Kategória: Touring Car

  • A Salzburgringen teszteltek Tassi Attiláék

    A Salzburgringen teszteltek Tassi Attiláék

    Két napos teszten vannak túl a Münnich Motorsportos Hondák az ausztriai Salzburgringen. A négy pilóta először vezethetett WTCR autót a karantén időszak után.

    Mint ismert, a Münnich Motorsport készíti fel idén mind a négy Hondát a Világkupában, így Tassi Attila és Tiago Monteiro is számíthat a németek profizmusára, Nestor Girolami és Esteban Guerrieri mellett.

    A helyszín választás nem véletlen, ugyanis a WTCR idei szezonja majd pont ezen az aszfaltcsíkon fog tesztelni.

    A pilóták érthetően nagyon izgatottak voltak a visszatérés kapcsán:

    „Természetesen nagyon boldog vagyok, hogy újra találkozhattam a csapattal és ismét autóba ülhettem, nagyon élveztem.” – fogalmazott a tavalyi ezüstérmes Guerrieri.

    „Két napos tesztet teljesítettünk, nagyon jó érzés volt három hónap után visszatérni. Két nagyon produktív napot zártunk, az időjárás remek volt itt a Salzburgringen. Számos kört tudtunk megtenni, komoly problémák nélkül, emellett pedig számos beállítást is kipróbáltunk.” – értékelt Monteiro.

    https://www.instagram.com/p/CBiaDUMhpNm/

  • Kémfotón a Hyundai új TCR-be szánt versenyautója?

    Kémfotón a Hyundai új TCR-be szánt versenyautója?

    Tesztelés közben kapták lencsevégre a Hyundai Elantra TCR modellt amit megpróbáltak ugyan álcázni, de úgy tűnik, hogy a dél-koreai gyártó egy újabb modelljét küldi a TCR világába. A sor az i30 N TCR-rel kezdődött 2017-ben, majd jött a Veloster N TCR 2019-ben, amellyel leginkább Amerikában versenyeznek. Hivatalosan persze a Hyundai nem mond semmit a kémfotókról, de egyértelműen láthatóak a „TCR-esítés” jegyei, hiszen módosított a motorháztető, van splitter, hátsó szárny, és a kerekei is versenyzési célra készültek.

    Érdemes tudni, hogy a legelső versenyautó koncepciót a márka már a 2016-os párizsi autószalonon bemutatta, ez volt a cikk illusztrációjához is használt RN30-as. Ebből már vettek át elemeket a később sikeressé vált i30-ashoz.

    Az Elantra ugyanakkor már a hetedik generációjánál jár, és közös a padlólemeze a i30 és i30 sedan modellekkel, amelyet Ausztráliában értékesítenek. Érdekesség, hogy méretre ez az autó közel áll a Lynk & Co 03 TCR, alig 1-1 centi eltérés van csak az autók között.

    A kémfotók megtekinthetőek -> ITT!

  • A Lynk & Co Cyan Racing bemutatta 2020-as festését

    A Lynk & Co Cyan Racing bemutatta 2020-as festését

    A 2020-as túraautó világkupa előtt leleplezte a Lynk & Co Cyan Racing az idei festését. Tavalyhoz képest minimális a változás, maradt az IFA, bocsánat, ciánkék, amelyet legelőször 2011-ben láthattunk még a WTCC-ben a Volvo C30 S2000-esen. Fredrik Wahlén csapatmenedzser és egyben vezérigazgató így nyilatkozott:

    „2020-ban lesz tíz éve annak, hogy a ciánkék festésünket bemutattuk, ez a mostani fejlesztés pedig finomra hangolt változat a szezon előtt.”

    A svéd csapat idén is négy autóval áll fel a rajtrácsra, amelyeket Yvan Muller, Yann Ehrlacher és Thed Björk vezethetnek. Andy Priaulx innen kiszállt, az istálló adós még a bejelentéssel, hogy ki érkezik a helyére.

    lynk & co, racingline.hu
    Fotó: Cyan Racing
    lynk & co, racingline.hu
    Fotó: Cyan Racing
  • Björk marad, Priaulx távozik a Lynk & Co-tól

    Björk marad, Priaulx távozik a Lynk & Co-tól

    A Cyan Racing hivatalosan is bejelentette, hogy Thed Björk marad a csapatnál az idei WTCR szezonra is, de új társat kap maga mellé, mivel Andy Priulx távozik a gárdától.

