Kategória: Touring Car

  • Auditól elvált csapat lesz a BMW gyári alakulata

    Auditól elvált csapat lesz a BMW gyári alakulata

    13 éves partneri kapcsolatnak vet véget a belga WRT csapat az Audival, miután egy másik márkától, a BMW-től jobb lehetőséget kaptak.

    A WRT eddig GT3-as programot futtatott a márka autóival amellett, hogy az Endurance Világbajnokság LMP2-es kategóriájában indultak, nem is kis sikerekkel. Tavaly két autójuk végig dominálta Le Mans-t, és csak egy technikai hiba fosztotta meg őket a kettős győzelemtől.

    De egész évben hozták ezt a formát, a WEC és az ELMS (European Le Mans Series) bajnoki címeit is begyűjtötték.

    A Hypercar érára készülve az Audi két gyári pilótáját is alkalmazták Frijns és Rast személyében, az ingolstadti márka azonban visszavonta terveit. Erre reagálva különböző célokat üldözve baráti módon vált el egymástól a két csapat.

    Vélhetően mind a GT3-as bajnokságokban, mind a WEC-ben a BMW autóira vált majd a WRT. Utóbbit csak jövőre, a bajorok Hypercar-programjával egy időben kezdik el. Addig a BMW a tengerentúlon, az IMSA új GTP kategóriájában fejleszti majd az autót a Rahal Letterman Lanigan Racinggel.

    https://500miles.hu/imsa/galeria-a-bmw-hypercarjanak-elso-metereirol/

    „Büszkék vagyunk, hogy egy olyan topcsapat, mint a WRT fogja majd a BMW M Hybrid V8-at Le Mans-ba, és a WEC további versenyeire vinni.” – jelentette ki Franciscus van Meel a BMW M Motorsport első embere.

    A másik oldalról Vincent Vosse csapatfőnök így értékelte a fejleményeket:

    „A WRT-nél mindenki nagyon ezzel a BMW M Motorsporttal kötött új partnerséggel. Megtisztelő, hogy ilyen márkával kötik össze a nevünket, ami ilyen sikereket ért el a múltban.

    13 éve indultunk útjára, és azóta mindig győzni tudtunk, főleg a GT3-as kategóriában és az endurance versenyzésben. Már az elejétől kezdve célunk volt a Le Mans-i 24 órás. Legmerészebb álmainkban pedig pont a WEC kezdődő Hypercar érájában szerepeltünk, ez volt a legnagyobb vágyunk.

    Felkészülésként két éve elindítottuk az LMP2-es programunkat, és rögtön felvettük a fonalat, és sikeresek voltunk, az ELMS és a WEC bajnoki címei mellett kategóriagyőztesek lettünk Le Mans-ban első nekifutásra.

    Az, hogy az LMDh arénába lépjünk egy olyan erős partnerrel, mint a BMW M Motorsport, a következő logikus lépés volt. Nemcsak felvillanyoz minket a kihívás, hanem hálásak vagyunk a belénk vetett bizalomért.”

    Andreas Roos, a BMW M Motorsport másik főnöke kiemelte, a GT3-as programról nem született még végső döntés. A jövő évi tervek az idén bemutatkozó M4 GT3-as autó megjelenését is befolyásolják majd.

    Hiába ugyanis mostani a DTM-es és IMSA jelenlét, ez még változhat a SportsCar365.com szerint.

  • Azonnali hatállyal felfüggeszti WTCR programját a Lynk & Co

    Azonnali hatállyal felfüggeszti WTCR programját a Lynk & Co

    A Lynk & Co Cyan Racing Team bejelentette, hogy a folyamatos gumiproblémák miatt azonnal visszalépnek a WTCR 2022-es szezonjától.

