Kategória: TCR

  • Mora vezetésével M1RA 1-2 a Hungaroringen!

    Mora vezetésével M1RA 1-2 a Hungaroringen!

    Első győzelmét szerezte a TCR Europe-ban Francisco Mora a hétvége második versenyén a Hungaroringen, mögötte Nagy Dániel végzett, így teljes lehetett a M1RA boldogsága, hazai terepen.

    A poleból induló Mora elveszítette a vezető helyét a honfitársával Francisco Abreuval szemben aki a Peugeot 308TCR-rel vitézkedett, de egy merész előzéssel a 12-es kanyarban még az első körben visszavette a vezetést. Onnantól fogva a célvonalig más dolga nem volt, mint maga mögött tartani Nagy Dánielt.

    A HELL Hondás Josh Files végzett harmadikként a pódiumon, aki a nyolcadik helyről indulva tette emlékezetessé magának a futamot, és végzett csapattársa, Tassi Attila előtt.

    A bajnoki cím éllovasainak gondjaik adódtak: Mikel Azcona és Dusan Borkovic sem szerzett pontokat ma. Ettől függetlenül egy ponttal ugyan csak, de továbbra is Azcona vezet Borkovic előtt. A szerb egyébként a versenyen jól jött fel, egészen addig, amíg a 12-es kanyarban meg nem találta Files Hondájának a hátsó részét. Borkovic Hyundai i30 N TCR autója annyira sérült, hogy kénytelen volt kiállni.

    Tassi ennek az esetnek köszönhetően került Files elé, és támadhatta Brichét. A francia el is rontotta a 12-es kanyart, így Tassi elé tudott keveredni, ő pedig visszaesett a 7. helyre.

    Stefano Comini újabb remek futamot teljesített, az Autodis by THX által felkészített Honda Civic Type R FK8-cal a 23. helyről a nyolcadikra jött fel, pont a magyar Ficza Ferenc elé, aki szabadkártyásként egy régebbi Cuprával versenyzett.

    Azzal, hogy az élmenők nem szereztek pontot, Nagy az összetettben már csak 25 pontnyira van tőlük. A következő forduló, Assenben lesz, augusztus 19-én.

  • Borkovic nyert, mögötte hatalmas küzdelem volt

    Borkovic nyert, mögötte hatalmas küzdelem volt

    A szerb óriás, Dusan Borkovic megúszta a balhékat, és megszerezte a harmadik győzelmét is a TCR Europe szériában, a Hungaroringen, a hétvége első versenyén. A szomszéd ország hőse abból profitált, hogy a KCMG csapat pilótáinak Josh Filesnek és Tassi Attilának is gondjai akadtak, így a dobogóra Borkovic után Stian Paulsen és a magyar Nagy Dániel fért fel.

    A pole pozícióból induló Mikel Azcona negyedik lett a kalandos versenyen, és tartja a pontversenyben az első helyezését. A spanyol a rajtot követően A HELL-es Hondások szendvicsében találta magát, de Filesnek sikerült meglógnia. A trió a következő öt körben gyilkolta egymást, és először úgy tűnt, hogy Tassiék jöhetnek ki jobban a buliból. Azcona és Files aztán ütköztek, amikor megpróbált a spanyol egy bátor előzést végrehajtani az utolsó kanyarból kijövet. Azcona félig meg is pördült, Files is vesztett a sebességéből.

    Borkovic ekkor keveredett az élre a Hyundai i30 N TCR-rel. Tassi szorosan követte őt, illetve őket követte Julien Briché a Peugeot 308TCR-rel. Ez a móka sem tartott sokáig, mert Briché elküldte Attilát rallycrossosni a sóderágyba, és emiatt be is jött a biztonsági autó. A manőver végül egy 30 másodperces büntetést ért, emiatt sem láthattuk őt a dobogón. Többen is esélyesek voltak egyébként erre, de végül Paulsen és Nagy lettek a nevető második és harmadik.

