Kategória: Touring Car

  • Öt női pilóta vág neki idén a Le Mans-nak

    Öt női pilóta vág neki idén a Le Mans-nak

    A hétvégén rendezik meg a 90. Le Mans-i 24 órás viadalt, az autóversenyzés egyik csúcseseményét, amelyet hatalmas érdeklődés övez. A kiemelt figyelem nem csak a nézők részéről érkezik, hanem a résztvevők felől is. Idén is népes mezőny vág majd neki a 24 órás állóképességi megmérettetésnek, köztük van öt nő is.

    A még márciusban kiadott hivatalos rajtlista alapján két LMP2-es csapat foglalkoztat majd versenyzőt a gyengébbik nemből valamint lesz egy komplett női GTE Am gárda.

    Zsinórban ez lesz már tehát a negyedik év, hogy láthatunk női versenyzőket Le Mans-ban, a női kontingens nagy részét egy Ferrari autót használó csapat, az Iron Dames színeiben kell keresni. A pink-fekete csapatot 2019-ben alapította Deborah Mayer, az FIA Nőkért a Motorsportban bizottság elnöke, majd abban az évben Manuela Gostner, Michelle Gatting és Rahel Frey hármassal álltak rajthoz, a kilencedik helyen végeztek a GTE Am kategóriában. Akkor még Kessel Racing néven szerepeltek a kategóriában.

    Egy évvel később az Iron Lynx csapatban indult szintén ugyanez a három hölgy, de rajtuk kívül volt egy másik teljesen női csapat, ráadásul az LMP2-ben, a Richard Mille Racing Team, ahol Tatiana Calderon, Sophia Flörsch és Beitske Visser ült a volán mögött. Mindkét csapat a kilencedik lett.

    2021-ben is maradt e két csapat felállása, ám az LMP2-es lányok versenye nagyon hamar, a verseny első harmadában véget ért egy baleset miatt, a másik autó pedig ismételten a 9.helyen végzett a GTE Am-ban.

    Idén viszont már csak egy teljesen női csapatot láthatunk, az immár Iron Dames név alatt futó Ferrari 488-ban. A csapat felállása azonban változott, Frey és Gatting maradt, Gostner helyére viszont a belga Sarah Bovy került.

    A csapat legrutinosabb tagjának számító, és a korábbi Nürburgingi 24 órás kategória győztes Rahel Frey kijelentette, hogy magasztosabb célokért szállnak harcba idén:

    „Őszintén elmondva, a kilencedik helynél jobb pozíció a célunk. Az elmúlt alkalmakkor mindig ott végeztünk. 2020-ban úgy vágtunk neki, hogy csak érjünk célba, ami sikerült is, egy évre rá megvolt a tempónk, hogy a legjobb ötben végezzünk, de akkor a szerencse nem volt a mi oldalunkon, defektjeink voltak és gondjaink adódtak a felfüggesztéssel is.” kezdte a svájci.

    Az eredmények mellett azonban egy még fontosabb feladatot tűztek ki maguk elé, szeretnének úttörőkké válni, inspirálva minél több nőt a motorsport felé.

    „Szeretném azt látni, hogy a Forma-1-es csapatok felvennének nagyon fiatal lányokat az akadémiájukra. Alapvetően arra van szükség, hogy már az első lépésektől végig legyenek kísérve ezen az úton. Manapság már könnyebben tudunk kapcsolatot teremteni a fiatal lányokkal, mint tíz évvel ezelőtt. Kinyithatjuk előttük az ajtót. Mi ezt meg tudjuk tenni, már látom a változást. Van egy mozgalmunk, és már csak idő kérdése, hogy mikor lesz újra nő az F1-ben, mert lesz ilyen.” – tette hozzá.

