Kategória: Touring Car

  • TCR: Huff nyerte az időmérőt, Tassi a 7.

    TCR: Huff nyerte az időmérőt, Tassi a 7.

    A TCR International Series mezőnye ezen a hétvégén a kínai Zheijang-ban szerepel. A szombati időmérő edzés a Leopard autók fölényét hozta, az idei utolsó hétvégéjén szereplő Rob Huff szerezte meg az első rajtkockát a nyitó versenyre.

    A hétvége előtt Tassi Atiila előnye négy pont volt Jean-Karl Vernay előtt, azonban a M1RA versenyzője a legtöbb plusz súllyal versenyez, köszönhetően az előző remek hétvégéjének. A kínai fordulóban nem elsősorban a bajnoki címért való kiélezett küzdelem kapta a legnagyobb figyelmet, hanem a túraautózásban debütáló Hyundai bemutatkozása.

    A koreai autók a pénteki edzéseken nagyon gyorsnak bizonyultak, ugyanúgy, mint a Leopardos Volkswagenek.

    Az időmérő edzés első szakaszában meglepetésnek nem nevezhetően a két Hyundai volt a leggyorsabb. Tarquini és Menu tudott egyedül 1:33-on belüli köridőt futni. Mivel a Hyundai csak tesztre használja fel az utolsó két fordulót, ezért még nincs végleges homologizációja, ezért pontot nem szerezhettek, így a Q2-be sem juthattak be. A magyar csapat két autója közül Colciago könnyedén, Tassi pedig az utolsó pillanatokban verekedte be magát a második etapba. A Q1-ben két nagy névnek is búcsúznia kellett, Dusan Borkovic, és a bajnoki címért harcban lévő Stefano Comini.

    A Q2-ben így ellenfél nélkül maradtak a türkizkék autók, a pole pozíció sorsát egymás között meccselték le. Végül a brit pilóta 1:33.173-as idővel végzett az élen. Huff számára ez lesz az utolsó hétvége a TCR idei szezonban, ugyanis a szezonzáró időpontja ütközik a WTCC makaói versenyével. Huff mögött csapattársa a francia Vernay végzett, közel két tizedes hátrányban. Az utolsó körben Oriola és Morbidelli is javított, övéké lett a második rajt sor. Daniel Lloyd-é az utolsó pontszerző hely. Colciago a 6. Tassi pedig a 7. lett. Vernay ezzel a négy ponttal megelőzte Tassi Attilát a bajnoki összetettben. A második futam első rajtkockáját Frederic Vervisch szerezte meg.

    Az első futam magyar idő szerint 8:30-kor fog kezdődni, élő közvetítés pedig a TCR oldalán lesz.

  • Eladó Zengős és OXXO-s autók!

    Eladó Zengős és OXXO-s autók!

    Nem is annyira régen egy SEAT Leon és további komolyabb versenyfelszerelés volt eladó a Zengő Motorsport által a racecardirect.com-on. Ezúttal a KIA cee’d TCR autó eladó, amivel Ficza Ferenc ment idén két alkalommal, a magyar és a német fordulón. A modell nem mondható sikeresnek, talán ez is az oka az eladásnak, ugyanakkor nem lehet nem észrevenni, hogy ürül ki a Zengős boksz, és csak Zengő Zoltán tudhatja, hogy mi az irány jövőre. Lehet hogy egy lóerőre váltanak, hiszen Zengő Réka egyre sikeresebb a díjlovaglásban? Istállónak istálló, ugye…

    Íme a cee’d hirdetése: https://racecarsdirect.com/Advert/Details/85699/kia-ceed-tcr

    Az eddig inkább kamionversenyzésről ismert OXXO Racing Team is idén új kalandok után nézett, és indultak a KIA Lotos kupában. Náluk az a KIA Picanto eladó, amit Vogel Adrienn használt 2017-ben, de eladó egy Toyota RAV 4-es is, amellyel tereprally versenyeken indultak. Ezen hirdetésekbe a racing-bazar.hu oldalán bukkantunk. Úgy néz ki tehát, hogy Jobbágy Ákos és csapata is újra keveri a  lapokat 2018-ra.

    Íme a Picanto hirdetése: http://racing-bazar.hu/versenyauto/egyeb/kia_picanto​
    Íme a RAV 4-es hirdetése: http://racing-bazar.hu/versenyauto/egyeb/toyota_rav_4

  • Most már véget ér az idei ETCC szezon is!

