küzdött az RS 3 LMS-sel. A francia is lecsúszott az ideális ívről, miközben védekezett Richard ellen, akinek sikerült is megelőznie, de Files már ott loholt mögötte, és ahol csak lehetett, mutatta magát.

    Két körrel a vége előtt a komoly harc a Hyundai és a Honda között egy ütközést eredményezett, így Files kicsit el tudott lépni, miközben Richard és Barr látta kakaskodásuknak a kárát. Előbbi megpördült és a 12. helyig esett vissza. Paulsen kapott az alkalmon, és feljött ötödiknek.

    Gyakorlatilag csak a top három maradt ki az intenzív csatákból, a szerb óriás Borkovic mondhatni simán nyert, a márkatársa Nagy Dani előtt, illetve a Cuprát hajtó Azcona előtt

    Folytatás holnap 15:50-kor, a poleból Jens Reno Møller indulhat majd, a fordított rajtrácsnak köszönhetően. Live stream majd itt: www.tcr-series.tv.

  • Pokolian jó Hondás csapat állt össze a TCR Europe 2018-as szezonjára

    Pokolian jó Hondás csapat állt össze a TCR Europe 2018-as szezonjára

    A mai nappal megkezdődött a várva-várt TCR Europe szezon, melynek első állomása a franciaországi Le Castellet-ben található Paul Ricard versenypálya. Ismét izgulhatunk tehát a múlt héten, a WTCR hungaroringi futamán debütáló Tassi Attiláért, akinek hivatalossá vált új csapatának neve, illetve csapattársának, Josh Files-nak az autója is HELL-es dizájnt kapott a héten.

    Tassi küzdelmes hétvégét tudhat a háta mögött, a Hungaroringen ugyanis nem kímélték a versenybírók és az autójával is akadtak gondok, de nem sok ideje volt, hogy a történteken rágódjon: a héten újra pályára áll, ezúttal azonban saját kategóriájában bizonyíthatja rátermettségét. A tehetséges pilóta autóját már áprilisban bemutatták a nagyközönségnek, csapattársa, Josh Files azonban még nem hallatott magáról – egészen mostanáig.

    Habár, aki figyelemmel követi a túraautó-világbajnokság történéseit, már találkozott Tassi csapatának nevével, hivatalosan az új team azonban a hétvégén mutatkozik be először teljes létszámmal. A HELL ENERGY Racing Team with KCMG csapata büszkén állítja rajthoz két pilótáját – Tassi Attilát és Josh Files-t, akik ördögi HELL-brandingelt Honda Civic Type R versenyautóval szállnak harcba a győzelemért.

    A bejelentés értelmében a csapat tehát a HELL ENERGY támogatását élvezi, azonban Tassi Attila továbbra is a márka kiemelt szponzorált pilótája marad.

    A TCR Europe 2018-as szezonjának első futamára szombaton, 14:40-kor kerül sor, a második verseny pedig vasárnap 15:50-kor veszi kezdetét. Az eseményeket az alábbi oldalakon kísérhetik figyelemmel:

    http://europe.tcr-series.com/
    http://tcr-series.tv/

    Illetve a Sport1 csatorna élőben közvetíti a hétvégi futamokat.

  • A BoP korrekció miatt hátrányba kerülhet a Honda és a Hyundai

    A BoP korrekció miatt hátrányba kerülhet a Honda és a Hyundai

    A WSR és a FIA megerősítették, hogy azonnali hatállyal változtatnak a Balance of Performance értékeken a TCR-es autóknál, de a Honda Civic Type R TCR-t és a Hyungai i30 N TCR-t használóknak nem származik ebből majd előnyük.

    Mindegyik TCR-es autó, amelynek hasonlóképp szekvenciális váltója van, mint a Civicnek vagy az i30-nak 10 mm-et engedhetnek a hasmagasságból, már az edzésektől kezdődően, ami remek hír a TCR Europe és az STCC indulóinak, hiszen mindkét sorozat most indul a hétvégén.

    A DSG váltós autók még lejjebb mehetnek majd, 60 mm-re és az Audi RS3 LMS DSG, a Cupra TCR DSG és a Peugeot 308 Racing Cup is kivehet 10 kilónyi súlyt az extra ballasztból.

  • A TCR Europe széria 26 autóval indul Franciaországban

    A TCR Europe széria 26 autóval indul Franciaországban

    Az új TCR Europe sorozat ezen a hétvégén rajtol el a Marseille-től 39 km-re északra elhelyezkedő Le Castellet-ben található Paul Ricard pályán egy erős, 26 indulóból álló mezőnnyel, melyben hét gyártó képviselteti magát. A résztvevő pilóták tekintetében is megmutatkozik a magas színvonal, hiszen többen közülük összesen tizenegy bajnoki címet gyűjtöttek be a TCR sorozatban.

