Kategória: Touring Car

  • 2021-re a WTCR nyolc fordulóval tervez, visszatérnének Ázsiába

    2021-re a WTCR nyolc fordulóval tervez, visszatérnének Ázsiába

    A WTCR szervezői bemutatták a 2021-es versenynaptár tervezetüket, amelyből kiderül, hogy a szezonzáró Ázsiában lenne. A COVID-19 járvány miatt a 2020-as évaduk kizárólag Európára koncentrálódott, de a széria az új szezonra már egy sokkal ismerősebb versenynaptárral készül. Május közepén és Magyarországon kezdődne a javarészt továbbra is európai szezon. Magyaroknak jó hír, hogy máris rá egy hétre lenne a szlovák forduló, majd jönne Németország, Portugália és Spanyolország, még a nyári szünetük előtt.

    A globális utazási korlátozásoktól függően térnének vissza Ázsiába októberben, az utolsó három versenyhétvégére. Ez a turné Dél-Koreában kezdődne, majd jönne egy forduló valahol Kínában, egyelőre ismeretlen helyszínen. A szezonzáró Makaó ismerős utcáin lenne késő novemberben. A nyolc versenyhétvége 16 futamot adna ki, mivel két versenyesek lennének ezek a rendezvények. A széria promótere, François Ribeiro így nyilatkozott:

    „A Eurosport Events és az FIA együtt remek munkát végeztek ezen kiszámíthatatlan időszakban, hogy legyen 2020-as WTCR szezon, támogatták a csapatokat és biztosították a széria folytonosságát. 2021 mégis majd újabb kihívást jelent majd, ahol továbbra is a költséghatékonyság lesz az első, amikor döntést hozunk, hogy mindenki maradjon a hajónkon. A WTCR továbbra is remek versenykörnyezetet biztosít, globális promócióra alkalmas elfogadható áron a csapatainknak.”

    Előzetes 2021-es WTCR versenynaptár
    május 14-16 – Hungaroring – Magyarország
    május 22-24 – Slovakia Ring – Szlovákia
    június 3-5 – Nürburgring Nordschleife – Németország
    június 25-27 – Vila Real – Portugália
    július 9-11 – Motorland Aragon – Spanyolország
    október 8-10 – Inje Speedium – Dél-Korea
    november 5-7 – TBC – Kína
    november 19-21 – Circuito de Guia – Makaó

  • Dunaszerdahelyi kórház is kapott támogatást a WTCR-től!

    Dunaszerdahelyi kórház is kapott támogatást a WTCR-től!

    A Nemocnica Dunajská Streda, vagyis a dunaszerdahelyi (Szlovákia) kórház is 15 000 euró (valamivel több, mint 5 millió forint), a COVID-19 elleni küzdelem elleni harcot segítő támogatáshoz jutott a WTCR #RaceToCare kampányának keretében.

    A WTCR #RaceToCare kampánya az FIA #PurposeDriven kezdeményezésének része. A #RaceToCare szétosztandó pénze az Euorsport Events „€1 per racing kilométere”, vagy „1 euró versenykilométerenént” indítványából származik. Ennek értelmében az Eurosport Events minden versenyző minden kvalifikáción és versenyen megtett kilométere után 1 eurót tesz félre a jótékony célra. A cél, hogy a szezon végére összesen 100 000 eurót gyűjtsenek össze.

    Korábban már egy német kórház is részesült ilyen támogatásban, most pedig egy szlovák intézmény örülhet a segítségnek, miután a Slovakia Ring beajánlotta a dunaszerdahelyi kórházat.

    „Ez az év nem olyan, mint a többi versenyszezon” – mondta Yann Ehrlacher, a WTCR jelenlegi éllovasa. „A világjárvány mindenki életét megváltoztatta és az, hogy én visszatérhettem a pályára, azon férfiaknak és nőknek köszönhető, akik az egészségügyi intézményekben dolgoznak, világszerte. Az FIA WTCR családja tenni akart valamit, hogy ezt megköszönje és ezért hoztuk létre a #RaceToCare programot, mert most a mi dolgunk, hogy gondoskodjunk másokról.”

