Kategória: Touring Car

  • Ez a drámai látvány fojtotta a szót Russellbe

    Ez a drámai látvány fojtotta a szót Russellbe

    Épp interjút adott a Sky Sportsnak az Ausztrál Nagydíj időmérője után, amikor észrevette a kivetítőn, hogy az egyik autó kigyulladt az egyik betétfutamon.

    A helyi, V8-as motorral felszerelt túraautó-bajnokság, a Supercars futama indult el a Forma-1 kvalifikációja után, és az első kör végén az egyik pilóta, James Courtney autóján kigyulladt a bal első kerék. A lángok elég nagyra csaptak, a füst is jelentős volt, a versenyző azonban visszagurult a garázshoz, ahol a szerelőknek sikerült megfékezni a tüzet.

    Miután Russell konstatálta, hogy Courtney épségben kiszáll az autóból, folytatta az interjúját. A Mercedest előzetesen csak az 5-8. hely környékére várta, de Max Verstappenen kívül mindenkit megelőzött, tőle is alig 2 tizedmásodperccel kapott ki. Ennek ellenére már a hivatalos közvetítésben leadott interjúban jelezte, hogy nem elégedett.

    „Őszinte leszek, kicsit csalódott vagyok, amiért nem szereztük meg a pole pozíciót. Ilyen gyorsan változnak az elvárások ebben a sportban, hiszen tegnap még boldogok lettünk volna a legjobb négy-ötbe kerüléssel” – mondta a brit pilóta.

    A Sky-nak később hozzátette, hogy „feléledt az autó, a gumik a megfelelő tartományban voltak”, mindent kihoztak a felszerelésből. Ezt annak tulajdonította, hogy javítottak a beállításokon. A futamon ugyanakkor arra számít, hogy Verstappen erősebb tempót fog diktálni és növeli az előnyét.

  • Bottas brutálisan meghajtotta a V8-as Supercart (videó)

    Bottas brutálisan meghajtotta a V8-as Supercart (videó)

    Valtteri Bottas egy Alfa Romeót és egy V8-as Supercart is meghajtott az Adelaide-i Motorsportfesztiválon, egy héttel az F1-es Ausztrál Nagydíj előtt.

    A hétvégén 2018 óta először rendezték meg az Adelaide-i Motorsportfesztivált, amelynek lényege hasonló, mint az ebben a kategóriában a legismertebb goodwoodi esemény, vagyis történelmi autókat vittek pályára. Az esemény kapóra jött Valtteri Bottasnak, hiszen ezen a héten lesz a Forma-1-es Ausztrál Nagydíj, így könnyen be tudta iktatni a szereplést.

    A finn pilóta először a csapatának megfelelően egy Alfa Romeót, egészen pontosan egy A-csoportos GTV túraautót hajtott meg, és nem különösebben zavartatta magát az esős időjárás miatt. Miután kiszállt, találkozott az egykor szintén a Forma-1-ben versenyző Stefan Johanssonnal, majd a nagyszínpadon volt jelenése, ahol Mark Gallagher F1-es médiaszemélyiség kérdésire válaszolt, hogy aztán találkozzon a szurkolókkal és adjon néhány autogramot.

    Ezt követően egy V8-as Supercarra váltott, egészen a 2016-os Bathursti 1000 kilométeres verseny győztes csapatának, a Tekno Autosportsnak a Holden Commodore-ját hajtotta meg. A finn versenyző az Adelaide Parklands Circuit rövidített változatán tett meg egy kört, majd az utolsó kanyarban „fánkozott” is, a jelen lévő nézők legnagyobb örömére.

    Mielőtt pályára gurult, a 33 esztendős versenyzőt az említett 2016-os futam egyik nyertese, Jonathon Webb, valamint a hétszeres bathursti győztes, Craig Lowndes látta el tanácsokkal. Utóbbi vele együtt körözött a Paul Morris Motorsport 2009-ben használt Holdenjével. Rajtuk kívül jó néhány más egykori Supercar-pilóta is szerepelt a fesztiválon.

    Bár Bottas volt az egyetlen jelenlegi F1-es pilóta, a csúcskategória számos korábbi autóját felvonultatták. Többek között ott volt a Brabham BT19-es is, amellyel Jack Brabham máig egyedülálló bravúrt hajtott végre azzal, hogy saját tervezésű autóval nyert világbajnokságot. Az istálló 1989-es, valamint utolsó, 1992-es versenygépét szintén bemutatták.

