Az elmúlt versenyhétvégén mindenki az F1-es Brit Nagydíj körül várt rendbontást környezetvédelmi aktivisták részéről, ehelyett azonban két másik csoport Németországban, a DTM hétvégéje során a Norisringen vendégeskedett hívatlanul.
A silverstone-i pálya fokozott készültséggel, rendőrökkel és arcfelismerő rendszerrel várta a Just Stop Oil nevű aktivistacsoport esetleges akcióját, akiknek egy évvel ezelőtt már sikerült behatolniuk a pálya területére a futam rajtjakor, idén pedig ismét valami hasonlót helyeztek kilátásba.
Idén viszont a környezetvédelmi tüntetés nem Silverstone-ban, hanem egy másik ország másik versenypályáján történt meg: Németországban, a DTM norisringi versenyhétvégéjén, ahol az Extinction Rebellion és a Last Generation aktivistacsoport vitt véghez sikeres akciót.
A dpa és a Bild értesülései szerint egy 47 éves sportbíró meg is sérült, miközben megpróbálta megakadályozni a behatolást, ám csak zúzódásokat szenvedett és már aznap elhagyhatta a kórházat.
Climate activists from Letzte Generation and Extinction Rebellion disrupted the DTM race at the Norisring circuit in Germany today.
They ran onto the track and sprayed orange liquid shortly before the race began. pic.twitter.com/EWnxDYlQEd
Az aktivisták nem a verseny alatt, hanem 15 perccel a rajt előtt léptek a pálya területére az 1-es kanyar környékén, miután sikerült átmászniuk egy biztonsági hálót. Egyikük narancssárga folyadékot öntött az aszfaltra, míg másvalaki a pályát határoló védőhálóhoz próbálta odakötözni magát.
A hatóságok azonban autóval pár perc alatt megérkeztek a helyszínre és véget vetettek a rendbontásnak: az Autosport információi szerint összesen 13 embert tartóztattak le az illetéktelen behatolás kapcsán.
A tüntetés a versenyt annyiban mégis megzavarta, hogy a pályára került folyadék feltakarítása miatt 12 perccel elcsúsztatták a rajtot. A futamot a Porschéval Thomas Preining nyerte, aki ezzel a bajnokságban is átvette a vezetést a 16 futamból álló szezon hatodik fordulójánál.
A Ferrari Le Mans-i történelmi győzelmét követően a WEC módosított a teljesítmény-kiegyenlítő rendszerén. Az eddigi rögzített álláshoz képest a szezon második felében a pályák karakterének megfelelően fordulónként változnak majd az erőviszonyok, de előre rögzített módon.
Le Mans előtt – az előzetes ígéretek ellenére – az utolsó pillanatban változtattak a Ferrari javára, a Toyota pedig erősen kifejezte nemtetszését a dolog iránt.
Ennek megfelelően az olaszok kapták a monzai 6 órás versenyre a legnagyobb hátráltatást, így nem számítottak esélyesnek a hazai futamukon. A Toyota viszont visszatért a tápláléklánc csúcsára, valamint a Peugeot – miután végre versenyképesebbnek tűntek Le Mans-ban, mint eddig bármikor – visszatért arra a helyszínre, ahol tavaly bemutatkoztak a hátsó szárny nélküli autójukkal.
Továbbra is bővül a Hypercar-kategória
Két új Hypercar debütálása is sok került: egyrészt a Proton Competition (#99) színeiben egy újabb privát Porsche teljesítette első versenyét, a korábbi világbajnok Neel Janival, Baumgartner Zsolt egykori F1-es csapattársával, Gianmaria Brunival és a Le Mans-i kategóriagyőztes Harry Tincknellel a volán mögött.
A másik még csak egy bemutató keretében teljesített pár kört, az olasz Isotta Fraschini mutathatta meg a nagyközönségnek azt az autót, amivel jövőre szándékoznak indulni az Endurance Világbajnokságon.
— Isotta Fraschini Milano (@IF_Milano) July 9, 2023
A rajtot követően a 93-as Peugeot vette át a vezetést a pole-ból induló 7-es Toyotától, akik a verseny második felében vették vissza az első helyet. Ugyan az utolsó órában a 99-es Porsche lefulladása miatt újra összerázódott a mezőny, a japánok megtartották az első helyet.
A dobogó legalsó fokára a márka első dobogóját szerző 93-as Peugeot-legénység állhatott fel, míg a bajnokságot vezető 8-as Toyota több balesetbe is belekeveredett.
