Kategória: Touring Car

  • Megvan a Zengő első győzelme, Michelisz háromszor szerzett pontot

    Megvan a Zengő első győzelme, Michelisz háromszor szerzett pontot

    Michelisz Norbert óta első győzelmét szerezte a Zengő Motorsport Spanyolországban! Tassi és a címvédő eközben nehéz hétvégén van túl.

    Michelisz ugyan pole-ból indulhatott az első futamon, de lassan jött el a rajtrácstól. Így az első kanyarban Vernay és Magnus is megelőzte.

    Ezután egyszer még ki is sodródott a pályáról, és nyolcadik helyig esett vissza. A Tarquini-Muller-Engtler trióval bonyolódott csatába, és végül hatodikként zárt, de a technika nem volt az igazi a címvédő autójában.

    Boldizs rajthelyét megőrizve kilencedik lett, de Azcona legjobb Zengősként csak eggyel maradt le a dobogóról. Ez jó jel volt a második futamra, ugyanis a spanyol indulhatott a pole-ból, mellőle Boldizzsal.

    A magyar azonban nem tudott rajthoz állni, és Michelisz is csak a boxutcából rajtolhatott, motorcsere miatt. Azcona hazai pályáján megszerezte a Zengő Motorsport első győzelmét, Michelisz edig a kiesések révén elcsípett egy pontot a 15. helyen.

    A 14. helyen záró Tassi Attilát azonban megbüntették, így Norbi előrejött egy helyet, valamint Kismarty-Lechner Gábor is a pontszerzők közé került.

    Michelisz Norbert, Hyundai, WTCR, racingline.hu
    A csalodottság talán innen is látszik, Fotó: Xavi Bonilla/DPPI/FIA WTCR

    A harmadik futam két magyar számára is nehezen indult. Boldizs a rajtrács felé menet küzdött elektronikai gondokkal, amit végül sikerült megoldani, így elrajtolhatott.

    Michelisz Norbert az első kör végén boxba hajtott egy szelephiba miatt, később pedig Tassi is beállt mellé egy füstölgő Hondával.

    Zengő autói bravúros módon mindannyian pontnak örülhettek. Azcona behozta a Cuprát hatodiknak, Kismarty a hulló autóknak köszönhetően 12. helyen zárt, Boldizs pedig 15. lett (ami egy szabadkártyás versenyző miatt 2 pontot is ér). Furcsa módon egyetlen megtett köre ellenére így Norbi is pontot kapott, mert 16-ik helyen értékelték.

  • A WTCR szezonzárója MotorLand Aragónban lesz!

    A WTCR szezonzárója MotorLand Aragónban lesz!

    A túraautó világkupa szezonzárója az olasz Adria Raceway helyett Spanyolországban lesz november 14-15-én, MotorLand Aragón pályáján. Az Eurosport Events, mint a WTCR promótere tegnap már megerősítette, hogy az elhúzódó pályamunkálatok miatt az Adria nem alkalmas arra, hogy megtartsák ott az utolsó versenyhétvégéjüket. Erről François Ribeiro, az Eurosport Events vezéreként ennyit mondott:

    „Az utolsó pályaellenőrzéskor csalódást keltő volt, de ez maga a valóság: az Adria nem alkalmas arra, hogy elvégezzék a pálya homologizációját a WTCR szezonzárója előtt. Gyorsan kellett reagálnunk az FIA-val egyetemben, és egy alternatív terv kellett. Köszönettel tartozom a partnerünknek a MotorLand Aragónnál, amiért beugranak egy életképes és biztonságos megoldással.”

    A csapatok jelenleg is a spanyol pályán versenyeznek, így az összes autó, felszerelés, meg minden ott maradhat november 14-15-ig. Ribeiro így zárta a gondolatait:

    „Az összes csapatunk, a beszállítóink otthagyják a felszereléseiket Aragónban, ezzel is minimalizáljuk az utaztatást olyan országok között, ahol már különféle korlátozásokat vezettek be. Az Eurosport Events és az FIA kéz a kézben dolgoznak azon, hogy a szezonzárót a lehető legbiztonságosabb körülmények között letudhassák, hiszen Európa-szerte jelentősen romlik az egészségügyi helyzet.”

  • Michelisz első rajtkockából indulhat holnap Aragónban!

    Michelisz első rajtkockából indulhat holnap Aragónban!