    Parádés képsorok – pályán az egyedülálló volt F1-es csapat autói (videó, képek)

  • Ferrarival versenyzett Verstappen, majd „ütközés” miatt kiesett

    Ferrarival versenyzett Verstappen, majd „ütközés” miatt kiesett

    Max Verstappennek ezúttal sem volt szerencséje az online versenyzésben.

    A holland pilóta ismét az online versenyzés világába vándorolt a hétvégén. A Team Redline színeiben indult, és csapattársa ezúttal Alex Palou, a 2021-es IndyCar bajnok lett. A Le Mans-i viadalon sem volt szerencséje a 25 éves pilótának. Sőt egy a szerverhibák miatt élesen bírálta is a szervezőket.

    A 12 órás Sebringi virtuális futamon is hasonló helyzetbe kerülhetett.

    Másfél óra elteltével épp vezette a kategóriáját, mikor úgy tűnt, hogy egy GTP-autóval ért össze. Az sérülést azonnal jelezte a játék, ám a felvételen úgy tűnt elég hely volt a két autó között. A Ferrari 488 GT3 komoly „károkat” szenvedett, így a hollandnak ki kellett állnia a boxba. Nem tudták már orvosolni a problémát, így a virtuális futam számukra véget ért.

    Verstappen és a „hűtött trófea”:

    A versenyen az is kiderült, hol kapott helyett a holland világbajnoki trófeája. A sarokban található Red Bull-lal teli mini-hűtőn ugyanis jól látható volt az ikonikus díj is.

     

  • Az Alpine egy korábbi F2-es pilótával készül a Ferrari ellen

    Az Alpine egy korábbi F2-es pilótával készül a Ferrari ellen

    Nem az idei évre koncentrál az Alpine endurance csapata, ami kényszerűségből az LMP2-es kategóriában ragadt még egy évre.

    A legtöbb gyártó 2023-ban csatlakozott a Hypercar kategóriához, a Lamborghinihez hasonlóan azonban az Alpine is csak jövőre készül el a saját autójával.

    Ugyan eddig egy régi LMP1-es prototípussal a francia gyártó eddig a legmagasabb kategóriában indult, idén azonban már nem tettek velük kivételt az Endurance Világbajnokság (WEC) szervezői. Így a gyári csapatuk, a Signatech számára az LMP2-es osztály jelenti majd a felkészülést a Hypercar debütálására.

    Két autójuk hasonló felállással rendelkezik: egy tapasztalt pilóta, egy fiatal és az LMP2-höz szükséges „Ezüst besorolású” – avagy kevésbé gyors – versenyző. André Negrão és Matthieu Vaxivière már korábban is a franciák sportautó pilótái voltak. Mellettük két új szerzemény, a feltörekvő LMP2-es pilóta, Charles Milesi és korábban F2-es Olli Caldwell (aki az Alpine Akadémia tagja is volt) az, akire hosszabb távon számolnak.

    „Az egyik célunk, hogy ebben az évben felkészüljünk az LMDh-ra.” emelte ki Philippe Sinault, a Signatech csapatfőnöke.

    „A csapat nagysága és az emberek is mások, ahogy felkészülünk az új projektre. Új embereket kell befogadnunk az LMP2-es programba. A pilótákkal ugyanígy van, kivéve az Ezüst pilótákat, ők nem jelentik számunkra a jövőt.”

    Ugyan az Alpine még nem jelentette be pilótáit a kétautós programra, de valószínű, hogy Negrão és Vaxivière maradnak majd a csapatnál, a fiataloknak azonban még nem biztos a helyük.

    „Még nem ez a helyzet, de könnyen lehet. Ha nem gondolnánk rájuk lehetőségként, nem lennének itt.”

    Caldwell jelenleg az Europai Le Mans Sorozatban (ELMS) is versenyzik, míg Milesi egyelőre azt emelte ki, az LMP2-ben szeretne bizonyítani.

  • A Ferrari idei első dobogóját nem az F1-es csapat szerezte

    A Ferrari idei első dobogóját nem az F1-es csapat szerezte

    Bár az időmérőn kikaptak a Ferraritól, a Toyoták versenytempója kiemelkedett a mezőnyből, így ők vitték el a győzelmet, mögöttük azonban dúlt a csata a további helyekért.

