Kategória: Touring Car

  • Nagy Norbi: „Amikor nincsen rajtam nyomás…”

    Nagy Norbi: „Amikor nincsen rajtam nyomás…”

    Nehezen indult Nagy Norbi zolderi hétvégéje, a pénteki szabadedzésen még György Anett versenyautójával tette meg az első métereket, amíg a Zengő Motorsport szerelői csavarról-csavarra építették a SEAT-ját. Az élőben még sosem látott pályával megbarátkozva, egyre jobb időket ment a DSG váltós autóval. A szombat délelőtti edzés feszültsége, a gyors körök után szertefoszlott. Az élmezőny, 1 másodpercen belül volt és Norbi is mosolyogva szállt ki az autóból. Az időmérőre összeállt minden és úgy gördült ki a boxutcából, hogy nem volt elvárás, hiszen senkinek nem volt ideje arra, hogy az esélyeket latolgassa. Ez meg is látszott az idején, hiszen megfutotta az addigi leggyorsabb kört.

    Perceken belül Igor Stefanovski-tól megérkezett a válasz és az 1:40-es köridő alá sikerült mennie, de ekkor már Norbi is a pályán volt. A boxban, feszült csend mellett, minden szem a monitorokra szegeződött. 2 perccel később, pedig megjelent a polepozíció ideje, 1:39.222 Nagy Norbi neve mellett.

    Vasárnap, 12 óra 40-kor kezdődik az első versenyfutam.

  • Szabó Zsolttal fejezi be a szezont a Zengő Motorsport

    Szabó Zsolttal fejezi be a szezont a Zengő Motorsport

    Szabó Zsolt már Termas de Rio Hondoban is Aurelien Panis helyén indult, szerződése azonban csak arra az egy versenyre szólt.

    Panis 2017 elején csatlakozott a Zengő Motorsporthoz, ám a WTCC-ben nem úgy alakultak a dolgok, ahogy a fiatal pilóta, illetve a csapat várta. Így tehát váltott, azonban maradt a Hondánál, és a TCR-ben folytatja a Boutsen Ginion Racinggel.

    Szabó Zsolt pedig már első WTCC-s hétvégéjén meggyőzte csapatát, így marad Nagy Dani csapattársa a szezon hátralévő versenyein is. Ő kapta azonban a 2015-ös motorral futó Civicet, míg Dani autójában már idei motor dübörög.

    „Nagyon boldog vagyok, és alig várom, hogy újra beüljek az autóba.” – fogalmazott a fiatal pilóta. „Argentínában az volt a célom, hogy tanuljak, amennyit csak tudok, és reménykedtem benne, hogy kapok még lehetőséget.”

    „A legjobbamat szeretném nyújtani, és a célom, hogy mindig bekerüljek a Q2-be. Ez nagy kihívás lesz, hiszen 2015-ös motorral megyek, de a lehető leggyorsabb akarok lenni, és mindent megteszek ezért. Remélem, hogy pontokat is tudok szerezni.”

    Zengő Zoltán szerint tökéletes felállásban fejezik be 2017-et.

    „Nagyon örülök, hogy Zsoltival folytatjuk. Megmutatta, hogy nagyon gyors és kényelmesen érzi magát az autóban még tapasztalat nélkül is. Egy hatalmas tehetség, Nagy Danival pedig a tökéletes csapatot alkotják.” – zárta a csapatfőnök.

  • A BMW M8 GTE elindul az Endurance világbajnokságon

    A BMW M8 GTE elindul az Endurance világbajnokságon

    Az M8 GTE „személyében” a BMW hivatalosan is bemutatja a jövő évi Endurance világbajnokság GTE Pro kategóriájában versenyeztetni kívánt autóját.

    A bajor márka a Frankfurt Motor Show keddi napján (2017. szeptember 14.- 24. – a szerk.) leleplezi le új fejlesztését, mely az IMSA SportsCar bajnokságban is szerepelni fog.

    A jövő év januárjában a Daytona 24 óráson debütál majd, mielőtt 2018-ban párhuzamosan részt venne a WEC- és IMSA sorozatokban.

    „A Frankfurti Autószalonon teljes valójában megjelenő autó számunkra a következő fontos lépés az első verseny felé, amelyet a 2018-as Daytona 24 órásra tervezünk” – nyilatkozta Jens Marquardt, a BMW motorsport igazgatója.