    A WTCR spanyolországi időmérője után kétszer is örülhettünk, ugyanis Michelisz Norbert – úgy tűnt – kétszer szerez pole-t szombaton.

    Michelisz volt a leggyorsabb a Q1-ben, 85 századdal előzve meg Gilles Magnust. Mögöttük negyedik helyről Tarquini segítheti majd Norbit az első futamon.

    Nagy meglepetésre betliztek a bajnokság éllovasai. Ehrlacher legjobb körét elvették, így csak 18. lett. Guerrieri két másodperccel maradt el a legjobb időtől, és így riválisa mögött, 19. helyen zárt.

    Q2 előtt a mezőnyre egy nagyobb kényszerszünet várt, mivel a pálya időmérő berendezéseivel akadtak gondok.

    Sok időt töröltek a második szakaszban is, többek között Michelisz vesztét is ez okozta. A Hyundai magyarja ezzel kiesett a további küzdelmekből, mért idő nélkül.

    Először Boldizs Bencét kiáltották ki tizediknek, ezzel a Hungaroring után másodszor lett volna övé a fordított rajtrácsos pole. Azonban egy kis kavarodás alakult ki azzal kapcsolatban, kinek melyik körét vették el.

    Az időmérő után a sorozat hivatalos Facebook live műsorában már Michelisz úgy nyilatkozott, hogy a kavarodást követően övé lett a második futam pole-ja. Ezt követően azonban elkezdték visszaadni a köröket, és így végül hazai pályán a Zengő Motorsport pilótája, Mikel Azcona lett a tizedik.

    Ezek után Berthon lerobbant a Q3-ban, így Vernay lett az időmérő leggyorsabbja, azonban az ő körét is elvették, így Magnusé a pole, Björk és Urrutia előtt.

  • A WTCR szezonzárója sem lesz megtartva az Adria Raceway-en

    A WTCR szezonzárója sem lesz megtartva az Adria Raceway-en

    A túraautó világkupa promótereként az Eurosport Events megerősítette, hogy a november 14-15-re az Adria International Racewayre tervezett szezonzárójuk nem az olasz pályán lesz. Már az előmunkálatok is akadályozva voltak az olasz pályán a koronavírus járvány miatt, így a szervezőknek nem maradt más lehetőségük, mint új helyszín után nézzenek. Arról, hogy hol lesz a „helyettesítés”, arról majd később nyilatkozik az Eurosport Events, a közleményükben ennyi áll:

    „A COVID-19 pandémia miatt és annak következményeként a pálya meghosszabbításával gondok adódtak, így tudomásul vesszük, hogy az Adria International Raceway nincs abban a helyzetben, hogy ott tartsuk november 13-15. között a WTCR tervezett olasz fordulóját. A döntést a hivatalos inspekció után hoztuk meg, tegnap. Az Eurosport Events és a FIA különböző lehetőségeken dolgozik ugyanezen időpontra, hogy meglegyen a szezonzárója a 2020-as túraautó világkupának. A lehetséges helyettes helyszínről amint lehet, beszámolunk.”

    A pletykák szerint Imola lehet a beugró.

  • Nicky Catsburg helyére Josh Files ül, mert koronavírusos lett!

    Nicky Catsburg helyére Josh Files ül, mert koronavírusos lett!

    Josh Files ül Nicky Catsburg helyére a Hyundai i30 N TCR-be a hétvégi WTCR futamokra MotorLand Aragónban, mivel a holland pilóta COVID-19 tesztje pozitív lett. Így nyilatkozott Catsburg:

    „A 24 órás verseny után Spa-Francorchampsban pozitív lett a koronavírus tesztem egy rutinellenőrzésen. A hétvége előtt negatív teszttel rendelkeztem, és sajnos ezután fertőződhettem meg a vírussal. Jelenleg otthon vagyok karanténban, ismertették velem a diagnózist, és szerencsémre csak enyhe tüneteim vannak. Igazán szomorú, hogy ki kell hagynom Aragónt, de sok sikert kívánok Joshnak és az egész csapatnak a hétvégére.”

    Filest az utolsó pillanatban érte el az Engstler csapat, miután tudomást szereztek Catsburg betegségéről. Ő így számolt be erről:

    „Már épp ágyba bújtam kedd éjszaka, amikor jött egy WhatsApp üzenet, hogy ráérnék-e a hétvégén. Azóta feje tetejére állt minden, félelmetes is ez így, de eltökéltem, hogy versenyképes leszek amennyire csak lehet, de együtt dolgozom majd a csapattal, és előrelépünk, amennyire csak lehet. Ez a célom.”

