Kategória: Touring Car

  • Három magyar pilótával, a Zöld Pokolban indul a WTCR szezon, a Goodyear felkészült

    Három magyar pilótával, a Zöld Pokolban indul a WTCR szezon, a Goodyear felkészült

    A hétvégén rajtol az FIA Túraautó Világkupa (WTCR) 2021-es szezonja. A Goodyear felkészült rá, hogy immár második éve kizárólagos beszállítóként biztosítson abroncsokat a benzines túraautó-versenyzés első számú kategóriájába. Még több izgalomra ad okot, hogy a versenyzők elsőként a motorsport egyik legnehezebb pályáján küzdhetnek meg egymással: a Nürburgring Nordschleifén.

    A Goodyear tavaly csatlakozott a WTCR-hoz: az összes csapat és versenyző számára a vállalat szállította a a 360 lóerős túraautókhoz kifejlesztett Goodyear Eagle F1 SuperSport versenyabroncs száraz és nedves pályakörülményekre alkalmas változatait. A sorozat promóterével, a Eurosport Eventsszel fennálló kapcsolatának köszönhetően a Goodyear a #FollowTheLeader kampány keretében debütált a bajnokságban. Ez a kampány a 2021-es szezon során is folytatódik.

    A WTCR idei nevezési listáján 12 nemzet színeiben induló 22 állandó versenyző szerepel. A versenyszezon során a WTCR mezőnye nyolc pályára látogat el, melyek mindegyike egyedi kihívásokat tartogat. A mezőnyben öt márka képviselteti magát:

    • A Hyundai hat vadonatúj Elantrával méreti magát olyan pilótákkal, mint a legsikeresebb magyar autóversenyző, a 2019-es bajnok Michelisz Norbert és a kétszeres WTCC/WTCR bajnok Gabriele Tarquini. A tavaly 13. helyen végző Michelisz idén az új autóval ismét jó esélyekkel indul.
    • A négy Honda Civic Type R pilótái között van a harmadik szezonját kezdő, tavaly két dobogós helyet szerző Tassi Attila, valamint olyan sztárok, mint Tiago Monteiro és Esteban Guerrieri.
    • A CUPRA gyári csapata idén is egy magyar istálló, a Zengő Motorsport lesz. A négy León közül az egyiket a fiatal Boldizs Bence vezeti, csapattársai között ott van az exbajnok Rob Huff, illetve a spanyol veterán, Jordi Gené.
    • A tavalyi szezont domináló kínai gyár, a Lynk & Co (a Volvo testvérmárkája) négy autóval, a pilóták közt a címvédő Yann Ehrlacherrel, a négyszeres világbajnok Yvan Mullerrel és a 2017-es bajnok Thed Björkkel áll rajthoz.
    • Az Audi is négy új fejlesztésű RS3-mal képviselteti magát, az egyiket a közönségkedvenc holland veterán, Tom Coronel vezeti.

    Sebastian Trinks, a Goodyear WTCR-ért és az elektromos PURE ETCR sorozatért felelős vezetője újabb izgalmas szezonra számít.

    „A Lynk & Co, a CUPRA és a Honda már bizonyított autóihoz idén az Audi és a Hyundai új modellje csatlakozik, így az eddigieknél is szorosabb WTCR-versenyeket várunk. A mezőny tagjai között találunk rendkívül tapasztalt versenyzőket is, köztük hat FIA-világbajnokot. Következésképpen a világbajnoki címért folytatott küzdelem várhatóan még a tavalyinál is kiélezettebb lesz” – fogalmazott Trinks.

    A 25 km-es, erdős hegyi utakon kanyargó Nürburgring Nordschleifén zajló nyitófordulót neves pályákon – úgymint az Estoril (Portugália), az Aragón (Spanyolország) és a Hungaroring – megrendezett versenyek követik. Az Adria versenypálya először szerepel a WTCR-naptárban; az olaszországi futamra nyáron kerül sor. A szezonzáró versenyeket ázsiai helyszíneken rendezik: az Inje Speediumon (Dél-Korea), a Ningbón (Kína) és a lenyűgöző makaói utcai pályán.