    Óriásit bukott az egyik Ferrari a Hosszútávú-világbajnokság szezonnyitóján (videó)

    A hétvége előtt a szakértők az óvatosságot hangsúlyozták ki az új autókkal kapcsolatban, hiszen a Toyota két év előnnyel rendelkezik a többiekhez képest, így nehéz volt elképzelni, hogy most debütáló Ferrari vagy a Daytona miatt egy versenyt már teljesítő Porsche és Cadillac meglepheti a japánokat.

    Ennek ellenére a Ferrari nagy meglepetést szerzett a pole-lal, de rajtuk kívül a Cadillac és a Porsche is értékelhető tempót autózott, nemcsak az időmérőn, de a versenyen is.

    Az Endurance Világbajnokságon (WEC) eddig is résztvevő Glickenhaus és Peugeot azonban leszerepelt, mindkét márka az új BoP bevezetése után másodpercekkel volt lemaradva a többiekhez képest, a versenyen pedig megbízhatósági problémák is sújtották őket.

    Az első két hely sorsa nem volt kérdés, a rajt utáni balesetet követően a Toyota hamar szép kis előnyt biztosított be magának, a 8 óra alatt pedig a harmadik helyezett Ferrarit is lekörözték, kétszer. Eleinte ugyan az olaszok is autóztak a mezőny elején, előbb a pole, majd az eltérő stratégia miatt, de végül nem tudták felvenni a versenyt a japán vetélytárssal.

    Az 51-es autó két GT-autóval ütközött, így csak egy olasz autó maradt a mezőny elejében, de mindkét egység be tudta fejezni a versenyt.

    A Porsche gyakorlatilag mindenkivel is csatázott, de végül hosszabb távon nem tudták tartani a lépést a Cadillac autójával, így csak az ötödik-hatodik helyet szerezték meg.

    A Jacques Villeneuve fémjelezte Vanwall szintén sok technikai problémától sújtva végül még a pályán volt, amikor meglengették a kockás zászlót, de a komplett GT-mezőny megelőzte őket.

    Az LMP2-esek között az a JOTA nyert, akik a tervek szerint már Spában a Porsche Hypercar-jával indulnának majd, hogy Le Mans-ra készen álljanak a legnagyobb kategória kihívására.

    A GT-autóknál hazai győzelem született, miután a pole-ból induló Iron Dames alakulat kényszerkiállásra kényszerült. Rahel Frey csúszott le a pályáról, és a kerékvető gyakorlatilag lerántotta a diffúzort az autóról, ezzel írva le a női egység győzelmi esélyeit.

    Végül az egy szem Corvette került ki győztesen a Ferrarik, Porschék és Astonok csatájából.

    A kategóriák győztesei:

    Kat. # Pilóták Csapatok Márka
    LMH
    7
    🇬🇧 Mike Conway
    🇯🇵 Toyota Gazoo
    Racing
    🇯🇵 Toyota
    🇯🇵 Kamui Kobayashi
    🇦🇷 José María López
    LMP2
    48
    🇩🇪 David Beckmann
    🇬🇧 Team JOTA
    🇫🇷 Oreca
    🇬🇧 Will Stevens
    🇨🇳 Yifei Ye
    GTE
    (Am)
    33
    🇳🇱 Nicky Catsburg
    🇺🇸 Corvette
    Racing
    🇺🇸 Chevrolet
    🇺🇸 Ben Keating
    🇦🇷 Nicolás Varrone

    A teljes eredménylista itt tekinthető meg.

  • Óriásit bukott az egyik Ferrari a Hosszútávú-világbajnokság szezonnyitóján (videó)

    Óriásit bukott az egyik Ferrari a Hosszútávú-világbajnokság szezonnyitóján (videó)

    Óriási baleset történt a Sebringi 1000 mérföldes verseny elején. A 83-as számú Ferrarit vezető Luis Pérez Companc csapódott a falnak, majd borult fel. Az argentin pilóta sértetlenül szállt ki a kocsiból.

    A mai napon indul a Hosszútávú-világbajnokság szezonja. A mezőny tagjai elsőként a Sebringi 1000 mérföldes viadalon küzdenek meg egymással, amely jelenleg is zajlik. A futam óriási balesettel indult: az LMGTE Am kategória 83-as számú autója nagy sebességgel csapódott a falnak, és borult fel. A Richard Mille AF Corse Ferrariját vezető Luis Pérez Companc sértetlenül szállt ki az autóból.