    „Az FIA WTCR családja tenni akart valamit, hogy köszönetet mondjon, szóval minden pályán megtett kilométer után én is adakozni fogok egy eurót a kampányban” – mondta Esteban Guerrieri.

  • René Rast harmadjára is a DTM bajnoka lett!

    René Rast harmadjára is a DTM bajnoka lett!

    Az Audi Formula E csapatába is beválasztott Rast győzelemmel zárta az idényt, ezzel harmadik bajnoki címét szerezte meg a DTM-ben.

    Rast nagy különbséggel szerezte meg a pole-t vasárnap reggel. Ezzel újabb három ponttal növelte előnyét, hiszen Nico Müller csak negyedik lett.

    Ezzel a németnek egy ötödik hely is elég lett volna, a svájcinak pedig legalább egy második hely kellett, hogy esélye legyen a fordításra.

    A rajtnál Rockenfeller átugrotta Rastot, Müller pedig Green elé vágott be a harmadik helyért, így a riválisok rögtön egymás mellé kerültek.

    Rast a DRS aktiválása után visszaszerezte a vezetést, és kisebb előnyt autózott ki a mezőnnyel szemben. Eközben Müller pár körig beragadt Rockenfeller mögé, de végül megszerezte a második helyet.

    Müller a 14. körben állt ki a kötelező cserére, Rast azonban még három körig várt, és a hideg gumikon 5 másodperces hátrányt szedett össze.

    A frissebb gumikon azonban megkezdte a felzárkózást, és a 24. körben a hajtűkanyarban előzött is. Müller a push-to-pass rendszer hibájára panaszkodott, emiatt nem tudott visszatámadni, pár körrel később pedig a gumijai is elkezdtek kopni.

    A dobogó harmadik helyéért a Rockenfeller-Green-Frijns trió bonyolódott csatába a verseny végén, melyből Rast csapattársa, Green került ki győztesen.

    Győzelmével a német a sorozat legsikeresebb Audi pilótája lett (Mattias Ekström rekordját megdöntve). A győzelmek számát tekintve pedig második helyen áll az örökranglistán Klaus Ludwiggal, és egyedül Bernd Schneider előzi meg ő(ke)t.

    A bajnokság végeredménye:

    # Pilóta Márka Pontok
    1 ?? René Rast Audi 353 0
    2 ?? Nico Müller Audi 330 -23
    3 ?? Robin Frijns Audi 279 -74
    4 ?? Mike Rockenfeller Audi 139 -214
    5 ?? Timo Glock BMW 120 -233
    6 ?? Sheldon van der Linde BMW 108 -245
    7 ?? Loic Duval Audi 108 -245
    8 ?? Marco Wittmann BMW 98 -255
    9 ?? Jamie Green Audi 95 -258
    10 ?? Ferdinand Habsburg Audi-WRT 68 -285
    11 ?? Jonathan Aberdein BMW 62 -291
    12 ?? Lucas Auer BMW 51 -302
    13 ?? Philipp Eng BMW 48 -305
    14 ?? Harrison Newey Audi-WRT 27 -326
    15 ?? Robert Kubica BMW-ART 20 -333
    16 ?? Fabio Scherer Audi-WRT 20 -333
    17 ?? Benoît Tréluyer Audi 0 -353
  • Elektromos DTM sorozat indul 2023-ban!

    Elektromos DTM sorozat indul 2023-ban!

    A hétvégi szezonzárón, Hockenheimben mutatták be az új sorozat, a DTM Electric terveit, a prototípust pedig már pályára is vitték.

    „A Schaefflerrel együtt – akik az első stratégiai partnerünk ezen a téren – szeretnénk a sorozatot egy sikeres jövő felé vezetni.” – jelentette ki Gerhard Berger, a széria első embere.

