Kategória: TCR

  • Mikel Azcona visszatér a TCR Europe sorozatba!

    Mikel Azcona visszatér a TCR Europe sorozatba!

    A korábbi TCR Europe bajnok Mikel Azcona egy alkalomra újra visszatér a szériába már ezen a hétvégén, miután a Volcano Motorsport csapat biztosít számára egy versenyülést.

    A spanyol pilóta még 2018-ban nyerte meg a bajnokságot. Ezúttal egy Cupra TCR-t vezet majd a csapat állandó versenyzője, Evgenii Leonov mellett Spában, akinek idén eddig az ötödik és tizenkettedik hely közötti eredményei vannak. A páros versenyzett már együtt a Campeonato de España Resistencia sorozatban, akkor is Cuprával, ahol jelenleg is vezetik a bajnokságot, hiszen hat versenyből ötöt megnyertek.

    Azcona fő idei versenyprogramja természetesen a WTCR az új Cupra Leon Competición versenyautóval a Zengő Motorsportnál, és jeleneg kilencedik a bajnokságban.

  • Michelisz legújabb márkatársa a WTCR harmadik argentin pilótája lesz

    Michelisz legújabb márkatársa a WTCR harmadik argentin pilótája lesz

    A Hungaroringen és a szezonzárón szabadkártyásként José Manuel Sapag is indul majd a WTCR-ben, ezzel ő lesz Michelisz új márkatársa.

    Sapag azt a Hyundait terelgeti majd, amivel múlt hétvégén Barcelonában is versenyzett a TCR Európa-kupában.

    „Kihívás lesz majd, mert még nem vezettem a Hungaroringen előben, csak szimulátoron.” – mondta az argentin túraautó bajnokságban is szereplő pilóta.

    „Van némi tapasztalatom a Hyundaijal (egy 12. és egy 8. helyet szerzett Spanyolországban – a szerk.), de a pályához is hozzá kell majd szokni, ez nehéz lesz.”

    „A mezőny is nagyon erős, ezért a célom az lesz, hogy hozzá tudjak szokni ehhez a bajnoksághoz, és a többiek szintjén legyek. Folyamatosan, minden edzéssel fejlődni szeretnék, hogy közelebb legyek az előttem lévő autóhoz.”

    A fent említett argentin bajnokságban, a Súper TC 2000-ben a Citroen gyári csapatát erősíti, most pedig szeretne csatlakozni Michelisz tavalyi riválisához, Guerrierihez és a Szlovákiában nagyot bukó Girolamihoz.

    „Ismerem őket, együtt gokartoztunk és jó emberek. Gyorsak, már Argentínában is jók voltak, és itt, a WTCR-ben is. Örülök, hogy ismerem őket, remélem ellátnak majd néhány tanáccsal.”

    „Nem akarok semmit jósolni, mert a világkupa szintje magas, de a Súper TC 2000 is erős. Egy nagyon intenzív és kemény kategória, nem várok mást a WTCR-től sem.”

  • ETCR: hétvégén bemutató, összefoglaló az eddigi tudnivalókról

    ETCR: hétvégén bemutató, összefoglaló az eddigi tudnivalókról

    Pure ETCR néven indul idén az elektromos túraautózás első sorozata, de még csak  próbaképp rendeznek versenyeket, még nem tétre megy a játék.

    Alább összefoglaltuk az eddigi tudnivalókat, milyen felállással indul majd ez a „gálaszezon”:

    Milyen autók indulnak majd?

    Maga az elektromos túraautó fogalma és a sorozat bejelentése, a CUPRA e-Racer bemutatásával indult, még két évvel ezelőtt, a genfi autószalonon, így nyilvánvaló volt, a SEAT része lesz ennek a projektnek is.

    A címvédő Hyundai is jelezte, hogy autót fog fejleszteni, és tavaly szeptemberben már tesztelték is a Veloster N ETCR-t nálunk, a Hungaroringen. A rivális Honda – bár pletykáltak róla – nem jelezte, hogy hasonlóban gondolkozna.

    Így meglepő módon a harmadik márka a WTCR egyetlen ténylegesen privát alakulata lett, a Romeo Ferraris által fejlesztett Alfa Romeo Giulia ETCR-rel.

    Ezenkívül még a Lisheng Shanghai Racing jelezte, hogy a britek túraautójából, az MG-ből is építenek majd elektromos változatot, de február óta nem sokat hallani a projektről…

    Kik lesznek a pilóták?