    Cikkünk írásának pillanatában a 24. körében tart a 268 futam. A versenyt a 8-as számú Toyota vezeti, megelőzve a japánok 7-es számú autóját, valamint a 6-os számú Porschét. Az élről induló 50-es számú Ferrari a hatodik helyre esett vissza, míg a csapat másik, 51-es számú versenygépe a kilencedik pozícióban halad. Az LMP2-ben a United Autosports 23-as autója, míg az LMGTE Am kategóriában a D’Station Racing 777-es kocsija vezet.

  • A Lynk & Co Cyan Racing megnevezte az első két versenyzőjét

    A Lynk & Co Cyan Racing megnevezte az első két versenyzőjét

    A Lynk & Co Cyan Racing, a csapatok között elsőként nevezte meg azt a két versenyzőt akiket a TCR World Tour keretei között terveznek indítani.

    A svéd csapat két Lynk & Co 03 TCR autóval fognak nekivágni a globális bajnokságnak, ahol a korábbi WTCC bajnok Thed Björk szolgálatait fogják igénybe venni, és mellette a volt F1-es tesztpilóta Ma Qing Hua fogja képviselni a csapatot, az első két szezon során.

    Björk ezzel az ötödik szezonját fogja megkezdeni a ciánkék csapattal, ahol elmondása szerint jóra sikerült az idei kampányuk.

    „Annyira motivált vagyok a 11. szezonom miatt, mintha ez lenne az első. A TCR World Tour egy új szikrát jelent nekem a motivációban, és abban hogy visszatérjek a nemzetközi és hogy új típusu kihívásokban vegyek részt. Azt hiszem, ez nagyon jól fog állni nekem. A továbbiakban pedig előre nézek affelé hogy egy nagyszerű szezont töltsek el Ma-val, akinek az előző szezonja is igen kiemelkedő volt.”

    Ma eközben második szezonját kezdi meg a csapattal, miután 2022-es programja megszakadt, amikor a Lynk & Co biztonsági aggályok miatt idő előtt visszalépett a WTCR bajnokságától, miután számos gumiproblémát észlelt a csapat.

    „Nagyon büszke és izgatott vagyok, hogy idén is a Lynk & Co Cyan Racing versenyzője lehetek. Ez egy új szezon, más formátummal és új pályákkal, egy kemény kihívás, amit már nagyon várok.”

    „Örülök, hogy ismét Thed csapattársa lehetek, tavaly jó volt az együttműködésünk, amit alig várom, hogy továbbfejlesszünk.”

    Az utolsó két pilóta felállását a jövő hónapban fogják megerősíteni egy olyan páros mellett, akik Fredrik Wahlén csapatfőnök szerint a legjobbak között vannak.

    „Nagyon örülünk, hogy Thed és Ma a TCR World Tour programunkban szerepelnek, a világ két legjobb túraautós versenyzői. Kiterjedt tapasztalatuk kulcsfontosságú lesz a programunkban, amikor visszatérünk a globális versenynaptárba olyan pályákkal, mint Makaó és Bathurst.”

    Fontos részletek derültek ki a TCR World Tour első szezonjáról

  • 62 autó nevezett a százéves Le Mans-i 24 órás versenyre

    62 autó nevezett a százéves Le Mans-i 24 órás versenyre

    Összesen 62 autót neveztek a Le Mans-i 24 órás idén 100. évfordulóját tartó versenyére. Az esemény Június 10-től, 11-ig fog tartani.

    A mezőny 16 hiperautóból, 24 LMP2, 21 LMGTE Am autóból és egy „innovatív” autóból fog állni. Ezen kívül pedig még 10 tartalékos csapat áll készenlétben.

