Kategória: Touring Car

  • A harmadik DTM futamot a harmadik német márka húzta be

    A harmadik DTM futamot a harmadik német márka húzta be

    A DTM első lausitzringi versenyét a BMW-s Sheldon van der Linde nyerte, míg a mezőny harmada kiesett. A Mercedes és az Audi után így a bajorok is győzelmet ünnepelhettek.

    A pole-ból Lucas Auer nem tudta megtartani a helyét Sheldon van der Lindével szemben, és érdekes módon egy másik BMW, Philipp Eng is látványosan jól rajtolt, de végül nem nyert vele pozíciót.

    Az első körben Dennis Olsen, illetve egy másik incidens nyomán Mikael Grenier és Kelvin van der Linde is lekényszerült a pályáról, ezzel mind visszaestek a mezőny végére.

    Az első tíz helyezettből kilencen jöttek ki az első vagy második legkorábbi körben, egyedül az addig 10. helyen autózó – és idei első DTM versenyét teljesítő Nick Cassidy maradt kint tovább.

    Az egy kör eltérés is kulcsfontosságúnak bizonyult, rendesen megkavarta a sorrendet: Sheldon van der Linde maradt a többiek előtt, mögé Luca Stolz jött fel, míg Engel és Ricardo Feller is több helyet nyert.

    Philipp Eng jó pozíciója ellenére még a verseny fele előtt kiállni kényszerült technikai hiba miatt. Ezzel sorozatban másodszor nem fejezett be versenyt. Pár körrel később az első körös kakaskodó Kelvin van der Linde is követte a példáját.

    Csapattársa, Feller defektet kapott a célegyenes végén, és egy teljes kört kellett megtennie lapos gumival, de nem ért körbe.

    Szinte ugyanabban a pillanatban enyhén szemerkélni az eső, valamint az élen Marko Wittmann elkezdte nyomás alá helyezni Cassidyt.

    Miután az eső elállt az új-zélandi a kiállás mellett döntött, és a 11. helyre jött vissza, ami a kerékcserét elvégzőket illeti.

    Ezután elég furcsa időszak következett: David Schumacher és Felipe Fraga a boxban fejezte be a versenyt, majd Marko Wittmann lassult le a pályán. Az így élre kerülő Nico Müller nagy vibrálásra panaszkodott, aminek következtében őt is megállította a csapata. Mindeközben pedig Grenier, Olsen és Thomas Preining is abbahagyta a versenyzést.

    Addigra Sheldon van der Linde már visszakapta a vezető helyet, mögötte négy Mercedes haladt Stolz-Auer-Maini-Engel sorrendben, de a dél-afrikai négy másodperces előnnyel tartotta magát.

    Eközben egy másik tendencia rajzolódott ki a sorrendben: az utolsó hét helyből ötöt a Lamborghini autói foglaltak el.

    Az utolsó előtti körben Maximilian Götz sodródott ki a pályáról, így Cassidy végül fel tudott jönni a kilencedik helyre.

    Ezen kívül nem történt változás a pontszerzők között, így van der Linde így az új BMW M4 GT3-as autó és a Schubert Motorsport első DTM győzelmét szerezte.

    Az idei harmadik futam végeredménye:
    Versenyző Márka Csapat Idő
    1. 🇿🇦 Sheldon van der Linde BMW Schubert
    2. 🇩🇪 Luca Stolz Mercedes Haupt +3,59
    3. 🇦🇹 Lucas Auer Mercedes Winward +5,42
    4. 🇮🇳 Arjun Maini Mercedes Haupt +7,75
    5. 🇩🇪 Maro Engel Mercedes GruppeM +9,14
    6. 🇮🇹 Mirko Bortolotti Lamborghini Grasser +13,65
    7. 🇧🇪 Laurens Vanthoor Porsche SSR +17,57
    8. 🇩🇪 René Rast Audi Abt +19,05
    9. 🇳🇿 Nick Cassidy Ferrari AF Corse +19,30
    10. 🇩🇪 Maximilian Götz Mercedes Winward +21,42
    11. 🇩🇪 Maximilian Buhk Mercedes Mücke +22,94
    12. 🇧🇪 Esteban Muth BMW Walkenhorst +34,43
    13. 🇩🇰 Nicki Thiim Lamborghini T3 +37,06
    14. 🇨🇭 Rolf Ineichen Lamborghini Grasser +38,25
    15. 🇩🇪 Marius Zug Audi Attempto +41,25
    16. 🇺🇸 Dev Gore Audi Rosberg +49,53
    17. 🇦🇹 Clemens Schmid Lamborghini Grasser +49,82
    18. 🇬🇧 Esmee Hawkey Lamborghini T3 +1:20,59
    19. 🇮🇹 Alessio Deledda Lamborghini Grasser +1 kör
  • Lotti: Nem arra koncentrálunk, hogy legyen választék autókból