    A teljes szezonra mindössze egyetlen slick abroncskeverék áll rendelkezésre, így a Goodyearnek olyan rendkívül sokoldalú specifikációt kellett kifejlesztenie, amely különböző időjárási körülmények között, igen eltérő adottságokkal rendelkező pályákon is megállja a helyét.

    „Megállapodtunk a csapatokkal és a Eurosport Events szervezettel, hogy a tavaly használt specifikációt fogjuk bevetni – tette hozzá Trinks. – Költségmegtakarítási szempontból ez előnyös a csapatok számára, hiszen az abroncsok tesztelése során felhasználhatják az előző évben gyűjtött adatokat és nem kell ismét egy új abronccsal megismerkedniük. 2020-ban a csapatok és a versenyzők is igazán pozitívan nyilatkoztak az abroncsok teljesítményéről, így bizakodóak vagyunk a tekintetben, hogy a kihívásokkal teli és szoros versenyeket ígérő idei szezonban a megfelelő termékkel tudjuk támogatni őket. Rendkívül izgatottan várjuk a Goodyear #FollowTheLeader kampányának folytatását is, melynek keretében a tabella élén álló versenyző elismerésben részesül: megkapja a kampány logójával ellátott szélvédőszalagot, illetve mellényt.”

    Trinks szerint a nürburgringi hétvégén a kiszámíthatatlan időjárás okozza a legnagyobb nehézséget: „A Nürburgringen az időjárás pillanatok alatt, akár egyetlen körön belül változhat: még az is előfordulhat, hogy a száraz körülmények között indított rajtot követően eső várja a mezőnyt az aszfaltcsík másik felén. Az előrejelzés szerint száraz idő várható, 20-22 °C körüli környezeti hőmérséklettel; bár állandó időjárási viszonyokra számíthatunk, ezt itt sosem tudhatjuk biztosra. Ezen a hétvégén ez jelenti majd a legnagyobb kihívást a csapatok számára.”

    Az edzések a Nürburgringen már csütörtökön megkezdődnek, a két – egyenként háromkörös (76 km) – futamot pedig szombat délelőtt rendezik. A hétvége másik eseménye az ADAC TOTAL 24 órás verseny, melyen valamennyi túraautó – több tucat más autóval együtt – szintén Goodyear abroncsokon fut majd.

     

  • Eriksson Müller helyére ugrik be a Formula E mexikói hétvégéjén

    Eriksson Müller helyére ugrik be a Formula E mexikói hétvégéjén

    Nico Müller a DTM szezonnyitóján lesz Monzában, így a Dragon tavalyi tesztpilótája – és korábbi DTM futamgyőztes – Joel Eriksson versenyezhet majd a helyén.

    A tavalyi év során a svéd részt vehetett a fiatal pilóták tesztjén, Marrakeshben. Előtte pedig 2018-ban a Virgin színeiben ugyanilyen körülmények között vezethetett Formula E autót, még 2018-ban.

    Joel Eriksson, DTM, racingline.hu
    Joel Eriksson a DTM dobogóján, Fotó: DTM

    A soron következő dupla hétvégén versenykörülmények között is szerephez jut. Ugyanis Müller pótlására őt jelölte ki a Dragon a újonnan bejelentett Puebla E-Prix-n.

    „Már a sorozat kezdete óta álmom volt, hogy versenyezhessek a Formula E-ben. Az, hogy megkapom az esélyt, kissé irreálisnak tűnik.” – kezdte Eriksson.

    „Sok munka vár ránk, de jó csapat van mögöttem. Tudom, mindent megtesznek azért, hogy minél felkészültebben érkezzek Mexikóba.”

    Eriksson a pontszerzést tűzte ki céljául, miután csapat az idei szezonban eddig jobban teljesített, mint az elmúlt években.

    Diriyahban eddigi legjobb futamukat zárták, Valenciában pedig Nico Müller révén dobogóra is állhattak a verseny végi kavarodásban.

    A svéd nem az első DTM pilóta, aki a Formula E-ben kötött ki. A jelenlegi mezőnyből Müller mellett da Costa, Frijns, Rast, Blomqvist, Dennis, Mortara és Wehrlein is szerepelt már a német sorozatban.