Fotó: Scuderia Ferrari Press Office
Világbajnok, már két futammal a vége előtt
Hiába van hátra még a fuji 6, és a bahreini 8 órás verseny, a GTE Am-kategória már most bajnokot avatott, miután a Corvette korábbi domináns formájához nem tudott senki sem felérni. Ugyan most csak a negyedik helyet szerezték meg, így először nem álltak dobogóra, három győzelmüknek köszönhetően már behozhatatlan előnnyel rendelkeznek a pontversenyben.
Ben Keating ezzel megvédte tavalyi címét, így a GTE-autók utolsó két évében tudott győzedelmeskedni, mielőtt jövőre a GT3-as konstrukciók válják le az utcai autókon alapuló osztályt.
Továbbá a WEC eddigi legfiatalabb bajnokát is avatta, elsőt a 21. századból az argentin Nicolás Varrone személyében, aki 22 évesen lett bajnok. A csapat harmadik tagja Michelisz Norbert korábbi márkatársa, Nicky Catsburg idén egészítette ki az Endurance tripla koronáját, legalábbis a GT-mezőnyben: daytonai és sebringi győzelme után kategóriagyőztes lett Le Mans-ban is, így a bajnoki cím igazán feltette a koronát az idényére.
A Corvette egész évben kiemelkedett a mezőnyből – Fotó: Richard Prince/Corvette Racing/Chevrolet
A TCR World Tour promótere méltatta a magyar versenyzőket, köztük az idén is szereplő Michelisz Norbertet, valamint az új generációt képviselő Losonczy Leventét. Marcello Lotti kérdésünkre kitért az idén hiányzó Zengő Motorsportra is.
Két pilóta képviseli idén a magyar színeket a túraautózás legmagasabban jegyzett kategóriáiban: a világkupa 2019-es győztese, Michelisz Norbert a TCR World Tourban szerepel, Losonczy Levente pedig a TCR Europe mezőnyét választotta, de a World Tour sajátos formátumának köszönhetően a Hungaroringen közös mezőnyben versenyeztek.
A hazai forduló nem volt kegyes a két pilótához, hiszen Micheliszt szombaton a büntetősúlyok hátráltatták, vasárnap pedig egy rajtbaleset miatt egyiküknek sem volt esélye. Ettől függetlenül Marcello Lotti, a TCR World Tour promótere méltatta a rutinos versenyzőt és az ifjú Losonczy Leventét is.
„Norbi egyszerűen Norbi, tapasztalt, profi pilóta, aki okos is. Idén a bajnoki címért küzd, ami nagyszerű” – mondta Lotti a túraautó-világkupa 2019-es győzteséről a Racingline.hu kérdésére.
„A fiatal versenyzőket üdvözöljük, (Losonczy Levente személyében) most is van egy a mezőnyben és nagyon jó programot fut. Ő is be akarja járni az utat, szerencsét akar próbálni. Úgy gondolom, Norbi példája motiválhatja, de Tassié és Nagyé is: mindketten remek pilóták. Boldog vagyok, mert a túraautós kategória lehetőséget nyújt a magyar versenyzőknek, hogy megmutassák, milyen profik.”
Tassi Attila és Nagy Dániel korábban szintén versenyzett a ma már nem létező WTCR-ben, ahogy a Zengő Motorsport is, ami a WTCC-s és a WTCR-es korszakban egyaránt a magyar autósport ismert képviselője volt a sorozatban. Idén nem szerepelnek a mezőnyben, de Lotti sejtelmes választ adott, amikor a csapat jövőjéről kérdeztük. „Igen, igen, tárgyalunk. Többet nem mondhatok, de igen.”
Marcello Lotti és Losonczy Levente – Fotó: Sulyok István/TRP Media/Racingline.hu
A magyar versenyzők mellett Lotti kiemelte a magyar közönség különlegességét is, a világsorozat promótere szerint párját ritkítja az itteni szurkolótábor lelkesedése. „El kell mondanom, hogy a magyar emberek nagyszerű szurkolók, nehéz ilyen közönséget találni. Talán Dél-Amerikában lehet, de Európában nagyon nehéz. Örömteli ide jönni, hiszen ilyen lelkes emberekkel találkozhatunk és ennek nagyon örülünk” – jelentette ki.
Michelisz a fiatalokat is vendégül látta
Michelisz Norbert a TCR Europe hungaroringi hétvégéjén nem csupán a pályán mutatott példát a fiatalok számára, hanem a Hyundai hazai képviseletével együttműködve a Hungarian Motorsport Academy néhány támogatott versenyzőjének túravezetést is tartott a csapatánál.
A túraautós pályafutást építő Losonczy Levente és Bucsi Attila mellett a gokartos Hideg Ádám és a rallyversenyző Csomós Mixi is meglátogatta a HMA mentorának csapatát, és rövid üléspróbát is tette a Hyundai Elantra N TCR-ben.