    Azcocna az utolsó körben ütközött a Targetes Reece Barral, de ebbe a kalamajkába belekeveredett a 23. helyről rajtoló, de a verseny alatt hatodik helyig feljött Stefano Comini is. Azcona mögött Kris Richard már egy aránylag unalmas futamot tudhatott magáénak. Említésre méltó még Jean-Karl Vernay menetelése az Audival, aki szintén a 22. helyről küzdötte fel magát a pontszerzők közé a nedves pályán. Danny Kroes és Jedlóczky Márk zárták a top tízet Comini mögött.

    Holnap folytatódik a versenyhétvége, a TCR-esek második futama 11:50-től kezdődik.

  • Tassi Attila, Josh Files az Avalon Parkban viaskodtak a magyar futam előtt

    Tassi Attila, Josh Files az Avalon Parkban viaskodtak a magyar futam előtt

    Elérkezett az idei TCR Europe 2018-as szezonjának egyik legizgalmasabb futama – a magyarok számára legalábbis mindenképpen, hiszen a Hungaroringen állnak rajthoz a Túraautó-Európa-bajnokság versenyzői. A nagy viadal előtt azonban még egy szórakoztató napot töltött el együtt a HELL ENERGY Racing Team with KCMG két versenyzője, Tassi Attila és Josh Files.

    A tavalyi TCR International Series ezüstérmese, Tassi Attila izgatottan várja a hétvégét, hiszen a hazai pálya az egyik kedvence. Nem is csoda, hiszen tavaly itt aratta első futamgyőzelmét, illetve – mint azt már többször is hallhattuk tőle – a magyar közönség mindig nagyon motiválóan tud hatni a versenyzőkre. Tassi csapattársa, a brit Josh Files azonban először jár Magyarországon, így a Hungaroring is teljesen ismeretlen pálya számára.

    Files-nak azonban most lehetősége nyílt kicsit közelebbről megismerni hazánkat, habár csak egy egészen kis részét. A szerdai napot ugyanis Borsod-Abaúj-Zemplén megyében töltötte, ahol először a HELL ENERGY Szikszón található gyárát nézte meg testközelből, ezt követően az Avalon Park gokart pályáján küzdött meg csapattársával.

    „Most járok először Magyarországon, de nagyon tetszik, amit eddig láttam. A HELL ENERGY töltőüzemében tett látogatás rendkívüli élmény volt, egészen lenyűgözőnek találtam a gyárat! Gokartban kissrác korom óta nem ültem, így egyértelműen hátrányból indultam, főleg, hogy Tassi elég gyakran jár ide, ha jól tudom, már szó szerint csukott szemmel is végig tud menni a pályán. Ettől függetlenül nagyon élveztem a tegnapi napot. Edzésnek, felkészülésnek nem tekintem a vezetésnek ezt a fajtáját, de szórakozásnak mindenképpen jó volt, és hálás vagyok a HELL ENERGY és az Avalon Park munkatársainak, amiért rászánták az időt, hogy körbe vezessenek a gyárban és a parkban. Mostantól viszont teljes mértékben a hétvégi versenyre koncentrálok és igyekszem minél többet pihenni.” – mondta Files a kimerítő nap után.

    A fiatal versenyzők jó viszonyt ápolnak, ennek ellenére, vagy talán éppen ezért, egész nap ugratták egymást és a HELL Kart & Event Center pályáján is viaskodtak kicsit.

    „Szerintem elég különböző a személyiségünk, de ettől függetlenül jóban vagyunk, viszont, ha versenyre kerül a sor, mindenki ellenfél, így Files is. A gokart pályán persze inkább csak szórakoztunk most, de a Hungaroringen már ugyanolyan vetélytársam, mint bárki más. Örülök, hogy elfogadta a meghívást és eljött erre a napra, jó érzés volt, hogy megmutathattam neki azokat a helyeket, ahol én is sok időt töltök, és jó volt kicsit kikapcsolódni még a futam előtt.” – vélekedett Tassi a közös programról.

