Kategória: Touring Car

  • Michelisz Norbert a sydney-i forduló után is megőrizte a vezető helyét az egyéni bajnokságban

    Michelisz Norbert a sydney-i forduló után is megőrizte a vezető helyét az egyéni bajnokságban

    Michelisz Norbert elérte a célját, és a TCR World Tour sydney-i versenyhétvégéjét követően is az élen áll az egyéni összetettben. A magyar pilóta előnye mindössze egyetlen pont a szintén kiváló hétvégét záró Rob Huff előtt.

    Első futam

    Az első rajtsorból két ausztrálpilóta, Ben Bergwanna és Will Brown indulhatott, Michelisz a 8. pozícióból várhatta piros lámpák kialvását. A TCR World Tour történetének első villanyfényes futamának első körei nem alakultak jól a magyar pilóta számára, mert a fűre is lesodródott, és emiatt visszaesett a 18. helyre.

    Nem sokkal később egy ütközés miatt beküldték a biztonsági autót, majd az újraindítást követően az eső is eleredt, ami miatt a mezőny túlnyomó többsége meglátogatta a kavicságyat. A versenyirányítás az eső miatt piros zászlóval félbe is szakíttotta a futamot.

    Az újraindítás után már nem történt változás: Brown nyert, az állandó versenyzők közül Ma Qing Hua lett a második, és miután az előtte célba érő Mikel Azcona és Yann Ehrlacher egy 5 másodperces büntetést kapott a futam után. Michelisz egy nagy felzárkózást bemutatva végzett a 8. helyen.

    Második futam

    Michelisz a fordított rajtrács miatt a 3. helyről indulhatott, és a mellőle induló Aaron Cameron állt az élre az első kanyarban. A magyar kiválóság autójának nekimentek hátulról, de még ez sem okozott neki problémát, és tartani tudta a 4. helyét.

    Ez a 4. hely azonban gyorsan 2. pozíció lett, miután Michelisz átugrotta Thed Björköt, Néstor Girolami pedig a falba állt, ami miatt be kellett küldeni a biztonsági autót a pályára. Az újraindítás után Cameron egy 5 másodperces büntetést kapott a kiugrásáért, Michelisz pedig ütközött Björkkel, ami miatt a svéd pilóta kiesett a versenyből, magyar riválisa pedig visszaesett az 5. helyre.

    A kavarodás után Huff lett a második, a tegnapi győztes Brown a harmadik, Vervisch pedig a negyedik. Brown azonban nagyon gyors volt, és gyorsan át tudta ugrani az előtte autózókat, majd zavartalanul tudta megnyerni a futamot. A végén az ausztrál mellett a két Audi állhatott fel a dobogóra Huff, Vervisch sorrendben. Michelis végül a negyedik lett, amivel újfent egyedül vezette a tabellát, miután a riválisai közül Azcona és Ehrlacher is kevés pontot tudott szerezni.

    Harmadik futam

    Michelisz szempontjából ez a verseny zárult a legjobban, miután Rob Huff mögött a második helyen ért célba, kihasználva Brown időbüntetését, amit a rajtnál való kiugrásáért kapott. A magyar pilóta ezzel az eredményével 1 pontos előnnyel utazhat majd a TCR World Tour soron következő versenyhétvégéjére, amit egy hét múlva rendeznek a szintén Ausztráliában található Bathurstban rendeznek majd meg.

    TCR World Tour egyéni bajnokság (top 5)

    1. Michelisz Norbert – 327 pont – Hyundai
    2. Robert Huff – 326 Pont- Audi
    3. Yann Ehrlacher – 306 pont – Lynk & Co
    4. Mikel Azcona – 289 pont – Hyundai
    5. Fréderic Vervisch – 256 pont – Audi

     

  • Világsztár a WEC-ben: Valentino Rossi is ott lesz a hétvégi teszten

    Világsztár a WEC-ben: Valentino Rossi is ott lesz a hétvégi teszten

    Valentino Rossi ott lesz a Hosszútávú-világbajnokság vasárnapi, bahreini tesztjén, egy LMP2-es Orecát fog vezetni. A kilencszeres gyorsaságimotoros-világbajnok jövőre akár már versenyzőként is részt vehet a sorozatban.