A Hungaroring és Monza is fejfájást okoz a TCR World Tour és a TCR Europe promótereinek, de ha megoldható, szeretnék megtartani a magyarországi versenyt. Marcello Lottit és Paolo Ferreirát kérdeztük a hazai forduló alkalmával.
A TCR World Tour és a TCR Europe promótereinek figyelmét is felkeltette a nemrég hivatalosan is megnyitott Balatonpark Circuit, de egyelőre még nem világos, hogy a továbbiakban hol lép majd pályára a két túraautó-sorozat, amelynek mezőnyében idén Michelisz Norbert és Losonczy Levente is rajthoz állt.
A pilóták a közelmúltban a Hungaroringen szerepeltek, ahova lényegében 2011 óta minden évben visszatértek, a folytatás viszont nem egyértelmű, mert az F1-es nagydíjat is rendező, Budapesthez közeli pályát a következő évek során alaposan felújítják, így felmerülhet, hogy a vadonatúj Balatonpark Circuiten íródjon tovább a magyarországi TCR-történet.
Kérdésünkre Marcello Lotti, a TCR World Tour promótere elmondta, minden alkalommal szívesen jönnek hazánkba, mert nagyszerűnek tartja a magyar szurkolókat és szerinte a Hungaroring nyomvonala az F1 mellett túraautó-versenyekre is kiváló, de azt sem zárta ki, hogy átköltöznek a Balatonpark Circuitre.
„Két hónappal ezelőtt beszéltem telefonon Chanoch Nissanyval, és azt mondtam, induljanak el, aztán miért ne?” – nyilatkozta a Racingline.hu-nak. – A pálya jónak tűnik, de én nem vagyok itt ismerős, úgyhogy az elhelyezkedés szempontjából nem tudom, hogy alkalmas-e arra, hogy sok nézőt fogadjon. A rajongóknak talán kicsit többe kerülne, hogy eljussanak oda” – tette hozzá.
„Budapesten van éjszakai élet, amit ott talán nem lehet megtalálni, de kiindulási alapnak nagyon jó. Kíváncsi vagyok, hogy mit lehet kihozni belőle. A magyar motorsportnak és néhány nemzetközi eseménynek is alternatívát jelenthet, mert a Forma-1 miatt (a Hungaroringen) felújítás jön. Amikor ez bezár, szükségünk lesz egy másik pályára, és ez talán nagyon jól jön az új pálya indulásának.”
Fotó: Sulyok István/TRP Media/Racingline.hu
Lotti a Hungaroringen a TCR World Tour, vagyis a WTCR-t leváltó világsorozat promótereként volt jelen, a bajnokság lényege, hogy előre meghatározott, lokális versenyekhez csatlakoznak, Európában ezek a TCR Europe fordulói voltak. Az Európa-bajnokság promótere, Paolo Ferreira egyelőre nem tudta kijelenteni, hogy milyen jövő vár a magyarországi versenyre, de ő is elismerően nyilatkozott, és rámutatott, hogy a TCR Europe eddigi nyolcéves fennállása során ötször eljöttek a Hungaroringre.
„A 2024-es évre két problémánk van a pályákkal: az egyik itt, a munkálatok miatt, a másik Monza, ahol szintén felújítanak – mondta Ferreira a Racingline.hu-nak. – A tárgyalások kellős közepén tartunk, Magyarország kapcsán is egyeztetünk, de azt pillanatnyilag nem tudom megmondani, hogy a Hungaroringen vagy a Balatonpark Circuiten leszünk.”
Fotó: Sulyok István/TRP Media/Racingline.hu
Ferreira azt lényegében kizárta, hogy két verseny is legyen Magyarországon, elsősorban azért, mert nem akarnak konkurenciát állítani a TCR Eastern Europe versenysorozatnak, inkább együttműködésre törekednek. „Ugyanazon a piacon vagyunk másféle bajnokságokkal, baráti viszonyt kell ápolnunk” – utalt Josef Krenekre, a TCR Eastern Europe promóterére.
„Jó lenne, ha valamihez csatlakozhatnánk itt, mert Európában nem könnyű olyan lelkes szurkolókat találni, mint amilyenek itt vannak, és a motorsport szurkolók nélkül nem motorsport. Ezért is érintenünk kell Európának ezt a részét.”
Ketten formaautóval, ketten túraautóval, ketten pedig kupás Clióval igyekeztek megörvendeztetni a magyar drukkereket az International GT Open múlt hétvégi, Hungaroringen rendezett fordulóján.