    Frey, racingline
    Rahel Frey képviseli majd a rutint az Iron Dames-nál (Fotó: Audi AG)

    Freyt a példamutatásban két fiatalabb pályatársa segítheti idén, a 28 éves Michelle Gatting és a 33 éves Sarah Bovy. Előbbi leginkább hazájában, Dániában versenyzett, elsősorban a dán Formula Ford és a nemzeti túraautó bajnokságban. Majd nemzetközi szinten pedig már Ferrarival versenyzett az európai Le Mans szériában.

    Gatting, racingline
    Michelle Gatting miatt összeszokottság is meg lesz a csapatnál (fotó: Porsche AG)

    Az összeszokott páros mellé csatlakozik idén a belga Bovy, aki leginkább luxus sportautókkal versenyzett a Blancpain GT szériában, de a legelső W Series szezonban két versenyen is rajthoz állhatott.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Sarah Bovy (@sarah_bovy) által megosztott bejegyzés

     Hármójukon kívül még két hölgynek is szoríthatunk, ők ráadásul az LMP2-es kategóriát erősítik majd.

    Egyikük az a Sophia Flörsch, aki 21 éves kora ellenére már a harmadik Le Mans részvételére készülhet. Eredetileg a G-Drive színeit erősítette volna, ám az orosz alakulat az ukrajnai háború miatt visszalépett a szerepléstől, de szerencsés volt, mivel a csapat technikai partnere átvette a versenyzőket, így az amerikai John Falb és a brit Jack Aitken partnereként indul majd az Algarve Pro Racing csapat tagjaként. Az átlagos motorsportos rajongóknak talán ő lehet a legismertebb női pilóta, aki a német F4-ben kezdett, de egy évet töltött a Forma-1 előszobájának számító Formula 3-ban, valamint a DTM-ben is végig versenyzett egy esztendőt.

    Flörsch, racingline
    21 évesen már meg van a kellő tapasztalata Flörsch-nek (Fotó: Hoch Zwei / DTM)

    Nála talán sokaknak mégis az lehet az emlékezetben leginkább, hogy 2018 végén Makaóban szenvedett egy brutális balesetet, ami után kórházba is kellett szállítani, a következő évben visszatért és ennek elismeréseként díjjal is jutalmazták.

    Vele ellentétben abszolút újonc lesz a francia Lilou Wadoux, a 20 éves francia lányt nagyon sokra tartják hazájában. Tavaly harmadik lett az Alpine Euro Cup-ban, több dobogós helyezéssel és egy futamgyőzelemmel. Teljesítményével kivívta az Alpine szakembereinek elismerését, ezért lehetőséget adtak neki tavaly télen a WEC újonc tesztjén, ahol szintén remekelt, jutalma pedig az LMP2-es Richard Mille Team 1-es rajtszámú autója lett, a rali legenda Sebastien Ogier és a szintén honfitárs Charles Milesi oldalán. Európa egyik legtehetségesebb női autóversenyzőjének tartják, így mindenképp hallani fogunk még róla a jövőben, de akár már a hétvégén is nagy dolgot vihet véghez.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Lilou Wadoux (@lilou_wadoux) által megosztott bejegyzés

     

  • A McLaren nem sieti el a WEC-döntést

    A McLaren nem sieti el a WEC-döntést

    A McLaren vezérigazgatója, Zak Brown elárulta, hogy a csapat még az idén döntést hoz a jövőbeni WEC indulásukról.

    A wokingi székhelyű csapat a Mercedes Formula E csapatának felvásárlásával folytatta terjeszkedését a motorsport világában, és a következő szezontól belép a teljesen elektromos együléses világbajnokságba.

    A WEC-be való belépést azonban már évek óta fontolgatják, tekintettel a bajnokság fő kategóriájában az elmúlt években bekövetkezett szabályváltozásokra.

    A Toyota mellett az Alpine és a Glickenhaus is csatlakozott a hiperautós osztályhoz, valamint az Audi, a Porsche, a Peugeot és a Ferrari is bejelentkezett.