    Valentino Rossi újabb komoly lépés előtt áll az autóversenyzői karrierjében. Ezen a héten szombaton rendezik a Hosszútávú-világbajnokság, azaz a WEC szezonzáróját Bahreinben, másnap pedig egy tesztet tartanak. Ez utóbbin az olasz motoros legenda is részt vesz, méghozzá egy LMP2-es Oreca 07-es volánja mögött, amelyet csapata, a W Racing Team működtet.

    Mindez amolyan felkészülés a 44 éves pilótának, hiszen év végén a BMW Hypercar-autóját, az M Hybrid V8-ast is kipróbálhatja mint a német márka gyári versenyzője. Könnyen lehet, hogy mindez előkészítése annak, hogy Rossi jövőre komolyabb szintre lépjen autóversenyzőként, és immáron világbajnoki futamokon induljon el.

    „Nagyon boldog vagyok, hogy [pályafutásom során] először kipróbálhatom magam az LMP2-ben – nyilatkozta. – Ez egy nagyszerű lehetőség a WRT csapatától, mert tervezzük, hogy a jövőben teszteljem a BMW Hypercart. Úgy vélem, tapasztalatgyűjtésnek jó, hogy előtte kipróbálhatom az LMP2-t, mert a leszorítóerő szempontjából hasonló, és kíváncsi vagyok a potenciálomra. Alig várom, hogy Bahreinben lehessek, hogy megnézzem a szezon utolsó futamát, és mivel remélem, hogy a jövőben a WEC-ben versenyezhetek, jó lesz megérteni a futam légkörét és felépítését.”

    Rossi 2021-ben vonult vissza a MotoGP-ből, azóta pedig kettőről négy kerékre váltott. A WRT csapatához szerződött, amely akkor még Audi R8 LMS Evo II-esekkel versenyzett a GT World Challenge Europe sorozatban. A Sprint Cupban tíz forduló alatt két versenyen szereztek pontot Frédéric Vervisch-sel, és a tizenhatodik helyen végeztek az összetettben. Ami az Endurance Cupot illeti, ott hétből háromszor jött össze a pontszerzés a Nico Müllerrel kiegészült párosnak, és ugyancsak tizenhatodikként zártak.

    A WRT idén BMW M4 GT3-asokra váltott, Rossi pedig új váltótársakat kapott. Az olasz pilóta eredményei a Sprint Cupban rengeteget javultak: Maxime Martinnal megnyerték a második misanói futamot, összességében pedig az ötödik pozícióban zárták a pontversenyt. Az Endurance Cupban már nem volt ekkora előrelépés, hiszen Augusto Farfusszal kiegészülve ismét hétből háromszor szereztek pontot, és a tabella tizenötödik helyén fejezték be az idényt.

    Rossi emellett kategóriagyőzelmet aratott Jérôme Policand-nal a Road to Le Mans, vagyis a Le Mans-i 24 órás viadal betétversenyének második viadalán. Rossi nem titkolt célja, hogy részt vegyen a legendás eseményen, ez pedig akár már jövőre megtörténhet, hiszen nem kizárt, hogy 2024-ben a WEC-ben szerepel. A BMW ugyanis visszatér a sorozatba, annak is a Hypercar kategóriájába, de az Autosport értesülései szerint emellett két autót indítanak az LMGT3-ban. A vasárnapi tesztelés mindenesetre még jobban felkészítheti a hétszeres MotoGP-világbajnokot az esetleges WEC-programra.

  • Magyar versenyző is belekeveredett az év rajtbalesetébe az olasz TCR-sorozatban

    Magyar versenyző is belekeveredett az év rajtbalesetébe az olasz TCR-sorozatban

    Valóra vált az autóversenyzők rémálma a TCR Italy szezonzáró hétvégéjén, Imolában. Az Aggressive Team Italia színeiben induló Losonczy Levente is érintett a balesetben.