    Eriksson a szezon további részében is a Dragon tartalékpilótája lesz, és akár a londoni versenyeken is szerephez juthat, mert az ütközik a DTM lausitzringi fordulójával.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    ABB Formula E (@fiaformulae) által megosztott bejegyzés

  • Csak védettségi igazolvánnyal lehet kilátogatni idén a Magyar Nagydíjra

    Csak védettségi igazolvánnyal lehet kilátogatni idén a Magyar Nagydíjra

    Az már korábban biztos volt, hogy a tavalyi futammal ellentétben, idén már lehetnek nézők a Forma-1-es Magyar Nagydíjon. Most pedig az is kiderült, hogy milyen feltételek teljesülése esetén vehetnék részt rajta nézők.

    A Hungaroring hivatalos oldalán már olvasható, hogy a Magyar Nagydíjra csak érvényes védettségi igazolvánnyal lehet menni, amit megerősített Schanda Tamás – az Innovációs és Technolgiai Minisztérium államtitkára – is egy facebook videóban.

    „A Formula 1-es és más nemzetközi sorozatok idei magyarországi futamait a tervek szerint nyitott kapukkal, nézők előtt szervezik meg, persze a mindenkori járványügyi előírásokat betartva. Így a Hungaroringen szoríthatnak a kedvenceiknek a védettségi igazolvánnyal rendelkező, hazai szurkolók.” – jelentette be az államtitkár.

    Idén tehát a Túraautó Világkupa (Michelisz Norbert), a Kamion Európa-Bajnokság (Kiss Norbert) és a Forma-1-es hétvégére (Formula 3: Tóth László), valamint más hazai és nemzetközi versenyekre csak a védettségi igazolvánnyal rendelkező szurkolók mehetnek be.

  • Világbajnokot igazolt a Zengő Motorsport!

    Világbajnokot igazolt a Zengő Motorsport!

    A negyedik Cupra is gazdára talált, Azcona, Gené és Boldizs után egy tapasztalt róka csatlakozik a Zengő Motorsport legénységéhez.

    A brit 2019 után tér vissza a világkupa mezőnyéhez, a tavalyi évet a skandináv TCR bajnokságban töltötte, és meg is nyerte azt.

    „Nagyon boldog vagyok, hogy visszatérhetek a WTCR-be a Zengő Motorsporttal, akiket már jó ideje ismerek.” Jelentette ki Rob Huff, 2012 túraautó világbajnoka.

    „Tudom, hogy a Cupra erős autó. Alapjaiban egyezik a Volkswagennel, amit két éve én fejlesztettem. Tavaly Svédországban küzdöttem ellenük, most jó lesz vezetni is egyet.”

    Huff a héten találkozott először a csapattal, és egy hungaroringi teszt keretein belül ki is próbálta új autóját.

    „Örülök, hogy egy világbajnokot tudhatunk a csapatban.” – jelentette ki Zengő Zoltán. – „Remélem, most már mindenki számára világos, az utóbbi időszakban nem a levegőbe beszéltem.” – utalt arra, hogy a télen sztárigazolást emlegetett.

    „Az a célunk, hogy a pilóták és a csapatok bajnokságát is megnyerjük. Van nálunk fiatalság és tapasztalat, ez a kombináció pedig sikerre vezet majd.” – jelentette be ambiciózus céljait a csapatfőnök.

    Azt még nem tudni, Huff – már bejelentett – skandináv programját ez hogyan befolyásolja majd. A két sorozat naptára két alkalommal, a nürburgringi és a hungaroringi hétvégén ütközik majd.

    Az idei WTCR mezőny:

    # Pilóta Csapat Autó
    68 ?? Yann Ehrlacher
    Cyan
    Racing
    ?? Lynk & Co
    03
    100 ?? Yvan Muller
    11 ?? Thed Björk
    12 ?? Santiago Urrutia
    9 ?? Tassi Attila
    Münnich
    Motorsport
    ?? Honda
    Civic Type R
    18 ?? Tiago Monteiro
    29 ?? Néstor Girolami
    86 ?? Esteban Guerrieri
    16 ?? Gilles Magnus (T)
    Comtoyou
    Racing
    ?? Audi
    RS 3 LMS
    22 ?? Frédéric Vervisch
    17 ?? Nathanael Berthon (T)
    32 ?? Tom Coronel (T)
    3 ?? Gabriele Tarquini
    BRC
    Squadra Corse
    ?? Hyundai
    Elantra N
    5 ?? Michelisz Norbert
    8 ?? Luca Engstler
    Racing Team
    Engstler
    69 ?? Jean-Karl Vernay
    19 ?? Andreas Bäckman (T)(J)
    Target
    Competition
    26 ?? Jessica Bäckman (T)(J)(F)
    96 ?? Mikel Azcona
    Zengő
    Motorsport
    ?? Cupra
    4 ?? Jordi Gené
    55 ?? Boldizs Bence (T)
    79 ?? Rob Huff
  • Goodyear abroncsokon indul a Magnussen apa-fia duó La Mans-ban

    Goodyear abroncsokon indul a Magnussen apa-fia duó La Mans-ban

    Sajtóközlemény: A korábban a Forma–1-ben is induló apa-fia duót, Jan és Kevin Magnussent felvonultató dán csapat idén Goodyear abroncsokon indul el a Le Mans-i 24 órás megmérettetésen.

    A szintén dán Anders Fjordbach csatlakozása teszi teljessé a dán High Class Racing csapatának pilótatrióját. A csapat egy Oreca 07–Gibsonnal indul az LMP2 kategóriában, ahol 534 lóerős, 4,2 literes V8-as motorokkal felszerelt prototípusok állnak rajthoz.

    Hosszú várakozás után tavaly a Goodyear visszatért a világ leghíresebb megbízhatósági versenyeként számon tartott Le Mans-i 24 órásra. Tavaly két Goodyear gumis autó is az első három között végzett, és a 2019-es és 2020-as eredményeknek köszönhetően a 2021-es szezontól a Goodyear lett az LMP2 kategória kizárólagos abroncsszállítója.

    Jan Magnussen és Anders Fjordbach Goodyear abroncsokon versenyez majd a teljes FIA World Endurance Championship (WEC) szezonban, amely a múlt hétvégén (május 1.) a belgiumi Spa-Francorchamps-ban kezdődött. Kevin Magnussen Le Mans-ban csatlakozik a duóhoz harmadik pilótaként, így valóra válik az apa-fiú páros álma, hogy együtt versenyezzenek a neves viadalon.

    Jan Magnussen 1995-ben Goodyear abroncsokon mutatkozott be a Forma–1-ben, majd a 90-es évek második felében aktívan versenyzett a sorozatban. Fiát, Kevint 2014 és 2020 között láthattuk a Forma–1-ben. Az idei Le Mans-i 24 órás versenyen Kevin először míg Jan 23 alkalommal méretteti meg magát.

  • WTCR: egy utcai helyszín kiesik, viszont klasszikus tér vissza a naptárba

    WTCR: egy utcai helyszín kiesik, viszont klasszikus tér vissza a naptárba

    A járványügyi helyzet miatt idén nem tudják megrendezni a WTCR fordulóját Vila Realban, ezért az Eurosport Events Estorilba helyezte át a hétvégét.

    Nem ismeretlen számukra a helyszín, hiszen a FIM Endurance World Championship – ami szintén az Eurosport égisze alá tartozik – rendszeresen ellátogat ide. Ami a túraautókat illeti, a WTCC egyszer, 2008-ban látogatott el oda, tehát 13 éve.

    Az akkori mezőnyből négyen vannak még a világkupán. Nem meglepő módon Yvan Muller, Gabriele Tarquini, Tom Coronel és Tiago Monteiro állt már akkor is rajthoz. Utóbbi meg is nyerte az egyik versenyt hazai pályán. Ötödikként pedig érdemes még megemlíteni Luca Engstler apját, Franzot is.

    „A cél az volt, hogy Portugáliát a naptárban tartsuk.” – emelte ki Francois Ribeiro, a WTCR első embere. – „Persze kár, hogy most már második éve nem élvezhetjük Vila Real vendégszeretetét.”

    „A Circuito do Estorilban egy kiváló létesítményre számíthatunk, ami izgalmas versenyzésről és jó csapatáról ismert. Csakúgy, mint Vila Real.”