    Arra a kérdésre, hogy az elkövetkező években láthatunk-e McLarent Le Mans-ban, Brown így válaszolt: „Még mindig nem döntöttünk a hosszútávú világbajnokságról.”

    „Rajongunk azért a bajnokságért. De azt hiszem, most teljesen arra kell koncentrálnunk, hogy a Formula E-t integráljuk és beindítsuk.”

    „Azt hiszem, ahogy az Endurance-világbajnokság alakul, úgy érezzük, hogy még mindig van időnk arra, hogy meghozzuk a döntést, ha a ’24/’25-ös szezonban akarbánk indulni.”

    Brown kifejtette, hogy a döntést a McLaren Automotive vállalattal közösen hozzák meg annak érdekében, hogy a bajnokságba való belépés minden szempontból előnyökkel járjon, majd hozzátette: „Van néhány változás, amely jól ismert az autóipari üzletágunkban.”

    „Úgy gondolom, ha a World Endurance-be mennénk, az valamilyen módon vagy formában kapcsolódna az autóipari üzletágunkhoz.”

    „Szóval ez olyasmi lesz, amiről még idén döntést kell hoznunk.”

  • A Toyota vitte el az első tesztnapot Le Mans-ban

    A Toyota vitte el az első tesztnapot Le Mans-ban

    Vasárnap először gurult pályára az idei Le Mans-i 24 órás 62 autós mezőnye az 13 kilométeres félig közúti pályán.

    A 90. verseny első edzésén a 7-es számú Toyota (Conway, Kobayashi, López) volt a legjobb, a nap végéig nem előzte meg őket senki. Egyedül ez a legénység lépte át a 3 perc 30 másodperces határt, de mindegyik márka megfordult az élen.

    A népes LMP2-es mezőnyben a 38-as Jota (da Costa, González, Stevens) zárta élen a délelőttöt, de a nap végére a United Autosport 22-es gépe (Albuquerque, Hanson, Owen) rendelkezett a legjobb idővel. Rajtuk kívül az egyetlen Ligier, a 13-es TDS Racing x Vaillante járgány (Beche, Cimadormo, Viscaal) vette fel a versenyt a tavalyi győztes, de azóta átalakuló WRT legénységgel (Frijns, gealel, Rast).

    A GTE Pro csapatok közül a Corvette dominálta végig a napot, és a 64-es autó (Milner, Sims, Tandy) vissza tudja verni a Ferrari és a Porsche késői támadásait is. A három márka végül ebben a sorrendben osztozott a lista tetején is.

    A GTE Am kategóriában a mezőny egyetlen teljesen női csapata, még az Iron Dames állt az élen féltávnál, a nap végére azonban a Kessel Racing (Jensen, Kimura, Schandorff) autózta a legjobb időt. Mögöttük két – szintén egyszeri induló – Ferrari legénység végzett a JMW Motorsports (Hart, Kvamme, van der Zande) és a Spirit of Race (Aubry, Dezoteux, Ragues) révén.

    A folytatásra 8-án, szerdán kerül majd sor Le Mans-ban, akkor az első időmérő és az esti edzés lesznek terítéken.

  • Komoly tervekkel fejleszt LMDh autót a Lamborghini

    Komoly tervekkel fejleszt LMDh autót a Lamborghini

    Az olasz sportautógyártó, a Lamborghini is bejelentette, hogy sok más nagy gyártóhoz hasonlóan ők is LMDh autót fejlesztenek, amivel az IMSA és a WEC szériákat célozzák meg.

    Az olaszok prototípus autója 2024-ben csatlakozik majd a hosszútávú autózás elit mezőnyeihez, ahol többek között a Le Mans-i és a daytonai 24 óráson, valamint a sebringi 12 óráson is el fognak indulni. Komoly tervekkel és ambíciókkal vágnak majd bele az új kalandba, de egyáltalán nem lesz könnyű dolguk, hiszen a riválisok között olyan gyári csapatok lesznek, mint a Porsche, a Ferrari, a Peugeot, a BMW, a Honda, a Toyota, a Glickenhaus vagy az Alpine.

