Kategória: Touring Car

  • A Lynk & Co. és a Zengő Motorsport örülhetett Portugáliában

    A Lynk & Co. és a Zengő Motorsport örülhetett Portugáliában

    Magyar és kínai ünnep volt Villa Realban, miután Urrutia és Huff tudott diadalmaskodni az utcai pályán.

    Az élről az uruguayi Santiago Urrutia indulhatott a vasárnapi első versenyen, akit a verseny első szakaszában meg tudott előzni a kétszeres címvédő Yann Ehrlacher köszönhetően annak, hogy jól taktikázott a joker körrel.

    A végén azonban vissza engedte maga elé a csapattársát, miután a csapat kérte ezt tőle.  Az ő kettejüket nem nagyon vezélyeztette senki, hiszen a harmadik helyről rajtoló Nestor Girolami tempója elmaradt a cián színű autókétól.

    Nem volt egyszerű a helyzete a kínai márkának, hiszen az idén élete formájában versenyző Urrutia vagy a bajnoki címet sorra nyerő Ehrlacher mögé álljanak be, mivel Mikel Azcona magabiztos előnnyel érkezett a luzitán országba. A futam viszont erre választ is adott tehát.

    A dobogó harmadik fokáért Girolami és Michelisz harcolt keményen, végül az argentin maga mögött tudta tartani a Hyundai magyar pilótáját. Mögöttük a kínai Ma Qing Hua illetve a Zengő Motorsportos Rob Huff végzett.

    Nehéz futama volt a bajnoki listavezető spanyolnak, Mikel Azconanak, aki a nyolcadik helyről rajtolt, a verseny elején előbb Tassi Attilával majd Thed Björkkel is kocccant, a nagy igyekezetében pedig hibázott a sikánban, ami miatt két pozíciót is bukott. A hazai kedvenc Monteiro mögé esett vissza, akit megtudott előzni, Tassit pedig a leintés utasította maga mögé, mivel a Honda versenyzője utólag 5 másodperces időbüntetést kapott a pályahatárok nem betartása miatt. A magyar így végül Azcona mögött a kilencedik lett, Berthon zárta a top10-et.

    Monteiro, Nagy, Coronel és Müller ért még célba, így valamennyi célba érkező pontot szerzett. Guerrieri, Björk és Magnus nem ért célba.

    A pontversenyben Azcona előnye hat pontra olvadt Urrutia előtt a vasárnap esti, második verseny előtt.

    A délutáni versenyen, a fordított rajtrácsos első sort Yvan Müller és Tassi Attila szerezték meg. A rajt után változás nem történt az első helyeken. Három kör után azonban a pálya hajtó SC kavart fel az állóvizet, miután két Honda, Monteiro és Guerrieri egymást lökték a szalagkorlátba. Három kört volt bent a biztonsági autó, ami után a joker körök következtek, ami ismét döntőnek bizonyult.

    Müller a nyolcadik körben hibázott a joker körén, így az elsőről a negyedik helyig esett vissza. Rob Huff sokáig halogatta a joker körét, ami ki is fizetődött, hiszen a többiek joker körei után az élen találta magát, majd sikerül akkora előnyt kiautózni, hogy az élre tudott visszatérni. Nem sokkal később a csapattársa Nagy Dániel okozott egy újabb biztonsági autós fázist. A futam leintésig a sorrend nem változott, így Rob Huff és a Zengő Motorsport nyerte meg a WTCR 100.versenyét, Tassi Attila és a bajnoki éllovas Mikel Azcona előtt.

    Müller, Michelisz, Bennani, Ma, Ehrlacher, Girolami, Urrutia, Björk végzett a legjobb tízben.

    Összetettben a spanyol Azcona ismét magabiztos előnyre tett szert, jelen pillanatban 16 ponttal vezet Urrutia, 20-al Ehrlacher és 23-mal Huff előtt.

  • Tim Gábor kampánya sikerült, jövő héten már Clio Cup Europe-ban versenyez

    Tim Gábor kampánya sikerült, jövő héten már Clio Cup Europe-ban versenyez

    A vanyarci, hétszeres bajnok autóversenyző karrierje során először jött el olyan év, mikor nem tudott versenyautóba ülni. Menedzserével hiába próbált támogatást szerezni, és hiába várták a pilótát több nemzetközi bajnokságba, ez az év úgy tűnt, hogy versenyzés nélkül fog eltelni. Végül többek biztatására közösségi adományozásba kezdtek és a szurkolók a kitűzött cél közel dupláját adták össze. A támogatásoknak köszönhetően Tim Gábor így július 9-10-én már a Hungaroringen veszi fel újra a sisakját, Európa legnagyobb mezőnyével futó Clio Cup Europe bajnoksághoz csatlakozik.

    „Még mindig felemás az érzésem. Egyik felem majd fel robban a boldogságtól, hogy ennyien az ügy mögé álltak, és kérdés nélkül küldték az adományokat. Döbbenten láttuk, hogy nő napról napra a támogatóink száma, hogy érkeznek a felajánlások. Az autót lényegében el fogják lepni a patronálók nevei és a cégek logói!” – kezdte Tim a köszönet nyilvánítást.

    A Clio Cup Europe idén kilenc fordulóból áll, a bajnokság negyedik állomása lesz a magyarországi, július 9-10-én az International GT Opennel érkezik a márkakupa. A tavalyi évben összesen 110 indulója volt a bajnokságnak, és idén is hatalmas létszámmal fut a sorozat, melynek az élmezőnye tapasztalt, rutinos pilótákból áll.