    Lotti: Nem arra koncentrálunk, hogy legyen választék autókból

    Marcello Lotti, a WSC – az FIA ETCR szabályzása mögött álló cég – elnöke szerint a jelenlegi technikai specifikációjú autókon nincs szükség változtatásra, és a sorozatnak a show-ra kell fókuszálnia. A TouringCarTimesnak nyilatkozott:

    „Nem arra koncentrálunk, hogy az autók kínálata szélesebb legyen.

    A mi koncepciónk más mint a Formula E-é, ők az energiakontrollra is koncentrálnak, míg mi az egész verseny alatt folyamatos támadást engedünk. Ez egy egyszerű számítás a pályától függően, hogy hány kört tud megtenni az autó, mit enged a formátum, és miképp tartjuk az akciót a pályán.”

    A Formula E az év korábbi szakaszában mutatta be harmadik generációs versenyautóját, amely jobb teljesítményt, hatékonyságot és hatótávolságot kínál. Lotti szerint azonban most nem tervezik az ETCR specifikációjának frissítését:

    „Úgy gondolom, elégedettek lehetünk a helyzettel, ez attól függ, hogy milyen formátumot szeretnénk használni. Például a jelenlegi autónak megvan a hatótávolsága ahhoz, hogy több kört versenyezzünk, mint ami a szuperdöntőben szerepel a menetrendben. Emellett tavaly több kilométert tettünk meg, mint amit most teszünk. Ez attól is függ, hogy milyen az adott pálya. Tehát lehet, hogy itt több kört tudunk megtenni, de másutt több előzést tudunk csinálni.”

    A másik kérdés, ami tovább bonyolítja a helyzetet, a jelenlegi globális ellátási lánc nehézségei. Ez már a FIA ETCR 2023-as szezonjának tervezését is befolyásolja. Erről ennyit árult el Lotti:

    „Való igaz, hogy a mai helyzettel és azzal, hogy még ebben a hónapban továbbítanunk kell egy ideiglenes megrendelést a beszállítónknak a 2023-as szezonra vonatkozóan, így nehéz. Ez nem csak a motorsport és az autóipar, hanem általában az üzleti szektor számára is nehéz. Nyilvánvaló, hogy egyes anyagok előállítása több időt vesznek igénybe, mint mások. Minden összefügg, más alkatrészeket pedig nagyon nehéz beszerezni, és három-négy hónapig is eltarthat.

    Világos, hogy egyes alkatrészek esetében most három-négy hónapra előre kell rendelnünk, mások 11 hónapig is eltarthatnak. És az is igaz, hogy ez a helyzet, de nekünk a WSC-nél készen kell állnunk arra, hogy lehetőséget adjunk vagy új márkákat fogadjunk, amennyiben a TCR-szett alkatrészeivel érkeznek.”

  • Hiába csatlakoztak, a Porsche nem volt boldog az első hétvége után

    Hiába csatlakoztak, a Porsche nem volt boldog az első hétvége után

    A teljesítmény kiegyenlítéső rendszert kritizálta az egyik Porsche-csapat főnöke, miután a márka mindhárom autója a mezőny végéről kezdte az idei DTM szezont.

    A szombati időmérőn a legjobb Porsche – Dennis Olsen – a 19. lett, mire a három stuttgarti járgány 25 kg súlyengedményt kapott. Bár versenyen aztán már pontokért küzdhettek, és vasárnap is jobbat értek el az edzésen, az SSR Performance csapatfőnöke, Stefan Schlund így sem volt boldog.

    „Nagy várakozással utaztunk el Portimaóba. Sajnos nem rangsoroltak minket megfelelően a BoP-t tekintve, így elvették a dobogós esélyünket. Ezen javítani kell majd a következő versenyekre. Ennek ellenére elégedett vagyok. A csapat összeszokott és jó munkát végzett. Folytatjuk a munkát, mindent megteszünk, hogy a következő fordulóban jó helyzetből induljunk.”

