Kategória: TCR

  • Lotti elégedett azzal, hogy érkezik a Mazda is a TCR flottájába

    Lotti elégedett azzal, hogy érkezik a Mazda is a TCR flottájába

    A TCR vezérigazgatója Marcelo Lotti kifejezte azon örömét, hogy a Mazda is immáron a TCR család része lett, a 3-as modelljükkel. Erről a TouringCarTimesnak beszélt:

    „Nagyon elégedettek vagyunk azzal, hogy egy újabb olyan fontos márka, mint a Mazda is elkötelezte magát az egyre több gyártót vonzó TCR koncepciója mellett. Ez a program új lehetőséget nyújt olyan ügyfélcsapatoknak, akik be akarnak szállni a TCR versengéseibe.”

    A Mazda3 TCR-t a Mazda Motorsport USA és a Long Road Racing fejlesztette, és 2020-ban, az IMSA Michelin Pilot Challenge-n debütál. Lotti persze nagyon várja, hogy máshol is feltűnjön az autó:

    „Szeretnénk, ha mihamarább végbemenne a homologizációja, és kíváncsian várjuk a bemutatkozását Daytonában januárban, amelyet követően elérhető lesz ügyfeleknek is a világ minden tájáról. A Mazdának komoly múltja van a motorsportok terén, sok sikert értek el, mint például amikor megnyerték a túraautójukkal 1981-ben a spa-i 24 órás versenyt. Látván azt, hogy mennyire is átgondolt a TCR autójuk, és azt ahogyan megtervezték és fejlesztik, furcsa is lenne, ha nem nyernének.”

  • A Mazda Motorsports leleplezte a TCR autóját!

    A Mazda Motorsports leleplezte a TCR autóját!

    A Mazda Motorsports bemutatta a vadiúj Mazda3 TCR autóját. A 350 lóerős versenyjárművet a Long Road Racing fejlesztette, akiknek a munkája volt korábban a Mazda MX-5 Cup autó is.

    A japánok bejelentették, hogy ezzel az autóval indulnak a 2020-as IMSA Michelin Pilot Challenge-n, a bemutatkozásuk pedig 4 órás Endurance Challenge-n lesz a Rolex 24-en januárban. Elérhető lesz világszinten a regionális és a hazai TCR sorozatokban is. Masahiro Moro, a Mazda North American Operations elnök-vezérigazgatójaként így nyilatkozott:

    „A TCR remek lehetőség arra, hogy bemutassuk az új Mazda3-at, és versenyképes lehetőséget biztosít az ügyfeleinknek. Az IMSA-ban és a SRO TC Americasban is fontos győzelmeket értünk el, köszönhetően az elhivatott partnereinknek, akik úgy döntöttek, hogy Mazdával versenyeznek. Reméljük, hogy a következő generáció is megtalálja ugyanezt a potenciált a Mazda3 TCR-ben.”

    John Doonan, a Mazda Motorsport vezéreként hozzátette:

    „A Mazda3-nak kiemelkedő a designja és a mérnöki megoldásai, de a Mazda erről ismert. Emiatt ez egy fantasztikus alapja lett az új Mazda3 TCR-nek. Vártuk már, hogy visszatérhessünk az IMSA Michelin Pilot Challenge-re több szezonon át, és mindenki izgatott a Mazdánál, hogy miképp alakul majd számunkra a 2020-as év. Nagyon várjuk már a Mazda3 TCR sikereit az IMSA-ban, az SRO Americas és a TCR bajnokságokban globálisan.”

    Mazda
    Fotó: Mazda

     

  • A JAS Motorsport is már tervezi az ETCR autóját!

    A JAS Motorsport is már tervezi az ETCR autóját!

    A Honda fejlesztő partnere a JAS Motorsport is megerősítette, hogy már tervezik is az első elektromos túraautójukat az új ETCR versenyszabályzatnak megfelelően. Alessandro Mariani, a JAS vezéreként nyilatkozott a wtcblog.hu-nak:

    „Megerősíthetem, hogy a JAS Motorsport is részese annak a programnak, amelynek a célja egy elektromos TCR autó kifejlesztése. Jelenleg a tervezési fázisban vagyunk, de sajnos többet jelenleg nem mondhatok.”