    Az egész gumibotrány még májusban, a Nürburgringen kezdődött, amikor a versenyhétvége közben törölték a futamokat biztonsági okokból. Ráadásul az előző, vallelungai fordulóban is akadtak problémák a Goodyear abroncsaival, Yvan Müller alatt ugyanis meghibásodott az egyik gumi egy gyors részen. Ennek következtében a kék alakulat visszalépett az olasz futamoktól, melyeket végül megrendeztek nélkülük is, de számos autón tönkrement a Goodyear abroncs.

    A Lynk & Co egyeztetett a WTCR részvényeseivel arról, hogyan tovább a problémával kapcsolatban, melyet úgy hiszik, a jelenlegi BoP rendszer is okozhat, hiszen a Lynk & Co-k 50 kg-al nehezebbek, mint bármely másik versenyautó. Mivel nem sikerült megoldást találni, a csapat úgy döntött, felfüggeszti a WTCR programját.

    Ennek eredményeképp tehát már a hétvégi, franciaországi futamokon sem indulnak, sőt a maradék ázsiai futamokon sem, melyek már át lettek helyezve másik helyszínekre. A kék autók nélkül már csak 12 induló maradt a sorozatban, ennyien lesznek a hétvégi fordulón is.

    „Idén olyan gumiabroncsunk van, amely nem tudja kezelni a BoP és a kompenzációs súly rendszert minden autón, illetve minden pályán, és a mi autónk működik a legnehezebben az összes közül” – kommentálta a döntést Frederik Wahlén, a Lynk & Co csapatmenedzsere. „Ennek eredményeképpen a versenyzőink nagy sebességnél defekt és baleset kockázatának vannak kitéve, és egyszerűen nem lehetséges, hogy a Cyan Racing biztonságosan folytassa a szezont. Ez a legnehezebb döntés, amit valaha hoztunk, mivel a Cyan Racing minden egyes tagja azért van itt, hogy nyerjen, és sok mindent feláldoztak azért, hogy oda jussunk, ahol most vagyunk. De a jelenlegi körülmények között nem tudunk biztonságosan versenyezni, és a biztonság az első számú prioritásunk. Szeretnénk megköszönni az FIA támogatását ezekben a nehéz időkben.”

  • Újabb földrészre terjeszkedhet a WEC

    Újabb földrészre terjeszkedhet a WEC

    A bővítés már biztos, a WEC új fordulóinak helyszíne azonban még nem. Egy Európában lesz, a másikra azonban több jelölt is van.

    A Porsche tulajdonában lévő, felújított Kyalami volt esélyes egy 9 órás versenyre a világjárvány előtt, a motorsport.com szerint azonban egy másik földrész is versenyben van a helyért.

    Az Ausztrália déli részén található új pálya, a The Bend jelezte szándékát, hogy végre nemzetközi verseny rendezzen a Supercars fordulói mellett. Elsőre pedig nem kisebbet néztek ki maguknak, mint az FIA egyik világbajnoksága, a WEC.

    Sam Shahin, a pálya tulajdonosa már a COVID előtt egyeztetéseket folytatott a sorozat vezetőivel, 2019-ben pedig megállapodást is kötöttek. Talán fölösleges kiemelni, terveiket csúnyán áthúzta a szigorú ausztrál szabályozás, most azonban már lazítottak az előírásokon.

    „Sosem rejtettem véka alá, hogy a legjobb eseményeket akarjuk vendégül látni, legyen két vagy négy kerékről.” – hangsúlyozta Shahin.

    „Szinte nyilvános az, hogy a járvány előtt már megegyeztünk az Endurance Világbajnoksággal arról, hogy ide jönnek majd. De a COVID és a logisztikai nehézségek olyan akadályok, amiknek el kellett hárulniuk.

    Nem hiszem, hogy túl nagy kérés lenne. Hihetetlen megtiszteltetés, hogy egyeztethettem velük és vendégül láthattam a szervezőket. Először ők jöttek ide, majd én is voltak náluk kétszer is.

    Számos alkalommal voltam a főhadiszállásukon Európában, és már volt is egyezményünk az asztalon. Erre jön a COVID és mindent keresztülhúz.