    Dennis Olsen, SSR PErformance, Porsche, DTM, racingline.hu
    Fotó: DTM

    A Porsche 520 lóerejével papíron a leggyengébb autó a mezőnyben, ezért nem könnyű a BoP-t meghatározni számukra. Úgy tűnik, az eredeti teszten mindent beleadtak, és kevesebb tempót találtak, mint a többiek a versenyhétvége folyamán.

    Nem csak őket érintették a hirtelen változtatások, de a többi márka nem volt hajlandó – előzetes tesztelés nélkül – szűkítőt rakni az autókba, csak a plusz súlyos megoldásba egyeztek bele. Ezzel ugyan a kanyarokban lelassultak, de így is gyorsabbak voltak az egyenesekben a Porsche pilótáinál.

    A közel 10 km/h-s lemaradással Laurens Vanthoor elismerte, csak úgy tudott pozícióért küzdeni a többiekkel, hogyha megpöccintette őket.

    „Mondtam Sheldonnak [van der Linde], hogy bocsánat, de különben az életben nem mentem volna el mellette, mire ő is nevetett.

    Frusztráló, ha követsz valakit, de nem tudsz mit tenni. Bármit próbálhatsz, de motorerő ellen nincs mit tenni. Legalább a fékek tekintetében erősek voltunk.

    A lényeg, hogy még újak vagyunk a DTM-ben, és minden alkalommal, amikor pályára hajtunk, tanulunk. Folyamatosan javulunk, szerintem pár hétvégén belül a győzelemért fogunk harcolni. De amíg nem teljesítünk 1000 százalékon, addig mást nem hibáztathatunk.”

    Laurens Vanthoor, SSR Performance, Porsche, DTM, racingline.hu
    Fotó: DTM

    Gerhard Berger, a sorozat első embere épp Vanthoor példáját hozta fel arra, hogy igenis hatásos volt a változtatás.

    „A DTM más, mint a többi bajnokság, amiben eddig voltak, mert más ellenfelek vannak. Itt nem fér bele a sok gyengeség, mindenkinek rendesen el kell végeznie a házi feladatot. Az adatok és a tapasztalat alapján meg tudjuk mondani, hogy ők lassabbak, vagy a BoP rossz.

    Ami a szombatot illeti, egyetértek vele. utalt Schlundra. – Talán még nem gyűjtöttünk elég adatok, hogy eltaláljuk a Porschét, ez rendben van… Utána azonban csak Vanthoor volt 5 tizeddel gyorsabb, [Thomas] Preining lassabb volt, Olsen tempója pedig nem változott… És akkor még nem is számítottam bele, hogy a többiek közben nehezebbek lettek.”

    Persze ez nem változtat a tényen, hogy a Porsche három versenyzőjét a sok kieső is segítette mindkét nap, így tudtak többször is pontot szerezni.

    Thomas Preining, KÜS Team BErnhard, Porsche, DTM, racingline.hu
    Fotó: Gruppe C Photography/DTM
  • Alonso a DTM-be is belekóstolhat a jövőben

    Alonso a DTM-be is belekóstolhat a jövőben

    A DTM első embere, Gerhard Berger arról beszélt, hogy melyik jelenlegi, vagy korábbi F1-es pilótákat hozná át a szériájába, Fernando Alonsóval pedig állítólag már szóbeli megegyezést is kötöttek.

    A kétszeres világbajnok abban a két évben, amikor nem szerepelt a Forma-1-ben, sok szériában megfordult és számos autót kipróbált. Ott volt az Indy500-as és WEC-es szereplése – ezeket még Forma-1-es karrierjével párhuzamosan is űzte, de kipróbálta magát a Dakaron is. Mindezek fényében tehát az sem lehetne elképzelhetetlen, hogy a DTM-ben is megforduljon, erre azonban még nem volt példa, viszont állítólag a jövőben be fog következni.

    „Azt mondta, előbb még van néhány más dolga, de valamikor csatlakozik hozzánk” – árulta el Berger a spanyollal kapcsolatban az F1-Insider hasábjain.

    Viszont nem Alonso az egyetlen, akit szívesen látna, ott van az év elején Vettel helyére beugró Nico Hülkenberg is, aki remekül helyt állt, annak ellenére, hogy nem versenyzett aktívan az utóbbi időben.

    „Hülkenberg van a kívánságlistám élén” – folytatta az osztrák. „Mégiscsak a lehető legjobb módon, gyakorlatilag a kanapéról beugorva helyettesítette Sebastian Vettelt a Forma-1-ben.”