    A Cupra esetében nem kérdés, hogy gyári pilótájuk, Mattias Ektröm, aki az autó fejlesztésében is részt vett, szinte biztos, hogy lehetőséget fog kapni, legalább a nulladik szezonban. A ralikrossz világbajnok tapasztalata jól fog jönni a kapuból való rajtolásnál.

    Jordi Gené lenne a másik pilóta a spanyol márkánál, aki testvérével, Marc-kal ellentétben nem forma-, hanem a túraautózásban jeleskedett eddig.

    A harmadik, eddig bejelentett pilóta Jean-Karl Vernay, aki a Romeo Ferraris gépét terelgeti a WTCR-ben is.

    A koronavírus hogyan befolyásolta a „nulladik szezont”?

    Az eredeti „versenynaptáron” itt is változtatni kellett, többek között azért, mert más eseményekhez csatlakozott volna mezőny, mint betétfutam vagy, ha jobban tetszik gálaverseny. Ezen események elmaradása pedig azt is jelentette, hogy új időpontokat és helyszíneket kellett találni.

    Többek között a WTCR szezonzáróján, az Adria Racewayen is lesz ilyen próbaverseny, így együtt láthatjuk majd a kétféle túraautókat.

    Dátum Esemény Helyszín
    okt. 09.-11. Copenhagen Historic Grand Prix ?? Koppenhága, Dánia
    okt. 16.-18. Festival of Speed ?? Goodwood, Egyesült Királyság
    okt.-nov. 31.-01. ?
    ?? Motorland Aragón, Spanyolország
    nov. 14.-15. WTCR Olaszország ?? Adria Raceway, Olaszország

     

  • Jean-Karl Vernay az ETCR első igazolt versenyzője!

    Jean-Karl Vernay az ETCR első igazolt versenyzője!

    Jean-Karl Vernay lesz a PURE ETCR alakuló szezonjában a Romeo Ferraris pilótája, és ezzel az első hivatalosan is igazolt versenyző. Vernay így nyilatkozott erről:

    „Örülök, hogy lehetőségem nyílt ehhez az új, egyedi projekthez hozzájárulnom. Köszönettel tartozom a Romeo Ferrarisnak és különösen Michela Cerrutinak valamint Mario Ferrarisnak, amiért hittek bennem és megerősítették a bizalmukat bennem. Egy olyan fontos és izgalmas feladatot bíztak rám, mint az autónak a fejlesztése. Ez egy olyan munka, amelyet már végeztem a múltban, de ez lesz az első alkalom, hogy egy elektromos autót fejlesszek, ami kifejezetten izgalmas és motiváló. Várom, és kíváncsi vagyok már erre az új PURE ETCR koncepcióra, amelyet az Eurosport Events fejleszt.”

    A francia pilóta az új Alfa Romeo Giulia ETCR hajtja majd, amely jelenleg fejlesztés alatt áll, de 2021-re már kész lesz. Vernay jelenleg is a Team Mulsanne színeiben versenyez a WTCR-ben, egy Alfa Romeo Giulietta TCR-rel. Az új elektromos versenyautót pedig a széria bemutatkozó rendezvényén, Koppenhágában vezetheti majd először, október 8-án.

    Michela Cerruti, a Romeo Ferraris menedzsereként hozzátette:

    „Boldog vagyok, hogy bejelenthetem Jean-Karl-t, mint aki része az elektromos versenyzős terveinknek. Ezekben a hetekben velünk dolgozik a FIA túraautó világkupán, és azonnal megtalálta a hangot az ott dolgozó csapatunkkal, illetve az otthonról dolgozókkal is, akik mindannyian már az Alfa Romeo Giulia ETCR tervezésén és fejlesztésén munkálkodnak. Nagy érdeklődéssel várjuk Dániában a bemutatót, és készülünk azon új történetünk első fejezetére, amely már felvillanyozó lesz!”

  • A Hyundai Elantra N TCR lesz Michelisz Norbiék új versenygépe

    A Hyundai Elantra N TCR lesz Michelisz Norbiék új versenygépe

    Hivatalosan is bemutatta a Hyundai Motorsport az Elantra N TCR modelljüket, miután már kémfotókon júniusban lebuktak vele.

    Ez a dél-koreaiak immáron  harmadik TCR modellje, az i30 N TCR és a Veloster N TCR után. Az új modellt a pekingi autóshow-n mutatták be. Andrea Adamo, a Hyundai Motorsport csapatfőnöke így nyilatkozott:

    „Három hónap tesztelés és fejlesztési munka után nagyon boldog vagyok, hogy végre bemutathatjuk az Elantra N TCR-t a világnak Azzal, hogy Kínában mutattuk be először az autót, mutatjuk a globális terveinket, amellyel megerősítjük a Hyundai Motorsport tevékenységét a versenyszériákban szerte a világon. Egy üres lappal kezdtük a Customer Racing részlegünkön, ahol dizájnerek és mérnökök kihasználták annak a lehetőségét, hogy tovább javítsanak az autó teljesítményén, valamint felhasználhassák a két évnyi versenytapasztalatot az i30 N TCR és a Veloster N TCR kapcsán.”