    A WEC most már nem úgy néz ki, mint akkor, mások lesznek a szereplők és a hierarchia is, de optimista vagyok azzal kapcsolatban, hogy a WEC-nek van jövője a The Bend aszfaltcsíkján.”

    Az már biztos, a számtalan vonalvezetés közül a 7,7 km-es GT konfigurációt használják majd, ami a Nordschleife mögött a második leghosszabb állandó versenypálya a világon. 2019-ben az Asian Le Mans Series már használta a pályát, ez szolgálna majd a WEC forduló előfutáraként is.

    Az Endurance Világbajnokság ázsiai kistestvére még két versennyel adós a pályának, így jövőre visszatérnek majd Ausztráliába.

    „A WEC anno nagyon lelkes volt, és figyelemmel kísérték az ALMS versenyét. A szervezés és a pilóták is örültek annak, ahogy a The Bend-i 4 órás lezajlott.”

  • Kigurult a BMW is a garázsból, amivel a Le Mans-ban is indulnának

    Kigurult a BMW is a garázsból, amivel a Le Mans-ban is indulnának

    Az IMSA márkái közül már mindenki bejáratta autóját, legutoljára BMW-re került sor. Az is kiderült, hogy a bajorok a Porsche és a Cadillac mintáját követve indulni fognak Le Mans-ban is.

    A Porsche mérföldekkel a többi, 2023-ben Hypercart épító márka előtt áll, de azért már a többiek is ébredezni kezdtek. Amerikában a Cadillac és az Acura, Európában pedig a Vanwall és a Ferrari is bejáratta már autóját.

    Legutoljára az endurance szintérre egyelőre Amerikában érkező BMW maradt, akik eddig tervezési nehézségek miatt csúsztak meg az ütemtervvel. Július 25-én azonban ők is pályára gurultak Varanóban kasznigyártójuk, a Dallara bázisa melletti tesztpályán.

    Bár jövőre még csak a tengerentúlon versenyeznek majd a Rahal Letterman Lanigan Racinggel, egy évvel később már a Endurance Világbajnokságba – és ezzel együtt Le Mans-ba – is terjeszkednek majd.

    „Az LMDh projekt szoros menetrendje miatt mindig az volt a terv, hogy egyszerre csak egy mezőnyben mérettetjük meg magunkat az első évben.” emelte ki Andreas Roos, a BMW M Motorsport első embere.

    „Az IMSA remekül megfelel erre. De középtávon pedig nyilván szerettünk volna két fronton is szerepelni, és kihasználni a WEC és a Le Mans-i 24 órás által nyújtott lehetőséget.

    További európai tesztek vannak tervben, mielőtt szeptemberbe költözne a gyakorlás. „Számos” gyári pilótával terveznek, egyelőre azonban csak Connor De Phillippi és Sheldon van der Linde vezette az autót. Persze a végleges felállást csak később jelentik majd be.

    A BMW projektjének amerikai feléről társoldalunkon, a 500miles.hu-n olvashattok még többet.

  • Olyan jó a Vanwall, hogy még a csapatot is meglepte

    Olyan jó a Vanwall, hogy még a csapatot is meglepte

    Újabb teszten van túl a Vanwall/ByKolles LMH autója, mely bíztató jelekkel szolgál a Hypercar kategóriába vágyó alakulatnak.

    Bár tavaly és idén sem értek oda a WEC rajtrácsára, a brit márkajelet elvileg megszerző készül arra, hogy 2023-ben ott legyenek Le Mans-ban. Eddig a bejáratás után egy kétnapos tesztet teljesítettek Mostban, múlt héten pedig a Lausitzringen mentek, nem is keveset.

    Még magunkat is megleptük. – idézi Colin Kollest a motorsport-total.com. – Az autó csak megy és megy, 40 fokban is. Már vagy 1800 km-t teljesítettünk, és nem volt még egyetlen technikai problémánk sem.