Az International GT Open magyarországi hétvégéjének kétségtelenül Michelisz Norbert volt a hazai sztárja, de rajta kívül még öt magyar versenyző képviselte a hazai színeket. Losonczy Levente a TCR mezőnyében, Révész Levente a Formula Regionalban, Berta Benjámin az Euroformula Openben, Tim Gábor és Lantos Szabolcs pedig a Clio Cup Series-ben hajtott a minél jobb eredmény eléréséért.
Michelisz Norbert és Losonczy Levente versenyeiről alábbi cikkeinkben olvashat bővebbe:
„Sokkal jobb érzés hazai környezetben versenyezni, az ember a saját ágyában alszik és hasonlók, szóval más” – nyilatkozta lapunknak a 18 esztendős Révész Levente, aki – bármily meglepően is hangozhat ez – életében csupán másodszor versenyzett a Hungaroringen, azaz pályaismereti előnyökkel nem igazán rendelkezett, miközben nagyon nívós mezőnyben kellett helytállnia.
„Nagyon nagy reményekkel vágtam neki ennek a szezonnak, a télen és a tavasszal is sokat teszteltem a csapattal, és ezek a tesztek nagyon jól sikerültek, megvolt az összhang a mérnökömmel, a szerelőkkel, és jól éreztem magam. Imolában jól sikerült a szezonkezdet, de a második fordulóban nem találtuk a beállításokat. A Hungaroringen viszont ismét visszatértünk a helyes útra.”
„Szerintem ez az egyik legerősebb junior mezőny a világon. Itt mindenkinek az a célja, hogy feljebb lépjen és eljusson a Forma-1-be” – jelentette ki az Arden pilótája, akinek például a már most a következő Max Verstappennek kikiáltott, Mercedes által támogatott Andrea Kimi Antonelli is az ellenfele.
Révész Levente a Hungaroringen Fotó: Niels Broekema/ Dutch Photo Agency
Hogy a barcelonai versenyhétvége után visszatértek a helyes útra, az az eredményekben is megmutatkozott: az első versenyen a 34 fős mezőnyben csapata legjobbjaként a 16., a másodikon pedig a 15. helyen ért célba. Amikor arról kérdeztük, hogy a szezon végén mivel lenne elégedett, Levente a „folyamatos fejlődést” nevezte meg mind az eredmények, mind a saját teljesítményét illetően.
Újabb hazai beugrás
Az olasz/osztrák Zinox F2000/Drexler Formel Cup bajnokságokban győzelmet győzelemre halmozó Berta Benjamin az International GT Open magyarországi hétvégéjén ismét lehetőséget kapott, hogy az Euroformula Open mezőnyében méresse meg magát a Team Motopark színeiben. A magyar versenyző az időmérő edzésen tíz versenyzőből a nyolcadik időt érte el, majd sorrendben a hetedik, a hatodik, majd ismét a hetedik helyen zárta a három versenyt.
„Titkon reméltem, hogy a tavalyi Euroformula Openben és más szériákban elért eredményeim felkeltik majd más csapatok érdeklődését is. Végül így is lett, ugyanis nem sokkal a versenyhétvége előtt Timo [Rumpfkeil csapatfőnök] megkeresett, hogy a Motoparknak lenne egy autója a számomra. Az eredményeket tekintve nem vagyok szomorú, ugyanakkor tudom, hogy meg lehetett volna a dobogó legalsó foka. Sokat jelentett számomra, hogy a köridejeimet látva a csapatfőnök elmondta észrevételeit és megdicsért a konstans teljesítményem miatt. Összességében úgy gondolom, hogy sokat tanultam, ezt pedig senki nem veheti el tőlem… Még két-három ilyen hétvégére lenne szükségem ezzel a csapattal ahhoz, hogy az első helyek egyikéért tudjak küzdeni” – idézi a solutionracing.hu a 19 esztendős pilótát.
Berta Benjámin Fotó: Euroformula Open
Két magyar a Clio Cupban
A TCR Europe mezőnye mellett a másik sorozat, amelyben két magyar versenyző is küzdött a legjobb helyezésekért, a Clio Cup Series volt, amelyben Tim Gábornak és Lantos Szabolcsnak szurkolhattak a nézők. Előbbi versenyzőnek már az is nagy dolog, hogy óriási monzai balesete után rajthoz tudott állni a Hungaroringen. Mondjuk nem kezdődött számára jól a hétvége, de a versenyek aztán kárpótolták.
„Nagyon nagy dolog, hogy itt lehetek, és ezúton is szeretném megköszönni mind a támogatóknak, mind a családomnak, mind a menedzseremnek, és mindenkinek, aki segített ebben. Óriási dolog ez, amit soha nem fogok tudni eléggé meghálálni. Akkora motivációt ad, hogy ennyien jönnek ide hozzám, és mondják, hogy miattam is kint vannak. Nagyon szépen köszönöm” – nyilatkozta lapunknak Tim Gábor.