    „Az FIA WEC és az Észak-Amerikában zajló IMSA sorozat a legversenyképesebb környezet az új kihívásokat keresők számára. A BMW M8 GTE-vel a csúcsminőségű technológiát a legmagasabb nemzetközi GT verseny kategóriába helyezzük, ezt ugyanakkor összekapcsoljuk Le Mans hagyományaival. Az autó fejlesztése az elvárt ütemben halad, és alig várjuk, hogy 2018-ban láthassuk a győzelmét.”

    Elsőként júliusban jelentek meg képek az álruhába bujtatott M8 GTE-ről, amikor is Martin Tomczyk és Maxime Martin megosztva vezették a Lausitzringen végzett kezdeti tesztelések során.

    Az új gépet a következő hónapban ismét tesztelték Barcelonában, itt Tomczyk, Bruno Spengler, Nick Catsburg és Phillipp Eng mind lehetőséghez jutottak.

    BMW M8 GTE
    Fotó. BMW AG
    BMW M8 GTE
    Fotó: BMW AG
  • Rob Huff visszatér a BTCC-be beugróként

    Rob Huff visszatér a BTCC-be beugróként

    A túraautó világbajnokságban szereplő Rob Huff 13 év után tér vissza a brit (BTCC) bajnokságba, egyelőre csak egy hétvége erejéig. Silverstone-ban Tom Chiltont fogja helyettesíteni a Power Maxed Racing csapatnál.

    Tom Chilton nemrégiben egy műtéten esett át, ahol az orvosai négy hetes kényszerpihenőt írtak elő neki. Így a csapatának helyettes után kellett néznie, így jött a képbe a 2012-es túraautó világbajnok.

    Huff a szombat reggeli első edzésen ülhet be leghamarabb a Vauxhall Astrába, éppen emiatt nem vár el komoly dolgokat saját magától ezen a hétvégén, de örömmel tér vissza a sorozatba.

    „Mindig figyelemmel követtem a BTCC-t, nem hagyom ki a versenyeket, amikor otthon vagyok, gyakran járok a helyszínekre. Örülök, hogy sok régi ismerőssel újra találkozhatok, nagyon barátságos közeg és sok mindenkit ismerek, Ez olyan lesz, mint egy hazatérés.” – mondta az Autosportnak.

    Huff legutoljára 2004-ben volt a mezőny tagja, akkor egy Seattal egy teljes évet is lehúzott a bajnokságban. Egy évvel korábban pedig a brit Seat kupát nyerte meg. Első és egyetlen BTCC-s évében az összetett hetedik helyén végzett.

    A Vauxhall idén tért vissza a brit túraautó bajnoki mezőnyben, és Huff elmondta, hogy reményei szerint segíteni tud majd a csapat fejlődésében.

    „Bár az autó új lesz nekem, nem fogok feltett kézzel kimenni a pályára. A csapat az utóbbi időben szépen lépegetett előre, és én azon leszek, hogy még tovább segítsem őket az úton. Ez egy izgalmas kiruccanás lesz, és ha képes leszek a csapat hasznára lenni, akkor már boldog leszek. A BTCC egy elég versenyképes sorozat, nem ritka, hogy húsz pilóta is egy másodpercen belül van. Emiatt a kvalifikáció nagyon kemény lesz, de állok a kihívások elé.” – tette még hozzá Huff, akinek a csapattársa Senna Proctor lesz.

  • Toto Wolff ismét versenyautóba ült

    Toto Wolff ismét versenyautóba ült

    Toto Wolff maga is autóversenyző volt korábban. Versenyzett Formula Forban, az osztrák ralibajnokságban, és FIA GT-ben is. 2009-ben azonban egy GT4-es autóval, 270 km/h-s tempónál borult. Csigolyatörést és agyrázkódást szenvedett, illetve leromlott az ízlelő érzéke. Ekkor állítólag felesége, Susie megeskette, hogy nem ül többet versenyautóba.

    Ígéretét azonban az elmúlt hétvégén megszegte, és a Tourenwagen Classics versenyén indult, a DTM nürburgringi hétvégéjén, és a 24 fős mezőnyben JensThiemerrel, a pálya marketing alelnökével karöltve a nyolcadik helyen zártak egy Mercedes 190 Evo2 DTM-mel.

    „Remek szórakozás volt vezetni ezt az autót. Nem bántam meg. Ismét tudatosult bennem, hogy miért is választottam ezt a sportot. Olyan, mintha soha nem is hagytam volna abba.” – mesélte Wolff.

