Kategória: Touring Car

  • Mi megszereztünk a 2018-as WTCR szinte végleges indulási listát!

    Mi megszereztünk a 2018-as WTCR szinte végleges indulási listát!

    Már egy országosan ismert weboldal, és egy szak blog is publikált egy 2018-as WTCR rajtlistát, ám azokban még túl sok kérdőjel volt. Mi is szereztünk egyet, és a jelenlegi állapotok szerint kijelenthetjük, hogy talán eddig ez a legteljesebb, amit a magyar motorsport szerető közönségnek közreadhatunk. Nézzünk is bele!

    Az, hogy Thed Björk friss WTCC-s bajnokként marad a műsor része, annyira nem meglepő. Annyira talán az sem, hogy Yvan Müller csapatában indul. Az már inkább, hogy a csapat Hyundai autókkal indul. Oké, hogy még nincs kész a Volov TCR autója, de ezek szerint Michelisz Norbi is úgy néz ki jó lóra tesz, ha a WTCC egyik legtapasztaltabb embere, és 2017 bajnoka is ezzel a konstrukcióval vág neki az évnek.

    Tom Coronel a Boutsen Racingnél szintén talán már nem is akkora meglepetés, hiszen a TCR Beneluxban tavaly is indult velük már. Rob Huff tavaly már kipróbálta a Volkswagen Golf TCR-t, ez annyira bejött neki, hogy egyike azon két pilótából, akik maradnak a márkánál.

    A legeslegnagyobb meglepetés mindenképp Pastor Maldonado indulása lehet a Campos SEAT-jával. Ugyan Tarquini és Monteiro is az F1 után került komolyabb kapcsolatba a túraautózás világával, de a venezuelai esetén meglepő az, hogy itt tér vissza, és nem mondjuk a WEC-ben, Formula E-ben, vagy a DTM-ben. Magyar felmenőkkel bíró feleségének nyilván öröm lesz visszatérnie a Hungaroringre, ura pedig újra kiélheti végre azon vágyait, amiről a Forma-1-ben mémek garmadájával elhíresült, miszerint szeret ütközni a kollégákkal…

    A tavalyi év nagy vesztese, Tiago Monteiro is visszatérhet, miután a legutóbbi képek alapján is úgy tűnik már, hogy helyreáll a látása.

    Zengő Zoltán is újabb bravúrra készül: két SEAT-tal állna fel a rajtrácsra, az ismert duója, Ficza FerencNagy Dániel összeállításban. Kicsit szomorúak vagyunk Nagy Norbert hiánya miatt, feltehetően ő majd a TCR Europe-ban bizonyíthat, … ahogy a listáról leginkább hiányzó M1RA csapat is. Sajnos, ez a 10 milliós ország nem bír el ennyi tehetséget. Hiába lett TCR International Series bajnok Michelisz Norbert csapata, ezek szerint valós volt az, amit állítottak, hogy még bajnokcsapatként sem tudnak annyi támogatást összeszedni a mai Magyarországon, hogy el tudjanak indulni egy FIA által felügyelt nemzetközi világkupában. Ugyanez igaz egyébként Kiss Norbira is: kétszeres Európa-bajnokként az lett számára a járható út, hogy egy német privát csapathoz szerződött el a kamion Európa-bajnokságba.

    Ehhez képest, ha megnézzük, nem csak Borkovic indul, hanem északi szomszédunk helyi hőse, Mat’o Homola is „lazán” újra márkát vált, és ezúttal már egy Peugeot volánja mögül várja a szezon kezdetét.

    Ha eddig nem szerettük volna eléggé a gazdag hóbortos kalandor német, René Münnich csapatát, biztos vagyok benne, hogy 2018-ban fogjuk. Ők is Hondára váltottak, és a csapatfőnök úr mellett Esteban Guerrieri, és a egy nagyon is tapasztalt TCR-es Hondás, Tassi Attila ül majd. Itt jegyezném meg, hogy Attika fő magyar támogatójának a színkombinációja kifejezetten illik a csapat alapszíneihez.

    Végül, de nem utolsósorban, mindenki nyugodjon meg, a túraautózás James Huntja, Stefano Comini sem marad ülés nélkül, csak ilyenkor előadja a kötelező téli misztifikációt.

    Egy szó mint száz: kifejezetten érdekes szezon elé nézünk, mi már nagyon várjuk a rajtot… Íme a lista – rajtszám, név, csapat, autó!