    A versenyhétvége menetrendje:
    Július 7., péntek:
    12:00 – Első szabadedzés
    16:00 – Második szabadedzés

    Július 8., szombat:
    9:55 – Időmérőedzések
    13:40 – Első futam (Sport 1 élő közvetítés)

    Július 9., vasárnap:
    11:50 – Második futam (Sport 1 élő közvetítés)

    [Best_Wordpress_Gallery id=”120″ gal_title=”2018 Hell Kart Center”]

  • GT és TCR versenyek magyar indulókkal a Hungaroringen

    GT és TCR versenyek magyar indulókkal a Hungaroringen

    Július első hétvégéjén ismét ingyenesen látogatható versenyhétvége kerül megrendezésre a Hungaroringen, amely hivatalosan az International GT Open nemzetközi bajnokság negyedik fordulója lesz, de a magyar szurkolók számára sokkal fontosabb hír, hogy ezen a hétvégén a TCR Europe sorozatban ismét pályára lép több magyar versenyző és csapat is. Ott lesz a rajtrácson Michelisz Norbi csapatával Nagy Dani, Honda Civic-kel a sorozat tavalyi ezüstérmese Tassi Attila, illetve a Zengő Motorsport újonca Jedlóczky L. Márk is.

    De nem csak a TCR-Europe miatt érdemes kilátogatni erre a hétvégére, hiszen több kategória számára rendeznek ezen a hétvégén futamokat. Természetesen a fő esemény az az International GT Open kategória lesz, amely idén már negyedik alkalommal tér vissza a Hungaroringre. Az 500-600 lóerős GT3-as autókból álló mezőnyben olyan sportautók versenyautó változatai indulnak, mint a Lamborghini Huracan, Ferrari 488, Mercedes AMG GT, vagy éppen a BMW M6. Ezeken az egyórás hosszútávú versenyeken egy autóban két versenyző váltja egymást, így nem csak a pályán töltött idő nagyon fontos, hanem a pontos és gyors boxmunka is.

    Akik a formula autó versenyeket szeretik, azok sem maradnak látványosság nélkül, ugyanis ezen a hétvégén az Euroformula Open bajnokság is két futammal jelen lesz a Hungaroringen. Ebben a kategóriában a jövő tehetségei csiszolják technikájukat, ennek köszönhetően itt is 20-30 autós mezőnyre, és látványos csatákra van kilátás. A hétvége programját még a Radical Masters sorozat színesíti.

    A július 7-én és 8-án megrendezésre kerülő hétvégén a nézőtér ingyenesen látogatható, de a paddockba napijegy vásárlással (4000 Ft /nap) be lehet jutni. A paddock jegyeteket a gpticketshop forgalmazza.

  • GT és TCR versenyek magyar indulókkal a Hungaroringen

    GT és TCR versenyek magyar indulókkal a Hungaroringen

    Július első hétvégéjén ismét ingyenesen látogatható versenyhétvége kerül megrendezésre a Hungaroringen, amely hivatalosan az International GT Open nemzetközi bajnokság negyedik fordulója lesz, de a magyar szurkolók számára sokkal fontosabb hír, hogy ezen a hétvégén a TCR Europe sorozatban ismét pályára lép több magyar versenyző és csapat is. Ott lesz a rajtrácson Michelisz Norbi csapatával Nagy Dani, Honda Civic-kel a sorozat tavalyi ezüstérmese Tassi Attila, illetve a Zengő Motorsport újonca Jedlóczky L. Márk is.

    De nem csak a TCR-Europe miatt érdemes kilátogatni erre a hétvégére, hiszen több kategória számára rendeznek ezen a hétvégén futamokat. Természetesen a fő esemény az az International GT Open kategória lesz, amely idén már negyedik alkalommal tér vissza a Hungaroringre. Az 500-600 lóerős GT3-as autókból álló mezőnyben olyan sportautók versenyautó változatai indulnak, mint a Lamborghini Huracan, Ferrari 488, Mercedes AMG GT, vagy éppen a BMW M6. Ezeken az egyórás hosszútávú versenyeken egy autóban két versenyző váltja egymást, így nem csak a pályán töltött idő nagyon fontos, hanem a pontos és gyors boxmunka is.

