Kategória: Touring Car

  • Nem is annyira meglepő, hogy a Red Bull kiszáll!

    Nem is annyira meglepő, hogy a Red Bull kiszáll!

    Az Red Bull osztrák központjában úgy döntöttek, hogy 2023-ban lehúzzák a rolót, így az energiaital-óriás mindössze két szezon után befejezi csapattulajdonosként való részvételét a DTM-ben.

    A Red Bull korábban zöld utat adott a DTM-ben való folytatásra vonatkozó terveinek, amelyek szerint az AF Corse 2023-ban két új Ferrari 296 GT3-mal indultak volna. A DTM azonban a tél folyamán meglepetésszerű tulajdonosváltáson ment át. Gerhard Berger eladta a promóciós jogokat a német ADAC-nak, ami a Red Bullnál is változást hozott.

    A projekt leállításáról szóló döntés nem igazán meglepő. Berger, akinek központi szerepe volt abban, hogy a Red Bull 2021-ben visszatérjen a DTM-be, a jövő évtől nem kap szerepet a széria irányításában. Berger hosszú, több évtizedes kapcsolatot ápol az energiaitalos céggel, sőt, ő volt az első sportoló, akit a márka támogatott 1989-ben. Emellett 2006-08 között társtulajdonosa volt az akkor még Toro Rosso néven futó Forma-1-es istállónak.

    Az osztrák egy korábbi interjúban még arra is utalt, hogy a DTM tulajdonosi és menedzseri pozíciójából való távozása a Red Bull DTM-ben való megjelenésének a végét jelentheti:

    „A Red Bull a majdnem negyvenéves partnerségen keresztül nagyon is kötődik hozzám, mint személyhez. Ezért lehet, hogy új helyzet lesz, de z a döntés most már rajtuk múlik.”

    A Red Bull kiszállása azt jelenti, hogy az AF Corse jövőre nem folytatja a DTM-ben. A projektet az energiaital-gyártó finanszírozta, ahová versenyzőket is adott. Nick Cassidy és Felipe Fraga így nem valószínű, hogy visszatér a DTM-be egy újabb szezonra.

    Cassidy már biztos szerződést kötött az Envisionnel a Formula E-re. A Supercarsban jó csapatnak számító Triple Eight Race Engineeringgel pedig egy Bathurst enduro versennyel is szóra hozták. Az sem kizárt, hogy visszatér az FIA World Endurance Championshipbe a GTE AM-be, ugyanúgy az AF Corse csapattal. A ran.de-nek ennyit mondott:

    „Szívesen versenyeznék a DTM-ben, ha erre lenne mód. Kiválóan éreztem magam ott, és erőt gyűjtöttem, de nem hiszem, hogy ez jövőre lehetséges lesz.”

    Fraga ezzel szemben visszatér a brazil stock car szériába a Blue Stock csapatnál. Az a célja, hogy a 2016-ban szerzett bajnoki címét tovább gyarapítsa. Reménykedett abban, hogy helyet kap az IMSA WeatherTech SportsCar Championshipben. Az elmúlt hónapokban a címvédő Meyer Shank Racing csapatnál tesztelt, de az alakulat Acura ARX-06-osában Tom Blomqvist mellett végül Colin Braun kapta meg a helyet.

    Berger lesz az Audi Laudája?

  • Mégsem lesz még TCR hibrid rendszer jövőre

    Mégsem lesz még TCR hibrid rendszer jövőre

    A WSC Group hivatalossá tette, hogy a TCR hibrid rendszer bevezetését 2024-ig elhalasztották, aminek okaként a „túraautó-világbajnokság formátumának megváltozását” jelölték meg.

    Marcello Lotti, a WSC elnöke ennyit mondott röviden:

    „Ezt a döntést a túraautó-világkupa formátumának megváltozása után megnyílt új eseménysorozat diktálta.”

    A WSC szerint a hibridek jövő évi fokozatos bevezetése akadályozná a TCR World Tourt, amely 2023-ra veszi át a megszűnt FIA WTCR helyét, és annak rangsorolási rendszerét. Így folytatta ezért Lotti:

    „A TCR World Ranking bevezetése, amely a TCR World Tour bevezetését eredményezte, azt tanácsolta nekünk, hogy gondoljuk át a hibrid rendszer alkalmazását. Ez gyakorlatilag kizárta volna, hogy a hibrid rendszer nélküli autókkal rendelkező nemzeti bajnokságok versenyzői a TCR World Tour törzstagjaival egyenlő feltételek mellett versenyezzenek. Elmagyaráztuk a helyzetet azoknak a promótereknek, akik a jövő évtől szerették volna bevezetni a hibrid rendszert, de közöltük velük, hogy kérésük 2024-ben teljesülni fog.”