    Történelmi lépés ez a márka életében, hiszen most először célozzák meg reálisan az összetett győzelmet a klasszikus hosszútávú versenyeken.

    „A sportautózás legmagasabb szintjére történő fellépés egy fontos mérföldkő a vállalatunk életében. Meg fogjuk mérettetni magunkat a legjobbak ellen a legnagyobb igénybevételt követelő platformon.” – kezdte a Lamborghini vezérigazgatója Stephan Winkelmann.

    „Egyrészt ez még nagyobb átláthatóságot biztosít a sikeres motorsport programunknak, de lehetővé teszi a jövőbeli technológiák tesztelését is, az LMDh programunk a legkifinomultabb, szabadtéri, négykerekű laboratóriumunkká válik.” – utalta arra, hogy a terveik szerint 2024-től piacra dobnának hibrid utcai autókat is.

    A Lamborghini azt is bejelentette, hogy az LMDh programjukat ügyfélcsapatok fogják üzemeltetni, építve az elmúlt években szép sikereket elérő GT3-as programjukra. Az IMSA-ban 2018-ban és 2019-ben bajnoki címet szereztek a GTD kategóriában, míg 2018-tól zsinórban háromszor arattak kategória győzelmet a daytonai 24 órás viadalon.

  • Tim Gábor közösségi adományozással indulna a Hungaroringen a Clio Cup Europe-ban

    Tim Gábor közösségi adományozással indulna a Hungaroringen a Clio Cup Europe-ban

    Tim Gábor 2021-ben megnyerte sorozatban másodszor is a Swift Cup Europe sorozatot, mellyel a karrierje hetedik bajnoki címét zsebelte be.

    2022-re több komoly ajánlata is volt nemzetközi sorozatokban induló csapatoktól, de nem sikerült tőkeerős partnereket találnia, és a saját anyagi háttere közel sem volt elég ahhoz, hogy rajthoz álljon. Most a közösségi adományozás segítségével próbálna szerencsét Európa legnagyobb mezőnyével futó márkakupájában, a Clio Cup Europe-ban, melynek negyedik fordulóját július 9-10-én a Hungaroringen rendezik. 
     
    A Clio Cup Europe 2021-ben indult újra európai körútra, a Clio ötödik generációk kupás verziójával. Az autót úgy építették meg, hogy pályára, rallyra, sőt rallycrossra is használható, külön csomagok használatával. Ez olyan népszerűvé tette a bajnokságot, hogy 2021-ben összesen 111 indulója volt a bajnokságnak, nem egy helyszínen közel 50 autó sorakozott fel a rajtrácsra. 
     
    Tim Gábor már versenyzett kupás Clio-kkal, 2014-ben Brno-ban nyert futamot, majd 2015-ben a Dubai 24 órás versenyt teljesítette sikerrel. 2015-ben a Slovakiaringen indult, ahol az első versenyen kilökték, majd a második futamon a 19. helyről jött fel a 2. helyre. 

    Tim Gábor
    Fotó: Eric Alonso / DPPI


     
    „Szeretem ezeket az autókat, nagyon fekszik nekem a vezetési stílusuk. Ugyan az új generációs autóval még nem mentem, de a IV-es verzióval indulhattam néhány versenyen és gyorsabb voltam olyan pilótáknál, akik most az Eurocup élmezőnyében mennek. Ha rajthoz tudnék állni a Hungaroringen, akkor úgy gondolom, versenyképes lennék.” – latolgatta az esélyeit Tim Gábor. 
     
    Az utolsó Clio-s versenye 2015-ben volt, azóta eltelt hét év, így biztos nem lenne könnyű a jó szereplés a hazai pályán. Azonban több csapattal is sikerült felvenni a kapcsolatot, akik várják Gábort, vele szeretnének bizonyítani a Hungaroringen. 
     