    Az első autókat már 2020 vége előtt kiszállítják az ügyfeleiknek, és kiderült az is, hogy Gabriele Tarquini WTCR pilóta volt a fő fejlesztője a járgánynak. Az olasz így fogalmazott:

    „Már sok kört megtehettem ezzel az autóval tesztkörülmények között, a sprint és a hosszútávú versenyzésre fejlesztett verziókkal is, amelyeket együtt fejlesztettünk. Egyből látszott az, hogy a Hyundai Motorsport Customer Racingnek volt már tapasztalata az i30 N TCR és a Veloster N TCR miatt, így már a kezdetektől fogva remekül tudtunk előre lépni az új autó fejlesztése kapcsán. Sok olyan apró változás van, amelyeket értékelni fognak az ügyfélcsapatok és a pilótáik, így fejlettebb a kormányzás is az előző autókhoz képest. Egyértelmű, hogy az Elantra N TCR sokkal nagyobb, de nem érzed meg ezt a kezelésében a kormány mögött. Még mindig a tesztelés korai fázisában vagyunk, így még számos lehetőség van arra, hogy tovább csiszoljunk a kinézetén, és egy erős csomagot adhassunk az ügyfeleknek versenyzésre.”

     

    Hyundai
    Fotó: Hyundai
    Hyundai
    Fotó: Hyundai
  • Michelle Halder történelmet írt a győzelmével a TCR Európa-kupában!

    Michelle Halder történelmet írt a győzelmével a TCR Európa-kupában!

    Michelle Halder szenzációs győzelmet aratott Zolderben a TCR Europe versenyén, amelyre ő is csak annyit tudott mondani, hogy hihetetlen. A Honda Cívic Type-R TCR-rel versenyző hölgy Mike nevű testvérével az utolsó pillanatban érkezett meg az európai kupasorozatra, miután váltottak a német TCR-ből, és indultak már Paul Ricardon. Most problémamentes versenyeken, a német pilóta még a bajnoki összetettet vezető Dan Lloydot is megelőzve megnyerte az első versenyét. Így nyilatkozott Halder:

    „Remekül indultam, ezt követően máris megpróbáltam átvenni a vezetést az első kanyarban. Ezt követően ez már az én versenyem volt, mert nagyon gyors voltam, és nem hibáztam. Annyira boldog vagyok, hogy nyerni tudtam itt Zolderben, hiszen itt még soha nem jártam, és nőként nyerni a sorozatban hihetetlen. Tegnap Mike második volt, ma én nyertem, ez egyszerűen csodálatos.”

    Halder tavaly Zandvoortban nyert először egyáltalán pályán, a TCR Germany sorozatban, de vendégversenyzőként már 2018-ban is elhozta a maximálisan elérhető pontokat, amikor Mostban Petr Fulin mögött végzett. Utoljára a Nürburgringen szerzett pontot, amikor testvérét, Mike-ot kizárták.

  • A Renault ausztrál túraautóssal ír történelmet a WTCR idénynyitóján

    A Renault ausztrál túraautóssal ír történelmet a WTCR idénynyitóján

    A TCR Australia egyik élmenője indulhat szabadkártyásként egy Renault Mégane-nal Zolderben, a WTCR első idei hétvégéjén.

    Dylan O’Keeffe a Garry Rogers Motorsport színeit erősíti a déli kontinensen, most azonban a Vukovic Motorsportnál indul majd. Ő lesz majd az első ausztrál, aki WTCR futamon indul. FIA által jegyzett túraautó versenyen pedig legutóbb 1995-ben Gary Brabham szerepelt a Touring Car World Cup-on.

    „Elég hihetetlen, hogy végül megvalósul az, hogy a WTCR-ben versenyezhetek majd, a körülményeket és a vírushelyzetet figyelembe véve. Nagyon hálás vagyok a csapatnak ezért a lehetőségért, hogy az autójukkal versenyezhetek.”

    „Bár még mindig a saját bajnokságomra koncentrálok, ott októberig szünet van, így ez időt bitosított számomra, hogy elutazzak, és visszatérve kövessem a szükséges óvintézkedéseket.”