    Látványos balesettel kezdődött a TCR Italy szezonzáró hétvégéje az olaszországi Imolában. Az első sorból induló Ruben Volt nem tudott elrajtolni és a mögötte érkező, népes mezőny több tagja is eltalálta az autóját. Az ütközések következtében sérülés szerencsére nem történt, de sajnos Losonczy Levente is belekeveredett a balesetbe.

    Az Aggressive Team Italia versenyzője az idénynyitó imolai hétvégén 3. helyet szerzett, ezúttal viszont az időmérőn nem jött ki neki a lépés, többször is kénytelen volt megszakítani a mért körét, így végül csak a 17. rajthelyet szerezte meg.

    „A zászlók felkavarták az időmérőt is. Az első felvonásban egy piros zászló vetett véget a gyors körömnek, majd ezután kaptam két új első gumit és vele együtt egy egész pályás sárga zászlót, aminek köszönhetően ismét nem tudtam elkezdeni a gyors körömet” – nyilatkozta a Hungarian Motorsport Academy versenyzője.

    „Miután sikerült megkezdeni, ismét piros zászlót kaptunk és mivel már nem volt új szettem, ezért az eddigi egy-két körös szettel kellett megnyomnom a végét. Ez sikerült is egy ideig, majd a célvonal előtt 200 méterrel ismét kaptam egy egész pályás sárga zászlót és törölték a köröm. Így összességében az időmérő 17. helyet hozott.”

    A kilencedik sorból rajtolva a sűrű mezőnyben nem sok esélye volt, hogy kimaradjon a láncreakcióból, amit az előtte összeütköző ellenfelek és a hirtelenül irányt váltó versenyzők okoztak. Végül nem Volt autóját találta el, hanem egy másik ellenfele autójának ment neki. Az ütközéshullám miatt azonnal leállították a versenyt, ami a pálya helyreállítása után újraindult, de Losonczy Levente a szombati futamon nem tudott részt venni. A futamot a pontverseny 5. helyezettje, Marco Butti zárta az élen.

  • Schumacher klausztrofóbiát érzett a különleges tesztelésen

    Schumacher klausztrofóbiát érzett a különleges tesztelésen

    A múlt héten Mick Schumacher az Alpine WEC-csapatánál tesztelt, és elmondta, mik voltak a benyomásai. Szerződésről egyelőre nem beszélt.

    Az Alpine A424 nevű Hypercar autót Jerezben próbálta ki Mick Schumacher, és ez volt az első alkalom, hogy az együléses formaautókhoz szokott német pilóta ilyen, hosszútávú versenyzésben használt járgányt vezetett.

    „Teljesen más érzés. Elég nagy, nehéz az autó, zárt a pilótafülke, emiatt először klausztrofóbiát éreztem – mondta a Sky német csatornájának. – Nem is látni, hogy a kerekek forognak-e, ezt kis lámpák jelzik.” 

    „Kicsit elzártan éreztem magam, hogy ültem, de nem éreztem a szelet, ám nekem a hűtési rendszer jelentette a legnagyobb különbséget: ez levegőt fúj be hátulról a pilótafülkébe, és erre nem voltam felkészülve, bár hamar hozzászoktam.” 

    Megerősítették, valóban versenyzői ülésről tárgyal Schumacherrel az egyik csapat

    A teljesítményét nem kívánta értékelni Mick Schumacher, mivel a Le Mans-ban használt konfigurációt használta egy magasabb leszorítóerőt igénylő pályán – igaz, ezúttal még nem is az volt a cél, hogy a tempóját felmérjék, egyszerűen csak kipróbálta magát egy új közegben.

    Megkérdezték tőle, hogy a szerződés terén mi a helyzet, amire azt felelte, hogy reméli, lesznek választási lehetőségei.

    Az Alpine két autót indít a WEC-ben jövőre, tehát hat versenyzővel dolgoznak együtt.

  • Nem csak Verstappen szerzett idén rendhagyó módon bajnoki címet

    Nem csak Verstappen szerzett idén rendhagyó módon bajnoki címet

    A Porsche ásza, Thomas Preining lett a DTM idei bajnoka, de ahogy a Forma-1-ben Max Verstappen, ő sem versenyen lett bajnok.