    A 29 éves regnáló TCR Europe bajnok idén nem tudott szerződni sehová sem, 2020-ban az év elején indult csak a TCR Malaysiában a Solite Indigo Racing színeiben. Files azonban nem aggódik:

    „Későn szóltak ugyan, de ismerem a pályát, hiszen hét éve versenyeztem már rajta. A WTCR teljesen új lesz nekem, de hól ismerem a Hyundai i30 N TCR-t, hiszen 2019-ben ilyen autóval nyertem a bajnoki címemet. Izgatott vagyok amiért bemutatkozhatok, és köszönöm a lehetőséget, még ha ilyen szerencsétlen körülmények között is. Várom már, hogy dolgozhassak az Engstler Motorsporttal, és remélem, hogy a legelején küzdhetek a többiekkel.”

  • A DTM-bajnok Rast megkapja az Audi ülését az Formula E-ben is

    A DTM-bajnok Rast megkapja az Audi ülését az Formula E-ben is

    Az Audi Sport ABT Schaeffler bejelentette, hogy Lucas di Grassi mellett a DTM-bajnok, René Rast vezeti majd a két autót a Formula E hetedik szezonjában.

    Di Grassi az eddigi összes Formula E versenyt az Audi színeiben teljesítette, egy bajnoki címe mellett 10 győzelme van. És nem mellesleg ő tarja a legtöbb pont és legtöbb dobogó rekordját is.

    Az előző idényben a brazil volt az egyedüli, aki mindent versenyt befejezett, valamint bajnoki hatodik helyével most először végzett az első hármon kívül.

    „Mindent megéltem ebben a hat szezonban: nagy sikeresek és kudarcokat, elképesztő érzelmeket. De a legjobb még hátravan, hiszen most már világbajnokság lett a sorozatból.”

    „Mindent beleadok majd, hogy jövőre enyém legyen ez a cím.” – szögezte le Lucas di Grassi.

    Tavalyi csapattársa, Daniel Abt azonban egy botrányt követően már a szezon vége előtt távozni kényszerült a csapattól.

    Helyére a többszörös német túraautó bajnokot, René Rastot hívták meg a berlini hat versenyre. Nem is teljesített rosszul, az utolsó két versenyt például egy dobogóval és egy negyedik hellyel zárta. Ezzel pedig messze túlszárnyalta az addig öt futamot lehúzó Abt teljesítményét.

    Az Audi kifejezetten elégedett lehet vele, hiszem a DTM-ben a hockenheimi szezonzáró előtt ő vezeti a pontversenyt, harmadik bajnoki címére hajtva.

    „A jó berlini teljesítményével René bebizonyította, hogy jól érzi magát a Formula E-ben. Gyors és sikeres, abszolút megérdemelten kap helyet a csapatunkban.” – indokolta a döntést Dieter Gass az Audi Motorsport főnöke.

    „Fontos nekem, hogy két olyan versenyzőm legyen, akik egymást is tudják hajszolni. Lucas és René pedig ezt fogják tenni. Lucas az egyik legsikeresebb a sorozatban, és nagyon szeretné megszerezni a második címét. René pedig kiválóan bizonyított, és a DTM-ben is évről-évre látjuk, mennyire elkötelezett.”

    „A berlini versenyek meghozták a kedvemet az FE-hez. Az, hogy Audival indulhatok egy világbajnokságban, egy újabb fejezet a karrieremben, már várom.” – tette hozzá Rast.

  • Grosjean a Formula E felé is kacsingat, ha nem marad az F1-ben

    Grosjean a Formula E felé is kacsingat, ha nem marad az F1-ben

    Romain Grosjean felfedte, hogy a Haas után könnyen válthat akár sorozatot is, vonzó lehet számára egy lehetőség a Formula E-ben.

    A francia több, mint 10 éve mutatkozott be a királykategóriában Nelsinho Piquet helyetteseként 7 versenyt teljesített 2009-ben. Aztán két év kihagyással 2012-től folyamatosan a mezőny tagja, sőt a versenyzők bizottságában is vezető szerepet tölt be, Sebastian Vettellel és a már visszavonult Alex Wurzzal együtt.