Tim Gábor csatázik a célegyenesben Fotó: Tim Gábor Facebook
„Az időmérőn olyan műszaki problémával találkoztunk, amivel addig soha. Az első versenyen aztán én javítottam a legtöbb pozíciót, tíz helyet, így a 25. helyről rajtolva a 15. lettem. Ebből igyekeztünk építkezni vasárnapra. Az időmérő jobban sikerült úgy, hogy ment is az autó, de továbbra is szenvedtem az alulkormányzottsággal. Hiába állítottunk bármit, a kocsi nem úgy reagált, ahogy azt vártam. Emiatt erőltettem, ettől pedig túlmelegedtek a gumik” – értékelt a második verseny előtt, amelyre ismét állítottak a Clión. A magyar pilóta ezzel kapcsolatban azt mondta: „úgy voltunk vele, hogy ez már black jack, vagy lejön a huszonegy, vagy nem.”
Végül lejött, hiszen a 11. helyről rajtolva a 8. pozícióban intették le, egy utólagos büntetés miatt pedig végül a 7. helyen rangsorolták, ami a tavaly a Red Bull Ringen elért 5. helyezése után a második legjobb eredménye a sorozatban, a Challengers értékelésben pedig harmadik lett.
Mindez azt jelenti, hogy az EB-értékelésben a 19. helyre jött fel.
A mezőny másik magyarja, Lantos Szabolcs az első futamot a 19. helyen zárta, a második versenyen pedig a 16. helyen intette le a kockás zászló.
Az autósportban példátlanul indulatos nyilatkozattal búcsúzott a TCR World Tour hungaroringi hétvégéjétől Dušan Borković, aki szándékosságot lát amögött, hogy a második futam rajtjánál Santiago Urrutia kétszer is nekiütközött. A szerb versenyző bosszút helyezett kilátásba mindenki számára, aki tiszteletlen vele szemben a pályán.
A TCR Europe és a TCR World Tour azonos mezőnyben versenyzett a hétvégén a Hungaroringen, és a fordított rajtrácsos szabály is mindannyiukra egyformán vonatkozott: ennek értelmében a második futamot az európai mezőnyhöz tartozó Borković kezdhette meg a pole-ból, mögötte viszont a másik értékelésben résztvevő World Tour képviselői sorakoztak.
A szerb versenyző nem rajtolt jól, Thed Björk és Fréderic Vervisch is megelőzte, majd az első kanyarban Santiago Urrutia hátulról meglökte őt, amitől a Hyundai kipördült és Michelisz Norbert autójának csapódott, véget vetve a magyar pilóta versenyének.
Borković ugyan végül célba ért a 12. helyen, de aggasztó indulatossággal nyilatkozott Urrutia manőveréről. Az uruguayi pilótát bokszáthajtásos büntetéssel sújtottak, de a 207 centiméterével a világ legmagasabb profi autóversenyzőjének számító szerb a maga részéről további büntetést helyezett kilátásba számára…
„Nem tudtam megfelelően koncentrálni, mivel nagyon magas vagyok, a lámpák pedig túl közel voltak, így előre kellett görnyednem, hogy lássam őket. Emellett a kuplungot sem készítettem fel kellően, így veszítettem egy kicsit a rajtnál” – írta körül az ominózus esetig vezető történéseket a Touring Car Times szerint. „De a harmadik helyet így is meg tudtam tartani, előttem volt Björk, mellettem kívülről pedig Vervisch. Nem akartam túlvállalni magam, hogy esetleg nekiütközzek, ezért óvatos voltam. Aztán éreztem egy ütést. Aki ismer engem, és ilyen keményen támad, az tudhatja, hogy ennek következményei lesznek. Lehet, hogy nem közvetlenül a verseny után rúgom fenékbe, de akár egy-két év múlva is megtalálom az autóját és nagyon keményen bele fogok menni. Mert ha én sportszerűen vezetek, akkor ezt várom el másoktól is velem szemben.”
„Ha egy versenyző nekiütközik valakinek, akkor elveszi a gázról a lábát. Nem fog padlógázon maradni, hogy még egyszer nekimenjen. Ezek után, ha nem pördültem volna meg, 100%, hogy a következő kanyarban beletettem volna őt a falba. 100%! Nekem nem kell befejeznem a versenyt. Senki semmit nem fog nekem szólni amiatt, ha nem érek célba.”