    Akik a formula autó versenyeket szeretik, azok sem maradnak látványosság nélkül, ugyanis ezen a hétvégén az Euroformula Open bajnokság is két futammal jelen lesz a Hungaroringen. Ebben a kategóriában a jövő tehetségei csiszolják technikájukat, ennek köszönhetően itt is 20-30 autós mezőnyre, és látványos csatákra van kilátás. A hétvége programját még a Radical Masters sorozat színesíti.

    A július 7-én és 8-án megrendezésre kerülő hétvégén a nézőtér ingyenesen látogatható, de a paddockba napijegy vásárlással (4000 Ft /nap) be lehet jutni. A paddock jegyeteket a gpticketshop forgalmazza.

    Ingyenes nemzetközi autóverseny – Július 7-8. – Hungaroring

  • Bravúros belépő, drámai befejezés – a belga futamon

    Bravúros belépő, drámai befejezés – a belga futamon

    Nagy izgalmakkal kezdődött a TCR Europe versenysorozat 3. futama – Tassi Attila a budapesti repülőtéri fennakadások miatt lemaradt a pénteki első szabadedzésről. Épp, amikor már mindenki lemondott róla, hogy a HELL ENERGY Racing Team with KCMG pilótája odaérjen a délutáni edzésre, Tassi 10 perccel a rajt előtt beesett a pályára.

    Mondhatni szó szerint. Aki figyelemmel kíséri Tassi Attila Instagram profilját, végig nézhette, ahogy a fiatal versenyző keresztülszaladt a brüsszeli reptéren, majd az autópályán robogó kocsiban öltötte magára versenyruháját, hogy a belga pályára megérkezve már csak be kelljen ülnie Hondájába és rajthoz álljon.

    https://www.instagram.com/p/Bju0c_ljUmf/?taken-by=attilatassi

    „Először nagyon mérges voltam, hogy lemaradok az első szabadedzésről, de aztán mikor kiderült, hogy van esély, hogy odaérjek a másodikra, már kezdtem jól szórakozni. Megláttam a dologban a kihívást és kifejezetten élveztem, hogy pályán kívül is versenyezhetek, hiszen most is az idővel kellett megküzdeni.” – mondta Tassi, aki a 24 órás kimerítő utazás és reptéren való várakozás ellenére a második szabadedzésen a 6. helyezést szerezte meg, a kvalifikáció után pedig a 15. helyről rajtolhatott.

    https://www.instagram.com/p/BjxPrgOD-hZ/?taken-by=attilatassi

    Az első futamon 11. helyen végzett a fiatal magyar pilóta, de mivel ismét összetűzésbe került Mollerrel, 30 másodperces büntetést szabtak ki rá, aminek eredményeképpen visszacsúszott a 17. helyre, csapattársa, Josh Files pedig nem tudta befejezni a versenyt. A második futam sem alakult jobban a két versenyző számára, Tassi felnije ugyanis a Morával való küzdelem során megsérült, aminek a 3. körben defekt lett a vége, így nem tudta befejezni a versenyt. Habár Files jól indította a futamot, a 7. körben alatta is leállt a Honda, így az utolsó helyen végzett.

    Ugyan egyik HELL ENERGY Racing Team with KCMG pilótának sem volt szerencséje múlt hétvégén, mindketten bizakodón és izgatottan várják a júliusi futamot, hiszen Tassi ismét hazai közönség előtt versenyezhet, Files pedig megismerheti új névadó csapata hazai pályáját, a Hungaroringet.