    Korábban a fő sorozatot hozták hírbe az elektromos meghajtással, most azonban úgy tűnik, egy betétfutam kap majd villanymotorokat.

    „Az a célunk, hogy DTM Electric sorozattal bemutassuk a legújabb technológiát. Ezenkívül meg akarjuk győzni a szurkolókat arról, hogy az új, bonyolult autókkal is lehet izgalmasan versenyezni.”

    DTM Electric, Schaeffler, Hockenheim, racingline.hu
    A Shaeffler által tervezett új autó már pályára is gurult Hochenheimben, Fotó: DTM

    A prototípust többek között két korábbi német túraautó bajnok – Timo Scheider és Hand-Joachim Stuck -, valamint a Formula E pilóta Daniel Abt és az F3-as Sophia Flörsch vezethette Hockenheimben.

    A versenyek előreláthatóan 30 percesek lesznek majd, és elemcserés kiállások is a terítéken vannak a tervezési folyamat során.

  • Mehdi Bennani győzelem nélkül lett a túraautó Európa-bajnok!

    Mehdi Bennani győzelem nélkül lett a túraautó Európa-bajnok!

    Bár az utolsó futamot a második helyen álló John Filippi nyerte, Mehdi Bennani lett a TCR Europe idei győztese, habár mindezt futamgyőzelem nélkül érte el.

    A 2020-as év még egy valószínűtlen dolgot kipipálhat: futamgyőzelem nélkül lett valaki bajnok az autosportban. Ráadásul nem is akárki, hanem a WTCC/WTCR korábbi fenegyereke, a Michelisz Norbi orra alá is többször borsot törő Mehdi Bennani.

    Bennani a tavalyi év végén a Volkswagen kivonulása után távozott a WTCR-ből. És azóta a WTCR kistestvérének számító TCR Europe-ban terelgette a kormányt.

    Több régi kollégája is megfordult itt: Néstor Girolami még a világkupa kezdete előtt ugrott be egy hétvégére, Tom Coronel is szívesen autózik itt, a változatosság kedvéért egy Hondával, de nemrég a Zengő futamgyőztese, Mikel Azcona is úgy döntött, hogy rajthoz áll.

    Utóbbi meg is nyerte az előző hétvége mindkét futamát, és hazájában, Jaramában is első hellyel kezdett. A bajnokságot vezető Mike Halder – az első női győztes, Michelle testvére – kiesett.

    Így a vele nagy csatában lévő Bennani előtt nagy lehetőség nyílt a második futamra. Halderrel így is a mezőny előtt álltak, őket Filippi és a WTCR-beugró Baert követte a pontversenyben.

    A második futamra aztán leesett az eső, és Filippi került az élre, Nagy Dani pedig védte márkatársát a harmadik helyen autózó Bennani elől.

    Halder ismét kiesett, balesete miatt be is jött a biztonsági autó. Az újraindítást követően Julien Briché jött fel másodiknak, mielőtt lecsúszott a pályáról, közben Nagy is visszaesett, és végül be sem tudta fejezni a futamot.

    Azcona a negyedik helyig jött fel, ezzel négy futamon három győzelem lett a mérlege. Második helyével Bennani lett a bajnok, harmadik dobogóját szerezte ebben a szezonban.

  • Müller egyenlített, az utolsó futamra marad a döntés

    Müller egyenlített, az utolsó futamra marad a döntés

    Győzelemmel zárkózott fel Müller a bajnoki küzdelem éllovasára DTM utolsó fordulójában, Hockenheimben.

    Rast és Müller 19 pont különbséggel vágott neki a hétvégének, és az időmérő után még a németnek állt a zászló. Mögülük Jonathan Aberdein indulhatott, legjobb BMW-s pilótaként.

    A rajtnál a svájci elment a címvédő mellett, és le is szorította őt az első kanyarban. Mögöttük Green ment el Aberdein mellett, még hátrébb pedig Wittmann és Newey ütközött, aminek köszönhetően bejött a biztonsági autó.