    „Bende Imi, a menedzserem már télen elkezdte a tárgyalásokat külföldi csapatokkal, mert itthon sajnos nincs ilyen autó még. Főként olasz és francia csapatok jöttek szóba, de szlovén és cseh csapattal is beszéltünk. Most úgy tűnik, egy tapasztalt francia csapattal indulnánk a magyar hétvégén, Ők tudták a legjobb ajánlatot adni nekünk. Ha el tudok indulni, mindenképp a top10 a cél, de az, hogy nyerni tudnék, arra nem tudom milyen esélyeim lennének. A mezőny eleje évek óta megy már itt, tapasztalatban hatalmas előnyük van velem szemben. A pályát viszont én ismerem jobban!” – folytatta Tim. 

    Tim Gábor
    Fotó: Eric Alonso / DPPI


     
    A háttérben először TCR sorozatokban kerestek ülést Tim Gábornak, közel volt egy esetleges indulás a TCR Eastern Europe-ban, de végül nem sikerült anyagi hátteret megteremteni. Ezután fordult a figyelem a Clio Cup Europe felé, mely olcsóbb, mint a TCR sorozatok és a sportértéke hatalmas. 
     
    „Büszke vagyok arra, hogy mind a hét bajnoki címemet komoly, sokszor nemzetközi mezőnyben sikerült megnyernem. Nem vagyok híve annak, hogy csak azért versenyezzek olyan bajnokságban, ahol könnyen bajnoki címet lehet szerezni, de nincs komoly sportértéke. Karrierem során olyan kiváló pilótákkal küzdöttem meg, akik már WTCR, TCR, és GT bajnokságokban versenyeznek sikerrel.” – magyarázta Tim az ambícióit. 
     
    A Clio Cup Europe idei negyedik hétvégéje július 9-10. között érkezik a Hungaroringre a GT Open programjaként. 2021-ben is látványos futamokat produkált a mezőny, Gábor most csatlakozna a bajnoksághoz, ha sikerül a megfelelő hátterek összegyűjteni a közösségi adományozással. 

    Tim Gábor
    Fotó: Eric Alonso / DPPI


     
    „Négy napja indítottuk el a közösségi adományozást. Évek óta tervben volt, de ódzkodtunk ettől, nem a szurkolóimra szeretném hárítani a terhet, hogy én versenyezzek. Nem ez a normális módja a versenyzés finanszírozásának. De látni kell, egy csóri autószerelő vagyok, egy falúból érkeztem, semmiféle komolyabb anyagi háttérrel. Mégis már évtizedek óta versenyzek. Szerencsém volt, hogy akik segítenek, segítettek, valahogy eljuttattak a rajtrácsra. Köszönettel tartozom nekik. Most a szurkolóimra hárul a szerep, ha sikerül, ha nem, én rendkívül hálás vagyok nekik!” – mondott köszönetet Tim a támogatóinak. 

    Tim Gábor
    Fotó: Eric Alonso / DPPI


     
    Tim Gábor előre jelezte, hogy a beérkezett adományokat mindenképp versenyzésre szeretné fordítani. Ha nem sikerül a megfelelő összeg összegyűjtése, akkor Rally2 futamokon való indulásra fogja fordítani az adományokat. 

    Tim Gábor támogatói oldala itt érhető el: http://timgabor.hu/tamogatas/ 

  • Életjelet adott magáról a Ferrari Hypercar projektje

    Életjelet adott magáról a Ferrari Hypercar projektje

    Eddig sokat nem lehetett tudni a Ferrari Le Mans-i projektjéről, most azonban megerősítették, igenis zajlik a munka a háttérben.

    2023 a megújulás éve lesz a WEC legmagasabb kategóriájában: a Toyota és a Glickenhaus mellé érkezik a Peugeot, a Ferrari és a Vanwall által fémjelzett ByKolles projekt. Emellett a tengerentúlon elindul a IMSA GTP kategóriája, ami hasonló szabályok alapján épült autókat foglal magában.