    Most már véget ér az idei ETCC szezon is!

    Az igazán változatos idei FIA ETCC évad is a végéhez ér, és a Cseh Köztársaságban még 5 pilótának van esélye arra, hogy 2017-ben bajnok legyen. Rögtön a listavezető hazai pilóta, Petr Fulín mondható talán a legnagyobb esélyesnek, őt követi a svájci Christjohannes Schreiber, a magyar Nagy Norbert,  a makedón Igor Stefanovski mondanynian komoly eséllyel szállnak harcba az idei bajnoki címért. Peter Rikli is matematikailag még esélyes lehet, de ahhoz gyakorlatilag a fent említetteknek nullázniuk kell.

    A jelenleg 56 ponttal a tabella harmadik helyén álló 22 éves Zengő Motorsportos SEAT-os versenyző Nagy így látja a helyzetét:
    „Ez Fulín pályája, és nem nagyon hiszek abban, hogy pár hivatalos teszt, vagy szabadedzés elég lenne ahhoz, hogy befogjuk. Persze érdekel a bajnokság állása, de mindig csak a verseny után. Nem akarok a többiekkel foglalkozni, csak élvezni akarom a versenyzést.”

    És hogy mi lehet Nagy titkos receptje? Annak ellenére, hogy idén nem nyert még, de pole pozícióban már többször is volt, nincs veszteni valója, és mindent, vagy semmit alapon mehet.

  • DTM-esek tűntek fel a Formula E teszten

    DTM-esek tűntek fel a Formula E teszten

    Nem kevés jelenlegi DTM versenyző vesz részt a ma indult Formula E teszten, Valenciában.

    Ma a Mercedeses Edoardo Mortara, ls a Super GT-ben versenyző James Rossiter tesztelhet a Venturi csapattal. Kedden ismét vezethet Rossiter, valamint Maro Engel, míg a másik autón a marokkói Michael Benyahia és Mortara osztoznak majd. Az olasz versenyző csütörtökön is vezethet majd egy egész napot.

    Tom Blomqvist két és fél napot kap az Andretti csapatnál, miután ma délelőtt Alexander Sims vezette az autót.

    Daniel Juncadella a Mahindrától kap lehetőséget, mivel ő a következő Formula E szezonra tartalékversenyzői szerepet is kapott a csapattól.

  • Lexus és Nissan bemutató a DTM-ben, érik az egyesülés!

    Lexus és Nissan bemutató a DTM-ben, érik az egyesülés!

    Két japán márka, a Lexus és a Nissan is elküldi az autóit „előőrsként” a DTM szezonzárójára, Hockenheimbe, ami október 13-15 között lesz majd. Mindhárom nap tesztelhetnek majd a 620 lóerős Lexus LC500-assal, illetve a Nissan GT-R-rel. Péntekre egy 30 perces tesztlehetőséget terveztek be, szombaton és vasárnap 15 perces demo körök alatt láthatja majd a közönség a japán autókat. Az, hogy kik vezethetik majd ezeket, még nem tisztázott. A DTM főnök Gerhard Berger, érthetően elégedett:
    „Ez egy megtiszteltetés számunkra. Örülök, hogy először tűnnek fel Super-GT autój a DTM versenyhétvégéjén. Ez nem csak egy különlegesség lesz a rajongóinknak, hanem ez egy erős jel a DTM jövőjét illetően, amiből már látható, hogy mennyire is komoly kooperáció várható a japán GTA szervezettel, és az ott résztvevő három gyártóval.”

    A dolog hátterét persze az adja, hogy a DTM és a Super-GT továbbra is közös szabályzáson dolgozik, ami lehetővé tenné, hogy mindkét szériában a gyártók olyan autókat készíthessenek, amelyekkel rajthoz állhatnak akár itt is, vagy ott is. Ezek az első tesztek Hockenheimben lehetnek az első mérföldkövek, egy esetleges közösen elfogadott BoP rendszernek, ami kiegyenlítené a különbségeket kezdetekkor.

    Az autókat komoly delegáció kíséri majd a Felkelő Nap országából, amelyet a GTA elnök, Masaaki Bandoh vezet majd. „Örülök, hogy Hockenheimben ilyen formán szerepet kaphatunk. Ezzel is már kifejezzük a Super GT és a DTM közötti kapcsolatot, mely szériákban neves autómárkák szerepelnek.”