  • A Hyundai csökkentheti a hasmagasságát

    A Hyundai csökkentheti a hasmagasságát

    A TCR technikai delegációja bejelentette a legutolsó változtatásait a 2018-as teljesítmény kiegyenlítő rendszerben, a BoP-ban. A május 17-ei legutóbbi változáshoz képest egy újabb változás történik, ami pont a Hyundai i30 N-eket érinti.

    A dél-koreai márkának továbbra is 97.5%-osan lecsavart motorral kell mennie, de az eddig 100 mm magasságra emelt autó lemehet 90 mm-re. A többi homologizált autónál nem lesz változás. A felülvizsgált kötelező BoP értékek már a hétvégi TCR Europe versenyen is érvényesek lesznek, Spa-ban.

  • Stefano Comini Hondával indul ezentúl a TCR Europeban!

    Stefano Comini Hondával indul ezentúl a TCR Europeban!

    Spa-Francorchampsban visszatér a túraautózás fenegyereke, Stefano Comini, a hétvégi TCR Europe versenyen. A svájci egy Honda Civicet vezethet majd, amelyet a belga THX Racing készít fel, és Autodis Racing by THX néven futtatnak majd.

    Comini az európai bajnokságot egy Subaru WRX STi TCR-rel kezdte meg, és egy elég kemény hétvégét követően egy ponttal sikerült zárnia. Ezt követően a kétszeres TCR International Series bajnok kihagyta a második versenyhétvégét Zandvoortban, hogy minél jobban felkészülhessen a most hétvégi belga fordulóra. Így nyilatkozott:

    „A Holdig tudnék ugrani örömömben, mert véget ér az a rémálom, ami az elmúlt szezon végén kezdődött. Az, hogy nem volt versenyülésem szezonkezdetkor elég pocsék érzés volt, de most már megnyugodhatok, és csak a versenyzésre koncentrálhatok. Ráadásul magabiztosan, mert azt gondolom, hogy egy remek csomagunk lett. Mindig is vezetni akartam a Hondát, és végre ez megtörténik, és remélem is, hogy maradhatok a márkával a jövőben is. Hosszú a listám, hogy kiknek köszönhetem ezt, de felsorolom: JAS Motorsport, Autodis Racing és THX Racing, mert hittek bennem, és felajánlották ezt a lehetőséget, de a Race Republic csapata is keményen dolgozott, hogy ez megtörténhessen. Most egy napot tesztelünk Zolderban, aztán irány Spa!”

    Comini ugyanakkor köszönetét fejezte ki a Top Runnak is, amiért ott lehetett Paul Ricardban a szezonnyitón, és nem zárja ki azt, hogy a jövőben újra összeáll az olasz csapattal egy másik projektre.

  • Tassi Attila másodjára is feljutott a dobogóra Zandvoortban

    Tassi Attila másodjára is feljutott a dobogóra Zandvoortban

    Hihetetlenül izgalmas futamnak lehettünk tanúi hétfőn, a Túraautó-Európa-bajnokság holland futamának második versenyén. Brillíroztak a HELL ENERGY Racing Team with KCMG versenyzői – Tassi Attilától bravúros előzéseket és drámai befejezést láthattunk, míg Josh Files az első helyen autózta végig a versenyt.

    Habár kalandosan kezdődött Tassi Attila hétvégéje – az első futamról kishíján elkésett, mivel a versenyre kilátogató tömeg miatt nem tudott haladni az autópályán – így is sikerült ezüstérmet szereznie a vasárnapi versenyen. A siker ugyan nem szállt a fejébe, de izgatottan várta a második futamot, ahol a fordított rajtrács miatt 7. helyről indult. A fiatal versenyző a rajt után rendületlenül tört előre, a 9. körben már az élbolyban versenyzett, ahol ezután Kroes-szal folytatott kiélezett küzdelmet a 3. helyért. Végül az utolsó körben sikerült megelőzni egy pillanatra versenytársát, a holland azonban kilökve Tassit, visszaszerezte pozícióját. A helyzetet kihasználva az 5. helyen versenyző Richard beelőzte a magyar versenyzőt, ám Attika lélekjelenlétének köszönhetően szinte azonnal visszavette helyét, így a negyedikként ért célba. Habár Kroes állhatott harmadikként a dobogóra, később a versenybírók ítélete alapján, szabálytalanság miatt Kroes büntetést kapott, így Tassi végül a második futamon is dobogós lett és megszerezte a kiérdemelt harmadik helyet.