    A hibrid rendszert (HTCR) a Romeo Ferraris 2022 teljes évében tesztelte az egyik Alfa Romeo Giulietta TCR-rel.

    A Romeo Ferraris elhagyhatja a WTCR-t az ETCR kedvéért

  • Valentino Rossi helyet kapott a BMW gyári csapatánál

    Valentino Rossi helyet kapott a BMW gyári csapatánál

    A MotoGP élő legendája, Valentino Rossi a családi feladatai mellett a BMW gyári csapatnál is szerepelni fog a WRT-nél a GT World Challenge Europe-ban.

    A kilencszeres világbajnok már az idei szezonban is kipróbálhatta magát a sorozatban a WRT csapatával különböző hosszú távú és sprintversenyeken is egyaránt. A WRT csapata azonban 2023-ban már nem az Audi, hanem a BMW oldalán fog majd versenyezni és az istálló már azt is bejelentette, hogy Rossi is ott lesz majd a pilótáik között a Dubai-i 24 órás verseny folyamán.

    Ez azonban még nem minden az olasz legenda számára, ugyanis a német márka bejelentésében az is benne van, hogy Rossi a jövőben akár a különböző kategóriákban használt M-es autóikat is tesztelheti majd. Ebből pedig az szűrhető le, hogy Rossi az IMSA-ba is belekóstolhat majd idővel, ahol a BMW M Hybrid V8-as LMDh autójának volánja mögött bizonyíthatja tehetségét.

    „Nagyon örülök, hogy csatlakozhattam a BMW versenyzői programjához, ez egy remek lehetőség a számomra” – nyilatkozta Rossi, aki a tavalyi szezon végén vonult vissza a MotoGP-ből. – Tavaly kezdtem el csak igazán komolyan foglalkozni a versenyzéssel a WRT csapatával, és nagyon örülök, hogy a BMW M Motorsport lesz az új partnerük.”

    „Már kétszer is volt lehetőségem tesztelni a BMW M4 GT3-at és mindkét teszt során nagyon jól éreztem magam az autóban ülve. Szerintem versenyképesek lehetünk a következő szezonban. A BMW M Motorsportnak köszönhetően 2 olyan rutinos versenyző mellett versenyezhetek majd, mint Augusto Farfus és Maxime Martin. Sokat kell még tanulnom, de remélem, hogy ez menni fog a számomra és sikeresek leszünk majd.”

    A müncheni márka motorsport főnöke, Andreas Roos „élő legendának” nevezte Rossit a 2 keréken elért sikerei miatt, de szerinte „már 4 keréken is bizonyította a nagyszerű versenyzői képességeit”.

  • Verstappen szívesen kalandozna, de nem tud

    Verstappen szívesen kalandozna, de nem tud

    Max Verstappen fantáziáját nagyon mozgatja a Le Mans-i 24 órás verseny, ám a hosszú versenynaptár miatt nincs lehetősége kipróbálnia magát más kategóriákban.

    A holland pilóta nem csak a Forma-1-ért rajong, a legendás Le Mans-i verseny és az amerikai Daytona futam is a tervei között szerepel. Mindemellett az online világban is megméretetti magát a Team Redline oldalán. Ám számításait az egyre bővülő versenynaptár egyelőre keresztülhúzza.

    A tervek szerint jövőre 24 állomása lesz a szezonnak, bár a Kínai Nagydíj helyére még nem jelentettek be új versenyt. Így Verstappennek egyre kevesebb ideje marad az egyéb tervei megvalósítására.

    „Vonz a Le Mans és a Daytona, valamikor jó lenne megcsinálni. Ám a Forma-1-ben 23 futam van, és a Le Mans-i 24 órás verseny mindig versenyhétvégére esik. A mostani terveim között az szerepel, hogy négy napot otthon legyek, mivel nagyon sokat vagyunk úton. Már nagyon várom ezt az időszakot.” nyilatkozta Verstappen.

  • Verstappen két-három éven belül már az F1-en kívül versenyezne

    Verstappen két-három éven belül már az F1-en kívül versenyezne

    Az idén kétszeres világbajnokká váló Max Verstappen szerződése 2028-ig szól a Red Bull Racinggel, azonban a holland kifejezte érdeklődését más szériák, de különösen az endurance versenyzés irányába.