    1. Thed Björk Yvan Muller Racing Hyundai
    3. Gabriele Tarquini BRC Racing Team Hyundai
    4. Denis Dupont Comtoyou Racing Audi
    5. Michelisz Norbert BRC Racing Team Hyundai
    9. Tom Coronel Boutsen Ginion Racing Honda
    12. Robert Huff Sebastien Loeb Racing Volkswagen
    13. Pastor Maldonado Campos Racing SEAT
    16. Davit Kajaia GE-Force Alfa Romeo
    18. Tiago Monteiro Boutsen Ginion Racing Honda
    25. Mehdi Bennani Sebastien Loeb Racing Volkswagen
    27. John Filippi Campos Racing SEAT
    28. Aurélien Panis Comtoyou Racing Audi
    52. Gordon Shedden Team WRT Lukoil Audi
    55. Ficza Ferenc Zengő Motorsport SEAT
    62. Dusan Borkovic GE-Force Alfa Romeo
    68. Yvan Müller Yvan Muller Racing Hyundai
    70. Mat’o Homola DG Sport Competition Peugeot
    74. Pepe Oriola Campos Racing SEAT
    77. René Münnich Münnich Motorsport Honda
    86. Esteban Guerrieri Münnich Motorsport Honda
    99. Nagy Dániel Zengő Motorsport SEAT
    ?. Jean-Karl Vernay Team WRT Lukoil Audi
    ?. Tassi Attila Münnich Motorsport Honda
    ?. Aurélien Comte DG Sport Competition Peugeot
    ?. Yann Ehrlacher Yvan Muller Racing Hyundai
    ?. Stefano Comini Comtoyou Racing Audi

     

  • Lenyűgözte Alonsót a 18 éves Lando Norris

    Lenyűgözte Alonsót a 18 éves Lando Norris

    Fernando Alonso az elmúlt hétvégén a Daytona 24 órás versenyen állt rajthoz harmadmagával. Csapattársai között volt Lando Norris (a képen bal oldalon) is, aki tavaly az FIA European F3 bajnoka lett, idén pedig már a McLaren tartalékversenyzője lesz.

    Norris maga is nagyon várta a daytonai megmérettetést, hogy tanulhasson a kétszeres Forma-1-es világbajnoktól.

    A verseny után pedig Alonso is nagyon pozitívan nyilatkozott a fiatal brit versenyzőről.

    „Számomra nem meglepő, de az emberek, akik talán nem ismerik Landót, meg lesznek lepve.” – mondta a spanyol versenyző Norrisról. „Amit véghezvitt, az nagyon hatásos. A csapatmunka, a felkészülés, a koncentráció. Ha megnézzük, mi volt éjjel, mikor egy etapra esőgumira váltottunk, az ötödik helyen voltunk, 1 perccel lemaradva az élen állótól. Aztán visszaváltottunk slick gumikra – végig Lando vezetett -, és már csak 27 másodpercre voltunk az élen állótól. Szóval esős körülmények között, első prototípus versenyén, első alkalommal Daytonában, első alkalommal Continental gumikon 33 másodpercet javított körülbelül 20 kör alatt. És 18 éves, szóval ez eléggé lenyűgöző.”

  • Módosulhat a WEC versenynaptárja Alonso miatt

    Módosulhat a WEC versenynaptárja Alonso miatt

    Tegnap már beszámoltunk róla, hogy Fernando Alonso idén a Forma-1-es versenyzés mellett a WEC-ben is rajthoz áll, méghozzá a Toyotával. Egy WEC japán versenyhétvégéjét azonban kihagyni kényszerül, mert az egybeesik az F1-es Amerikai Nagydíjjal, október 17-én.

    A japán verseny azonban fontos a Toyotának, ezért a Fuji verseny szervezői kezdeményezték az időpontmódosítást, hogy a japán gyártó teljes létszámmal, Fernando Alonsoval vehessen majd részt hazai versenyén.

    Fernando Alonso társai a #8-as Toyotában Sébastien Buemi és Kazuki Nakajima lesznek.

  • Daytona jobb felkészülés, mint az edzőterem

    Daytona jobb felkészülés, mint az edzőterem

    Fernando Alonso szerint daytonai szereplése sokkal jobb felkészülési mód az idei Forma-1-es szezonra, mintha csak az edzőteremben töltené az időt.

    A spanyol versenyző harmadmagával a 38. helyeb végzett a hétvégi 24 órás versenyen, idén pedig a Forma-1 mellett a WEC-ben is rajthoz áll majd a Toyotával.

    „Már jobban tudok prototípus autót vezetni, mint két héttel ezelőtt.” – mondta Alonso. „Ha majd Le Mans-ban versenyzek, az már a második alkalom, lesz, hogy éjszaka vezetek, és már tudni fogom mennyit kell pihenni, aludni, stb…”

    Arról is kérdezték, hogy jövőre visszatérne-e Daytonába.