    2017 WTCC bajnoka Cyan Perfomance Lynk & Co nevű csapatban fog versenyezni, míg Priaulx azért döntött a távozás mellett, mert inkább a fia, Sebastian karrierjére szeretne koncentrálni.

    Az már korábban eldőlt, hogy a két rokon, Yvan Müller és Yann Ehrlacher fogja a kínai márka másik párosát alkotni.

    „Thed és Andy kétségkívül a világ egyik legjobb túraautósai. Nagy örömmel folytatjuk a sikeresen megkezdett közös munkát Theddel, viszont szomorúak vagyunk Andy távozása miatt. Azonban teljes mértékben tiszteletben tartjuk a döntését és továbbra is kapcsolatban maradunk vele. Már elkezdtük keresni az új pilótánkat.” – nyilatkozta a Cyan Racing alapítója és vezetője Christian Dahl.

    Björk tavaly az összetett negyedik helyén zárt, ám ezen idén javítana.

    „A csapatgyőzelem továbbra is a kiemelt 2020-as cél, a személyes elvárásom pedig az, hogy javítsak a tavalyi eredményemen és újra harcba szállhassak a bajnoki címért. A kevés tesztnap alapján, amit még a járvány előtt tudtunk teljesíteni, igencsak ígéretesek voltak és komoly önbizalommal töltöttek fel.” – bizakodott a svéd bajnok.

    „Sajnálom, hogy Andy elmegy, remek volt a közös munka, minden jót kívánok neki a jövőre nézve.” – tette hozzá.

    Priaulx egy év után távozik a csapattól, noha nem volt könnyű meghozni ezt a döntést.

    „Ez egy nehéz elhatározás volt, igazán szívet próbáló döntés. De néha a kevesebb több. Meg kellett hoznom ezt a döntést, hogy megpróbáljak a pályán kívül is sikereket elérni, segítve a fiamnak, Sebastiannak az Egyesült Államokban. Szó sincs visszavonulásról, de nem akarok olyan helyzetben lenni, ahol nem tudok teljes egészében elköteleződni a Cyan Racing irányába. A terv az, hogy továbbra is versenyzek majd, illetve sokat segítsek Sebastiannak, mert rengeteg időre van még szüksége, de az én apám is sok mindent megadott nekem, ami a karrieremhez szükséges volt. Sebastian helyzetét a koronavírus-járvány igencsak megnehezítette.” – fogalmazott a brit.

    „Büszke vagyok arra, hogy hozzátudtam járulni az első kínai bajnoki címhez a motorsportban. A legjobbakat kívánom a csapatnak, szerintem idén is remek eredményeket fognak elérni és remélem, hogy a jövőben valahogy fogunk még közösködni.” – jegyezte meg.

  • Leclerc kipróbálná magát a valódi Le Mans-i 24 órás versenyen is

    Leclerc kipróbálná magát a valódi Le Mans-i 24 órás versenyen is

    Charles Leclerc elmondta, a jövőben szívesen teljesíteni a valódi Le Mans-i 24 órás versenyt.

    A monacói pilóta a hétvége folyamán, virtuálisan, már kipróbálhatta magát a legendás futamon, GTE kategóriában egy Ferrarit ‘vezetve’ rótta a köröket. A fiatal versenyzőt lenyűgözte, a jól szervezett esemény, sőt annak is örült, hogy társai komolyan veszik a viadalt.

    ,,Jó látni azt, hogy mindenki mennyire komolyan veszi ezt. Nem volt káosz a rajtnál, mindenki úgy viselkedett, mintha egy valódi versenyen lennénk. Nagyszerű volt ezt látni.” – mesélte az első etapja után az Autosport-nak Leclerc.