    Verstappen két-három éven belül kipróbálná magát a hosszútávú versenyzésben is, édesapja, Jos oldalán.

    A Red Bull versenyzője szerződése lejártakor 31 éves lesz, viszont ahogy már többször, most is hangsúlyozta, hogy nem lesz már ott a Forma-1-ben annyi idősen, mint például Alonso.

    „A Forma-1-ben biztosan nem, valahol máshol, ki tudja” – idézi a Viaplay a hollandot. „De valamikor mindenképpen szeretnék endurance versenyen indulni. Talán még néhány év, mondjuk két-három év, mielőtt ezt megtenném.”

    Verstappen persze nem véletlenül sürgeti ennyire a dolgot, ugyanis az édesapja mellett versenyezne nagyon szívesen: „Kezd túl öreg lenni, és én vele akarom csinálni!”

    Verstappent lenyűgözi Alonso

    Habár Verstappen nem tervez túl sokáig versenyezni, azt egészen lenyűgözőnek tartja, hogy Alonso még a 40-es éveiben is ilyen motivált.

    „Még mindig gyors és még mindig motivált” – magyarázta Verstappen. „Minden alkalommal, amikor beszélgetek vele, olyan, mintha egy 30 éves emberrel beszélgetnék, aki még mindig a karrierje közepén jár. Imádja. Ezért csinálja.”

    Alonso egyébként már kipróbálta magát az endurance versenyzésben, sőt szép sikereket is elért. Megnyerte a Daytona 24-órásat, illetve Le Mans-ban is kétszer állhatott a dobogó tetején. Mivel nagyon tisztelik egymást Verstappennel, Alonso még azt is felajánlotta nemrégiben, hogy egyszer elindulhatnának egy csapatban a Le Mans-i versenyen.

    Verstappen: Akkor sem használok többé p*ncipárnát

  • Az orosz Nikita Mazepin jövőre újra pályára lép

    Az orosz Nikita Mazepin jövőre újra pályára lép

    A hírek szerint Nikita Mazepin arra készül, hogy februárban visszatér a pályaautózáshoz.

    Az orosz, akit a Haas az ukrajnai konfliktus és Putyin-közeli édesapja valamint szponzora miatt tett ki a csapatból, novemberben kategóriagyőzelmet aratott az orosz Silk Way Rally-n.

    Az Endurance-Info szerint a 23 éves versenyző februárban visszatér az aszfaltra és az Asian Le Mans Series bajnokságban versenyez majd. Mazepin a hírek szerint az új 99 Racinghez csatlakozik a februári két endurance versenyen: az első Dubajban, a második Abu Dhabiban lesz.

    Mazepin egyelőre nem erősítette meg a hírt.

    „Azt tervezem, hogy Oroszországon kívül egy új szakágban fogok versenyezni” – mondta korábban a Championatnak.

    „Remélem, hogy januárban lehet majd erről konkrétabban beszélni”.

    Azt azinban cáfolta, hogy a következő vállalása a Dakar-rali lenne.

    „Túl nehéz” – mondta. „Rengeteg probléma van ott, és egyszerűen nincs értelme mindet felsorolni”.

    A 23 éves versenyző továbbra sem zárja ki egy esetleges Forma-1-es visszatérés lehetőségét.

    „Az volt a tervem, hogy idén jobban teljesítek, mint Mick (Schumacher)” – mondta Mazepin. „De igazán nem szeretem ezeket a beszélgetéseket, amikor feltételezett dolgokról kell beszélni.”

    „De ha megnézzük a barcelonai tesztelés utolsó napját, az utolsó napomat a Forma-1-ben, gyorsabb voltam nála. Vajon ez az egész szezonban működött volna?”

    „Remélem, hogy a jövőben mindent a helyére tudok tenni” – tette hozzá.

    Mazepin közölte Vettelékkel, hogyan válnak majd depresszióssá

  • Katar már a foci „világközpontja”, a következő cél a motorsport

    Katar már a foci „világközpontja”, a következő cél a motorsport

    Katar ad majd otthont egy hatórás hosszútávú futamnak, amely megnyitja a 2024-es szezont az Endurance Világbajnokság (WEC) szezonjában. 

    „A 2024-es szezont itt, Katarban nyitjuk meg. Ez egy hatórás formátum lesz” – mondta Frederic Lequien, a Le Mans Endurance Management vezérigazgatója.

    A verseny pontos időpontját azonban még nem határozták meg.