Borković, aki 2015-ben megnyerte az ETCC-t, és a túraautózás különféle inkarnációiban szerzett már győzelmeket, agresszív magatartása miatt rendelkezik már néhány sötét folttal karrierjében. A TCR Europe 2018-as bajnoki végjátékéban utólag kizárták őt a monzai versenyekről, amiért atrocitásba keveredett a rivális Mikel Azcona csapatának tagjaival. Egy évvel később a Red Bull Ringen a verseny után akart konfrontálódni egy vele sportszerűtlen versenyzővel, amit csak tovább súlyosbított, hogy tévedésből rossz ellenfele autójának ajtaját tépte fel. Ekkor a szezon hátralévő részétől el is tiltotta őt a sorozat.
Ezek fényében talán nem is ajánlatos egy pillanatnyi frusztrációra adott legyintéssel elintézni Borković szavait, aki fenyegetését minden olyan riválisára kiterjesztette, akivel kapcsolatban felmerülne benne a gyanú, hogy tiszteletlenül versenyez vele szemben.
„Ezt üzenetnek veheti minden versenyző, aki eltalál. Vissza fogják kapni egy, kettő, három vagy öt évvel később. Ha öt év múlva meglátom Urrutiát, és mögötte leszek, bele fogom tenni a falba 250 km/órás sebességgel” – adott hátborzongató prognózist.
„Én sportszerűen vezettem. Láttam, hogy néhányan megelőztek, ezért visszavettem, óvatosabban haladtam, hogy ne tegyem tönkre a versenyem a TCR Europe-ban. De ha valaki belém jön egyszer, majd még egyszer, és kiforgat, akkor ő egy idióta, aki nem tisztel engem.”
Szinte megszokott módon érte utol ismét a balszerencse Michelisz Norbertet a Hungaroringen, ahol a TCR World Tour szezonbeli negyedik fordulóját tartotta a hétvégén. A magyar versenyző egy hatodik hellyel és egy kieséssel zárt.
Az idei évre újraszerveződött túraautós csúcskategória a magyarországi hétvégén is a TCR Europe-pal közösen versenyzett, a két sorozat pedig 21 autós mezőnyt hozott össze a mogyoródi pályán.
A szombaton rendezett időmérőn Yann Ehrlacher szerezte meg a rajtelsőséget Néstor Girolami előtt, míg Michelisz Norbert az 5. helyre kvalifikálta a BRC Hyundai Elantráját, amely 40 kg-os ballasztot cipelt, miután a magyar versenyző legutóbb Valenciában győzni tudott és a pontversenyt 25 egységgel vezetve érkezett a hétvégére.
A szombat délután rendezett első futam zajlott le simábban: Ehrlacher a vezetést végig őrizve győzött a második helyet a rajt után csak rövid időre elveszítő Girolami, valamint Michelisz csapattársa, Mikel Azcona előtt. A magyar versenyző a 6. helyen végzett, s mivel francia ellenfele a pole-lal és a győzelemmel 45 pontot zsákolt, beérte őt a tabellán: az első futam után Michelisz és Ehrlacher egyaránt 179 egységgel álltak a pontverseny élén.
A vasárnap 12:05-kor startoló második futamba kódolta a zűrzavart, hogy az időmérő első tíz helyezettjének sorrendjét megfordították a rajtrácson. Ez Michelisz helyén változtatott a legkevesebbet, aki a 6. rajthelyre állhatott fel, a pole-ba viszont a TCR Europe mezőnyébe tartozó Dušan Borković került.
A szerb versenyző ballasztos Hyundaija lomhán rugaszkodott el a rajtnál, Thed Björk hamar legyorsulta őt, de többen is megérkeztek a nyakára. Az 1-es kanyarban aztán Santiago Urrutia hátulról meglökte Borkovićot, akinek autója ettől irányíthatatlanul jobb oldalra vágódott, ott pedig a rajt után a belső íven helyezkedő Michelisz útjába került. A két versenyző jó viszonyt ápol egymással a pályán kívül, Michelisz pár éve a barátjának nevezte a szerbet, akinek egyszer ülést is segített találni a túraautózás élvonalában, most azonban a pályán túlságosan is közeli kapcsolatba kerültek egymással, ami mindkettőjük napját tönkretette.
Az ütközés után a magyar versenyző bal hátsó defekttel tért vissza a bokszba, majd némi szerelés után kihajtott a biztonsági autó által vezetett mezőnybe, ám látható felfüggesztésgondok miatt nem tudott versenytempóban haladni, így visszaparkolt a garázsba. Urrutiát bokszáthajtásos büntetéssel sújtották a baleset kiváltásáért.
A folytatás már kevesebb drámát hozott, Björk kényelmes előnnyel győzött Rob Huff előtt, Fréderic Vervisch pedig sikeresen állt ellen Azcona nyomásának és állhatott fel ennek köszönhetően a dobogó harmadik fokára. Ehrlacher a 6. helyen zárt, így 16 ponttal ellépett a vasárnap nullázó Michelisztől a tabella élén.