    A BMW és az Acura marad Amerikában, de a Porsche tervezi, hogy a világbajnokságon is indul majd. Emellett a Cadillac is célba vette a Le Mans-i indulást a jövő évben.

    https://500miles.hu/imsa/az-idovel-versenyez-a-porsche-lmdh-autoja-fejlesztesekor/

    Az érkező márkák közül egyedül a Porsche és a Vanwall kezdte meg a tesztelést, míg a Peugeot – bár késéssel, de az idei szezon második felében csatlakozik majd a WEC mezőnyéhez.

    A Ferrari két autót indít majd 2023-ban, amiket az AF Corse fog felkészíteni. Már a tervezési fázis befejeződött, és júliusban kezdik majd el tesztelni a hibrid erőforrást. Utána már készen is áll az ütemterv a pályán való tesztelésre is, ami természetesen Fioranóban kezdődik majd meg.

    Az új gép az olasz márka utcai autóinak stílusjegyeit is magán hordozza majd. Mindeközben az 50 évvel ezelőtt befejezett (legmagasabb kategóriás) sportautós múltat is felelevenítenék az tervezők.

    Még nem tűztek ki dátumot az autó bemutatására, de a következő – Le Mans-i héten talán érkezik valami kisebb bejelentés.

    Ha minden igaz, főleg a Ferrari GT csapataiból kerülnek ki majd a pilóták, de a tágabb értelemben Ferrarihoz köthető pilóták is szóba jöhetnek a DailySportsCar értesülései szerint.

    Jövőre még csak a WEC szereplés biztos, azonban állítólag azt is fontolják, hogy egyes IMSA versenyeken is részt vegyenek majd.

    Az azonban még nem minden: a McLaren végül a Formula E mellett döntött a Hypercar kárára. Azonban Lawrence Stroll nemrég azt nyilatkozta, szívesen látná a Valkyrie-t Le Mans-ban

  • Coronel: 33 motorsportos évem alatt még soha nem láttam ilyet

    Coronel: 33 motorsportos évem alatt még soha nem láttam ilyet

    A Comtoyou Racing versenyzője, Tom Coronel utalt rá, hogy nem volt veszélyhelyzet a Nürburgringen, annak ellenére, hogy a Túraautó Világkupa szervezői mindkét futamot törölték a gumikkal kapcsolatos aggodalmak miatt. A WTCR-csapatok és az Eurosport Events tisztviselői között szombat reggel tartott megbeszélés után született meg a döntés a futamok lefújásáról, miután több istálló is gumikárosodásról számolt be az edzések és az időmérő alatt.

    Coronel a lefújás előtt a 14. rajtkockából indult volna a két futamon, és elmondta a TouringCarTimesnak, hogy a helyzet példátlan a pályafutása során:

    „A motorsportban eltöltött 33 év alatt még soha nem láttam ilyet, hogy így döntsenek. Kiakadtam, nem tudom, hogyan magyarázhatnám meg ezt a helyzetet a szponzoraimnak és partnereimnek.

    Tudjuk, hogy a Nürburgring erősen igénybe veszi a gumikat, a múltban is voltak gondok a Yokohamával. A Schweden Kreuz kanyarban robbant szét a gumim, amikor korábban kiestem.”

    Coronel azt is hangsúlyozta, hogy bár néhány riválisa vibrációról számolt be, még mindig lett volna lehetőségük megállni. A holland fenntartotta, hogy hajlandó lett volna versenyezni:

    „Nem lett volna veszélyes versenyezni, ha érezted volna a vibrációt, akkor meg lehetett volna állni. Persze, hogy versenyezni akartam, de a többiek nevében nem tudok nyilatkozni. A furcsa az, hogy ez a helyzet már régóta fennáll. Ki lesz felelős a veszteségemért? Szerintem a Goodyear. Azt fogják mondani, hogy sajnáljuk. Bocs, de sajnálkozással nem leszünk beljebb.”