  • Michelisz Mira György Anett kezében fényképezkedik

    Michelisz Mira György Anett kezében fényképezkedik

    Michelisz Norbert kislánya, Mira, édesanyja Johanna, valamint György Anett társaságában. 🙂

    https://www.instagram.com/p/BY6Q-U8A679/?taken-by=anett_gyorgy

  • Auer győzött, egyre szorosabb a bajnokság

    Auer győzött, egyre szorosabb a bajnokság

    Lucar Auer nyerte az esővel megfűszerezett nürburgringi futamot, győzelmével pedig továbbra is életben tartotta bajnoki reményeit.

    Az idei 13. DTM futamot pole pozícióból kezdhette meg Auer, amely eléggé kedvezőtlen körülmények között került lebonyolításra.

    A tegnapi volt pályafutása negyedik, idén pedig már harmadik DTM-es győzelme az osztrák versenyzőnek.

    „Ez egy mega verseny volt számunkra” – mondta Auer a leintést követően. Csapata minden bizonnyal egyetért vele: Paul di Resta második, Robert Wickens harmadik és Maro Engel negyedik helyének köszönhetően négy Mercedes-AMG végzett az első négy pozícióban.

    A megfelelő gumiválasztást illetően kissé tippmixesre sikeredett a verseny, miután a rajt előtt leszakadó eső, majd felszáradó pálya állt a versenyzők rendelkezésére.

    A bajnoki éllovas Ekström pont ennek lett az áldozata: „Amikor kereket cseréltünk, újra elkezdett esni az eső” – mondta.

    A 18 versenyből álló szezon 13. fordulója után tehát 128 pontjával továbbra is Ekström vezeti a bajnokságot Auer (127 pont), Rast (124 pont), Rockenfeller (110 pont), Green (107 pont), Glock (104 pont), Martin (102 pont) és a regnáló bajnok Wittmann (97 pont) előtt.

    A hátrelévő versenyeken 140 pont szerzehető, így minden kétséget kizáróan izgalmas csatát láthatunk a bajnokságért folytatott harcban.

     

     

  • Tiago Monteiro a barcelonai balesete után kórházba került!

    Tiago Monteiro a barcelonai balesete után kórházba került!

    A FIA WTCC bajnokesélyese, Tiago Monteiro szerdán Barcelonában egy tesztelésen az egyes kanyarban nagy sebességnél balesetet szenvedett. Tiago-t kiszedték az autóból, majd a Medical Centerben kivizsgálták, végül egy helyi kórházba szállították. Nem törött csontja, de megfigyelés alatt tartják.

    Pénteken az MRI is megerőstette, hogy nincsenek sérülései, de elővigyázatosságból a hétvégét a kórházban tölti a hétvégét, hogy megkezdje a gyógyulást.

    Hétfőn újra értékelik a helyzetét, és ezután eldöntik majd, hogy áthelyezhető-e egy portugál intézménybe. A Honda mindamellett, hogy gyors gyógyulást kíván versenyzőjének, biztos benne, hogy teljesen fitt lesz a következő kínai fordulóra, október 14-15-én, és folytathatja a bajnoki címért a harcot.

    A japán cég Tiagoval és a családjával együtt szeretné kifejezni köszönetét a mentésért a katalán pálya orvosi csapatának, és a kórház személyzetének, akik a lehető legjobb ellátást biztosítják.

     

  • A DTM hajlandó több országot bevonni a bajnokságba új gyártók belépése érdekében

    A DTM hajlandó több országot bevonni a bajnokságba új gyártók belépése érdekében

    A DTM elnöke, Gerhard Berger a sorozat több országra kiterjedő bővítését javasolta, hogy megfeleljen a bajnokságba belépni kívánó új gyártók igényeinek.

    Berger hisz benne, hogy a sorozat helyszíneinek bővítésével – jelenleg öt német fordulóból áll, és egy-egy hétvégére ellátogat Hollandiába, Magyarországra, Ausztriába és Oroszországba – segíthetik egy új gyártó megjelenését.

    A 2000-es újjáélesztése óta a DTM ellátogatott már az Egyesült Királyság (Donington Park és Brands Hatch), Olaszország (Adria és Mugello), Spanyolország (Barcelona és Valencia), Belgium (Spa és Zolder), Franciaország (Le Mans és Dijon), Portugália (Estoril), a Cseh Köztársaság (Brno) és Törökország (Isztambul) versenypályáira is.

    Ezen kívül 2004-ben Sanghajban a bajnokságba bele nem számító rendezvényt bonyolított le, 2010-ben visszatért egy teljes pontszámmal értékelt versenyhétvégére, ekkor volt a sorozat utoljára Európán kívüli helyszínen.