    Bár idén nem lesz ott verseny, a felek elárulták, 2022-től kezdve három éves szerződést írtak alá a portugál várossal. Így előreláthatólag 2024-ig biztosan lesz WTCR hétvége az utcai pályán.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    FIA WTCR (@fia_wtcr) által megosztott bejegyzés

  • Az Audi Le Mans-i visszatérése kezd formát ölteni

    Az Audi Le Mans-i visszatérése kezd formát ölteni

    Az Audi a 2023-as szezonban egy elektromos sportautóval tér vissza Le Mans-ba és a sport prototípus versenyzéshez. A sikeres Audi R18 utódja már kezd formát ölteni.

    „Az új LMDh kategória tökéletesen illik az új motorsport koncepciónkhoz.” – nyilatkozta Julius Seeback, az Audi Sport GmbH ügyvezető igazgatója, az Audi motorsport területért felelős vezetője. „A szabályozások lehetővé teszik, hogy világszerte nagy múltú, tekintélyes versenyeken induljunk rendkívüli versenyautóinkkal. Ezen kívül partneri stratégiánk révén kamatoztatjuk a Volkswagen Csoporton belüli együttműködéseket.”

    Az Audi R18 utódja szoros együttműködésben készül az Audi testvérvállalatával, a Porsche márkával. „A Volkswagen Csoport óriási erőssége az utcai autók fejlesztése kapcsán megvalósított márkák közötti együttműködés.” – nyilatkozta Seebach. „Ezt a kipróbált modellt most átültetjük motorsportos környezetbe. Mindemellett az új sport prototípus legalább annyira hamisítatlan Audi, mint az Audi RS e-tron GT1, amely a közelmúltban mutatkozott be és amely fejlesztésénél szintén a Porsche márkával közös platformot használtuk.”

    Az új LMDh kategóriában versenyző sport prototípuson az Audi Sport szakemberei jelenleg is dolgoznak a Dakar Rali versenyére készülő innovatív SUV modellel párhuzamosan. „Természetesen a Dakar csapat az idő miatt nagyobb nyomás alatt van, hiszen mindössze nyolc hónap van hátra 2022. januárjáig, amikor először veszünk részt a Dakar Rali küzdelmeiben.” – nyilatkozta Andreas Roos, aki az Audi Sportnál a gyári motorsport tevékenységekért felel. „De a Le Mans-i visszatérésünkre is tökéletesen fel akarunk készülni. Ezért mindként projekt egymással párhuzamosan, kiemelt figyelem mellett halad.”

    Eközben minden, a koncepció lényegét érintő döntés megszületett. „Kiválasztottuk a futómű-partnerünket és a motorkoncepcióval kapcsolatos döntés is megszületett. Az Audi Design kollégáival közösen jelenleg is dolgozunk azon a megjelenésen, amely izgalommal tölti el a rajongóinkat.” – tette hozzá Andreas Roos. „Az első prototípussal kapcsolatban az a célunk, hogy kerekeken álljon jövő év elején és az első negyedévben teljesítse az első távokat.” Ezt egy intenzív tesztprogram követi 2022-ben. Az első versenyt a tervek szerint 2023. januárjában futja az egyesült államokbeli Daytona 24 órás megmérettetésen.

    A maximális költséghatékonyságot célzó szabályok szintén érdekessé tehetik az Audi új sport prototípusát az ügyfélcsapatok számára. „Az LMDh projekttel a sport prototípusok első éveiben követett filozófiánkat visszük tovább.” – véli Andreas Roos. „Az Audi R8 80 versenyen szerzett 63 elsőségével nem csupán a legsikeresebb prototípus volt a 2000. és 2006. közötti időszakban, de rendkívül eredményes volt az ügyfelek kezében, mindamellett, hogy könnyen kezelhető autó volt a csapatok számára.”

    Az új sport prototípus elektrifikációja kapcsán is ez a kiindulási pont. Célunk, hogy már a kezdetektől fogva profi ügyfélcsapatok is használják az autót a gyári nevezésekkel párhuzamosan. Jelenleg azt vizsgáljuk vállalaton belül, hogy a részleteket illetően ez hogyan működhet majd.”

