Kategória: Touring Car

  • Új „gazdája” lett a DTM-nek, erre biztosan nem számítottál!

    Új „gazdája” lett a DTM-nek, erre biztosan nem számítottál!

    Az ADAC megállapodást kötött a DTM márkajogainak átvételéről és a bajnokság promóteri szerepéről 2023-tól kezdve.

    Ez a bejelentés véget vet a sorozat jövőjével kapcsolatos bizonytalanságoknak, miután szerdán kiderült, hogy az anyaszervezet, az ITR megszűnik. A felvásárlással az ADAC célja, hogy átszervezze a német motorsport struktúráját, és kapcsolódási pontokat hozzon létre az ernyője alá tartozó más kategóriákkal – áll a közleményben.

    A GT Masters, amely a DTM-hez hasonlóan szintén a GT3 szabályrendszer alapján fut, egyike a Németország legfőbb autóklubja által működtetett számos bajnokságnak. Az ADAC ismertette, hogy a DTM és a GT Masters meglévő résztvevőinek is lehetőséget kínál majd arra, hogy 2023-ban a bajnokságaikban versenyezzenek, további részletek ismertetése nélkül.

    December 8-án Münchenben sajtótájékoztatót tartanak. Itt további információkat tárnak majd a nyilvánosság elé arról, hogy a DTM miképp fog működni az ADAC égisze alatt. Dr. Gerd Ennser, az ADAC sportért felelős elnöke így fogalmazott:

    „Nincs még egy olyan márka, amely annyira képviselné a német motorsportot, mint a DTM. Az ADAC meg akarja őrizni a DTM-et, mert ez a motorsportunk kulturális értéke. Nemcsak Németországban, hanem a világon mindenhol a motorsportban is kiemelkedő hírnévnek örvend. A jövő évtől a DTM az ADAC égisze alatt új fejezetet kezd a hosszú történelmében.”

    A DTM-et korábban az ITR működtette. A cég az elmúlt években a korábbi Formula-1-es versenyző Gerhard Berger és egy sor autógyártó közös tulajdonában volt. Az Audi és a BMW azonban a Class One 2020-as megszűnését követően visszavonta a részesedését, így Berger maradt a bajnokság egyedüli tulajdonosa. A koronavírus járvány súlyos hatással volt az ITR pénzügyeire. A DTM nagymértékben a jegyeladásokra támaszkodik a bevételek megteremtésében, majd a cég bezárásáról született döntés, miközben tárgyalásokat folytatott az ADAC-kal. Berger jövőbeli szerepe a DTM-ben egyelőre ismeretlen, ezért így nyilatkozott:

    „Most jött el az idő, hogy megteremtsük a DTM hosszú távú jövőjének alapjait. Ezért úgy döntöttem, hogy a márkát átadom az ADAC-nak. Szilárd meggyőződésem, hogy a márka jó kezekben lesz az ADAC-nál. Ott rendelkezésre áll a szükséges know-how ahhoz, hogy a jövőben minden motorsportrajongónak egyedülálló élményt nyújtsunk. A hosszú távú tapasztalatuk, a kialakult struktúráik és a szövetség saját motorsport iránti elkötelezettsége miatt az ADAC nemcsak a lehető legjobb szinergiákat tudja megteremteni, hanem következetesen tovább is tudja fejleszteni a DTM-et. Így a legjobb előfeltételek adottak ahhoz, hogy még hosszú éveken át eredményes motorsportot láthassunk a legmagasabb szinten.”

    Túl sok az autó – így javítana a DTM vezetősége a „problémán”

  • Kubica két évre tervez Amerikában, vagy a sportautózás elitjében

    Kubica két évre tervez Amerikában, vagy a sportautózás elitjében

    A Forma-1-es futamgyőztes Robert Kubica több istállóval is tárgyal annak érdekében, hogy a következő években helyet kapjon az FIA World Endurance Championship hiperautó osztályában.

    Kubica a Forma-1-es visszatérő szezonjának 2019-es befejezését követően váltott, és először egy évet töltött a DTM-ben, mielőtt átnyergelt volna az hosszútávú versenyzésre.