    A WEC-es megállapodás tovább bővítíi Öböl menti arab állam szerepét a nemzetközi porondon, beleértve a motorsportot, hiszen Katar 2023-tól kezdődően 10 éven át évente rendez majd Forma-1-es futamot.

    Katar azt reméli, hogy a december 18-án záruló labdarúgó-világbajnokság után így még tovább bővítheti a sportturisztikai rendezvények kínálatát.

    „Mi vagyunk a labdarúgás világközpontja. Biztosítani akarjuk az itteni kollégáinkat, hogy az autósportban is mi leszünk az első számúak” – mondta Akbar Al Baker, a Qatar Airways és a Qatar Tourism vezérigazgatója.

    Katar azt tervezi, hogy „modernizálja” a Losail pályát, ahol a hatórás hosszú távú versenyre is sor kerül majd.

    Wolff: A közösségi médiában nem lehet elrejteni a Közel-Kelet problémáit

  • Elkészült a JAS Motorsport a 2023-as Honda Civic Type R TCR-rel

    Elkészült a JAS Motorsport a 2023-as Honda Civic Type R TCR-rel

    A JAS Motorsport bemutatta az új Honda Civic Type R TCR-t, amelynek az alapja az FL5 Type R szériamodell.

    Mads Fischer, a cég projektvezetője így nyilatkozott:

    „Örömmel és izgatottan mutatjuk be a vadonatúj Honda Civic Type R TCR-t, amelyet a JAS Motorsport tervezett és épített az Arlunóban található speciális létesítményünkben. A legőszintébb köszönetünket fejezzük ki a Hondának, amiért nem csak továbbra is áldását adta erre a projektre, hanem mert a TCR programon keresztül megújult az ügyfélprogramok iránti elkötelezettségük világszerte, amelynek a középpontjában vagyunk hihetetlenül büszkén. Az új Type R TCR komoly fejlesztéseket tartalmaz a futómű, a motor, a felfüggesztés és a fékrendszer terén. Az NSX GT3 és a Civic Type R TCR ügyfél-programok során szerzett széleskörű tudásunkat pedig felhasználtuk az eddigi legbiztonságosabb és legvezetőbarátabb pilótafülkénk megalkotásához.”

    A JAS Motorsport december 5-én az olaszországi Cervesinában, a Circuit Tazio Nuvolari pályán hajtotta végre az első tesztjét az új modellel, Néstor Girolamival a volánnál.

    Az új modell a Honda Civic harmadik TCR-változata. Az első generáció (FK2) 2015-ben mutatkozott be, a második (FK8) pedig 2017 közepén. A legújabb Honda kiszállítása a vásárlóknak 2023 áprilisában kezdődik.

    57 éve ezen a napon nyert a Honda, és ezzel rögtön egy halom rekordot állított fel

  • Visszatér Európába Grosjean, és 2024-től ebben a szériában fog versenyezni

    Visszatér Európába Grosjean, és 2024-től ebben a szériában fog versenyezni

    A korábbi Forma-1-es versenyző Romain Grosjean 2024-től a Lamborghini új LMDh prototípusával fog versenyezni.

    A 179 F1-es indulással rendelkező veterán jövőre csatlakozik az olasz gyártó szerződtetett pilótáinak sorához. Kulcsszerepet játszik majd az FIA World Endurance Championship és az IMSA WeatherTech SportsCar Championship versenyautójuk fejlesztésében. Ugyanakkor a gyári Iron Lynx csapattal egy nem teljes szezonos GT-versenyprogramot is vállal. Grosjean az LMDh tesztelése és egyéb szerepek mellett 2023-ban egy Iron Lynx Lamborghini Huracan GTE EVO2 volánja mögött lesz, és egy újabb IndyCar-szezont fog eltölteni az Andretti Autosporttal.

    A francia, aki Mirko Bortolotti és Andrea Caldarelli után a Lambo LMDh program harmadik bejelentett pilótája, 2024-ben versenyülést kap az LMDh-ban. Ekkor az Iron Lynx a testvércsapattal, a Prema Engineeringgel közösen a WEC-ben és az IMSA-ban is indít egyet-egyet az új autók között.

    Romain Grosjean
    Fotó: Michele Riccomini/Lamborghini Media

    Lamborghinivel és az Iron Lynxszel debütál az a jövő hónapban megrendezésre kerülő Rolex 24 at Daytona IMSA sorozat nyitóversenyén. Itt Bortolottival és Caldarellivel osztozik a GT Daytona Pro osztályban. Várhatóan márciusban a Sebring 12 órás és októberben a Road Atlanta-i Petit Le Mans versenyen is indul a csapattal.