    Az újraindításnál az élen nem változott a helyzet, de van der Linde megelőzte Jamie Greent és feljött az utolsó dobogós helyre.

    Frijns ugyan a verseny előtt még matematikailag esélyes volta címre, de nyolcadik helyről rajtolva mindinkább visszacsúszott a mezőnyben.

    A push-to-pass aktiválása után Rast felzárkózott, majd második próbálkozásra a hajtűkanyarból való kigyorsításnál meg szerezte a vezetést svájci vetélytársától.

    Frijns alternatív stratégiával próbálkozott, és hamarabb jött ki a boxba, mint bárki más a mezőnyből, ezzel nyert is pár pozíciót.

    Rast egy körrel korábban állt ki, mint Müller, és hiába tért vissza az élre, a felmelegedett gumikon érkező svájcit nem tudta feltartóztatni. Frijns és Green is elmentek a német mellett, de ahogy felmelegedtek Rast gumijai, visszaelőzte márkatársait.

    Sőt, a két csapattárs, Rast és Green a versenyben vezető Müller után eredtek. A 28. körben, alig tíz perccel a verseny vége előtt meg is történt az előzés, de rögtön safety car mögött körözhettek csak, mert Glock kicsúszott az egyik kavicságyba. Frijns és Rockenfeller másodjára is kimentek kereket cserélni a biztonsági autó mögül.

    Mindössze két perc volt hátra, amikor folytatódott a verseny. Duval feljött a harmadik helyre, Green és van der Linde elé, míg Müller a push-to-pass segítségével visszaszerezte az első helyet. Elhúzni azonban nem tudott, így az utolsó körökben egymást mögött autózott a két rivális.

    Green ért fel a dobogóra, míg Rockenfeller két kiállással is ötödik lett. Frijns bajnoki álmai véget ért hetedik helyével, Kubica ismét pontot szerzett mögötte.

    A verseny eredménye:

    # Pilóta Márka
    1 ?? Nico Müller Audi
    2 ?? René Rast Audi +0.622
    3 ?? Jamie Green Audi +1.033
    4 ?? Loic Duval Audi +4.960
    5 ?? Mike Rockenfeller Audi +6.311
    6 ?? Jonathan Aberdein BMW +6.580
    7 ?? Robin Frijns Audi +6.727
    8 ?? Robert Kubica BMW-ART +8.668
    9 ?? Philipp Eng BMW +9.025
    10 ?? Sheldon van der Linde BMW +11.056
    11 ?? Ferdinand Habsburg Audi-WRT +12.646
    12 ?? Lucas Auer BMW +15.244
    13 ?? Fabio Scherer Audi-WRT +5 kör
    14 ?? Timo Glock BMW +9 kör

    A bajnokság állása az utolsó futam előtt:

    # Pilóta Márka Pontok
    1 ?? René Rast Audi 325 0
    2 ?? Nico Müller Audi 312 -13
    3 ?? Robin Frijns Audi 269 -56
    4 ?? Mike Rockenfeller Audi 127 -198
    5 ?? Timo Glock BMW 116 -209
    6 ?? Sheldon van der Linde BMW 106 -219
    7 ?? Loic Duval Audi 100 -225
    8 ?? Marco Wittmann BMW 95 -230
    9 ?? Jamie Green Audi 82 -243
    10 ?? Ferdinand Habsburg Audi-WRT 68 -257
    11 ?? Jonathan Aberdein BMW 54 -271
    12 ?? Lucas Auer BMW 51 -274
    13 ?? Philipp Eng BMW 47 -278
    14 ?? Harrison Newey Audi-WRT 27 -298
    15 ?? Robert Kubica BMW-ART 20 -305
    16 ?? Fabio Scherer Audi-WRT 20 -305
    17 ?? Benoît Tréluyer Audi 0 -325
  • Íme a 2021-es DTM versenynaptár tervezet, 9 helyszínnel!

    Íme a 2021-es DTM versenynaptár tervezet, 9 helyszínnel!