    A lengyel pilóta azóta szép sikereket ért el az LMP2-es géposztályban, 2021-ben első nekifutásra megnyerte a WRT-vel az Európai Le Mans sorozat bajnoki címét, majd ugyanebben az évben majdnem a legendás Le Mans-i 24 órás futamgyőzelemmel egészítette ki az önéletrajzát, míg az utolsó körben drámai módon ki nem estek. Kubica 2022-ben újabb egy évet töltött az LMP2-esek között, ezúttal a Prema alakulattal, legjobb helyezését La Sarthe-ban a második helyen érte el a domináns JOTA autója mögött.

    A Hypercar kategória nyilvánvalóan csábító lesz 2023-tól kezdve, mivel a gyártók több szűkebb esztendő után térnek vissza a WEC-be, és Kubica egyike azon magasan jegyzett pilótáknak, akik az új csúcskategóriában szeretnének helyet kapni. A 37 éves pilóta elárulta, hogy több csapattal is egyeztetett már, bár jelen állás szerint nem túl optimista azzal kapcsolatban, hogy 2023-ra biztosítson magának egy versenyülést. A motorsport.com-nak fedte fel a terveit:

    „Azt mondanám, hogy nagyon sokat tettem, és megpróbáltam a top kategóriába kerülni. Nem hiszem, hogy ez összejön… még mindig vannak tárgyalások, de már nem tűnik oly egyszerűnek. Azt hiszem, hogy ez egy nagy kihívás az új csapatoknak és az új autógyártóknak. Az első év biztosan igencsak megterhelő lesz. Szerintem, a legnagyobb esélyem az, ha a hosszútávún folytatom. Feltehetően a Forma-1-ben is részt veszek majd valamiképp. Tehát igen, ez néhány dolog, amit össze kell illeszteniük, majd összerakni, és remélem, hogy néhány héten belül ez talán világosabb lesz.”

    A WEC jövőre nagy lendületet kap a nevezések terén, hiszen a Porsche, a Cadillac és a Ferrari is csatlakozik a hiperautó osztályhoz a már jelenlévő Toyota és Peugeot mellé. A hiperautós mezőny 2024-ben tovább bővül, mert a Lamborghini és az Alpine elkészül új LMDh autójával. Végül még majd a BMW is jelen lesz, miután jövőre kizárólag az IMSA WeatherTech SportsCar Championshipre helyezik a hangsúlyt.

    Kubica elmondta, hogy figyelme a 2024-es évre irányul, miközben tárgyalásokat folytat a csapatokkal és a gyártókkal a WEC királykategóriájába való bejutásról. Ennyit árult el erről:

    „Egyeztetek néhányukkal 2023-ról, nem feltétlenül a következő évre, hanem azon túlra. Ugyanakkor ahogy mondtam, ez egy kicsit bonyolódik azzal, hogy én magam a Forma-1-ben is folytatom. Nem annyira egyértelmű a dolog. Emellett néhány versenynaptárat nem olyan könnyű kezelni, de ez már csak így ilyen.”

    A Prema csapat, amelynél idén versenyzett, mostantól ugyanahhoz a cégcsoporthoz tartozik, mint az Iron Lynx. 2024-től kulcsszerepet játszanak majd a Lamborghini LMDh programjában a WEC-ben és az IMSA-ban. Kubica nem tagadta, hogy beszélgetéseket folytatott a projektben érintett felekkel. Azonban elismerte, hogy minimális az esélye arra, hogy 2024-ben Lamborghinivel versenyezzen:

    „Azt hiszem, elmondhatom, hogy tárgyaltunk velük. Még mindig azt hiszem, hogy túl messze van ahhoz, hogy igent vagy nemet mondjak, és hogy exkluzív ezt elmondjam nektek. Azonban egyelőre azt mondhatom, hogy nem valószínű… nagyon kicsi az esélye, hogy részt vegyek benne.”

    Amennyiben Kubica nem tudna egy hiperautóba kerülni, a lengyel pilóta szerint az LMP2-ben maradás lesz a „legtermészetesebb” választás.