    Ugyan a DTM idén a tulajdonosváltás után főképp Németországra koncentrálva visszavonult a nemzetközi porondról, így is akadtak izgalmak a sorozatban. A négy német márka (Audi, BMW, Mercedes és Porsche) mellett két olasz márka (Ferrari és Lamborghini) GT3-as autói álltak rajthoz az idei szezonban.

    A hockenheimi szezonzáró előtt még matematikailag 4 márka négy pilótája volt esélyes a DTM idei bajnoki címére. Gyakorlatilag azonban a minden futamon pontot szerző Thomas Preining (Porsche) és a 10 ponttal mögötte érkező – háromszor is győzni tudó – Mirko Bortolotti (Lamborghini) között dőlt el a lényegi kérdés. Előbbi egyáltalán hagyott kétséget afelől, hogy mi a célja, ugyanis hibátlan hétvégét zárt: az ünneplésbe azonban azért csúszott egy kisebb hiba.

    Bortolotti ötödik lett az első versenyen, ezzel még hátráltatta az ünneplést. Ezt követően a vasárnap reggeli időmérőn a két rivális egymás mögött végzett az első két helyen. Ugyan ezzel Preining csak egy pontot hozott riválisán, ez éppen elég lett ahhoz, hogy ledolgozhatatlan hátránya legyen.

    Az osztrák így egy versennyel a vége előtt már bebiztosította a bajnoki címet, de nem a szokásos körülmények között.

    „Csak élvezni akartam az utolsó versenyt, így a DTM bajnokaként.”nyilatkozta a DailySportsCar-nak Preining, miután megnyerte a második futamot is – „Mirko Bortolotti és Lamborghini évek óta nagyon erős párost alkotnak, és sokszor szorongattak már meg. Most azonban hibátlan versenyem volt, az elejétől a végéig. Az, hogy a családom és a barátnőm előtt nyerhettem, egészen különleges volt.”

  • Jövőre két márkával kevesebb lehet Le Mans-ban

    Jövőre két márkával kevesebb lehet Le Mans-ban

    Hiába bővül majd az Endurance Világbajnokság (WEC) mezőnye, az idei szezon két márkának is az utolsó lehet a Hypercar kategóriában.

    Toyota, Peugeot, Ferrari, Porsche, Cadillac – ők visszatérnek jövőre is WEC Hypercar-kategóriájába, hogy megküzdjenek a Le Mans-i összetett győzelemért. Azt is tudni lehet, hogy hozzájuk csatlakozik majd az Alpine, a BMW és a Lamborghini triója, és lehet, hogy az újjáélesztett Isotta Fraschini márka prototípusát is elfogadják a 2024-es szezonra.

    Ezzel 18 autóra is bővülhet a mezőny, azonban nem csak jó híreket hallani a sportautózás új éráját megtestesítő géposztályról, ugyanis két gyártó lehúzhatja a rolót, mindössze pár éve után. Érdekes módon a két, hibrid rendszert nélkülöző (és ezáltal spóroló) márkáról van szó.

    A Hypercar-korszak első évében rajthoz álló Glickenhaus már bejelentette, befejezik a programot, miután fejlesztésekre egyszerűen nincs elég forrásuk, és emiatt már nem számít versenyképesnek az autójuk. Az amerikai privát márka még GT-autót is indítani akart a WEC-ben, azonban annak ellenére, hogy tavaly még dobogóra is állhattak Le Mans-ban, három szezon alatt nem sikerült szponzorokat gyűjteniük, így teljesen megszüntetik a programot.

    Az új márkák érkezésével pedig a teljesítménykiegyenlítő-rendszer (BoP) sem kedvezett nekik, ezért gyakran a sor végén kullogtak. Ugyan az első években ez még több dobogót is ért, a kibővült mezőnyben csak a 7-8. hely környékén tudtak végezni, ezért pedig nem éri meg számukra fenntartani a versenycsapatot.