    És ha már Vettel szóba került, természetesen őt is tárt karokkal várja, viszont nem feltétlen versenyzőként: „Jó lenne Sebastiant partnerként magam mellett tudni. Okos srác, akinek a jövőben a vezetésnél másabb feladatok kellenek.”

    Berger ezentúl is említett még két nevet azok közül, akik érdeklődést mutattak a sorozata felé: „Jacques Villeneuve, 1997 világbajnoka is szívesen indulna a DTM-ben, mint ahogy Felipe Massa is.”

  • Nincs tervben a WTCC visszatérése

    Nincs tervben a WTCC visszatérése

    2017-ben rendeztek utoljára világbajnokságot a túraautózásban, azóta TCR szabályrendszer alatt Világkupa titulussal az elit széria.

    Már 2017-ben látszott, hogy a TC1-es, világbajnoki szabályrendszer nem fenntartható, mivel már csak két gyártó, a Honda és a Volvo vett részt, miután a korábbi évben a Citroen és a Lada is kiszállt a szériából.

    2018-ra pedig jött a teljes megújulás, érkeztek a TCR-es autók és megszűntek a szigorúan véve gyári csapatok, ez utóbbi tény miatt veszítette el a világbajnoki rangját, amely így WTCC helyett WTCR néven fut tovább.

    Az FIA túraautózásért felelős bizottságának elnöke Alan Gow kijelentette, hogy egyelőre nincs tervben a korábbi WTCC visszahozatala, mivel nincs érte érdeklődés autógyártói szinten.

    Újraindítani a WTCC-t, mint egy hivatalos gyártói bajnokság nem olyasmi, amit maguk az autógyárak akarnak. Ők egyértelművé tették a számunkra, hogy a TCR-t szeretnék ügyfélcsapatos szinten, ez az a hozzáállás, amit évek óta képviselnek, hasonlóan a GT3-hoz. Továbbra is ügyfél versenyes programban szeretnének részt venni, és a mi részünkről, mint FIA ez teljesen rendben is van.” – vázolta fel az indokot Gow.

  • Az FIA igen támogatja, hogy 2023-ban ne ütközzön az F1 és a Le Mans

    Az FIA igen támogatja, hogy 2023-ban ne ütközzön az F1 és a Le Mans

    Robert Reid, az FIA sportért felelős elnökhelyettese elmondta, hogy „nagyon támogatná„, ha a Le Mans-i 24 órás verseny és a Forma-1 közötti időpontütközés elkerülhető lenne, tekintettel a francia hosszú távú klasszikus jövő évi századik futamára.

    Az idei Le Mans, amely visszatér a hagyományos június közepi időpontjához, 2016 után újfent ütközik a bakui Azerbajdzsáni Nagydíjjal. Ekkor a két esemény szintén ugyanazon a hétvégén volt.

    Ugyan a rajtrácson nem szerepel aktív F1-es versenyző azóta, hogy Nico Hulkenberg 2015-ben megnyerte Le Mans-t a Porschéval, Kevin Magnussennek a High Class Racing LMP2-es nevezésében kellett volna indulnia édesapjával, Jannal. Kevin késői beugrása miatt a Haasnál azonban elszállt minden remény az apa-fia páros nevezésére. Pedig a tartaléklistán az első helyen szerepeltek.

    A múlt hétvégi TotalEnergies 6 Hours of Spa versenyen újságíróknak nyilatkozva az egykori WRC-s másodpilóta Reid reményét fejezte ki, hogy a jövő évi versenyre időben sikerül megoldást találni:

    „Tegnap este Pierre Fillonnal szemben ültem egy vacsorán. Így biztosan ismerem az ACO álláspontját a témában, különösen a jövőre esedékes centenárium miatt. Az egyik kihívás számunkra az, hogy az FIA nem rendelkezik autonómiával a naptárak felett. A WEC úgy működik, ahogy az összes bajnokság működik az FIA felügyelete alatt. A promóter javasol egy versenynaptárat, majd az FIA-n múlik, hogy elfogadja-e azt a naptárat vagy sem. Néhány bajnokságban a tevékenység csak biztonsági kérdésekre vagy bármi másra korlátozódik. A Forma-1 egy kicsit más, mert ott nagyjából ők döntik el, hogy milyen legyen a naptár. Azt hiszem, ez némi tárgyaláson múlik, de én mindenképpen nagyon támogatnám, hogy ne legyen ütközés, általánosan is. De konkrétan jövőre ez egy jó opció nekünk, hogy azt mondjuk, hogy jövőre nem lesz ütközés, és ez legyen a norma a jövőben.”