    16 HYPERCAR

    RAJTSZÁM CSAPATOK MÁRKÁK VERSENYZŐK
    2 CADILLAC RACING Cadillac V-Series.R Earl Bamber, Alex Lynn, Richard Westbrook
    3 CADILLAC RACING Cadillac V-Series.R Sebastien Bourdais, Renger Van Der Zande, TBA
    4 FLOYD VANWALL RACING TEAM Vanwall Vandervell 680 Tom Dillmann, Esteban Guerrieri, Jacques Villeneuve
    5 PORSCHE PENSKE MOTORSPORT Porsche 963 Dane Cameron, Michael Christensen, Frédéric Makowiecki
    6 PORSCHE PENSKE MOTORSPORT Porsche 963 Kevin Estre, André Lotterer, Laurens Vanthoor
    7 TOYOTA GAZOO RACING Toyota GR010 – Hybrid Mike Conway, Kamui Kobayashi, Jose Maria Lopez
    8 TOYOTA GAZOO RACING Toyota GR010 – Hybrid Sébastien Buemi, Brendon Hartley, Ryo Hirakawa
    38 HERTZ TEAM JOTA Porsche 963 Antonio Felix Da Costa, Will Stevens, Yifei Ye
    50 FERRARI AF CORSE Ferrari 499P Antonio Fuoco, Miguel Molina, Nicklas Nielsen
    51 FERRARI AF CORSE Ferrari 499P Alessandro Pier Guidi, James Calado, Antonio Giovinazzi
    75 PORSCHE PENSKE MOTORSPORT Porsche 963 Felipe Nasr, TBA, TBA
    93 PEUGEOT TOTALENERGIES Peugeot 9X8 Paul Di Resta, Mikkel Jensen, Jean-Eric Vergne
    94 PEUGEOT TOTALENERGIES Peugeot 9X8 Loic Duval, Gustavo Menezes, Nico Müller
    311 ACTION EXPRESS RACING Cadillac V-Series.R Luis Felipe Derani, Alexander Sims, Jack Aitken
    708 GLICKENHAUS RACING Glickenhaus 007 Romain Dumas, TBA, TBA
    709 GLICKENHAUS RACING Glickenhaus 007 Franck Mailleux, TBA, TBA

     

    Richard Mille, az FIA Endurance Bizottságának az elnöke ezt fűzte hozzá a bejelentéshez.

    „A Le Mans-i 24 órás verseny idei kiadásának előkészületei ma kezdődnek, és a nevezések azt ígérik, hogy sok mindenre számíthatunk. A hiperautó osztályban lenyűgöző 16 autó indult, ami több mint egy évtizede a legmagasabb létszám a Le Mans-i csúcsosztályban. Ez pontosan az, amit a Hypercar koncepció fejlesztésének kezdeti napjaiban elképzeltünk. Alig várom, hogy az esemény a hagyományos felvonulással kezdődjön Le Mans óvárosában. Ez az autósport és az endurance versenyzés egészen egyedülálló ünnepe lesz.”

    24 LMP2

    RAJTSZÁM CSAPATOK MÁRKÁK VERSENYZŐK
    9 PREMA RACING Oreca 07 – Gibson Bent Viscaal, Juan Manuel Correa, Filip Ugran
    10 VECTOR SPORT Oreca 07 – Gibson Ryan Cullen, TBA, TBA
    13 TOWER MOTORSPORTS Oreca 07 – Gibson John Farano, TBA,TBA
    14 NIELSEN RACING Oreca 07 – Gibson Rodrigo Sales, Mathias Beche, Ben Hanley
    22 UNITED AUTOSPORTS Oreca 07 – Gibson Philip Hanson, Filipe Albuquerque, TBA
    23 UNITED AUTOSPORTS Oreca 07 – Gibson Joshua Pierson, Tom Blomqvist, Oliver Jarvis
    28 JOTA Oreca 07 – Gibson David Heinemeier Hansson, Oliver Rasmussen, Pietro Fittipaldi
    30 DUQUEINE TEAM Oreca 07 – Gibson Neel Jani, René Binder, Nicolas Pino
    31 TEAM WRT Oreca 07 – Gibson Sean Gelael, TBA, TBA
    32 INTER EUROPOL COMPETITION Oreca 07 – Gibson Charles Crews, TBA, TBA
    34 INTER EUROPOL COMPETITION Oreca 07 – Gibson Jakub Smiechowski, Albert Costa, Fabio Scherer
    35 ALPINE ELF TEAM Oreca 07 – Gibson André Negrão, TBA, TBA
    36 ALPINE ELF TEAM Oreca 07 – Gibson Matthieu Vaxiviere, TBA, TBA
    37 COOL RACING Oreca 07 – Gibson Nicolas Lapierre, Alexandre Coigny, Malthe Jakobsen
    39 GRAFF RACING Oreca 07 – Gibson François Heriau, TBA, TBA
    41 TEAM WRT Oreca 07 – Gibson Rui Andrade,  TBA, TBA
    43 DKR ENGINEERING Oreca 07 – Gibson Tom Van Rompuy,  TBA, TBA
    45 ALGARVE PRO RACING Oreca 07 – Gibson George Kurtz, James Allen, Colin Braun
    47 COOL RACING Oreca 07 – Gibson Reshad de Gérus, Vladislav Lomko, TBA
    48 IDEC SPORT Oreca 07 – Gibson Paul Lafargue, Paul Loup Chatin, Laurents Hörr
    63 PREMA RACING Oreca 07 – Gibson Doriane Pin, Daniil Kvyat,Mirko Bortolotti
    65 PANIS RACING Oreca 07 – Gibson Manuel Maldonado, Tijmen van der Helm, Job van Uitert
    80 AF CORSE Oreca 07 – Gibson François Perrodo, Ben Barnicoat, Norman Nato
    923 RACING TEAM TURKEY Oreca 07 – Gibson Salih Yoluc,  TBA, TBA