    Az olasz fejlesztő cég ugyan már az első fázisban van az autó tervezésével, a Honda ugyanakkor hivatalosan még nem kötelezte el magát egy ETCR-es programba. Erről már William de Braekeleer beszélt az e-racing365.comnak, mint a Honda Europe motorsport menedzsere:

    „A jelenlegi fázisban nem tervezzük azt, hogy beszállunk az ETCR-be.”

    2020-ra tehát egyelőre a Hyundai és a Cupra azon gyártók akik elkezdték már az ETCR-es versenyautóik fejlesztését.

  • A Hungaroringen tesztelte a Hyundai az elektromos túraautóját!

    A Hungaroringen tesztelte a Hyundai az elektromos túraautóját!

    A Hyundai Motorsport megkezdte a Veloster N ETCR típus tesztelését a Hungaroringen, mielőtt 2020-ban versenyeken is bemutatkoznak vele. Andrea Adamo így nyilatkozott erről, motorsport igazgatóként:

    „Minden új projekt első tesztje egy fontos mérföldkő, de a Hyundai Veloster N ETCR-é még fontosabb. Ez az első elektromos versenyautónk, valamint az első olyan konstrukciónk, amely középmotoros és hátsókerék meghajtású. Az i30N TCR és a Veloster N TCR-rel már megmutattuk, hogy képesek vagyunk nagyon erős túraautót építeni, és sokat meg akarunk tanulni erről a csomagról is, mielőtt versenyezni megyünk vele 2020-ban.”

    A dél-koreai márka két napot töltött a magyar pályán, és a hírek szerint problémamentesen zajlott minden. További tesztek várhatóak az elkövetkezendő hónapokban, erről Adamo ennyit árult el:

    „Az elkövetkezendő hónapokban elfoglaltak leszünk, két komoly kihívás előtt állunk. Az egyik, hogy fejlesztenünk kell az vázán, de dolgoznunk kell az akkumulátorok és a motorok hatékonyságán is. A tesztprogramunkkal és a mérnökeinkkel azonban biztos vagyok benne, hogy újra egy győztes versenyautóval állhatunk majd elő.”

    Az nem derült ki, hogy kik vezethették a teszt alatt az autót.

  • A Lynk & Co most már szállítana a 03 TCR-ből ügyfeleknek is

    A Lynk & Co most már szállítana a 03 TCR-ből ügyfeleknek is

    A Geely Group Motorsport megerősítette, hogy az új Lynk & Co 03 TCR-re most már fogadnak megrendeléseket, ezzel a modellel vesznek részt idén a WTCR-ben is. Kiszállítani az autókat 2020 első negyedévében tudnák.

    A kínai gyártót rendre támadták a riválisaik a túraautó világkupán, mert gyakorlatilag a Cyan Racingen kívül más ügyfeleknek nem adtak el autókat. Látták ezt a magatartást a csapatok és a versenyzők is, és főleg a Honda és a Hyundai ügyfélprogramjában résztvevők sérelmezték azt, hogy az ő autóik nem annyira átláthatóak, mint a többi épített TCR-es járgány. Victor Yang, a Geely kommunikációs alelnöke most pontot tett a dolog végére:

    „Örömmel jelentjük be, hogy a Lynk & Co 03 TCR modellje 2020-tól elérhető lesz több partner részére is, miután nagyon sikeres programot futtat vele a Cyan Racing a 2019-es FIA WTCR-ben.”

    Az autó ára a TCR szabályzásában meghatározott plafonon lesz, tehát 130.000 eurót kóstál ezzel most egyedül ők állnak így a versenyautós piacon, és előnyben fogják részesíteni a kínai ügyfeleiket, a márka hazai piacán. A Geely Group Motorsport elnöke, Alexander Murdzevski Schedvin még hozzátette:

    „Boldogsággal tölt el minket az, hogy egyre inkább kedvelt lesz a Lynk & Co márka, és a sport kedvéért szívesen látunk több csapatot a privát programunkban. Természetesen a Lynk & Co legnagyobb piacán, Kínában volna az a célunk, hogy sikerrel növeljük az ügyfeleink számát. A nagyon sikeres TCR kategória költséghatékony és versenyképes dolog a csapatoknak is a világon mindenütt, és mi ennek a részese akarunk lenni, top szinten..”

  • Íme az elektromos Hyundai Veloster N ETCR!

    Íme az elektromos Hyundai Veloster N ETCR!