    Nem így akartunk versenyzési lehetőséghez jutni. Mindig meg tudtuk valahogy oldani, de az idei évre már semmi lehetőségünk nem maradt. Hiába házaltunk, hiába tárgyaltunk, hiába pályáztunk, mindenhol néma csend volt a válasz. Eljött a pillanat, mikor azt éreztem, biztos, hogy kell nekem ezt tovább csinálni? A menedzserem, Bende Imi nem tudta feladni, vele találtuk ki, akkor induljon el a közösségi adományozás. Aztán felrobbant az összes közösségi oldalam. Egy hétvégére akartunk a saját keretünk mellé a hiányzó büdzsét összeszedni, de közel megdupláztuk azt. Hihetetlen érzés.” – mondta Tim Gábor.

    A magyarországi versenyen a francia GM Sport hátterével indul a magyar versenyző. A csapattal való kapcsolat kialakulásáról és a kampányról beszélt Bende Imre.

    „Télen még TCR sorozatok felé nézelődtünk. Jöttek is jó ajánlatok, igaz nem itthonról, külföldről. Tényleg jó ajánlatok, messze piaci ár alatt, olyan csapatoktól, akiknek az eredmény fontos lett volna. De nem tudtunk támogatókat találni. Utána jött az ötlet, hogy, ha nem egy idény, legalább egy, lehetőleg hazai versenyt megpróbálunk összerakni. A Clio Cup Europe már régóta látókörünben volt. Nagyon erős bajnokság, hatalmas mezőnnyel. Itt sikeresnek lenni igazi sportérték, ami számunkra kiemelten fontos. Nem kupákat gyűjtünk, versenyezni szeretnénk. A bajnokság szinte összes csapatával egyeztettem, és természetesen az élmezőny csapatai jóval drágábbak voltak, mint akik a mezőny végén vannak. Szerencsére, egy középmezőnybeli csapattal tudtunk nagyon jó árat megbeszélni. Nekik és nekünk is jó, ha Gabi megmutatja, hogy versenyképes a csapat. Én persze remélem, hogy megmutatja!”

    Tim Gábor, Clio Cup
    Fotó: Gregory Lenormand / DPP

    A GM Sport három autóval érkezik Magyarországra, versenyzőik általában a 10-15. helyen szoktak szerepelni. Tim reméli, hogy ennél többet is tud mutatni a francia csapattal.

    „Mentem már kupás Clio-val, igaz nem ezzel, hanem a régebbi modellekkel. Mindegyiket szerettem és jól is tudtam teljesíteni velük. Bizakodó vagyok, de azt látni kell, két nagyon rövid edzésünk lesz, ami után már jön is az időmérés. Valószínűleg 5-6 tiszta köröm lesz, mert túl nagy a mezőny. Ennyi időm lesz megismerni az autót, a csapatot, a gumikat, és utána már minden élesben történik majd. Mivel szombaton is lesz időmérés és verseny, majd vasárnap is, azt várom, hogy főleg a második nap lehetek eredményesebb. Azt a célt tűztem ki magam elé, legalább az egyik futamon a top5-be szeretnék kerülni. Na jó, igazából egy dobogóban reménykedem.” – latolgatta esélyeit Tim.

    Mivel a magyarországi hétvége költségeit sikeresen összeadták az adományozók, sőt még azon felül is, felmerül a kérdés, lehet-e folytatni ezt a bajnokságot? Erre már a menedzser válaszolt.

    „Nehéz kérdés. Ha jól sikerül kijönnünk a Hungaroringes hétvégéből, nem törik a kocsi és akár még pénznyereménnyel járó helyezések valamelyikén sikerül végezni (első 10 kap jutalmat), akkor már látni fogjuk, mennyi maradt, mennyit kell még előteremteni. Szerencsére a Hungaroring után nyári szünet jön és csak szeptemberben lesz a folytatás, addig azért lesz időnk. Minden csak a magyarországi versenyeken dől el. Az első és legfontosabb ez a hétvége, amiből a legtöbbet kell kihozni!”

    Végezetül Tim még kitért az adományozókra és háláját fejezte ki.

    „Őszintén, mikor év elején láttuk, hogy semerre nem tudunk menni, úgy voltam, hogy a sisakom a szögre akasztom. Ha hét bajnoki cím – amiket tényleg erős bajnokságokban szereztem – nem elég, akkor semmi nem elég. Nem születtem az élet szebbik oldalára, autószerelőként, egy kis községből érkezve mit akarok én itt autóversenyezni? De látva, hogy a községemtől kezdve, Vanyarc több lakója, volt és aktív autóversenyzők, pályabírók, a sportszakma, szurkolók, vállalkozások álltak mögém, közel 300 névvel és logóval az autómon olyan újult erőt érzek magamban, mint karrierem kezdetén. Újra tudok hinni abban, hogy van még helyen az autósportban. Akik adományt küldtek, nemcsak pénzt adtak, hanem hitet is.” – zárta Tim a mondanivalóját.

    A magyarországi hétvégét a Hungaroringen személyesen vagy élő közvetítés formájában is nyomon lehet majd követni.