     

    Pierre Fillon, az Automobile Club de l’Ouest elnöke pedig büszke a centenáriumi évfordulóra.

    „A Le Mans-i 24 órás verseny júniusban ünnepli 100. évfordulóját, és ez lesz az FIA hosszútávú világbajnokság negyedik fordulója. A rendkívüli szórakoztató program mellett a centenáriumot a pályán is megünneplik, ahol látványos összecsapások sorára számíthatunk. Egy ilyen ikonikus verseny centenáriumának szemtanúja lenni egyszeri élmény az életben. Kevés esemény büszkélkedhet ilyen hosszú élettartammal, és a történelem egyik legnagyobb sporteseményének ígérkezik.”

    21 LMGTE Am

    RAJTSZÁM CSAPATOK MÁRKÁK VERSENYZŐK
    16 PROTON COMPETITION Porsche 911 RSR – 19 Ryan Hardwick, Zacharie Robichon, TBA
    21 AF CORSE Ferrari 488 GTE EVO Simon Mann, Stefano Costantini, Ulysse de Pauw
    25 ORT BY TF Aston Martin Vantage AMR Ahmad Al Harthy, TBA, TBA
    33 CORVETTE RACING Chevrolet Corvette C8.R Nicky Catsburg, Benjamin Keating, Nicolas Varrone
    54 AF CORSE Ferrari 488 GTE EVO Thomas Flohr, Francesco Castellacci, Davide Rigon
    55 GMB MOTORSPORT Aston Martin Vantage AMR Gustav Dahlmann Birch, Kasper H. Jensen, Jens Reno Møller
    56 PROJECT 1 – AO Porsche 911 RSR – 19 PJ Hyett, Gunnar Jeannette, Matteo Cairoli
    57 KESSEL RACING Ferrari 488 GTE EVO Takeshi Kimura, Gregory Huffaker II, Daniel Serra
    60 IRON LYNX° Porsche 911 RSR – 19 Claudio Schiavoni, TBA, TBA
    66 JMW MOTORSPORT Ferrari 488 GTE EVO Thomas Neubauer, TBA, TBA
    72 TF SPORT° Aston Martin Vantage AMR Arnold Robin, Maxime Robin, Valentin Hasse-Clot
    74 KESSEL RACING Ferrari 488 GTE EVO David Fumanelli, TBA, TBA
    77 DEMPSEY-PROTON RACING Porsche 911 RSR – 19 Christian Ried, TBA, TBA
    83 RICHARD MILLE AF CORSE Ferrari 488 GTE EVO Luis Perez Companc, Alessio Rovera, Lilou Wadoux
    85 IRON DAMES Porsche 911 RSR – 19 Sarah Bovy, Michelle Gatting, Rahel Frey
    86 GR RACING Porsche 911 RSR – 19 Michael Wainwright, TBA, TBA
    88 PROTON COMPETITION Porsche 911 RSR – 19 Gianmaria Bruni, TBA, TBA
    98 NORTHWEST AMR Aston Martin Vantage AMR Paul Dalla Lana, TBA, TBA
    100 WALKENHORST MOTORSPORT Ferrari 488 GTE EVO Chandler Hull, TBA, TBA
    777 D’STATION RACING Aston Martin Vantage AMR Satoshi Hoshino, Charles Fagg, Tomonobu Fujii
    911 PROTON COMPETITION Porsche 911 RSR – 19 Michael Fassbender, Richard Lietz, TBA

     

    Az FIA elnöke, Mohammed Ben Sulayem szerint ez a történelem egyik legnagyobb autósport eseménye, és a legjobbakat kívánja mindnekinek akik részt vesznek az eseményen.