    „Azt hiszem. Ez egy januári verseny, amikor általában üres a versenynaptár, így van lehetőségünk rajthoz állni. Ez egy ikonikus, komoly presztízzsel bíró verseny. És ahogy már mondtam, az év ezen szakaszában elég kipihentek vagyunk, épp készítjük magunkat a szezonra. És igen, ahelyett, hogy az ember a biciklin ülne, vagy az edzőteremben lógna, inkább vezet. Szóval sokkal jobb.”

  • Hivatalos: Fernando Alonso WEC-ezni is fog idén!

    Hivatalos: Fernando Alonso WEC-ezni is fog idén!

    A McLaren megerősítette, hogy Fernando Alonso ott lesz a következő WEC versenyeken, beleértve a Le Mans-i 24 órás versenyt, miután a spanyol versenyző megállapodott a Toyota Gazoo Racinggel. Mindemellett persze Forma-1-es kötelességeinek is leget tesz, ez élvez prioritást, így a WEC japán fordulját kihagyja majd, mert az ütközik a Forma-1-es Amerikai Nagydíjjal.

    „Nem titok, hogy Fernando indulni akart a Le Mans-i 24 órás versenyen.” – mondta a McLaren ügyvezető igazgatója, Zak Brown. „És szerintem nálunk mindenki nagyra értékeli, hogy motivált és boldog világklasszis versenyzőnk van Fernando személyében, aki bármely csapat számára komoly fegyvertény lenne. ”

    „Sosem voltam szerény azzal kapcsolatban, hogy meg akarnom nyerni a Triple Crown-t, azaz rendelkezni akarok Monacói Nagydíj, Indy 500 és Le Mans-i 24 órás versenyen szerzett győzelemmel is. Tavaly megpróbáltuk Indy-t, közel is voltunk, de nem jött össze.” – mondta Alonso. „Idén a McLarennek köszönhetően lehetőségem lesz nyerni Le Mans-ban. Ez nagy kihívás, sok minden balul sülhet el, de készen állok és nagyon várom a küzdelmet.

    „A megállapodásom, hogy a WEC-ben versenyezzek, csak úgy jöhetett létre, hogy a szoros a kapcsolatom a McLarennek, akik megértőek, és én nagyon boldog vagyok, hogy meghallgatták, és megértették, hogy mit jelent ez számomra. De ez a kihívás sem vonja el a figyelmem az elsődleges célomról, a Forma-1-ben való versenyzésről a McLarennel. 2018-ban az a célom, hogy minden futamon versenyképes legyek és biztosan érzem, hogy közelebb vagyunk hozzá, hogy elérjük ezt.”

  • Michelisz és Tarquini csapattársak lesznek!

    Michelisz és Tarquini csapattársak lesznek!

    A napokban mér beszámoltunk az információról, mi szerint Michelisz Norbert és a Honda útjai elválnak, és a magyar versenyző a Hyundai színeiben folytatja pályafutását, csupán a hivatalos megerősítésre vártunk. Most azonban ez is megtörtént.

    Michelisz WTCR-es csapattársa Gabriele Tarquini lesz. A páros egy-egy i30 N TCR-t hajt majd, a BRC Racing csapatában.

    „Miután részt vettem az i30 N TCR tesztelésében tavaly, nagyon jól ismerem az autót.” – mondta Tarquini. „Ez a szezon fantasztikus lehetőség lesz arra, hogy a saját és a csapat tapasztalatai segítségévek az új bajnokság legelejében versenyezzünk. Nagyon várom már, hogy újra teljes szezont teljesíthessek és versenyezhessek, és biztos vagyok benne, hogy ez nagyon kemény és versenyképes bajnokság lesz.”

    „Ugyanazt érzem, mint a karrierem kezdetén.” – mondta Michelisz. „Új csapattal, új autóval dolgozom, új bajnokságban. Ez egy új kihívás, ami nagyszerű motiváció számomra. Nagyon várom már, hogy együtt dolgozzak Gabriele-vel és tanulhassak az első versenyek előtt szerzett tapasztalataiból.”

    https://www.facebook.com/michelisz.norbert/photos/a.435609032038.245598.338941907038/10155280677097039/?type=1&theater

  • Kirabolták a versenyző házát, míg a Daytona 24 óráson versenyzett!

    Kirabolták a versenyző házát, míg a Daytona 24 óráson versenyzett!

