Kategória: Touring Car

  • Fontos, egyben szomorú változásról számolt be Michelisz Norbert

    Fontos, egyben szomorú változásról számolt be Michelisz Norbert

    Michelisz Norbert életének fontos változásáról számolt be a közösségi médiában.

    „Szeretném megosztani veletek életem egy fontos változását, ami igazából nem egy friss hír. Johannával hónapokkal ezelőtt, közösen úgy döntöttünk, hogy különválnak az útjaink. Sosem örömteli, amikor erre jut egy pár, és nem szeretnék közhelyeket puffogtatni, de tényleg nagyon hálás vagyok azért, hogy mi ezt békében, barátságban meg tudtuk beszélni egymással. Mindketten azon leszünk, hogy a kapcsolatunk a jövőben is ilyen maradjon” – olvasható a WTCR 2019-es és a TCR World Tour 2023-as bajnokának péntek este Instagram és Facebook Storyban közzétett bejegyzésében.

    Hohmann Johanna és Michelisz Norbert 2015-ben házasodtak össze, két kislány, a 7 éves Mira és az 5 éves Emma Panna szülei.

    Michelisz jövőre világbajnok lehet, de a reform fájhat a magyar szurkolóknak

  • A történelem „legjobb befektetése” volt az F1, de az Alfa Romeo már másfelé kacsingat

    A történelem „legjobb befektetése” volt az F1, de az Alfa Romeo már másfelé kacsingat

    Az Alfa Romeo név eltűnik a Forma-1-ből, és a vállalatnál már sejtik, legközelebb hol bukkan fel újra az autósport világában.

    Az Alfa Romeo hat éven keresztül volt a Sauber csapat névadó szponzora, s bár felmerült annak a lehetősége, hogy a Haas-szal együttműködve folytatják a jelenlétet az F1-ben, végül távoznak a világbajnokságból, amelykben évtizedekkel ezelőtt még önálló konstruktőrként vettek részt. A vállalat vezérigazgatója, Jean-Philippe Imparato elégedetten tekint vissza erre az időszakra.

    „Azt mondanám, ez volt a legjobb befektetés a történelemben. Minden egyes elköltött euróért 20-at kaptunk vissza. Ugyanakkor kicsit szomorúak vagyunk, amiért elhagyunk egy csapatot, amely befogadta a márkánkat és különlegesen jó kapcsolatot ápoltunk velük” – idézte az Autosport.

    Ami az autóversenyzést illeti, az Alfa Romeo menedzsmentjében vannak elképzelések arról, merre tovább. „Az Alfa Romeónak nincs köze a rali világához, a Stellantis csoport két márkával már részt vesz a Formula E-ben, ezért a WEC felé helyeztük a tekintetünket. Itt az Alfa Romeónak csodálatos élményei voltak korábban” – mondta Imparato.

    Így köszön el az F1-től a gyártó, amely bemutatta Leclerc-t és elbúcsúztatta Räikkönent

    A „korábban”-ként hivatkozott időszakot természetesen még nem WEC-nek hívták a hosszútávú versenyzés világában.

    „A WEC iránt hatalmas az érdeklődés, és ilyen euforikus közegben nehéz felmérni, mekkora befektetés szükséges a legmagasabb célok eléréséhez. 2015-ben láttuk, hogy a féktelen költekezés mindent a visszájára fordít, ezért vártunk, hogy megnézzük, hogy alakul a helyzet. Fontos látni a tiszta képet és pontosan ismerni, mire vállalkozunk, mielőtt belevágunk egy projektbe” – mondta az Alfa Romeo vezérigazgatója.

    Elismerte, hogy mivel a Peugeot már részese a küzdelemnek a Stellantis márkacsoportból, fontolóra vették a lehetőséget, hogy szövetkezzenek velük.

  • Majdnem egy év kihagyás után nyert versenyt Nikita Mazepin

    Majdnem egy év kihagyás után nyert versenyt Nikita Mazepin

    Nikita Mazepin a Formula 2-es sikerei után most ismét megtapasztalhatta, milyen érzés a dobogó legtetején állni. Az ex-F1-es versenyző az ázsiai Le-Mans Series 4 órás sepangi fordulóján aratott győzelmet 99 Racing csapatával.