    Most úgy tűnik, a pénz és a szponzoráció lesz a kulcsa az idei pilótapiacnak, így Grosjean kevés helyre fordulhat. Már korábban is jelezte, hogy érdekli a Peugeot hiperautós programja, és könnyen egy olyan sorozat felé fordulhat, amiben a győzelemért versenyezhet majd. Most egy új opciót dobott be a köztudatba.

    „Nagy valószínűséggel már nem lesz helyem az F1-ben, nincs sok szabad ülés. Sok mindent elértem, büszke vagyok arra, amit eddig tettem.” – összegezte a francia.

    „Vannak gyengeségeim, és vannak erősségeim is. Ha valaki győzelemre képes autót rak alám, akkor győzni is fogok. Ezért most a Formula E-re is lehetőségként tekintek, ahogy a hosszútávú autózásra is.”

    A Peugeot azonban csak 2022-ben lép be a hosszútávú világbajnokságba, ez pedig egy év kihagyásra kényszerítené Grosjeant.

    „Egy francia márkával a világ egyik leghíresebb versenyén részt venni, nagyon jónak ígérkezhet. Remélem a hiperautós szabályrendszerrel sok márka tér majd vissza a sorozatba, és az endurance szakág aranykorát éli majd.”

    „A Toyota nagyon jó munkát végez, de lássuk be: úgy végignézni a Le Mans-i 24 órást, hogy nincs ellenfél, nem valami izgalmas. De jön a Peugeot, és remélem mások is. Olyan verseny lesz, hogy nem lehet tudni a végkimenetelt még öt perccel a vége előtt sem.”

    Grosjean értesülései azért egy kicsit hiányosak, hiszen a Toyota mellett, már az amerikai Glickenhaus, és az osztrák ByKolles csapat is bejelentette, hogy hiperautót épít. És ebben a kategóriában fog indulni az Alpine ráncfelvarrott LPM1-es gépe is.

  • Mikel Azcona visszatér a TCR Europe sorozatba!

    Mikel Azcona visszatér a TCR Europe sorozatba!

    A korábbi TCR Europe bajnok Mikel Azcona egy alkalomra újra visszatér a szériába már ezen a hétvégén, miután a Volcano Motorsport csapat biztosít számára egy versenyülést.

    A spanyol pilóta még 2018-ban nyerte meg a bajnokságot. Ezúttal egy Cupra TCR-t vezet majd a csapat állandó versenyzője, Evgenii Leonov mellett Spában, akinek idén eddig az ötödik és tizenkettedik hely közötti eredményei vannak. A páros versenyzett már együtt a Campeonato de España Resistencia sorozatban, akkor is Cuprával, ahol jelenleg is vezetik a bajnokságot, hiszen hat versenyből ötöt megnyertek.

    Azcona fő idei versenyprogramja természetesen a WTCR az új Cupra Leon Competición versenyautóval a Zengő Motorsportnál, és jeleneg kilencedik a bajnokságban.

  • Számított a hazai pálya: Kiss Norbert tarolt, Michelisz előzgetett a Hungaroringen

    Számított a hazai pálya: Kiss Norbert tarolt, Michelisz előzgetett a Hungaroringen

    Sajtóközlemény: A magyar motorsport idei legfontosabb versenyhétvégéjét rendezték meg a Hungaroringen, hiszen a kamion-Eb-n Kiss Norbert esélyesként állt rajthoz, a túraautó-világkupa mezőnyében pedig a címvédő Michelisz Norberttel együtt négy honfitársunk mérette meg magát. Az idei évtől mindkét sorozat gumiszállítója a Goodyear.

    A koronavírus-járvány miatt nézők nélkül rendezték meg a Hungaroringen az idei kamion-Európa-bajnokság (ETRC) második, illetve a túraautó-világkupa (WTCR) negyedik versenyhétvégéjét, de a magyar versenyzők számára így is érvényesült a hazai pálya előnye.

    A víkend sztárja Kiss Norbert a Goodyear márkanagykövete volt, aki megmutatta, miért nyerte meg korábban kétszer is a kamion-Eb-t: a hétvége négy futamán három győzelmet zsebelt be, egyen pedig a 2. helyen futott be. A Révész Truck Race Team MAN versenykamionját vezető pilóta ezzel átvette a vezetést az összetett pontversenyben is, és jó esélye van rá, hogy novemberben, Misanóban újabb Európa-bajnoki címet szerezzen.