    A Goodyear az időmérő után, majd szombat reggel is kiadott egy közleményt, amelyben leszögezte, hogy a WTCR hétvégéjén használt összes gumiabroncsot begyűjti a további elemzések elvégzése érdekében.

    A WTCR idénye két hét múlva a Hungaroringen folytatódik.

  • Törölték a WTCR nürburgringi versenyeit biztonsági okokból

    Törölték a WTCR nürburgringi versenyeit biztonsági okokból

    A pénteki gumiproblémák után szombat reggel született meg a döntés, miszerint nem lesz WTCR verseny Németországban.

    Már a szabadedzéseken előjött a hiba, ráadásul nem is egy márkánál. Két Lynk & Co (Yvan Muller és Santiago Urrutia) mellett két Honda (Esteban Guerrieri és Nestor Girolami) és egy Audi (Gilles Magnus) is gumiproblémába ütközött.

    „Még csak a gyakorláson vagyunk, de már a határon autózunk. panaszolta akkor a címvédő Yann Ehrlacher. – Az a gond, hogy mindenki küzd ezzel, és jelenleg nincs erre megoldásunk. Jó napunk volt, de a végén küzdöttünk a gumikkal, és egy nagyon jó kört kellett megszakítanunk.”

    A Goodyear először a Honda csapataira akarta hárítani a felelősséget, mondván, hogy csak egyéni esetekről volt szó. A japán gyártó erre válaszul közleményt tett közzé, miszerint az összes utasítást betartották, ennek ellenére jelentkezett náluk a hiba.

    Goodyear, WTCR, racingline.hu
    Fotó: Frédéric Le Floch/DPPI/FIA WTCR

    Yvan Muller az időmérő után – amikor több autót is visszahívtak a boxba biztonsági okokból – kijelentette, nem biztos, hogy rajthoz áll majd, mert „nem akar meghalni”.

    Egy másik bajnok, Rob Huff nagy sebességnél ütközött az edzésen, és így nyilatkozott az esetről:

    „Őszintén, senki sem érti, mi a probléma. Arra tippelünk, hogy a gumi felépítése nem passzol az újraaszfaltozott Nordschleifével. A többi csapatot elnézve ők még nagyobb bajban vannak, mint mi. Mi csak szerencsétlenek voltunk, és rajtunk jött ki a dolog.

    Az autó kész lesz holnapra, de nem vagyok benne biztos, hogy lesz WTCR. Még meglátjuk, mi történik ma este.”

    WTCR, racingline.hu
    Fotó: Frédéric Le Floch/DPPI/FIA WTCR

    A túraautó világkupa idei második hétvégéje így korábban véget ér, mindössze az időmérő alapján kiosztott pontokkal változik az összetett állás. Mehdi Bennani szerezte meg a pole-t csapattársa, Magnus szélárnyékának köszönhetően, mögöttük két Lynk & Co, Urrutia és Ehrlacher, valamint Azcona végzett.

    A magyarok közül Michelisz Norbert szerezte meg a legjobb helyet, ő 9. lett.

    A mezőny legközelebb a Hungaroringen áll majd rajthoz, a Kamion Európa-bajnoksággal és az ETCR-rel közös Super Racing Fesztiválon.

  • A Lausitzringen véget ért a DTM „egyslágeres csodáinak” ideje?

    A Lausitzringen véget ért a DTM „egyslágeres csodáinak” ideje?

    Sokan kiugrásként tekintettek a portimaói eredményekre, de a DTM lausitzringi hétvégéjén teljesen más sorrend állt elő, mint korábban.

    Az első hétvége (Portimao) egyik győztese, Nico Müller már a hét elején kijelentette, nem számít több Audi győzelemre az évben, a kiegyensúlyozott mezőny miatt. Még a két dobogót szállító bajnoki éllovas, Mirko Bortolotti sem volt bizakodó a továbbiakat illetően.