    A 99 Racing a pole-ból volt képes megnyerni a versenyt, ahol a száraz start után végül szakadó esőben fejeződött be a verseny. A trió közül Mazepin töltötte a legtöbbet az LMP2-es autó volánja mögött, a valamivel több, mint másfél órája alatt 44 kört tett meg a Sepan International Circuit-en. A csapattársai valamivel kevesebbet mentek ehhez képest: a szintén ex-F1-es Jean-Louis Déletraz fia, Louis 27, Al Harthy Ahmad pedig 30 kört volt képes teljesíteni.

    A 99 Racing mögött a Ferrari AF Corse 83-as egysége végzett a második helyen a François Perrodo, Matthieu Vaxiviere, Alessio Rovera fémjelezte trióval. A harmadik helyet a Tom Dillmann, Alexander Matschull, Laurents Hörr által vezetett 3-as rajtszámú DKR Engineering kaparintotta meg.

    A hétvége második és egyben utolsó versenyét a holnapi napon bonyolítják le a fővárostól, Kuala Lumpuról körülbelül 50 kilométerre található Sepang International Circuit-en.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    NIKITA (@nikita_mazepin) által megosztott bejegyzés

  • Élje át újra a Michelisz Norbert bajnoki címét hozó hétvégét! (videó)

    Élje át újra a Michelisz Norbert bajnoki címét hozó hétvégét! (videó)

    Makaóban másodszor lett bajnok Michelisz Norbert egy túraautó-világsorozatban, 2023-ban a TCR World Tour legjobbjának bizonyult.

    A Hyundai Motorsport a Facebook oldalán tette közzé egy videoösszállítást a makaói hétvégéről. Michelisz Norbert úgy érkezett ide, hogy két riválisával, Robert Huff-fal és Yann Ehrlacherrel lényegében holtversenyből indultak a bajnoki címért, de a magyar pilóta az első edzéstől kezdve csúcsformában volt, és az első futamon az élről indulva aratott győzelmével ő vált favorittá az utolsó összecsapásra, és élt is a lehetőséggel.

  • Hihetetlen: golyókat lőttek egy autóversenyző kocsijába

    Hihetetlen: golyókat lőttek egy autóversenyző kocsijába

    Egy argentin túraautó-sorozat bajnokát próbálták ilyen akcióval megállítani, de nem sikerült.

    Leonel Pernía az argentin Class 3 kategóriát nyerte meg idén egy Ford Focust vezetve, és a szezonzáró viedmai verseny után találták meg két pisztolygolyó nyomát az autóján, az egyik a hűtőrendszerbe, a másik a fényszóróba csapódott. Csapata, az MG-C Pergamino sajtótájékoztatót tartott az ügyben.

    „A bajnoki címért harcoltam egy autóversenyen, és végül két golyó fúródott a kocsimba. Sohasem tapasztaltam ilyet – idézte Perníát a TouringCarTimes egy argentin weblapra hivatkozva. Az oldalon további képek is láthatók a golyók nyomairól. – Meg kellett találni a tettest és cselekedni. A motorsportban egységesen kell fellépnünk, hogy kiderüljön az igazság.”

    Az argentin túraautó-pilóták egyesülete már bejelentette, hogy együttműködik a hatóságokkal a vizsgálatban. Az említett helyszín Viedmában nem utcai helyszín, hanem egy épített versenypálya, vagyis nem lehetséges, hogy közvetlen közelről, a szalagkorlát mellől vegyenek célba egy autót.

    Hasonlóra mi sem emlékszünk az autósport történetében, csak a Knight Rider egyik epizódja szólt arról, hogy egy formaautó-versenyző életére törtek egy kilőtt gumival.

    Michelisz Norbert összehasonlította 2019-es és 2023-as bajnoki címét

  • Rossi a BMW-nél, Kubica a Ferrarinál – íme a WEC 2024-es mezőnye

    Rossi a BMW-nél, Kubica a Ferrarinál – íme a WEC 2024-es mezőnye

    Nemrégiben vált hivatalossá a WEC 2024-es mezőnye. A nevezések között számos új gyártó mellett olyan ismertebb neveket is felfedezhetünk, mint az egykori F1-es futamgyőztes Robert Kubica vagy a kilencszeres MotoGP világbajnok Valentino Rossi.

    A Ferrari a tavalyi évben csatlakozott a WEC újdonsült hiperautókra vonatkozó kategóriájához, ahol két autóval teljesítették a szezont. Az olasz istálló – aki az idei Le Mans-i 24 órás versenyen is győzelmet aratott – jövőre egy harmadik autót is fog indítani a sorozatban, ami ugyan egy partnercsapat lesz, de a gyári felszerelést fogják megkapni, és azzal versenyezhetnek majd.