    Bejelentették a 2021-es DTM szezon tervezetét, amelyben hat országban kilenc helyszín kapna szerepet. A szezonnyitó Oroszországban lenne májusban, az Igora Drive-n, majd Monza jönne júniusban, de ezek még csak előzetes időpontok.

    A széria ezt követően két helyszínt látogatna meg Németországban: júliusban Norisring, majd a hónap végén Lausitzring lenne a soros. Zolder adná az ötödik helyszínt augusztus elején, és a Nürburgring zárná a nyarat. A Red Bull Ringre is visszatérne Ausztriába a sorozat, valamint újra mennének Hollandiába Assenbe is. Tradicionálisan Hockenheimben lenne a szezonzáró, október 1-3. között.

    Előzetes 2021 DTM versenynaptár

    # Dátum Pálya Ország
    1 05.28-30. Igora Drive ?? Oroszország
    2
    06.11-13.
    Monza
    ?? Olaszország
    06.18-20.
    3 07.02-04. Norisring ?? Németország
    4 07.23.-25. Lausitzring ?? Németország
    5 08.06-08. Zolder ?? Belgium
    6 08.20-22. Nürburgring ?? Németország
    7 09.03-05. Red Bull Ring ?? Ausztria
    8 09.17-19. Assen ?? Hollandia
    9 10.01-03. Hockenheimring ?? Németország
  • Nordschleife és a DTM? Berger szerint ez is egy lehetőség!

    Nordschleife és a DTM? Berger szerint ez is egy lehetőség!

    Gerhard Berger azt nyilatkozta, lehet, hogy a DTM versenyez majd a Nürburgring Nordschleife változatán, de nem a közeljövőben.

    A 20.8 km-es pályán csak GT és túraautók versenyezhetnek, a DTM-ben használt Class One szabályrendszer túl gyors volt eddig. Jövőre azonban a GT3-as szabályrendszernek köszönhetően akár a nagy körön is mehet a német túraautó bajnokság.

    WTCR, Nordschleife, racingline.hu
    Fotó: Clément Marin/DPPI/FIA WTCR

    A DTM így is használja Nürburgringet, idén a koronavírus miatt két vonalvezetését is igénybe vették.

    Berger most felvetette a Nordschleife használatát is, de kihangsúlyozta, egy ilyen horderejű esemény a logisztikája miatt nem rövidtávú cél.

    „Ez egy olyan dolog, amit azóta szeretnék, hogy elkezdtem dolgozni a DTM-ben. Eddig nem volt rá lehetőség a Class One szabályok miatt, de most már lehet róla szó.”

    „Sok dolgot kell figyelembe venni, de a Nordschleife igencsak megdobogtatná a szívemet, ha még versenyző lennék.”

    „Jelenleg nincs semmilyen tervezet. Rengeteg dolog kell hozzá, nehéz mindezt megtervezni. Azt mondanám, ez inkább egy hosszútávú terv.” – szögezte le Berger.

    A GT3-as autók többek között a nürburgringi 24 órás verseny keretein belül gördülnek pályára minden évben. A verseny egyik betétfutama pedig nem más, mint a túraautó világkupa (WTCR).

  • Az Egyesült Királyság felfüggeszti motorsport tevékenységét

    Az Egyesült Királyság felfüggeszti motorsport tevékenységét

    A Motorsport UK megerősítette, hogy minden „nem elsőrangú” motorsportot beszüntetnek az Egyesült Királyság területén.

    Július 4-én az első karantén-időszakot követően újraindulhattak a versenyek, szigorú intézkedések mellett. Most azonban következik egy második lezárás csütörtökön (11.05.), így az összes sorozat kénytelen a fennmaradó versenyeit elhalasztani.

    Ez alól az intézkedés alól két kivétel van: a Brit GT bajnokság és a Brit Túraautó Bajnokság szezonzárói.