    Reid elárulta, hogy az FIA és az F1-et tulajdonló Liberty Media kapcsolata egy olyan „helyzet, amit örököltünk”. Ugyanakkor Mohammed Ben Sulayem, az FIA elnöke szeretné biztosítani, hogy az FIA nagyobb rálátással rendelkezzen a döntéshozatali helyzetekre:

    „A Forma-1 Bizottság felállított módja lehetőséget ad az FIA-nak arra, hogy úgy döntsön, hogy bizonyos dolgokat nem támogat. Mindannyian láthattuk, az F1 Bizottságot a sprintversenyekkel kapcsolatban… Az FIA elnöke úgy döntött, hogy elhalasztja a sprintversenyek számának növelésének támogatását, amíg meg nem érti a helyzetet, amitől a dolog működni fog. Tudom, hogy sokan a sajtóban nagy feneket kerítettek ennek. Nem vagyok biztos abban, hogy ez olyan nagy dolog, mint amilyennek előadták. De ez az egyik módja annak, hogy az FIA meggyőződjön arról, hogy a dolgok a megfelelő irányba haladnak, és ne csak mindig egyetértsenek.”

    Arra a kérdésre, hogy az FIA álláspontja szerint a jövőben el kell-e kerülni az ütközéseket, Reid ennyit felelt:

    „Erről az elnökkel kellene beszélnem. Az biztos, hogy az én véleményem az, hogy jövőre, különösen a centenárium évében nagyon jó lenne, ha nem lenne ütközés. Utána megnézzük, hogy mit tehetünk a jövőben. Kezdünk kifogyni a hétvégékből, most, hogy a bajnokságok egyre több fordulót rendeznek. Valaki tegnap azzal viccelődött, hogy a Forma-1 még akkor is 56 fordulót rendezne, ha egy év 54 hétből állna. Ebben van kihívás. De a sport fejlődik, és ki kell használni ezt a korszakot, amikor a sport jól megy, és még többen akarnak részt venni benne.”

  • Ribeiro: a márkák sorban állnak az ETCR ajtaja előtt

    Ribeiro: a márkák sorban állnak az ETCR ajtaja előtt

    Bár a tavalyi három márkához képest nem bővült az ETCR palettája a második szezonra, a Discovery Sports Events első embere, François Ribeiro szerint igenis van érdeklődés a sorozat iránt.

    „Számos márka fejezte ki érdeklődését az Elektromos Túraautó Világkupa felé, de nem tudtak indulni idén az alkatrészek hiánya miatt.” jelentette ki a francia.

    „Először ott volt a Brexit, aztán a COVID, most meg az ukrajnai háború. 21%-kal csökkent a piac a tavalyihoz, és 42-vel a koronavírus előtti értékhez képest. Eközben pedig az elektromos alkatrészek ára jelentősen emelkedett.

    Nehéz a helyzet, például, ha akkumulátorokra van szükségünk 2023-ra, akkor a jövő hónapban már rendelnünk kéne. Vannak gyártól, akik jönnének, de ki kell várnunk, hogy hogyan alakul a helyzet.”

    A tavalyi évhez képest nagyobb függetlenséget kapó ETCR-re ráférne a vérfrissítés. Főleg mivel a nagytestvér WTCR-ben két márka is visszább fogta idén a jelenlétét.

    „Én mindig azt mondtam, egyik sorozatnak sem kéne a másik felé kerekednie. Mindkettőben ugyanaz az alapelv, az ügyfél alapú versenyzés. Mindkét technológiának lesz jogosultsága és tere ahhoz, hogy egymás mellett tudjanak létezni.”

    2023-ban a WTCR hibrid meghajtásra vált majd, Ribeiro szerint ez felélénkíti majd a sorozatot.

    „Egy közös rendszerünk lesz, egy egységes alkatrésszel, ami egyenlő feltételeket teremt hibrid technológiával. Mindegyik jelenlegi gyártó érdeklődését fejezte ki a megoldás iránt, mivel az utcai autókba is átültethető a technológia.

    De a sorozat jövője szempontjából a gyártók mellett a csapatok jelenlétére is szükség van, mint ahogy most is ez a helyzet. Így fontos, hogy segítsünk nekik azzal, hogy lent tartjuk a költségeket, és biztosítjuk, hogy a rendszer megfizethető maradjon mindenkinek.”