    58 év után vissza a csúcsra: képekben a Ferrari Le Mans-i tündérmeséje

    Ebben a csapatban fog versenyezni Kubica, aki három év LMP2 után vált a szóban forgó kategóriára, ahol összesen 19 hiperautó versenyezhet majd egymás ellen. A Ferrari harmadik konstrukciója pedig csak egy a hét csatlakozó közül. Az Alpine – akik Mick Schumachert is megszerezték többek között – mellett a BMW is 2-2 autóval száll be, amíg a Lamborghini (Isotta Fraschini LMH) és a JOTA (Porsche 963 LMDh) egyetlen autót nevezett a szériába.

    A csatlakozók mellett az is biztossá vált, hogy a Glickenhaus három év után távozik, és nem áll szándékában többet részt venni a WEC további küzdelmeiben.

    Az LMGT3 kategória 18 autót foglal magába, a legnagyobb név pedig kétségtelenül a Team WRT 46-os rajtszámú különítményében helyet kapó Valentino Rossi.

    A 44 éves olasz legenda az előző két évet szintén a Team WRT-nél töltötte el, de a GT World Challenge Europe-ban szerepelt, ahol először egy Audi R8 LMS-t, majd egy BMW M4-et terelgethetett a különböző versenypályákon.

    Rossi – aki a WEC-ben is egy BMW M4 GT3-at hajthat majd – nagyon várja már az új kihívást, mivel így nem csak Európában, hanem újra egy világbajnokságban versenyezhet, pont ugyanúgy, mint azt a MotoGP-ben tette hosszú éveken át.

    A WEC 2024-es mezőnye:

    Szám Csapat Autók Versenyzők

    Hiperautók – 19 autó

    2 Cadillac Racing Cadillac V-Series.R  Earl Bamber

    Alex Lynn

    5 Porsche Penske Motorsport Porsche 963  Matt Campell

    Michael Christensen

    Frederic Makowiecki

    6 Porsche Penske Motorsport Porsche 963  Kevin Estre

    Andre Lotterer

    Laurens Vanthoor

    7 Toyota Gazoo Racing Toyota GR010 HYBRID  Mike Conway

    Kamui Kobayashi

    Nyck de Vries

    8 Toyota Gazoo Racing Toyota GR010 HYBRID  Sebastien Buemi

    Brendon Hartley

    Ryo Hirakawa

    11 Isotta Fraschini Isotta Fraschini Tipo6-C  Alejandro Garcia

    Jean-Karl Vernay

    12 Hertz Team Jota Porsche 963  Will Stevens

    15 BMW M Team WRT BMW M Hybrid V8

     