    A másik győztes, Lucas Auer szintén arra számított, többen visszaesnek majd, amint a mezőny ismerős helyszínre érkezik. Nicki Thiim ezzel szemben ruletthez hasonlította a DTM pilóták formáját.

    Ha rulett is volt, Sheldon van der Linde jól járt vele, hiszen a szombati után a vasárnapi futamot is megnyerte. Méghozzá a mindkét napon top3-as időt autózó Maro Engel és a háromszoros bajnok René Rast előtt.

    Sheldon van der Linde (Schubert BMW), DTM, Maro Engel (GruppeM Mercedes), racingline.hu
    Fotó: Gruppe C Photography/DTM

    Az új BMW-k jól teljesítettek – már amikor végigértek –, egyedül Esteban Muth ismerkedett még a bajorok rendszereivel.

    A Ferrarit szintén technikai hibák hátráltatták, míg a Lamborghini és a Porsche csak a mezőny végére volt jó. Utóbbi kettőnél volt egy-egy kivétel, de a pontszerzés is nehézkes lesz így számukra.

    A Mercedes nagy létszámuknak köszönhetően a mezőny mindegyik részében ott van egy-két autóval, de Auer, Stolz és Engel teljesítménye eddig kiemelkedő volt.

    Egyedül az Audi esete volt kétes. Míg Portugáliában Müller nyert, és Kelvin van der Linde kétszer is elől végzett, addig egy fordulóval később inkább Rast és Feller tűntek gyorsabbnak.

    A DTM következő fordulóját szintén egy új helyszínen, Imolában rendezik majd meg, míg utána a GT3-as menőknek kedvező Spa sem, és a Red Bull Ring sem szerepelt az új korszak versenynaptárában tavaly.

  • A Peugeot hiperautója már idén be fog mutatkozni

    A Peugeot hiperautója már idén be fog mutatkozni

    A Peugeot felfedte, hogy a 9X8 kódjelű hiperautójuk már az idei WEC szezonban el fog indulni a monzai 6 órás versenyen. A francia gyártó mindezek mellett azt is bejelentette, hogy ki veszi át a Forma-1-be visszatérő Kevin Magnussen helyére.

    A Peugeot számos év kihagyás után fog visszatérni a hosszútávú világbajnokságba, miután vonzónak találták az érkező hiperautókra vonatkozó szabályokat. A csapat azt is megerősítette, hogy nem fognak változtatni a hátsó szárny nélküli koncepciójukon, amivel az egyenesekben majd nagyon jó végsebességeket produkálhatnak majd a pilótáik.

    A Peugeot-nál már abban reménykedtek, hogy a 2022-es Le Mans-i 24 órás versenyen is rajthoz fognak majd tudni állni, azonban elmaradtak a fejlesztésekkel, ami miatt majd csak a következő évadtól tudnak csatlakozni a WEC mezőnyéhez. Ezt azért teszik meg, mert amint belépnek a sorozatba, az autó alapvető fejlesztéseit azonnal be is kell fejezniük az erre vonatkozó szabályozások miatt.

    Kevin Magnussen helyét James Rossiter fogja majd átvenni a francia csapatnál. Rajta kívül még a Formula E bajnok és ex-F1-es Jean-Éric Vergne, a szintén F1-et megjárt Paul di Resta, Gustavo Menezes és Mikkel Jensen erősíthetik majd a francia márka csapatait.

    Az egyedi koncepcióval rendelkező 9X8 már valamilyen szinte megváltozott az eredetileg bemutatott verzióhoz képest, de az erőforrása nem változott meg. A belső égésű motor egy 2,6 literes, 671 lóerős komponens lesz, amíg emellett egy 268 lóerős elektromos hajtáslánc is segíteni fogja a 9X8 gyorsulását.