    Az ausztrál versenyző amúgy is Renault-val versenyez odahaza, de már tesztelhetett új csapatával a Salzburgringen, ahol eredetileg lett volna a szezonkezdet.

    „Elértük a célunkat a tesztnapon, ami a kezelhetőség és az egyensúly javítása volt. Esős volt reggel az idő, de délutánra megszáradt a pálya, így különböző körülmények között is kipróbálhattam az autót.”

    O’Keeffe tavaly ötödik lett hazai bajnokságában, és Jack Young mellé érkezik, aki az egyetlen Renault-t vezeti a teljes WTCR szezonban.

  • Coronel megerősítette, hogy lesz európai programja

    Coronel megerősítette, hogy lesz európai programja

    Tom Coronel elárulta, hogy elindul néhány versenyen 2020-ban a TCR Europe sorozatban is. A holland pilóta a Boutsen Ginion Racing által felkészített Honda Civic Type R-t hajtja majd, a WTCR-es programja mellett. Ott lesz a szezonnyitó futamon Paul Ricardon, valamint Sap-Francorchampsban, illetve Jaramában. Így nyilatkozott erről az érintett:

    „Várom már, hogy újra versenyezhessek, és folytathassam a remek együttműködést a Boutsen Ginion Racinggel illetve a Hondával, ahogy tesszük azt már évek óta. Garantálom a remek harcokat! Ráadásul olyan pilóták is lesznek a mezőnyben, akiket évek óta ismerek a WTCC-ből vagy a túraautó világkupáról. Pepe Oriola, Mehdi Bennani, John Filippi: versenyeztem mindegyikük ellen évekig, és itt most újra találkozhatunk.”

  • 670 lóerőt mozgat meg a Goodyear új fejlesztésű versenygumija

    670 lóerőt mozgat meg a Goodyear új fejlesztésű versenygumija

    A Goodyear bemutatta az egyedi Eagle F1 SuperSport versenyabroncsot, amellyel az összes autó rajthoz áll a Pure ETCR-ben, a világ első teljesen elektromos, több márkát is felvonultató túraautó-versenysorozatában. A Goodyear az izgalmas, új bajnokság kizárólagos abroncsszállítója és alapító partnere.

    Az egyedülálló futófelületi mintázatú Pure ETCR abroncs a Goodyear nagy teljesítményű Eagle F1 SuperSport termékcsaládjának legújabb tagja. Technológiáját tekintve sokban hasonlít az Eagle F1 SuperSport közúti abroncsra, azonban úgy optimalizálták, hogy maximális teljesítményt nyújtson a Pure ETCR idén bemutatkozó több száz lóerős elektromos túraautói számára.

    Az egyedi Goodyear Eagle F1 SuperSport ETCR abroncs megjelenése nagyon hasonló a közúti abroncséhoz, ugyanazt az elképzelést testesíti meg és többnyire azonos technológiákat vonultat fel. Ilyen közös technológia például a Power Shoulder és a High Force Construction, melyek kulcsfontosságúak a teljesítmény maximalizálásához a közúti autók és az 500 kW-os (670 lóerős) Pure ETCR versenyautók esetében egyaránt.

    A teljes Eagle F1 SuperSport termékcsalád a Goodyear autó- és motorsportok területén szerzett széles körű – úgy közúton, mint a versenypályákon szerzett tapasztalatára építenek. Ezek az előnyök oda-vissza működnek: a közúti abroncsok esetében alkalmazott innovatív technológiák alapként szolgálnak a versenyre szánt Pure ETCR abroncsokhoz.

    A közúti abroncsokon a Power Shoulder technológia masszív zárt külső mintázata javítja a kanyarodási teljesítményt, míg a High Force Construction megoldás rendkívül kemény oldalfali kialakítása jobb kezelhetőséget és vezetési stabilitást biztosít. Mindkét technológia kulcsfontosságú az Eagle F1 SuperSport Pure ETCR változatában is, ám a külső váll a versenyekre további megerősítést kapott. Az eredmény egy egyedülálló abroncs, amely stabilitást és kiváló kanyarodási teljesítményt kínál a világ legerősebb túraautói számára.

    A motorsportnak ezen a szintjén szokatlan a futófelületi mintázattal ellátott abroncsok használata, azonban lehetővé teszi, hogy a Pure ETCR csapatok ugyanazokon az abroncsokon versenyezzenek nedves és száraz körülmények esetén is, így nem szükséges a szokásoknak megfelelően száraz pályán sima, slick abroncsokat, vizes pályán pedig mintázatos abroncsokat használni. Egyetlen abroncsspecifikáció használatával az is elkerülhető, hogy három vagy négy gumiváltozatot kelljen elszállítani a világ számos pontjára, ahol a futamokat rendezik. Mindez összhangban áll a Goodyear és a Pure ETCR fenntarthatósági elveivel is.