    Kubica tavaly kapott először ízelítőt az IMSA-ból, amikor részt vett annak a fő versenyén. A Rolex 24-en Daytonában, egy Oreca 07-essel ment, amelyet a High Class Racing indított. Idén március elején, a WEC-vel közös „Super Sebring” hétvégén újra megnézhette, mennyire népszerű a bajnokság Észak-Amerikában. Miközben ragaszkodott ahhoz, hogy a WEC egyelőre továbbra is prioritás lesz neki, Kubica nem zárkózott el attól, hogy bevallja, szeretne valamikor a jövőben az IMSA-ban versenyezni:

    „Az IMSA nekem bonyolultabban lenne összeegyeztethető a Forma-1-gyel, de őszintén szólva szeretnék az IMSA-ban indulni. Szerintem ez egy frankó bajnokság, és nagyon élveztem Sebringet. Versenyként természetesen nem az IMSA-ban, hanem a WEC-ben. Azt hiszem, ez valami nagyon csodálatos dolog. Szerintem a bajnokság igen magas színvonalú, ahol nincs sok autó, de rendes verseny van legalább. Nem igazán néztem még meg alaposan, mert ahogy mondtam, nem olyan könnyű összeegyeztetni a naptárakat és minden dolgot, kötelezettséget. Ugyanakkor, az IMSA olyan dolog lesz, amit egy nap nagyon szeretnék majd csinálni.”

    Kubica bejelentette, feltehetően már nem látjuk az F1-ben

  • Senna Mercedes 190E 2.3-16-ja nem, de van egy ugyanilyen eladó a mezőnyből!

    Senna Mercedes 190E 2.3-16-ja nem, de van egy ugyanilyen eladó a mezőnyből!

    1984-ben a Mercedes az akkor részben újjáépült Nürburgring hatalmas bulit tartott: a kor legnagyobb menőit beültették a 190E 2.3 16 szelepes csodájukba, és megversenyeztették őket.

    Egyfajta Race of Champions volt ez a dolog, amely márkakupát végül a #11-es rajtszámú csillagos autó nyert meg, es feltörekvő csillaggal, bizonyos Ayrton Sennával a volánnál.

    Az akkor 24 éves brazil olyan F1 világbajnokokat és nagy neveket vert meg, mint Niki Lauda, Carlos Reutemann, Keke Rosberg, John Watson, Denny Hulme, Jody Scheckter, Jack Brabham, Klaus Ludwig, James Hunt, John Surtees, Phil Hill, Manfred Schurti, Stirling Moss, Alain Prost, Udo Schütz, Jacques Laffite, Hans Herrmann, Elio de Angelis és Alan Jones. Történetesen ez lett a 12 körös futam utáni végső sorrend is, de Ayrtonnal az élén.

    Most azonban az ötödik helyen végzett Watson autója lett eladó, mivel Sennáén érthető okokból ül a Mercedes-Benz. Spanyolországban adták fel a hirdetést a #9-es rajtszámú legendás autóra, amely a leírása szerint 28 ezer kilométert futott, az ára pedig jó 60 millió forintnyi. Ebben az árban pedig benne van az is, hogy a Daimler mérnökei változtattak némileg a mezőny autóin a gyárihoz képest. Rövidebb váltó, keményebb rugó és lengéscsillapító, sportkipufogó, szélesebb Pirelli gumik, kisebb kormánykerék, rejtett áramtalanító, bukókeret és tűzoltórendszer, és kész is a versenyautó.

    Érdemes megvizsgálni jobban a kesztyűtartó fedelét is az ajánlat képei között. 😉

    Még most is bombanő Ayrton Senna egykori, magyar származású szerelme!

     

     

     

     

  • Itt a TCR World Tour 2023-as versenynaptár: benne a Hungaroring!

    Itt a TCR World Tour 2023-as versenynaptár: benne a Hungaroring!

    A TCR World Tour első szezonjának első három futamát a TCR Europe-ral együtt rendezik meg, ami azt jelenti, hogy a szezonnyitót április 28-30-án a portugáliai Autódromo do Algarve versenypályán tartják.