    Clio Cup, Tim Gábor
    Fotó: Tim Gábor Management
  • A vihar utáni csendben Fraga győzött a DTM norisringi második futamán

    A vihar utáni csendben Fraga győzött a DTM norisringi második futamán

    A tavalyi botrány idén is problémás volt a DTM számára a Norisring, vasárnapra azonban lenyugodtak a kedélyek, és újabb győztest avattunk.

    A szombati ütközés-parádé után vasárnapra Esteban Muth és a beugró Franck Perera autójának javításával nem készültek el a szerelők. Így két autóval kevesebb volt ott a DTM mezőnyében.

    Fraga és Bortolotti nyerte az időmérő két csoportját, a rajttól is ilyen sorrendben jöttek el Wittmann és Rast előtt.

    Ezúttal Dev Gore húzódott először a boxba, egy kisebb koccanás után a hűtőrendszere adta meg magát. Később David Schumacher mérte el a féktávot, és „esett bele” a problémákkal küszködő Ricardo Feller autójába, és ezzel mindkettejük versenyének véget vetett.

    Maximilian Buhk állt ki leghamarabb, de néhány kör után vissza is ment a boxutcába, az ő autója sem bírta.

    Az élen egyre jobban elnyúltak egymástól az autók, egyedül a hetedik helyen haladó Preininget Ayhancan Guven támadta. A török versenyző húsz perc után egy jól előkészített manőverrel el tudott menni szombati győztes mellett.

    A kiállásoknál Maro Engel nagyon rátapadt Philipp Engre, amikor egyszerre jöttek ki kerékcserére. A szoros emberfogásnak köszönhetően át is ugrotta a BMW pilótáját.

    Ekkor Olsen jött ki az ötödik helyről a kiállókat addig vezető Götz elé. Az alávágás beindította a dominót, Rast után Wittmann, majd Fraga és Bortolotti is reagált. Rast sikeresen átugrotta ezzel a hazai hős Wittmannt, és a harmadik helyre jött fel.

    Sheldon van der Linde maradt így az utolsó kiállás nélkül, de gyorsan ő is pótolta ezt a hiányosságot.

    Alig 10 perccel a verseny vége előtt két Audi is megadta magát: előbb Marius Zug állt ki, majd Kelvin van der Linde lassult le a célegyenesben.

    A szülinapos Felipe Fraga senkitől sem zavartatva hozta be az autót első helyre, ezzel pedig hihetetlen statisztikát tudhat magáénak. Amikor befejezte a versenyt, legalább második lett. Azt tekintve azonba, hogy mennyiszer esett ki – a Lausitzringen például az autója is kigyulladása mindkét versenyre elütötte őt a pontoktól – nem jelent sokat a pontok terén.

    A verseny első hat helyén a DTM mindegyik gyártója képviseltette magát, így talán méltóan tért vissza a versenyzés a megszokott mederbe.

    A futam végeredménye:
    Versenyző Márka Csapat Idő
    1. 🇧🇷 Felipe Fraga Ferrari AF Corse
    2. 🇮🇹 Mirko Bortolotti Lamborghini Grasser +2,709
    3. 🇩🇪 René Rast Audi Abt +5,747
    4. 🇩🇪 Marko Wittmann BMW Walkenhorst +9,505
    5. 🇳🇴 Dennis Olsen Porsche SSR +15,172
    6. 🇩🇪 Maximilian Götz Mercedes Winward +17,429
    7. 🇹🇷 Ayhancan Guven Ferrari AF Corse +18,011
    8. 🇩🇪 Luca Stolz Mercedes Haupt +22,510
    9. 🇦🇹 Thomas Preining Porsche KÜS Bernhard +24,294
    10. 🇩🇪 Maro Engel Mercedes GruppeM +24,747
    11. 🇦🇹 Philipp Eng BMW Schubert +29,837
    12. 🇨🇭 Nico Müller Audi Rosberg +30,292
    13. 🇦🇹 Lucas Auer Mercedes Winward +30,896
    14. 🇮🇳 Arjun Maini Mercedes Haupt +32,968
    15. 🇿🇦 Sheldon van der Linde BMW Schubert +36,626
    16. 🇧🇪 Laurens Vanthoor Porsche SSR +39,082
    17. 🇦🇹 Clemens Schmid Lamborghini Grasser +39,628
    18. 🇮🇹 Alessio Deledda Lamborghini Grasser +1 kör
    19. 🇺🇸 Dev Gore Audi Rosberg +1 kör

     

    A DTM idei pontállása:

    Pilóta Márka Csapat Pont
    1. 🇮🇹 Mirko Bortolotti Lamborghini Grasser 89 0
    2. 🇿🇦 Sheldon van der Linde BMW Schubert 80 -9
    3. 🇩🇪 René Rast Audi Abt 79 -10
    4. 🇨🇭 Nico Müller Audi Rosberg 62 -27
    5. 🇦🇹 Lucas Auer Mercedes Winward 60 -29
    6. 🇧🇷 Felipe Fraga Ferrari AF Corse 50 -39
    7. 🇨🇭 Ricardo Feller Audi Abt 48 -41
    8. 🇩🇪 Marko Wittmann BMW Walkenhorst 48 -41
    9. 🇩🇪 Luca Stolz Mercedes HRT (Haupt) 47 -42
    10. 🇦🇹 Thomas Preining Porsche KÜS Bernhard 43 -46
    11. 🇩🇪 Maro Engel Mercedes GruppeM 41 -48
    12. 🇳🇴 Dennis Olsen Porsche SSR 40 -49
    13. 🇿🇦 Kelvin van der Linde Audi Abt 33 -56
    14. 🇦🇹 Philipp Eng BMW Schubert 32 -57
    15. 🇧🇪 Laurens Vanthoor Porsche SSR 30 -59
    16. 🇩🇪 Maximilian Götz Mercedes Winward 29 -60
    17. 🇺🇸 Dev Gore Audi Rosberg 18 -71
    18. 🇮🇳 Arjun Maini Mercedes HRT (Haupt) 12 -77
    19. 🇦🇹 Clemens Schmid Lamborghini Grasser 9 -80
    20. 🇹🇷 Ayhancan Guven Ferrari AF Corse 7 -82
    21. 🇨🇦 Mikael Greiner Mercedes GruppeM 4 -85
    22. 🇳🇿 Nick Cassidy Ferrari AF Corse 3 -86
  • A Lynk & Co nem döntött még, Ehrlacher vagy Urrutia mögé állnak be

