Kategória: Touring Car

  • Az AlphaTauri Lawsont jelölte meg az Abu Dhabi tesztjére

    Az AlphaTauri Lawsont jelölte meg az Abu Dhabi tesztjére

    A Red Bull fiatal pilótája, Liam Lawson decemberben élheti át első hivatalos F1-es szerepét, amikor az F2-es és DTM-versenyző részt vesz az AlphaTauri szezon utáni tesztjén Abu-Dhabiban. Az új-zélandi versenyző jelenleg nyolcadik helyen áll az FIA Formula 2-es bajnokságban két fordulóval – vagyis hat futammal – a vége előtt, az idei szezonban pedig a német DTM sorozatban is versenyzett, ahol éppen csak lemaradt a bajnoki címről. Az AlphaTauri felállása ugyanakkor 2022-ben változatlan marad, Pierre Gasly és Yuki Tsunoda személyében.

    Lawson mellett várhatóan ott lesz a teszten Yas Marinán Hitech GP F2-es csapattársa és Red Bull-os junior, Jüri Vips is. Tavaly nyáron így nyilatkozott róla a Red Bull motorsportfőnöke, Helmut Marko:

    „Liam egy két lábbal a földön álló srác, aki nagyon keményen dolgozik és őszinte. Ha hibázik, azt egyből elismeri. Jól tud dolgozni a mérnökökkel. Ha lát egy gyenge pontot, akkor dolgozik rajta, ezt követően nem látod többé. Nagyon jól elemez, jól bírja a nyomást, és nagyon-nagyon céltudatos is.”

    A decemberi Abu-Dhabiban megrendezésre kerülő fiatal pilóták tesztjén, ahol a Pirelli a 2022-es 18 colos abroncsait fogja kipróbálni, a feltörekvő IndyCar-sztár, Pato O’Ward is részt vesz, aki a McLarennel fog pályára lépni.

  • ­Európában is bajnok lett a Hyundai legfiatalabb WTCR pilótája

    ­Európában is bajnok lett a Hyundai legfiatalabb WTCR pilótája

    Bár Ázsiában csak úgy halmozta a címeket, a Hyundai WTCR versenyzője, Luca Engstler végre Európai porondon is meg tudta mutatni tehetségét.

    2018-ban már második volt hazája TCR bajnokságában a fiatal német, azóta azonban WTCR-es kötelezettségei mellett inkább a legnagyobb kontinens bajnokságaiban tűnt fel.

    A már említett évben a Közel-keleti- és az Ázsiai-, utána a Maláj- és az Ázsiai-, illetve 2020 elején a Maláj TCR-bajnokságot nyerte meg, ami összességében 5 bajnoki címet jelent.

    Ennek megfelelően nagy ígéretként mutatkozott be Makaóban két éve, majd vette át véglegesen is Augusto Farfus helyét a koreai márka WTCR csapatában.

    Ehhez képest tavaly csak az év közben távozó Catsburgnál – és helyetteseinél – lett jobb márkatársai közül. Idén viszont a fejlődés jeleit mutatva megszerezte első dobogóját hazai pályán, a Nürburgringen.

    És – Azconához és Coronelhez hasonlóan – egy második sorozatban is megmérettette magát a Hyundai i30-cal. Nem is rosszul, ugyanis már az utolsó előtti hétvégén, Hockenheimben bebiztosította a bajnoki címet.

    „Idegőrlő verseny volt, de végül meglett a cím, és ez több, mind boldoggá tesz.” – összegezte érzéseit Engstler.

    Mivel a WTCR programmal ütközik az utolsó időpont, így a német nyomás alatt volt, hogy már most dűlőre vigye a dolgot. Az első versenyen ennek megfelelően pole-ból nyert, viszont a második futam nem alakult ilyen simán számára.

    „Jól startoltam, de kissé meglöktek, és visszaestem a 10. helyre. Végül visszaértem negyediknek, ami elég volt a bajnokság megnyeréséhez.”

    „Nagyon büszke vagyok, hogy már hetedik TCR bajnokságomat nyerem, ez nagyszerű év volt, és nagyon élveztem.”

    Érdemes megjegyezni, Engstler már 2017-ben megnyerte ugyanennek a bajnokságnak a junior pontversenyét. A felnőttek között így ez „csak” a hatodik bajnoki címe.