    A 22 éves pilóta második szakasza már tele volt megpróbáltatásokkal. Megpördült, mikor kihajtott a bokszból, majd néhány technikai problémával találta szembe magát. Csapattársa, Antonio Giovinazzi sem volt szerencsésebb, így a kategóriában megszerzett időleges második hely gyorsan elillant.

    ,,A való életben sokkal jobban érzed az autót. A fenekeddel versenyzel, ám itt ez az érzés nincs meg. Ez a tény sokkal nehezebbé teszi ezt az egészet, ám néhány versenyző ennek is a mesterévé vált. Összességében nagyon különböző a kettő, ám jelenleg ez áll a legközelebb az igazi versenyzéshez.”

    A problémák ellenére Leclerc nagyon élvezte a „WEC-es” kalandját, sőt azt is elárulta, hogy egy nap szívesen kipróbálná magát élőben is a versenyen.

    ,,Nagyon is, ez olyan dolog, amit mindig is meg akartam tenni. Az a verseny mitikus, ezét egy nap én is a részese akarok lenni.”

  • Michelisz dobogós lett, Tassi nyert a WTCR pilóták e-bajnokságában

    Michelisz dobogós lett, Tassi nyert a WTCR pilóták e-bajnokságában

    A WTCR új, versenyzők számára kiírt bajnokságának első fordulójában két magyar, Tassi Attila és Michelisz Norbi is dobogóra tudott állni a Salzburgringen.

    Már egy virtuális bajnokság lezárult a túraautó világkupa égisze alatt, Báldi Gergő győzelmével. Most azonban még egy, a való életben versenyző pilóták számára új sorozatot indítottak. A Salzburgring után a Hungaroring, a Szlovákiaring, Ningbo, Makaó és Sepang lesznek részei a virtuális mókának.

    A Honda és a Lynk&Co teljes felállással indult, míg Micheliszhez az újonc Luca Engstler, és az TCR Europe-ban induló Mato Homola csatlakozott a Hyundainál. Ezenkívül többek között a WTCR harmadik magyar indulója, Boldizs Bence is csatlakozott a mezőnyhöz.

    Ahogy az idei világkupa szezon esetében fogják majd, úgy itt is a Salzburgringen tartották az első két versenyt.

    Az első futamon Esteban Guerrieri (a virtuális Le Mans-i 24 óráson szerzett második helye után) győzedelmeskedett Mato Homola előtt. Michelisz eközben harmadik lett, egy Boldizs Bencével folytatott szoros csatát követően.

    A második felvonásban Tassi Attila aratott rajt-cél győzelmet, míg mögé az időmérőn legjobb időt autózó, de az első versenyen kieső Mikel Azcona zárkózott fel. Michelisz negyedik helyre hozta be a Hyundait, míg Boldizs kilencedikként zárt.

    A bajnokság első tíz helyezettje a jövő heti Hungaroringi forduló előtt:

    Pilóta Autó Csapat Pont
    1 ??Esteban Guerrieri Honda ALL-INKL.COM Münnich 36
    2 ??Mato Homola Hyundai BRC Racing Team 31
    3 ??Michelisz Norbert Hyundai BRC Lukoil Squadra Corse 29
    4 ??Yann Ehrlacher Lync&Co Cyan Racing 28
    5 ??Tassi Attila Honda ALL-INKL.DE Münnich 25
    6 ??Mikel Azcona Cupra CUPRA Racing 25
    7 ??Boldizs Bence Cupra Zengő Motorsport 20
    8 ??Nestor Girolami Honda ALL-INKL.COM Münnich 19
    9 ??Niels Langeveld Audi Comtoyou Team 16
    10 ??Kevin Ceccon Alfa Romeo Team Mulsanne 11

     

  • Berger szerint nem lenne jó, ha szünetelne a DTM

    Berger szerint nem lenne jó, ha szünetelne a DTM

    A DTM jövője bizonytalan, miután az Audi kiszáll a szériából, és az a vélekedés, hogy akár olyan szünete is lehet a szériának, mint volt a 90-es évek közepétől 2000-ig. Gerhard Berger, mint az ITR elnöke szerint azonban egy ilyen szünet nem lenne megoldás, mondta el a speedweek.com-nak:

    „A szüneteltetés nem megoldás. Amennyiben leállítasz minden tevékenységet, mint egy cégnél, és kvázi megállítod a gyártósort, akkor nagy erőfeszítés lesz mindezt újraindítani. Ha csak egy évre is leállsz, az sem lenne jó megoldás, de jelenleg nem zárhatunk ki semmit sem.”