    A Lynk & Co nem döntött még, Ehrlacher vagy Urrutia mögé állnak be

    Az elmúlt két év címvédője, Yann Ehrlacher és az idén jó formát mutató Santiago Urrutia nem hozta könnyű helyzetbe a Lynk & Co gyári csapatát, a Cyan Racinget.

    Nem indult jól a szezon Ehrlacher számára, ugyanis Pauban dobogós helyről esett ki. Aztán a Nürburgringen az időmérőn a csapatérdek szerint összeállított stratégia miatt lehetett bosszús.

    Ezzel pont csapattársa, Santiago Urrutia járt jól, aki győzelemmel igazolta jó formáját a Hungaroringen. Míg az uruguayi versenyző általában a fordított rajtrácsos futamokon szerzett dobogókat, addig Ehrlacher kiegyensúlyozottabb eredményeket szállított eddig. Nem beszélve arról, hogy már bizonyított bajnoki csatában is, viszont idén még nem tudott győzni.

    Aragónban már több csapatutasítás elhangzott Ehrlacher javára, Urrutiával szemben is. Utóbbi azonban így is előrébb áll néhány ponttal a bajnokságban.

    Vila Realban egymás mellől, az első sorból indulhat a két csapattárs, azon a futamon, ami a szezon felét jelzi majd, tehát nemsokára eldől, kit támogat a csapat a bajnoki címért.

    „Profi versenyző vagyok és teljesítem az instrukciókat, amit kapok. Tiszteletben tartom a csapat döntését minden alkalommal.” mondta erről Urrutia.

    „Nagyszerűen alakult a szezon, de meglátjuk, mi történik ezután, és akárhogy is lesz, együtt fogok működni a csapat döntésével.”

    Kétszeres bajnokként, Ehrlacher már a legnagyobb célt tartja a szeme előtt, és nem a csapatra, inkább önmagára koncentrál.

    „Az a célom, hogy újra bajnokká tegyem a Cyan Racinget, ez lesz a fókuszban. Még nem ért véget a szezon, és a tempónk. Nem könnyű két bajnokság után, de teljes mértékben motivált vagyok. Évről évre nehezebb, mert megpróbálják megszakítani a szériánkat, de mindent megteszünk majd.”

    Muller, Ehrlacher, Cyan Racing, Lynk & Co, WTCR
    Fotó: Vándor Iván
  • Roncsderbi után megszületett a Porsche első DTM győzelme

    Roncsderbi után megszületett a Porsche első DTM győzelme

    Több, mint a mezőny fele kiesett az első norisringi DTM futamon, de az egész verseny domináló Thomas Preining hazahozta a Porsche első győzelmét a sorozatban.

    Ezen a hétvégén két beugró is érkezett a DTM mezőnyébe. A Formula E versenyen részt vevő Nick Cassidy helyén egy török versenyző Ayhancan Guven, a beteg Rolf Ineichen autójában pedig egy gyári Lamborghini pilóta, Franck Perera indult.

    Most először a sorozat történetében a sok résztvevő (27 autó) és a rövid pálya miatt két részre osztották a mezőnyt. Lealábbis az időmérő erejéig, hogy csökkentsék a forgalmat és a balesetek esélyét.

    A két csoport győztese Kelvin van der Linde és Thomas Preining lett, utánuk jött meglepetésre a két újonc, Guven és Perera. Még három Audi férkőzött a legjobb 10-be, Rast, Feller és Müller. A Mercedest pedig Auer és a tavaly itt dobogós Maini képviselte.

    Luca Stolz nem tudott részt venni az időmérőn technikai probléma miatt, Bortolottit pedig a mérlegelés elmulasztása miatt a mezőny végére sorolták. Fura büntetések miatt azonban még két autó került mögéjük.

    A verseny

    Maini és Perera az első kanyarban összeütköztek, ezzel dugót és biztonsági autós fázist okozva. A karambol következtében Sheldon van der Linde, Nico Müller, Maximilian Buhk, David Schumacher, a hazai pályán versenyző Marko Wittmann, Felipe Fraga és Maini is kiesett.

    Az újraindításnál Preining megszerezte a vezetést, mögötte van der Linde pedig védekezésre kényszerült René Rasttal szemben. Mögéjük egy második Porsche, Dennis Olsen jött fel, aki a visszaeső Guvent is megelőzte.

    Perera később egy másik baleset résztvevője volt. Deledda elmérte a féktávot és márkatársán kívül Esteban Muth is kiütötte. Teljes pályás sárga zászló következett, ez lehetőséget biztosított sokaknak mindenkinek a kiállásra.