    Az összetett győzelemért és a bajnoki címért harcba szállni egy Audival a Le Mans-i 24 órás versenyen, a Daytona 24 órás futamon, a World Endurance Championship (WEC) küzdelmein és az IMSA sorozatban, igen vonzó lehetőség számos csapatnak. Már most nagyon sokan érdeklődnek az új LMDh versenyautó iránt.

    Az Audi tartja a legnagyobb megtett távolság rekordját a Le Mans-i 24 órás versenyen és 13 alkalommal végzett az élen a világ legfontosabb megbízhatósági versenyén. Az Audi ügyfélcsapatai 2004-ben és 2005-ben szerezték meg az abszolút első helyet Le Mans-ban.

    1. Audi RS e-tron GT – Elektromosenergia-fogyasztás, kombinált: 20,2 – 19,3 kWh/100km; szén-dioxid-kibocsátás, kombinált: 0 g/km
  • Nagy Dániel újra a Zengő Motorsportnál: Irány a Slovakia Ring!

    Nagy Dániel újra a Zengő Motorsportnál: Irány a Slovakia Ring!

    Nagy Dániel 2017 után visszatér a Zengő Motorsporthoz, ahol a hétvégén rajthoz áll a TCR Európa-kupa idénynyitó, szlovákiaringi fordulóján.

    A WTCR-dobogós magyar pilóta már túl van néhány teszten a számára új Cupra León Competiciónnal, kipróbálhatta a TCR Europe-ban idén bemutatkozó Hankook-gumikat, és szeretne dobogóra állni az egyik futamon.

    Hosszabb ideje nem lehetett hallani felőled, már ami az versenyzői pályafutásodat illeti. Mi történt a háttérben mostanság, és hogyan jött létre ez a megállapodás?

    „A 2020-as szezon után több lehetőséget is megnéztünk a menedzsmentemmel, tárgyaltunk többek között a BRC Racinggel a folytatásról, de végül kisebb részleteken ugyan, de mindegyik lehetőség elcsúszott valamin. Ez a mostani megállapodás a Zengő Motorsporttal tényleg az utolsó pillanatban jött létre, alig két héttel a verseny előtt alakult ki, hogy ott leszek a TCR Europe idénynyitóján a Szlovákiaringen.”

    Ennek ellenére már megy a találgatás, hogy mennyi versenyről lehet szó, és milyen bajnokságokban. Mit lehet erről most tudni?

    „Egyelőre hivatalosan erre az egy versenyre írtunk alá szerződést, de természetesen nem azért jöttem a Zengő Motorsporthoz, hogy egyetlen TCR Europe hétvégén induljak el. Több lehetséges közös projekt is van az asztalon Zengő Zoli csapatával, de még egyiket sem véglegesítettük, így ezek sajnos egyelőre nem publikusak.”

    2017 után térsz vissza a Zengő Motorsporthoz, és ez a mostani a csapat életében is egy teljesen más periódus.

    „Igen, ez nagyon így van. Amikor 2016-ban és 2017-ben a Zengő Motorsportnál versenyeztem a Túraautó Világbajnokságon (WTCC), egészen más volt a csapat helyzete. Egy régebbi generációs autóval mentünk, amiben önmagában sem volt benne az esély, hogy megverjük a gyáriakat. Ráadásul akkor elég szerények voltak az anyagi lehetőségek, így kevés esélyünk lehetett a jó eredményre.”

    „Azóta sokat változott a helyzet, és a Zengő Motorsport tavaly nagyon szép eredményekkel jött vissza a WTCR-be. Azért is térek vissza örömmel hozzájuk, mert úgy látom, ebben a mostani felállásban komoly esély van a sikerekre. Nem azért szerződtem a Zengő Motorsporthoz, hogy csak ott legyek valamelyik bajnokságban, hanem mert hiszem, hogy eredményes lehetek velük.”

    A Zengő Motorsportnak van egy nagyon egyedi hangulata, köszönhetően az ott dolgozóknak, és nagy mértékben Zengő Zoli nem hétköznapi karakterének. Milyen volt újra együtt lenni velük?

    „A csapat tagjaival rendszeres találkoztam más versenyhétvégéken, és nem lakom messze Zengő Motorsport műhelyétől sem, úgyhogy a kapcsolat mindig megmaradt köztük. Kicsit olyan hazatérés-feelingje volt az első közös munkának, hiszen rengeteg ismerős arc vett körül. A mérnököm például az a Szűcs Gergő lesz, akivel a Zengőnél és később a M1RA-nál is dolgoztam együtt.”