    Dries Vanthoor

    20 BMW M Team WRT BMW M Hybrid V8  Sheldon van der Linde

    35 Alpine Endurance Team Alpine A424 Matthieu Vaxiviere

    36 Alpine Endurance Team Alpine A424 Nicolas Lapierre

    38 Hertz team Jota Porsche 963 Oliver Rasmussen


    50 Ferrari AF Corse Ferrari 499P Antonio Fuoco

    51 Ferrari AF Corse Ferrari 499P Alessandro Pier Guidi

    63 Lamborghini Iron Lynx Lamborghini SC63  Mirko Bortolotti

    83 AF Corse Ferrari 499P  Robert Kubica

    93 Peugeot TotalEnergies Peugeot 9X8  Paul di Resta

    94 Peugeot TotalEnergies Peugeot 9X8  Loic Duval

    99 Proton Competition Porsche 963  Harry Tincknell

    LMGT3 – 18 autó

    27 Heart of Racing Team Aston Martin Vantage GT3  Ian James

    31 Team WRT BMW M4 GT3  Augusto Farfus

    46 Team WRT BMW M4 GT3  Valentino Rossi

    54 Vista AF Corse Ferrari 296 GT3  Thomas Flohr

    Francesco Castellacci

    Davide Rigon

    55 Vista AF Corse Ferrari 296 GT3  Francois Heriau

    Simon Mann

    Alessio Rovera

    59 United Autosports McLaren 702S GT3 Evo  Gregoire Saucy

    60 Iron Lynx Lamborghini Huracan GT3 EVO2  Claudio Schiavoni

    77 Proton Competition Ford Mustang GT3  Ben Barker

    78 Akkodis ASP Team Lexus RC F GT3  Kelvin van der Linde

    81 TF Sport Corvette Z06 GT3.R  Charlie Eastwood

    82 TF Sport Corvette Z06 GT3.R  Daniel Juncadella

    85 Iron Dames Lamborghini Huracan GT3 EVO2  Michelle Gatting


    87 Akkodis ASP Team Lexus RC F GT3  Jose Maria Lopez


    88 Proton Competition Ford Mustang GT3  Ryan Hardwick

    91 Manthey EMA Porsche 911 GT3 R  Richard Lietz

    92 Manthey PureRXcing Porsche 911 GT3 R  Aliaksandr Malykhin

    Joel Sturm

    Klaus Bachler

    95 United Autosports McLaren 720S GT3 Evo  Marino Sato

    777 D’Station Racing Aston Martin Vantage GT3  Marco Sorsensen

     

     

  • Galéria: Mick Schumacher tesztje az Alpine-nal

    Galéria: Mick Schumacher tesztje az Alpine-nal

    Bejelentette jövő évi két hypercarjának pilótafelállását az WEC csúcskategóriájába egy év kihagyás után visszatérő Alpine. Köztük van Mick Schumacher is, aki itt tér vissza a versenyzéshez azt követően, hogy 2024-re sem talált F1-es ülést. Az Alpine az elmúlt napokban a spanyolországi Motorland Aragón versenypályán bonyolított le egy tesztet.

    Képeken Mick Schumacher az új szerelésében és új munkaeszközével.

  • Mick Schumacher visszatér a versenyzéshez, gyári csapathoz szerződött

    Mick Schumacher visszatér a versenyzéshez, gyári csapathoz szerződött

    Mick Schumacher a 2023-as után a 2024-es szezont már nem fogja kiülni, és visszatér a versenyzéshez, noha nem a Forma-1-ben, hanem a hosszútávú világbajnokság (WEC) mezőnyében.

    Miután októberben tesztelte a hosszútávú világbajnokságban (WEC) jövőre bemutatkozó Alpine-versenygépet, Bruno Famin, az Alpine Mototorsports alelnöke a Forma-1-es Mexikói Nagydíjon elmondta: „Nagyon elégedettek voltunk az összteljesítményével, azzal, hogy miként viselkedett a csapattal, és szerintem ő is boldog volt. Ez azt jelenti, hogy továbbra is beszélhetünk arról, hogy összehozzunk valamit jövőre, de jelenleg még csak itt tartunk.”

    Mostanra viszont továbbléptek, a gyártó ugyanis bejelentette, hogy Mick Schumacher jövőre csatlakozik a WEC-programjukhoz, azaz ő lesz az A424-es prototípus egyik pilótája, és mint ilyen, a Le Mans-i 24 óráson is részt vesz. Ezzel a 24 esztendős versenyző apja nyomdokaiba lép, hiszen Michael Schumacher 1990-ben és 1991-ben, még F1-es bemutatkozása előtt versenyzett a sportautó-világbajnokságban a Mercedes juniorjaként, és két győzelmet is szerzett. Le Mans-ban egyszer, 1991-ben állhatott rajthoz, ott Karl Wendlinger és Fritz Kreutzpointner oldalán az összetett 5. helyén végzett.

    Az Alpine természetesen nemcsak Mick Schumachert, hanem a teljes jövő évi kétautós felállását bejelentette, így megtudhattuk, hogy Schumacher mellett Nicolas Lapierre, Ferdinand Habsburg, Paul-Chatin, Matthieu Vaxiviere és Charles Milesi ülhetnek majd az A424-esbe.

    „Új fejezet kezdődik a számomra az Alpine-nal az FIA WEC Hypercar-kategóriájában. Az autó lenyűgöző, és már alig várom, hogy kezdjünk. Formaautókban nőttem fel, úgyhogy zárt pilótafülkés és karosszériás autót vezetni nagyszerű lehetőség arra, hogy csiszoljam a vezetési képességeimet. Nagyon hiányzott a versenyzés az idén; gyerekkorom óta ezt szeretem csinálni, és olykor nehéz volt nézni, ahogy a többiek pályára lépnek. A hosszútávú versenyzés új kihívás nekem, és biztos vagyok benne, hogy nagyszerű pillanatokat fogunk átélni jövőre az Alpine-csapattal” – nyilatkozta Mick Schumacher.