    Rengeteg a pletyka arról, hogy miképp lehetne megmenteni a DTM-et, meg olyan megoldásról is lehetett halalni, hogy átvennék a GT3 szabályrendszerét. Erről így vélekedik Berger:

    „A Class 1-en kívül nincs olyan sok szabályrendszer. Végül ott vannak a GT3-as autók. Ott más a filozófia, mert van teljesítménykiegyenlítő rendszerük. Nem mondom azt, hogy lehetetlen, de jelenleg azt sme lehet megmondani, hogy ez megoldaná-e a jövőbeni problémáinkat. Más dolgokat kell megoldanunk előbb.”

  • Deletraz és Marciello fémjelezte Rebellion nyerte a virtuális Le Mans-i 24 órást

    Deletraz és Marciello fémjelezte Rebellion nyerte a virtuális Le Mans-i 24 órást

    Az #1-es Rebellion Williams Esports autó nyerte az első virtuális Le Mans-i 24 órás versenyt, Louis Deletraz, Raffaele Marciello, Nikodem Wisniewski és Kuba Brzezinszki összeállításban.

    Ezen a hétvégén rendezték volna meg a Le Mans-i 24 órás versenyt, ám a koronavírus miatt ez végül szeptemberre tolódott, de a versenyt szervező ACO úgy döntött, hogy az eredeti időpontban virtuálisan megrendezik azt.

    Az időmérőt a #4-es ByKolles autó nyerte, ám a rajt után rögtön büntetést kaptak, mivel Tom Dillmann a megengedetnél hamarabb lépett a gázra.

    A versenyt sokáig a Verstappen-Norris fémjelezte Team Redline autó vezette, ám sorozatos technikai gondok miatt végül kiálltak a versenyből. A vezetést a nyolcadik helyről rajtoló #1-es autó vette át.

    Ezután pedig a futam második felét végig kontrolállták, és végül magabiztosan nyerték meg a viadalt. Noha a verseny végefelé közeledett rájuk a #4-es autó, de komolyt veszélyt nem jelentett rájuk. A ByKolles-nek végül a második hellyel kellett beérnie, míg a harmadik helyen egy másik Rebellion, a #13-as zárt. Ők ketten tudtak körön belül zárni a győztes mögött.

    A futamot kétszer is meg kellett szakítani piros zászlóval hosszabb időre, szerver problémák miatt.

    A negyedik helyen a 2 Seas Motorsport végzett, miután az utolsó percekben előzték meg Vergne és Gasly által is alkotott #24-es Veloce Esport autót.

    Nem sikerült jól Fernando Alonso futama sem, mert a verseny elején stop and go büntetést kapott ő és a csapata, miután ütköztek Simona da Silvestro-val. Ráadásul később pedig az üzemanyag is kifogyott az autójukból, de ezt a játék szoftverben fellépő hiba okozta. Végül a 17.helyen végeztek.

    Norrisék visszaálltak később a versenybe, több mint 100 kör hátránnyal, de befejezték a viadalt a 25.helyen.

    Noha csak virtuálisan, de 1971 után visszatért Le Mans-ba a Penske, akik több nagy balesetbe is bekerülve végül a kategória utolsó előtti helyén zártak.

    A GT kategóriában a #93-as Porsche nyerte, Nick Tandy, Ayhancan Guven, Joshua Rogers és a norvég Tommy Ostgaard négyessel. Tandyék kör előnnyel nyerték a kategóriát.

    A Porsche totális dominanciáját mutatja, hogy a dobogó mindhárom fokára a német gyártó autói állhattak. A #91-es a második, a #92-es pedig a harmadik lett.

    Charles Leclerc és Antonio Giovinazzi csapata az #52-es AF Corse jól kezdett, este még vezették is a GT kategóriát, végül azonban technikai gondok és balesetek miatt végül csak a 17. helyen zártak.