Spa után idén a második hétvégén volt ott a TCR Europe mezőnyében az Aggressive Team Italia által nevezett Hyundai Elantrával Losonczy Levente is. A másik hazai versenyző az első futamot a 18. helyen zárta, a másodikon viszont az ő autója is megsérült a rajt utáni kavarodásban, így nem jutott el a célig.
Michelisz Norbert hatodik hellyel kezdett a TCR Europe magyarországi versenyhétvégéjén, amely egyben a TCR World Tour-sorozat negyedik állomása is. A Hyundai versenyzője az időmérő edzésen az ötödik időt autózta, ami azt jelenti, hogy a vasárnapi futamot is erről a rajthelyről kezdheti majd, és miután a korábbi eredményei miatt jókora pluszsúllyal kénytelen versenyezni, a pontszerzés a célja.
Még soha nem kezdett ilyen jól szezont Michelisz Norbert, azaz sem a túraautó-világbajnokságban (WTCC), sem a túraautó-világkupában (WTCR) nem érkezett egyszer sem úgy a Hungaroringre, hogy ő állt a pontverseny első helyén. Az idén viszont ez volt a helyzet, hiszen a Hyundai magyar pilótája 25 pontos előnnyel vágott neki hazai versenyhétvégéjének. Ám mivel a magyarországival együtt még négy hétvége hátravan a TCR World Tour-ból (a hungaroringi első verseny után tartunk pont a szezon felénél), Michelisz egyelőre nem erre koncentrál.
Fotó: Hyundai Motorsport
„A szezonnak ilyen korai szakaszában szerintem ezt még felesleges figyelni, és nincs is nagy jelentősége. Nyilván kényelmes pozíció, és ha választani lehet, ez a legelőnyösebb, de hibás stratégia lenne túlságosan az összetettre összpontosítani” – nyilatkozta a Racingline-hu-nak.
Az idei eddigi két győzelem és egy második hely ráadásul azt jelentette, hogy az Elantra N TCR 40 kilós pluszsúlyt cipel a mogyoródi dombok között, így már előzetesen várható volt, hogy a 38 esztendős pilóta ezúttal nem lesz harcban a győzelemért. Az időmérő edzésen ez be is bizonyosodott, hiszen a magyar versenyző ötödik lett. Ez persze nem örömteli a Hungaroringre kilátogató drukkereknek, de ők is tudják, hogy most a tágabb képet kell nézni.
„A hazai verseny nyilván mindig kiemelt helyet foglal el a szezonban, így természetesen szeretnék jól szerepelni a Hungaroringen, de az egyik szememmel itthon is a bajnokságra kell figyelnem. Nem lehet a stratégiánkat a hungaroringi jó szereplésre építeni, ha az negatívan befolyásolja a szezon hátralevő részét. Sajnos most így jött ki a lépés, hogy hazai pályán sok súllyal versenyzünk” – összegezte az első mogyoródi versenyt a hatodik helyen záró, első helyét a pontversenyben a győztes Yann Ehrlacher-rel szemben elveszítő, ám továbbra is pontegyenlőséggel második helyen álló versenyző.
Fotó: Hyundai Motorsport
Az előzmények ismeretében a vasárnap 12 órakor kezdődő második futamra pedig nem is lehet más a cél, mint ismét erős pontszerző helyen célba hozni a Hyundai-t, mert az év végi elszámolásnál ez még nagyon sokat érhet. „Ha most ilyen jól állok, akkor a célom nyilvánvalóan az, hogy a szezont is a tabella elejében fejezzem be. Ami a hazai versenyhétvégét illeti, megvan a lehetőségünk, hogy mindkét versenyen sok pontot gyűjtsünk, úgyhogy ez is a cél” – tekintett előre Michelisz Norbert.
Losonczy Levente, a magyarországi forduló másik magyar túraautó-versenyzője a 18. helyen ért célba a szombati versenyen és ugyanebből a pozícióból rajtolhat majd vasárnap.
Rengeteg bejelentés, és autóbemutató övezte a 100. Le Mans-i 24 órás versenyt, és ennek köszönhetően betekintést nyerhettünk a sportág jövőjébe. A szervezők ugyanis megerősítették, hogy a jövőben részét képezi a szabályzatnak a hidrogénes meghajtás is.
A mérnökök kiemelték, hogy ezzel a túl nehéz akkumulátorokat nem kell cipelni, és az újratöltés hossza sem zavar meg egy 24 órás versenyt, ami az elektromosság esetében kizáró ok a hosszútávú szakágban.