    „Az A424-es program ezen döntő szakaszában büszkén jelentjük be azt a hat versenyzőt, akik 2024-ben nálunk fognak versenyezni a Hypercar-kategóriában. Philippe Sinault-val olyan pilótákat akartunk, akik nemcsak gyorsak és megbízhatók, hanem igazi csapatszellemmel és versenyzői érzékkel bírnak, hogy képviseljék az Alpine színeit a hosszútávú világbajnokság legmagasabb osztályában – olvashatók Bruno Famin szavai az Alpine közleményében. – Nagyon örülünk, hogy ez a hat pilóta van velünk, és reméljük, hogy mindannyian hozzáteszik a maguk tapasztalatát és kvalitásait a projekthez. Charles például a fiatalságával, Nicolas a hosszú távú versenyzésben szerzett tapasztalatával mentorálva a fiatalokat, és Mick pedig a legmagasabb szinten szerzett tapasztalatával. Neki ez lesz az első betekintése a hosszú távú versenyzésbe, de kézzelfogható a lelkesedése a projekt iránt és a vágya, hogy csatlakozzon hozzánk. Biztos vagyok benne, hogy igazi értékünk lesz.”

    Mick Schumacher, Alpine, teszt, WEC
    Fotó: Alpine

    A gárda legrutinosabb tagja egyértelműen az eddig 16 Le Mans-i 24 óráson induló 39 éves Lapierre, aki már három kategóriagyőzelmet és két LMP2-es vb-címet szerzett az Alpine-nal, illetve kétszeres összetett harmadiknak mondhatja magát (előbb 2014-ben a Toyota, majd 2021-ben az Alpine színeiben).

    „Ez egy ambiciózus projekt – mondta az új autóról a francia. – Igen büszke voltam, amikor felajánlották a lehetőséget, hogy részt vehetek az autó fejlesztésében. Különösen szeretem a csapatot, a múltban közösen értünk el sikereket, a visszatérés a Hypercar-programba pedig kiváló lehetőség. Új korszak kezdődött a hosszú távú versenyzésben olyan mezőnnyel, amely minden korábbinál versenyképesebb. Izgalmas, hogy továbbra is hozzájárulhatok az Alpine történelméhez, miközben fej-fej mellett csatázhatok a motorsport legnagyobbjaival. Képviselni fogjuk a Le Bleus-t (a franciák nemzeti kék színe – a szerk.) és alig várom, hogy láthassam a szurkolókat a Le Mans-i 24 óráson és a világbajnokság más versenyein.”

    Mick Schumachert kivéve egyébként a teljes csapatnak van tapasztalata a hosszú távú versenyzésben. A gárda második legrutinosabb tagja a 32 éves Paul-Loup Chatin, aki 10 éve versenyez az European Le Mans Series-ben (két bajnoki cím) és 2014 óta minden Le Mans-i 24 óráson ott volt, 2021-ben Daytona 24 órást nyert, tavaly pedig az IMSA LMP2-es kategóriájának első helyén végzett.

    Paul-Loup Chatin, Ferdinand Habsburg, Alpine, WEC
    Chatin (balra) és Habsburg / Fotó: Alpine

    Vaxiviere eddig öt Le Mans-i 24 óráson indult, ezekből négyszer LMP2-es Orecával, majd 2021-ben összetett 3. lett Lapierre oldalán az Alpine-nal. A 22 esztendős Milesire eközben a jövő nagy reménységeként tekintenek. A szintén formaautózásból érkező pilóta 2021-ben mindössze második Le Mans-i 24 órásán kategóriagyőztes lett a belga Team WRT-vel, emellett pedig első szezonjában világbajnoki címet nyert az LMP2-ben.

    Hozzá hasonlóan Ferdinand Habsburg is formaautózással kezdte – 2017-ben és 2018-ban Mick Schumacherhez hasonlóan a Forma-3-as Eb-n ment –, majd 2019-ben váltott zárt kasztnis autókra, és néhány évet lehúzott a német túraautó-bajnokságban (DTM) is. 2021-ben Milesi csapattársa volt a világbajnok LMP2-es WRT-autóban, majd 2022-ben European Le Mans Series-t nyert a Premával. Tavaly még a Team WRT tagja volt, de az őszi teszten ő is meggyőzte az Alpine-t, hogy érdemes bevenni a Hypercar-programba.