    Előbbi Silverstone-ban lesz a hétvégén – Jenson Button is indul rajta – , utóbbit két hét múlva Brands Hatchben rendezik majd meg. Mindkét eseményen engedélyezve lesznek továbbá a betétfutamok, a brit F3-as és F4-es versenyek.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Rocket boys! @chris_buncombe and I are launching our McLaren 720s out on track tomorrow for our one & only test day before the @silverstonecircuit 500. Wish us luck!! ?@jakobebrey

    Jenson Button (@jensonbutton) által megosztott bejegyzés,

    A korlátozás Anglia, Wales és Észak-Írország területére vonatkozik, tehát Skóciában továbbra sincs megszorítás.

    „A Motorsport UK egyeztetett a kormánnyal a motorsport vonzatairól, és részt vesz a négyhetes lezárásban, ami november 5-én veszi kezdetét.” – írja a közlemény.

    „Ha van valakinek engedélye esemény megrendezésére ebben az időszakban, akkor azt nem vonjuk vissza, de újra kell jelentkezni érte, egy későbbi időpontra.”

    „A Motorsport UK folyamatosan figyelni fogja a kormány tájékoztatásait, és közvetíti azt motorsportos közösség felé. Szeretnénk megköszönni mindenkinek az eddigi rugalmasságát és munkáját a nyári hónapok alatt.”

    „A következő hetekben keményen dolgozunk majd azon, hogy amint a központi szabályozás megengedi, újraindíthassuk az Egyesült Királyság versenyeit.”

  • Grosjean átnyergelne Amerikába, már IndyCar csapatokkal tárgyal

    Grosjean átnyergelne Amerikába, már IndyCar csapatokkal tárgyal

    A Haas nem hosszabbította meg Romain Grosjean szerződését, így a francia más sorozatokban is nézelődik, most az IndyCar kapcsán nyilatkozott.

    Eddig nem vonzotta az amerikai sorozat, mert nem akar oválokon versenyezni. A jövő évi menetrend azonban csak 4 ilyen verseny szerepel, ez jó lehet akár Grosjean számára is.

    „Ez is egy lehetőség” – vallotta be a Haas versenyzője. – „Ha őszinte akarok lenni, nem aludta túl jól az elmúlt hetekben. Ez egy nehéz év a világnak, a gazdaságnak, szóval nem jó szerződés nélkül lenni.”

    „Szóval igen körülnéztem az IndyCar környékén is. Fölvettem néhány emberrel a kapcsolatot, és volt köztük, aki pozitívan állt a dologhoz. Már bánom, hogy nem néztem meg a versenynaptárt előbb, és nem tudom, hogy csak ennyi ovál lesz.”

    „Még így sincs veszve minden, ez is olyan dolog, amit megfontolok.”

    Sok csapatnak van még üres ülése, így nem baj, hogy Grosjean mögött nem áll nagy szponzori háttér. Marcus Ericsson már pár éve szerepel a tengerentúlon, őt kérdezte az élményeiről.

    Marcus Ericsson, Chip Ganassi Racing, IndyCar, racingline.hu
    Ericsson új környezetében, Fotó: Chris Jones/IndyCar

    „Nagy váltás lenne, de beszéltem Marcusszal, amikor ő ment ki, és neki tetszett. Azt mondta, más, de a pilótának több szerep jut az autóban.”

    Hasonló cipőben jár, mint csapattársa, Kevin Magnussen, aki szintén kifejezte érdeklődését az amerikai élet iránt.

    „Igen, van néhány olyan csapat, ami jobb a többinél, de mindenkinek van esélye futamot nyerni. Itt, mi Kevinnel nagyon jó kört raktunk össze, de csak 16-17. helyet szereztük meg az időmérőn.”

    „Nehéz ezt feldolgozni, most szeretnék futamokat nyerni. Így az IndyCar is egy lehetőség.”

    Majdnem biztos, hogy Grosjean jövőre nem jut üléshez a Forma-1-ben, így nagy kérdés, mi lehet a következő lépése. A Peugeot hiperautós programja Le Mans-ba csábítaná, de nemrég azt nyilatkozta, a Formula E is vonzó opció lehet számára.