    A Lamborghini még nem árulta el, hogy Grosjean a WEC-ben vagy az IMSA-ban, esetleg mindkettőben fog-e versenyezni az LMDh-ban. Grosjean a Motorsport.com-nak ennyit árult el a jövőbeni terveiről:

    „Számomra hihetetlen, hogy a Lamborghinit képviselhetem, különösen most, hogy az endurance egy olyan kategóriává vált, ahol ennyi gyártó van. A tárgyalás, ami miatt aláírtam a Lamborghinivel, igen gyors volt: egy telefonhívás Giorgio Sannával, a Lamborghini Squadra Corse vezetőjével, két-három e-mail, és máris elégedettek voltunk, és mindenben megegyeztünk. Mivel a Lamborghini egy ennyire sikeres márka, remélem, hogy a jövőben jól fogunk teljesíteni.”

    Romain Grosjean
    Fotó: Michele Riccomini/Lamborghini Media

    Sanna úgy jellemezte Grosjeant, mint „egy olyan pilóta, aki hatalmas tapasztalattal rendelkezik a különböző kategóriákban”. Kifejtette, hogy az új szerződtetettje „nagy értéket fog hozzáadni a GT3-as programunkhoz, de ami még fontosabb, az LMDh autónk fejlesztéséhez”. Grosjean kifejtette, hogy az észak-amerikai GT-program segít neki felkészülni a két év múlva kezdődő LMDh versenyzésre. Grosjean, aki 2010-ben egy Matech Ford GT1-essel versenyzett egy rövid szezont a FIA GT1 világbajnokság versenyein és a Le Mans-i 24 óráson, így fogalmazott:

    „A Huracannal szerzett tapasztalatok arra fognak szolgálni, hogy jártasságot szerezzek és megértsem az Egyesült Államokban az endurance-t. Ismerem Le Mans-t, ismerem Spát, de nem ismerem Daytonát, Sebringet és a Petit Le Mans-t. Fontos lesz így kezdeni, hogy felépítsem a kapcsolatot az alakulattal és a csapattársaimmal.”

    A Ligier Automotive-val közösen fejlesztett Lamborghini LMDh jövő tavasszal debütál.

    Az Iron Lynx jövő évi GT-programja a Huracannal a négy IMSA hosszútávú versenyt foglalja magában Daytonában, Sebringben, Watkins Glenben és Road Atlantában, valamint egy próbát a GT World Challenge Europe Endurance Cupban.

    Grosjean szerint röhej az, amit az FIA művel

     

  • Ricciardo talán egy versenyre mondana igent jövőre

    Ricciardo talán egy versenyre mondana igent jövőre

    A jövő évet kihagyó Daniel Ricciardo már hangsúlyozta, hogy a 2023-as évét egy kicsit nagyobb távolságban töltené a Forma-1-től, hiába írt alá a Red Bullhoz tartalékpilótának.

    Mindazonáltal még ha ő is lenne a kézenfekvő választás, ha Verstappent vagy Pérezt helyettesíteni kéne, akkor sem lesz ott az ausztrál minden hétvégén. A fő célja ugyanis Ricciardónak a pihenés és a feltöltődés, 11 teljes Forma-1-es szezont követően.

    Habár tudja, hogy a 2024-es visszatérés reményében nem engedheti el teljesen magát, mégsem érdeklődik más szériák iránt. Az IndyCart már azért kizárta, mert nincs oda az oválon való versenyzésért, de más szériák sem vonzzák túlzottan. Amikor azonban az Auto Motor und Sport a WEC-ben való részvételről kérdezte, így válaszolt: „Egy olyan verseny, mint Le Mans, érdekes lehet. De nem akarnám az egész sorozatot. Ez ugyanaz az élet lenne, mint most, csak más autókkal. Szükségem van egy kis pihenésre. Nem tudok semmit sem tervezni, új élményekben lesz részem. Ez az, ami engem izgat. És figyelni fogom, hogy van-e lehetőségem 2024-ben visszatérni. Ha lesz, akkor a lehető legjobban fel akarok készülni. Félig a felszínen maradok. Egy egész év semmittevés nem lenne jó terv.”

    Ricciardo tehát a Le Mans-i 24 órásra talán igent mondana, ami egyébként nem ütközik Forma-1-es hétvégével sem, tehát feltehetően a Red Bullnál sem akadna feladata.

    Ricciardo boldog, hogy még mindig értékelik a topcsapatok