    A német jelenleg utolsó a WTCR-ben a Hyundai pilótái közül, legközelebb jövő héten, a felújított Adria Racewayen bizonyíthat.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Luca #8 | FIA WTCR | Hyundai (@luca_engstler) által megosztott bejegyzés

  • A LADA hazai pályán tér vissza a túraautózás csúcsára!

    A LADA hazai pályán tér vissza a túraautózás csúcsára!

    A LADA márka először jelenik meg az FIA Túraautó Világkupában, miután a Lada Sport Rosneft csapat bejelentette, hogy a 2021-es szezonzárón Szocsi Autodromban kívánnak indulni. A csapat egyébként a második egymást követő szezonban is a TCR Russia bajnoki címére hajt, most egy Vesta Sport TCR-párost indít az oroszországi versenyen az állandó pilótáik, Kirill Ladygin és Mikhail Mityaev részvételével, akik eddig négy győzelmet szereztek együtt 2021-ben. Míg Mityaev először szerepel majd egy világszintű nemzetközi sorozatban, addig Ladygin két évet töltött a túraautó-világbajnokságban az orosz Bears Motorsporttal, majd 2008-ban és 2009-ben a LADA-val. Ladygin így nyilatkozott:

    „Tizenkét évvel ezelőtt vettem részt utoljára túraautó-világbajnokságon, így természetesen izgatottan várom azt, hogy visszatérhetek. Sok ismeretlen vár ránk, mint például a Goodyear gumik, amelyekkel még sosem dolgoztunk. Az autónk is sokkal nehezebb lesz, mint a riválisainké, és ez hatással lesz a sebességünkre a Szocsi Autodromon. Másrészt mi azonban ismerjük a pályát, míg a sorozat állandó versenyzői nem, hiszen a TCR Russia miatt versenyzünk Szocsiban, így igyekszünk majd a legjobbat kihozni magunkból, és a rajongók kedvében járni.”

    Vladislav Nezvankin csapatfőnök is örömmel erősítette meg a hírt:

    „Örülünk a lehetőségnek, hogy részt vehetünk a WTCR oroszországi állomásán. Nyilvánvalóan ez remek hír mind számunkra, mind a szurkolóinknak, hiszen lehetőségük lesz orosz versenyzőknek szurkolni orosz autókban, akik a világ legjobb pilótái ellen küzdenek majd.”

  • Berger dühös a szezonzáró miatt, szerinte kárt tettek a DTM-ben

    Berger dühös a szezonzáró miatt, szerinte kárt tettek a DTM-ben

    Van der Lindét és a Mercedest hibáztatja a DTM első embere, Gerhard Berger a Norisringen történtek miatt.

    Liam Lawson szinte biztosnak vélhette a címet, mikor Kelvin van der Linde manővere a mezőny végére sodorta őt. A Mercedes későbbi taktikázása pedig azt eredményezte, hogy Maximilian Götz meg tudta őt előzni a pontversenyben.

    Van der Linde már megkapta a magáét a közösségi médián keresztül, de egy hosszú posztban válaszolt a kritikákra.

    Most megszólalt a sorozat vezetője is a történtekről. Gerhard Berger szerint az egész motorsport hírnevének nem tett jót a két sportszerűtlen cselekedet.

    „Mind a Mercedes csapatutasítása, mind van der Linde akciói kárt tettek a DTM-ben. Mindenkit sajnálok, aki azon dolgozott, hogy még vonzóbbá tegye a sorozatot. Ők biztosították, hogy a DTM kemény, de fair versenyzést jelentsen, ahol a legjobb nyer.”

    „Sajnos, mi nem tudtuk ezt biztosítani az utolsó fordulóban.” – ismerte el az osztrák a Bild hasábjain.

  • Van der Linde bocsánatot kért Lawsontól a balesetekért

    Van der Linde bocsánatot kért Lawsontól a balesetekért

    Az utolsó három DTM versenyen van der Linde mindegyik alkalommal koccant egyet bajnoki riválisával, Liam Lawsonnal. Most azonban, hogy ezzel mindkettejüket elütötte a bajnoki címtől, bocsánatot kért.

    Kettejük rosszabb eredményeit Maximiliam Götz használta ki, és lettmárkatársai segítségével – a DTM idei bajnoka.