    A másik kérdéses márka a ByKolles csapat által indított Vanwall. Az osztrák gárda hosszas jogi vita után szerezte meg a brit márkanevet, és emiatt – bár az autó már évek óta készen áll – csak idén sikerült nevezniük a mezőnybe, és a DailySportsCar szerint könnyen lehet, hogy ez lehet az utolsó szezonjuk.

    A Vanwall tapasztalat nélkül még lassabb volt, mint a Glickenhaus idén, és a megbízhatatlansággal is akadtak gondjaik. Helyzetüket tovább rontotta, hogy pilótafronton sem mutatkoztak stabilnak, egyedül Esteban Guerrieri vett részt velük minden versenyen, a másik két ülésben öten fordultak meg, köztük az 52 éves Jacques Villeneuve.

    Hiába érkezhet így négy a rajtrácsra is a mezőnybe 2024-ben, két üde színfolt elveszhet a nagyobb gyártók érkezése közben.

  • Mick Schumacher tesztelt az Alpine csapatával

    Mick Schumacher tesztelt az Alpine csapatával

    Az Alpine látókörébe került Mick Schumacher, mint lehetséges versenyző, de nem a márka F1-ben, hanem a WEC-ben induló csapatánál. Megtörtént az első teszt is.

    A hosszú távú világbajnokság továbbra is gyűjtőhelye az F1-ből visszavonult/kiszorult pilótáknak, például úgy hírlik, Sebastian Vettel, Jenson Button és Robert Kubica a Porsche egyik autójával állhat rajthoz itt, vagy legalábbis a leghíresebb futamon, a Le Mans-i 24 óráson.

    Itt kaphat újra versenyzési lehetőséget Mick Schumacher, akit 2022 végén bocsátott el a Haas a Forma-1-ből, azóta a Mercedes szimulátoros és tesztpilótájaként keresi a lehetőséget a visszatérésre.

    Ez az Alpine WEC-gárdájánál történhet meg, ennek első lépéseként a német pilóta kedden a spanyolországi Jerezben tesztelte a márka A424-es jelű Hypercar autóját. „Micket érdekli a hosszú távú versenyzés, és lehetőségünk nyílt megadni számára, hogy belekóstoljon” – nyilatkozta a csapat vezetője, Philippe Sinault a Sportscar365-nek.

    Szívesen éjszakázik, ha ez segít – exkluzív interjú Mick Schumacherrel

    „Kezdetnek egy rövidebb programot állítottunk össze neki, de ebből is meg tudja állapítani, hogy néz ki az ütemterv a hosszú távú versenyzésben, és mi is fel tudjuk mérni őt. Ez csak az első találkozás volt, nem tudjuk, hogyan alakul a jövő számára és számunkra.”

    A csapat két autót indít a bajnokságban idén, de az Auto Motor und Sport értesülései szerint a jelenlegi hattagú legénységből csak Matthieu Vaxiviére szerződését erősítették meg 2024-re, illetve Charles Milesi esélyei jók a hosszabbításra.

    A német szaklap úgy hallotta, Nicolas Lapierre és Ferdinand Habsburg érkezhet még a csapathoz, vagyis két hely kiadó. Ezekre Mick Schumacher mellett természetesen a többi aktuális versenyző, André Negrão, Julien Canal, Memo Rojas és Olli Caldwell is pályázhat.

  • Grosjean kiesni látszik az IndyCarból, és már el is kezdte a Lamborghini tesztelését

    Grosjean kiesni látszik az IndyCarból, és már el is kezdte a Lamborghini tesztelését

    Eléggé viharos módon ért véget Romain Grosjean szezonja az IndyCarban, és egyáltalán nem biztos, hogy visszatér az együléses sorozatba.

    Romain Grosjean állítása szerint érvényes szerződéssel rendelkezik az Andrettihez jövőre, így arra számított, hogy a csapathoz érkező Marcus Ericsson a távozó fizetős pilóta, Devlin DeFrancesco helyét kapja meg. Kiderült azonban, hogy eggyel kevesebb autót állítanak majd a rajtrácsra az átalakuló csapatnál, így neki is mennie kell.