    Paulo Ferreira, a TCR Europe promótere érthetően izgatott:

    „Igazán büszkék vagyunk erre a lehetőségre, hogy a kezdetektől fogva részesei lehetünk a globális túraautó-versenyzés új fejezetének. A TCR World Tour még inkább erősíteni fogja a TCR versenyzést azzal, hogy a világ különböző sorozatai közötti kapcsolatokat ápolja. Biztos vagyok benne, hogy a TCR Europe és az érdekelt felek remekül profitálnak majd ezen együttműködésből.”

    A második versenyhétvégét a belgiumi Spa-Francorchamps-ban rendezik május 26-28-án, a harmadik fordulónak pedig a Hungaroring ad otthont június 16-18-án. Marcello Lotti, a TCR jogtulajdonos WSC elnöke ennyit tett hozzá:

    „Nagyon örülünk a TCR Europe-pal kötött megállapodásnak, amely a WSC és Paulo Ferreira közötti hosszú távú együttműködést értékeli. A TCR Europe három versenyének a 2023-as TCR World Tourba való integrálását a Forma-1-es versenypályák vonzereje és az Európában található TCR-autók száma egyaránt eredményezte, ami ösztönözni fogja a tengerentúli versenyzők részvételét is. Valójában azt szeretnénk, ha a TCR World Tour jelentős hatást gyakorolna a túraautó-versenyzésre globálisan, és ebből a szempontból a korábban bejelentett Bathurst mellett három olyan ikonikus pálya, mint Algarve, Spa és a Hungaroring hozzáadása mutatja, hogy jó úton járunk. A TCR World Tour iránt óriási az érdeklődés a versenyzők részéről, akiknek a célja az, hogy feljebb lépjenek a TCR világranglistán és kvalifikálják magukat a TCR világdöntőre.”

    A tervek szerint összesen kilenc 2023-as TCR World Tour versenyhétvégét rendeznek meg, amelyek közül eddig négyet erősítettek meg, ha a korábban bejelentett bathursti fordulót is beleszámítjuk. A fennmaradó öt helyszínről nincs hivatalos megerősítés, azon kívül, hogy egy további forduló Ausztráliában, kettő Dél-Amerikában és egy Ázsiában lesz – amit Lotti az utazási korlátozások függvényében Makaónak jelölt ki.

    A TCR World Tour 2023-as tervezett versenynaptára
    2023. április 28-30. – Portimao – Portugália
    2023. május 26-28. – Spa – Belgium
    2023. június 16-18. – Hungaroring – Magyarország
    2023. augusztus – TBC – Dél-Amerika*
    2023. augusztus – TBC – Dél-Amerika*
    2023. november – Ausztrália*
    2023. november – Bathurst – Ausztrália**
    2023. november – Makaó – Kína*

    * = Meg nem erősített helyszín és időpont
    ** = Meg nem erősített időpont

    Michelisz kívánságát teljesíti a WTCR utódja?

     

  • Azcona szerint érdekes lesz a TCR World Tour és elmondta mit vár tőle

    Azcona szerint érdekes lesz a TCR World Tour és elmondta mit vár tőle

    A WTCR korszaka véget ért, a TCR World Tour 2023-tól veszi át a túraautós sorozat helyét.

    A BRC Racing Team versenyzője, Mikel Azcona, a WTCR-korszak utolsó bajnokaként nyitott arra, hogy csatlakozzon az új bajnoksághoz. Azcona úgy nyilatkozott erről a TouringCarTimes-nak, hogy a Hyundai Motorsport még nem jelentette be a TCR World Tourral kapcsolatos szándékait:

    „Az igazság az, hogy még nincs sok információnk volt arról, hogy milyen is lesz a TCR World Tour. A TCR World Tour formátuma érdekesnek tűnik, mivel a különféle bajnokságokból érkező versenyzők küzdhetnének majd velünk, akik a világkupán voltunk eddig, és én nagyon örülnék, ha ott lehetnék. Amennyiben a Hyundai Motorsport az idei év végén vagy a következő év elején úgy dönt, hogy elindul ebben a sorozatban, biztos vagyok benne, hogy ott leszek.”