    Több, mint 270 kört tettünk meg, és sok mindent teszteltünk.” – kezdte Boris Bermes, a ByKolles műveleti vezetője a SportsCar365-nek.

    A belső körön történt mindez, így a körszám körül-belül 900 kilométernek felel meg, méghozzá nyári hőségben.

    Sok adatot gyűjtöttünk az aero csomagról és a megbízhatóságról, ami a teszt fő célja volt. Nagyon, nagyon pozitív volt. Mentünk hosszabb és rövidebb etapokat is, de főképp csak a kilométereket akartuk járni.

    Folyamatosan jönnek az alkatrészek tesztelésre. A Lausitzring ilyen szempontból nagyon jónak bizonyult, mert szerdán több, mint 40 fok volt. Csütörtökön 35-ről csökkent 30-ra, úgyhogy nagyon jó, hogy a legnehezebb körülmények között mehettünk.

    Már a motorsport-total.com-nak egy másik pozitívumot emelt ki:

    Most már tudjuk, hogy a hűtőrendszerünk is működik. Ezzel fel vagyunk szerelkezve az olyan helyekre, mint Bahrein vagy Austin.

    Sok idő telt el a két teszt között, de Bermes kiemelte, közben az LMH autó töréstesztjeire és homologizációjára koncentráltak.

    Ezúttal Tom Dillmann ülhetett autóba, aki most először vezette a Vanwall Vanderwellt.

    Nagyon sok kilométert teljesítettünk bármiféle hiba nélkül. Pedig direkt azért mentünk ennyit, hogy előjöjjön valami, de nem történt semmi.

    Így inkább a beállításokkal és a leszorítóerővel kísérleteztünk, és megnéztük, mi a különbség a szimulátorhoz képest. De mindez normális egy új autónál. A fő dolog, továbbra is az volt, hogy minél többet menjünk, 9-től 5-ig meg sem álltunk, csak egy órára, amikor ebédeltem. Ez egy jó kezdet.

    Bermes kiemelte, az év végéig szinte minden hónapban tesztelni fognak, ezen a héten folytatják, Oschersleben lesz a helyszín.

  • Így néz ki igazán a Ferrari Hypercarja kiszínezve

    Így néz ki igazán a Ferrari Hypercarja kiszínezve

    A Ferrari eddig csak rejtőfestéssel járatta meg autóját Fioranóban, egy grafikai tervező azonban kielemezte a képeket, és elkészítette a jobban látható verziót.

    Daniel Hounsell munkája alapján már jobban láthatók az olasz márka LMH autójának egyedi tulajdonságai is, mint a fekete-fehér gúnyával.

    A cápauszony mögött megbújik a kettős hátsó szárny, előtte pedig a cockpit tetején további légterelők találhatók. A légbeömlő elég nagynak tűnik, de persze pontos adat erről nincs, mennyire. Főleg a többi autóhoz képest nem tudni, mekkora is valójában.

    Továbbá az oldaldoboz egy elemet alkot a kerekeket körülvevő borítással, nem különül el úgy, mint a vetélytársaknál.

    A motorborításon pont a kerekek fölött pedig további nyílások találhatók, ami ugyan nem egyedi jelenség, azonban eltér a többi gyártó megoldásától.

    Ferrari Hypercar autója még nem kapott nevet, és a pilótákat sem nevezték meg. Az azonban biztos, az AF Corse indítja majd a két autót. És a gyár kommunikációja alapján nagy valószínűlséggel a jelenlegi GT program pilótái ülnek majd bele.

  • Spengler hátsérülést szenvedett az ETCR legutóbbi futamán

    Spengler hátsérülést szenvedett az ETCR legutóbbi futamán

    Bruno Spengler az ETCR vallelungai fordulójában, az első döntőben esett nagyot a kettes kanyarban, ezt követően pedig a Romeo Ferraris visszavonta az autóit a hétvégétől.