    Lawson szabályosan idiótának nevezte a dél-afrikai pilótát az eset után, és érthetően volt frusztrált, miután a karmai közül csúszott ki a bajnoki cím, saját hibáján kívül. Helmut Marko továbbment, és a DTM büntetési rendszerét hibáztatva eltiltást követelt az idősebbik van der Linde testvér fejére.

    „A vasárnapi verseny után elvonultam a közösségi médiától, és átgondoltam a történteket. Ezalatt biztosítani akartam időt, hogy felvegyen a kapcsolatot azzal az emberrel, akitől bocsánatot kell kérnem.” – utalt Lawsonra a vétkes.

    Kelvin van der Linde egyúttal azt is megerősítette közösségi médiás posztjában, már felvették a kapcsolatot a versenyt követő kedden.

    „Megbeszéltük a történteket, és bocsánatot kértem, a miért tetteimmel elvettem tőle a bajnoki címet. Bocsánatot kértem azért is, ahogy a médiát kezeltem a verseny után. Tele voltam adrenalinnal, erre az arcomba nyomtak egy mikrofont, ahogy csak kiszálltam az autóból, mielőtt visszanézhettem volna, hogy mi történt.”

    „Nem kezeltem jól, és nem vagyok erre büszke.”

    „Sportügyi szempontból mindenkinek joga van a saját véleményéhez. Mi pilóták a másodperc törtrésze alatt kell, hogy nyomás alatt döntést hozzunk. Ezek nem mindig a legjobbak, és gyakran van komoly következményük.”

    „Az elmúlt héten kapott támadások szomorú szájízt hagytak a számban, és időbe fog telni, mire megemésztem őket. Mindössze annyit mondok, úgy éreztem, ezeket le kell írnom: nem ismertek, a családomat sem, és nem voltatok a helyemben. A sport az sport. De ne feledjük, igazi emberek vannak mögötte. Nem kívánnám ezt senkinek.” – összegezte van der Linde.

  • A Mercedes megvédte a csapautasítást, ami kétes bajnoki címet ért

    A Mercedes megvédte a csapautasítást, ami kétes bajnoki címet ért

    A DTM norisringi szezonzáróján a Mercedes-pilóta Götz 22 pontos hátrányt ledolgozva lett bajnok, de ehhez az ellenfelek mellett a csapattársak segítségére is szükség volt.

    Alapvetően csodaszámba menne, hogy ilyen kis eséllyel bajnok lesz valaki, az ütközés és a csapatutasítás miatt azonban botrányba fulladt a bajnoki cím sorsa.

    Miután két bajnoki riválisa szinte lenullázta az esélyeit, Götz a harmadik helyen haladt, két márkatársa, Lucas Auer és Philip Ellis mögött. Előbbi 12 másodperccel vezetett, de az utolsó néhány körben látványosan lelassított, hogy maga elé engedje az így bajnoki címre esélyes németet.

    Bár a szurkolók nem fogadták jól azt, hogy így dőlt el a bajnoki cím sorsa, Thomas Jager a Mercedes ügyfélprogramjának vezetője szerint minden joguk megvolt arra, hogy befolyásolják a verseny – és a bajnokság – végkimenetelét.

    „Ez egy adok-kapok kapcsolat nálunk. A pilóták és a csapatok is tudják, hét autónk van a mezőnyben. Mindenki nyer a rendszerünkben, nagyfokú támogatást adunk nekik, ezután minden az ő kezükben van.”

    „A végén olyan helyzetben voltunk, hogy volt esélyünk a bajnoki címre. A rendszeren keresztül megosztjuk az adatokat, beállításokat, videókat, szóval mindegyik autó elég erős.”

    „Szombaton mindegyik autónk egy tizeden belül volt, a többi gyártó valami miatt ezt nem tudta teljesíteni. Ez a mi erősségünk.”

    „Mivel mindenki nyer valamit az év során, ezért mindegyik pilóta hajlandó egy kicsit feláldozni, hogy ilyen nagy eredményt érjünk el. Főleg, mivel nem tudjuk, mikor kerülünk ismét ilyen helyzetbe.”

    „Nem hiszem, hogy meg kellett győznünk bárkit is, mert ez egy nagy család. és mindenki tudja, mi a jó nekünk. Következő alkalommal talán valaki másra kerül sor, hogy kihasználjon egy ilyen helyzetet. Ezért szeretném megköszönni az összes csapatunknak.”