    A WSC, a TCR jogtulajdonosaként, és a TCR World Tour promóterei a közelmúltban megerősítették az új bajnokság 2023-as versenynaptárának bizonyos részleteit, amelyben ausztráliai futamok is szerepelnek, amit Azcona üdvözölt. A spanyol lelkes:

    „Egyelőre igen jól néz ki, hiszen négy futamon mehetünk Európában, majd más kontinensekre is ellátogathatunk, ausztráliai és dél-amerikai versenyekkel, sőt, még egy makaói döntőről is beszélnek.

    „Összességében úgy gondolom, hogy ez közelebb kerül ahhoz, amit a versenyzők, a csapatok és a motorsport rajongói szeretnének, sok autóval zajló versenyekkel, és azzal a lehetőséggel, hogy 24-30 autó is részt vehet egy futamon, komoly harcban egymással. Nem akarunk tíz autóval zajló versenyeket látni, hanem sok autót akarunk a pályára, és igen versenyképes szinten.”

    Azcona: Ezért dolgoztam egész életemben! – de külön kiemeli Norbit is

  • Dobogóra állhatott Michelisz Norbert a WTCR utolsó hétvégéjén

    Dobogóra állhatott Michelisz Norbert a WTCR utolsó hétvégéjén

    Az első futamon Nathanaël Berthon bizonyult a leggyorsabbnak, míg a második versenyt Gilles Magnus nyerte.

    A délutáni megmérettetésen Berthon jól kapta el a rajtot, mögötte Michelisz Norbert és Tom Coronel sorakozott fel. Tassi Attilának viszont nem volt szerencséje, a zöld jelzésnél nem tudott azonnal indulni, mivel nem tudta sebességbe tenni autóját. Emiatt a bizonysági autó is a jeddah-i pályára látogatott.

    Az újraindítást követően Michelisz megközelítette az első helyen autózó Berthon, míg a Zengő Motorsportnál versenyző Rob Huff és Esteban Guerrieri vívott ádáz csatát a 9. helyért.

    Nicky Catsburg és Viktor Davidovskit is csatába bonyolódott, majd a 19. körben Nagy Dániel látogatott a boxba. Franco Girolami felzárkózott a Hyundai magyar versenyzőjére, ám végül nem sikerült megelőznie őt. A végén Girolami lelassut, így Coronel köszönte szépen és visszavette a harmadik helyet. Így az első versenyt Berthon nyerte Michelisz és Coronel előtt.

    Az első verseny végeredménye:
    1 Nathanaël Berthon
    Audi
    2 Michelisz Norbert Hyundai +1.869
    3 Tom Coronel
    Audi
    +4.573
    4 Franco Girolami
    Audi
    +5.758
    5 Gilles Magnus
    Audi
    +9.430
    6 Mikel Azcona
    Hyundai
    +10.054
    7 Nicky Catsburg Hyundai +15.311
    8 Viktor Davidovski
    Audi
    +15.616
    9 Robert Huff
    Cupra
    +16.576
    10 Néstor Girolami
    Honda
    +28.840

     

    A második futamon Gilles Magnus ért be elsőként a célba, a második helyet Viktor Davidovski szerezte meg, míg a harmadik Mikel Azcona lett.

    A rajtot Tassi Attila kapta el a legjobban Esteban Guerrieri és Nicky Catsburg előtt. Az argentin versenyző próbált a második körben előzni, ám a kísérletnek megforgás lett a vége. Egy körrel később  Girolami próbált előrébb kerülni, ám a manőver következtében magával vitte Tassit és Nicky Catsburg is, így a boxba kellett látogatniuk. Így került Magnus az élre, és az első helyet már nem is adta oda másnak a verseny végéig.

    A 15. körben Berthon és Huff kakaskodott. A francia pilóta vesztett jobban a párharcban, ugyanis ő nem tudta tovább folytatni a versenyt. A futam végül a biztonsági autó mögött ért véget.