    Az Alfa Romeo Giulia ETCR lesodródott a pályáról, majd a kavicságyon felpattant, és a gumifalnak csapódott. A kanadai pilótát később a pályakórházból egy helyi intézménybe szállították tovább vizsgálatokra.

     

    View this post on Instagram

     

    A post shared by FIA ETCR (@fia_etcr)

    A Romeo Ferraris nem tudta megállapítani a hiba okát, így óvatosságból visszaléptek a további megmérettetéstől.

    Spengler hétfő este így nyugtatta meg a kedélyeket a közösségi médián keresztül:

    „A vasárnapi, vallelungai balesetem után a Paideia Klinika stábja megállapította, hogy megsérült a hátam. Most a gyors felépülés lett a célom, hogy minél hamarabb visszakerüljek az autóba a szezon hátralevő részére.

    Még mindig folyik a vizsgálat a technikai hibával kapcsolatban, hogy miért volt irányíthatatlan a 2-es kanyarban. Szeretném megköszönni az egész orvosi csapatnak, az FIA ETCR-nek és mindenkinek, aki érintett volt az esetben és segített nekem.”

  • Alonso új szerződése már Le Mans-ról (is) szólhat?

    Alonso új szerződése már Le Mans-ról (is) szólhat?

    A kétszeres Le Mans-i győztes és WEC bajnok Fernando Alonso az endurance új érájában is ott lehet a rajtrácson.

    Bár az F1-be való visszatérése óta nem volt számára téma a királykategórián kívül semmi, az Alpine 2024-ben induló LMDh programjával lenne lehetősége újra kipróbálni magát a hosszútávú versenyeken.

    Az Alpine jelenleg is indul a Hypercar kategóriában egy LMP1-es autóval, amíg el nem készül az új szabályok szerint épített autójuk. Ironikus módon a Toyota kiesései miatt vezetik a bajnokságot is.

    A francia márka ezenkívül csak az F1-ben van jelen, onnan érkezhet egyik pilótájuk is. Az idei Forma-1-es pilótakeringő egyik nagy kérdése ugyanis az, hol kap majd helyet az Alpine juniorja, Oscar Piastri.

    Logikusan amennyiben Alonso visszavonul, az ő helyén, azonban nem úgy tűnik, hogy ez lesz a helyzet. A spanyol új szerződése körüli tárgyalások viszont már az F1-en túli lehetőségeket is magukban foglalják.

    „Ez mindig része volt a megbeszéléseknek, még tavaly is, amikor hosszabbítottunk.” ismerte el Laurent Rossi, az Alpine első embere.

    „Számunkra Fernando nemcsak a sport, hanem a Renault-csoport legendája is, egy igazi bajnok. Mindig lesz számára egy ülésünk az LMDh-ban, már aznap, amikor úgy dönt, hogy vált. Szóval ez nyilván része a tárgyalásoknak.

    Már a programról való döntést is úgy hoztuk meg, hogy figyelembe vettük őt is.”

    Rossi azt is kiemelte, szerinte Piastri sem marad F1-es ülés nélkül jövőre, junior társainak viszont ugyanúgy mentőövet adhat a Le Mans-i program.

    „A tartalékpilóta szerepe nyilván egy ilyen [szerep, amit a juniorok betölthetnek az F1 előtt]. De nemsokára az LMDh is elérhető lesz nekik.

    Úgy érzem, ezzel kezeljük majd az előző pár évben beáramló tehetséget, és rengeteg jó pilótánk lesz, de kevesebb ülésünk. Ezt szeretnénk és fogjuk is csinálni.”

  • Azcona az ETCR-ben is mindent vitt

    Azcona az ETCR-ben is mindent vitt

    Hibátlan hétvégével Mikel Azcona vitte el a prímet az ETCR vallelungai fordulójában, míg a gumiproblémák miatt Bruno Spengler kórházban fejezte be a hétvégét.