    Van der Linde és Rast egy körrel később jött ki, előbbit egy lassú kiállás azonban hátráltatta, miközben Rast az élre tudott állni. Preining ismét megszerezte az első helyet a zöld zászlónál, míg Olsen is bepróbálkozott az Audi német pilótájánál.

    Ezúttal a pálya hátsó részén történt baleset, Bortolotti forgatta ki Maro Engelt, így újra safety car következett.

    Hosszabb körözgetés után ezúttal Olsen előzte meg Rastot a második helyért, míg mögöttük, két kisebb koccanás is történt. Guven pöccintette ki Auert, míg Bortolotti próbált meg aggresszív módon elmenni Götz mellett, és állt ki defekttel.

    Az újabb nekifutásnál – amire Guven ár nem jött vissza – Rast visszaszerezte a második helyet. Olsen pedig a visszaesés ellenére visszavette csapattársától, Laurens Vanthoortól az utolsó dobogós pozíciót.

    Ezzel 15 perccel a vége előtt már csak kevesebb, mint a mezőny fele volt a pályán, 13 pilóta. A kevés tiszta verseny miatt a versenyigazgatás még két kört adott a versenytávhoz.

    A folytatásban legelőször a második helyért folyt a csata, Olsen pöccintéssel adta Rast tudtára, hogy nem tekinti befejezettnek az ütközetet. Mögöttük az ötödik helyet előbb Feller és Götz küzdött. De végül az egyetlen állva maradt BMW, Philipp Eng tudta utolérni Vanthoor Porschéját.

    Deledda és Kelvin van der Linde is kiállt az addig összeszedett sérülések miatt, így 11-es maradtak.

    Luca Stolz a mezőny végéről Feller megelőzésével feljött a 8. helyre az idő lejártával. Az élen Olsen ment el lassú defekttel küzdő Rast mellett az utolsó körben. Ezzel a Porsche kettős győzelemmel és egy negyedik hellyel zárta a futamot.

    A verseny végeredménye:
    Versenyző Márka Csapat Idő
    1. 🇦🇹 Thomas Preining Porsche KÜS Bernhard
    2. 🇳🇴 Dennis Olsen Porsche SSR +3,675
    3. 🇩🇪 René Rast Audi Abt +4,154
    4. 🇧🇪 Laurens Vanthoor Porsche SSR +7,030
    5. 🇦🇹 Philipp Eng BMW Schubert +8,066
    6. 🇩🇪 Maximilian Götz Mercedes Winward +8,975
    7. 🇩🇪 Luca Stolz Mercedes Haupt +9,859
    8. 🇨🇭 Ricardo Feller Audi Abt +10,979
    9. 🇨🇦 Mikael Greiner Mercedes GruppeM +12,013
    10. 🇦🇹 Clemens Schmid Lamborghini Grasser +13,119
    11. 🇩🇪 Marius Zug Audi Attempto +16,529
  • Monzában kezdődik igazán a WEC új korszaka

    Monzában kezdődik igazán a WEC új korszaka

    Eddig egy nagyobb gyártó volt jelen a Hypercar kategóriában, a soron következő olasz versenyen azonban a WEC a Peugeot autóival gazdagodik.

    2021-ben kezdődött el a Hypercar kategória, ami az LMP1-es autókat hivatott leváltani. A szabályalkotók célja a költségcsökkentés, az új technológiák bevezetése és több gyártó bevonzása volt. Az, hogy az IMSA-val közösen teszik ezt meg, arra is lehetőséget nyújt, hogy az endurance mezőny világszerte átjárható legyen.

    Ez egyszerre azt is jelenti, hogy nem kell a két sorozatnak külön-külön meggyőznie három-négy gyártót, valamint a nagyobb mezőny Daytona és Le Mans presztízsét is növelni fogja.

    A váltás – vagy egy új program elindítása – azonban eleinte nagy költségekkel jár, nem beszélve arról, hogy a koronavírus is hátráltatja az új autók fejlesztését. 2021-re csak a Toyota készült el az új autójával. Rajtuk kívül egy LMP1-es Alpine volt ott a WEC első Hypercar rajtrácsán.

    Ugyan év közben csatlakozott hozzájuk a sportautókat gyártó amerikai Glickenhaus, a többi márka azt hangsúlyozta, inkább még kivárnak. A fő okok között az szerepelt, hogy az autókat amint egyszer indítják versenyen, utána jó ideig nem lehet rajtuk változtatni, így egy megbízhatatlan vagy lassabb alkatrész több évnyi teljesítményre nyomhatja rá a bélyegét.

    Emiatt a legtöbb gyártó nem 2021-et hanem a jövő évet célozta meg, vagy még későbbre ígérték magukat.

    Ez azonban csak az első lépcsőfok volt, az LMH autók első bevetésének lehetősége. 2023-ban kezdődik igazán a „Nagy Bumm”. Az egységesített hibrid hajtáslánccal rendelkező LMDh autók ekkor lépnek majd színre, ráadásul a WEC-ben és az IMSA-ban egyszerre.

    Addig is, a kibővült Glickenhaus, illetve az eddig meghiúsult ByKolles/Vanwall projekt mellett volt egy gyártó, akik beígérték magukat: a Peugeot.