    A második futam végeredménye:
    1 Gilles Magnus
    Audi
    2 Viktor Davidovski
    Audi
    +0.464
    3 Mikel Azcona Hyundai +0.932
    4 Michelisz Norbert
    Hyundai
    +1.314
    5 Robert Huff
    Cupra
    +1.570
    6 Tom Coronel
    Audi
    +1.788
    7 Nagy Dániel
    Cupra
    +2.217
    8 Néstor Girolami Honda +3.030
    9 Tiago Monteiro
    Honda
    +3.621
    10 Ahned Khaled Binkhanen
    Audi
    +5.057
  • Azcona: Ezért dolgoztam egész életemben! – de külön kiemeli Norbit is

    Azcona: Ezért dolgoztam egész életemben! – de külön kiemeli Norbit is

    A BRC Racing Team versenyzője, Mikel Azcona megszerezte első – és várhatóan az egyetlen – FIA WTCR versenyzői bajnoki címét a sorozat utolsó fordulójának az időmérőjén, Jeddah-ban.

    A széria negyedik szezonjában, és a Hyundai színeiben először versenyző spanyol élete legfontosabb eredménye után feldobva nyilatkozott, miután még a verseny kezdete előtt megszerezte a kupát. Azcona a harmadik helyre kvalifikálta magát a vasárnapi nyitófutamra, de bajnokká avatták, mivel fő riválisa, Néstor Girolami nem tudott továbbjutni a Q3-ba. Így nyilatkozott ezt követően a Hyundai pilóta:

    „Őszintén szólva ez olyasmi, amin már régóta dolgoztam, gyakorlatilag az eddigi életem alatt. Köszönetet kell mondanom anyunak és apunak, a családomnak, a barátnőmnek, mindenkinek, aki folyamatosan támogat, ami rengeteg embert jelent.”

    Azcona szülőfaluja külön vetítést szervezett a faluházban már az időmérőre, amiről így vélekedett:

    „Biztos vagyok benne, hogy jelenleg a falumban figyelnek, nem olyan sokan, mivel csak 2000-en vagyunk. De az biztos, hogy most követik az eseményeket.”

    A 2022-es bajnok a csapattársait és a szerelőit is dicsérte, akiknek köszöni a támogatást és a felkészülést, hogy első szezonjában a BRC-vel és a Hyundaijal megnyerje a bajnoki címet:

    „Az első pillanattól kezdve, hogy beléptem a csapatba, nagyon jó fogadtatásban volt részem, az első naptól kezdve Norbival, mindenkivel az alakulatnál, a szerelőimmel, mindenkivel. Amennyiben jó emberek mellett vagy, akkor jó dolgok történnek. Köszönettel tartozom mindenkinek az istállónál a munkájukért, nemcsak a versenyhétvégéken, hanem hétfőtől hétfőig. Norbinak is külön köszönetet kell mondanom a nagyszerű szezonért, ahogyan együtt dolgoztunk. Fantasztikus csapattárs és kiváló barát volt. Hihetetlen, hogy ilyen ember van melletted. Azt mondanám, ha ilyen emberek között vagy, akkor jó dolgok jönnek, és ez a trófea nekik is köszönhető. Tehát köszönöm a Hyundai Motorsportnak és a BRC-nek, most pedig világkupa győztes vagyok, és ez fantasztikus érzés.”

    Azcona kényelmes, 60 pontos előnnyel érkezett Jeddah-ba Girolami előtt, és még 65 pont volt elérhető, de ez nem könnyítette meg a Hyundai versenyzőjének a feladatát:

    „Még 60 pont különbséggel is nyilvánvalóan ideges vagy, mert a világ legjobbjai között nem akarsz második lenni. Versenyzőként nyerni akarsz, és akarod ezt az eredményt. Még ha ilyen jó is volt az előnyöm, egy kicsit aggódtam.”

    A spanyol örült annak is, hogy a WTCR-korszak utolsó bajnoka lett, mielőtt a verseny átáll a TCR World Tourra:

    „A WTCR utolsó évében és idényében, megnyerni a bajnokságot hihetetlen. Meglátjuk, mit hoz a jövő, de egyelőre megpróbálom élvezni valószínűleg a következő egy hónapot.”