    Az autó és a csapat hivatalos bemutatóját 2024. február 7-én tartják.

    FRISSÍTÉS

    A Mercedes nem sokkal az Alpine bejelentése után közölte, hogy Mick Schumacher megtartja jelenlegi szerepét is, azaz 2024-ben a WEC-program mellett továbbra is a Mercedes teszt- és tartalékpilótája lesz.

  • Michelisz Norbert összehasonlította 2019-es és 2023-as bajnoki címét

    Michelisz Norbert összehasonlította 2019-es és 2023-as bajnoki címét

    A TCR World Tour bajnoki címét a hétvégén megnyerő Michelisz Norbert az utolsó futamról, idei évéről és pályafutásáról is mesélt legújabb blogbejegyzésében.

    Michelisz Norbertet magyar idő szerint vasárnap hajnalban a TCR World Tour első bajnokának koronázták, amikor a 8. helyen szelte át a célvonalat a második makaói futamon. A Hyundai magyar versenyzője 4 győzelmet és 440 pontot szerzett a szezon során, amivel 10 egységgel előzte meg az összetett második helyén záró Yann Ehrlachert. A diadal másnapján pedig hosszabb szünet után ismét blogbejegyzést tett közzé, amelyben érzéseiről mesélt.

    Az autóversenyzést mindössze 21 évesen kezdő, a WTCR 2019-es bajnoki címe után a túraautózás egyik kiemelt, azóta átalakult és átnevezett szériáját 2023-ban ismét megnyerő 39 esztendős pilóta elárulta, a mai napig él benne az a srác, aki tinédzserként már lemondott a nagy álmáról, és elkönyvelte, elkésett azzal, hogy valaha is autóversenyző legyen. „Néha még mindig félek, hogy egyszer felébredek” – írta.

    Mivel a szezon két ausztráliai és a makaói futammal zárult, a mezőny tagjai hosszú heteket töltöttek a világ másik felén (Michelisz saját elmondása szerint még soha nem volt egyhuzamban ennyit távol), ami a magyar versenyzőt különösen megviselte, lévén két kisgyermek édesapja.

    „Az elmúlt három hét amennyire intenzív és nagyszerű volt, legalább annyira kimerítő is. Fizikailag, és főleg érzelmileg. Akinek van gyereke, főleg, ha olyan picik, mint az én lányaim, az biztosan át tudja érezni, hogy mennyire megviselt a hiányuk. Nem volt könnyű távol lenni, és minden idegszálammal a feladatra koncentrálni. Rengeteget segített a sok támogató üzenetet, amiket kaptam otthonról. A világ végén érezni azt, hogy van egy ország, ahol féltenek, izgulnak értem, velem együtt bosszankodnak vagy örülnek, leírhatatlan és felemelő” – írta.

    Michelisz Norbert, TCR World Tour, Makaó
    Fotó: Sebastiaan Rozendaal / Dutch Photo Agency / Hyundai

    Michelisz a mostani bajnoki címet másként élte meg, mint a 2019-est, elmondása szerint ugyanis a mostani előtt sokkal higgadtabb volt, mert a 4 évvel ezelőtti első hellyel eltűnt az a nyomás, ami azt a bajnoki hadjáratot jellemezte. „Nem volt már bizonyítási kényszer, ellenben magabiztosabb lettem, és a következő kihívásokat felkészültebben tudtam kezelni. Idén egyszerűen mindvégig magamra koncentráltam, mert tudtam, hogy ha így teszek, az elég lehet a sikerhez, amit aztán higgadtabban is fogadtam. Ez is az érési folyamat része.”

    Úgy véli, semmivel nem volt könnyebb az idén első helyen végeznie, mint 4 éve, főleg úgy, hogy a Hyundai-nak csak két versenyzője volt, ami előnyt jelentett az ennél több autóval felálló riválisoknak, ami nemcsak a mennyiségben, hanem a minőségben is megmutatkozott. Ezért az idei legalább annyira küzdelmes bajnoki cím volt, mint az első, de a saját teljesítményét kiegyensúlyozottabbnak és jobbnak ítéli meg, mint amilyen 2019-ben volt.