    „Biztos voltam benne, hogy Kroes szándékosan nem engedett el, hiba jeleztem neki többször is, hogy húzódjon félre, mivel gyorsabb vagyok nála. Tudom, hogy a verseny vége előtt nem szereti senki feladni a dobogós helyét, különösen nem akkor, ha hazai pályán versenyez, de szerintem ez nem jogosította fel arra, amit tett, és nagyon örülök, hogy ezt a versenybírók is így látták.” – mondta Tassi. „Összességében nagyon élveztem a hétvégét, végre sikerült az autót is jól beállítani. Szerintem kihoztam a maxot magamból is és az autóból is, szóval elégedett vagyok az eredménnyel és várom a következő futamot.” – tette hozzá az autóversenyző.

    Tassi csapattársa, Josh Files hétfőn a 4. helyről rajtolt és már az első körben az élre tört, majd végig megtartva pozícióját, győztesként ért célba.

  • Files nyert, Tassi őrületes tempót tolt Zandvoortban ma

    Files nyert, Tassi őrületes tempót tolt Zandvoortban ma

    Danny Kroes indulhatott a poleból a PCR Sport Cupra TCR-rel, de Jens Reno Møller is megelőzte, illetve a remekül rajtoló Josh Files, aki a negyedik helyről jött fel másodiknak már az első kanyar előtt. Nem is sokat teketóriázott, és pár kanyarral később átvette a vezetést, és el is húzott Files az őt üldözőktől.

    Az események is tovább pörögtek, a Targetes Kris Richard is feljött negyediknek, akit szorosan követett Nagy Dani, a M1RA-val a nyitó körben. Egy kör elteltével Richard már a harmadik Møller kárára, van Lagen meg őrült száguldásba kezdett, és először megelőzte Dánielt az ötödik helyért. Egy körrel később leszedte Møllert is, miközben a háttérben komoly magyar dráma folyt.

    Tassi Attila az első kanyarban elment Nagy Dániel mellett, de összeértek. Az összezavarodott Nagy veszített is a tempójából, majd kiütötte Stian Paulsen Cupráját, és a palánkba küldte a norvégot. Az autó ugyanakkor túlélte a dolgot, így sárga zászlózás mellett folytatódhatott a száguldozás. Van Lagen kívülről előzte meg Richard Hyundai-ját a harmadik helyért, a hatodik körben. A következő „áldozat” már a honfitárs, Danny Kroes volt. A nyolcadik körben a kitartó védekezés ellen otthagyta az Audival a PCR Cupráját is.

    Tassi is játékba hozta magát, mert a kilencedik körben megelőzte Richard Hyundai-ját, és gyorsan felzárkózott Kroes Cuprájára, ami a verseny legszorosabb mérkőzését hozta. A leintésig küzdöttek is egymással a dobogós helyezésért. Az utolsó körben a magyar fiú el is ment egy pillanatra a holland mellett, de Kroes belülről vissza tudott zárni, Tassit letette a fűre, és megnyerte a következő kanyart már, és ezzel a harmadik helyet is. Files 4.2 másodpercnyi előnnyel nyert van Lagen előtt.

    Dusan Borkovic nem tudta befejezni a versenyt technikai hiba miatt, így ez azt is jelenti, hogy az összetett élére Mikel Azcona ugrott a megszerzett hatodik helyével, és Files a második, 16 pont hátránnyal.

    A következő versenyhétvége Spa-Francorchampsban, Belgiumban lesz, június 9-10-én.