    Azcona már 305 ponttal rendelkezik, 68 ponttal áll Girolami, és 95 ponttal Berthon előtt.

    Michelisz kívánságát teljesíti a WTCR utódja?

  • Némileg érthetetlen, hogy mi történik a Zengő Motorsportnál, de örülünk neki

    Némileg érthetetlen, hogy mi történik a Zengő Motorsportnál, de örülünk neki

    Rob Huff visszatér a Zengő Motorsporttal a hétvégi, szaúd-arábiai FIA Túraautó Világkupa szezonzárójára.

    A 2012-es világbajnok visszalépett az utolsó előtti, bahreini fordulótól, „a Zengő Motorsport csapatán belül fennálló nehézségekre” hivatkozva. Helyette Huff elindult a TCR Asia utolsó előtti, makaói fordulóján az MG-vel a Bahrein utáni hétvégén, és a két versenyből egyet meg is nyert.

    Huff a hétvégi futamokon Boldizs Bence helyére kerül, aki az előző versenyhétvégén őt helyettesítette.

    A Zengő Motorsport részéről egyelőre nincs hivatalos információ arról, hogy mi az oka Huff visszatérésének. *
    * Illetve most már de, hivatalos!

    Michelisz nyerte a főfutamot Sakhirban, de Azcona közelebb a bajnoki címhez

  • Már gyártják a Toyota Corolla TCR ügyfélautókat!

    Már gyártják a Toyota Corolla TCR ügyfélautókat!

    A Toyota Gazoo Racing Argentina megkezdte az új Toyota Corolla TCR első ügyfélautóinak a gyártását, miután az első autóval sikeresen debütált a dél-amerikai TCR sorozatban.

    Az autók gyártása az argentínai Záratéban zajlik, a Toyota közúti autógyártó üzemei mellett. Ott olyan modelleket is gyártanak, mint a Hilux és az SW4. A Motor1.com-nak Juan Pablo Grano, a Toyota Gazoo Racing Argentina ügyvezetője így nyilatkozott:

    „Világszinten a Toyota nagyon erősen elkötelezett a motorsportok iránt. Mindenki ismeri az autóinkat és a Dakar-ralin, a hosszútávú-világbajnokságon (WEC) és a rali vébén (WRC) elért eredményeinket. De ezek olyan versenyautók, amelyek a Toyota hivatalos csapatainál futnak. Most a globális vezérigazgatónk, Akio Toyoda üzenete az volt, hogy bátorítson minket arra, hogy olyan versenyautókat fejlesszünk és gyártsunk, amelyekkel privát istállók is versenyezhetnek. Az elképzelés az, hogy Toyota Gazoo Racing autók legyenek egyre több kategóriában és helyi bajnokságban.”

    A Toyota Gazoo Racing Argentina évente tíz autó gyártását tervezi, az első hat autót a TCR Dél-Amerika és a TCR Brazíliának szánják, és még márciusig el kell készülniük. Erről ennyit mondott Grano:

    „Az első hat autót még március előtt leszállítjuk, hogy elkezdhessék a szezont, míg a másik négy június körül lesz készen.”

    Az új autókat megrendelő csapatok kilétét később jelentik majd bem ezért így fogalmaz az ügyvezető:

    „Erről nem tudunk beszámolni, mert ez a szerződött csapatok felelőssége lesz. Ismertté majd a 2023-as szezon kezdetének közeledtével válik. Annyit azonban elárulhatunk, hogy több olyan magáncsapat is van, amely eddig Európából importált TCR-autókkal versenyeztek, és most átállnak az általunk gyártott Corolla TCR-re, figyelembe véve a tesztelési szakaszban elért jó eredményeinket. Kétségtelenül azon csapatok élveznek majd elsőbbséget, amelyek már versenyeztek a kategóriában, mert ők már rendelkeznek TCR-tapasztalatokkal.”