    Az elektromos versenyautók nyers erejéből fakadóan a Pure ETCR számos speciális technikai kihívást rejt magában. A versenyautók a gyártók közúti modelljein alapulnak és hasonló kinézetűek, mint a közepes méretű, négyajtós ferdehátú és szedán kivitelek. Az elektromos járművek nehezebbek, mint benzines vagy dízelmotoros társaik, azonban hihetetlen mértékű nyomatékot biztosítanak a pilótának, és akár 500 kW-os teljesítményükkel a versenypályák legerősebb elektromos járművei közé tartoznak.

    Az egyedi tulajdonságokból következik, hogy a Pure ETCR autóknak olyan abroncs kell, amely megbirkózik a hatalmas erőkkel és az azonnali nyomatékkal, miközben kiváló tapadást és húzóerőt biztosít.

    Több hónapos laboratóriumi fejlesztést és finomhangolást követően a Pure ETCR specifikációjú Eagle F1 SuperSport abroncsot a héten tesztelik először versenypályán a franciaországi Alès-ben, majd a következő néhány hónapban folytatódik a COVID-19 járvány miatt átszervezett versenynaptár első, októberi állomásai előtt. A bemutató versenyek a dániai Koppenhágában, az egyesült királyságbeli Goodwoodban, a spanyolországi Aragónban, valamint az olaszországi Adriában lesznek októberben és novemberen, egy hathetes időszakban.

    Bernd Seehafer, a Goodyear EMEA régió műszaki projektvezetője elmondta: „Számos kihívással néztünk szembe, amikor az Eagle F1 SuperSport abroncsokat fejlesztettük a Pure ETCR bajnokság számára, nem utolsósorban a szoros határidők, valamint a COVID–19 vírus és a karantén állította nehézségek miatt. Az eredmény egy olyan különlegesen innovatív abroncs lett, amely maximálisan igazodik az elektromos túraautók bivalyerős teljesítményéhez. Büszkék vagyunk arra, hogy a gumi sok tekintetben egyezik az Eagle F1 SuperSport közúti változatával. Ez jól jelzi, milyen értékesek a motorsportokban szerzett tapasztalatink a közúti abroncsok fejlesztése során.”

    A Goodyear Eagle F1 SuperSport versenyre szánt termékcsaládjának változatait számos magas szintű és rangos bajnokságban használják, beleértve a FIA WTCR túraautó-világkupát is, amelynek kizárólagos abroncsszállítója ebben az évadban a Goodyear lett. Ez a benzines túraautó-versenyek legfelső kategóriája, melynek promótere – éppúgy, mint a Pure ETCR bajnokságé – a Eurosport Events.

     

  • Michelisz Norbert kényelmes győzelmet aratott a Nürburgringen

    Michelisz Norbert kényelmes győzelmet aratott a Nürburgringen

    Michelisz Norbert idei első versenyét rögtön meg is nyerte. A WTCR tavalyi bajnoka kényelmes előnnyel ért célba elsőként a német TCR nürburgringi első futamán.

    A poleból rajtoló magyart ugyan lerajtolta a mellőle induló Harald Proczyk, de mivel a lengyel kiugrott, kiintették egy boxutca áthajtásos büntetésre. Ezzel minden esélye elszállt egy jó eredményre, de a kilencedik helyre azért még vissza tudott kapaszkodni.

    Mike Hander lett a második egy Honda Civic Type R volánja mögött, viszont ő vitte el a maximális pontot, hiszen Michelisz Norbi csak vendégpilótaként szerepel a hétvégén. A harmadik egy másik vendégversenyző, Andreas Bäckman lett, negyedikként pedig Halder lánytestvére, Michelle ért célba.

    A rajt egyébként nem zajlott balesetmentesen, Nico Gruber, Jessica Bäckman és Antti Buri értek össze. Emiatt a safety car is a pályára hajtott, de miután visszament a boxba, már nem történt sok minden. Egy komolyabb csata volt a hatodik helyért Jan Seyffert és René Kircher között. Ezt végül előbbi nyerte, így ő ért célba az ötödik Dominik Fugel mögött. Az első tíz további sorrendje pedig így festett: Marcel Fugel, a már említett Proczyk és Harri Salminen.

    A második, fordított rajtrácsos versenyt Michelisz a nyolcadik helyről kezdi. Erre vasárnap, 11 óra 25 perckor kerül sor.