Egy gyártó már elő is állt egy ilyen prototípussal, méghozzá a Toyota. A japánok a Hypercar szabályrendszerben is messze elsők voltak, két évig szinte csak ők rótták a köröket, mielőtt a többi márka csatlakozott volna.
Most Le Mans-ban szoros csatában kikaptak a Ferraritól, és „mindössze” egy második helyet értek el az elmúlt évek monoton sikereihez képest, de a Toyota GR H2 Racing Concept akár már előre vetítheti azt is, amikor a következő korszakot is ők kezdik meg elsőként.
Fotó: Toyota Global
Még rengeteg márka csatlakozik majd a csatához, jövőre is
Itt azonban még nem volt vége a bemutatóknak, az Alpine-é volt a következő nagy dobás. a Közönség ugyanis most először láthatta az autót, amivel jövőre ők is felveszik a harcot a Le Mans-i összetett győzelemért.
Jövőre azonban már egy rendes autóval térnek vissza. Az LMDh szabályok szerint épített – tehát a közös hibrid rendszert használó – autóra eddig csak a tavaly bemutatott gyönyörű Alpenglow koncepció alapján lehetett következtetni, most azonban megláthattuk a végleges formáját is.
Fotó: Julien Delfosse/DPPI/Alpine
Fotó: Julien Delfosse/DPPI/Alpine
Fotó: Julien Delfosse/DPPI/Alpine
Fotó: Julien Delfosse/DPPI/Alpine
Fotó: Julien Delfosse/DPPI/Alpine
A franciák mellett a Lamborghini, a BMW és a tervek szerint az Isotta Fraschini is csatlakozni fog, így a gyártók száma 11-re nőhet, és könnyen lehet, hogy 20 autónál is több Hypercart láthatunk majd.
Új korszak a másik fontos kategóriában is
Ugyan a GT-autók között általában nincs akkora mozgás, de ez a GTE-szabályrendszer utolsó éve. 2024-ben világbajnoki résztvevők lesznek a GT3-as autók, amivel sok új gyártóra lehet számítani. Többek között főleg az amerikai márkák fognak terjeszkedni, a privát Corvette-ek mellett, talán az egyik legérdekesebb a Ford lesz, akik most mutatták be a Mustang GT3-as verzióját, egészen újszerű színekben.
A Sauber/Alfa Romeo korábbi versenyzői közül csak ő nem örülhetett még nagy diadalnak.
Az izgalmas századik Le Mans-i 24 órás versenyt a Ferrari nyerte, és az 51-es rajtszámú Hypercar egyik pilótájánál, Antonio Giovinazzinál eltörött a mécses a leintés után. Az olasz versenyző három teljes, kevés szép eredményt hozó szezont töltött az F1-ben az Alfa Romeónál, majd csúnyán felsült a Formula E-ben a Dragon/Penske csapatnál, ezért örült ennyire meghatódva a sikernek.
„A GP2 2016-os szepangi versenye óta nem álltam dobogón. Futamot sem nyertem 2016 óta. Nagyszerű, hogy újra dobogón lehetek, főleg itt, Le Mans-ban. Be kell vallanom, hogy sírtam, mert rengeteg áldozatot hoztam az életben” – nyilatkozta.
„Sok éven át csalódások értek, de mindig hittem a tehetségemben. Tavaly júliusban vittük először pályára az autót, és most nyertünk Le Mans-ban vele. Büszke lehet a csapat.”
Scuderia Ferrari Press Office
A győztes trió: Pier Guidi, Giovinazzi és Calado
Vendégként Charles Leclerc is kilátogatott a versenyre, ahol elmondta, szívesen részt venne egyszer pilótaként is rajta. A szaksajtóban több helyen felhívták rá a figyelmet, hogy a Saubernél (a mai Alfa Romeónál) az utóbbi években versenyző pilóták közül a tavaly óta indított Valtteri Bottas-Csou Kuan-jü párost leszámítva mindenki elért legalább egy igazán nagy sikert: Kimi Räikkönen világbajnok volt (igaz, még 2007-ben), Marcus Ericsson (Leclerc első F1-es csapattársa) tavaly megnyerte az Indy500-at, Giovinazzi pedig most szerezte meg a legértékesebb győzelmet a hosszútávú versenyzésben.
Megemlíthetjük azt is, hogy Pascal Wehrlein a Formula E-ben halad a csúcs felé, jelenleg ő vezeti a bajnokságot.
Pedig szinte alig találnánk valakit, aki azt állítaná, hogy a felsorolt pilóták közül bármelyik jobb képességű lenne Leclerc-nél, aki eddig öt futamot nyert meg a Forma-1-ben, miközben Ericsson, Wehrlein és Giovinazzi itt még a dobogóra sem ért fel.