    Michelisz elárulta, hogy próbára tette a türelmét az idei év, és olykor nehéz volt nem felhúznia magát, ezért nagy dolognak tartja, hogy a legvégéig sikerült megőriznie a nyugalmát. Ami a szezonzárót illeti: „a siker kulcsa az időmérő és az első futam voltak, amelyeket megnyertem, és nagyobb pontelőnyt szereztem az utolsó versenyre. Ott még mindig apróságokon is elúszhatott volna a bajnoki cím, de fel voltunk készülve az összes forgatókönyvre, és jó érzés volt úgy versenyezni, hogy kontroll alatt tartottuk az eseményeket.”

    Michelisz Norbert, TCR World Tour, Makaó
    Fotó: Sebastiaan Rozendaal / Dutch Photo Agency / Hyundai

    „Amikor kilencedik voltam, és úgy tűnt, hogy Huffnak esélye nyílhat nyerni, akkor sem estünk kétségbe, mert volt annyi tartalékunk tempóban, hogy képes lettem volna önerőből is a szükséges egy helyet előrébb jönni. Végig azt éreztem, hogy a riválisoktól függetlenül elég jók vagyunk hozzá, hogy meglegyen a bajnoki cím.”

    Makaó ráadásul különleges helyet foglal el Michelisz Norbert szívében, hiszen 2010-ben itt nyert először vb-futamot.

    A magyar pilóta kicsit az elmúlt 10 évre is visszatekintett, és konstatálta, hogy milyen sokat fejlődött, főleg a harcedzettség terén, mivel pótolnia kellett a hiányzó gokartos éveket.

    „Ez olyan tapasztalat, amit nem lehet a tévén keresztül megszerezni, csakis valódi küzdelemben. Idén sok kemény összecsapásban volt részem, volt olyan is, ami már a sportszerűség határát súrolta, és az adott pillanatban nem voltam boldog miatta, de visszanézve ugyanaz igaz erre is, mint az élet más dolgaira: ezektől válsz erősebbé. Mostanra eljutottam odáig, hogy egyre több helyzetre érzem teljesen felkészültnek magamat, elkezdtem lazábban venni a csatákat, sőt már élvezem és várom is őket. Mert tudom, hogy előrevisznek, jobb versenyző leszek általuk. Amíg ez az érzés munkál bennem, addig biztosan nem ébredek fel. Álmodjatok velem továbbra is!”

  • Abszurd eset vette el Huff esélyét, Michelisz a TCR World Tour bajnoka

    Abszurd eset vette el Huff esélyét, Michelisz a TCR World Tour bajnoka

    Másodszor nyerte meg Michelisz Norbert az aktuális túraautós csúcssorozat bajnoki címét, miután a TCR World Tour szezonzáróján a nyolcadik helyen befutva is elegendő pontot gyűjtött ehhez.

    A szombaton a pole-pozícióból az első futamot megnyerő Michelisz a 10. helyről startolt a szezon utolsó futamán Makaóban, így a versenye a túlélésről szólt. Kellő pontelőnye volt ahhoz, hogy még innen is jó esélye legyen bebiztosítani a bajnoki címet, ám a pálya specialistája, Robert Huff közel került ahhoz, hogy belezavarjon a képletbe.

    A brit a 6. helyről remek rajtot vett, és a harmadik helyen haladva Santiago Urrutiát támadta. Ez a manőver akár a bajnoki címet is jelenthette volna neki, hiszen egy előzés után az élen álló audis csapattárs, Frederic Vervisch elengedhette volna a győzelemért, hogy éppen elegendő pontelőnye legyen az akkor 9. Michelisszel szemben. A 8. körben azonban Huff hátulról nekikoccant Urrutia Lynk & Cójának, amitől felnyílt a motorházteteje, blokkolva a kilátást a brit számára. Huffnak a bokszba kellett hajtania szerelésre, ezzel kiszállt a bajnoki harcból.

    Michelisz másik ellenfele, Yann Ehrlacher ekkor a harmadik helyre került, de neki győzelem esetén is az kellett volna, hogy a magyar versenyző ne végezzen a 10. pozíciónál feljebb, így egy Urrutia általi elengedésből sem profitált volna eléggé.

    Vervisch végül megnyerte a futamot a két Lynk & Co előtt, Michelisz pedig csendes futamot teljesítve bejött nyolcadikként, ami elegendő volt számára ahhoz, hogy megőrizze pontelőnyét. A magyar versenyző másodszor ért fel a csúcsra a Hyundaijal, és a WTCR 2019-es bajnoki címe után az idénre identitást váltó sorozatot, a TCR World Tourt nyerte meg.