    „A Le Mans-i 24 órás verseny a motorsport történetének egyik legnagyobb és legnagyszerűbb eseménye, valamint az FIA World Endurance Championship szezonjának hagyományos középpontja. Mivel a verseny a századik évfordulóját ünnepli, és a hihetetlenül erős nevezéseknek köszönhetően idén még különlegesebb lesz. Ezért szeretnék sok sikert kívánni a szervezőknek, a promótereknek, a szurkolóknak, a versenyzőknek és a csapatoknak; valamint az FIA minden érintett munkatársának ehhez a minden bizonnyal emlékezetes eseményhez!”

    Az 56-os garázs, amelyet a hivatalos besoroláson kívül futó innovatív autók számára tartanak fenn, egy módosított NASCAR Chevrolet Camaro ZL1-nek ad otthont, amelyet a neves stock car csapat, a Hendrick Motorsports nevezett be.
    Az autóban a Forma-1-es világbajnok Jenson Button, a Le Mans-győztes Mike Rockenfeller és a NASCAR Cup Series hétszeres bajnoka, Jimmie Johnson osztozik majd.
    Erről korábban részletesebben itt írtunk.

    RAJTSZÁM CSAPATOK MÁRKA VERSENYZŐK
    24 HENDRICK MOTORSPORTS Chevrolet Camaro ZL1 Jimmie Johnson, Mike Rockenfeller, Jenson Button


    10 autó szerepel még a tartaléklistán, akik kiválasztásra kerülnek hogy csatlakozzanak a nevezéshez, ha bármelyik osztályból bármelyik autó visszalépne.

    RAJTSZÁM CSAPATOK MÁRKÁK VERSENYZŐK
    555 SPIRIT OF RACE Ferrari 488 GTE EVO Duncan Cameron, Matthew Griffin, David Perel
    81 DRAGONSPEED USA Oreca 07 – Gibson Henrik Hedman, Juan Pablo Montoya, Sebastian Montoya
    82 RISI COMPETIZIONE Ferrari 488 GTE EVO Toni Vilander, TBA, TBA
    15 NIELSEN RACING Oreca 07 – Gibson Anthony Wells, Matthew Bell, TBA
    46 TEAM PROJECT 1 Porsche 911 RSR – 19 Timo Glock, TBA, TBA
    44 ARC BRATISLAVA Oreca 07 – Gibson Miroslav Konopka, TBA, TBA
    52 FORMULA RACING Ferrari 488 GTE EVO Johnny Laursen, Conrad Laursen, TBA
    95 TF SPORT Aston Martin Vantage AMR John Hartshorne, Jonathan Adam, TBA
    59 GARAGE 59 Ferrari 488 GTE EVO Alexander West, TBA, TBA
    27 HEART OF RACING TEAM Aston Martin Vantage AMR Ian James, TBA, TBA

    *TBA = Még bejelentésre vár

    A Toyota Gazoo Racing bemutatta az idei átdolgozott GR010 Hypercart

  • A Hyundai megerősítette a TCR World Tour-on való részvételüket

    A Hyundai megerősítette a TCR World Tour-on való részvételüket

    A Hyundai megerősítette, hogy két Elantra N TCR autóval vesz részt az első TCR World Tour szezonban.

    A Hyundai az elmúlt szezonban Mikel Azconával szerezte meg a WTCR utolsó bajnoki címét, aki a BRC Racing csapat által üzemeltetett Elantra volánja mögött ült. Ez öt év alatt a harmadik bajnoki címet jelentette a Hyundai versenyzői számára, miután Gabriele Tarquini és Michelisz Norbert 2018-ban és 2019-ben is bajnoki címet szerzett a BRC számára az i30 N TCR versenyautójával.

    Bár a Hyundai-programról szóló hír várható volt, egyelőre még nem erősítették meg, hogy kik ülnek majd a volán mögött, vagy hogy melyik csapat fogja a két autót indítani, további információk a kampány április végi, portugáliai nyitó találkozójához közeledve várhatóak.

    „Az ügyfél csapat és a TCR program nagyon fontos eleme a Hyundai Motorsportnak” – mondta a Hyundai Motorsport új csapatfőnöke, Cyril Abiteboul.

    „Akárcsak a Hyundai i30 N TCR-rel kapcsolatos munkánk megkezdése 2016-ban, majd a Hyundai Elantra N TCR fejlesztése, a TCR World Tour hajnala is egy újabb friss kihívást hoz. A WTCR, FIA Túraautó Világkupában eltöltött évek sikerei során szerzett tapasztalattal és szakértelemmel, valamint azzal a bizalommal fogadjuk ezt az új korszakot, hogy ugyanolyan erővel vághatunk neki a szezonnak, mint amilyet korábban már megmutattunk.”