    A verseny összefoglalója:

  • Verstappen és Norris az élről álltak ki a virtuális Le Mans-i 24 órásról

    Verstappen és Norris az élről álltak ki a virtuális Le Mans-i 24 órásról

    Max Verstappen és Lando Norris közösen, a Team Redline csapatának színeiben indultak, a hétvégén megrendezett versenyen. A csapat két további kiváló szimulátorversenyzővel lett teljes, Atze Kerkhof és Greger Huttu személyében. Ez egy remek felállásnak nézett ki, de nagy előnyt nem jelentett, mivel éjfél után nem sokkal kiestek.

    A #20-as Team Redline autóját Max Verstappen vezette, amikor a dolgok rosszra fordultak. A Red Bull fiatal versenyzője vezette a versenyt, azonban az #1-es Rebellion Williams F2-es pilótája, Louis Deletraz és a többiek üldözték. A holland tehetségnek sok problémája volt a szimulátorával, (többek között, a lefagyó képernyő) és ütközött.

    Ennek következményeképp elvesztette a vezető pozíciót, és még ugyanabban a körben ismét technikai problémái akadtak a Porsche kanyarokban. Ezen második ütközés után, az autóban olyan károk keletkeztek, hogy egy hosszú időre ki kellett állniuk a bokszba javításra. Atze Kerkhof folytatta a versenyzést, de később ő is ütközött, ezért a csapat úgy döntött feladják a viadalt.

    Nyolc órával a vége előtt tehát a két Rebellion Williams állt az első két helyen. Az #1-es rajtszámmal Deletraz hajtott az élen, míg a #13-as haladt a második helyen Jack Aitkennel a volán mögött. A harmadik hely pedig a #3-as ByKolles autó kezében volt, két profi versenyzővel a fedélzeten, Tom Dillman és Esteban Guerrieri személyében.

  • Kubica: A DTM sokkal másabb, mint a Forma-1

    Kubica: A DTM sokkal másabb, mint a Forma-1

    Robert Kubica keményen dolgozik azon, hogy sikerrel debütáljon a DTM-ben. A Williams Forma-1-es csapatának tavalyi pilótája ugyanis a BMW-s ART GP-nél fog idén versenyezni.

    „Őszintén szólva, nem sok változtatást kellett eszközölni az autón” – mondta a TouringCarTimes-nak. „Csak a sebességváltón és a bal oldali fékerőeloszláson kellett állítani. Azonban ezeken kívül nem volt nagy dolog az autóhoz való hozzászokás.”

    „A DTM nagyon egyedi, teljesen más, mint a Forma-1” – tette hozzá. „Nem volt könnyű a változás, hiszen 99%-ban gokarttal és együléses autóval versenyeztem karrierem során. A DTM-ben mások a szabályok, mert olyan, mint egy elegy. Olyan, mint a GT egy együléses aerodinamikájával, vagyis sok leszorítóerővel. Számomra azonban a megszokás kevésbé volt stresszes. A G-erők kisebbek, a testet is alacsonyabb terhelés éri. Ugyanakkor még sosem versenyeztem úgy pályán, hogy tető van a fejem felett, szóval melegebb lehet, mint amihez hozzászoktam. Az autó beállítása is elég különleges, de folytatjuk a munkát és az alkalmazkodást.”

    „Új helyzet ez abból a szempontból is, hogy rövidebbek a versenyek, ezáltal nem aggódom a fizikális rész miatt. Azonban a DTM-hez szükséges vezetési stílus még feltérképezésre vár.”

    A járványhelyzet miatt nagy kérdés, hogy lehetnek-e nézők a bajnokság idei versenyein. Kubica pedig abban reménykedik, hogy lengyel szurkolói elkísérhetik majd futamokra.

    „Az ITR remek munkát végez a szervezés terén. A csapatok és szervezők óvintézkedéseket hoznak. Senki sem tudta, mi fog történni, szóval gyorsan kellett reagálni. De én örülök, hogy elkezdődik a bajnokság. Mindez sajnálatos a szurkolók számára, mert már nagyon jöttek volna versenyekre, de ki tudja, talán később lehetségessé válik ez is.”