    Townsend Bell a Scuderia Corsa Ferrari 488 GT3-asával állt rajthoz negyedmagával (többek között Sam Birddel) az elmúlt hétvégén a Daytona 24 órás versenyen. Azonban miután a 42 éves versenyző befejezte a versenyt, arról értesült feleségétől, hogy otthonukat kirabolták, és a legtöbb versenyzői emléktárgyát is ellopták.

    Bell az Associated Pressnek elmondta, hogy a betörők elvittek 10 darab, az Indy 500-on való indulásért kapott gyűrűt, egy 2001-es Indy Lights-os gyűrűt, egy órát, amit a 2014-es Rolex 24-es győzelméért kapott, valamint azt a Rolexet is elvitték, amit 2015-ös IMSA győzelmével szerzett.

    „Ugyan ezek csak tárgyak, de különlegesek számomra.” – mondta Bell. „Megannyi munka van ezek mögött a tárgyak mögött és emlékeztetett mindarra amit elértem, de ez már nincs.”

    „Nagyon sajnálom a feleségemet, mert a rendőrök órákig ott voltak pénteken, és a hotelbe kellett mennie.”

    „De a legfontosabb, hogy a családom biztonságban van.”

    „Ahogy mondtam, a tárgyak csak nekem fontosak, ha már megnézték, mit is zsákmányoltak, talán már el is dobták a cuccaimat! De remélhetőleg nem, talán azt gondolják, ‘Ó, haver, ezért sok pénzt kaphatunk’… aztán rájönnek, hogy nagyot tévednek. Látom magam előtt, ahogy a fickó nézi az órát a zálogházban, ‘Townsend Bell? Áh, sose hallottam róla’.”

    „Mindenesetre úgy döntöttem, hogy tweetelek erről, kiadom magamból, és talán a motorsport közösség szemmel tudja tartani az eBay-t, vagy a zálogfiókokat. Ha valami úgy fest, mint egy Indy 500-as gyűrű 2011-ből, akkor tudni fogjátok, honnan van!”

    Azonban nem csak Bell volt a betörők áldozata, szomszédját is kirabolták. A betörők átmásztak egy 180 cm magas kerítésen, betörték az üvegajtót, és elvitték a széfet.

     

  • Daytona 24 órás: Alonso megijedt a legmagasabb sebességnél jelentkező fékproblémától

    Daytona 24 órás: Alonso megijedt a legmagasabb sebességnél jelentkező fékproblémától

    Fernando Alonso elismerte, hogy megijedt a mechanikai probléma miatt, amely a maximális sebességnél való fékezésnél gondot okozott neki a Daytona 24 órás során.

    A kétszeres Formula-1-es világbajnok, aki ezen a versenyen debütált a szériában, a 38. helyen végzett Lando Norris és Phil Hanson csapattársaként. Elmondta, hogy miközben pozitív érzést nyújtott neki az első Daytona 24 órás versenye, a fékezési probléma miatt, egy kicsit megijedt.

    „Megérkezel az első kanyarhoz – kétszer is megtörtént ebbe a kanyarba érkezéskor – , 300-310 km/h sebességnél (186-192 mérföld/h) fékezni akarsz és nincs fék. Szerencsére ezen a pályán van egy rövidebb út, de éjszaka nem látod jól a gumifalat, és hogy hol van ez a menekülő út. Így ez elég ijesztő volt! Megpróbálod visszahozni a kocsit a garázsba, mert egy hosszútávú versenyen ez megtörténhet, és a szerelők meg fogják oldani a problémát.”

    Később az autó újra meg kellett látogassa szerelőit az ismételten előjött fékezési probléma miatt, annak ellenére, hogy egy fő fékhengert is kicseréltek. Alonso hozzátette, bátorította, hogy a Ligier sokkal gyorsabban futott a versenyen, mint a teszten vagy a kvalifikáción.

    „Nagyszerű élmény volt az egész esemény – a teszt, az időmérő, az újraindítások, a teljesítendő etapok, az éjszakai fáradtság, az éjszakából nappalba való átmenet. Igazán jó volt a pályán töltött idő. Nagyon élveztem a körülöttem lévő forgalmat, az autót magát. Talán a legszebb dolog az volt, hogy milyen versenyképesnek éreztük magunkat. Reménykedtünk a futam közben, mert soha nem voltunk versenyképesek, majd hirtelen felvettük a tempót, és mindenki mosolygott a garázsban.”

    „A verseny folyamán az éjszakai etap nagyon jó volt, ott az autót versenyképesnek éreztük.” Alonso meglepetésként írta le, és úgy számolta, hogy a csapat valószínűleg a három leggyorsabb autó között volt a pályán mikor futott.