  • Ferrari Challenge Europe 2022, a Hungaroringen

    Ferrari Challenge Europe 2022, a Hungaroringen

    Teljesítmény, adrenalin, tehetség, kihívásokkal teli pályák – ez a Ferrari Challenge Europe, amely az idén ünnepli a harmincadik évfordulóját, s amelynek mezőnye június 18-19-én a Hungaroringre érkezik.

    A Ferrari méltóképpen szeretné megünnepelni a harmincadik jubileumot, így minden helyszínen megjelenik majd a márka néhány híres versenyzője, nem beszélve a maranellói gyár legendás autócsodáiról.

    A magyar hétvége programjában (amely Portimao és a Paul Ricard pálya után a harmadik lesz az idei versenyek sorában) a Ferrari Challenge Trofeo Pirelli és a Ferrari Challenge Coppa Shell kategória edzései és futamai szerepelnek, illetve utcai Ferrarik is köröznek majd a magyar aszfaltcsíkon.

    A Hungaroring a vasárnapi versenyfutamokra nyitja meg kapuit a nézők előtt, a belépők 3000 forintba kerülnek, az első ötszáz jegy vásárlója paddock-belépésre is jogosult. Hatéves kor alatt a rendezvény ingyenes!

  • Zengő: Kisebb csoda, hogy a WTCR-ben vagyunk

    Zengő: Kisebb csoda, hogy a WTCR-ben vagyunk

    A Zengő Motorsport az utolsó hónapban tudta csak biztosítani a jövőjét az idei WTCR mezőnyben, amivel 2010 óta először maradtak volna le teljesen az élvonalbeli indulásról.

    „Alig tudtunk összehozni az idei évet. A tavalyi év nagyon drágára sikeredett a kettős WTCR-ETCR programmal és a nyolc autóval. ismertette a csapattulajdonos Zengő Zoltán. – Ott voltak az autók, a pilóták, az plusz kamionok, az anyagköltség és közel 80 ember utaztatása. A tavalyi szezonra 3,6 millió euró ment el.

    Nem lennénk itt François Ribeiro nélkül. Ő tanácsolta, hogy csak két autóval induljunk, egy jobban belátható csapattal, és onnan építkezzünk.”

    Ezt maga a sorozat első embere is megerősítette:

    „Próbáltam segíteni a Zengőnek az elmúlt két hónapban. Ők a WTCR család fontos részei, ha ők nem lehetnek itt, akkor a sorozat valami olyanná válik, amit nem akarunk elérni.”

    Zengő Zoltán visszautasította a feltételezést, hogy a pénzügyi nehézségeket a Cupra gyári támogatásának megszűnése okozta volna.

    „Cupra még mindig itt van, és fantasztikus segítséget nyújtanak nekünk. A támogatásuk érezhető és a mérnökeik is itt vannak velünk. Egyre jobban az elektromosságra koncentrálnak, és kellett nekik egy csapat ehhez.”

    Nagy Dani, Nagy Dániel, Zengő MOtorsport, Cupra, WTCR, racingline.hu
    99 NAGY Daniel (HUN), Zengő Motorsport, CUPRA Leon Competición, action during the WTCR – Race of France 2022, 1st round of the 2022 FIA World Touring Car Cup, from May 7 to 8 in Pau, France

    Idén Rob Huff mellett, nem a tavalyi pilóta, Boldisz Bence, hanem az ETCR programból Nagy Dani tért vissza a WTCR mezőnyébe.

    „Maradhattunk volna Bencénél is, de nem tudta összeszedni a szükséges támogatást. Dániel gyorsabb, és tavaly nagyon összeszedett volt, emellett több a tapasztalata is. Talán a Hungaroringre még egy autót indíthatunk szabadkártyásként, de még meglátjuk.”

  • Hivatalos: Michelisz Norbert büntetést kapott a Tassi Attila kilökéséért

    Hivatalos: Michelisz Norbert büntetést kapott a Tassi Attila kilökéséért

    Michelisz Norbert büntetést kapott a Pau-Ville-i WTCR szezonnyitó főfutamán történt rajtbaleset miatt. A Hyundai versenyzője a fordított rajtrácsos pole pozícióból indult, de lassú lett a rajtja.

    Miközben keresztbe ment, hogy fedezze a pozícióját, ütközött a Honda pilótájával, Tassival, aminek következtében Michelisz kiesett, míg a magyar riválisa visszaesett majd a 13. helyen ért célba.

    WTCR: Egymást ütötte ki az első sorból induló két magyar

    Michelisz a következő, nürburgringi Nordschleifén megrendezésre kerülő futamra hat rajthelyes hátrasorolást, valamint három büntetőpontot kapott.