    A Hyundai Motorsport leleplezte az első elektromos versenyautóját a Veloster N ETCR-t a nemzetközi Frankfurti Autószalonon. A csoport ügyvezető alelnöke és termékfelelős, Thomas Schemera így nyilatkozott ezt követően:

    „Ma megélhettünk egy újabb mérföldkövet a Hyundai Motorsport történelmében. Büszkén mutatjuk be a Hyundai Veloster N ETCR-t, az első elektromos versenyautónkat, amelyet már az ETCR szabályrendszere szerint építettünk.”

    Az autót már kifejezetten az új elektromos túraautó kategóriának építették, amely jövőre indul. A tervezés azonban már 2018 végén megkezdődött, sőt az első rendszerteszt is már megvolt 2019 augusztusában. Jelen hónapban pedig elindul egy tesztprogram, már a 2020-as felkészülés jegyében. Schemera így folytatta ezzel kapcsolatban a gondolatait:

    „A sikeres ügyfélprogramunknak köszönhetően több évet töltöttünk azzal, hogy csiszoljuk a képességeinket a túraautózásban, melynek eredményeként most már két csomag is rendelkezésünkre áll, hogy versenyezhessünk velük a világ különféle bajnokságaiban. Az ETCR-ben való indulás egy természetes lépés ezen kalandozásban számunkra, és tökéletesen illeszkedik a Hyundai globális stratégiájához az elektromos járművek gyártásában. Részletes tesztprogramunk áll már készen a Veloster N ETCR-rel, amelyet képzett és tapasztalt mérnökeink felügyelnek a Hyundai Motorsportnál, így nagyon várjuk már azt, hogy először pályára lépjenek vele. A Veloster N ETCR ideális kiegészítése lesz a WRC-s és az ügyfél alapú versenyzői programunkhoz, amelyekben már jelen vagyunk az i20 R5, i30 N TCR és Veloster N TCR modelljeinkkel.”

  • Vissza a jövőbe Hyundai-módra: Tarquini ETCR autót épít!

    Vissza a jövőbe Hyundai-módra: Tarquini ETCR autót épít!

    A Hyundai Motorsport előállt egy videóval, melyben a WTCR bajnok Gabriele Tarquini kreál egy új elektromos meghajtású versenyautót, a szeptember 10-én kezdődő Frankfurti Autószalon előtt. A dél-koreai márka marketingesei le sem tagadhatnák, hogy megártott nekik a Vissza a jövőbe trilógia, mert a derék olasz pilótát nagyon is dr. Emmett Brown szerepében látjuk, nem is értjük, hogy merre lehet Michelisz „McFly” Norbert…

    Andrea Adamo, a csapat menedzsereként mindenesetre így nyilatkozott:

    „Pozitív fogadtatást nyert az elektromos projektünk, amelyet nagyon izgatottan fogunk a nemzetközi autószalonon leleplezni. Mérföldköve lesz a motorsportos kalandozásunknak, és egy új fejezetet nyit, és új kockázatot is vállalunk ezzel. Világos számunkra, hogy mi a jövő üzenete, és nagyon várjuk, hogy többet is elárulhassunk mindebből Frankfurtban a jövő héten.”

    A Hyundai Motorsport hivatalosan még nem jelentette be azt, hogy beszállnak az ETCR-be, de a TouringCarTimes már megszellőztette, hogy a Hyundai N feje, Albert Biermann megerősítette nekik tavaly, hogy az elektromos programjuk alapja a Veloster N TCR modelljük lesz.

    https://www.facebook.com/HMSGOfficial/videos/587592548312656/

  • Ekström lesz a Cupra e-Racer gyári pilótája és nagykövete

    Ekström lesz a Cupra e-Racer gyári pilótája és nagykövete

    A kétszeres DTM bajnok, Mattias Ekström  lesz az első hivatalos versenyzője és nagykövete a Cupra e-Racernek. Antonino Labate, az üzletmenetért felelős stratégiai igazgató így nyilatkozott a döntésükről:

    „Az elektromos meghajtás lesz a Cupra stratégiájának a fő eleme. Hagyatkozunk ugyanakkor Mattias versenytapasztalatára, és fejlesztési képességeire, hogy újragondoljuk a versenyzés jövőjét, és új tapasztalatokkal fejlesszünk a globális motorsport javára.”