    A széria promotere, Paulo Ferreira megjegyezte: „Nagyon elégedettek vagyunk, mert az új európai sorozat a TCR filozófiájának tökéletes megvalósítását jelenti. Valójában a versenytársak nyolc különböző sorozatból érkeznek, és szép számmal található köztük TCR bajnok.”

    A vonalvezetés tökéletes a tapasztalt pilótákból és a tizenöt országból érkező fiatalokból összeállt mezőny számára. Íme egy felsorolás az indulókat illetően, a teljesség igénye nélkül: Jean-Karl Vernay (a nemzetközi sorozat uralkodó bajnoka és WTCR futamgyőztes), Stefano Comini (a nemzetközi sorozat kétszeres bajnoka), Josh Files (három TCR bajnoki cím birtokosa, ebből 2 Németországban és 1 a közel-keleti szériában), Kris Richard (2016-os ETCC bajnok és Dušan Borković (futamgyőztes a nemzetközi sorozatban és ETCC versenyen), akik csapattársakként kell szembenézzenek Tassi Attilával (nemzetközi sorozat második helyezettje, egyben Borković csapattársa 2016-ban), Francisco Mora (TCR Portugália kétszeres bajnoka), Francisco Abreu (TCR Ibérico bajnok), Nicola Baldan (TCR Italy bajnok), Igor Stefanovski (kétszeres európai Hill Climb bajnok), Julien Briché (több Peugeot és SEAT kupa győztese) és még sokan mások.

    Érdemes még megemlíteni a féltucat tinédzsert, akik gokartból és kisebb formulákból érkeztek: Reece Barr (17), Tassi, Jedlókzky Márk, Danny Kroes, Maxime Potty (18) és Cedric Piro (19). Ezen felül a 26 versenyző közül 15 még nem töltötte be 30. életévét.

    Az autókat tekintve az Audi, a Cupra, a Honda, a Hyundai, a Peugeot és a Volkswagen csatlakozott a Subaruhoz. Valójában a Top Run által épített WRX STI végre sikeresen átesett a homologizációs folyamaton, és a Comini szakértő kezei között fog versenyezni.

    NEVEZÉSI LISTA, Paul Ricard, Le Castellet

    # Csapat Versenyző Autó
    4 JSB Compétition Julien Briché (FRA) Peugeot 308 TCR
    7 Stefanovski Racing Team Igor Stefanovski (MKD) Hyundai i30 N TCR
    8 Target Competition Reece Barr (GBR) Hyundai i30 N TCR
    9 M1RA Nagy Dániel (HUN) Hyundai i30 N TCR
    10 PSS Racing Team Viktor Davidovsky (MKD) Honda Civic Type R FK7 TCR
    11 Reno Racing Jens Reno Møller (DEN) Honda Civic Type R FK7 TCR
    13 Autodis Racing by Piro Sports Cedric Piro (GER) Honda Civic Type R FK7 TCR
    14 Autodis Racing by Piro Sports Loris Cencetti (LUX) Hyundai i30 N TCR
    16 Pit Lane Competizioni Nicola Baldan (ITA) Hyundai i30 N TCR
    20 JLG Sport Jedlóczky Márk (HUN) Cupra TCR
    23 Sports & You Francisco Abreu (POR) Peugeot 308 TCR
    24 Speedy Motorsport Gustavo Moura (POR) Audi RS3 LMS TCR
    25 PCR Sport Mikel Azcona (ESP) Cupra TCR
    26 M1RA Francisco Mora (POR) Hyundai i30 N TCR
    34 Stian Paulsen Racing Stian Paulsen (NOR) Cupra TCR
    38 PCR Sport Danny Kroes (NED) Cupra TCR
    42 Race Republic Stefano Comini (SUI) Subaru WRX STI TCR
    62 Target Competition Dušan Borković (SRB) Hyundai i30 N TCR
    63 Pit Lane Competizioni Giovanni Altoè (ITA) Audi RS3 LMS TCR
    66 Pit Lane Competizioni Andrea Larini (ITA) Cupra TCR
    69 Leopard Lukoil Team Jean-Karl Vernay (FRA) Audi RS3 LMS TCR
    71 Pit Lane Competizioni Enrico Bettera (ITA) Audi RS3 LMS TCR
    88 Comtoyou Racing Maxime Potty (BEL) Volkswagen Golf GTI TCR
    90 Hell Energy Racing with KCMG Tassi Attila (HUN) Honda Civic Type R FK7 TCR
    94 Target Competition Kris Richard (SUI) Hyundai i30 N TCR
    99 Hell Energy Racing with KCMG Josh Files (GBR) Honda Civic Type R FK7 TCR