    Sokan azt várják, ők vethetnek véget a Toyota egyeduralmának. Hiszen a Glickenhaus nem tömeggyártó, és nincs annyi tapasztalata a versenyzés terén, mint a japánoknak. Az eddigi másfél szezonban csak néha kapták el a fonalat, nem tűnt úgy, hogy igazi kihívást jelentenek a vetélytársaknak.

    A Peugeot azonban szintén megcsúszott, és nem készült el az idei Le Mans-i 24 órás versenyre. A következő WEC versenyen, Monzában mutatkozik majd be egészen egyedi konstrukciójuk. A franciák Le Mans hosszú egyeneseire készülve ugyanis nem szereltek hátsó szárnyat az autójukra.

    Peugeot 9X8, LMH, WEC, Hypercar
    Fotó: Stellantis

    A Sebesség Templomaként is emlegetett olasz pályán rögtön ki is derül, mennyire valós eséllyel rendelkeznek.

    Bár Kevin Magnussen az F1-es visszatérés miatt távozott csapatukból, így sem gyenge a felállás. Az egyik autóban Paul di Resta (korábbi F1-es versenyző és 2020-as LMP2-es Le Mans-i győztes), Mikkel Jensen (ELMS és IMSA kategória-bajnok) és Jean-Éric Vergne (kétszeres Formula E bajnok) ül majd. A másik autó legénységét pedig James Rossiter (10 éves endurance tapasztalat), Gustavo Menezes (LMP2-es Le Mans-i győztes és WEC bajnok), valamint Loic Duval (Le Mans és a WEC abszolút győztese, valamint Super Formula és Super GT bajnok) alkotja majd.

    A Hypercar autókkal való tapasztalat így is a Toyota mellett szól, az idei évben már betekintést kaphatunk abba, mi várható. Jövőre ugyanis a Peugeot mellett a Vanwall, a Ferrari és a Porsche is érkezik a WEC legmagasabb kategóriájába.

  • Michelisz: interjú tanítványairól, az ETCR-ről és az idei szezonról

    Michelisz: interjú tanítványairól, az ETCR-ről és az idei szezonról

    A HUMDA Academy egyik mentoraként Michelisz Norbert első „osztályát” jelenthette be ezen a héten. Elmondása szerint büszkeség az eredmény, és a fiatalok nem hátráltatják a pályán. Sőt…

    Az idei többletprogramokkal, mint amilyen az ETCR és a HUMDA fejlesztőprogramja, hogyan jut időd a családra?

    Nem egyszerű ez a feladat, de néhány évvel ezelőtt elkezdtem megtanulni prioritásokat felállítani. Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy jelenleg a versenyzésen és a családon kívül nem nagyon fér bele semmi más az életembe. Ebbe sajnos beletartoznak a szociális tevékenységek, mint például a barátokkal eltöltött sörözgetések, beszélgetések. Az ilyenek isszák meg a levét ennek a két bajnokságnak és a sűrű nyári beosztásnak.

    Vannak az évnek olyan részei, amikor beleférnek más dolgok is, például az Forma-1-es közvetítések, vagy különböző sajtóesemények és belefér az a háttérmunka is, amit a tavalyi év egészében, illetve idén is megtettünk annak érdekében, hogy a mai bejelentésig eljussunk.

    Ez gyakorlatilag folyamatosan változik, amikor kisebb a teher a versenyzés tekintetében és a mondjuk a családi dolgok engedik, akkor van lehetőség pótolni azt az elmaradást, ami a többi fontos dologból jött. Amikor meg minden nagyon sűrű, és hatékonyan kell beosztani az időmet, akkor marad a versenyzés, az utazás, meg a család.

    Melyik tetszik jobban, amikor a két sorozatod együtt vagy külön van?

    Külön. Az jó.

    Melyik a jobb?

    Az az igazság, hogy az ETCR-nél jóra számítottam, de még jobb. Többet kaptam. Szóval most nem tudnék dönteni. Annyira más, én élvezem az ETCR-t, még pörgősebb, rövid futamokkal. Nekem tetszik.

    Még nincs meg teljesen az elektromos autó. Jaramában nagy segítség volt, hogy nem egyszerre ment a kettő, és volt időm kicsit megemészteni a dolgokat. A Hungaroringen és Pauban az volt, hogy átfutottam egyik autóból a másikba (WTCR-ből ETCR-be), és akkor éreztem, hogy megérkeztem, amikor már ott volt a kockás zászló. És ez Jaramában már egy kicsit könnyebb volt, remélem így folytatódik.

    Az mondtad a mostani sajtóstájékoztatón, hogy a tehetséggondozás neked is sokat adott, ez a pályán is megnyilvánul valamiben?

    A pályán nem feltétlenül, inkább abban, hogy tehetségeket hogyan értékelek. Sokszor előfordul egy tehetség esetében, hogy anélkül, hogy közelebbről ismerném, azt mondanám rá, hogy nem annyira vagy épp borzasztóan tehetséges. Aztán a megismerés meg a vizsgálati folyamatok során változik a kép, ez teljesen természetes.

    A versenytársaidat is máshogy értékeled emiatt?

    Nem feltétlenül. Persze, mindig figyelem őket, de ez nem konkrétan a HUMDÁ-s kiválasztási mechanizmussal függ össze. Nyilván minden versenyző más, vannak erősségeik és gyengeségeik, és ezeket ismerni kell, saját magad és a versenytársak esetében is.

    Milyen volt visszatérni az alapokhoz?