    A Mercedes bajnoka, Götz is visszhangozta ezeket a szavakat, szerinte a csapatutasítás a „játék része”.

    „Mi voltunk a harmadik helyen, és nekünk volt a legkevesebb esélyünk. Kelvin és Liam ezzel szemben sokat küzdöttek, és nem könnyítették meg egymás dolgát, mi ezt használtuk ki.”

    „Ami köztük történt, arra nincs befolyásunk, puszta versenyzés volt, talán egy kicsit sok is.”

     

    View this post on Instagram

     

    DTM (@dtm_pics) által megosztott bejegyzés

  • Kivételt tesz az FIA az Alpine-nal

    Kivételt tesz az FIA az Alpine-nal

    Az Alpine 2022-ben ugyanazzal az autóval indulhat a WEC-en és a Le Mans-i 24 órás versenyen, mint idén.

    Korábban volt némi bizonytalanság, mivel az LMP1-es kategóriát a Hypercar kategória váltja majd fel. Az FIA azonban olyan megállapodásra jutott az ACO-val, amely lehetővé teszi az LMP1-es autók indulását, amennyiben azok már 2020 előtt is versenyeztek a bajnokságban.

    Van rá esély, hogy a kivételt 2023-ra is meghosszabbítják, írja a Soymotor.com. Az Alpine 2024-től a Hypercar osztályban szeretne majd versenyezni, de ezt az időt át kell hidalnia, mert a csapatnak jelenleg nincs Hypercarja.

    A francia versenycsapatnak 2021-ben sikerült megnehezítenie a sokáig domináns Toyota dolgát, ami valószínűleg nagy szerepet játszott abban, hogy az FIA úgy döntött, kivételt tesz. A Hypercar kategóriát azért hozták létre, hogy izgalmasabbá tegyék a sportágat, miután sok nagy márka kiszállt a WEC-ből.

    A hiperautók olyan prototípusok, amelyek jobban hasonlítanak az utcai autókra, és kevésbé drágák és összetettek, mint az LMP1-es autók. Az osztály bevezetésével és a Balance of Performance (BoP) alkalmazásával a sportág azt reméli, hogy izgalmasabbá tehetik a versenyzést.

  • Megpördülés után a Zengő pilótája, Ekström lett az első ETCR bajnok!

    Megpördülés után a Zengő pilótája, Ekström lett az első ETCR bajnok!

    Pau-Arnosban a WTCR mellett az első ETCR szezonzáróra is sor került melynek során éppen, de Mattias Ekström vált a sorozat első királyává.

    Az első döntőben Augusto Farfus aratott győzelmet. A bajnokesélyes Azcona az első körben ütközött Filippivel, és visszaesett. Végül feljött a harmadik helyre, ezzel ideiglenesen átvette a vezetést a bajnokságban.

    Nagy Dániel nem tudta kihasználni jó rajtpozícióját, csak spanyol csapattársa mögött ért célba.

    De még hátra volt a másik döntő a két riválissal, Vernay-jel és Ekströmmel. A svéd már az első kanyarban összeakadt a szezon közben érkező, de jó tempót mutató Philip Enggel, aminek következtében megsérült az autója.

    Csupán az ötödik helyre volt szüksége a bajnoki címhez, miközben Vernay a futam élén fontos pontokra számíthatott. Az első kört követően Ekström kiállt a boxba egy gyors javításra, majd körhátránnyal visszaállt, hiszen Eng kiállásával még így is értékelhető eredményt kellett elérnie.

    Vernay győzelmével megnyerte a francia hétvégét, de négy ponttal így is Ekström mögött végzett a bajnokságban. A harmadik Azcona lett, és a gyártók bajnokságát a Cupra nyerte.

    „Muszáj azt mondanom, ez egy nagyon különleges év volt, az első teljes szezonom a Cuprával, és az első a Pure ETCR történetében. Már az elejétől fogva nagyon versenyképes autónk volt, a magabiztosak voltunk a tempónkat illetően.”

    „Ezen a hétvégén átküzdöttük magunkat a csatákon, az időmérőn, minden rendben ment. Az első kanyarért kár volt, ehhez nincs mit hozzáfűznöm.”