    A dolog ráadásul máris nem csak egyirányú: a DTM autói is szerepet kapnak majd a Super-GT bajnokság fináléjában Motegiben, amely majd november 11-12-n lesz, és ott a német autókkal fognak demo köröket teljesíteni, és teszteket végrehajtani.

  • Lotterer az FE-ben folytatja

    Lotterer az FE-ben folytatja

    André Lotterer a következő Formula E-szezontól kezdve Jean-Éric Vergne csapattársa lesz a Techeetah-nál.

    A háromszoros Le Mans-győztes német versenyző sokáig az Audi WEC-kötelékébe tartozott (nyert is a márkával WEC-bajnoki címet), ám a stuttgartiak kivonulása után 2017-re a Porschéhoz szerződött. Miután idén év végén ez a munkahelye is megszűnik, kénytelen volt másik széria után nézni – és hova megy az ember manapság, ha nem az FE-be?

    „Megtisztelve érzem magam, hogy Formula E-s bemutatkozásom a Techeetah-val történhet meg” – nyilatkozta Lotterer. „A Techeetah mély benyomást keltett tavalyi teljesítményével, amikor jó néhány gyári csapatot megvertek, valamint alig várom, hogy JEV-vel és a csapat többi tagjával együtt dolgozva megkezdhessem versenyzői karrierem legújabb fejezetét. Már kipróbáltam a szimulátort és kellemesen csalódtam: nagyon érdekesnek találom az energiagazdálkodást, okosan kell bánnod vele. Az autók ugyan nem 1000 lóerősek, de az FE még így is nagy kihívásnak tűnik az utcai pályákon – ami hiányzik sebesség terén, azt kárpótolják az élpilóták közötti kiélezett versennyel. Izgalmas platform, ahova hamarosan rengeteg új gyártó érkezik, a nívó így csak magasabbra hág majd.”

    A Porsche kivonulása ellenére különféle programlehetőségeket biztosít majd pilótáinak, Lotterer pedig örömmel él az alkalommal.

    „Szeretnék továbbra is Le Mans-győzelmekért harcolni” – folytatta a német. „Amennyiben a P1-ben jövőre is megfelelő verseny lesz, szeretném továbbfolytatni a hosszútávú karrieremet.”

    Lotterer korábbi csapattársának, Loic Duvalnak nem feküdt annyira az FE, Ivan Yim, a Techeetah ügyvezető igazgatója szerint azonban Lotterer esetében más lesz a helyzet.

    „Jean-Éric Vergne és André Lotterer az FE egyik legerősebb pilótapárosát alkotják majd” – kezdte Yim. „André eddig elért eredményei és a motorsportok egyik legjelentősebb gyári csapatánál megszerzett tapasztalata felbecsülhetetlen értékkel szolgál a közép- és hosszútávú fejlődési terveinkre nézve egyaránt. Privát csapatként mindössze három tesztnap áll a rendelkezésünkre, hogy André minél hamarabb megszokja a formátumot és az autót. A szándék egyértelmű: egy gyors versenyzőt ültetünk be a csapat bizonyítottan jó képességekkel rendelkező Renault Sport-meghajtással működő autójába. Az ötödik szezonban vadonatúj autók lesznek, így bízunk benne, hogy a negyedik szezonban André Jean-Érickel együtt megfelelően felkészül az esetleges bajnokságért való küzdelemre. Végezetül az egész csapat nevében szeretném megköszönni Stéphane Sarrazin kiemelkedő teljesítményét az elmúlt szezonból. Nehéz helyzetbe került, amikor a szezon közepén kellett csatlakoznia a csapathoz, de gyorsan felvette a ritmust és két dobogót, valamint egy elsősoros rajtot szerzett. Sok szerencsét kívánunk neki a jövőre nézve.”

    Lotterertől nem idegen az együléses versenyzés (2014-ben még F1-es versenyen is részt vett Belgiumban): immáron a japán Super Formula-sorozat tősgyökeres tagjának számít, ahol 123 futamából 24 győzelmet szerzett, és arra számít, ázsiai karrierjét jövőre is folytatni fogja.

  • Ekström idei első győzelmét szerezte meg

    Ekström idei első győzelmét szerezte meg

    Az Audis Mattias Ekström nyerte a DTM Red Bull Ringen rendezett fordulójának szombati versenyét. Ezzel ismét közelebb került ahhoz, hogy megszerezze a bajnoki címet.

    Jamie Green, Nico Müller, Mattias Ekström sorrendben várták a rajtot a rajtrács elején, végül a svéd versenyzőt intették le elsőnek Green és Müller előtt.