    Andrea Cisotti, az ügyfélversenyzésért felelős vezető hozzátette, hogy az új szériától a WTCR-ben látott drámaiságot várja.

    „Gyártóként hihetetlen sikereket értünk el a WTCR-ben, és alig várjuk, hogy ezt a rekordot az ügyfeleinkkel együtt folytassuk az idei szezonban. A TCR World Tour ugyanolyan izgalmas, szoros versenyeket ígér, mint elődje.”

    „A már megerősített események egy igazán globális közönséghez és a világ legjobb versenypályáihoz viszik el a sorozatot. Ez csak egy lesz a számos új kihívás közül ügyfeleink és versenyzőik számára, de egy olyan kihívás, amelyben teljes mértékben támogatni fogjuk őket.”

    Így nézheted majd idén az új TCR World Tour-t, és Michelisz versenyeit

  • Aitken az Emil Frey Racing-el csatlakozik a DTM-be

    Aitken az Emil Frey Racing-el csatlakozik a DTM-be

    Az egyszeres Forma-1-es versenyző Jack Aitken az Emil Frey Racing által indított Ferrari 296 GT3-as versenyautóval csatlakozik a 2023-as DTM rajtrácsához.

    Aitken a harmadik szezonjába lépve folytatja a 2021-ben a GT World Challenge Europe-ban kezdődött kapcsolatát az Emil Frey-vel, és csatlakozik debütáló társához, Thierry Vermeulenhez, amikor a svájci csapat belép a DTM-be.

    Aitken korábban a GTWCE-ben és az ADAC GT Mastersben is versenyzett az Emil Frey Racing színeiben, az utóbbi sorozatban tavaly győzelmet aratott, de mostantól várhatóan teljes mértékben a DTM-re koncentrál a csapattal.

    Az ADAC tavaly megvásárolta a sorozatot, így az közvetlenül a GT Masters elé került a német autóklub versenyzői ernyőjén belül.

    Emil Frey a tél folyamán a Lamborghiniről a Ferrari autóira váltott, és két vadonatúj példányt vásárolt a 296 GT3-ast vásárolt a DTM-es debütálásuk okán.

    Ezzel ők lesznek a Ferrari egyetlen képviselői a rajtrácson, miután az AF Corse által vezetett Red Bull kiszállt, amely tavaly Felipe Fraga és Nick Cassidy régi 488 GT3-asát használta.

    A csapatvezető Lorenz Frey-Hilti boldog, hogy sikerült megoldani a csapat indulását, és hogy a DTM-ben vehetnek részt.

    „Boldogok vagyunk, hogy a márkaváltás, a versenynaptár és a versenyzőink megerősítése után most már teljes mértékben a közelgő tesztnapokra koncentrálhatunk. Nagyon boldogok vagyunk, hogy a DTM-ben és a GT World Challenge Sprintben a vadonatúj Ferrari 296 GT3-mal versenyezhetünk. A versenyzői felállás többnyire olyan pilótákból áll, akiket már ismerünk, és akikben jól keverednek a sokéves tapasztalatok és a fiatal tehetségek.

    „Thierry Vermeulennel egy fiatal, nagyon tehetséges versenyzőt sikerült megnyernünk a Red Bull támogatásával a 2023-as szezonra. Alig várjuk, hogy ezzel az új versenyzői felállással vágjunk neki a szezonnak.”

    Aitken versenyzői pályafutásának meghatározó éveit együléses autókban töltötte főképp, mint például 2019-ben, amikor a Formula 2-ben a második szezonja során ötödik helyen végzett, három futamgyőzelemmel.

    A 2020-as szezon vége felé, a bahreini Sakhir Nagydíjon debütált, amikor a Mercedes-pilóta Lewis Hamilton COVID-19-os lebetegedése által kiváltott események láncolata miatt a Williams csapatnál versenyzett.

    Aitken azóta a sportautóversenyzésre helyezte át a hangsúlyt, elsősorban a GT terén, de tavaly az Európai Le Mans sorozatban is versenyzett egy Oreca 07-essel, és idén az Action Express Racing Cadillac csapat harmadik pilótájaként is szolgál az IMSA WeatherTech SportsCar bajnokságában.

    A Team Rosberg kiszáll a DTM-ből a 2023-as szezon előtt