    Sejteni lehetett, hogy megromlott a francia és az Andretti kapcsolata, hiszen hiába kezdte jól a szezont, sorozatos hibái után frusztrációját a csapaton vezette le, ami után Michael Andretti nyilvánosan is kritizálta a hozzáállását.

    Ugyan a szakítás még nem feltétlenól jelenti azt, hogy Grosjean teljesen kikerülne az IndyCarból, nem vet rá jó fényt az, hogy gyakorlatilag beperelte a saját csapatát.

    Azt már korábban is tudni lehetett, hogy a korábbi F1-es pilóta részt vesz majd a Lamborghini 2024-ben induló sportautó-programjában, azt azonban a mai napig nem jelentették be, hogy hol és hány versenyen indult majd. Az biztos, hogy a gyártó Daytonában még nem tud rajthoz állni, de teljes WEC-szezonnal terveznek, így Le Mans-ban már ott lesznek. Feltételezhető, hogy Grosjean esetében az IndyCaros szerződés függvénye hogy mikor számíthatnak rá, a francia a bajnokságban vállalt elkötelezettségei miatt eddig nem is vett részt az olasz gyártó tesztjein, egészen idáig.

    Lamborghini LMDh testing
    Fotó: Lamborghini Media

    Dél-Spanyolországban, az Almeria Circuiten teszteltek ugyanis a motorsport.com riportja szerint, miután egy baleset hátráltatta az eddigi tesztprogramjukat. Így teljesen új karosszériával köröztek, és közel 2000 km-t teljesítettek két nap alatt Andrea Caldarellivel és Grosjeannal a volán mögött.

    Rajtuk kívül eddig Mirko Bortolotti és Daniil Kvyat vezette már az LMDh-prototípust.

    https://500miles.hu/imsa/kiszivargott-de-igy-is-nagy-durranas-lett-a-lamborghini-le-mans-i-autoja/

  • Három korábbi F1-es pilóta együtt hódíthatja meg Le Mans-t 2024-ben

    Három korábbi F1-es pilóta együtt hódíthatja meg Le Mans-t 2024-ben

    Egészen rendhagyó módon lehetne csapattárs a két F1-es bajnok, Sebastian Vettel és Jenson Button, ugyanis már nyolc éve nem versenyeztek egy mezőnyben.

    Sebastian Vettel tavaly év végén vonult vissza a Forma-1-től, és az idei Japán Nagydíjon tért vissza a paddockba, méghozzá a környezetvédelem nagyköveteként. Ekkor kifejezte, hogy hiányzik neki a versenyzés, és nem sokkal később fel is röppent a pletyka, hogy a Porsche egyik partnercsapata (JOTA) felkereste azzal, hogy ülést ajánlottak neki a Endurance Világbajnokság (WEC) mezőnyében, amivel lehetősége lenne Le Mans-ban indulni.

    Vettel Le Mans-ban tér vissza?

    Hasonló cipőben jár Jenson Button is, aki a JDC-Miller Motorsports autóját vezeti a tengerentúlon, az IMSA szezonzáróján, a Petit Le Mans-on. A brit világbajnok egyszer már indult a 24 órás francia versenyen is, méghozzá az akkori legfelső, LMP1-es kategóriában.

    „Van néhány lehetőségem a WEC-ben, és itt is, hogy teljes szezont teljesítsek. Lehet, hogy csak a hosszútávú versenyeket teljesítem. De mindennek nincs értelme, ha ténylegesen nem tudom ráfordítani az időt a tesztelésre is, mert még ki kell próbálnom néhány dolgot. Persze be tudok ülni az autóba, és versenyképes időt tudok futni, de az én erősségem inkább a beállításoknál mutatkozik meg” – emelte ki a jelenleg F1-es riporterként is tevékenykedő Button a sportscar365-nek.

    „Itt [a Petit Le Mans-on] nincs rá időm, de nem is kell, mert Rocky [Mike Rockenfeller, az egyik csapattársa] nagyon jó az ilyesmiben. De szeretnék olyan programot teljesíteni, amiben arra is van lehetőségem, hogy a lehető legjobbat nyújtsam, különben nincs értelme.”