    „Túlságosan németek vagyunk, ugyanakkor Németországban erős a túraautózás kultúrája, és a DTM-nek van egy különleges rajongó tábora” – mondta Berger Zandvoortban.

    „A legsikeresebb versenyeink Németországban vannak, de mikor Moszkva mellett döntöttünk, 25 ezer néző látogatott ki. Jelenleg a versenynaptárban szerepel Moszkva, Hollandia, Németország, Magyarország, Ausztria, és talán a jövőben csatlakozhat még 1-2 helyszín. Ez segítség lehet más gyártóknak.”

    A BMW motorsport főnöke, Jens Marquardt óva intett a naptár bármely irányú radikális megváltoztatásától, mondván minden új helyszínnek „pénzügyi ráfordításokat” kellene megvalósítania ahhoz, hogy a DTM odalátogasson.

    „Úgy gondolom, hogy beszélhetünk, egy Európában zajló, német központú prémium bajnokságról ” – mondta. „Ez a DTM alapja, nekünk is prioritásként kell kezelnünk.”

    „Érdeklődés függvénye. Kilenc fordulónk van, négy Németországon kívül, tehát megközelítőleg fele-fele. Pénzügyi szempontból van értelme, de az érdeklődésre is figyelemmel kell lenni. Meg kell vizsgálnunk, hol van rá igénye az embereknek, mert üres tribünök előtt futni nem sok értelme van.”

    Arra a kérdésre, hogy kilátásban van-e kevesebb német verseny szerepelése a naptárban, az Audi Motorsport főnöke, Dieter Gass elmondta: „Ez még egy kicsit korai ahhoz, hogy felmérjük, de elméletben miért ne?”

     

  • TCR: Kínában debütál a Hyundai

    TCR: Kínában debütál a Hyundai

    A hátralévő két versenyhétvégén már a TCR mezőnyét fogja erősíteni a Hyundai i30 N TCR modellje.

    A dél-koreai autógyár két autót fog indítani a BRC Racing csapat színiben, akik egyébként a Hyundai Motorsport partnerei. A két versenyzőjük pedig a túraautózásban szép sikereket elérő Gabriele Tarquini és Alain Menu lesznek.

    Tarquini volt az ki a kezdetektől fogva ezen dolgozott, az ő segítségével fejlesztették az autót, illetve ő volt az első aki tesztelhette is. Hatalmas tapasztalata nagyban hozzájárult, hogy életre keljen ez a projekt. Csapattársa Menu is hatalmas rutinnal rendelkezik, hosszú évekig erősítette ő is a WTCC mezőnyét. A két rutinos pilóta feladata az lesz, hogy visszajelzésivel, észrevételeivel segítsék a csapatot, és értékes információkat gyűjtsenek a következő szezonra.

    Mindkét versenyző egy két napos teszten vett részt múlt héten Valenciában, ahol elsősorban azt a kasztnit próbálták ki, amivel a versenyautók Kínában pályára fognak gurulni. Ami az autó dizájnját illeti, felfedezhető egy N betű, valamint a festés a Hyundai hagyományos színeit követi.

    „ A TCR-es bemutatkozás egy nagy pillanat a projekt számára. Kína következik, ami egy remek helyszín arra, hogy megmutassuk az autóban, a csapatban és a pilótákban rejlő potenciált. Nagyon hasonlít az i30 N TCR az utcai N modellünkre, tehát ha itt egy erős teljesítményű autót építünk,akkor az az utcai autónkra is jellemző lesz.” – mondta a Hyundai Motorsport vezetője Michel Nandan.

    Andrea Adamo, a Hyundai Motorsport versenykért felelős menedzsere így értékelte a történelmi pillanatot.

    „A TCR-ben való debütálás nagyon fontos pillanat a Hyundai Motorsport egésze számára. A kínai hétvége már az év döntő szakaszában van, mivel a csapatok és a versenyzők már a 2018-as évadra is dolgoznak. Remek lehetőséget ad nekünk, hogy a legmagasabb szinten is megmutathassuk az i30 N TCR-t. A versenyeken szerzett tapasztalok pedig lehetővé teszik, hogy tovább dolgozzunk és fejlesszünk az autón, elsősorban a jövő évre való tekintettel.”

    A Hyundai Motorsport a következő promo videóval készült:

    https://www.facebook.com/HMSGOfficial/videos/1581983275200883/