    „Jó volt olyan csapattársakkal együtt dolgozni, mint Mikel [Azcona], Jordi [Gené] és [Nagy] Dani. A munka mellett sokat tanultam tőlük. Élveztem a csatát Jean-Karllal [Vernay] az egész évben, mindig fair volt, úgyhogy tisztelem őt. Volt néhány technikai problémája, de jót küzdöttünk.”

    „Ez egy olyan győzelem és bajnokság lesz, amire sokáig emlékezni fogok, akár visszajövök megvédeni, akár nem. De ez még az elkövetkező hónapok zenéje.”

    A sokoldalú pilóta ezzel újabb trófeát tudhat magáénak, egy újabb szakágban, és az első elektromos bajnoki címét.

    „Büszke vagyok arra, amit elértem, mert az ellenfelek erősek voltak, úgyhogy minden elismerés a gyárban dolgozóké és a Zengő Motorsporté, akik végig támogattak minket. Nagyon boldog vagyok, hogy a végén mi ünnepelhetünk.”

    Mattias Ekström a Hungaroringen az ETCR magyar hétvégéjén a mikrofonunk elé állt, akkor készített hosszabb interjúnk itt található meg.

  • Egy Audi és egy Hyundai siker született a WTCR franciaországi állomásán

    Egy Audi és egy Hyundai siker született a WTCR franciaországi állomásán

    Frederic Vervisch és a hazai pályán versenyző Jean Karl Vernay nyerte a pau-arnos-i pálya bemutatkozó két versenyét a Túraautó Világkupában.

    A belga Vervisch lett az első kétszeres futamgyőztes a 2021-es WTCR idányben, miután megnyerte az első franciaországi futamot.

    A Comtoyou csapat belga versenyzője kezdhette az élről a Pau-Arnos pálya első világkupa versenyét, ami egyben a fordított rajtrácsos verseny is volt.

    A rajtot azonban Thed Björk kapta el jobban, ám az első két kanyarban Vervisch visszatudta verni 2017 világbajnokának támadását.  A mezőny közepében pedig egy komolyabb baleset történt, miután Tiago Monteiro ütközött a bajnoki éllovas és címvédő Ehrlacher autójával majd a korlátnak csapódva fejezte be a versenyét a portugál.

    A baleset miatt a biztonsági autó a pályára hajtott, míg a második futam pole-pozíciósa Yvan Müller sérülések miatt a bokszba hajtott, a franciának azonban szerencséje volt, ugyanis a csapata még a futam leintése előtt be tudta fejezni az autó javítását, így pár körre visszatudott térni a versenybe, hogy felmérje az autója állapotát.

    Hét kör után hagyta el a pályát a safety car, Vervisch pedig rögtön növelte is az előnyét, és végül magabiztos, fölényes győzelmet aratott. Az Audis ezzel idei második futamgyőzelmét arathatta, elsőként jutott el egynél több sikerig 2021-ben.

    Gabriele Tarquini állhatott fel a dobogó harmadik fokűra, őt a bajnoki címre törő Guerriei és csapattársa Girolami követte. Most vált igazán egyértelművé, hogy ki a Hyundai kiemelt embere, ugyanis Michelisz Norbert a hatodik helyét feladta az összetettben jól álló Vernay javára, a francia így hatodik, a magyar pedig hetedik lett.

    A magyarok közül Tassi Attila tudott még pontot szerezni, a 12.hellyel.

    Pontversenyben Guerrieri öt ponttal csökkentette hátrányát Ehlracher mögött, míg Vernay harmincra zárkózott fel.

    A második verseny pedig hazai viadalt tartogatott. Ugyanis Jean-Karl Vernay és Yvan Müller harca határozta meg a versenyt. A Lynk & Co. pilótája indult az élről, akit azonban az első kanyarban megelőzött a Hyundaios. Vernay hasonlóan Vervisches végig vezetve, magabiztos előny birtokában szelte át elsőként a kockás zászlót.

    Mögöttük a harmadik helyért folyó küzdelem tartogatott még izgalmakat, amelyet sokáig Michelisz Norbert birtokolt, ám a futam második felében elkezdett szenvedni, a rádión erős vibrációra panaszkodott. Ezt felismerve az uruguayi Urrutia nyomás alá helyezte a magyar bajnokot, próbálokozásai a szabályosság határait súrolták, amit végül egy figyelmeztetéssel honoráltak.