    #5: JDC Miller MotorSports, Porsche 963, GTP: Tijmen van der Helm, Mike Rockenfeller, Jenson Button, IMSA GTP
    Fotó: Jake Galstad/LAT Images/Courtesy of IMSA

    Button elismerte, már voltak megbeszélései a jövőre két autóra bővülő JOTA-val egy esetleg WEC-ülésről, és mivel Rockenfeller a Ford GT-programjában vezet majd jövőre, valószínűleg a JDC-Miller is szívesen látná autójukban a britet. Előbbi helyen ráadásul nemcsak Vettel, de Robert Kubica is csapattársa lehet, hiszen a lengyellel is felvették a kapcsolatot, így akár három korábbi F1-es futamgyőztes is kiköthet a brit alakulatnál egy Porschéban.

    „A Penske sok időt és energiát ölt bele ebbe az autóba, ők gyorsabbak lesznek nálunk, de ez csak azt jelenti, hogy az autó többre is képes. Már egy évet teszteltek, amire a JDC soha nem lenne képes. De látjuk, mit csinálnak az autóval, és az adatok nagy részét is megkapjuk.”

    Button elárulta, egy gyári csapattal is kapcsolatban állt, inkább egy privát csapattal versenyezne, hogy ne legyen rajta akkora nyomás, miközben versenyképes lehet, egy lazább környezetben.

  • Massa 24 órás versenyen vezetheti le a pereskedés feszültségét

    Massa 24 órás versenyen vezetheti le a pereskedés feszültségét

    Legutóbb elég botrányos szalagcímekkel került vissza a köztudatba Felipe Massa, most azonban egy jóval pozitívabb hírről is beszámolhatunk vele kapcsán.

    A brazil pilóta 2020-ban került ki a Formula E mezőnyéből, és azóta is aktív versenyző maradt. Felipe Massa ugyanis hazájában, a Stock Car Pro Seriesben versenyzett, és az idei esztendőben megszerezte első, illetve második dobogóját is a sorozatban.

    Massa türelme lejárt – Egy hónapot kapott még az F1 és az FIA

    Viszont azzal került címlapokra az elmúlt időszakban, hogy jogi lépéseket tesz a 2008-as világbajnoki cím megszerzése érdekében.

    Ami a versenypályát illeti, Massa brazil kapcsolatainak köszönhetően könnyen lehet, ismét versenyezhet Brazílián kívül is. Egyik kollégája, Felipe Fraga ugyanis az IMSA mezőnyében eddig egy LPM3-as autóval versenyzett, amit Massa nemrég tesztelt. A kategória ugyan megszűnik majd 2024-ben, de a Riley Motorsports [Fraga csapata] átnyergel majd egy LMP2-es autóra.

    https://500miles.hu/imsa/sokak-alma-valik-valora-megszabadul-egyik-kategoriajatol-az-imsa/

    Fraga mellett Gar Robinson teljesíti majd az egész szezont velük, és azt is bejelentették, hogy az ausztrál Josh Burdon egészíti ki a felállást a hosszabb versenyeken. Az idénynyitó Daytonai 24 órásra azonban egy negyedik pilótát is nevezniük kell majd, Massa erre az ülésre lehet esélyes.

    „Mindenképpen láthattuk, hogy korábbi F1-es versenyzők, mint például Robert Kubica hihetetlenül gyorsak voltak LMP2-ben” – jelentette ki John Donovan, a Robinson Racing menedzsere a sportcar365.com-nak.

    „Ez felkeltette az érdeklődésünket Felipe Massa és Fraga mentek együtt az Stock Carsban, mindketten brazilok, és a nagymenőnek számítanak ott. Egyszerűen rá kellet kérdeznünk, így Atlantában kipróbáltattunk vele egy LMP3-as autót.

    Az a szándékunk, hogy folytassuk a közös munkát Massával, de nyilván ennek kölcsönösnek kell lennie. Nem mondhatjuk jelenleg, hogy ő lenne a negyedik pilótánk, de remélhetőleg afelé haladunk.”