    Az első Toyota Corolla TCR sikeresen mutatkozott be a TCR Dél-Amerikában, szeptemberben Buenos Airesben megszerezte első pole pozícióját és győzelmét.

    A Toyota Corolla TCR ára a TCR-szabályzatban meghatározott maximális, 148.000 euró.

    A Toyota és a FIAT is közelebb került a TCR homologizációhoz

     

  • Michelisz nyerte a főfutamot Sakhirban, de Azcona közelebb a bajnoki címhez

    Michelisz nyerte a főfutamot Sakhirban, de Azcona közelebb a bajnoki címhez

    A BRC Racing Team versenyzője, Michelisz Norbert megszerezte első győzelmét a 2022-es FIA WTCR szezonban a hétvégi bahreini Sakhir főfutamán. Csapattársa, Mikel Azcona a negyedik helyen haladt át a célvonalon, ezzel pedig 60 pontra növelte előnyét a bajnokságban.

    A Comtoyou Racing versenyzői, Mehdi Bennani és Franco Girolami osztoztak a fordított rajtrács első során, míg a Zengő Motorsport Cuprái megismételte a pénteki akciójukat, amikor a felvezető kör végén a boxutcába mentek, hogy elkerülje a rajtbaleseteket.

    A rajtot követően Bennani állt az élre, de Esteban Guerrieri (Münnich Motorsport) az első kanyar külső oldalán megelőzte az első helyért. A Comtoyou versenyzője, Gilles Magnus a 4-es kanyarban egy lehetetlen húzással próbálkozott belülről, Bennaninak ütközött, és közben Franco Girolamit is „begyűjtötte”. A belga pilóta a baleset miatt feladta a versenyt.

    Michelisz Norbert és Nicky Catsburg Hyundai-jai az ütközés után a második és a harmadik helyet szerezték meg a Comtoyou versenyzője, Nathanäel Berthon, a Münnich Motorsport pilótája, Néstor Girolami és a bajnokságot vezető Azcona előtt.

    Azcona a harmadik körben az 1-es kanyarban megtámadta Girolamit, de az argentin meg tudta védeni az ötödik helyét. A spanyol a következő körben megismételte a támadást, és az egyenesben megelőzte, de Girolami visszatért. Mindketten fél körön keresztül egymás mellett haladtak, így Tom Coronel felzárkózott a párosra.

    Michelisz az ötödik körben megelőzte Guerrierit az élen, miközben Girolami tűz alá került Coroneltől, aki a hatodik helyet is átvette az argentin pilótától. Hátrébb Franco Girolami megelőzte Bennanit a nyolcadik pozícióért. Berthon öt másodperces időbüntetést kapott, mert a pályán kívül szerzett pozíciót. Franco Girolami a nyolcadik körben megelőzte testvérét, Néstort a hetedik helyért.

    Azcona a tízedik körben utolérte Berthont, miközben Néstor Girolami kezdett szenvedni Bennani támadásaitól. A marokkói az utolsó körben az 1-es kanyarban megpróbálkozott a külső íven, de az argentin védekezett, így mindketten egymás mellett haladtak a kör nagy részében.

    Michelisz megszerezte a szezonja első győzelmét Guerrieri előtt, a harmadik helyen Catsburg végzett. Azcona lett a negyedik, őt követte Berthon, aki az időbüntetése miatt az ötödik helyen végzett. Coronel lett a hatodik, Franco Girolami, Bennani, Néstor Girolami és Nagy Dániel (Zengő Motorsport) előtt, akik az első tízben végeztek. A futam után így nyilatkozott Norbi:

    „Kicsit nehéz dolgom volt a rajtnál, volt némi kánikula, és ott megelőztem pár embert. Az autóm ma tökéletes volt, tehát nagyon elégedett vagyok, köszönöm mindenkinek a csapatnál.”

    A sakhiri versenyek után Azcona 297 ponttal vezeti a bajnokságot, 60 ponttal Girolami előtt. Az FIA WTCR utolsó fordulóját a szaúd-arábiai Jeddah-ban rendezik november 25-27-én.

    Jó rajt után Michelisz a dobogón Bahreinben