    Az első futamot nyerő Vervisch egy, a bajnoki cím szempontjából fontos előzésre szánta el magát Guerrierivel szemben, az argentin végül a koccanás következtében több helyet is vesztett, és pont a rivális Ehrlacher mögé esett vissza.

    Az ezt követő körben már Michelisznek nem volt több ütőkártyája Urrutia ellen, aki végül megelőzte a Hyundait, akit Vervisch is követett. A Norbi mögé beszoruló Ehrlachert próbálta Guerrieri visszaelőzni, kettejük párviadala a hátsó sikánban csúcsosodott ki, amikor is a két autó összeért, a Hondás kidöntött egy gumibálát, a francia meg levágta a sikán második felét, a sorrend végül nem változott.

    A kidöntött gumibála miatt a biztonsági autó a pályára hajtott a futam véghajrájában, végül a mezőnyt a 22., egyben utolsó körre engedte el. Érdemi változás az élen már nem történt az utolsó körben, így Vernay-Müller-Urrutia dobogó lett a második paui versenyen.

    Ehrlacher az utolsó körben megtudta előzni Micheliszt, így a címvédő fontos plusz pontokat volt képes szerezni a hetedik helyen befutó Guerrierivel szemben. Tarquini, Björk és Berthon zárták a legjobb tíz mezőnyét.

    E futamnak köszönhetően már nem Guerrieri, hanem Vernay lépett elő Ehrlacher legfőbb kihívójának, aki 16 pontos hátrányban követi honfitársát.

  • Lawson kiakadt, Marko eltiltást követelt a bajnoki címbe kerülő riválisra

    Lawson kiakadt, Marko eltiltást követelt a bajnoki címbe kerülő riválisra

    A Red Bull juniorja, Liam Lawson és mentora, Helmut Marko is szót emelt az őket bajnoki címtől megfosztó rivális ellen.

    A DTM szezonzáróján, a Norisringen egy kétes manőver miatt nem Lawson, hanem végül Maximilian Götz emelhette magasba a bajnoki trófeát.

    Az utolsó verseny első körében ugyanis a harmadik bajnokaspiráns, Kelvin van der Linde merész előzési manőverrel valósággal kiütötte új-zélandi ellenfelét. Lawson ugyan próbált továbbmenni sérült autójával, de hamar körhátrányba került a rövid pályán, így nem volt esélye a pontszerzésre.

    „Minden hétvégén a maximumot adtam ki magamból, és bajnoki címmel akartam visszaadni, amit kaptam [a csapattól].” – összegezte az évet.

    „Jó helyzetbe hoztuk magunkat a pole-lal, és jól rajtoltunk. De néha nem tudod megakadályozni, hogy ugyanazok az idióták ugyanolyan baromságokat csináljanak.”

    „Természetesen csalódott vagyok. Nagyon sajnálom a csapatot, igazán megérdemelték volna ezt. Amikor ugyanaz az ember lök ki újra és újra… Ő a legmocskosabb pilóta, aki ellen versenyeztem.”

    Van der Linde végül egy defekttel és egy 5 másodperces büntetéssel (kanyarlevágásért) kikerült a pontzónából. A Mercedesek eközben előreengedték Götzöt, hogy elég pontja legyen a bajnoki címhez, ezzel Lawson volt a nap legnagyobb vesztese, hiába érkezett nagy pontelőnnyel a versenyre.

    „Egy teljesen agyatlan manőver volt.” vélte Dr. Marko. – „És nem ez volt az első. Már Hockenheimben is meglökte Liamet. Megnéztem, utána ki is ejtett egy Mercedest. Egy ilyen embert el kéne tiltani.”

    „Van egyáltalán büntetőrendszer? Az egész szezonját nézve, meg a Mercedes-esetet is, alig volt már bármi esélye. Nekem ez nagyon sportszerűtlen, szerintem ehhez mérten kéne büntetni.”

    „El kéne tiltani.” ­– ismételte az osztrák. – „A Forma-1-ben automatikusan annyi pontja lenne, hogy ez már megtörtént volna.”

    Ami a büntetést illeti, Lawson főnöke így vélekedett a dologról:

    „Ha nem volt szándékos, akkor a versenyigazgató nem eléggé képzett ahhoz, hogy ilyen sorozatban részt vegyen. Nem lehet ekkora tévedés.”