    „Vele már annyira ismerjük egymást, hogy az autó beállításairól szóló legelső megbeszélésen egyből mondta is: ’tudom Dani, Te így szereted az autót, úgyhogy ez lesz a kiindulópont.’ Jó érzés így dolgozni. Zengő Zoli pedig úgy engedett ki a boxból, hogy azt mondta: ’nyugi-nyugi, és csak élvezd’.”

    A Zengő Motorsportnál egy új autót kell megismerned, a Hyundai i30 N TCR-t a tavaly bemutatott Cupra León Competiciónra cseréled. Mennyi időd van felkészülni?

    „A Hungaroringen tudtam menni néhány órát, hogy bejárassuk az autót, és egy kicsit összeszokjak vele. Ha minden összeadok, nagyjából egy fél tesztnap jön ki belőle, ami nem rettentően sok, de arra mindenképpen jó volt, hogy fél év ’kihagyás’ után nem a versenyhétvégén ülök majd először az autóban.”

    Milyen az új Cupra? Mi tűnt fel először benne számodra?

    „Nagyon tetszik a kormányműve, nagyon pontos visszajelzést kapok arról, amikor a gumik a tapadási határ közelébe kerülnek. Ez javítja a vezethetőséget. Mivel közel két méter magas vagyok, az is nagyon fontos volt, hogy azonnal kényelmesen elfértem a pilótafülképben. Ilyenre még egy korábbi autómnál sem volt példa.”

    Mit lehet tudni az autód előtörténetéről?

    „Mikel Azcona tavalyi WTCR-es Cuprájával fogok menni, tehát egy világkupa-futamgyőztes autóval, amit természetesen a Zengő Motorsport a télen teljesen fejújított.”

    Az autó mellett a gumikat is szoknod kell, hiszen a TCR Europe a Yokohama helyett idéntől Hankook-ra vált. Milyenek az első élmények?

    „Nekem nagyon tetszik a Hankook-gumi, bár még viszonylag keveset tudtam vele menni. Ami egyből szembetűnő volt, hogy sokkal megbocsátóbb, amikor kanyarbejáraton egyszerre kap hosszanti és oldalirányú terhelést. A Yokohamával sokkal óvatosabbnak kellett lenni.”

    A Szlovákiaring egy olyan pálya, ahol a szélárnyékozásnak óriási jelentősége van, Te viszont egyedül leszel a csapatban.

    „Igen ez mindenképpen nehézség lesz, különösen az időmérő edzésen, de majd igyekszem szélárnyékot lopni az Audiktól vagy a többi Cuprától. Szintén hátrányt jelent majd, hogy az edzések alatt csak egy autó adataival dolgozhatunk, de van annyi rutinunk, hogy ezt meg tudjuk majd oldani.”

    A pályát ismered, de mennyire szereted?

    „Nagyon. Pont olyan gyors és közepesen gyors kanyarok vannak benne, amit én kedvelek, úgyhogy ezért is várom a hétvégét. Még elég keveset mentem az új Cuprával, de úgy érzem, az autónak is fekszik majd a pálya karakterisztikája.”

    Mikor legutóbb egyetlen versenyre beugrottál egy bajnokságba (2018, WTCR), annak elég jó vége lett: világklasszisok között álltál dobogóra. Mi a specialitása egy ilyen vendégszereplésnek?

    „Viccesen szólva kb. annyi, hogy drágább a nevezés. De igazából nem jelent óriási különbséget, inkább csak annyit, hogy – mivel nem kell a kiegyensúlyozottságra törekedni – az ember egy picit bevállalósabb lehet. Ha teljes szezont futsz valahol, akkor a hatodik, hetedik helyek is számítanak az összetett miatt, beugróként viszont nem gond, amikor az egyik futam gyengébben sikerül, ha utána a másodikon mondjuk felállsz a dobogóra.”

    És milyen eredmény esetén lenne igazán vidám a hazaút?