    Jó érzés. Visszatérni mindig jó dolog. Minden egyes alkalommal, amikor fáziskéséssel visszatér az ember az alapokhoz, akkor ráeszmél arra, hogy sok minden tanulnivalója van még, másképp látja a világot. Az én esetemben is, eltelt sok idő, mióta kezdtem a pályafutásom, változtam mint versenyző, változtam mint ember, másképp látom a világot. Ez teljesen más megvilágításba helyezi a dolgokat.

    Spanyolországban jól ment a Zengő és Cupra. Milyen érzést kelt benned, hogy a korábbi csapatod magyar pilótával mondhatni feltámadt?

    Én örültem a sikerüknek. Nyilván régóta már nem zengős versenyző vagyok, de alapvetően igen [boldog voltam miattuk]. Danival is beszéltem a verseny után, Zolival egy gépen utaztam haza, gratuláltam nekik, nagyon ügyesek voltak. Alapvetően szerintem az, hogy ilyen jellegű sikereket elérnek – nem feltétlenül ők, más szakágban más magyarok is -, az összességében minden magyar versenyzőnek és csapatnak jó.

    Számítottál erre, tudtad, hogy a bennük van az, hogy újra ott legyenek az élmezőnyben?

    Tavaly is jó szezont produkáltak, volt futamgyőzelmük is. Nyilván volt nehezebb időszak is, de most én azt látom, hogy alapvetően sok dolog kezd a helyére kerülni, és ez megmutatkozik eredményekben is.

    Ez a hétvége nyilván egy jó hétvége volt, de nem történt olyan, ami a múltban már ne történt volna. Ilyen szempontból ezt nem mondanám váratlan vagy rendkívüli eredménynek.

    Tavaly Azcona volt náluk a húzóerő, ő azonban átpártolt hozzátok, a Hyundaihoz. Most úgy tűnik, Huff a helyébe lépett.

    Huffynak tavaly is volt jó versenyei. Az, hogy nem mindig tudta ezt [a tempót] megmutatni, az sokszor más tényezők következménye is volt. Úgy alapvetően, ezen a szinten, ilyen versenyzőkkel bármikor benne van a jó eredmény.

    Most kétszer is előfordult, először [Tassi] Attilával, aztán [Nagy] Danival, hogy ott küzdöttetek az elején. Ilyenkor csak egy újabb ellenfélről van szó, vagy azért néha kitekintesz, és felismered őket?

    Őszintén szólva nem nagyon. Az autóban valahogy nem tudom, megváltozik az ember működése. Az, hogy milyen nemzetiségű egy versenyző, arra valahogy nem nagyon figyelek, amikor ott vagyok. Nyilván, amikor nem versenyzünk, akkor másképp beszélünk egymással.

    Szerintem mindenki magáért megy a pályán. Lehet, hogy ez furán fog hangzani, ez nekik sem tesz jót, ha tekintettel vagyunk egymásra. Nyilván rövid távon lehet, hogy ezt valaki keserűen vagy szomorúan értékeli, de alapvetően abban hiszek, hogy minden apróság meg kelljen küzdeni. Ez a fejlődését mindenkinek nagyon meg tudja gyorsítani.

    Te örülsz annak a hírnek, hogy megint nem megy Ázsiába a mezőny?

    Kicsit szomorú vagyok miatta, főleg Makaót vártam, ugye régen voltunk ott, a Hyundai hazai versenye is nyilván különleges lehetett volna. De őszintén hallottam erről beszélgetéseket a paddock-ban, de csak most szembesültem én is vele, hogy tegnap ez történt.

    Milyen pályákat látnál szívesen a naptárban?

    Ha nem lesz Makaó, akkor nem is tudom… Egyszer szívesen elmennék Bathurstbe, nem tudom lenne-e lehetőség egy TCR Australia futamba benevezni. – jegyezte meg Michelisz félig nevetve.

    Marrákes nem a kedvenc versenypályám, de Istanbul Park az szerintem egy kifejezetten jól épített pálya, a szimulátoron kedvencem volt. Oda mindig szerettem volna egyszer elmenni, eddig még nem versenyeztem rajta.

    Mondjuk jöhetne egy Abu Dhabi, vagy valami ilyen Forma-1-es pálya, ahol jó versenyek vannak. Akár Dubajban is.

  • Berger brit, amerikai és japán gyártókat csábítana a DTM-be

    Berger brit, amerikai és japán gyártókat csábítana a DTM-be

    A DTM első embere, Gerhard Berger elárulta, hiába a mostani bővülés, további márkákat szeretne bajnokságában tudni.

    Az új GT3-as korszak azonban a Mercedes visszatérése mellett a Porsche, a Ferrari és a Lamborghini érkezésével járt, de ez még nem minden. A sorozat vezető szervezete, az ITR további márkákkal is bővítené a mezőnyt. Berger Imolában elárulta, egy brit gyár volt a listáján.

    Nagy valószínűséggel az Aston Martinról van szó, ugyanis az ő autóik már korábban is szerepeltek a DTM-ben. Három éve az R-Motorsport által üzemeltetett csapat 2019-ben azonban nem bírt az Aston Martin gyári támogatásával, ezért is kényszerültek ki a sorozatból.

    Nicki Thiim, a britek egyik gyári pilótája elkotyogta is eredetileg velük indult volna idén, és amikor nem valósult meg a program, akkor kérte át magát egy másik csapathoz.