    „Kellően sokat harcoltunk már az első győzelmünkért, háromszor is elég közel kerültem hozzá, mikor a második helyen végeztem. Ilyen remek körülmények között, most igazán élvezem ezt a győzelmet.” – mondta Ekström.

    „Mattias valamivel gyorsabb volt, mint én.” – ismerte el Green. „Persze nyerni akartam. Nem voltam elég gyors, de boldog vagyok.”

    Ekström most 162 ponttal áll a tabella élén, a 134 pontos Green és a 131 pontos Auer előtt.

  • Elhagyhatta a kórházat Tiago Monteiro

    Elhagyhatta a kórházat Tiago Monteiro

    A WTCC bajnoki éllovasa Tiago Monteiro tizenhat nappal ezelőtt szenvedett tesztbalesetet Barcelonában, azóta kórházban kezelték, amit a pénteken hagyhatott el.

    A Honda pilótája még szeptember elején a katalán pályán rendezett teszten csapódott be nagy sebességgel a falba az egyes kanyarban. Először a pálya kórházba, azt követően pedig egy közeli klinikára szállították. Az MRI vizsgálat nem mutatott sérülést, de megfigyelésre bent tarották.

    Múlt héten szállították Portugáliába, ahol megkezdhette a rehabilitációját. Pénteken pedig a közösségi oldalán számolt a jó hírről, hogy végre elhagyhatja a kórházat.

    „Nem volt könnyű az elmúlt két hét, de azzal a sok támogatással, amit kaptam könnyebben áttudtam vészelni. Ma [Pénteken], tizenhat nappal a balesetem után végre haza mehetek, és otthon folytatom tovább a rehabilitációmat. Szeretnék köszönetet mondani a kórház valamennyi csodás dolgozójának.”

    https://www.instagram.com/p/BZWTsxnF1cY/?taken-by=tiagosworld18

    Monteiro „szerencséjére” egy hosszú szünet van most a Túraautó Világbajnokságban, hiszen a következő kínai versenyhétvége csak majd október közepén lesz. A Honda korábban elmondta, hogy nem lesz gondja a portugálnak azzal, hogy teljesen rendbe jöjjön a következő futamra.

    A 41 éves pilóta előnye 12 pont az összetettben a Volvos Thed Björk, illetve 29 pont csapattársa Michelisz Norbert előtt.

  • Izgalmas véghajrá előtt az Audi a DTM sorozatban

    Izgalmas véghajrá előtt az Audi a DTM sorozatban

    A DTM vitathatatlanul története legizgalmasabb hajrájához érkezett. Az Audi, BMW és Mercedes márkák közös döntését követően a pluszsúlyok eltörlésével nyitottá vált a bajnoki címért folyó küzdelem. Az utolsó két versenyhétvége előtt még mindhárom márka pilótáinak esélye van arra, hogy a maga javára döntse el a bajnoki cím sorsát. A mindent eldöntő hajrá Spielbergben, Ausztriában indul a Red Bull Ring pályáján szeptember 23-24-én, míg a szezon utolsó két futamát október közepén Hockenheimben rendezik majd.

    112 pont vár még kiosztásra. Így a 18 DTM pilóta közül mindössze ketten szálltak ki a bajnoki címért folyó versengésből. Reális esélye tíz versenyzőnek van még a cím elhódítására és arra, hogy vasárnap éllovasként távozzon a spielbergi pályáról. Ebből a tíz pilótából négyen – Matthias Ekström (Svédország/136 pont), René Rast (Németország/124 pont), Jamie Green (Nagy-Britannia/113 pont) és Mike Rockenfeller (Németország/110 pont) – egy Audi RS 5 DTM volánja mögött versenyeznek.

    A bajnoki cím sorsa elméletileg már eldőlhet a Red Bull Ring pályáján vasárnap. Azonban a szezon eddigi, igen változatos eredményeit látva valószínűbb, hogy a döntés október közepére, a hockenheimi záróhétvégére marad majd és Ausztriában inkább csak szűkül a bajnokesélyes pilóták köre.