    „Ha dobogóra állhatnék. Igazából győzni szeretnék, de új lesz az autó és a gumi is. Viszont azt érzem, benne van a pakliban a jó eredmény, úgyhogy mindenképpen szeretnék dobogóra állni.”

  • A Toyota Gazoo Racing Argentina zöld utat adott az új Corolla TCR-nek

    A Toyota Gazoo Racing Argentina zöld utat adott az új Corolla TCR-nek

    Hivatalosan is megerősítést nyert a Toyota bevezetése a TCR mezőnyébe, miután a hírek szerint a Toyota Gazoo Racing Argentina engedélyt kapott a Corolla szedán versenyváltozatának homologizálására és fejlesztésére.

    Még tavaly augusztusban jelentek meg először a hírek arról, hogy a japán gyártó csatlakozhat a Honda, a Hyundai és az Audi csapataihoz a TCR-sorozatokban, és most megerősítést nyert, hogy a Toyota Gazoo Racing Argentina – a Super TC2000 program mögött álló csapat – fogja fejleszteni az autót.

    A Corolla TCR-en már folynak a munkálatok, mielőtt az autót homologizálják, és ezt követően az ügyfélcsapatok rendelkezésére bocsátják, hogy a világ különböző TCR-sorozataiban – köztük a Túraautó Világkupában – indulhassanak vele.

    „Büszkék vagyunk arra, hogy engedélyt kaptunk a központunktól arra, hogy felelősek legyünk egy Toyota versenyautó homologizációjáért, fejlesztéséért, gyártásáért és értékesítéséért a TCR versenyekre” – mondta Daniel Herrero, a Toyota Argentina elnöke és a Toyota Gazoo Racing Latin America vezetője.

    „Ez azt mutatja, hogy a Toyota Motor Corporation belénk és a motorsport-iparágunkba vetett bizalma egyértelmű. Számunkra ez kettős elégtétel, mert a mi csapatunk lesz a felelős azért, hogy a Toyota várhatóan világszerte bekerül a TCR-sorozatba, és azért is, mert ez a projekt lehetőséget ad arra, hogy Argentína motorsport-iparát népszerűsítsük a világon.”

    Marcello Lotti, a WSC elnöke elmondta, hogy nagy az öröme, hogy a japán gyártó csatlakozik a TCR-hez.

    „Hat év telt el a TCR elindítása óta, és még mindig új gyártók csatlakoznak!” – mondta. „Most üdvözöljük az érkezésüket, egy globális autóipari óriásét, akik mindig is komolyan vették a motorsportos tevékenységeiket.”

    „A Gazoo Racing Argentina kinevezése a Corolla TCR fejlesztésére, építésére és forgalmazására egy újabb fontos mérföldkövet jelent a TCR koncepció sikerében”.

  • Három magyar pilóta már biztosan lesz a WTCR-ben

    Három magyar pilóta már biztosan lesz a WTCR-ben

    A WTCR oszlopos tagjai, Michelisz Norbert (Hyundai) és Tassi Attila (Honda) mellett a Zengő Motorsport egyik Cuprájában találhatunk majd magyar versenyzőt.

    A tavalyi szezont 35 ponttal záró Boldizs Bence újra lehetőséget kap majd az alakulatnál, a Cupra két gyári pilótája, Mikel Azcona és Jordi Gené mellett.

    Boldizs az újoncok bajnokságát harmadik, a privát kupát ötödik helyen zárta. Összesítésben pedig egy hatodik hely volt a legjobbja a Hungaroringen, ahol fordított rajtácsos pole-ból is indulhatott.

    „Rendkívül boldog vagyok, hogy továbbra is a legmagasabb szinten versenyezhetek a Zengővel és a Cuprával. A tavalyi év nagyon intenzív volt, és sokat tanultam.”

    „Májusban teszteltem először TCR autót, az év végére pedig már többször is bekerültek a Q2-be a legjobbak ellen.”

    „Még mindig a tanulási fázisban tartok, de idén az a célom, hogy sokszor elérjem a Q2-t. Ha ez megtörténik, akkor jobb helyről indulhatok majd a versenyeken is.”

    A Zengő negyedik WTCR pilótája még nem ismert, májusban azonban fény derülhet az ő kilétére is.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    FIA WTCR (@fia_wtcr) által megosztott bejegyzés