    „Persze, legyen még több, mert – bár a Lamborghini és a Ferrari révén vannak olasz gyártóink – jó lenne egy angol, egy amerikai és jó lenne egy japán márka is.” ismertette álláspontját a DTM főnöke.

    2019-ben Berger megpróbálta magához csábítani a Lexus, Honda és Nissan hasonló autóit a Super GT-ből, sikertelenül. Most furcsa módon a japán bajnokság másodosztálya az, ami egy tempót képvisel az új GT3-as autókkal.

    „Még mindig tartom a kapcsolatot a Toyotával, a Hondával és a Nissannal. Fontos a gyártók jelenléte, én pedig mindig jó érzéssel fordultam a japánokhoz. Ők mindig jó partnerek voltak, akkor is, amikor versenyeztem és utána is.

    Így nyilvánvaló, hogy tartom a kapcsolatot, és meglátjuk, mi lesz belőle.”

    Berger kiemelte, az új autók mellett a marketingtevékenységet is fejlesztené, hogy „megmutassa, hogy ez a világ legnehezebb GT bajnoksága”.

  • „El Plan” szerint halad az Alpine Le Mans-i autójának fejlesztése

    „El Plan” szerint halad az Alpine Le Mans-i autójának fejlesztése

    A többek között Fernando Alonso által gyűjtött F1-es tapasztalatok is szerepet játszanak majd az Alpine Le Mans-i projektjében.

    Bár a gyártók többsége már jövőre megméretteti magát, az Alpine csak egy évvel később, a Lamborghinivel együtt csatlakozik a sportautós mezőnyhöz. Bruno Famin, az Alpine Racing igazgatója betekintést nyújtott a program eddigi haladásába.

    „A motor már a futópadon van. A fejlesztésen dolgozva magabiztosak vagyunk abban, hogy elegendő teljesítményt tud nyújtani.” árulta el a Peugeot-tól átvett szakember.

    „Nemsokára megkezdjük a hosszútávú teszteket is. Olyan elemekkel dolgozunk, amiket már ismerünk néhány alkatrészt használunk az F1-ből is, a teljesítmény végett.”

    Az Alpine az LMP2-es gyártók közül az ORECA mellett döntött, amikor a kasztniról volt szó, akik az Acura LMDh autójánál és a Ferrari új GT3-as gépénél is segédkeznek jelenleg.

    „Már az ORECA-val is megkezdtük a munkát az autó tervezésével és a motor beillesztésével kapcsolatban. Néhány részletet illetően a végleges design a következő hetekben kerül majd kidolgozásra.

    Ezért leszünk csak 2024-re kész, mert a kasztnin később tudunk elkezdeni dolgozni, mert a beszállítónk egyszerűen nem ér rá. De a 2024-es szezon kezdetére biztosan készen leszünk, már januárban, amikor az IMSA kezdődik. Feltéve, hogy lesz ott partnercsapatunk.” – utalt arra, hogy az Andretti érdeklődött már az autójuk iránt.

    Az Alpine jelenleg is részt vesz a WEC Hypercar kategóriájában egy LMP1-es géppel. Külön engedéllyel a kevés tényleges LMH autó miatt indulhattak eddig. Az idénynyitón, Sebringben pedig megszerezték első győzelmüket is, Le Mans-ban azonban nem álltak dobogóra.

    WEC, Le Mans, Alpine, Glickenhaus
    Fotó: Alpine
  • 2024-ben jöhet az elektromos DTM

    2024-ben jöhet az elektromos DTM

    2020-ban bemutatták, majd többször bejáratták a DTM Electric szériaautóját, ami az új tervek – és a projekt igazgatója, Michael Resl – szerint két év múlva debütálhat.

    A motorsport.com-nak adott interjújában Resl elárulta, az 1000 lóerős prototípus elkészítéséhez már közel járnak. A részletes tulajdonságok kidolgozása után jövőre kezdenék meg a tesztelést a már bemutatott verzióhoz nagyon hasonló, de már végleges autóval.

    „2024 a célunk jelenleg, de ami az elektronikát illeti, 48 hetes szállítási idővel kell számolnunk, úgyhogy minden attól függ, hány csapatunk és autónk lesz, legalábbis beszerzési szempontból.”

    A másik verzió szerint egy évvel csúsztatnák az indulást, ezzel időt adva gyártóknak, hogy saját elektromos GT autót fejlesszenek ki.

    „Mindent láttunk már a ’legyen hamarabb, akkor benne vagyunk’-tól a ’nincs olyan autónk, amit ezzel tudnánk népszerűsíteni’-ig. 2025-re több gyártónak lehet ilyesfajta terméke, bár egy évvel korábban is beharangozhatnak ezzel egy olyan autót, ami csak érkezni fog.”

    A sportautózásban jelenleg az egységesítés a trend, erre a WEC/IMSA költséghatékony LMDh autói az LMP2-es kasztnival és közös hibrid rendszerrel egy elég jó példa. A DTM Electric az egész autót biztosítaná a résztvevők számára, legalábbis az első három évben, hasonlóan a Formula E hajtásláncaihoz.

    Resl azt is kiemelte, nem folyamodnak majd „mesterséges eszközökhöz”, maradnak egy DTM közeli formátumnál, tehát időmérő után sprintversenyek lesznek.

    „Sok minden lehetséges, két sprintfutammal, töltéssel megszakítva, vagy egy hosszabb versennyel anélkül, esetleg valami a kettő között.”