    Időmérő

    Egy ízben Azcona szerzett pole-t, míg Michelisz negyedik lett, másrészben pedig Maxime Martin folytatta jó formáját zolderi győzelme után. A belga a szintén magára találó Tom Blomqvist előtt végzett, míg Ekström második körében kisodródott, és nem tudott javítani.

    Giovanni Venturini nevéhez fűződik a kör leglátványosabb megmozdulása, ugyanis az olasz előbb egyik, majd másik irányban is megpördítette autóját.

    Negyeddöntők

    Az egyik csoportban a Hyundai vitte el mindkét futamot. Előbb Azcona győzte le Spenglert és a bajnoki éllovas Tambayt, majd Michelisz esélyt sem adott Filippinek és Genének a továbbjutásra. A gumigondok mindhármukat utolérték, de a sorrend nem változott.

    Martin továbbra is megállíthatatlan volt, a tavalyi bajnok Ekström és Blomqvist összedolgozva sem bírtak vele. Blomqvist korai, Ekström késői energiahasználat mellett döntött, de egyik stratégia sem vált be.

    A negyedik futam szintén a koreai márka győzelmét hozta, a beugró Catsburg Vernay és Venturini előtt aratott magabiztos győzelmet.

    Elődöntők

    Az Azcona-Spengler csata második felvonását ismét a spanyol nyerte. A kanadai vetélytársat Michelisz sem hagyta nyugodni, de egy késői hiba a magyartól eldöntötte a párharcot.

    Tambay éllovashoz méltóan megnyerte saját futamát, míg Filippi és Gené ismét csak asszisztáltak.

    Martin továbbra is bombaformában volt, kihasználta, hogy Catsburg és Ekström csatáztak mögötte, és ellógott.

    Az előző körben szoros csatában alulmaradó Blomqvist igazolta jó formáját egy újabb futamgyőzelemmel, Vernay és Venturini nem tudtak hozzászólni a dologhoz.

    Döntők

    Spengler harmadjára sem tudta legyőzni Azconát a rajtnál, majd a harmadik körben pedig kisodródott és a korlátnak ütközött. Kórházba is szállították, de szerencsére nagyobb baja nem esett. A Romeo Ferraris azonban visszavonta autóit a második döntőtől.

    Ezzel Michelisz került a második helyre, de az utolsó körben ő és Filippi is ugyanúgy gumiproblémába ütközött és becsurgott a célba. Azcona ezzel Tambay és Gené előtt nyert.

    A másik döntőben a négy autó közül Catsburg dominált, de pár kanyarral a vége előtt defektet kapott, ezzel Ekström nyerte a futamot.

    A hétvége királya így Azcona lett, ezzel a harmadik gyártó is győzelmet tudhat magáénak.

    A bajnokság állása:

    # Pilóta Márka Pont
    27 🇫🇷 Adrien Tambay Cupra 435
    1 🇸🇪 Mattias Ekström Cupra 421
    96 🇪🇸 Mikel Azcona Hyundai 368
    36 🇧🇪 Maxime Martin Alfa Romeo 360
    10 🇬🇧 Tom Blomqvist Cupra 334
    7 🇨🇦 Bruno Spengler Alfa Romeo 267
    69 🇫🇷 Jean-Karl Vernay Hyundai 219
    5 🇭🇺 Michelisz Norbert Hyundai 216
    28 🇪🇸 Jordi Gené Cupra 200
    21 🇮🇹 Giovanni Venturini Alfa Romeo 170
    88 🇳🇱 Nicky Catsburg Hyundai 150
    40 🇮🇹 Luca Filippi Alfa Romeo 140
    31 🇮🇹 Kevin Ceccon Hyundai 72

     

  • A Lynk & Co nélkül Azcona tovább növelte előnyét a bajnokságban

    A Lynk & Co nélkül Azcona tovább növelte előnyét a bajnokságban

    Azcona a riválisok távolmaradásával növelte előnyét, míg Tassi másodjára kapott defektet jó helyről.