    A kamion-Eb gumiszállítója már jó ideje a Goodyear, a márka azonban idén a WTCR mezőnyét is ellátja gumiabroncsokkal. Ebben a sorozatban született meg tavaly Michelisz Norbert bajnoki címével a magyar autósport történetének egyik legnagyobb eredménye. Az idén már négyen képviselik a szériában a magyar színeket: a Hondánál Tassi Attila versenyez, a Zengő Motorsport színeiben pedig Boldizs Bence és Kismarty-Lechner Gábor vezet egy-egy CUPRA Leónt.

    Michelisz csapata, a Hyundai számára rosszul indult az év, és a nehézségek a hungaroringi időmérőn is folytatódtak, a magyar versenyző az i30 hibája miatt csak a 16. rajthelyet tudta megszerezni a futamokra. A versenyeken azonban oroszlánként harcolt: az elsőn a top tízbe verekedte magát, mielőtt az autó problémái miatt kiállt, a másodikon a 6. helyre jött fel, a harmadikon pedig a 10. helyre, azaz összesen több mint tucatnyi bátor előzést mutatott be. A hétvége legjobb magyarja azonban Tassi Attila lett, aki egy-egy ötödik, hatodik és nyolcadik helyet szerzett a Honda Civic-kel.

  • Super Racing Festival – Az MNASZ elnöke szerint Magyarország ismét bizonyított

    Super Racing Festival – Az MNASZ elnöke szerint Magyarország ismét bizonyított

    MTI) – Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke szerint az elmúlt hétvégén rendezett Super Racing Festival lebonyolításával a magyar sportszakma és a Hungaroring stábja ismét bebizonyította, hogy nehéz körülmények között is lehet rá számítani.

    A sportvezető azt mondta az MTI-nek, bár mindenkit negatívan érintett, hogy a koronavírus-járvány miatt nem lehetett nézők előtt megrendezni a túraaautó-világkupa (WTCR) és a gyorsasági kamion Európa-bajnokság magyarországi fordulóját, az esemény így is sikeresnek tekinthető.

    „Az MNASZ sportbírói és sportszakmai stábja, valamint a Hungaroring munkatársai is jelesre vizsgáztak ezen a rendezvényen, ezt a nemzetközi szövetség, a FIA megfigyelőinek visszajelzései is megerősítették” – nyilatkozta Oláh Gyárfás. Kiemelte: a kétszeres Európa-bajnok Kiss Norbert és a Révész Truck Racing Team három futamgyőzelmének köszönhetően a pályán is születtek magyar sikerek.

    „Természetesen mindannyiunk számára sokkal nagyobb élmény lett volna, ha Norbi a helyszínen lévő hazai szurkolókkal együtt is meg tudja ünnepelni ezeket a győzelmeket, de sajnos ebben megakadályozták a Hungaroringet a járvánnyal összefüggésben lévő előírások és ajánlások” – mondta az MNASZ elnöke, aki a WTCR-ben szereplő magyar csapatot, a Zengő Motorsportot is kiemelte.

    „Úgy gondolom, hogy Zengő Zoltán ismét megtalált egy magyar tehetséget, ráadásul kiváló versenyautót raktak össze erre a szezonra, ezekből az alapokból tovább lehet építkezni” – utalt Oláh Gyárfás Boldizs Bencére, aki pályafutása negyedik WTCR-hétvégéjén vett részt Mogyoródon, és a második futamot a pole pozícióból kezdhette meg, hetedik helyezésével pedig pályafutása eddigi legjobb túraautó-világkupás eredményét érte el.

    A Hungaroringen négy futamból háromszor győztes Kiss Norbert „szürreálisnak” nevezte a körülményeket, és azt mondta, remek sikereket értek el a mogyoródi pályán, mellyel az összetett pontversenyben átvette a vezetést, az üres lelátók látványa azonban az eredményhirdetéskor megdöbbentette.

    „Normál esetben, amikor felmegyek a dobogóra, akkor egy tömeget szoktam magam előtt látni, most egészen furcsa volt, hogy a csapatom tagjain kívül senki nem volt ott” – mondta a 35 éves versenyző, és hozzátette, a koronavírus-járvány egészen új körülményeket teremtett a sportágban.

    A kamion Eb a tervek szerint november közepén zárul Spanyolországban, míg a WTCR módosított versenynaptárából két forduló van hátra. A következőt két hét múlva rendezik, szintén Spanyolországban.