    A Stájerország festői hegyei között található pálya a versenyzők többségének kedvencei közé tartozik. A 2011-es első DTM verseny óta az Audi és a BMW egyaránt négy-négy futamgyőzelmet zsebelt be a Red Bull Ringen. A Mercedes-Benz pilótáinak ezidáig még nem sikerült győzelemmel zárni ezt a versenyt. Az Audi versenyzői közül Mattias Ekström rendelkezik a legjobb mutatókkal a spielbergi pályát illetően. 2015-ben a svéd pilóta egy esős versenyen aratott magabiztos győzelmet, legutolsó DTM-es pole pozícióját is itt, Spielbergben szerezte illetve a versenyen elért DTM körrekordot is ő tartja.

    „Imádom Spielberget!” – mondja Ekström, aki az osztrák Ellmauban él, majd lelkesen folytatja: „A fekvése tökéletesen egyedi és az egészet áthatja az igényes minőség érzete. A Red Bull Ringen versenyezni mindig fantasztikus élmény. A pálya ritmusa és a szintkülönbség igazán élvezetessé teszi a vezetést, az extrém féktávolságok pedig izgalmas előzéseket tesznek lehetővé.”

    René Rast, aki jelenleg harmadik helyen áll a bajnokságban és ugyanígy Ausztriában, Bregenz városában él, szintén kellemes élményeket őriz a spielbergi pályáról: „2014-ben – mindenki meglepetésére- egy Audi R8 LMS versenyautóval nyertem itt futamot az ADAC GT Masters sorozatban. Akkoriban egyértelműen nehezebb autóval versenyeztünk, mint a riválisaink. A szintkülönbségek miatt itt Spielbergen sokkal nagyobb jelentősége van a súlynak.” A teljesítményalapú súlyok eltörlésével azonban ez a gond már a múlté. „Most ismét a sportteljesítmény és a verseny kerül a középpontba.” – nyilatkozta elégedetten Dieter Gass, az Audi Motorsport vezetője. „A DTM sorozatában a Red Bull Ring pályáján haladhatnak legnagyobb százalékban teljes gázzal a pilóták. Minimális egyenetlenségek vannak csupán a pálya felületén és a MotoGP verseny kapcsán készült módosításoknak köszönhetően a rázókövek is laposabbak lettek. Kétségkívül igen izgalmas verseny elé nézünk.”

    Az ARD csatorna 14.30 perctől élőben közvetíti az első versenyt szombaton, vasárnap pedig 15 órától látható a második spielbergi futam. Jegyek a www.audi.com/dtm oldalon érhetők el.

    #DTMSpielberg: Tudtad, hogy…

    … az Audi a 2017-es szezonban eddig öt DTM futamot nyert, háromszor indulhatott a pole pozícióból és a 14 futamból 11 alkalommal ő érte el a leggyorsabb versenykört?

    … a Red Bull Ringen elérhető 250 km/órás maximális sebességet nem a rajt-cél egyenesben, hanem a hátsó hosszú egyenes végén érik el a pilóták?

    … a pálya tengerszint fölött 677 méterrel fekszik és a pályán belüli szintkülönbség eléri a 65 métert?

    … a DTM újonc Loïc Duval csupán szimulátorról ismeri a pályát és még sohasem versenyzett Ausztriában?

  • Auernek változatlanok az esélyei

    Auernek változatlanok az esélyei

    Az, hogy a Force India jövőre is marad jelenlegi pilótapárosánál, nem jelenti azt, hogy Lucas Auernek nincs feljebb a DTM-nél.

    Korábban az osztrák – akinek nagybátyja Gerhard Berger, korábbi F1-es pilóta – szponzorának, a BWT-nek köszönhetően tesztelhette a Force India F1-es autóját.

    Nemrég azonban bejelentették, hogy Sergio Perez és Esteban Ocon is marad az istállónál 2018-ban, habár a mexikói pilótát több csapattal is szóba hozták a következő szezonra.

    Arra a kérdésre, hogy ez a bejelentés milyen hatással van saját terveire, Auer a Servus TV-nek nyilatkozva mondta: „Nem sokat változtat. A teszt nagyon sokat jelentett, és még mindig kapcsolatban állunk, emellett jelenleg a DTM-re fókuszálok.”

    Auer nagybátyja, Berger is így gondolja.

    „Lukinak még mindig ugyanolyanok az esélyei. A Force India továbbra is szemmel tartja. A tesztre a segítségem nélkül hívták, semmi közöm nem volt hozzá. Magának köszönheti.” – fogalmazott a korábbi Ferrari és McLaren versenyző.

    „Nagyon jó esélye van, hogy megnyerje a DTM bajnokságát. Ezzel a teszttel pedig az is egyértelmű, hogy reális esélye van bekerülni a Forma-1-be is.”