    „Meglepő volt, mert három héttel ezelőtt a gyakorlatban nem voltunk túl versenyképesek, és ezen a héten sem a tiszta köridőket nézve. A kvalifikáción 13. és a 15. helyen voltunk, de mikor a versenyre került sor, ez megváltozott. Egy kicsit szerencsétlen volt számunkra, még inkább a testvér autónk miatt is, mert az pontszerző helyen állt.

    „Ott lehettünk volna. Még a pillanat előtt is egy körben voltunk [amikor a 23-as rajtszámú autónk kuplung problémákkal küszködött], úgyhogy azt hiszem ott vesztettük el a lehetőséget.”

  • Robin Frijns kerül Ekström helyére az Audi DTM-hez!

    Robin Frijns kerül Ekström helyére az Audi DTM-hez!

    A 26 éves holland pilóta eddig is része volt az Audi privát csapatos programjának évek óta, és tavaly megnyerte a Blancpain GT Seriest a WRT által felkészített Audi R8-assal. Frijns már 2013-ban tesztelhetett DTM autóval, most azonban a kétszeres bajnok Ekström helyére érkezik, aki kiszállt a német túraautó bajnokságból, és már csak a rallycross világbajnokságra koncentrál a jövőben.

    Frijns-szel kiegészülve teljes az Audi névsora: a regnáló bajnok René Rast mellett marad tovább a kötelékben Nico Müller, Jamie Green, Loïc Duval és Mike Rockenfeller is. Arról még nincs döntés, hogy melyik versenyző hova kerül a három Audis csapatnál.

    Az Audi motorsport főnök Dieter Gass viszont elégedett: „Robin már 2013-ban is jó benyomásokat tett ránk, és azóta sem felejtettük el őt. Az Audi R8 LMS volánjánál bizonyította a képességeit, jól dolgozik velünk a Formula E-ben, és a szimulátorban is. Azt, hogy akár egy újonc is beleszólhat a DTM bajnoki címéért folytatott harcba, bizonyította René Rast tavaly. Robinban remek lehetőségek rejlenek, és az Audinak remek a versenyzői felállása a 2018-as DTM szezonra. Ebben biztosak vagyunk.”

  • Mattias Ekström kiszáll a DTM-ből!

    Mattias Ekström kiszáll a DTM-ből!

    Ekström a Red Bull Hangar 7-esében Salzburgban jelentette be egy különleges élő bejelentkezés folyamán, hogy véget vet a spekulációknak a jövőjével kapcsolatosan. A svéd pilóta a tavalyi szezonban az újonc audis bajnok René Rast mögött végzett az összetettben, így nem sikerült neki az, hogy harmadszor is bajnoka legyen a DTM-nek.

    A versenyző 2001-ben mutatkozott be a német túraautó bajnokságban, így ezen karriere 17 évig tartott, melynek során végig az Audi pilótája volt. 2004-ben és 2007-ben hódította el a bajnoki címeket, 23 győzelmet szerzett, és 20 pole pozíciót. Ezzel Ekström a valaha volt legsikeresebb pilótája az Audinak a DTM-ben.

    A miértekről így nyilatkozott:
    „Nehéz megtalálni azt a pillanatot, hogy mikor hagyd abba. Néztem a fiammal a Verdák 3-at, és láttam, hogy Lightning McQueen szenved a pályán, és átfutott nekem is az agyamon az, hogy befejezzem? Aztán úgy éreztem, azért talán ne. Még nem akarok leállni, de több időt akarok tölteni a fiammal, és a családommal. Még azelőtt, hogy feltenné nekem a kérdést, hogy láthatna-e többet. Tudtam, hogy megoldást kell találnom, és úgy döntöttem, hogy már csak egy bajnokságban leszek érdekelt. Tudom, hogy bajnokesélyes voltam, amikor a zárófutamra mentünk Hockenheimbe és végül amikor második lettem, akkor azt mondtam, hogy újra visszajönnék, és megpróbálnám újra. Teltek a hetek és a hónapok, és magam is rácsodálkoztam arra, hogy mit is akarok igazán, hiszen nincs még 20 évem versenyezni. Beszéltem erről a családommal, a barátaimmal, majd Dieter Gasszal, és úgy határoztam, hogy itt az idő, hogy a DTM-nek búcsút intsek, és tovább álljak. Ez egy nagyon nehéz döntés volt nekem, mert a szívem egy része mindig is a DTM-ért dobogott, de azt hiszem, hogy az emberek meg fogják érteni a döntésemet. Holnaptól csak a rallycross programomra fogok koncentrálni, ahol az Audi továbbra is velem lesz, sőt kiterjeszti a támogatását, valamint a Red Bull-t is továbbra is magam mellett tudhatom majd.”