    A Cupra tavaly leplezte le a 100%-osan elektromos túraautóját, mert már elkezdtek készülni a hamarosan bemutatkozó ETCR szériában, Ekström pedig kulcsszerephez jut az autó fejlesztésében. Erről így beszélt:

    „Az, hogy csatlakoztam a Cuprához, számomra természetes. Miután a versenyzői karrierem folyamán megismerhettem eddig mindenféle hagyományos erőforrást, át akartam váltani az elektromos versenyzésre a Cuprával, akik úttörő munkát végeznek ezen szegmensben azzal, hogy létrehozták ezt az autót.”

    A Cupra e-Racert a Frankfurti Autószalonon mutatják be szeptember 12-én, immáron Ekströmmel kiegészülve.

  • A Hyundai szeptemberben bemutatja az elektromos túraautóját!

    A Hyundai szeptemberben bemutatja az elektromos túraautóját!

    A Hyundai Motorsport megerősítette, hogy az első elektromos hajtású túraautóját szeptemberben mutatja be, amelyet már az ETCR szabályai szerint építenek. Az autót jelenleg is fejlesztés alatt áll a németországi Alzenau városában található cégközpontban, és Frankfurtban leplezik majd le az autóshow alatt a jövő hónapban.

    Az e-racing365 megtudta, hogy a Hyundai ETCR-es autójának az alapja a már létező Veloster N TCR típus lesz. Albert Biermann, a Hyundai N márka főnöke elmondta már tavaly novemberben, hogy a vállalatuk teljes mértékben támogatja az ETCR-t, noha hivatalosan a gyártó még nem jelentette be az ilyen irányú terveit.

    A keddi bejelentés továbbra sem tartalmazza azt, hogy a Frankfurtban bemutatandó autó pontosan melyik modelljüket is takarja majd, vagy hol fognak vele versenyezni. A Hyundai Motorsport részéről Andrea Adamo még ennyit tett hozzá:

    „Új korszakra virrad a Hyundai Motorsport. Alzenauban a csapatunk hónapok óta keményen dolgozik egy izgalmas elektromos járművön, és hamarosan bemutathatjuk a laborunk ezen gyümölcsét. Ez egy új fejezet lesz a cégünknek is, egy természetes kiterjesztése a motorsportos tevékenységünknek, amely közel áll a mostani trendekhez és innovációkhoz, amelyeket az autóipar követ. Sokáig már nem kell várni: szeptember elején mindent leleplezünk Frankfurtban, az autókiállításon.”

    A Hyundai lehet így már a a második gyártó a Cupra után, akik autót építettek az ETCR platformja szerint. Eredetileg már 2020-ban elindult volna az új elektromos túraautós világkupa, de eltolták egy évvel. Ettől függetlenül jövőre már versenyezhetnek pályákon velük.

  • A M1RA Nagy Dániel nélkül küzd Oscherslebenben

    A M1RA Nagy Dániel nélkül küzd Oscherslebenben

    Kevéssel a TCR Európa-kupa augusztus 2-4-i németországi fordulója előtt értesültünk arról, hogy Nagy Dániel és édesapja döntése értelmében versenyzőnk nem tart a csapattal Oscherslebenbe a hétvégén. Elhatározásukat tudomásul vettük és tiszteletben tartjuk.

    ,,A 12 versenyhétvégén 8 dobogót hozó közös történetünk tavaly a WTCR-ben második helyezést hozó hungaroringi hétvégével kezdődött, aztán Assenben Dani pályafutása első nemzetközi győzelmét ünnepeltük, és 2019 is dobogóval indult számára az Európa-kupában.

    Bár a szezon folytatása nehezebben alakult, ennek ellenére ugyanúgy hiszünk Dani és a csapat képességeiben, illetve abban, hogy együtt jó esélyünk lehetett volna visszatérni a sikerek útjára akár már Oscherslebenben.

    Nekünk most az előttünk álló versenyhétvégére kell koncentrálnunk, amelyen a bajnokság második helyén álló Luca Engstlerrel folytatjuk a harcot az Európa-kupa megnyeréséért. Eközben dolgozunk Dani helyettesítésén, ami fontos lenne a csapatbajnoki esélyeink életben tartásához, hiszen itt a harmadik helyet foglaljuk el a tabellán.

    A váratlan helyzet és az idő rövidsége miatt adminisztrációs akadályok is nehezítik a dolgunkat, de ha sikerrel járunk, a lehető leghamarabb beszámolunk a fejleményekről. Ha nem, akkor a megszokottaktól eltérően csak egy autóval indulunk Oscherslebenben.” – olvasható a M1RA Motorsport közleményében.