    Úgy tűnt, előzetes terveik ellenére a Lynk & Co öt autója ott lesz majd a rajtrácson. Ehrlacher és Urrutia az első sorból sok pontot remélve ezzel nem hagyták volna elúszni a bajnoki esélyeiket.

    Azonban a felvezető körben ismét kijöttek, ezzel Magnus és Bennani indult az első sorból. Bennani levágta az egyik kanyart, ezzel Tassi jött fel a második helyre. Berthon is előrébb jött egyet, a marokkói versenyző hibája miatt.

    Mögötte Michelisz elengedte a bajnoki címét szinte bebiztosító Azconát, és hátvédet jelentett Guerrieri és Girolami duójával szemben. Utóbbi a második helyen állt a bajnokságban, míg Huff feljött a harmadik helyre.

    Bennani másodjára is lecsúszott a pályáról, majd pillanatokkal később Tassi Attila lassított le hirtelen. Mindketten visszacsorogtak a boxba, a pályán pedig törmeléket jelentettek.

    Guerrieri visszaengedte a bajnokságért küzdő Girolamit, mögülük Huff nem tudott előzni a manőver közben.

    A második Engstler Honda, Monteiro is kijött új gumikért, majd az utolsó körben az agresszív stratégiát folytató Guerrieri is kijött.

    Magnus és Berthon kettős győzelmet húztak be az Audinak, mögöttük két Hyundai, Azcona és Michelisz végzett.

    Azcona ezzel több, mint 30 ponttal vezeti a bajnokságot Girolami előtt, a többiek pedig legalább 50 ponttal vannak lemaradva. A jelenlegi helyzet szerint egy versenyhétvége van még hátra, de a WTCR szervezői tervezik az ázsiai versenyek pótlását legalább két fordulóval.

    A verseny végeredménye:

    Versenyző Márka Idő
    1. 🇧🇪 Gilles Magnus Audi
    2. 🇫🇷 Nathanaël Berthon Audi +1,409
    3. 🇪🇸 Mikel Azcona Hyundai +1,783
    4. 🇭🇺 Michelisz Norbert Hyundai +11,857
    5. 🇦🇷 Néstor Girolami Honda +12,768
    6. 🇬🇧 Rob Huff Cupra +13,366
    7. 🇳🇱 Tom Coronel Audi +20,291
    8. 🇭🇺 Tassi Attila Honda +55,093
    9. 🇲🇦 Mehdi Bennani Audi +1:04,012
    10. 🇦🇷 Esteban Guerrieri Honda +1:12,993
    11. 🇵🇹 Tiago Monteiro Honda +1 kör

    A bajnokság állása:

    Pilóta Márka Pont
    1. 🇪🇸 Mikel Azcona Hyundai 200 0
    2. 🇦🇷 Néstor Girolami Honda 164 -36
    3. 🇬🇧 Rob Huff Cupra 148 -52
    4. 🇧🇪 Gilles Magnus Audi 142 -58
    5. 🇺🇾 Santiago Urrutia Lynk & Co 137 -63
    6. 🇫🇷 Yann Ehrlacher Lynk & Co 133 -67
    7. 🇫🇷 Nathanaël Berthon Audi 114 -86
    8. 🇭🇺 Michelisz Norbert Hyundai 100 -100
    9. 🇨🇳 Ma Qing Hua Lynk & Co 95 -105
    10. 🇦🇷 Esteban Guerrieri Honda 85 -115
    11. 🇫🇷 Yvan Muller Lynk & Co 78 -122
    12. 🇲🇦 Mehdi Bennani Audi 65 -135
    13. 🇭🇺 Tassi Attila Honda 59 -141
    14. 🇳🇱 Tom Coronel Audi 39 -161
    15. 🇸🇪 Thed Björk Lynk & Co 35 -165
    16. 🇵🇹 Tiago Monteiro Honda 27 -173
    17. 🇭🇺 Nagy Dániel Cupra 25 -175